első nap

Végre végre végre elkezdődött a gyakorlatom. Az utóbbi időben másról sem beszéltem. Hol a napjaimat próbáltam elképzelni, megtervezni, hol az útvonalat nézegettem, hol azon fantáziáltam, hogy vajon felvesznek-e a végén, jövő júniusban... Kifogyhatatlan mennyiségű témám volt. Na jó, igazából nem, csak ugyanazokat a köröket futottam újra és újra egy kis módosítással. Leginkább emiatt Jack is alig várta, hogy kezdjek már végre, mert unta századszor megvitatni azokat a kérdéseket, amikre majd úgyis választ kapok, ha egyszer ott leszek.

Izgultam is meg nem is. Azért nem izgultam, mert tudtam, hogy első nap nem fog semmi nagy dolog történni, csak találkozom a supervisorommal, aki mindent megmutat, körbevezet, kapok laptopot, belépőkártyát, programokat stb. Tehát nem kell felmutatnom semmit, csak szépen érdeklődve figyelni és bólogatni. De azért persze mégis izgultam. Például amiatt, hogy vajon milyen lesz ez a srác, akivel a fél napot együtt fogom tölteni és még együtt is ebédelünk. Akár csak 20 perc kettesben is kínossá tud válni, ha például a másik egy unott/szótlan/mogorva alak. Szóval reméltem, hogy Pontus nem ilyen lesz, bár a mailjei alapján vidám fickónak képzeltem el.

Ez így is lett, Pontus jókedvű, közvetlen, beszédes, érdeklődő és egyelőre úgy gondolom, hogy a világ legesleglazább emberkéje. Abszolút nem volt kínos vele lenni, pedig még haza is dobott kocsival, mert közel lakunk egymáshoz. És ebédre is meghívott, szóval irtó rendi tényleg. Az autóban már sorozatokról beszéltünk, nem munkáról, és meglepetésemre kiderült, hogy nemcsak azokat a svéd sorikat nézi, amiket mi is szoktunk, hanem még a párkapcsolati realityket is. Sok mindent elképzeltem, hogy milyen lesz az első napom, de azt nem gondoltam volna, hogy majd a Házasság első látásra és az Első randi készítőinek matchmaking képességeit fogom elemezgetni a supervisorommal. 

A gyakot megelőző gondolataimban szerepelt természetesen az is, hogy vajon milyen lesz az iroda. Egyik nap például megkérdeztem Jacket, hogy szerinted a mi irodánkban is lesz valami jó dolog, mint nálatok? Mire gondolsz, kérdezett vissza, mire én elgondolkoztam. Nem is tudom... gyümölcs? Hát ez a vad vágyam is valóra vált, de sokkal több is van az irodában, mint gyümölcs. Ahogy körbementünk, visszafogtam magam, de amikor Pontus nem figyelt, készítettem pár fotót és izgatottan elküldtem pár embernek, hogy lássák, milyen menő hely. Előtte nem akartam túlzottan lelkesedni, mert a végén azt hiszi, hogy ez a kelet-európai csaj most lát életében először érintőképernyőt és nagy monitort. 

A munkavégzés ultra rugalmas. Pont az a kollégám, akivel szorosan együtt fogok dolgozni, Dalarnában (majdnem 3 órányira) lakik és ő csak havi két nap megy be az irodába. Mások is hasonlóan lehetnek ezzel, mert kongott az iroda az ürességtől. Ez valahol azért lehangoló, furcsa hogy ötszázan dolgoznak a cégnél, bent meg teljes termek állnak üresen. Ugyanakkor jó is a lazaság, mert kb. azt csinálok amit akarok, akkor kezdek dolgozni, amikor szeretnék (vagy amikor meeting van). Ma is a nap közepén jöttünk haza, hogy elkerüljük a forgalmat. 

Kaptam laptopot is, ami sajnos egy Macbook. Jó, nem sajnos, de én sosem használtam Apple termékeket, úgyhogy egyelőre totál ismeretlen terep. Úgy érzem magam, mint egy 80 éves néni, aki életében először használ számítógépet. Megijedek, hogy mit kattintottam el, nem értem hova tűnt, percekig keresek dolgokat, tutorialokra keresek rá stb. Szörnyű! Ma volt egy rövid meetingem Peterrel és a kisfőnivel. Vagyis igazából nem tudom, hogy ő főnök-e, de talán igen. Pontus gépén 10 perc után befagyott minden, csak a hang ment tovább. Őt a legkevésbé sem zavarta, engem annál jobban, mert így is épp eléggé küzdöttem a svéddel és hogy jó benyomást tegyek erre a két emberre videón keresztül, de erre befagy a kép és csak a hang marad. Idegesítő volt. De holnap lesz one-on-one Peterrel, az már jobb lesz remélem.

Amúgy meg szétvet a büszkeség, a boldogság és az izgatottság. Odavagyok mindenért és iszonyatosan büszke, hogy ide kerültem, itt dolgozhatok és remélhetőleg sokat fogok tanulni olyan profi emberektől, mint Peter. Ez egy nagyon-nagyon svéd cég, eddig alig láttam külföldi nevet, ami manapság elég ritka, főleg Stockholmban. Külön örülök, hogy egy ennyire svéd helyen lehetek, és nem egy multinacionális cégnél. Nemcsak a dolgozók svédek, de a cég is csak a svéd piacon van jelen, és az elmúlt úgy 50 évben az egyik meghatározó márkanév az országban, amit mindenki ismer Malmötől Kirunáig. Iszonyat jó érzés. Alig tudtam este levakarni a vigyort az arcomról. 6,5 éve érkeztem először Svédországba. Az előző két munkahelyemen pesztráltam gazdag emberek gyerekeit és súroltam padlót és sütőt... Most pedig itt vagyok, egy menő cégben menő emberek között, akikkel svédül beszélek és egyenrangú vagyok velük. Hát hogy ne lennék boldog és büszke! Hogy milyen lesz a folytatás, majd kiderül, de ennél jobb első napom nem is lehetett volna.

kígyó update + napsütéses ősz

Kezdem azzal, hogy nemrég írták meg, hogy befogták a kígyót, "házi őrizetbe" tették (ez nem tudom mit jelent). Tegnapelőtt az is kiderült, hogy ez az egész "már megint elszökött a kígyó" bejegyzés a vámosoktól kamu volt! Ki gondolta volna, hogy még a Vámhatóság is képes clickbait posztokat írni. A posztban ők csak úgy értették azt, hogy megint megszökött, hogy már nem pont ott van, ahol bejelölték, mert egy 10 négyzetméteres helyen belül tud mászkálni. Aztán az Aftonbladet újság számonkérte őket, hogy miért írnak ilyen megtévesztőt, amikor sokan valóban félnek a kígyótól, és ezzel pánikot keltenek. Ezután törölték az "ijesztgetős" mondatot a bejegyzésükből. Tegnap rákerestem, hogy magyar cikkekben is írtak-e a kígyóról, és az origón és egy másik oldalon találtam róla cikket. Hát meg kell mondanom, elég gagyik voltak, mindkettőt angol nyelvű híroldalról fordították át, és mindkét cikkben Sir Hissnek írták a nevét, szóval nem esett le nekik, hogy a Hiss angol fordítás volt, és kihagyták a jópofát, hogy Sziszegi úrnak hívják a kígyuszt. 

Már unom, hogy az őszről áradozzak, de kellemes csalódással tapasztalom, hogy továbbra is gyönyörű színekben pompáznak a fák, és ennyi napsütéses óra októberben szerintem nem volt, amióta itt élek. És most még narancsán virító halloweenes tökökkel is bővült az őszi látvány, úgyhogy még jobb. 

Múlt vasárnap is jó nagyot sétáltunk. Egész közel volt a városhoz, mégis természetközeli séta volt, még egy állatsimogatóba is belebotlottunk. 

Egészen a városközpontig mentünk, és az egyik saroknál befordult elénk egy férfi, akinek hosszú, kiengedett, kissé csapzott szőke haja és karakteres szemüvege volt. Az első gondolatom az volt, hogy milyen vagányul néz ki, majd leesett, hogy őt a tévéből ismerem, egy humorista és nemrég néztük végig az egyik sorozatát. Ez az egész gondolatmenet gyorsan lejátszódott a fejemben, csak egy pillanat volt az egész, aztán egymásra néztünk Jackkel és mindketten egyszerre akartuk elmondani a másiknak, hogy ez a fickó az Anders és Måns párosból volt az egyik (keverem hogy melyik melyik, de amúgy Anders volt). Mókás dolog ismert emberekbe futni, csak én nem sokat ismerek, szóval így ritkán van részem benne.

A végén leszakadt az ég, egy olyan igazi zivatar volt, ami hirtelen és néhány mennydörgés közepette érkezett, és aztán mintha a zuhanyt nyitotta volna valaki ránk. Olyan volt, mint egy filmben. Már sötét volt, a forgalmas belvárosban voltunk, minden fénylett a víztől, az esőfüggönyön át autók elmosódó fehér és piros lámpáit láttuk, és szaladtunk az állomásra, de pár perc alatt csuromvizesek lettünk. Aztán hosszan mentünk a föld alatt a Centralen különböző folyosóin és termein át a metrónkig, és közben úgy éreztem magam, mintha egy másik világból, mondjuk egy brazil esőerdőből teleportáltunk volna oda, mert belőlünk csavarni lehetett a vizet, a hajam is szétázott, de mi voltunk egyedül ilyenek. Olyan hirtelen jött az eső, hogy mindenki akivel találkoztunk odalent, száraz volt és azt sem tudhatta, hogy odafent mi történik. 

Szerdán találkoztam életemben először Jack nagybátyjával és a feleségével. Azt szoktam mondani, hogy nekem a közvetlen családom nagyobb, mint ahány rokona Jacknek az egész világon van. Úgyhogy ezzel a két emberrel kipipáltam a rokonai 50%-át (ha a két unokatesóját nem számolom bele). A nagybátyja már nyugdíjas, gitártanárként dolgozott egész életében és még most is van pár tanítványa. Még 2020 márciusában vett jegyeket ajándékba Jack a valaha élt egyik legjobb gitárosnak tartott Tommy Emmanuel koncertjére, ami csak most lett megtartva a covid miatt. Igazán jó ötlet volt ez Jacktől, egy gitárszerető embernek tökéletes ajándék, de nekem is a tetszett a koncert. Ők meg meghívtak minket előtte vacsorára. Szimpatikus és kedves emberek voltak, örülök hogy találkoztam végre velük. 

Tegnap pedig ismét egy újabb erdei sétára mentünk. Jack a Roslagsleden nevű 190 km-es túravonal egy 15 km-es szakaszát nézte ki. Kék ég, napsütés, 14 fok. Csodás volt minden. Na jó, jártam már szebb útvonalon is, de azért ahhoz képest, hogy odahaza mennyit tudtam erdőkben sétálni, én még az ilyen kevésbé tökéletes, néhol kiirtott vagy autóúthoz közeli erdőket is igazán tudom értékelni. Jó sokat sétáltunk, kellemesen elfáradtam estére, és szerencsére nem volt semmi dolgom, csak beülni a pléd alá a tévé elé, Jack pedig felszolgálta a vacsorát, fagyit, amit csak kértem, úgyhogy jó dolgom volt. 

Most a Bad Sisters c. ír sorit nézzük, ami hasonlít a Big Little Liesra. Jó kis sorozat, tudom ajánlani. Pénteken pedig a Fall c. 2022-es filmet néztük meg, amiből láttam jeleneteket és felkeltette az érdeklődésem. Szerintem úgy érdemes nézni, hogy nem tudja az ember a történetet, de az alapsztori az, hogy két hegymászólányról szól, akik kötél nélkül másznak és mindenféle őrültségeket művelnek, és az egyik projektjüknél nem minden a tervek szerint alakul. Oké, nem az évszázad filmje, vannak benne baromságok és sok minden idegesített, viszont mégis izgalomban és tériszonyban néztem végig, szóval azért nem mondhatom, hogy kár volt megnézni. De egy 40 perces sorozatepizódnak jobb lett volna, mint másfél órában elhúzni.

stockholmi hírek - hová tűnt sir väs? (update 3)

Frissítés 17:30

Ó hát mégsem ért véget a történet! Délelőtt az állatkert a Vámhivataltól kért segítséget, akiknek bár nem tartozik a feladatkörébe megszökött hüllők felderítése, rendelkeznek viszont röntgengépekkel és speciális kamerákkal, amikkel normál esetben kábítószert keresnek. Négy embert küldtek a helyszínre, akiknek sikerült tüzetes munkájukkal beazonosítani a kígyó helyét. Kora délután az utolsó hír az volt, hogy a vámosok visszavonulnak és pihenőt tartanak, de a kígyó nem tud elszökni a rejtekhelyéről, ahonnan majd másnap kiszedik. 

imádom ahogy berajzolták a kígyó helyét

Két órával ezelőtt azonban maga a Vámhivatal tett közzé egy posztot a facebookon, amiben beszámoltak a mentésről, majd egy izgalmas sorozatokba illő cliffhangerrel zárták a bejegyzést: Sir Väs újból elszökött! Folyt. köv. írják a Facebookon.

Frissítés, október 28.

Fél órája írták, hogy meglett a kígyusz. Nem lett olyan izgi a történet befejezése, mint amilyen lehetett volna. Nem Stockholm utcáin tekeregve találták meg és nem is bukkant fel valaki vécéjében, mint ahogy egyesek féltek tőle. A terráriumától nem messze, az egyik válaszfalban találták meg a keresőkamerákkal. Most lebontják a falat, hogy ki tudják venni Houdinit, aki a szakértők szerint biztosan nagyon szomjas már és örülni fog, hogy kijöhet.

Frissítés, október 27.

A kígyó még mindig nincs meg, ez most már a 6. nap. Tegnap azt nyilatkozták az állatkert gondozói, hogy stratégiát váltanak a keresésben, és most hagyják egy kicsit pihenni, és megvárják hogy magától előbújjon, amikor elunja magát.
Egy másik szakértő azt nyilatkozta, hogy azért nem találják, mert túl pici. Hát igen, biztos könnyebb lett volna, ha a barna medve szökik meg, de ezért egy 2,5 méteres kígyó tényleg olyan pici? 

Egyébként tényleg tele van a rádió és a hírek ezzel a sztorival, és az IKEA is lépett egy zseniálisat. A kígyó ugyanis azért tudott megszökni, mert nemrég lecserélték a korábbi lámpákat LED-lámpákra, amik nem melegszenek fel. A korábbi lámpák túl melegek voltak ahhoz, hogy a kígyó odamenjen, de ez a LED-lámpa nem állt útjába. Erre az IKEA ezt a reklámot tette fel az oldalára:

VIRRMO, lehetetlen átcsusszanni rajta. Mennyezeti LED-lámpa, kígyóbiztos.

Előzmények, október 25.

Egy kis bulvár. Négy napja izgalomban tartja a stockholmiakat (engem legalábbis biztos) az a hír, hogy a belvárosi állatkertből megszökött a négyéves, 2,5 méteres Sir Väs, de most már inkább Houdini néven ismert királykobra. "Sziszegi úr" nemrégiben költözött új otthonába a Skansenben, de úgy tűnik, nem találta elég otthonosnak a helyet, ezért meglépett. Nekem természetesen az első gondolatom az volt, hogy egy varázslófiú véletlenül eltüntette a terrárium üvegét, hogy Sir Väs visszatérhessen a családjához. Kiderült azonban, hogy őkígyósága a mennyezeti lámpán keresztül hagyta el a terepet. A látogatók szeme láttára. Itt egy fotó vagy a teljes videó.

Azóta több kígyószakértő keresi éjjel-nappal, de négy napja nem járnak sikerrel. Az állatkert személyzete szerint a kígyó nem tud kijutni az állatkertből. Mondjuk szerintük az sem volt elképzelhető, hogy a terráriumból kijusson, úgyhogy én nem hiszek nekik. "A királykobra marása halálos is lehet, de ez legalább egy nyugodt fajta. Problémásabb lett volna, ha egy fekete mamba szökik meg" - mondta az állatkert egyik dolgozója. Szóval mindenki megnyugodhat.

Egyesek kifejezetten aggódnak. Egy orvos már azzal hívta a Skansent, hogy a betege állította, hogy megmarta egy királykobra, egy nő pedig a lakása falaiban vélte hallani a kobrát (szerintem ő meg épp a Titkok kamráját olvassa). Mások viszont jól szórakoznak a sztorin vagy fel is ajánlják segítségüket a kereséshez. Például jelentkezett egy kígyóbűvölő, hogy ő majd befogja Houdinit a hangszerével, egy médium pedig képet kért a kígyóról, hogy rákapcsolódhasson a gondolatain keresztül és így találja meg.

Vajon ki, mikor és hol fogja megtalálni Sir Houdinit?

a gyakorlat előtt II.

Most már tényleg mindjárt kezdődik a gyakorlat és izgi/izgulok. De mindenki izgul, ami jó érzés. Kollektív izgulás. Még el sem kezdtem a munkát, úgy tűnik máris új supervisorom van. Aki mellesleg szimpi és profinak is tűnik, több mint 15 év tapasztalattal. Írt egy elég hosszú üzit, kedvesen bemutatta magát és a csapatot is, azt írta vár és tök jó lesz. Szóval ez jófejség. Első nap találkozik majd velem, kapok laptopot, programokat hozzá, belépőkártyát stb. Jáj amikor körbe kell menni és mindenféle embernek bemutatkozni és megismerek vagy 20 embert és el fogom felejteni mindenki nevét, ők meg megjegyzik az enyémet, mert nekik csak az enyémre kell emlékezni... 

Jack az este lektorálta a neki küldött e-mailemet. Ez valami szuper, hogy van egy házi lektorom. Az egyik fordítótanárom mondta, hogy a legjobb az lenne minden fordítónak, ha lenne egy anyanyelvi beszélőjük a szekrényben, akit előhúzhatnak, amikor kell: te Joe, hogy mondanád azt, hogy... Na nekem van egy ilyenem, csak nem a szekrényben tartom. Tegnap megírtam a levelet, Jack javítva visszaküldte, én pedig visszapakoltam bele pár eredeti hibámat, hogy azért ne már egy makulátlan, egy átlag svédnél is jobban megírt e-mailt küldjek el, aztán élőben meg makogok és rosszul beszélek. Persze elküldhettem volna a levelet úgy ahogy eredetileg megírtam, átnézés nélkül is, annyira azért nem vagyok béna... De hasznos látnom, mik a hibáim és mit hogy lehet szebben, természetesebben írni.

Tegnap ismét IRL volt egy napunk a suliban, jó volt találkozni az osztálytársakkal. Mindig az a fő téma, hogy ki hol lesz gyakon. Annyira öntelt fejem van (remélem csak belül és kifelé nem látszik!), amikor mondom hogy én hol leszek. Közben meg indokolatlan, hogy így odáig legyek, mert nem is lehet tudni, hogy kinek mennyire lesz jó helye, ki mennyit fog tanulni meg ilyesmi. De sokan olyan helyeken lesznek, amikről senki sem hallott (ami nem negatívum), és visszakérdeznek, hogy hoool?? Nekem meg senki sem kérdez vissza, mert mindenki ismeri. De Stockholmban ren-ge-teg tech cég van. Az egyik csaj pl. egy olyan helyen lesz, aminek a nevét vagy háromszor mondta el, mire megértettük, közben egy óriási cég, csak épp a felhasználóik 90%-a Amerikában van.

De hát legyek is büszke, jó büszkének lenni, jó az hogy lelkes vagyok a cég iránt, és nem közömbösek az érzéseim. Én úgy álltam neki a gyakhelykeresésnek, hogy mindegy mi, csak legyen valami. Nem gondoltam, hogy bármi extra helyre sikerül bekerülnöm. Szóval ez messze-messze túlszárnyalta az elképzeléseimet. Csak a szerencsén múlott, hogy ide kerültem. Jó, azt leszámítva, hogy jelentkeztem egy csomó helyre és tettem érte... De a sok-sok hely közül bármelyik lehetett volna, szóval az szerencse, hogy pont ez a nagy cég. Amúgy meg úgy érzem magam, mint egy nagycsoportos, aki alig várja, hogy végre elkezdhesse az iskolát. Már épp ideje... A legjobban persze azt várom, hogy fizetésem is legyen, most egyelőre csak dolgozni fogok, de fizetést nem kapok érte, mert a képzés része a gyakorlat. Szóval a szokásos tanulmányi támogatásból + diákhitelből fogok élni még legalább júniusig. Legideálisabb esetben pedig imádni fogom a munkahelyet és ők is engem, és a gyakorlat után felvesznek. Ez a célom.

svéd dolgok 3. rész

Az első és második rész után gyűjtöttem még pár svéd dolgot. Még akkor, áprilisban akartam megírni ezt is, de végül csak most jutottam el idáig.

Nincsenek drogériák
Itt nincs olyan üzletlánc, mint otthon a dm vagy a Rossmann. Nekem ez furcsa volt kezdetben, mert otthon alap volt hogy a kozmetikumokat, sminkeket stb. ott veszem meg és sosem jutott eszembe mondjuk a Sparban venni tusfürdőt. Itt viszont többféle üzletből szerzem be azokat a termékeket, amiket Magyarországon egy helyen megvettem valamelyik drogériában. Sok mindent az élelmiszerboltban (mosópor, mosogatószer, szappan, zsepi, háztartási törlőkendő, tisztítószerek). Ha sminkről van szó, akkor kifejezetten sminkes üzletbe kell menni. Sok mindent a netről, valamelyik gyógyszertár vagy kozmetikai áruház oldaláról rendelek. Általában ingyenes és aznapi/másnapi a kiszállítás.

A gyógyszertárak kínálata hasonlít leginkább az otthoni drogériákéra. Ezekben is sok szépségápolási termék és kozmetikum kapható a gyógyszerek mellett. Itt a gyógyszertárak nem gyógyszerszagú, "kimért" üzletek, ahova az ember elsősorban a receptre felírt gyógyszert megy megvenni (ezt is teheti, de nem csak ezt) hanem sok érdekes termék van, lehet nézelődni és még bizonyos ehető termékeket is árulnak, főleg karácsonykor, amikor a gyógyszertárak leghíresebb terméke a mustár! Ne kérdezzétek miért, de a gyógyszertáras mustár az ünnepek elengedhetetlen finomsága. A svédek a karácsonyi sonkát mustárral eszik, a gyógyszertárakban pedig különleges karácsonyi mustár kapható ízléses, egyedi tervezésű üvegben.

Az alkoholbolt
Ha már boltok. Svédországban az alkoholbolt állami kézben van, olyasmi mint otthon a Nemzeti Dohánybolt. A neve Systembolaget (jelentése: a rendszervállalat). Egyedül ebben az üzletláncban kapható "igazi" alkohol, vagyis 3,5% feletti alkoholtartalmú. Az országban kb 440 ilyen bolt van, és vannak falvak, települések ahol nincs is alkoholbolt, tehát a szomszéd faluba, városba kell elutazni "rendes" sörért, italokért. Ahol régen laktunk, pedig közelebb volt a belvároshoz, a legközelebbi alkoholbolt mégis 2,5 kilométerre volt tőlünk. Az élelmiszerboltokban kapható minden alkohol max. 3,5%-os. Olyan sincs, hogy csokilikőrt, tojáslikőrt vagy akármilyen egyedi, szezonális alkoholos terméket lehet venni az élelmiszerüzletben. Nincsenek kivételek. Fesztiválokon, vásárokon sem lehet csak úgy alkoholt árulni. A karácsonyi vásárokban kapható forralt bor 2-3%-os vagy alkoholmentes. Ha árulnak is alkoholt, akkor egy arra kijelölt helyen, engedéllyel tudják megtenni és az adott területen kívülre nem lehet vinni alkoholt. Koncerteken is előfordul, hogy van egy bekerített rész, ahol lehet erősebb italokat venni és elfogyasztani, de a színpadhoz csak az ún. könnyűsör vihető be. A kávézókban, pizzériákban, éttermekben sem feltétlenül árusíthatnak alkoholt, csak ha van hozzá külön engedélyük.  

Az alkoholboltra is szigorú szabályok vonatkoznak. Először is a nyitva tartás: hétköznapokon legkésőbb 20:00, szombaton 15:00 óráig tarthatnak nyitva, vasárnapokon és ünnepnapokon pedig mindig zárva tartanak. Ami Svédországban egyáltalán nem megszokott, mert itt szinte minden minden nap nyitva van. A legtöbb nagy üzlet általában évi egyetlen nap tart zárva. Itt nincs olyan, hogy ünnepnap vagy hosszú hétvége jön, ezért előre be kell vásárolni. Kivéve az alkoholt. Ezért ünnepek előtt néha hosszú sorok állnak a "Systemet" előtt. Mert ha nem készülsz előre, akkor nincs alkohol! Maximum 3,5%-os sör vagy kocsmában, jóval drágábban (ahonnan ki is penderítik azt, aki részeg). Vendéglátóhelyeken a sör 60-80 korona körül van (2200-3000 Ft). Egy pohár bor, ha olcsóbb, akkor olyan 2800 Ft. Pezsgő, koktél étteremben, bárokban 5500-6000 Ft körül. Ezek a stockholmi árak, persze van olcsóbb (nem sokkal) és drágább (sokkal) is. Az alkoholboltban normális árak vannak.

Egyéb szabályok a Systembolagetben:

• 20 éves kortól lehet a systemben vásárolni (egyébként vendéglátóhelyeken 18 éves kortól). És ezt mindig ellenőrzik. Tuti biztos, hogy egy tininek, de még egy egy nap híján 20 évesnek sem fognak egy doboz sört sem eladni.
• Nincs akció! Soha semmilyen akcióval, kedvezménnyel vagy egyéb vásárlásösztönzővel nem fog az ember találkozni. A Systembolaget célja, hogy minél kevesebb legyen a bevétele, és "anti-reklámjaik" vannak. Inkább amolyan társadalmi célú hirdetések. Itt van például egy reklám amiben egy amerikai marketingszakértő ad tanácsokat, amikkel növelhetik az eladást, hiszen ugye az a cél? Kérdezi a férfi, mire felvilágosítják, hogy nem az. A felirat pedig: A svéd alkoholárusítás kicsit más, viszont évente nagyjából 2000 életet ment.
• Nem reklámozhatnak, emelhetnek ki egy terméket sem. Többek között ezért sincs semmi behűtve, mert a behűtött termékek előnyt élvezhetnének a polcokon állókkal szemben.

Ezenkívül nemigen szabad alkoholt reklámozni. Tévében, rádióban egyáltalán nem. Egyéb helyen is maximum 15%-os alkoholt, és oda kell írni egy tájékoztató szöveget az alkohol káros hatásairól. Nem szabad a reklámoknak olyan társítást létrehozniuk, hogy az alkoholtól jól érzi magát az ember – vagy jól érzi magát és ezért iszik. Ezért csak a termék látható a képen, semmi más.

Ritkán járok az alkoholboltban, de szeretek ott lenni. Annyira ízléses, rendezett. Egy vizuális élmény, szinte mintha egy múzeumban járna az ember. Minden gyönyörűen van kategorizálva, típus és ország szerint, katonás sorba rendezve, kivilágítva. Az eladók ruhája elegáns és jól értenek a termékekhez, tudnak segíteni a választásban. Az italoknál pedig információs címkén olvasható mindenféle tudnivaló. A boroknál például a származási hely és alkoholtartalom mellett az is, hogy milyen ételhez (húsok, halak, zöldségek stb) ajánlott, és az ízkategóriát kis diagramon jelölik.

A szigorú alkoholszabályok ellenére vezetéskor nincs zero tolerancia. Bár kisebb mértékben (0,02%) mint több más európai országban, de valamennyi alkoholt lehet fogyasztani vezetés előtt.

Nincs posta
Kb. 20 éve nincs ilyen épület, intézmény hogy posta. Egy svéd nem mond olyat, hogy el kell mennie a postára. Helyette szupermarketbe, dohányboltba, benzinkútra megyünk csomagot átvenni és postai pontokra (PostNord, DHL pont stb.) levelet feladni. Én az egyik szupermarketbe megyek, ha képeslapot, csomagot szeretnék küldeni haza. A boltosok intézik ezeket az ügyeket egy ablaknál. Általában nincs ott senki, hanem csöngetni kell, és akkor valamelyik eladó odajön és kiszolgál. Ha valamit rendelek a netről, akkor vagy én választhatom ki, hogy hol szeretném átvenni a csomagot, vagy sms-ben/levélben értesítenek arról, hogy hol tudom átvenni. Általában a két élelmiszerbolt egyikében vagy a lottózó/dohányboltban.

Hövding
A svédeknek nagyon fontos a biztonság. A ma is használatos, hárompontos biztonsági öv svéd találmány, a Volvónál találták fel. A Volvót meg ugye amúgy is a világ legbiztonságosabb autójának tartják. Ami még nagyon svéd nekem, az a megrögzött bukósisak-használat. Kisgyerekeken mindig van bukósisak, akármilyen járművel és akárhol közlekednek: kismotor, tricikli, roller stb. És természetesen biciklire sem ülnek bukósisak nélkül. De mivel több szempontból problémás a sisak: hidegben, esőben, a frizurát tönkreteszi stb. Ezért megalkották a Hövdinget, ami egy nyakon hordható légzsák. Így néz ki normál esetben és amikor aktiválódik:

Ugyanúgy, mint az autós légzsák, ez is csak baleset esetén nyílik ki. Az ára 3499 SEK vagyis olyan 130.000 forint. Ha egyszer kinyílt, utána újat kell venni. Rengetegen bicikliznek ezzel, főleg a belvárosban látni sokat. Elvileg tényleg csak baleset esetén nyílik ki, de Jack egyszer szemtanúja volt, ahogyan két biciklis összekoccant. Semmi extra, nem volt veszélyhelyzet, viszont mégis egymásba mentek, és a nőn kinyílt a Hövding és ott állt a város közepén egy forgalmas bicikliúton egy nagy buborékkal a fején és dobhatja ki a 3500 koronát. Azért ez elég vicces. A YouTube-on mindenféle videót találni amiben tesztelik, hogy kinyílik-e nagyobb padkánál, vagy tényleg csak ütközéskor. Itt pedig egy videó, amiben ütközéskor kinyílik.

Szülinap
Dolly írta a napokban, hogy a hollandok sem azt mondják szülinapra, hogy boldog szülinapot, hanem gratulálnak. A svédeknél is így van ez, grattis, mondják/írják szülinapkor. Ezenkívül a szülinapi énekükben szintén nem boldog szülinapot kívánnak az ünnepeltnek, hanem azt hogy éljen 100 évig. Eléneklik a dalt, majd valaki bemondja, kiabálja hogy négyszeres hurrát xy-nak, hip-hip mindenki együtt pedig négyszer: hurrá, hurrá, hurrá, hurrááá. Én ezt nagyon bírom, olyan vidám. Találtam egy videót, ahol a hároméves Oliviát ünnepli a család. Tökéletesen bemutatja a svéd szülinapozást (ennél mondjuk egy fokkal gyorsabb tempóban szokták énekelni a dalt). 

Angol nyelv
Sokan tudják az északi országokról, hogy kiválóan beszélnek angolul és azt is hogy itt nem szinkronizálnak semmit (na jó, a gyerekmeséket igen). Biztosan hozzájárul ez is az angoltudásukhoz. Itt tényleg mindenki tud angolul, ami nehezíti is a nyelvtanulónak (nekem!) a fejlődést, mert nagy örömmel váltanak át angolra, ha valaki nem olyan jól beszél svédül. Nemcsak jól tudnak angolul, hanem rengeteg angolt visznek a beszédükbe. És nemcsak arra gondolok, ami magyarban is gyakori, hogy átveszünk egy-egy szót, főleg olyanokat, amikre nincs magyar megfelelő: app, meeting, stalkol, home office, smiley és még nagyon sok.

A svédek simán beleraknak angol kifejezéseket, félmondatokat a beszédükbe, if you know what I mean... Vannak olyanok, akik rengeteg mindent angolul mondanak. Nekem ez elég weird... Ezenkívül az is gyakori, hogy svédül ragoznak angol szavakat. Ezt néha mi is csináljuk (meetingel, skype-ol meg ilyesmi). De ők sokkal több mindennel. Múltkor pl. a tanár elmondott valamit és a végén így visszakérdezett: Does it make sense? Mire a válasz: Ja, det maker absolut sense. Szóval svédül válaszolt, de svédül ragozta a make-et és a sense is angolul volt. This happens all the time, I'm not even kidding!

Loppis 
Loppis, vagyis bolhapiac. A svédek imádnak bolhapiacozni. Eladóként és vevőként. Szinte minden hétvégén találni valahol bolhapiacot, hol nagyobb, hol kisebb szervezésben. Imádják a second hand dolgokat bogarászni. Egyesek hobbijuknak is tartják a bolhapiacozást. Szóval ha valaki Svédországban jár és az út mellett vagy valahol loppis feliratot lát, akkor tudjátok hogy ott bolhapiac van. Nézzetek be, sok-sok jóságot és olcsón lehet vásárolni.

Ballagás, "szerenád"
Amikor ezt a bejegyzést akartam írni, akkor aktuális volt a téma, most épp nem az, de nem baj. Aki látta a dán Még egy kört mindenkinek c. filmet, annak ismerősek az itteni szokások is. Ballagáskor fehérbe öltöznek a diákok és nem tarisznyájuk, hanem amolyan hajóskapitány kalapjuk van. A sapka gyakran egyedi tervezésű és akár 50 ezer forint körüli összegbe is kerülhet. 

Ami a szerenádhoz hasonlít: az érettségizők feldíszített platós kamionokkal járják körbe a várost, bömböltetik a zenét, buliznak és isznak, locsolják a piát, de rendesen. Itt egy videó a kamionról. Itt pedig kívülről nézve. Ha valaki esetleg elgondolkozott, hogy miért olyan szigorúak az alkoholvásárlási szabályok Svédországban, akkor ezek a videók segítenek a megértésben.

Dygn/dag
A napra két szavuk van. A dag ugyanaz, mint a mi napunk. A dygn pedig 24 órát jelöl. Ha egy jegy egy dagra érvényes, akkor ha megveszed 13:00-kor, az lejár éjfélkor. Ha viszont egy dygnre akkor másnap 13:00-ig érvényes. Másik példa: egy dygn alatt két hónapnyi eső esett. Itt nem a dag szót használják, hanem a 24 órára vonatkozót. Vagy olvasni ilyet: ha a gyerek három dygn óta lázas, akkor forduljon orvoshoz. Pontosabb, egyértelműbb meghatározás, mint a három nap.

Illatmentes minden
Nézem a svéd Cápák között/Shark Tank c. műsort, ahol vállalkozók keresnek befektetést termékeikre a "Cápáktól". Az egyik férfi terméke illatosított kézfertőtlenítő volt. Tízféle illatút szeretne a piacra dobni. Az egyik befektető azt kérdezte tőle: tudtad, hogy Svédország egyedi abból a szempontból, hogy itt kifejezetten az illatmentes termékeket keresik az emberek? Na, ezt én sem tudtam, hogy ez kifejezetten jellegzetessége az országnak, annak ellenére, hogy tényleg minden kapható illatmentes kiadásban, amit én nagyon szeretek: mosogatószer, szappanok, sampon, tusfürdő, testápoló, kézkrém, mosópor, tisztítószerek stb. Nem tudom, otthon is így van-e, de például a kórházak várótermében kérik a látogatókat, hogy kerüljék a parfüm és erős illatanyagok használatát az allergiások miatt. Szóval nem biztos, hogy a tízféle illatú kézfertőtlenítő a svéd piacra való termék.

idegesítő osztálytársak

1.
A túlbuzgó: Egyik nap megbeszéltük a csapatommal, hogy másnap 9-kor folytatjuk a munkát. Még pizsamában, kómás fejjel iszogattam a kávémat 8:15-kor, amikor felugrott egy üzenet Amandától, hogy ő akár már most tud kezdeni! Mire ugrik is a másik üzenet Elintől (mintha lesben állt volna) hogy ő is! És már hívnak is. Vááá!!! Ez nem csapatmunka! Ha megbeszéljük a 9 órát, akkor én pont 9-re leszek készen. Nem kezdtem el kapkodni, hogy gyorsan én is ott legyek, már csak elvből sem. De azzal, hogy ők többet, jobban, korábban, gyorsabban stb csinálják a feladatot, én leszek kevesebb, rosszabb, lassabb stb.

2.
Az udvariatlan: Végre van egy szuper tanárunk, aki olyan jól ad elő, hogy még Zoomon keresztül is le tudja kötni a figyelmem. Lelkes, fantasztikus előadó, jól beszél, jól magyaráz, ért a technológiához, precíz, gondos - egyszóval álomtanár. Épp benne volt egy sztoriban és mondta, magyarázta teljesen belemerülve, majd amikor a végére ért a történetnek, valaki feltette a kezét (digitálisan) Zoomon. Láttam, ahogyan felcsillan a szeme és lelkesen mondta: Van egy kérdés! Igen, tessék Elsa! Mire megszólal egy halál unott hang (a kamerája be sincs kapcsolva): tartunk valamikor szünetet? Ah, meg is sajnáltam a tanárt! Milyen lehangoló!

3.
Akinek soha nincs bekapcsolva a kamerája: Nekem is gyakran ki van kapcsolva a kamerám, mert ha például a tanár megosztja a prezentációját, akkor úgyis csak azt nézzük. A másik, hogy nem tudok rendesen figyelni, mert sokat nézem, hogy nehogy hülye fejet vágjak. Természetellenes az a felállás, hogy folyamatosan mindenki arca látható és közelről. Igaz, hogy csak kicsiben, viszont sosem lehet tudni, hogy ki néz épp. Ha egy osztályteremben ülök, akkor csak a tanár van velem szemben. Ha valaki rám néz, azt látom, érzékelem. A videózásnál nem tudhatom, hogy néz-e valaki. Utálom azt az érzést, hogy lehet hogy valaki engem néz. Szóval én gyakran kikapcsolom a kamerát. Viszont ha nincs megosztva a prezentáció, ha megszólalok, ha kisebb csoportban dolgozunk, akkor bekapcsolom, mert szerintem bunkóság úgy beszélgetni, hogy nincs arcod, pláne ha a másiknak van.

Múltkor lezártuk a majdnem kéthónapos csoportmunkát, amit minden csapatnak 15 perces prezentációban kellett bemutatni. Ezen a napon nemcsak a két tanárunk, de még az igazgató és az iskola titkára is jelen volt. És emellett minden tanuló, ami ritkaság. És szinte mindenkinek be volt kapcsolva a kamerája. Ha amúgy nem is, de a saját előadásakor igen. Kivétel egy lánynak, aki egymaga tartotta a csapata előadását és se közben, se a tanárok kérdései közben nem kapcsolta be a kamerát. Miért nem? Nem is indokolta meg.

4.
Akinek mindig be van kapcsolva a kamerája: na ez a másik véglet. És itt konkrétan egy osztálytársamra gondolok, akinek mániája, hogy legyen bekapcsolva mindenki kamerája és néha kampányol is ezért. Beír csetre olyanokat, hogy gyerünk emberek, kapcsoljátok be a kamerát! vagy hozzászól annyival, hogy szeretné látni az arcunkat. És gondolom mivel ő egy ilyen kamera-aktivista, ezért az elveihez hűen neki mindig be van kapcsolva a kamera. Na mármost ő az egyik olyan emberke, aki miatt én azt szoktam gondolni, hogy mi van ha én is idétlen fejjel nézek (mint ő). Ez a csaj, amikor figyel, akkor szinte benne van az arca a laptopban, pár centire a kamerától. A homloka és a szemei nagyobbak, mint az arca többi része. Emellett egy állandó minimális, de kissé természetellenes mosoly ül az arcán, ami szerintem a Zoom-arca. Ez a csaj jut róla eszembe a Némó nyomábanból (van is fogszabályzója):

osztálytársaaak, kamerákat bekapcsolni!

De nem is ez vele a problémám, hát így néz ki és így néz bele a kamerába, ez van. A problémám az vele, hogy előfordult, hogy varrt! óra közben. Például miközben a többiek ezeket a fontos prezentációkat tartották és izgultak, a tanárok pedig figyeltek és jegyzeteltek, ez a lány beült a laptop elé egy elszakadt pulóverrel vagy egy lyukas zoknival és halál nyugisan öltögetett, tűt fűzött be, miközben fel-felnézett a megosztott prezentációkra, mintha valami varróklubban lenne, ahol ücsörgünk, varrogatunk, sztorizgatunk. 

5.
A kiváltságos: A legjobban talán az bosszant fel, amikor van egy feladat, egy szabály, és egyesek külön kérik, hogy rájuk az ne vonatkozzon és a tanár megengedi. A legjobban ez zavar persze. Mert kérni lehet, egy próbát megér. De hogy meg is engedik nekik? Olyanra gondolok, amikor azt mondja a tanár, hogy élőben kell előadni, de valaki azt mondja, hogy ő nem tud ott lenni az órán, lehetne-e hogy ő felvegye az előadását előre és beküldi. Vagy ő nem tudja határidőre teljesíteni, beküldheti-e később. Vagy a nagy előadásnál az volt a szabály, hogy nem tudjuk előre se a sorrendet, se azt hogy kedden vagy szerdán adunk elő. Ezért már készen kellett lenni keddre. Mindenki túl akart esni rajta, és örült volna, ha kedden adhat elő. Az egyik csapat mit tesz? Lehetne, hogy a mi csapatunk ma ad elő, mert holnap többen is dolgoznak és nehéz lenne megoldani... Bár azt mondta volna a tanár, hogy sajnos nem lehet, a szabály az szabály, neki már megvan a sorrend, amin nem fog változtatni. De megengedte persze. Pedig mások is dolgoznak, gyerekük van, beteg épp a gyerekük, a férjük/nagyszülő/bébiszitter vigyáz épp rá, orvoshoz kell menniük, egyéb bajuk van... De megoldották. Miért jár egyetlen csapatnak ilyen kiváltság?

6.
A folyton nevető: Ez nem a sulihoz tartozik, de van egy lány, aki mindenen nevet. De nemcsak szolidan nevet egy picit, hanem hangos, az egész termet betöltő kacaj tör elő belőle. Olyan igazi hahota. Olyan dolgokon tud nevetni, amiről nekem eszembe sem jut, hogy ez a vicces kategóriába is tartozhat valakinek. Ilyenek például az ügyetlenkedések. Valaki (szerinte) furcsa mozdulattal ül le, kilöttyenti a pohár vizet, korog a gyomra, nem talál egy fájlt a gépen stb. Szeretem a vidám, mindig derűs embereket, de ő túlmegy ezen a kategórián. Néha zavarba is ejt a váratlan nevetése, főleg ha én vagyok a nevetése oka. Mert volt olyan, hogy nevetésben tört ki, mert szerinte épp valami vicceset csináltam, nekem pedig arról sem volt tudomásom, hogy csináltam valami különöset, nemhogy az még vicces is volt.

A konferencia után vele és egy másik lánnyal mentem hazafelé, és van egy ázsiai étteremlánc, a Pong. Ezt a Pongot kibővítették egy szusirészleggel. Ennek az új részlegnek a neve Ping lett. Ez a lány úgy nevetett azon, hogy Ping és Pong, vagyis ping-pong, mintha az év vicce lenne. Szinte nevetőroham jött rá, és közben vette elő a telefonját, hogy lefotózza ezt a vicces jelenséget és elküldje a családjának. Vicces volt ez az indokolatlan reakció, de többször eszembe jutott már, hogy engem fárasztana, ha egy ilyen folyton nevető lánnyal kellene együtt dolgoznom vagy laknom.

open house és őszi séták

Már két hete volt az Open House rendezvénysorozat, de még nem írtam róla, mert végül csak egy helyre sikerült eljutnom. Szombaton Kathie babavárója miatt nem tudtunk épületeket látogatni, vasárnap pedig az egész napot az ágyban töltöttem betegen. Felhasználom a tavalyi szövegemet az Open House-ról: több évben is részt vettünk már ezen az érdekes és "exkluzív" programsorozaton, ami keretében ingyenesen be lehet menni mindenféle épületbe. Vannak köztük régi kastélyok, közösségi házak, oktatási intézmények, hipermodern lakóépületek, irodák. Voltunk fent a 84 méter magas Dagens Nyheter irodatoronyban, néztünk meg szobát az egyik belvárosi kollégiumban, bementünk a 17. században épült van der Nootska palotába, leereszkedtünk 25 méter mélységbe Svédország első atomreaktorába és körbenéztünk egy teljesen új városrészen, ahol a modern óvodát maga az építésznője mutatta be.

Van egy új menő toronyház a városban, amit mindig jól megnézek magamnak, ha arra járok. A neve béna: Sthlm 01, de az épület maga tetszik. Íme:

Ebbe az épületbe is be lehetett menni. Külön kellett rá regisztrálni és hamar el is fogytak a helyek, ahogyan a rendezvény összes többi látványosságára. Csak pénteken lehetett bemenni, aminek Jack nem örült, mert "ki ér rá pénteken? csak a nyugdíjasok és a munkanélküliek...". Pontosan! Ott voltam én, a munka nélküli és rajtam kívül vagy 20 néni és bácsi. Szuper élmény volt. Először a 21. emeletre mentünk, ahol a legfinomabb óriási fahéjas és kardamomos csigákkal, kávéval, teával, sütivel, csokival és gyümölccsel fogadtak minket. Fantasztikus volt a kilátás minden irányba és még egy óriási távcsővel is lehetett kémlelni a tájat. Tényleg egy kémnek éreztem magam, mert a sílesikló dombra nézett a távcső, amivel láttam a dombon ücsörgő és mászkáló embereket, míg szabad szemmel azt sem láttam hogy vannak ott emberek (nem tudom, hogy ez a látásom vagy a távcső minőségéről mond-e el többet).

de jó lenne itt dolgozni!

Majdnem egy óráig meséltek nekünk a torony tervezésének és építésének a történetéről. Ezt mérsékelten jól értettem, mert sok volt a szakszó, de azért jó hangulatú "mese" volt, a látogatók pedig sokat kérdeztek. Aztán pedig felmehettünk a 28. emeleti Skybarba. Oda el akarok menni egyszer Jackkel is a kilátás és az élmény miatt. Szuper volt, különösen az őszi színekkel.

Sok napsütéses nap volt mostanában, úgyhogy kihasználtam a lehetőséget, hogy korán végzek és elmentem sétálni a környéken, hogy gyönyörködjek az őszi színekben. Séta közben továbbra is a Harry Pottereket hallgatom, már a 3. részt fejezem be. 

Kathie-vel is taliztam a városban, nagyon finom gombás rizottót ettünk az Omaka nevű helyen, aztán beültünk a népszerű Mr. Cake-be sütizni. Ez egy fúziós stílusú kávézó/cukrászda, ahol mindenféle különleges péksütik és torták kaphatók. Mindig tömeg van és fantasztikusan néznek ki a termékeik. Én már harmadszor voltam és nem tudom, hogy én választok rosszul vagy indokolatlan a hely hype-ja, de én minden alkalommal csalódtam. Most a red velvet cake-et kóstoltam meg, mert még sosem ettem és úgy emlékeztem, hogy az az egyik specialitásuk. Száraz volt a tészta és a tortaszelet egy részét ott is hagytam a tányéromon. Pedig én ilyet nagyon nem szoktam. 

konferencia

Részt vettem életem első konferenciáján. Nem hiszem, hogy rendszeresen fogok járni ilyen helyekre, de azért remélem lesz rá lehetőségem a jövőben is, mert szuper élmény volt. A sulink kapott pár ingyenjegyet erre az egyébként elég borsos árú programra, ahol tele volt a nézőtér szakmabeliekkel és sokan más városokból is érkeztek, így igazán értékeltem hogy mi is ott lehettünk. Már napokkal előtte izgatottan vártam. Végre történik valami élőben, emberek között lehetek és találkozhatok pár osztálytársammal, akikkel az egész napot együtt tölthetem.

Még jobb is volt, mint amire számítottam. Nem is tudom miért, de úgy képzeltem, hogy az előadók leginkább száraz és nehezen érthető témákról unalmasan beszélnek majd és a figyelmem folyamatosan el fog kalandozni, mint amikor a tanáraimat hallgatom a Zoomon. Ehelyett olyan szintű előadások voltak, amiket korábban legfeljebb a gép előtt ülve, a TED-előadások legjei között láthattam 10-20 percben, most pedig élőben és akár egy órán keresztül "szórakoztattak" minket ezek a profik. Szóval szó sem volt arról, hogy nehezemre esett volna odafigyelni. Többször is hálával vegyes büszkeség töltött el, hogy Stockholmban élhetek, ahol annyi világszinten is sikeres cég van és a világ egyik legkorszerűbb országa. Valahol olvastam, hogy Stockholmot Európa Szilícium-völgyének nevezték, mert annyi a sikeres vagy feltörekvő tech cég.  

Már 7.30-kor, reggelivel kezdődött a nap. Kilencen voltunk ott az osztályból, és mindenki nagyon örült egymásnak. Kaptunk programfüzetet, amiben részletes menetrend volt, leírások az előadókról, ezenkívül interaktív részek is. QR-kóddal megnyithattunk felméréseket, amikben értékelhettük az előadásokat és a szervezést. Válaszolhattunk kérdésekre magunkkal kapcsolatban, amiket összesíthetve láthattunk a kivetítőn. Volt egy kihíváslista is mindenféle komolyabb és komolytalanabb, szakmai és játékos feladatokkal, amiket a nap folyamán ha akartunk, teljesíthettünk. A komolyabbak között olyan kihívások voltak, mint hogy mutatkozzunk be új embereknek, mutatkozzunk be kreatív módon, beszélgessünk valamelyik előadóval a témájáról, cseréljünk véleményt vagy vitázzunk egy résztvevővel szakmai kérdésekről. A játékosabb feladatok között pedig olyanok, hogy folytassunk le egy beszélgetést kizárólag dalszövegekkel, érjük el hogy egy résztvevő kimondja, hogy Schwarzenegger anélkül hogy konkrétan erre kérnénk. Indítsunk be egy közös éneklést legalább 5 résztvevővel. 

Volt egy kvízzel egybekötött sétaútvonal is. A telefonon volt elérhető az útvonal, aminek adott pontjain egy-egy kérdésre kellett válaszolni, mielőtt folytattuk az utunkat. Ezt is közösen játszottuk végig az osztálytársaimmal és együtt próbáltuk kitalálni, hogy milyen hosszú a Drottninggatan vagy mikor írta Astrid Lindgren a Mio, min Mio c. könyvét. Kaptunk ebédet is, uzsit kávéval és sütivel (fika ugyebár), a nap végén pedig kötetlen beszélgetés és 1-1 pohár ingyen alkoholos ital. Az előadások érdekesek és hasznosak voltak és 80-90%-ban értettem is mindent, ami külön öröm volt. Főleg az első előadó nyűgözött le, ő ultra profi volt és gondoltam is rá, hogyha ez után a fickó után kellene nekem előadnom, akkor minden önbizalom elszállna belőlem, mert nem überelhető. De azért sikerült másoknak is megugrani a lécet, és szintén jók voltak, csak máshogy. 

Nem lett volna ilyen élvezetes a nap, ha egyedül lettem volna, de olyan szuper volt végre emberek között lenni. Az osztálytársaim aranyosak, mindenki kedves, érdeklődő és bátorító. Azt hiszem a svédek általánosságban ilyenek. A legjobb az volt, hogy sokat beszélgettünk a közelgő gyakorlatról és érdekes volt hallani, hogy ki hova került be, ki mennyit tud a leendő munkahelyéről, elvárásokról, mire lehet számítani. Nekem személyesen pedig az volt a legjobb, amikor a japán osztálytársammal beszélgettem. Ő volt az osztályból rajtam kívül egyedül külföldi és tudom hogy elég bizonytalan a svédtudásával kapcsolatban. Szóval kíváncsi voltam, benne milyen érzések vannak így két héttel a kezdés előtt. Elkezdte, hogy az én svédem milyen jó, én meg visszadobtam neki a dicséretet, hogy szerintem meg az övé tök jó és ne vicceljen már, hogy szerinte nem. Őszintén gondoltam, amit mondtam és tudom hogy ő is. Szóval ez megnyugtatott, hogy biztos menni fog a gyakorlat és mindenki izgul és mindenkivel egy szinten vagyunk úgyhogy nem leszek bénább, ügyetlenebb vagy alkalmatlanabb, mint akárki más lenne vagy mint amire számítanak a cégnél. Olyan érdekes ez, hogy most együtt vagyunk és mindenki ugyanazt tanulja, ugyanazok a feladatok és az élmények, aztán egyszer csak szétszéledünk mindenfelé a munka világában, ahol mindenki teljesen más-más élményeket és tapasztalatokat szerez, mindenki egyedül lesz és csak magára számíthat. 

biciklitúra: svartsjö-kastély

Két hónapja nem voltunk biciklitúrán és lassan véget is ér a szezon, úgyhogy boldog vagyok, hogy tegnap sikerült szép időt kifogni és tekerni egy nagyot. Jack szombatonként gitár-, vasárnaponként pingpongórákat vesz, talán ezért sem voltak komolyabb programjaink mostanában, de tegnap kihagyta az órát, hogy az egész napot rászánhassuk a szép őszre. Tényleg annyira gyönyörű minden, hogy csak na. FOMO-m is van, hogy nem gyűjtök be eleget az őszi fák színkavalkádjából és a kicipzározott, lenge dzsekis, sapkás-sálas színes őszből. Kettőt pislantunk és minden fa kopasz lesz, eltakarítják a leveleket a földről is, a napot heti 1-2 órára ha látjuk, és beáll a rettegett sötétség és szürkeség. Szóval menni kell, amíg még lehet.

A Svartsjö nevű kastélyt néztük ki Ekerö-szigeten, amire tízperces (biciklisek számára ingyenes) kompúttal lehet átjutni. Nekem még most is izgi dolog kompozni, mint valami mini kaland a bicajút közepén, azért is javasoltam, hogy arrafelé menjünk. Az idő tényleg szinte tökéletes volt és a tájkép is majdnem most csúcsosodik ki a legszebb őszi színekben. A kastély mint úti cél is jó ötlet volt, különösen mert kávézó üzemel benne, ahol többek között díjnyertes fagyikat is árulnak. 

A svédek egyébként hatalmas fagyifogyasztók, Európában állítólag a finnek után ők fogyasztják a legtöbb fagylaltot (12 liter/fő/év). Nem tudom ez miért lehet (azonkívül hogy a fagyi jóóó) de talán hozzájárul az is, hogy a svédek minden időben képesek fagyizni, nekik a fagyi (és jégkrém) nem kifejezetten nyári édesség. Talán mivel kevés igazi meleg nyári napjuk van egy évben, így ha az lenne, akkor alig tudnának fagyizni. Nekem mindenesetre még most is szokatlan látvány, amikor akár hóban, akár cudar, hideg időben olyat látok, hogy egy család 2-3 gyerekkel, babakocsival sétál és mindegyikük kezében egy-egy szendvicsjégkrém vagy egyéb pálcikás fagyi. Az biztos, hogy Svédországban senki sem mondja, hogy a hidegtől megfájdul a torkod vagy hogy a hidegtől megfázol.

Szóval fagyiztunk, körbetekertük a kastély szép erdős-parkos udvarát, majd pedig visszatekertünk haza. Kb. 55 kilométer lett, ami tök jó táv főleg ahhoz hogy az elmúlt két hétben gyengélkedtem és/vagy alig mozdultam ki. Nagyon jólesett. Este pedig Jack készítette a vacsit. Már reggel megtöltött vagy 30 darab gyozát (ázsiai gombócot) mert készített pár napja kimcsit és fel kellett használni valamire. Nem gyakran főz, de ha igen, akkor általában valami ázsiai kaját készít, mert én abban nem vagyok jó. És még maradt almás sütiből, amit tegnap készítettem a valamelyik "szomszédtól" kapott almákból. Svédországban nem sok gyümölcs-zöldség terem meg, de almából sok van és a környező kertekben is rengeteg az almafa és gyakran a kedves szomszédok kipakolják az elvihető almákat a ház elé. Ezt még régebben fotóztam: 

Apropó ház elé pakolt dolgok. Olyan is van, hogy a kiszortírozott tárgyaikat (játékok, könyvek, díszek stb) teszik ki a ház elé egy padra, kiírják a telefonszámukat amire Swishelni tudjuk a pénzt és becsületes alapon megvásárolhatjuk amit ott látunk. Vagy akár egy dobozban kiraknak dolgokat, amik ingyen elvihetők. Olyat is láttam, hogy sok-sok növénycsemetét tettek ki egy padra, és mellé annyit írtak, hogy ingyen elvihetők, de megköszönik, ha küldünk pénzt a mellékelt szervezetnek, akik az ukrajnai háborúban segítik az embereket. És néha olyan is van, hogy egy vagy két gyerek limonádé- vagy sütis standot nyit és házi limonádét, muffint, kávét és teát árul a járókelőknek. Én ezeket nagyon bírom. Cuki, bátor, okos és üzleti érzékkel megáldott gyerekek. Persze általában minden arra járó felnőtt elolvad tőlük és már csak azért is vesz valamit, hogy támogassa őket, szóval ezek az üzletek gyümölcsözőek.

átkozott à betű

A második nevemben van egy á betű és amikor közel 5 éve regisztráltak a svéd rendszerben, ezt az á-t elírták à-nak. Lehet, hogy van aki észre sem venné, vagy ha észreveszi, nem zavarja, de engem azóta is zavar és akármikor meglátom a nevem leírva, üvölt a képembe az a nyomi à. Nemcsak csúnya, hanem ilyen betű nincs is a magyar nyelvben. Egyébként is zavar, amikor (általában angol anyanyelvű) emberek vagy művészek úgy használják más nyelvek ékezetes karaktereit, mintha azoknak a pöttyöknek és vonalaknak semmi funkciója nem lenne a világon, csupán azért léteznek, hogy ők kidíszíthessék a nevüket vele. Mötley Crüe és társai. Szóval az nem à, hanem á és kész.

Svédországban szinte minden digitalizált és a personnummer (személyazonosító szám) használatával tudunk regisztrálni, adatainkat előhívni nagyon sok rendszerben: adózás, oktatás, egészségügy, hűségkártyák, kondibérlet, online vásárlás, bank, könyvtár stbstb. Jó a rendszer, mert sok svéd oldalon nem szükséges külön regisztrálni és jelszót kitalálni, hanem a személyi számunkkal be tudunk lépni. Van a telefonunkra telepítve egy BankID nevű alkalmazás és ha be szeretnénk lépni a bank vagy egyéb szolgáltatások oldalára, akkor bepötyögjük a személyi számunkat, az oldal pedig megnyitja a telefonon a BankID-t, ami kiírja hogy milyen oldalra próbálunk belépni, majd oda kell beírni a BankID-hez megadott jelszavunkat. Ami mindig ugyanaz, viszont biztonságos, mert csakis a saját telefonunkról, egy megadott ideig lehet jóváhagyni a belépést.

A személyi számomhoz regisztrálva van a nevem, lakcímem, e-mail-címem, telefonszámom (meg gondolom pár további adat) is. Szóval ha rendelek valamit, iskolába iratkozom, levelet kapok, intézkedem, akkor a szám alapján automatikusan előjön a nevem, ami a teljes nevem, így elég gyakran látom ezt a rosszul írt á-t. Amikor megkaptam a svéd személyim a helytelen betűvel, kérvényeztem hogy javítsák ki, de elutasították a kérelmemet azzal az indoklással, hogy "nem az ő hibájukból történt elírásról van szó, hanem a keresztnevem írásmódjának megváltoztatásáról". Igaz, hogy visszaírtam nekik, hogy de pontosan az ő hibájukból történt elírásról van szó, arra már nem válaszoltak, és akkor annyiban hagytam a dolgot. 

Most hogy egyébként is nézelődtem névváltoztatás témában, eszembe jutott hogy most már aztán kijavíttatom a nevem, úgyis nemsokára lejár a svéd személyim, az újban nem akarom látni ezt a betűt újabb 5 éven keresztül... Most érdekes módon mást írtak vissza: menjek el az egyik "kormányablakba", vigyek be olyan személyi iratot, amin helyesen van írva a nevem és ingyen kijavítják. Hurrá! 

El is mentem ma az adóhivatal egyik irodájába, és elmagyaráztam az ügyintéző hölgynek ottlétem okát, aki erre felhívott egy számot és továbbította a problémámat:
Van itt egy személy, akinek elírták a nevét... Lássuk csak... A második nevében az "a" betűn rosszfelé áll az ékezet... igen... ööö... balra dől, pedig jobbra kellene!
Majdnem nem tudtam visszafojtani egy mosolyt miközben hallgattam a problémám leírását a letelepedési engedélyért küzdő menekültek és egyéb fontos ügyben eljáró emberek között. De sebaj, a kérvény benyújtva és most már csak napok kérdése, hogy közel 5 év után végre helyesen láthassam a nevem minden nekem címzett levélben és az online rendszerekben. 

a gyakorlat előtt

Négy hét múlva kezdődik a gyakorlat és azt hiszem rettegek, de lenyomom a mélybe ezt az érzést és úgy teszek, mintha nem közelegne a napja. Eddig sikeresebben ment a tettetés, mert másik hónapban volt, az meg naaaagyon messze van, de amikor október lett és belém hasított a négy hét rövidsége... Jaj. Mivel a tényleges munka részén nem tudok gondolkozni, mert nem tudom mire számíthatok, ezért a kevésbé fontos külsőségeken gondolkozom legtöbbet. Hogy milyenek lesznek a napjaim, napjaink úgy hogy én is teljes állásban dolgozom és nem lesz többé ez a henyélő életmód, amit egy ideje folytatok. 

Olyanokon szoktam gondolkozni, hogy vajon hányszor fogok bejárni az irodába. Elképzelek különböző opciókat (különböző számú napok különböző kombinációkban, azzal kombinálva hogy Jack hányszor és mely napokon fog bejárni a munkába és mi történne abban az esetben, ha mindketten itthonról dolgoznánk). Ezenkívül újra és újra nézegetem, hogy hány perc is tömegközlekedéssel eljutni a messzi-messzi irodába és milyen útvonalak vannak. És állítgatom a tervezőt, hogy hánykor kell elindulnom, ha 8:30-kor kezdenék, ha 8:45-kor, ha 8:00-kor és hánykor érek haza, ha 18:00-kor indulok el, ha 17:45-kor, ha... szóval ja.

Jack a minap felnyitotta a szemem, hogy villamossal is tudok menni. Ettől izgatott lettem, eddig azt hittem, hogy busszal el kell mennem először teljesen másik irányba a commuter trainig, de most kiderült hogy ugyanannyi idő, ha metróval megyek Liljéig és onnan szinte ugyanoda visz a villamos, mint a vonat. Még rövidebb séta is vár rám ("csak" másfél kilométer kettő helyett). Ez az útvonal azért tetszik, mert 1) buszozni nem olyan jó 2) nem a városon át, hanem azt megkerülve tudok utazni 3) a vili olyan kis cuki, végig a föld felett megy és talán nincs is rajta akkora tömeg, mint a vonaton 4) Liljeholmenen át tudok menni, ahol van egy kis pláza, ruhaboltok, szóval ha kell valami, hazafelé be tudok ugrani 5) a metrótól útba esik a Coop, így a napi bevásárlást hazafelé el tudom intézni, ami sokkal jobb, mint amikor külön program a boltba menés.

Azon is gondolkozom, hogyha bemegyek az irodába, ami kb 2x70 perc út, 8 órát dolgozom és fél vagy 1 órás ebédszünetet tartok, akkor hánykor kell elindulnom (és hánykor kelnem) és hányra érek haza. És akkor mikor tudok főzni vagy mikor edzek és mikor telefonálok anyukámmal és mennyi időt találkozom Jackkel. És ha mondjuk csak heti egyszer járok be (amit mondott a menedzserem, hogy a csapat annyit van bent) akkor tudok-e egyáltalán ott lenni fejben, fejlődni, tanulni és komolyan venni az egészet, miközben továbbra is itthon ülök. Az itthoni "irodánk" nem a legjobb, mert nem túl nagy az asztal, na meg a nappaliban/konyhában van. Nem mondhatom, hogy van egy külön tér, ahova el lehet vonulni dolgozni. Épp ellenkezőleg...

Na meg a házimunkán is változtatni kell. Most nagyjából 90%-ban én csinálok mindent, de azt gondolom ez így fair, hiszen én jóval kevesebbet dolgozom (tanulok) mint Jack és nem is ingázom napi 2x30 percet heti négyszer. Szóval nekem van több időm, ő pedig többet dolgozik, és ilyen feltételek mellett logikátlannak is érezném, ha felesben végeznénk a házimunkát. De így azért ő elkényelmesedett, rajtam meg eluralkodott a control freakség, és már nehezen is adok ki bizonyos munkákat a kezemből, mert azt akarom, hogy minden úgy legyen, ahogy én csinálnám. De ez nem jó, régebben is mosott, főzött, bevásárolt és nem volt probléma, szóval nem szabad se mindent átvállalnom, se pedig pattogni és beleszólni, amikor ő csinálja. Például mosogatni továbbra is ő szokott és bár tud zavarni, hogy nem úgy mosogat ahogy én (a padló és a szekrényajtó is vizes lesz a nagy, férfias mozdulataitól), mégis jobb ez, mintha én mosogatnék.

Szóval lesznek változások, amikhez hozzá kell szoknunk, de ezek csak azok a dolgok, amiken már most tudok pörögni, mert a lényegi rész elképzelhetetlen és rákészülhetetlen sajnos. Úgyhogy addig csak nézegetem a Google Mapsen az útvonalakat és számolgatom a napi beosztást a fejemben. Nem hiszem, hogy tudok bármit is készülni, ami valahol jó, mert legalább nem múlik ezen semmi... De az is jó lenne, ha tudnék valamit tenni a gyakorlat sikere érdekében. Sajnos vagy szerencsére sosem voltam az a típus, aki megszállottan készül, tanul, a biztonság kedvéért azt is átnézi, ami nem is kell a vizsgára, ha másért nem, csak azért hogy megnyugtassa magát. Kifejezetten idegesített, amikor az osztálytársaim a dolgozatok előtti szünetben is bújták a jegyzeteiket. Azért mert akkor nekem is muszáj volt, nem bámészkodhatok kifelé az ablakon, miközben a többiek pánikszerűen ismételnek. Esetleg egy szódogánál vagy egyéb magolós vizsgánál segíthet, ha pont meglátjuk a doga előtt pont azt a szót, évszámot, nevet, amit kérdeznek... De amúgy hülyeségnek tartottam ezt az utolsó pillanatos készülődést. Most is így vagyok vele, de az is lehet hogy csak magamat igyekszem azzal nyugtatni, hogy úgysem tudok már mit tenni. 

Kicsit hasonló a helyzetem most, mint 7 éve volt a fordítógyakorlatom előtt. Abból a szempontból, hogy egyedüliként mentem oda, nem tudtam mástól segítséget kérni, mással összehasonlítani magam és minden csakis rajtam múlott. Abból a szempontból viszont nem, hogy fordításból volt előtte gyakorlatom magamtól is, illetve 2,5 gyakorlati helyen voltam előtte, és oda azért én kerültem be, mert az én felvételim lett a legjobb. Kár hogy ez most eszembe jutott, ez csak elbátortalanít a mostani gyakorlattal kapcsolatban, mert most úgy érzem, semmit sem tudok és nincs bennem semmi plusz, amit nyújtani tudok. Arra viszont nem emlékszem, hogy milyen érzéseim voltak a fordítógyakorlat előtt, pedig biztosan akkor is izgultam. De vicces módon az egyedüli, amire emlékszem a készülésemmel kapcsolatban az az ahogy nézegetem a Google Mapsen, hogy hol fogok lakni, milyen boltok vannak hozzám közel és milyen útvonalon, mennyi idő alatt érek majd be a munkahelyre. Van ami nem változik...

baby shower

Érdekes, hogy az amerikai szokások és kultúra belemászik az életünkbe a filmeken, könyveken, sorozatokon keresztül és mindenki eléggé képben van olyan hagyományokkal kapcsolatban, amik egyébként Európában nem léteznek. Vagy akár át is vesszük őket, mint a Halloweent vagy a Valentin-napot. Ma volt szerencsém egy igazi amerikai baby shower / babaváró bulin részt venni, ami szintén egy olyan amerikai hagyomány, amit sorozatokból ismerek. Vagyis hát legalább tudtam, miről van szó, de azért a részleteket nem tudtam. Vártam már ezt a napot, kb. 1 hónapja kaptam rá meghívót. Kathie két amerikai barátnője szervezte, én csak azt tudtam, hogy heten leszünk, illetve Kathie összeállított egy ajándéklistát mindenféle aranyos és/vagy hasznos babadologgal, amit ajándékként vihettünk neki. Én elsőként csaptam le a választékra, és a legegyszerűbb megoldást választva a H&M-es termékek közül választottam párat.

Nem tudtam azt sem, hogy lesz-e kaja vagy csak chips és sütik, de mindenesetre gondoltam készítek valamit, ha már vendégségbe megyek. Anyukámtól karácsonyra megkaptam Náray spanyol süteményes receptkönyvét. Még semmit sem készítettem el belőle, viszont volt egy süti (Mandulás csók) amit már régen kinéztem kifejezetten Kathie-nek. Ő gluténmentesen eszik és én nem ismerek gluténmentes recepteket, nem igazán az én területem. A könyvben viszont be vannak jelölve ezek, úgyhogy így hogy elém ugrott ez az egyszerű és guszta recept, elraktároztam magamnak. Mindössze mandulaliszt, cukor és tojás alkotja, illetve citromhéjjal és fahéjjal van ízesítve. Egyszerű, gyors, finom, mutatós és különleges is. Igazán büszke és elégedett voltam a kreálmányommal.

Egyedül az a bosszantó, hogy még mindig vacakul vagyok, bár csak egy sima megfázás, de azért egész héten leginkább csak aludtam, nem sok hasznosat csináltam és még attól is tartottam, hogy a bulira sem mehetek. Nem lepett volna meg, ha Kathie 31 hetes terhesen nem szeretne egy taknyos, pirosorrú szipogóst a házába, de szerencsére nem érdekelte túlzottan a náthám, egyedül azt kérte, hogy csináljak még egy covid-tesztet, hogy nehogy az legyen. 

10 perccel korábban érkeztem, de az amerikai szervezőbizottság már sürgött-forgott a konyhában. Több mindennel készültek, mint gondoltam. Finom kajákat készítettek, hoztak virágot, pezsgőt, üdítőt, papírtányérokat, cuki szalvétákat, feldíszítették a lakást, sütöttek egy nagy gluténmentes tortát és még pár aprósággal készültek. Mindenről gondoskodtak végig, hogy Kathie csak pihenhessen és élvezhesse a társaságot. A két lány tüsténkedett, teát, kávét kínálgatott a vendégeknek, mindent ki- és elpakoltak, elmosogattak stb. Igazán kedves tőlük.

Végül nem is heten, hanem kilencen voltunk. Kilenc csajszi. És olyan szuper társaság jött össze, jól éreztem magam én is és feldobott ez a nap. Ott volt Kathie és az anyósa. Ezenkívül három amerikai barátnője és az egyiküknek épp látogatóban volt egy detroiti ismerőse, Ellie aki szintén beugrott a bulira. Ez az Ellie nagyon aranyos lány volt, és szerintem élvezte hogy életében először ellátogat Stockholmba és ennek keretében elmehet valaki bulijára az otthonába, ahol sokféle emberrel találkozhat. 

Velem is elkezdett beszélgetni és kérdezte, hogy én stockholmi vagyok-e és mondtam mosolyogva hogy nem, én magyar vagyok. Azt hittem, hogy a válasz egy udvarias "ó ott még nem jártam" lesz, de nem. Kiderült ugyanis hogy az anyai nagyszülei magyarok. És hát az amerikaiak eléggé rá vannak pörögve a származásukra és büszkén tartják magukat olasznak, skandinávnak, írnek stb. akkor is ha akár csak egyetlen nagyszülőjük született ott. Ellie is egy ilyen ember és teljesen belelkesedett attól, hogy összefutott egy magyarral és elkezdte mesélni, hogy imádja Budapestet (s-sel ejtette ki, ez is mutatja a true magyarságát hihi) és hogy nemrég volt a szülinapja és van Detroitban egy magyar cukrászda és a kedvence a dobostorta és azt vett a szülinapjára. Aztán mondta, hogy majd megkérdezi a nagyszüleit, hogy honnan is származnak, és nem sokkal később jött is hozzám, hogy már el is dicsekedte a családjának hogy találkozott egy magyarral és mindenki odavolt és amúgy a nagyszülei csengeriek és az anyukájának 5 testvére van és össze szokott jönni a család magyar ága, vagy 35 ember és magyar esteket tartanak, amikor piros, fehér, zöld ruhákba öltöznek és csirkepaprikást esznek és mindenféle magyaros dolgokat csinálnak. Nevettem és mondtam neki, hogy "te magyarabb vagy, mint én" – erre láttam rajta, hogy szétveti a büszkeség attól, hogy egy magyar magyarabbnak nevezte. Ah nagyon cuki volt tényleg.

Ott volt még Lara, aki Kathie munkahelyi barátnője és szintén terhes és izlandi. Váuu izlandi, azt hiszem még nem találkoztam izlandival. Aranyos lány volt, jót beszélgettem vele is. Igazi világpolgárok, ő izlandi, a pasija brit és Stockholmban élnek. Kérdeztem, hogy akkor a gyereküknek melyik kettő állampolgárságot választják majd, mire azt mondta hogy mindketten önzők, úgyhogy izlandit és britet. A pasija meg a H&M-nél dolgozik és régen ő rajzolta a fiú gyerekruhákon a dinókat, traktorokat és egyéb mintákat. Mik vannak! Muszáj volt megkérdeznem azt is, hogy mit gondoltak az izlandiak a Eurovíziós filmről (amit imádok) és mondta hogy szerinte minden izlandinak nagyon tetszett. És ajánlott egy izlandi standupot, ami fent van a Netflixen: Pardon my Icelandic. Meg is fogom nézni.

A vendéglistában láttam, hogy ott lesz Roberta is, az az olasz lány, akivel múltkor találkoztunk volna hármasban, de eltűnt a csetről és végül nem jött össze a tali. Ezzel a lánnyal találkoztam már egyszer, szerintem három éve volt, szerinte kettő. És Kathie is mondta, meg most maga Roberta is, hogy folyton kérdez rólam, hogy mi van velem és hogy vagyok és vééégre találkoztunk és megölelgetett. Jaj elolvadok, közben meg olyan ciki, mert én egyszer sem kérdeztem róla Kathie-től és meg sem ismertem volna. Ez a lány irtó cuki, külsőre igazi olasz szépség: gyönyörű arc, haj, smink, ékszerek és ruházat, viszont introvertáltként írta le magát, illetve nincs erős olasz akcentusa és az a tipikus nagyhangú olaszsága. Vele is jót beszélgettem, ráadásul nemrég költözött nem olyan messzire tőlünk. Úgyhogy szeretnék máskor is találkozni vele, mert szimpi és Kathie-t úgyis elvesztettem egy kicsit, amikor messzire költözött, szóval jó lenne egy közelebbi barinő. Ráadásul nemrég szakított ez a lány a svéd pasijával, aki miatt költözött Stockholmba, szóval biztos több ideje van most. Bár ott volt a múltkori olaszos húzása az eltűnéssel, most pedig pontosan 1 óra késéssel érkezett – mondta is hogy olasz, azért. Szóval van egy olyan érzésem, hogy nem lesz egyszerű találkákat összehozni vele.

Volt kvízjáték is, amiben három kategóriában voltak kérdések: híres ikrek, furcsa ikertények és fiktív ikrek. Az egyik kérdés például az volt, hogy hogy hívják az Alice Csodaországban ikreit és Roberta emlékezett, hogy volt az a két buta karakter, mire nekem is rémlett valami, hogy Dim and Dum vagy Yim and Yum vagy valami ilyesmi a nevük, de végül a mi csapatunk nem tudta. A válasz Tweedledee és Tweedledum volt, szóval valami azért megvolt ebből. A híres ikrek kategóriában viszont én voltam, aki tudtam a Sprouse-ikreket (Palvin Barbara pasija Dylan én pedig igencsak csípem Barbit). Ellie erre azt mondta hogy el van ámulva, hogy mi nem-amerikaik milyen ügyesek vagyunk, ő biztosan semmit nem tudna a svéd, olasz, izlandi vagy magyar kultúráról. Jólesett az elismerés, bár pont erről írtam az elején, hogy az amerikaiak a (pop)kultúrájukkal belénk pumpálnak mindent ami amerikai, szóval nem olyan meglepő hogy ismerjük ezeket a dolgokat.

Hoztak egy vendégkönyvet is, amibe mindenki írt valami kedveset. A másik jópofa ötlet az volt, hogy hoztak sok pelust és mindegyikre írtunk alkoholos filccel mindenféle kedves, biztató vagy vicces üzenetet, hogy amikor megérkeznek az ikrek és a szülők fáradtak, stresszesek, izgulnak stb. akkor peluscsere közben elolvashatják ezeket a kedvességeket. Végezetül pedig volt egy tippjáték, egy naptárban bejelölhettük, hogy szerintünk melyik nap érkeznek a babók. Én természetesen a saját szülinapomra tettem a tippem, mert amióta mondta Kathie a novembert, azóta ezt szuggerálom. Nem tudom miért, persze nincs jelentősége, de azért milyen jópofa lenne már. Robertával és Larával mentem haza, mert mindhárman a piros metró vonalán lakunk. Így nem volt olyan hosszú és unalmas a hazaút és közben is elbeszélgettünk. Larának sok sikert kívántunk mindenhez, Robertával pedig megbeszéltem hogy valamikor mindenképp találkozzunk.