vasárnapi autózás

Más téma: van egy új (angol) szójáték amivel minden nap játszom. Ti játszotok még a Wordle-lel és társaival? Én már jó ideje nem, de ugyanaz a barátnőm, aki az összes ilyen játékot hozta nekem, írta hogy van egy új, a Merriam-Webster oldalán, a Blossom Game. Ez olyan, mint amit Tamko írt, a Spelling Bee, csak itt nem korlátlan számú szót kell megtalálni, hanem 12 szóból kihozni a legmagasabb pontszámot + ez ingyenes. A középső betűnek mindig benne kell lennie a szóban, a betűk bármennyiszer felhasználhatók és ha a kijelölt betű benne van a szóban, azért +5 pont jár. 

Múlt vasárnap autózni mentünk. Jack kinézett egy úti célt, és szokás szerint megálltunk útközben, ha valami érdekeset láttunk. Először is a kecskéinknél. Azt hiszem idén volt harmadszorra, hogy meglátogattuk a kecskéket. Mindig itt vannak ezen a legelőn, hatalmas területen. Annyira cukik. Egyik évben többjük is kijutott a kerítésen túlra, visszamenni meg nem tudtak és az autóút mellett voltak, és akkor ketten terelgettük vissza őket. Jó szórakozás volt. Meg olyan is volt, hogy ha bégtünk nekik, akkor visszabégtek nekünk kórusban. Vagyis a kecske mekeg. Akkor mekegtek. Most nem mekegtek, de nagyon barátkozós hangulatban voltak, az egyik fel is tette a két mellső lábát Jackre és nagyon kíváncsi volt.

Útközben a vezetői karrierem eddigi legfélelmetesebb élményét is átéltem. Mondjuk ennél rosszabb soha ne legyen, de ez is elég ijesztő volt és rosszabbul is végződhetett volna. Jött szembe egy transporter, ami egyszer csak elkezdett lesodródni az árokba, a sofőr meg ijedtében visszarántotta az autót, de annyira hogy átjött a mi sávunkba és pár pillanatig szembe jött velünk. Én közben lelassítottam már mikor szlalomozott, ő meg szerencsére visszaterelte az autót a saját sávjába, de azért elég közel volt. Viszont láttunk útközben jávorszarvast is! Jávorszarvast jee. Messzebb volt az úttól, erdő szélén, de jól látszott és hatalmas volt. Még csak harmadszor láttam jávorszarvast és a másik kettő északon volt, úgyhogy nagyon örültem, hogy most a környéken is láttam egyet.

A Torö nevű szigetre mentünk ki, ami a tenger mellett van és természetvédelmi terület is. Viszont Svédországra nem jellemzően rengeteg rész körbe volt kerítve és magánterületek voltak mindenütt, így sok minden vagy nem megközelíthető vagy nem túl barátságos táblákkal jelzik, hogy magánterületen járunk. Emiatt nem volt a legjobb környék, pedig amúgy nagyon szép.

Hazafelé megálltunk egy kis étteremben enni egy jégkrémet, meg aztán egy sütit is. A stégre tették a kiülős asztalokat, úgyhogy a víz fölött ültünk és szép napos idő volt. Szuper volt. A másik asztalnál láttam egy ismerős arcot, és rájöttem hogy a Házasság első látásra egyik szereplője volt az. A kettővel ezelőtti évadban volt. Haha. Szegény srác. Én legalábbis nem örülnék, ha két évvel később is felismernének, mert egyszer egy realityben szerepeltem. 

minigolf, frizbigolf és eurovízió

Le vagyok maradva a sztorikkal, de még múlt héten volt AW az egyik csapatommal. Ez a Spectra, a James Bondos csapat, ahogy az új kollégám hívta a Spectre c. Bond-film miatt. Ezt a csapatot egy fokkal jobban kedvelem, mint a másikat amiben benne vagyok, talán azért mert ebben a vezető egy kedves, vidám, jófej nőci, aki közel lakik az irodához, így gyakran találkozom vele. A másik csapatban, a Globalban a vezető olyan messze lakik, hogy múltkor konkrétan repülővel jött Stockholmba. Na nem magángéppel hanem belföldi járattal, de hát akkor is. Szóval vele nem szoktam találkozni, talán ezért is áll közelebb hozzám a Spectra csapat. 

Ebben a csapatban van egy argentin srác, aki nem tud svédül, viszont kitartóan jár svédórákra, és sajnos pont svédóra miatt nem jött el a programra, pedig reméltem hogy ott lesz és ezért angolul fogunk beszélgetni, de így öt svéddel voltam. Az egyik kollégám szintén messze délen lakik, de most felvonatozott a városba hogy eljöhessen erre a talira. Aznap lépett fel Beyoncé Stockholmban, és emiatt annyira tele voltak a hotelek, hogy két egybefüggő estére nem is sikerült szállást találnia. Először minigolfoztunk egy Golfbar nevű helyen, aminek a belsejében van egy mini minigolfpálya. Három lány és három fiú volt úgyhogy így voltunk csapatokban. Én lettem az utolsó bűhű. Aztán átmentünk kajálni egy fantasztikusan kinéző, nagyon népszerű helyre. Menő volt ez a hely, de valószínűleg elfelejtették a rendelésünket, mert másfél órát vártunk a kajára. Ez elég bosszantó volt, a végén már mindenki éhes és türelmetlen volt. Ezt leszámítva azért jó volt. 

the public

Most hogy svédekkel dolgozom van egy kis kisebbségi komplexusom vagy mim. A legtöbbnek van valami menő hobbija vagy menő dolgai. De hát persze, itt nőttek fel, itt élnek, szóval van idejük és pénzük arra hogy mindenfélét csináljanak. Nekem az utóbbi években azért sok időt vett el az hogy ideköltöztem az országukba, megtanultam a nyelvüket és új szakmát és évi 3-4-szer hazajárok és amúgy is tartom a kapcsolatot az otthoniakkal. Nekem nincs menő hobbim. Ezek, akikkel voltam... Ketten golfoznak, egynek lova van és westernlovagol, a negyedik meg hobbipilóta. Igaz, most már nem repül, mert két éve volt egy szörnyű tragédia Svédországban, amikor lezuhant egy kisgép és mind a nyolc rajta utazó ejtőernyős és a pilóta is életét vesztette. Azóta nem repül, helyette vett repülőgép-szimulátort. Hát jó... én meg... blogot írok.

Egyébként itt nem volt az az özönvízszerű eső, amiről az otthoniaktól hallottam. Itt nyári meleg volt múlt hétvégén. Azt olvastam, hogy nagyon meleg nyarat jósolnak, aminek nem örülök... 2018-ban volt utoljára itt nagyon meleg nyár, és majd megpusztultam, de az még hagyján. Sok erdőtűz volt és szörnyű volt. Szóval nem szeretnék ilyet, szegény természet. Múlt hétvégén 23-24 fok volt. Én a héten elvittem rendbe hozatni a bicómat a nyárra, kicseréltek rajta valamit, aztán le is mostam. Most régi-új formájában készen áll a szezonra. Elmentünk frizbigolfozni. Erről a sportról írtam már, tavaly ez lett az új szórakozásunk (na tessék, van nekem is rendkívül izgalmas hobbim). A frizbigolf vagy disc golf olyan mint a golf, csak ütő és labda helyett frizbit kell dobálni és bejuttatni a célba, egy láncos kosárba. Hozzánk közel egy kisebb pálya van, ahol csak olyan 40-50 méteresek a távolságok, mert amúgy egy rendes nagy pályán akár 200 méterre is lehet a kosár a kezdőponttól. 

Ez egy nagyon jó játék, mert először elbiciklizünk oda, aztán végig kint vagyunk a természetben. Ez a pálya erdőben és mezőn van, és láttunk már ott őzet, rókát, sok madarat. Csodás. Most ahogy odabicikliztünk, az évben először, szinte meg voltam zavarodva, mert előzőleg még hideg volt és télies feeling, de hirtelen ott voltam a 23 fokban, csiripeltek a madarak, zöldellt a természet, és olyan volt mintha 2022 nyara lett volna. 

A pálya elvezet egy nagy, régi ház mellett, ahol néha szoktunk találkozni egy cicával. Most is néztük hogy jön-e a cica, illetve megnéztük a hirdetőtáblát. Észrevette egy ott gereblyéző bácsi, hogy azt nézzük és szóba elegyedett velünk. Kiderült, hogy többek között ő gondozza ezt a házat, ami valamiféle közösségi ház. Elkezdett mesélni a házról, a közösségről, és kérdezte, hogy láttuk-e már a kilátást a másik oldalon, mert az valami csoda. Megmutatta a kilátást, bent a házat és mindenféléről mesélt. Festékes nadrág volt rajta és volt bent egy teljes szoba, ahol fest, a falon pedig mindenfelé a festményei. Nagyon érdekes volt, de én azért nehezen értettem amiket mondott. Olyan tipikus ember volt, aki imád mindenkivel beszélgetni és ha egyszer belekezd a sztorikba, akkor nem lesz vége soha. Most úgy lett vége, hogy a végére csak megjelent a macsek, és jött egy család kisgyerekkel, akikhez átpártolt a macska, mire a fickó tőlük is megkérdezte, hogy látták-e már a kilátást a ház másik oldalán. Mi elköszöntünk, ő meg kezdett mindent elölről ezzel a családdal.

Este pedig Eurovíziót néztem. Én úgy szeretem ezt a műsort. Olyan kár, hogy a magyarok már nem versenyeznek és nem is adja a tévé. Szeretem, hogy van ez a verseny, ami összehozza Európát és hogy van még olyan tévéműsor, amit egyszerre néznek sokan és egy közös élmény. Jó, tudom a sportesemények is ilyenek, csak én azokat nem nézem. Tíz éve voltam Angliában, és akkor együtt néztem az Eurovíziót a két német lánnyal, az olasszal és az amerikai-angollal, aki azt sem tudta mi ez. A mai napig ha Eurovízió van, akkor ráírunk egymásra és mindannyian nézzük. Most is írtam, hogy Eurovision timeee és a német csaj küldött képet, hogy ő már nézi, tévé és kaja beállítva, a másik hogy tudooom de még nem értem haza... Az olasz csajjal végigbeszéltük az egészet. Kérdezte, hogy emlékszem a Játék határok nélkülre? Aaa igen, kicsi voltam amikor az ment de az is olyan jó volt.

Amúgy a svédek őrült nagy Eurovízió rajongók. Náluk 1958 óta minden évben van a Melodifestivalen, vagyis Mello nevű válogató, aminek a nyertese aztán képviseli az országot az Eurovízión. Na ez a műsor annyira népszerű a mai napig, hogy Magyarországon nincs is példa hasonlóra. A Mello döntőjét 3 millió fölötti néző szokta nézni a 10,4 milliós országban, szóval kis túlzással a Mello estéjén mindenki a tévé előtt ül. Szerintem tök jó hogy van ilyen műsor, ami összehozza az országot. És Loreent egyszerűen imádja a nép. Már a Mello alatt is ő volt a legnagyobb kedvenc és hatalmas rajongás övezi. Szóval én már hónapok óta hallom a Tattoo-t és így Loreen és úgy Loreen, szóval nem tudok elvonatkoztatni ettől és nem elfogult lenni. Átragad rám a svédek rajongása, szeretete és öröme Loreen győzelme felett. Kíváncsi vagyok, hogy melyik városban lesz jövőre a verseny. Szívesen elmennék rá ha Stockholmban lenne.

még a képekről

Azt sem tudom hogy kezdjek el egy bejegyzést a sok kedves komment után. Nekem ennyi ember egész életemben összeadva nem mondta hogy szép vagyok és ennyi dicséretet nem kaptam. Zavarba hoztatok. Tényleg nagyon jól sikerültek a fotók. Ha előbb látom őket, mint hogy leírom az élményem az esküvőről, akkor biztos nem hangsúlyozom ki, hogy mennyire fáztam, milyen ideges voltam és hogy szétfújta a szél a hajam, mert valóban nem látszik a fotókon ez. Nem voltam soha ilyen fotózáson, és abszolút nem tudtam felmérni hogy hogy nézhetek ki kívülről, úgyhogy tényleg meglepett, hogy míg én belül feszültnek éreztem magam, a képeken nyugodtnak, természetesnek és boldognak látszom csak. 

Az is érdekes, hogy azok a képek is, amiket készítés közben idétlennek gondoltam, és kellemetlenül éreztem magam a pózolás közben, azok is jók lettek és kívülről nem látszanak bénának. Például volt egy olyan amikor mondta a fotós, hogy érintsük össze az orrunkat, olyan eszkimó puszisan. Na ezt cikinek éreztem, jaj ki az aki összedugja így az orrát, milyen hülye ötlet ez... Ehhez képest az lett az egyik kedvenc képem. Mindketten természetesnek látszunk, biztos a furcsa póztól, a hidegtől csak mosolygunk a helyzeten, becsukjuk a szemünket és olyan harmonikus és szeretetteljes kép lett. Szóval nagyon jó volt, hogy a fotós mondott ilyen ötleteket, nagy segítség volt. 

Nagyon elégedett vagyok a képekkel, szuper volt ez a srác akit találtunk. Fotózás közben azt mondta anyukám, hogy megtaláltuk Stockholm legjobb fotósát. Annyira nyugodt és türelmes volt, és csak kattintgatott mint egy gép, és kedvesen, szelíden adott nekünk utasításokat, de amúgy nem beszélt semmit. Csak egy vastagabb pulcsi volt rajta, de ő semmit se szólt a hidegre vagy a szélre, csak azon aggódott, hogy én nehogy megfázzak. Kathie is kérdezte tőlem, hogy mennyit kért ez a fotós?? Mert neki is nagyon tetszettek a képek és hogy milyen sokat kaptunk kézhez, és akivel ők dolgoztak korábban, ő 9800 koronát (320 000 forint) kért volna ugyanezért, és akiket a neten először találtam, azok is egy kétórás fotózásért azért 200 ezer körül elkérnek, ez a srác meg 3200-at, olyan 100 ezret kért, szóval a felét-harmadát, mint más. Pedig nemcsak a fotózás volt nagy munka, hanem aztán biztos jó pár órát eltöltött a képek kiválogatásával, színezésével, feltöltésével, na meg a honlapját is fent kell tartania. Ráadásul számlát is adott a munkáról, szóval úgy a felét le kell adóznia, neki alig marad valami. Adtunk is neki borravalót, de szerintem még azzal együtt is kevés, amit kapott és emelnie kellene az árain.

Az outfitemet is megdicsértétek és én is maximálisan elégedett vagyok az összképpel. Örülök, hogy a végére csak meglett ez a ruha, amibe beleszerettem, még akkor is ha az eredeti, szerintem egy fokkal szebb változata nem jött össze. De amit Ella írt anno a ruhára, teljesen igaz. Hogy egyrészt a modell beállása miatt tűnik rosszabbnak ez a ruha, másrészt alkat kérdése, hogy kinek melyik áll jobban. Lehet hogy még jobb is volt ez az én alakomhoz, mint a másik lett volna. A varrónő nagyon jól átalakította, és ő 750-et,  25 ezer forintot kért, maga a ruha meg leértékelve 60 ezer forint volt. Itt van még egyszer a kétféle változat, összehasonlításképp:

A blézernél anyukám mondta, hogy gallér nélküli legyen, mert az jól működik ezzel a nyakba kötős szabással. Erre én egyáltalán nem gondoltam volna, de szuper tipp volt, mert tényleg tökéletesen passzolt a blézer szabása a ruháéhoz. A színötletet meg a ruha fotóiról vettem és remek volt a halvány rózsaszín. Annyira jól mutatott Jack sötétkék öltönye mellett hogy csak na, szóval nem bántam azt sem hogy a legtöbb fotón blézerben vagyok, mert azzal is jól nézett ki. A gyöngyfülbevalót pedig a fodrász mondta, hát az is egy tuti tipp volt, és megérte a küzdelmet. Először ugyanis az történt, hogy kiesett a gyöngy az egyik fülbevalóból, és a fodrásztól hívtam Jacket, hogy van-e pillanatragasztónk, mert vészhelyzet van. Szóval hazaérve még fülbevalót ragasztottam, aztán pedig egyszerűen nem tudtam az egyik fülembe betenni a fülbevalót, mert amúgy nem hordok soha, ezért nincs rutinom benne és vagy tíz percen keresztül gyilkolásztam a fülcimpámat, mire végre sikerült. Közben a szüleim és Jack csak ácsorogtak kedvesen és türelmesen várakoztak rám. Már majdnem fel is adtam, hogy akkor nem lesz fülbevalóm, de az nagy kár lett volna, mert jól mutatott a gyöngy, főleg hogy a hajdíszben is hasonló volt.

A frizurám viszont tényleg csúcs jó lett, mintha nem is az én hajam lett volna, mert a valóságban annyira béna ám a hajam. A tesóm esküvőjére a fodrász nem is tudott mit kezdeni vele, és csúnya lett a frizurám, és más fodrász is csak szidta a hajamat, hogy milyen rossz minőségű és hogy egyszerűen nem tudja formázni (igen, kedves...). Ez a fodrász nem mondott semmi csúnyát, sőt szépeket mondott a hajamra és az eredmény magáért, vagyis inkább a szakértelméért beszél. A kontyot egy hajfánkra, pontosabban egy felgöngyölített anyagra építette fel és este több mint 20 hajtű került elő a hajamból, illetve ez a vastag harisnyaszerű anyag... Amit mikor megmutattam Jacknek, hogy ez volt a hajamban, azt mondta hogy neki ez a nap legnagyobb meglepetése, és olyan döbbenten nézte, hogy nagyon vicces volt. A fodrász 3000 korona, 100 ezer forint, a smink 60 ezer volt (előzetes konzultációval együtt és úgy hogy hajnalban keltek miattam és két órával előbb csak nekem kinyitották a boltot). Nekem abszolút megérte, mert egy nap úgy érezhettem magam mint egy sztár, akit a vörös szőnyegre kicsinosítottak és meglettek az áhított fotók, amikre öregen és ráncosan is szívesen nézek majd vissza.

A csokor egy sima csokor, amit pasztellszínekben kértem. Ez is olyan szép volt. Ami a honlapon menyasszonyi csokor néven fut, az négyszer ennyibe, 65 ezerbe kerülne és így néz ki. Nekem ez amúgy is sok lenne, nem kell túlzásokba esni.

Jack ment el előző nap a virágokért és az ő kitűzőjét a hűtőben kellett tárolni másnap reggelig. Ez volt az első alkalom, hogy virág volt a hűtőnkben. Vicces.

Na de most már tényleg ennyit a képekről, az esküvőről és a részletekről. Az árakat csak érdekességképpen írtam le. Nekem legalábbis érdekes, mert amúgy fogalmam sem volt, hogy mi mennyibe kerül, se itt, se otthon. Ezek nem olyan költségek, amikkel az ember a hétköznapokban találkozik. De ahogy írtam, vagy lehet hogy nem írtam, nem emlékszem... Az esküvő előtt négy nappal kaptam meg életem első, teljes munkaidős, svéd fizetését, és gondoltam is hogy veszek belőle valami drágábbat és emlékezetest, amiről elmondhatom, hogy az első fizetésemből vettem. Így viszont az esküvő kiadásai lettek az első költségeim, ami jobb is és emlékezetesebb, mint bármi tárgy amit vehettem volna.

esküvői képek

Megkaptam ma a fotóstól a képeket. Tök jók lettek, nem is látszik rajtuk hogy milyen hideg volt és hogy fújt a szél... Tudom hogy kíváncsiak voltatok, úgyhogy kivételesen felteszek pár képet magamról is. 

artipelag

Most már kezd egyre szebb tavaszi idő lenni, és szerettem volna egy kicsit kirándulni Jackkel, főleg hogy az esküvőnk hétvégéjén inkább a szüleimmel voltam. Pár hete írt nekem Cranberries, az új helyi, magyar barátnőm, akit a blogon keresztül ismertem meg, és mesélte hogy az Artipelagon járt, és kérdezte hogy mi voltunk-e már, mert nagyon jó. Mi még nem voltunk, csak hallottam róla, de nem tudtam pontosan, hogy mi is ez a hely. Én azt hittem, hogy csak valami sima művészeti galéria, de sosem néztem utána. Úgyhogy ha nem ajánlja, nem hiszem hogy elmegyünk, így viszont vasárnap javasoltam Jacknek, hogy oda menjünk. Ó és milyen jól tettük!

Megnéztem a honlapjukat, hogy olvassak egy kicsit erről a komplexumról, hogy el tudjam mondani, hogy mi ez. Erre azt látom, hogy maga az alapítója a következőt mondta róla: az Artipelagot szavakkal nem lehet leírni. Egyszerűen meg kell tapasztalni élőben. Hát ez jó! Tényleg nehéz elmondani, hogy mi is ez. Egy hatalmas épület Stockholmtól 20 km-re a víz partján. A nevét három szóból alkották: art (művészet), activities (programok) és archipelago (szigetvilág). Van itt kiállítóterem, rendezvényközpont, étterem, kávézó. Maga az épület beolvad a környezetébe és sétányok veszik körül, ahol különleges szobrokat helyeztek el elszórva. És nekem a legérdekesebb talán az volt, hogy ezt a helyet ugyanaz a férfi alapította, aki a BabyBjörn márkát megalkotta. Azt a híres babahordozós márkát. Tök jó hogy egy ilyen helyet álmodott meg a vagyonából, nem pedig kizárólag magáncélokra fordítja azt.

Először a vízparton és az épület környékén sétálgattunk és néztük meg a szobrokat. Most ennél az épületnél áll a Solar Egg, amit én már 2019 nyarán láttam, de akkor még a Rättvik nevű városban állt, mi meg épp átutaztunk rajta. A Solar Egg, vagyis Naptojás egy ötméter magas aranyszínű tojás, ami egyszerre szauna és művészeti installáció. 2017-ben készült el, és azóta több helyen állt, nemcsak Svédországban hanem a világ több pontján is, például Párizsban vagy Minneapolisban. Mikor Rättvikben voltunk, akkor üzemelt is szaunaként, de itt csak tojás formájában ücsörög a víz partján.

Mire bementünk az épületbe, már elég éhesek voltunk, az emeleti étteremben pedig fantasztikus brunch fogadott minket, aminek nem tudtunk ellenállni. Na jó, Jack volt aki rábeszélt. Ő olyan éhes tud lenni, mintha nem élné túl, ha nem eszik azonnal valamit. Én beértem volna egy kávéval és sütivel a lenti kávézóban, de az igaz hogy irtó guszták voltak a kaják, a környezet csodálatos, szóval beadtam a derekamat. Tényleg fantasztikus volt minden, sokféle ételt még nem is ettem máshol. A desszerteket pedig az a cukrász készíti, aki a tavalyi Nobel-vacsorán is készítette őket. Mondjuk pont azok nekem nem voltak kiemelkedőek, de azért jól hangzik. Szerintem egyszer ide még visszamegyünk, kifejezetten bruncholni.

És ezen a helyen még a mosdó is egy külön élmény.

Szóval szuper kis kirándulás és nap volt ezen az idilli helyen.

hétvége a szüleimmel

Hétfőn mentek haza a szüleim, úgyhogy a vasárnapot turistáskodással töltöttük. Jack nem akart velünk jönni, ő látta már Stockholmot elégszer. Nem is volt baj, mert nekem is egyszerűbb ha nincs ott, akkor a szüleimmel elvagyok és nem kell mindent fordítani. Sétáltunk kicsit az óvárosban és a palota körül, onnan pedig át az egyszerű nevű Kungsträdgården térre, ahol épp akkor virágoztak a cseresznyefák, ami minden évben népszerű látványosság a turisták és helyiek körében egyaránt. Ezenkívül még valami középkori vásár is volt. Középkori ruhába öltöztek az árusok, volt kovács, mutatványosok, mindenféle. 

tulipánkiállítás is volt

Ezután a szintén egyszerű nevű Hallwylska nevű palotácskába mentünk, ahol tavaly az öcsémmel már voltam. Én ezt a házat nagyon szeretem, szerintem fantasztikus. Egyrészt pompázatos, másrészt betekintést nyújt abba, hogy hogyan élt itt az 1900-as évek elején egy nagyon gazdag és haladó gondolkodású pár. A ház után a Hötorgethez sétáltunk, ott van a Konserthuset, vagyis a hangversenyház impozáns kék épülete, ami arról a leghíresebb, hogy ott tartják a Nobel-díj-átadó ünnepséget. A téren bolhapiac is volt, illetve egy elegáns ruhába öltözött, fiúkból álló ballagó diákcsapat nekiállt énekelni pár nótát a téren, ami jó kis élmény volt. Itt kajáltunk a thai bódéban, utána pedig kávéztunk és kardamomos csigát ettünk az egyik legismertebb, legklasszikusabb kávézóban, a Vete-kattenben.

Ezután visszamentünk a hotelbe/haza kicsit pihengetni, mert este várt ránk még egy program. Április utolsó napján van Valborg, vagy Walpurgis éjszakája, ami a máglyagyújtás napja. A hagyomány szerint a máglyákkal a gonosz szellemeket űzik el. Ma leginkább egy tavaszköszöntő esemény, amolyan majálisféleség. Van egy kis eszem-iszom, éneklés, összejövetelek, aztán szürkületkor a máglya meggyújtása. Úgy emlékszem, hogy én korábban nem vettem részt úgy rendesen egy ilyen napon. Amikor a gyerekeknél dolgoztam, akkor este 7-ig ott voltam náluk, így például azért maradtam le róla. Egyszer meg úgy emlékszem, hogy kimentünk, de már a tüzet nem láttuk.

Úgyhogy tök jó volt a szüleimmel most elmenni rá. Több helyen van a városban ünneplés, és mi egy hozzánk közel eső helyet választottunk a Mälaren, a nagy tó partján. Az idő csodás volt, és kellemesen elsétálgattunk négyesben a vízparton. Jack itt nőtt fel, úgyhogy mutatta a szüleimnek a régi iskoláját, hogy gyerekként errefelé csavargott, és hogy nyaranként mi is idejárunk csobbani a meleg napokon. Felmentünk a kávézóhoz, megnéztük a kilátást, és közben hallgattuk a színpadon játszó zenészeket, aztán a férfikórust. Azért is volt jó idemenni, mert ide csak a helyiek jönnek, így a szüleimnek autentikus élményben volt részük.

fotó a facebookról

A tüzet háromnegyed 9-kor gyújtották meg, és addigra már jó nagy tömeg gyűlt össze. Jó nagy volt a máglya, és izgatottan vártam, ahogy majd a fáklyás emberek minden oldalról meggyújtják a rakást, úgyhogy csalódás volt, hogy csak az egyik oldalát gyújtották meg, és nagyon lassan terjedt a tűz a másik oldal felé, és mikor végre az egész égett, addigra a bal oldala már összeroskadt és aszimmetrikus lett. Biztos valami biztonsági intézkedés... Jack azt mondta, hogy áh, ma már semmi a régi, most már körbekerítik a máglyát és locsolják a területét vízzel, és még meg se gyújtják rendesen, bezzeg gyerekként ott rohangásztak a tűz körül és botokat dugdostak bele, aztán az égő ágakkal hadonáztak.

Másnap pedig sajnos már mentek is vissza a szüleim, de legalább csak 3-kor ment a gépük, így odafelé volt időnk még megnézni valamit. A Trosa nevű festői kisvárost választottam, ami útbaesett a reptér felé. Fun fact, Trosa azt jelenti hogy bugyi, úgyhogy a svédeknek is megvan a maga Bugyija. Szerintem legyenek testvérvárosok.

Trosa

Sétáltunk egy nagyot, aztán még Nyköpingben megálltunk kajálni. Május elseje itt is ünnepnap és mindenütt nagy kihaltság volt. A Skavsta reptér olyan kis béna hely, és ha buszozni kell, sokkal rosszabb onnan repülni, mert messze is van és nincs is ott semmi. Most viszont kifejezetten jó volt, hogy autóval tudtunk menni, útközben megnézni még látványosságokat, és odabent sem kellett sietni, mert ott sosincs sor és nem kell hosszú perceken át menni a terminálig, hanem szinte látszanak a várakozó utasok a külső térből, az üvegfal másik felén. Úgyhogy még leültünk egyet kávézni. Szomorú voltam, mikor elbúcsúztam a szüleimtől és egyedül vezettem haza, de annyira jó volt hogy itt voltak.

az esküvő

Mikor elkészültem a fodrásznál, autóba ültem, felvettem a szüleimet és mentem haza felöltözni, elkészülni. Én innentől kezdve nagyon ideges voltam mindenen. Sajnos nem tudok csupa pozitív lenni és áradozni az esküvőről, mert onnantól kezdve hogy hazaértem a fodrásztól, az ebédig minden annyira stresszes volt. Pedig azt hittem, hogy ez úgy lesz, hogy előtte való nap izgulok, ahogy általában szoktam, de aztán majd minden szuper jól alakul, és a végén megállapítom, hogy kár volt izgulni. De sajnos most fordítva volt. Nem igazán izgultam, mert úgy éreztem, hogy minden készen áll és nincs min izgulni. Ehhez képest nem olyan volt a nap, mint ahogy elképzeltem.

Két dolog miatt volt stresszes az esküvő. Az egyik a szörnyen hideg és nagyon szeles időjárás, ami a csontomig lefagyasztott. A másik, hogy túl sok feladat hárult rám. Részben az idegeskedős személyiségemből is fakad az, hogy annyi mindenen idegeskedtem, ez igaz. Már hazaérve engem az stresszelt, hogy most aztán nagyon gyorsan fel kell öltöznöm és össze kell szednem a cuccaimat, mert mindenki rám vár és nem fogunk odaérni időben, nem találunk parkolót, a fotós is várni fog ránk, jaj sietni, sietni. Pedig nyilván a szüleim és Jack is nagyon ráértek, és mind azt mondták volna, hogy ráérünk, nyugi. De ez a feszültség belülről fakadt.

Apukám vezetett, és én navigáltam a városházáig. Az is idegesített, hogy ahogy leparkoltunk, mindenki kiszállt az autóból és megindultak, én pedig a telefonommal vacakoltam, hogy kifizessem a parkolást az alkalmazásban, és ettől is olyan ideges lettem, hogy nem igaz hogy nem lehet engem megvárni az autóban, miért indulnak már meg. Igazából egy teljes idegbetegnek éreztem magam az ebédig, és így tudok rá visszagondolni, hogy idegbeteg módjára viselkedtem. Remélem, hogy kívülről nem így látszott, de én így éltem meg.

Biztos a hideg is rátett egy lapáttal, mert már az autóból kiszállva fáztam. Ezt is a zaklatottságomnak tudom be, mert korábban még volt egy olyan gondolatom, hogy magamra veszem a téli kabátot, de teljesen elfelejtettem, így csak egy blézerben voltam a 8-10 fokban és jeges szélben. A városháza egy gyönyörű épület a vízparton, van egy belső kis tere és árkádos, oszlopos része. Egyes részein úgy fújt a szél, mint egy szélcsatornában. Ekkor már nem csak vacogtam, hanem megbántam a frizurámat is, hogy egy-egy tincset meghagyattam elől, mert fújta bele a sminkembe, rúzsomba a szél azokat a tincseket és folyamatosan tartanom kellett a hajamat, hogy ne a számban kössön ki. Szóval még meg sem érkezett a fotós, én már szét voltam fagyva és a hajam is összekócolódva. 

És akkor jött még csak a felismerés, hogy a városházán nincs egy váróterem, egy belső tér, ahova behúzódhatunk felmelegedni (a turistákkal tömött ajándékbolton kívül). Vagy legalább egy mosdó tükörrel, ahol megnézhetem, hogy hogy néz ki a frizurám és a sminkem. Megérkezett a fotós és elkezdődött a fotózás a hidegben és szélben. A fodrász után szépnek éreztem magam, de ekkor nemhogy szépnek nem éreztem magam, hanem még az átlagos szintű önbizalmam is elszállt. Fáztam, frusztrált hogy szétfújta a szél a hajam, hogy meg sem tudom magam nézni egy tükörben, hogy milyen a fejem, hogy áll a ruha... És így kellett nemcsak pózolni és mosolyogni, de természetesnek és lazának hatni. Én annyira nem így képzeltem el ezt a napot és a fotózást. Én azt hittem, hogy jó hangulatú és meghitt lesz, de olyan volt mint valami tortúra. Előtte való hétvégén 20 fok volt és meleg, most meg ez a szörnyű hideg.

Kicsit bementünk az ajándékboltba melegedni, aztán visszamentünk fotózkodni, és lassan megérkeztek a vendégeink. Először Kathie-ék, aztán Jack nagybátyja és felesége, majd Jack apja. Mindenkihez odamentünk üdvözölni őket, és az is fárasztó volt, hogy három nyelven beszéltem, illetve hogy közvetítsek az emberek között. Aztán mondta Kathie, hogy ők elmennek most megetetni az ikreket, hova tudnak bemenni. Hát sehova... Mondta a fotós, hogy hol lesz majd az esküvő, de oda csak 15 perccel előtte lehet bemenni. Mire Kathie-vel beszéltük, hogy de hát egy szoptató anyát biztos beengednek, ez Svédország.

Mi folytattuk a fotózást még egy darabig, és a többiekkel is beszélgettünk. Aztán végre odamentünk ahhoz az ajtóhoz, ahova be kell majd menni az esküvőhöz. Ekkor már annyira fáztam, hogy alig vártam, hogy végre bent várakozhassunk. Kint két "őr" állt, és először azért nem engedtek be, mert még nem 15 perc volt az időpontunkig, aztán mikor szóltak, hogy most bemehetünk, akkor közölték, hogy az egész társaságnak együtt kell bemennie, szóval meg kell várnunk Kathie-éket. Akit mellesleg nem is tudtam, hogy hol van, de ekkor tudtam meg, hogy nem engedték be oda az ikrekkel. Jack indult neki a keresésüknek, aztán visszajött, hogy az ajándékboltban szoptat. Én azt sem tudtam, hogy hány óra van, mert nem volt nálam a mobilom sem, de attól tartottam, hogy majd elveszítjük az időpontunkat. Itt félreértés is történt, mert én azt hittem, hogy meg kell várnunk Kathie-éket, de aztán mégis beengedtek minket külön, és bent várhattunk. Aztán kiderült, hogy nem fogjuk elveszíteni az időpontunkat, és megvárhatjuk Kathie-éket. 

Végre megjöttek, és egy asztalnál be kellett regisztrálnunk, hogy melyik időpontra jöttünk és elkérték a személyinket. Itt megkérdezte az ügyintéző srác, hogy kinek kell tolmács. Mire mondtam, hogy én vagyok magyar, én kértem tolmácsot. Ugyanis amikor lefoglaltuk az esküvőt, akkor lehetett tolmácsot kérni, mert kötelező hogy a pár tagjai és a tanúk értsék az esküvő szövegét. Én meg úgy voltam vele, hogy bár én azért értem, egyrészt mégis csak jobb ha mindent értek, másrészt akkor a szüleim is értik, hogy mit mond a házasságkötő. Erre az a kis fiatal srác ott az asztalnál azt mondja nekem, hogy "neked nem kell tolmács, neked teljesen jó a svéded". Ezt abból szűrte le, hogy mondtam két mondatot?? Elkezdett ott nekem magyarázni arról, hogy milyen esetben kell tolmács... Én meg nem értettem, hogy ha 7 hónapja már foglaltak nekem tolmácsot, és itt van egy tolmács, akkor mégis minek áll nekem ez a kis mitugrász arról magyarázni, hogy nekem márpedig nem kell tolmács? Nem mindegy neki? Nem lehet szerencsétlen menyasszonyt békén hagyni az esküvője napján? Ezeket csak utólag mondom, ott leginkább csak értetlenül, és a hidegtől, a Kathie-re való várakozástól, a három nyelven való beszédtől és a szervezetlenségtől kimerülve álltam. Végül azt mondta, hogy majd akkor megbeszéljük fönt a kollégájával. Hát persze. Pont erről szeretnék még további emberekkel beszélgetni.

Ezután mehettünk fel a lépcsőn a házasságkötő terem előtti részbe, ahol vártunk a sorunkra. Itt is készítettünk pár fényképet, amíg sorra nem kerültünk. Nekem ezen a ponton már egy ilyen fagyos, zavaros maszlag lehetett az agyam, mert én fel sem fogtam hogy mi történik. Én nem fogtam fel, hogy most már a házasságkötő terembe megyünk be és ez az a rész, amire mondta a fotós, hogy lassan menjünk... De beérve is csak ment tovább a tolmácsmizéria, mert kiderült, hogy nincs ám itt a helyszínen, hanem a tolmács a telefonban van. Az ott dolgozók szerencsétlenkedtek egy iPhone-nal, közben a fotósra rászóltak, hogy ne fotózzon vakuval, de ő nem értett svédül, szóval azt is én mondtam neki, a szüleimnek meg próbáltam mondani, hogy jöjjenek közelebb, mert a tolmács a telefonban van. Az egész utólag annyira komikus. És aztán a röpke kis beszéd alatt végig tartotta a kezében kihangosítón a telefont a házasságkötő nő és a tolmács, mint valami Stephen Hawking robothang beszélt a telefonból. Én ettől is totál ideges voltam. Arra emlékszem, hogy bambán bámultam a telefon világító kijelzőjére, ahonnan jött a hang és legszívesebben mondtam volna, hogy tényleg hagyjuk ezt a tolmács dolgot, ha ez nekik a tolmács...

Aztán jött az a rész, amikor mondta Jack, hogy "ja", és örültem, hogy ő mondta előbb, legalább tudtam, hogy akkor most majd nekem is kell mondanom egy igent. Felhúztuk a gyűrűt, aminél szintén elfelejtettem, hogy mondta a fotós, hogy lassan húzzuk. De én annak örültem, hogy egyáltalán tudtam, hogy melyik ujjára húzzam fel... Aztán gratuláltak a vendégeink, de én akkor is csak ideges voltam és arra tudtam gondolni, hogy vajon hány perc telt el, mert biztos el kellene hagynunk már ezt a termet, és nem lehetne inkább kint gratulálni? Utána még kimentünk a fotóssal pár képet készíteni, de aztán nem engedtek minket vissza, és a többiek nem is tudták, mi hova lettünk. Aztán volt még egy kis fejetlenség, majd újabb navigálás következett részemről az étteremig. 

Huhhh... 

De amikor végre leülhettünk az étteremben a chambre séparée-ben, ahogyan a svédek hívják az étteremben a külön helyiséget... Akkor kezdtem lassan lenyugodni és felmelegedni. Ott már jó volt minden. Ez is olyan volt, mint a fodrász és a sminkes, hogy felülmúlta az elképzeléseimet is. Egy klasszikus helyen, a Stallmästaregården nevű étteremben foglaltunk egy kis szobát. Két ilyen kisebb helyiség van itt, és ahol mi voltunk, az az emeleten van. Az épület egy régi ház, aminek az emeletén ez a szoba teljesen olyan volt, mintha valaki nappalijában ültünk volna. Csak mi voltunk az egész emeleten, és volt a mi szobánk mellett egy külön kis szoba, ahova Kathie-ék el tudtak vonulni az ikrekkel megetetni vagy tisztába tenni őket. A kiszolgálás és a kaja is szuper volt. 

Nagyon kedves volt a pincérnő, mindig nekem hozott mindent elsőként, és amúgy egyszerre hozták az ételeket a 9 embernek. Eredetileg az volt az elképzelésem, hogy előre rendelünk háromfogásos ebédet, de az csak 14 főtől lehetséges, így à la carte volt. Végül is ez még jobb is volt, mert így mindenki kedvére válogathatott, és volt aki nem kért előételt, volt aki nem kért desszertet, úgyhogy szabadabb volt ez, mintha kötött menü lett volna. Kathie utólag mondta, hogy reméli, nem zavartak nagyon az ikrek és hogy kár, hogy ilyen nyűgösek voltak. Én ebből semmit nem érzékeltem, azt leszámítva hogy a férje vagy egy órára eltűnt, és babakocsiztatta őket, mert nem akartak elaludni. Mi közben jókat beszélgettünk különböző formációkban. Hol mindenki egy témáról beszélt, hol kisebb csoportokban, de olyan jó hangulatban elvolt mindenki.

Mikor a babák visszajöttek és felébredtek az alvásból, akkor velünk ültek az asztalnál. Most 5,5 hónaposak, kis pufók cukibékik, elegánsan felöltözve a nagy napunkra. Kék nadrág, fehér ing és csokornyakkendő. Zabálnivalóak voltak. Pont úgy volt, ahogy gondoltam, hogy feldobták a hangulatot és mindenki nézegette őket és gügyögött hozzájuk. A főétel után kaptunk ajándékokat. Jack nagybátyja olyan lelkes volt. Ő végig fotózott, és úgy láttam rajtuk hogy nagyon örülnek hogy ott lehetnek és Jacket is úgy szeretik. Tőle egy fantasztikus ajándékot kaptunk. Összegyűjtött sok-sok gyerekkori fotót Jackről, albumba rendezte őket és mindegyikhez írt feliratot is. Biztos hatalmas munka volt elkészíteni ezt az albumot, és nekem külön öröm, mert én egy-két képet leszámítva nem is láttam Jackről régi fotókat. Ezeken a képeken rajta volt a gyerekkora, a nagyszülei, szülei és kaphattam egy kis bepillantást az első éveibe. Szóval ott kellemesen elücsörögtünk, eszegettünk, beszélgettünk, amíg végül el kellett hagynunk a helyet. Ennyi idő elég is volt ott. Mindenkitől elköszöntünk, és apukám hazahozott minket. Otthon kibontottuk a szüleim ajándékát is, és nem sokkal később visszamentek a hotelbe. Én szétszedtem a hajam, lemostam a sminket, hajat mostam és este már úgy ültünk a kanapén, mintha egy átlagos nap lett volna. 

Hát ilyen volt az esküvőm. Nem vagyok elragadtatva tőle, de nem bántam meg vagy utólag nem csináltam volna máshogy semmit. Szerintem ha az időjárás nem lett volna ilyen szörnyű hideg, cudar, akkor egészen máshogy alakult volna minden. Arról meg nem tehetünk, hogy a városházán ilyen béna a szervezés, de azért nekem ez csalódás volt. Most már ezt is tudom, legközelebb tuti nem ott házasodom, hehe. Talán az egyedüli, ami javíthatott volna a körülményeken, az az ha csak egy fél órát hagyunk a fotózásra, és nem kell olyan sokáig fagyoskodni. De természetesen nem mi voltunk az egyetlen pár, hiszen 5 percenként mennek az esküvők, tényleg futószalagon, és minden szombaton úgy 80 darab van. Más menyasszonyok is ott fotózkodtak a jeges szélben, és volt akin még annyi ruha sem volt, mint rajtam. De mit lehet tenni, egy menyasszony nem lehet nagykabátban... A terhes kollégám februárban házasodott meg, és ők ugyanúgy kint várakoztak a februári hidegben, ő egy szál menyasszonyi ruhában, pocakkal. Szóval én még csak nem is panaszkodhatok. 

A vendégek viszont szerintem jól érezték magukat, és örültek hogy ott lehettek. Nekem is jó érzés volt velük ünnepelni. Örültem, hogy ott voltak a szüleinken kívül Kathie-ék és Jack nagybátyjáék is. Hangulatos volt így. Este írt is Jacknek a nagybátyja, hosszan áradozott arról, hogy milyen jó nap volt és köszönik, hogy ott lehettek, és milyen szépek voltunk és sok szépet írtak. Másnap reggel pedig már 6-kor kaptam egy sms-t Jack apjától, aki szintén megköszönte a napot és hogy milyen jó volt. Kathie is pozitívan nyilatkozott, és örültek hogy ott lehettek. Szóval ha másnak jó volt, attól én is jobban érzem magam. Utólag pedig biztosan változik majd az, hogy hogyan gondolok vissza arra a napra és mi marad meg belőle. Jack pedig azt mondta, hogy ő tudta előre hogy ez ilyen lesz, de neki csak az számít hogy házasok vagyunk, nem pedig az a nap. Erre anyukám ezt mondta: az én bölcs vejem! Hát igen, és az én bölcs férjem...  Na de nehogy valaki megsajnáljon, nem volt ám tragédia a nap, csak hát nem tudok mást írni, mint ahogy én megéltem. Viszont azokon a képeken, amiket anyukám készített, jól nézünk ki, a hajam sem vészes, Jack is elegáns az öltönyben és szerencsére kívülről nem az a feszültség látszik az arcomon amit én belül megéltem. Remélem a fotós képei között is lesz legalább néhány jó, és azzal én már elégedett leszek.

további készülődés

Csütörtökön a csapataimnak is elmondtam, hogy esküvőm lesz, és olyan cukin reagáltak. Aranyosak voltak. Az aupair barátnőimnek sem meséltem korábban, hogy megházasodom, mert sajnos már csak az olasz lánnyal tartom aktívabban a kapcsolatot. Ő tudta is, és segített a ruha, haj, smink és egyéb kérdésekben. A többieknek csak a péntek esti izgalmamban írtam, hogy holnap férjhez megyek. Péntekre szabit vettem ki. Sőt, nálunk a cégnél pár nagyobb életeseményre jár bónusz szabadnap, és a saját esküvő is ilyen. Úgyhogy a munkahely nászajándéka egy nap szabi volt a számomra. 

Pénteken a szüleim érkezésére készültem. Takarítottam, pakoltam, bevásároltam. Délelőtt csöngettek és egy virágot hagyott a futár az ajtó előtt. Svédországban úgy küldik a csokrokat, hogy teljesen be van csomagolva papírba. Nem volt meglepetés a virág, mert előtte való nap felhívtak a virágboltból, így megtudtam hogy valaki küld nekem csokrot. Természetesen Kathie-re gondoltam, hiszen ő az egyetlen barátom errefelé. Szóval mikor megérkezett a csokor, szépen kicsomagolgattam, vízbe tettem és nézegettem hogy milyen szép, és csak aztán jutott eszembe, hogy tényleg, amúgy kártya nincs rajta? Mit írt rá Kathie? És akkor láttam meg, hogy nem is Kathie küldte, hanem a kollégáim! Ez iszonyat jólesett... Jobban is, mintha Kathie küldte volna, hiszen egyáltalán nem számítottam rá. Na meg jó érzés hogy ilyen kedves emberekkel dolgozom.

Gratulálunk nektek a nagy naphoz! Szeretettel, a kollégáid

Aztán mentem az autóval a reptérre. Ha az nem lett volna elég, hogy a szüleim megfáztak, a Pápának is pont akkor kellett Budapestre repülnie, amikor a szüleim meg hozzám jönnek. Szóval szegények emiatt már 5-kor felkeltek, mert úgy féltek, hogy a lezárások miatt esetleg nem tudnak időben bejutni a repülőhöz. Végül nem volt semmi, de lehet hogy ha később érnek oda, akkor már várniuk kellett volna. Olyan jó volt mikor megérkeztek. Most először volt igazán nagy haszna az autónak, mert különben buszozhattak volna be a városba, így viszont ott várhattam őket a kapunál, mint ahogy ők szoktak engem várni Ferihegyen és olyan jó volt. Apukám nekiállt megnézegetni a Saabot már a reptér parkolójában. Tetszett nekik az autó. Anyukám azt mondta rá Jacknek: old but modern. Tetszik ez a leírás. Elmentünk kajálni, becsekkoltak a hotelbe, aztán még picit átjöttek, de nagyon fáradtak (és betegek) voltak, és nekem is készülni kellett a másnapra, így nem sokáig voltak nálunk.

Én a próbasminken és megbeszélésem kaptam egy kis házi feladatot a sminkestől és a fodrásztól is. A sminkes azt kérte, hogy csütörtök este használjak arcradírt vagy valami tisztító maszkot, illetve hidratáló maszkot, a fodrász pedig hogy péntek este mossam meg a hajam, de balzsam nélkül. 7-re mentem a fodrászatba, ahova a sminkes is jött 8-ra. De már fél 8-ra ott volt, mert gondolta, inkább bejön korábban, nehogy a végén még elkéssen. Jó hangulatban és nyugalomban telt az a 2-3 óra. Beszélgettünk mindenféléről és még (alkoholmentes) pezsit is kaptam. Előtte való héten már mindent megbeszéltünk, a sminkes ki is próbálta a sminket rajtam, és szépen felírt magának minden terméket és árnyalatot, amit használni fog. Nagyon tetszett ez az alaposság. 

Ezeket a képeket mutattam meg neki, amiket az olasz barátnőm küldött, de azért az én sminkem nem egészen ilyen lett. Én rábíztam magam erre a nőre, mert éreztem hogy tudja hogy milyet szeretnék, és ráérzett a stílusomra. Biztos aki a hétköznapokban is jobban sminkel, az az esküvőjén valami extrát szeretne, de én semmi extravagánsra nem vágytam. Egy véleményen voltunk a nővel, mert ő is azt mondta hogy esküvőre szerinte nem illik például vörös rúzs vagy semmi drámai, mert a hangsúly magán a menyasszonyon van. Nagyon szép is lett a smink.

A frizurához pedig ezt a két képet mutattam meg és ez volt a dísz a hajamban. Mivel nyakba kötős a ruhám, ezért a konty kicsit magasabban volt, mint itt a képen. Ez a fodrász szerintem szebb kontyot alkotott nekem, mint itt a bal oldali képen van. Nem gondoltam volna, hogy az én hajamból ilyet lehet alkotni, de ő olyan ügyes volt. A fodrász és a sminkes is még sokkal szebbet is alkotott, mint amit én el tudtam volna képzelni magamnak, úgyhogy nagyon örülök hogy rájuk találtam. A fülembe pedig gyöngy fülbevalót vettem. Ezt a tippet a fodrász adta, merthogy a hajdíszen is gyöngyök vannak. Jó ötlet volt nagyon. 

esküvői készülődés

Olvastam a kedves kommentjeiteket, csak nem volt rá időm reagálni. De jólestek nagyon és örülök hogy végül megosztottam a megismerkedésünk történetét és hogy tetszett nektek. Ha valaki szeretné megfilmesíteni a történetünket, én inkább svéd stábot szeretnék, mint hollywoodit és sorozatot, mint filmet, de azért nem leszek válogatós, na. Jacket Bill Skarsgård játszaná és tökéletes lenne hozzá. Engem nem tudom ki, mert nem ismerem a magyar színésznőket, de magyar legyen, mert úgy autentikus.

Na de micsoda hónap lett ez az április... Mikor nyáron itt voltak a szüleim, akkor nem volt autóm, nem volt munkám és nem volt férjem, most pedig ez már mind pipa. Nem kis mérföldkövek. Milyen érdekes, hogy 7 éve jöttem Stockholmba Jackhez, és végül ugyanabban a hónapban kezdtem meg az első rendes munkámat, mint amelyikben férjhez mentem. Hát ilyet tényleg. (Úgy érzem, hogy gyakran írok vagy arról hogy mióta élek Svédországban és mi történt ez idő alatt, vagy arról hogy hogy megy a svéd... Ha unalmas, megértem, de nekem jó érzés ezeket végiggondolni.)

Ez a hónap azért is volt még különleges, mert annyi új dolgot elintéztem és mindent svédül. És egyedül. Olyan volt mint egy igazi, végső nyelvvizsga, ami megerősítést adott, hogy mindenféle szituációban tudom már használni a nyelvet. Mert végül is az olyan megfoghatatlan, hogy mikor mondhatja az ember magáról, hogy beszél egy nyelven. Az is beszélés, ha tudunk vacsorát rendelni egy étteremben, az is ha a munkánkat tudjuk végezni az adott nyelven, de még annyiféle szint és helyzet lehet. 

Én ebben a hónapban foglaltam neten és telefonon kerékcserét, és el is vittem az autót rá. Kerestem és foglaltam helyet műszaki vizsgára is, és oda is elvittem Saabinát. Kerestem autómosót, ahol kívül-belül lemossák nekem, nem méregdrágán, viszont jó minőségben. Sikerült is szuper helyet találnom, elégedett vagyok velük. Az autó eredeti gazdái, Kathie apósáék úgy őrizték az autót, hogy a szőnyegeket ki sem vették a csomagolásból. Én azért kivettem, de szinte bűnnek éreztem felvágni a 19 éves csomagolást, hogy kivegyem belőlük a sosem használt szőnyegeket. Mint valami szarkofágból kiemelni egy érintetlen ereklyét. Bár szerintem inkább csak azért nem használták a szőnyeget, mert nem sok értelme van, ellenben macerás takarítani. 

Kerestem varrodát is és elvittem a ruhámat, és elmondtam, hogy mit szeretnék rajta változtatni. Bár látták maguk is, hiszen lényegében csak az volt a gond hogy túl bő és hosszú volt. Ott mondjuk nem nekem voltak a legnagyobb problémáim a svéddel, hanem az ott dolgozóknak. De nem is svédül kell jól tudniuk, hanem varrniuk, és a ruhát valóban szépen átalakították, úgyhogy elégedett vagyok velük is. Csokrot és vőlegénykitűzőt is rendeltem. Kerestem fodrászt és sminkest is. Nekem ez volt a legfélelmetesebb feladat, mert ezen a területen nem vagyok jártas, de közben az összkép szempontjából olyan fontos hogy szép legyen a menyasszony frizurája és sminkje. Voltam próbasminken és frizuramegbeszélésen is. A fodrász és a sminkes is kedvesek, vidámak, hozzáértőek voltak és jól éreztem magam a társaságukban, úgyhogy jobbat nem is találhattam volna. Ezektől a feladatoktól helyinek éreztem magam és jó érzés volt megtalálni ezeket a kis üzleteket, amiket kedves, lelkes és profi szakemberek vezetnek.

Most már túl vagyok az esküvőn, majd leírom azt is, de most csak az oda vezető útról. Utólag semlegesen gondolok vissza a készülésre, de előtte volt persze hogy idegeskedtem. Bár nem volt sok elintéznivaló, és a legtöbbet szép, nyugodt tempóban intéztük. A végére csak ezek maradtak, amiket felsoroltam (és még pár egyszerűen beszerezhető apróság) és azok közül a frizura és a smink stresszelt leginkább. Mikor még nem találtam meg ezt a fodrászatot, volt is egy kis kiborulásom Jacknek, hogy milyen szar, hogy én mindent egyedül csinálok, és senki sincs itt velem és senki sem tud segíteni és egyedül érzem magam. És az esküvő előtti héten is ezt éreztem és szomorú voltam, hogy nekem ez ilyen. Igazából olyan sokra nem is vágytam volna, csak azt nagyon sajnáltam, hogy Kathie az ikrei miatt szinte teljesen elérhetetlen és szinte semmit sem tudtam vele megbeszélni. És még anyukámat szerettem volna, de nála először ott voltak az unokák és azért nem volt semmi ideje, aztán meg olyan beteg lett, hogy még az is megfordult a fejében, hogy nem is tud eljönni. 

Szóval néha magányosnak éltem meg a készülődést, éppen ezért esett különösen jól, mikor valaki érdeklődött hogy mi újság. Nem volt az a nagy várakozásokkal, izgalmakkal teli időszak. A szüleim érkezésére legalább annyira készültem, mint az esküvőre. Közben meg dolgoztam, úgyhogy nem volt semmi meghitt rákészülés. Jó, ez az én/mi döntésünk is volt, mert tényleg nem akartunk nagy esküvőt meg semmi felhajtást. De kedden még bútort is szállítottak hozzánk, mert a cégnél lehet kölcsönözni elektromos, állítható asztalt és irodaszéket, és persze hogy az esküvő hetén szállítják ki. Szóval oké hogy kis esküvő, de hogy pár nappal előtte még az asztalnak készítjük elő a helyet, szekrényeket tologatunk, rakom fel a marketplace-re a régi bútort, cipelem Jackkel a régi asztalunkat ki az udvarra. Az béna volt. De mikor már minden megvolt, akkor inkább az volt a furcsa, hogy már nincs semmi teendő, csak a várakozás maradt. Ez idegesítő is volt, mert mikor valamit csinálok, akkor úgy érzem, hogy kontroll alatt van minden, de mikor csak ülök a munkanap végén, mert semmit nem tudok előre készülni, az inkább frusztráló.