fiú vagy lány?

Másodszor is eljött ennek a nagy izgalomnak az ideje, de most később, mint Lokinál. Egyébként 1-2 hét különbséggel minden ugyanakkor történik a második terhességemben, viszont Lokival elmentünk genetikai szűrésre, ahol bónusz volt, hogy így korán kiderült a neme. Most viszont nem mentünk ilyen vizsgálatra, így ki kellett várnunk az ultrahangot. Lokinál, ha emlékeztek, nem voltam semleges a nemet illetően, hanem inkább fiút szerettem volna. Most viszont azt éreztem, amit az első babánál is illet volna érezni, vagyis hogy mindegy hogy fiú vagy lány. Mindkettő mellett és ellen is voltak gondolataim, de közben egyik sem túl komoly. 

Ami a lány mellett szól, az az, hogy akkor lenne egy lányom is. Daa. Na szóval, hogy akkor megtapasztalhatnám az anya-lánya kapcsolatot, ami szerintem szorosabb, mint egy anya-fia kapcsolat. Erre volt, aki mondta, hogy dehogyiis, merthogy a fiús anyukák így meg úgy, meg hogy ő ismer több felnőtt srácot, akinek mennnyire jó a kapcsolata az anyjával. De erről nekem inkább az anyuci pici fia vagy mama hotel típus jutott eszembe, amilyet meg nem szeretnék. Akinek viszont simán szuper kapcsolata van a fiával, az szerintem sosem lesz olyan, mint egy simán szuper kapcsolat a lányával. Mert egyszerűen a fiúk fiúk és mások, mint a lányok. És ha lenne egy lányom, és annak gyereke, akkor az ismét csak egy szorosabb és különlegesebb kapcsolat lenne, mint ha a fiamnak lenne gyereke. Én ezeket így gondolom, akkor is ha megosztó vélemény vagy ha valaki full máshogy látja. It's okay.

A gyerekkor kapcsán előny lenne egy lánnyal, hogy a lányok többségében ügyesebbek, gyorsabban fejlődnek, szófogadóbbak, összeszedettebbek, szabálykövetőbbek, figyelmesebbek, mint a fiúk. Általánosságban igaznak gondolom, hogy kevésbé agresszívak, vadak, kevésbé kapják szét a házat és ilyesmi. Nyilván ezek mind csúnya általánosítások és sztereotípiák, hiszen van egy Lokim, aki nem vadóc, agresszív, vakmerő, hanem óvatos, szelíd, szófogadó, figyelmes és jólelkű. De mégis azt gondolom, hogy ha a második lány lenne, akkor nagyobb eséllyel rendelkezne a klasszikus lányos, visszafogottabb tulajdonságokkal, mint egy fiú.

Egy lánynak nagy valószínűséggel több hozzám közel álló érdeklődése lenne. Szívesebben sütne, főzne, alkotna, mélyedne el valami kis projektben, motyogna a szobájában, olvasna, lehetne neki mindenféle hobbi dolgokat venni, együtt kipróbálni ezt azt. Tudom, hogy ez is igaz lehet a fiúkra, de ennek is kisebb a valószínűsége. Ja, és szeretne lovagolni, és akkor újból lóközelben lehetnék. Ezt már kitaláltam magamnak, hogy milyen jó lenne egy lovas lány. Lovas fiúk léteznek? Gondolom olyan szinten, mint fiú balett táncosok.

Ami még a lány mellett szól, úgy hogy fiam már van, az az hogy egyszerűen más lenne és kitágítaná a tapasztalataimat. Ha van egy fiú és egy lány, akkor a lehetőségek, problémák, kihívások és élmények teljes skáláját megtapasztalhatnám, nem csak az egyik oldalt. Egy másik fiúval egy teljes világból kimaradnánk. 

Ami a fiú mellett szól, azok leginkább praktikussági szempontok úgy, hogy már van egy fiunk. Egyrészt a teljes ruhatár, amit megörökölhet (na nem idősebb korában, szegény nem fogja egész életében a bátyja levetett gönceit hordani), másrészt a játékok, könyvek, programok, időtöltések nagyobb eséllyel esnek majd egy halmazba, ha a második is fiú. Persze sok olyan tevékenység van, amit mindkét nem szeret, de azért a fiú-lány aupair ikreimnél és a tesóm lányánál és fiánál is azt látom, hogy rendesen eltér egy csomó érdeklődés, és ha nem is egész gyerekkorban, de azért van jó pár olyan év, amikor all-in kell menni a nagyon fiú és nagyon lányos dolgokkal. 

De a legnagyobb érvem egy második fiú mellett, az az hogy az én véleményem szerint az azonos nemű testvérpárok kapcsolata a legtöbbször jobb és szorosabb, mint az ellenkező neműeké. Nyilván erre is lehet ellenpéldát találni, én is ismerem Monica és Ross Gellert és Billie Eilish-t és Finneast, igaz hogy kb. ezzel véget is ér a felsorolásom, ami a remek fiú-lány testvérpárosokat illeti, de biztos van még sok másik is. A környezetemben viszont azt látom, hogy akik két fiú vagy két lány (három és több testvérnél már megint más a dinamika, úgyhogy az nem számít), azoknak felnőttként is sokkal jobb a kapcsolatuk, mint a fiú-lány tesóknak. És ez nekem szent meggyőződésem, amitől nem tud eltántorítani egy-egy ellenpélda.

Szóval amikor én mindezeket átgondoltam, akkor arra jutottam, hogy végülis egy fokkal mégis csak jobb lenne egy öcsike, mint egy hugica, még akkor is, ha azzal örökre kimaradnék a lány-élményből. De Loki miatt, na és a leendő tesó miatt, mégis úgy lenne jobb. Mert úgy gondolom, hogy akkor kis BFF-ek lennének, és mindig ott lennének egymásnak, jóban-rosszban. És nem csak a gyerekkorra gondolok, hanem még 70+ évesen is, mint Jack apja és nagybátyja. 

***

Még azt is elmesélem, hogy Elsa mesélt a második babájánál a nub elméletről, ami egy olyan módszer, amivel a hozzáértők a 12-14 hetes ultrahangkép alapján 70-85% sikerrátával meg tudják állapítani a baba nemét. Vannak facebook csoportok, ahol a "szakértők" megmondják neked a tutit. Jack természetesen full szkeptikus az ilyesmivel kapcsolatban, ő ezt leasztrológiázta, hiszen ha orvosilag és tudományosan nem bizonyított valami, akkor annyit is ér. Én viszont kíváncsi voltam rá, és azt gondolom, hogy a 70-85% egyáltalán nem rossz arány, illetve azt, hogy csak azért, mert orvosilag semmi nem indokolja azt, hogy kutatásokat végezzenek egy ilyen korai nem-megállapító módszer kifejlesztésére, az nem jelenti azt, hogy ne működhetne. Meg amúgy is, veszíteni nem veszíthetek vele. Úgyhogy a 13. heti ultrahangképet feltöltöttem egy ilyen csoportba, ahol négy admin írta azt, hogy fiú. Semmi bizonytalanság vagy kérdés, csak egy biztos fiú mindegyiktől.

Ennek ellenére azért nem éltem magam bele ebbe, mert nem jó dolog heteken keresztül meggyőződni valamiről, hogy aztán az ellenkezője derüljön ki. De nyilván elültették a bogarat a fülembe, és nem tudtam többé úgy érezni, hogy 50-50 hogy mi lesz. (Egyébként saját megérzésem semmi nem volt, ahogyan Lokinál se – belőlem, úgy tűnik, hiányzik ez a fajta intuíció.)

Tegnap volt az ultrahang, és micsoda showman volt az ultrahangos nő! 40 percen keresztül nézegette a babát, méricskélte a szerveket, csontokat, ereket, véráramlást és mindent, amit csak látni lehet, de a baba nemét a végére hagyta. Bár bevallom, hogy a kis jóslónőim válasza alapján én már ilyen szemmel vizsgálgattam a monitort, és néztem, hogy látok-e fiúcskára utaló jeleket, és egyszer-egyszer mintha elkaptam volna valamit – de tőlem aztán simán lehetett volna a köldökzsinór is vagy a lába vagy akármi más. 

Így hát megvártam, hogy a csajszi végre felfedje azt, amit izgatottan vártunk. Ja, közben nem mellesleg elmondta, hogy minden rendben van, minden testrésze, szerve és ami kell, teljesen jól néz ki. Úgyhogy végre rátért a tárgyra. Próbálta élőben egy jól látható szögben megmutatni nekünk a nemi szervét (mármint a gyerekét), de akkor épp nem sikerült, ezért előhívott nekünk egy képet, amit korábban sutyiban lementett. És hát az olyan volt, amiről csak egy vak nem látná, hogy Lokinak kisöccse lesz. (Mondjuk mi pont vakok voltunk, mert útközben simán lemaradtunk erről a nagyon egyértelmű képről.) 

Úgyhogy ez van, ez lett az én sorsom: fiús anyuka leszek. És lehet megint gondolkozni a fiúneveken és a blogos nevén is. Blogos névötletem mondjuk már van, de ha az lesz az igazi neve, akkor valami mást találok ki. 

otthon, édes otthon

Tavaly is ugyanezt a címet tudtam adni az otthonlétről szóló bejegyzésemnek. Hát kreatívabb nem lettem, viszont az otthonlét az egy évvel idősebb Lokival, ha lehet, még jobb volt. Két teljes hetet voltunk most, és annnnnyira jó volt! A megérkezés után egyből jött a "mélyvíz". Az egész család otthon volt, úgyhogy voltak ingerek rendesen. Lokit ez nem izgatta, ő maga köré húzott egy láthatatlan buborékot, amiben épp csak az adott játék létezett, és másokról nemigen vett tudomást. A legfiatalabb unokatesója 3 éves, és olyan kis goni volt vele. Be kell vallanom, hogy vártam, hogy hazamenjenek, mert bár Loki nem vette fel ezeket, nekem szülőként nehéz volt néznem és idegesített, hogy egész hétvégén gonoszkodott vele. Akármivel játszott, azzal ő akart játszani, kivette a kezéből, elvette előle, nyafogott, hogy az nem Lokié. Olyanokat mondott neki, hogy ne gyere ide, ne nézzél minket. Biztos most ilyen életkorban van, meg szerintem előtte a tesómék fellelkesítették, hogy milyen jó lesz majd Lokival, és aztán csalódás volt neki, amikor rájött, hogy amúgy nem jó Lokival, mert Loki nem játszik vele, Loki nem beszél, Loki rá se hederít. És akkor inkább már idegesítette őt.

A sok ember ellenére is nyugis volt a hétvége. Persze ilyenkor senkivel nem tudok túl sokat beszélgetni, és hipp-hopp eljön a vasárnap délután, amikor mindenki megy vissza dolgozni. Nekünk viszont ekkor kezdődött az igazi pihenés és otthonlét. Loki csütörtökre barátkozott össze anyukámmal. Akkor jöttek a barátnőim, anyukám meg elvitte, hogy tudjunk beszélgetni, és olyan sok időre eltűntek, hogy már elkezdett hiányozni, és gondolkoztam, hogy hol vannak és mit csinálnak. Anyukám egy varázsló, minden gyerekkel megtalálja a hangot, és úgy játszik, olyan energiákat belefektetve, ahogy én soha.

Ráadásul tele játékszoba a mi régi játékainkkal és sok újjal, úgyhogy tiszta játszóház az egész. Van egy kis konyha, amit anyukám készített még úgy 6 éve, de tartja magát. Ahhoz a szokásos kellékek, és sok sárga és piros korong, amik "tészták" és "paradicsomszósz". Ez lett Loki kedvenc játéka, a tésztás, és minden nap csillogó szemekkel, lelkesen mondogatta anyukámnak, hogy tészta, tészta, így kérve, hogy menjenek fel játszani. És ha anyukám mondta, hogy jó, megyek, akkor Loki verdesett a karjaival és majd' kiugrott a bőréből örömében. 

A másik csoda az udvar és a macskák voltak. Loki minden alkalommal teljes izgalomba került tőlük, és boldog kis sikongatások közepette ment utánuk. Picit meg is simogatta őket, de félve. A kedvence az etetés volt, és mindig akart nekik adni tápot, és mondogatta, hogy hamm-hamm. A robotfűnyírót is szereti nézni, és ahogy megy körbe, neki az is hamm-hamm. Ő kitalálta, hogy az a kis robot megeszi a füvet az udvarban. Végülis igaza van. A szomszédban pedig csirkék vannak, amiket anyukám etet konyhai maradékkal. Ez is hamm-hamm volt. Volt hogy füvet is húzott nekik anyukám, és amikor nem volt más hami, akkor Loki maga letépett egy mikroszkopikus méretű fűdarabot, és boldogan vitte a kerítéshez a csirkéknek. 

Szerencsénk volt, mert az első héten szuper idő volt, mármint nem volt még 40 fok, így sokat tudtunk kint lenni. Többször mentem vele játszótérre, és megállapítottam, hogy milyen jó kis dolgok vannak a városomban. Milyen öreg vagyok, hogy az én gyerekkoromban még csak azok a gyilkos fém mászókák voltak, nem ám ezek a modern, biztonságosak, mint ma. Meg amúgy is sokat szépült a város, vannak jó dolgok, habár elég kihaltság van, és sajnos nem mindent használnak ki az emberek, amit lehetne. De azért nem lehet rossz ott gyerekkel élni. 

Egy idő után olyanok lettek a napjaim otthon, mint a Bill Murrays Groundhog Day filmben, hogy minden nap újraindult és igazából teljesen ugyanaz volt minimális variációval. Szóval semmi nagy és különös nem történt, de a szüleim és a mamáim kijátszották magukat Lokival, és ez a lényeg. Nagyon élvezem ezt az életkort (is), már igazán lehet Lokival játszani, sok mindent megért, sok mindent mond a maga módján, sokat lehet vele és rajta szórakozni, és a legtöbbször egy mini partner a dolgokban, és nincs vele sok probléma. Ennek ellenére nagyon fárasztó is az egésznapos játék és szórakoztatás. Van hogy belemerül a játékba, de olyan is van, hogy félpercenként a következő szórakozást követeli, hogy aztán azt is otthagyja. Anyukám megállapította, hogy ő az első unoka, aki nincs odáig a hintázásért. Az első napokban még sokat ücsörgött ott, de később már semmit. Ő jobban szeret aktív lenni, pakolni, rendezkedni, homokozni, tolni, rakosgatni dolgokat, de a kedvence a pacsálás és a locsolás volt. Mindennap meglocsolták anyukámmal az utcán a hajnalkát és a többi virágot. Na meg a lábát. Nagyon cuki volt.

Szóval sok-sok élmény, sok vidám perc, szórakozás vele. Ezt nem lehet elmesélni, és leírva nem is érdekes, de még nekem is tele a fejem a sok emlékkel, hát még a szüleimnek. Csak olyan kár, hogy ő ezeket el fogja felejteni. Hátha azért emlékszik majd valamire jövő nyáron is, a szüleimet pedig, remélem, hogy most már nem felejti el. Legközelebb 3 hónap múlva találkoznak. Hazafelé a reptéren, amikor már indultam a kapu felé, de elkezdtem keresni a beszállókártyámat, Loki elszaladt tőlem és a kis kacska lépteivel a legnagyobb mosollyal az arcán szaladt vissza anyukámhoz. Na ezt már anyukám sem bírta könnyek nélkül. Ilyenkor persze szomorú vagyok a távolság miatt, de mindig arra gondolok, hogy vagy ez van, Lokival, vagy otthon élek és Loki nem is létezik. És nem is konkrétan ő, hanem simán el tudom képzelni, hogy otthon nem alakult volna így az életem, és lehet hogy még párom sem lenne, nemhogy gyerekem. Úgyhogy ez van, ez a sok boldogság, amit Loki hoz az életünkbe, és néha ezek a keserédes búcsúk és a szomorkodás a távolság miatt. 

***

Azt hittem, hogy nem fogom tudni behozni magam, de most végülis csak ennyit szerettem volna elmesélni, és drukkoljatok, mert Loki holnap kezdi a bölcsit, és nagyon izgulok. Nagyon nehéz ez, 19 hónap után otthagyni egyedül, másokkal. Én nem állok erre készen. De lehet egyáltalán? Majd mesélek a beszoktatásról is. Kedden pedig az is kiderül, hogy Lokinak húga vagy öccse lesz. Olyan izgi! Majd azt is megírom.

repülés egy másfél évessel

Miután hazajöttünk, Jack 3,5 hónap után újra elkezdett dolgozni, amit egyikünk sem várt. Szuper, hogy ilyen sokáig itthon lehetett, és annyira jó munkát végzett, nem csak Lokival, hanem a háztartásban is. El voltam kényeztetve, mert szinte minden bevásárlást elintézett, én kb. csak heti egyszer főztem, és a konyhát makulátlan tisztaságban tartotta. Nem is tudom, mi lesz mikor mindketten dolgozunk, mert annyira hozzászoktam a jóhoz. 

Tehát miután hazajöttünk, én voltam pár napot Lokival. Szerencsére az idő jó volt, úgyhogy el tudtam vele menni a strandra vagy épp műszaki vizsgáztatni a kocsit (bár ez az időjárástól független program volt). Amúgy side businessnek ezeknek a helyeknek be kellene tenniük egy gyereksarkot a műhelybe, és a fiús szülők beadhatnák 1-2 órára a gyereküket, hogy nézzék, ahogy jönnek mennek a kocsik, felemelkednek a magasba meg ilyenek. Legjobb program volt Lokinak.

Pénteken pedig eljött a hazaút napja, amit nagyon-nagyon vártam! Már megint stresszelt a pakolás, főleg hogy odafelé a Norwegiannel repültem, akik egy 5 kilós feladott poggyászt adnak pluszban a baba mellé, visszafelé pedig a WizzAirrel, akik meg egy kisméretű fedélzetit. Szóval jött a mibe pakoljak, hogy pakoljak, mit pakoljak stb. kérdéskör, de végül csak megoldottam. Egy hátizsákot adtam fel a ruhákkal, amit visszafelé fel tudtam vinni a gépre. Minden a terv szerint alakult, az egyetlen bosszantó dolog az volt, hogy hazafelé a budapesti reptéren a Frei kávézóig kellett elcipelnen a hátizsákot, a másik táskát, a kajás szatyrot és a válltáskát, plusz a gyereket, aki nem akart annyit menni – mert mindenütt máshol ki volt fogyva a babakocsi. De amúgy imádom a magyar repteret, hogy kisgyerekkel elsőként mehetek mindenhova és olyan figyelmesek. Tiszta VIP érzés. A játszósarok és a babaszoba is jó helyek.

Amúgy meg a gyerekemmel nem stresszes a repülés, egyedül a cipekedés rossz. Luca anyukája beijesztett azzal, hogy ő tuti nem repülne egyedül, mert milyen rossz Lucával repülni, nyűgös, rugdossa a széket és nem lehet vele bírni. De Loki együttműködő, érdeklődő, élvezi a repülőket, a nézelődést és szépen viselkedik. Egy fickó kérdezte tőlem indulás előtt, hogy hogy fog majd viselkedni a fiatalember, majd hozzátette, hogy mert Horvátországba repültek, és végigbőgte egy baba az utat. Nem tudom, engem ez irritált. "Uhh verte volna pofán a kis piszkot" – mondtam volna neki. Vagy nem tudom igazából, hogy mit várt. Egy másik kisgyerekes szülőnek panaszkodik felszállás előtt, hogy neki legutóbb milyen szörnyű útja volt? Egy másik magunkfajta miatt. És ha az én gyerekem is sírt volna, akkor szórta volna rám a türelmetlen, szúrós pillantásokat, hogy mikor hallgattatom már el? Csak hogy még tovább tetőzze az idegességemet?

Amúgy sajnálnom kellene, hogy beszáll egy gépbe és másfél óra múlva a horvát tengerparton van, hogy nyaralhasson? Az emberek elfelejtik, hogy milyen privilegizált dolog repülni. És közben a legrosszabb utazási forma. Beszállsz egy fémkalitkába, ami felmegy 10 km magasra, és össze vagy zárva 100-200 emberrel nagyon kicsi helyen. Közben folyamatosan bemondanak valamit a hangosba, szól a jelzőhang, zúg a gép, elzsibbad a lábad, a nyakad, valaki ki akar menni vécére, te nem mehetsz ki, amikor akarsz, mert épp nem szabad felállni vagy tele a folyosó. Túl hideg van vagy túl meleg, rossz a levegő, szűk a vécé, turbulencia van stb. De ez mind oké, csak az nem oké, ha sír egy baba. Vigyen a bácsi füldugót és/vagy zajszűrős fejhallgatót. Vagy pedig üljön be egy autóba és vezessen 600 kilométert 6 órán keresztül Horvátországba, és akkor nem kell síró babákat hallgatnia. Most ez a rant nem csak róla szól, hanem a neten is népszerű repülőkön síró babákra panaszkodni – vagy lehet, hogy csak az én algoritmusom mutogatja nekem az ilyen cikkeket. 

A gyerekemmel nem volt egyébként semmi gond. Amikor ébren volt, akkor beszélt, adtam neki kisautót meg eszit, aztán aludt másfél órát, és amikor felébredt, megint beszélgettünk és játszott. Jött is a végén a kiértékelés az úrtól, hogy nagyon jól viselkedett. Tudom hogy nem gonoszságból mondta, neki biztos ez egy kedves kis small talk volt, de hiába volt jó a korábbi 5 repülőút Lokival, nem tudhatom, hogy nem lesz-e valami gikszer épp majd most, és egy ilyen kérdés csak nyomást helyez rám, hogy márpedig az én gyerekem meg ne mukkanjon, különben... Na de minden jól alakult, és most jó ideig nem tervezek repülni, és majd ha igen, akkor már két kisgyerekkel fogok, fogunk. (Mindig arra gondolok, hogy a másodikkal tuti nem lesz ilyen szerencsém, ő majd hozza mindazt a nehézséget, amitől Loki megkímélt. Tudom, tudom, nem szabad így hozzáállni! Még meghallja!)

nyaralás északon

Na, itt vagyok, csak eltűntem a nyárban és a csodálatos öthetes szabadságban. Voltunk egy hetet Åreban, ami Stockholmtól északra 600 km-re, a norvég határ közelében fekszik. Ez egy nagyon népszerű üdülőhely, tele van stockholmiakkal és norvégokkal télen-nyáron, bár leginkább télen népszerű a síelés miatt. Már negyedszer voltunk ott, ugyanazon a szálláson. Kétszer a sikertelen síkarrierem során, egyszer pedig nyáron. Ezek olyan régen voltak, hogy akkor még nem is blogoltam. Most visszatértünk ide, mert a szállás is szuper, még szauna is van a lakásban. A főépületben pedig van játszóház és élményfürdő. Úgyhogy gondoltuk, hogy itt rossz idő esetén is elleszünk.

Rossz idő volt is, és el is voltunk, úgyhogy minden a tervek szerint alakult. Az első napokban sokat esett és egyszámjegyű volt a hőmérséklet (legalább pluszban), viszont ennek ellenére is jól éreztük magunkat. Nyugis volt az egész, amúgy sem lehet túl sokat tervezni egy másfél éves gyerekkel, de legalább szép környezetben voltunk. Aki szeret, az tudott kavicsokat dobálni az Åre-tóba, a bolt pár percre volt, így bármikor el tudtunk ugrani, ha valami hiányzott. 6-kor, amikor kinyitott a játszóház, ott voltunk 1-2 órát – Loki persze el se akart jönni. Néztük a vonatokat az ablakból és az állomásról. Felsétáltunk a felvonókig, ahol azt néztük, ahogy a mountain bike-osok mennek fel a biciklijeikkel, aztán meg zúznak le a hegyen.

Elmentünk a helyi fürdőbe és egy másikba is Östersund városában. Ott jót ettünk egy svédasztalos helyen, kicsit sétáltunk a városban és elkocsiztunk egy harcászati repülős múzeumba, ahova nem is kellett belépőt vennünk, mert annyi repülő és egy nagy játszótér is volt az udvaron, hogy az bőven elég volt.

Megnéztük Svédország legnagyobb vízesését, és amikor megérkezett a jó idő, tudtunk egy minit túrázni, majd a legszebb napon mi is felmentünk a felvonóval az 1300 méteres hegyre. Gyönyörű volt a látvány onnan, Jack és Loki kövekből tornyot épített, én pedig néztem a hegyről folyamatosan induló siklóernyősöket. Hátborzongató és mesés látvány, ahogy futnak a semmi felé, aztán egyszer csak eltűnik a lábuk alól a hegy, és onnantól már repülnek. 

Odafelé pedig Kilafors falucskában egy golfpálya mellett szálltunk meg. Az is jó hely volt, finom reggelivel, Lokinak meg érdekes volt a golfozókat és a labdaadagolót nézni. Dörgött az ég, először hallott olyat, és a mai napig azt hiszi, hogy a mennydörgés valamiféle golfos hang, mert miközben ütötték a labdákat, akkor hallotta. 

Hazafelé pedig Sundsvallban, egy nagyobb városkában szálltunk meg, már harmadjára ott is. Jack nagyszülei ebben a városban éltek, így sokat volt ott gyerekkért, ráadásul most az apja is épp ott volt, mert van egy gyerekkori barátosnéja, akivel évi párszor meglátogatják egymást, együtt járnak koncertre meg ilyesmi. Szóval találkoztunk velük, legalább volt valami program. Mivel még márciusban foglaltam a szállást, ezért már el is felejtettem, és kellemes meglepetés volt, hogy délután süti, kávé, este meg svédasztalos vacsora is járt a szobához a reggeli mellett. Nagyon örültem neki, mert előtte már fél órája kerestem, hogy hol is együnk, de nem csak semmi szimpit nem találtam, de drága is lett volna, akárhol is eszünk. Így viszont kaptunk vacsorát, és jobbat is, mint amit bármelyik étteremben megengedhettünk volna magunknak. A gombakrémlevest azóta is emlegetjük. Hazafelé az ottani ingyenes Skansent is megnéztük, ami szintén szuper volt.

Úgyhogy nekem ez a nyaralás tulajdonképpen tökéletes lett, nagyon kedves emlék a nyárból.

és még egyszer

Annyira bejött nekünk a gyerekesdi, hogy beneveztünk még egy körre. Nagyon boldog vagyok, hogy összejött, és örömmel osztom meg veletek, hogy Loki karácsonyi ajándékát idén a gólya hozza a fa alá. Hát igen, időzítésben nem vagyunk olyan jók, legalábbis én nem vagyok odáig a karácsonyi dátumtól, de ez nem kívánságműsor. Meg ha olyan óriási probléma lenne, akkor kihagyjuk azt a hónapot, de én jobban szerettem volna, hogy Lokinak legyen minél előbb kistesója, mint hogy válogassak a dátumok között. Egyelőre ennyit lehet tudni, a neme is csak egy hónap múlva derül ki, és alig várom. Úgyhogy most már ezt is tudjátok, és tudok majd mesélni, hogy milyen szülés közben költözni, vagy költözés közben szülni. Izgalmas évkezdés vár ránk.

van valami varázslat gotlandon

Hogy kicsit eltereljem a témát a lakásvásárlásról, visszagondolok a csodálatos gotlandi nyaralásunkra. Meséltem egyszer, hogy még a kapcsolatunk elején, az első évben, sőt az első svédországi hónapomban ellátogattunk Gotlandra, egy napra. Reggel mentünk és késő éjjel kompoztunk vissza, és az egyik legszuperebb nap és kirándulás volt. Gotland egyszerűen csodálatos hely. Tíz év telt el, hogy újra visszalátogattunk, de ezúttal már hármasban és hosszabb időre.

Kisgyerekkel is szuper úti cél Stockholmból Gotland, mert a kikötő háromnegyed órára van, utána pedig bő három óráig visz minket a hajó, ahol lehet sétálni, nézelődni, enni, inni. Első nap foglaltunk szobát Visbyben, Gotland "fővárosában", ami szintén egy varázslatos hely (igyekszem nem túlhasználni ezt a varázslatos szót, de most mit csináljak, ha Visby például olyan, mint amilyen Roxsmorts lehet nyáron).

Macskaköves, dimbes-dombos utcák, cuki házikók, a várfal, templomromok, hangulatos boltok és éttermek. Visby egy kis Stockholm az árak tekintetében, vagyis minden drága. Még az ingatlanokat is megnéztem kíváncsiságból, és az óvárosban stockholmi áron vannak a lakások, házak. Sok stockholmi vesz Gotlandon nyaralót egyébként. Ami érthető, de azért mégis macerás eljutni oda, és elég drága a komp. 

Visbyben mászkáltunk, pizzáztunk, fagyiztunk, és aludtunk a picike hotelszobánkban. Jack már reggel 6-kor elment egy sétára Lokival, és csak ők ketten voltak a városban. Amikor kinyitott az étkező, mentünk reggelizni, és természetesen mi voltunk az elsők és egyetlenek, minden kaja még érintetlen volt. Tetszett Lokinak a hotelreggeli koncepció, jól belakmározott. Reggeli után én sétáltam vele, és még akkor is nagyon kihalt volt minden. Ezután továbbálltunk a sziget északi részére, Hallshukba, ahol a szállásunk volt. Egy hétre béreltük, szuper, jól felszerelt ház volt, látszott hogy sűrűn használja a család, és gondoskodtak a saját kényelmükről, nem csak vendégeknek adják ki.

Egy nagy mező mellett volt, a konyhaablakból látszott a tenger, ami pár perces sétára volt. Gyönyörű helyen volt, Gotland egy festői sziget, szerintem minden szeglete gyönyörű lehet. Volt, hogy csak lesétáltunk a vízhez, és Loki végtelen ideig képes kavicsokat a vízbe dobálni. Felsétáltunk a sziklás, meredek magaslatra is, ami kisgyerekkel elég félelmetes, de egyébként gyönyörű az is. Nagyon sok nyuszi volt arra. Olvastuk, hogy rengeteg nyúl él Gotlandon, egy olyan faj, ami Svédországban nem őshonos, és különböző sztorik vannak arról, hogy hogyan kerültek a nyuszik Gotlandra.

Az időjárás változatos volt, volt egy hűvös, erősen szeles, esős napunk, de azért összességében nem lehetett okunk panaszra, és a hét végén még fürödni is tudtunk egy impozáns színű kék lagúna nevű mészkőbánya-tóban. Az esőnapon Visbybe mentünk, ahol volt egy Csodák palotájára emlékeztető pici múzeum, ahol sok időt eltöltöttünk, amíg odakint esett. Mondjuk Lokinak majdnem ugyanennyire volt érdekes az amerikai stílusú diner, ahol hambiztunk, mert ott vitrinekben rengeteg retro autó volt kiállítva, és egyiktől a másikig rohangászott, olyan érdekes volt neki az a sok mütyür. 

Ellátogattunk Fåröre, vagyis a Juh-szigetre is, ami Gotland még északibb csücske. Itt található sok úgynevezett rauk, amik különös toronyszerű mészkőképződmények. Nagyon király volt itt a táj, arra gondoltam, hogy lehetne más bolygókon játszódó filmet is forgatni itt.

Gotlandon ért minket a midsommar is, amit idén is minimalista stílusban ünnepeltünk. Mérges voltam magamra, mert nem jutott eszembe ruhát vinni az alkalomra, főleg csak szabadidős ruháim voltak, úgyhogy jó csövin néztem ki a midsommar-fa körül a sok, csinosan felöltözött svéd nő között. De mindeggggy, nem volt akkora eresztés az a falusi ünneplés, ahova elmentünk, de jól elvoltunk a fűben, amíg mások dolgoztak és felállították a fát, Loki labdázott, ettünk jégkrémet, ilyesmi. Aztán jöttek a táncok és énekek, ami Lokinak nagyon tetszett. Miután vége a közös ünneplésnek, mindenki megy haza és otthon folytatja az ünneplést, eszem-iszom dínom-dánomot, de mi nem készültünk most ünnepi lakomával. 

Szombaton sajna már készülni kellett a hazaútra, és alaposan ki kellett takarítani a házikót, úgyhogy Jack elvitte egy kicsit Lokit, én pedig magamra vállaltam a takarítást. Másnap korán ment a kompunk, ezért 4:15-re állítottam az ébresztőt, de már 3:30-tól ébren voltam, mert a takarítás közben bejött egy csomó idegesítő gotlandi légy a szobába, és felébresztettek minket. Loki felébredt, amikor kimentem pakolni, és nem tudott visszaaludni, ezért úgy döntöttük, hogy berakjuk az autóba, ahol folytathatja az alvást, de ő elmondhatatlanul kiborult azon, hogy hajnali 5-kor kirángattuk az ágyból és pelenkát is akarunk cserélni, és lenyomott egy ördögűzős jelenetet koreográfiailag és hangilag. Durva volt, de legalább kapott abból egy ízelítőt, hogy én hogy érzem magam másfél éve minden reggel, amikor 5 és 6 között ébreszt.

A kocsiban már lenyugodott, de elaludni nem tudott, a kompon fél óra után felébresztették a zajok, hazafelé természetesen bealudt a kocsiban, de csak egy fél órára. Ennek végeredményeként egy fáradt, de alváshoz már nem elég fáradt gyerekkel értünk haza már dél előtt, ami azt jelentette, hogy volt még vele 8 óránk alvásig. Na, ilyenkor lenne jó egy nagyszülő, vagy valaki, bárki, aki megörül hogy Lokival lehet egy hét után, és friss energiával foglalkozik vele, hogy nekünk, szülőknek a 3:30-4 órai kezdés után, a megpakolt kocsival hazaérve legyen egy kis szusszanásnyi, majd kipakolásnyi időnk, de nope, ilyen opció nincs. Jack mondjuk őrült, és elment edzésre, én pedig elvittem a nagy melegben strandolni Lokit, ami tök jó volt, de azért ott is véges időt lehet csak eltölteni. Hosszú nap volt, na de sebaj, másnap már dolgozhattam, és a gép előtt kipihenhettem a fáradalmaimat vagy mi.

mi van?! költözünk?

Nem is tudom, hogy kezdjem ezt a sztorit, csak a címben lévő kérdésekkel tudom kifejezni az érzéseimet, de ahhoz is inkább csupa nagybetűt és jóval több írásjelet kellene használnom. Stresszesek ezek a napok most, miközben életünk – talán mondhatjuk úgy – legnagyobb döntését próbáljuk meghozni, Loki miatt mégsincs idő és lehetőség nyugodt körülmények között, megfontoltan átgondolni, beszélgetni róla. 

Kezdjük az elején. Az én szemszögömből nézve Jack egyik nap úgy ébredt fel, hogy nekünk vennünk kell saját lakást, és el kell költöznünk innen, de nagyon gyorsan. Én erre értetlenkedéssel, idegességgel, felháborodással és tagadással reagáltam. Kiakasztott, hogy mi ez az egész, honnan jött egyáltalán, miért beszél erről, én sehova nem akarok menni, hagyjon békén, ne küldözgesse nekem az isten háta mögötti házakat, meg se akarom nézni őket. Többször fagyos is lett a hangulat köztünk, mert ő mérges volt rám, hogy én nem is nézem meg a házait, nem veszem komolyan az egészet, én meg csak olyanokat tudtam mondani, hogy miért kellene komolyan vennem. Attól még, hogy ő kitalálja hirtelen, hogy el kell költöznünk, nekem miért kellene osztani ezeket a gondolatait, és hogy ő ugyanúgy nem veszi figyelembe az én nézeteimet és érzéseimet, vagyis hogy nem akarok elmenni innen.

Kicsit ugrunk az időben, és most ott tartunk, hogy úgy tűnik, veszünk egy házat egy isten háta mögötti helyen. A fenébe, hogy nekem nem sikerült papucsférjet nevelnem, mégis csak ő győzött. Na jó, nem. Nagyon remélem, hogy a józan ész győzött, de épp ez az, aminek a napokban a végére kell járnunk. És ez nehéz. Az a helyzet, hogy az albérletünk szinte tökéletes, és mindezidáig elnéztem az aprócska hibái fölött a sok-sok pozitívuma miatt. Amit Jack a mínusz tizedik naptól fogva gyűlöl, vagyis hogy az autópálya mellett van, hogy (szerinte, de talán tényleg így van) rossz itt a levegő és káros a folyamatos háttérzaj, valamint hogy nem lehet ablakot nyitni, mert annyira hangos az autópálya... Mindezek számomra most kezdtek zavaróvá válni. 

Nem csak az autópálya a probléma, hanem azzal együttvéve, hogy ez a lakás nagyon meleg. Nagyon. Itt volt például év elején a nagyon hideg tél, mi mégsem kapcsoltuk be a radiátorokat egyetlen nap sem. Soha, semelyiket, mert így is végig elég meleg volt, éjszakánként pedig túl meleg is. Nyáron meg mi van? Konstans 26-28 fok, akkor is, amikor odakint csak 20-22 fok van. Nem jön be a hűvös, soha nem hűl le a lakás. Két éven keresztül eltekintettem ettől, apró bosszúságnak vettem, de mostanra belátom azt, hogy ez azért több egy apró bosszúságnál. Nem lehet nyáron csokit venni, mert nem lehet tárolni ebben a hőségben. Hát mi ez, ha nem katasztrófa? 

A második pálfordulásom akkor volt, amikor a szüleimmel elmentünk körbenézni Loki bölcsijénél, ami az autópálya másik oldalán van. Mindhármunkat sokkolt, hogy mennyire hangos az autópálya az udvaron, pedig az egy vasárnap délelőtt volt, nem is egy nagyobb forgalmú napon. Lehangoló volt belegondolni, hogy ebben a folyamatos zajban fog játszani a gyerekem. Jack úgy fogalmazott, hogy ő nem akarja, hogy a kisfia az autópálya mellett nőjön fel, mint egy városi galamb.

A harmadik érv pedig az anyagiak. Belátom én is, hogy hülyedrága az albérletünk. A havi költségeink alacsonyabbak, hasonlóak vagy kicsivel lennének magasabbak (az aktuális kamattól függően), ha hitelt törlesztenénk, nem pedig "az ablakon dobnánk ki havonta a lakbért", ahogy mondani szokás. Cserébe pedig szép lassan egyre nagyobb részben lenne saját lakásunk, amit remélhetőleg egy napon majd haszonnal tudnánk eladni, és így még jobbat venni. Ilyen lehetőség nincs, ha albérletben lakunk.

Mindezek a gondolatok és érzések csak azután kezdtek el kialakulni bennem, hogy Jack végre mutatott olyan házat is, amitől nem futkosott a hideg a hátamon. Bár elsőre erről a házról sem akartam hallani, mert ez is messze van mindentől, de most mégis ott tartunk, hogy a vásárlás felé dől a mérleg nyelve. Egy ikerházról van szó egy 30 lakásos lakóparkban (?), amit még csak most építenek.

Előnyök

• újépítésű ház, így nem lennének felújítási, javítási költségek pár (remélhetőleg sok) évig
• 128 négyzetméter és ÖT szoba
• kategóriájában jó árban van
• a természet lágy ölén található, fákra néznek az ablakok; természeti rezervátum, nagy erdő és egy idilli tó mellett fekszik, ahol anno többször fürödtünk is
• lenne saját udvarunk, még ha kicsi is
• ingyenes parkolóhely (a mostani 50 ezer forintos havi díjjal szemben)
  
• közel a házhoz a buszmegálló

A legnagyobb hátránya, hogy messze van a várostól. Jack munkahelyére bő egy óra beérni három tömegközlekedési eszközzel, nekem forgalom nélkül 40 perc kocsival, de dugókkal egy-másfél óra, és dugók mindig lesznek. Ehhez a ponthoz mondjuk hozzátartozik, hogy nekem jelenleg csak heti egyszer kell bejárnom (csak ez ne változzon!), Jacknek pedig valószínűleg elfogadják, ha heti 2-3 alkalommal megy be a jelenlegi 4-5 helyett. De a barátaink és Jack apja is messze lenne tőlünk, és a reptér is a mostani fél óra helyett egy-másfél órára. Következő probléma, hogy nincs semmi szolgáltatás gyalogos távolságra. Se egy kisbolt, se bölcsi, se iskola, se posta vagy egy pizzeria. Kocsival 12-13 perc a legközelebbi bolt, a bölcsi/ovi és iskola 8 perc, busszal pedig 20 perc.

Igazából ennyi a fő hátránya. Amúgy apróságok vannak, úgy mint, hogy nincs biciklitároló (jelenlegi ismereteink szerint), hogy az alaprajz szerint a fönti egyik szobán nincs ajtó, mert fönti nappalinak tervezték, vagy hogy az udvar egy része (vagy az egész?) ferde, mert egy domb kezdődik ott. Továbbá zsákbamacskát kell vennünk, mert a házak még most épülnek, de már azelőtt el fogják adni őket, hogy meg lehetne nézni őket rendesen. Ez sajnos így megy az újépítésűekkel, a mostani albérletünk is zsákbamacska volt. 

A fő aggályom az, hogy elszigeteltek és magányosak lennénk ott. Ugyanakkor, amikor leírtam a távolságokat és a számokat, akkor belegondoltam abba, hogy a legtöbb ember így él, akár nagyvárosban, akár falun, hogy mindenért utazni kell. Talán nincs abban semmi, ha pár percet autózni kell az oviig, vagy ahelyett hogy 5 perc alatt elsétálok a Lidlbe egy-egy elfelejtett dologért, alaposabban meg kell tervezni a heti menüt, és gondoskodni a nagybevásárláskor arról, hogy semmi se maradjon ki. Azt is remélem, hogy ott a kis lakóparkban sok másik gyerek lenne, Lokinak lennének játszópajtijai és talán mi is összebarátkoznánk valakivel. Ezt bizonytalanul mondom, mert a mostani épületünkben is rengeteg kisgyerekes család lakik, de senkivel nem barátkoztunk össze.

Jack egyszerűen odáig van a gondolatért, hogy erdő és tó mellett élhessünk. Neki ez a minden, ő csakis ilyen ingatlanokat néz. Most már én is azon vagyok, hogy ha megkérdezem magamtól, hogy hol lenne Lokinak jobb az élete első 10 évében: autópálya mellett, egy városi közegben, vagy egy pici faluban egy természeti rezervátum közepén, akkor nem hiszem, hogy a jelenlegi lakhelyünket mondanám. És igazából én se vagyok nagyvárosi típus, főleg amióta Loki megszületett. Alig metrózom már, alig megyek a városba, és gyakran akkor is inkább rossz élmény, mint jó. Napjaim legnagyobb részét pedig otthon töltöm, így azt hiszem, fontosabb egy otthonosabb, szeretett otthon, mint hogy van-e bolt a közelben vagy nincs.

Persze ez a ház csak egyetlen opció, van még sok-sok más – gondoltam én. De mostanra már sok időt töltöttem az ingatlanoldalak böngészésével, Jack pedig még többet, és megállapítottam, hogy hacsak nem bukkan fel az a nigériai herceg, aki nekem ígérte a vagyonát, akkor a mi költségvetésünkből tényleg ez tűnik a legjobb lehetőségnek. Vagyis hát lehet választani aközött, hogy 128 négyzetméter udvarral egy erdőben, vagy 80-90 négyzetméter egy emeletes házban, de cserébe van sétatávolságra ovi, bolt és minden ami kell. És ez a nagy kérdés, amire nincs jó vagy rossz válasz, ez tényleg csak személyes ízlés és döntés kérdése. Mivel most úgy élünk ahogy, ezért nehéz elképzelnem a hétköznapjainkat egy teljesen más helyszínen, más életmóddal, de az nem jelenti azt, hogy ne lenne az is jó vagy még jobb. Én kisvárosban nőttem fel, ahol minden volt és mindenhova biciklivel mentem, szóval az is más, és abból sem tudok kiindulni.

Lesz ma egy kis happening az ingatlannál, amire Jack elmegy. Mi már kedden elmentünk megnézni a környéket, és hát épp a legjobb arcát mutatta, hiszen meleg nyár van, gyönyörű a természet, a játszótéren játszottak a gyerekek, teniszeztek a pályán, a strandolók pedig törölközőben és papucsban slattyogtak a vízhez. Szóval tiszta idill és üdülőhely feeling volt az egész. Novemberben igazán más benyomásom lett volna a helyről. A házakat még csak most építik, úgyhogy ma sem leszünk sokkal okosabbak, de legalább be lehet menni az építkezési területre, illetve minden kérdésre válaszolnak. Gondolkodási időnk körülbelül egy hét van (amiből már csak pár nap maradt) ugyanis már lefoglaltuk az egyik házat, miután megtudtuk, hogy a 20 ikerházból máris elment 8. Ekkor idegesek lettünk, mert ha tényleg ide költöznénk, akkor az erdő és nem az út melletti oldalon szeretnénk lakni. A foglalás még nem végleges, de nem sokáig tartják nekünk a házat anélkül, hogy aláírnánk egy előzetes szerződést, aminek a felbontása másfél millió forint lenne, úgyhogy azért azt jó lenne nem bejátszani.

Úgyhogy kb. most ez van. A legrosszabb, hogy ilyen gyorsan, kapkodva kell meghozni egy ekkora döntést. De mindig ez van a lakásvásárlással, mert a nagyon jókat hamar el szokták vinni, úgyhogy ha nem ezt vennénk meg, valószínűleg akkor is stresszes és nehéz lenne a döntés. Én azt hiszem, hogy már úgy 90%-ban eldöntöttem, hogy költözünk, de majd Jack ma megnézi az udvart és tovább tájékozódik, és meglátom, olyanokat hall-e, ami megerősíti a döntésben, vagy ami elbizonytalanítja. 

megérkezett a nyár

Hosszú beszámolóval jövök, elmesélem, mik is történtek az elmúlt bő egy hónapban, amióta nem írtam. A munkában már nem mondhatom magam újnak, belerázódtam mindenbe. A tempó továbbra is lassú, és a nyár megérkeztével még lassabb lesz. Bár nem is leszek sokat, mert jövő héten nyaralás, majd egész júliusban szabi, aztán augusztusban pár nap beszoktatás a bölcsibe. Nem is baj, hogy a nyár nagy részéről lemaradok, mert a többség olyankor nem dolgozik, nincsenek meetingek, önállóan kell dolgozni valamivel, és emlékszem más nyárra, amikor szinte semmit sem csináltam, vagy hát egy feladatot pofozgattam, és olyan rossz érzés, amikor kellene is valamit csinálni, de mégsem lehet sok mindent, és csak várom, hogy teljen az idő.

Már mondtam, hogy a jelenlegi élethelyzetben számomra tökéletes ez a munka, mert nem nagy munkahelyi kiteljesedésre vágyom, hanem hogy minél több időt Lokival tölthessek a munka ellenére is, és ez meg is valósul. Persze nem csak ez az egyetlen pozitívum, amúgy is jól érzem magam. A kollégáim rendesek, segítőkészek és kedvesek mint mindig. Érdekes terület, izgalmas termékekkel dolgozunk. Van sok ügyes kollégám, akitől tanulhatok. Összekerültem egy idősebb (50 éves), 10 éve a cégnél lévő dizájnerrel. Ő alkotta meg az egész alkalmazás dizájnját, szóval szakmailag a toppon van, de emberileg is. Úgy érzem, egészen a szárnyai alá vett, sokat foglalkozik velem, tanít, útmutatást ad, de közben azt szeretné, hogy önállóan oldjak meg mindent amit tudok, ő csak ott van támogatásnak, amikor kell. És olyan kedves velem, vagy hát általánosságban kedves ember, csak mivel többet dolgozom most vele, többet is részesülök a kedvességéből. Úgyhogy tényleg nem panaszkodhatok a munkámra.

(...)

Most megnézem az elmúlt 5 hét fotóit, hogy lássam, mik is történtek. Voltunk egy ismerősünknél gyerekes összejövetelen annak apropóján, hogy az utcájukban lévő vegán cukrászda szervezett egy kis bulit ugrálóvárral és zenével. Ekkor még elég hűvös volt, úgyhogy a legjobb az volt, amikor felmentünk a barátaink szép lakására beszélgetni, Loki meg játszott az ötéves lányuk játékaival. 

Loki végre megtanult stabilan és ügyesen menni. Először április 18-án ment bátran egyedül, aztán történt valami visszalépés, és pár hétig csak a kezünket fogva mert és volt hajlandó sétálni. El szoktunk menni vele egy nagy játszóházba, ahol puha a talaj, és végül ott jött meg az önbizalma, és 1-2 alkalom után otthon is megindult egyedül. Tehát úgy 16 hónapos korára tanult meg önállóan menni. És micsoda életminőségbeli ugrás ez mindannyiunk számára! Ő is élvezi, hogy bárhová el tud jutni a lakásban vagy a szabadban, számomra pedig lezárult egy fejezet, a babás időszak, amikor mindenhova hozni-vinni kell. Óriási különbség, hogy szólhatok neki, hogy jöjjön ide és jön, vagy mondom neki, hogy menjen a szobájába és odamegy. Mindent megért és szófogadó is.

Sokat "beszél" már. Még mindig csak szótagokat vagy sajátos hangokat használ, de már nehéz lenne felsorolni, hogy mennyit is mond. A legviccesebb, hogy Jacket mamának hívja, egyébként már december óta. Egyszerűen nem is próbálja kimondani azt, hogy papa. Pedig mondja azt, hogy pa. A lámpa, a cipő, a cumi, a paprika, a paradicsom vagy a palacsinta mind pa, de a papa az mama. Akkor vált számomra egyértelművé, hogy amikor ő azt mondja, hogy mama, akkor határozottan úgy érti, hogy papa, amikor egy könyvben volt egy papagáj, és ahogy kimondtam, hogy papagáj, ő vidáman "megismételte", hogy mama... Azóta is következetesen mondja a papagájra, hogy mama. Egyszer biztos megtanulja, hogy papa, de addig is édes, ahogy napjában több tucatszor elhangzik a szájából a mama szó Jackre értendően (azt hiszem, Jack már kicsit unja, hogy fél éve ő a mama). 

A mamán kívül még csak kettő szót mond, ami két szótagú. Az egyik a tészta, amit a legtisztábban, a leginkább hasonlóan mond (téta), a másik pedig a pitypang. Néha megfogja egy-egy szó, és szereti mondani. Ilyen a nád, amit egyszer mondtam neki, és egyből megismételte, hogy ná, és azóta is minden könyvben felismeri a nádat, és mondja, hogy ná. A pitypang pedig pikam lett, és minden virág pitypang neki, és ez a szó is sokszor elhangzik egy nap. Nem csak a szabadban, de a könyvekben és a lakásban mindenütt észreveszi a legapróbb virágmintát is, és lelkesen mutat rá, hogy "pikam!". 

pitypangvadászat

Szóval a beszéde cuki, nagyon élvezem. A kétnyelvűsége lenyűgöző számomra. A legtöbb szót magyarul mondja, de van pár, amit svédül. Ma reggel mutattam az egyik könyvében a kukoricát, ő pedig mondta, hogy "ma" (svédül majs és ezt a szót svédül tanulta meg). Ez is meglepett, mert nem sokszor mondtam neki még ezt a szót, de ő tudta, hogy mi is az svédül. Nem csak azt érti meg, amikor hozzá beszélek, hanem ha mással beszélek, akkor is figyel. Egyszer a mamámmal telefonáltam, és kérdezte, hogy van-e a közelben játszótér, és meséltem, hogy van az udvarban homokozó, mire Loki megindult az előszobába, hozta a cipőjét, és adta azt a kérlelő hangot, hogy akkor menjünk homokozni. Vagy amikor az ágyon ugrált és apukám kérdezte, hogy csináljon-e belőle palacsintát a takaróval, akkor hirtelen lemászott az ágyról, és masírozott a konyhába. Rájöttünk, hogy palacsintára számít ott. A szüleimet még inkább lenyűgözi a kétnyelvűsége, hiszen ők nem értik Jacket, és hihetetlen számukra, hogy ez a pöttöm meg igen.

Jaj, nagyon sokat tudok róla beszélni, sőt, szinte csak róla tudok beszélni. De vissza az elmúlt hónaphoz. Még az is volt, hogy Lucáék két hónap magyarországozás után visszatértek. Azt hittem, hogy végleg haza fognak költözni, de végül egyelőre maradnak. Ennek örülök, mert szinte sétatávolságra lakunk egymástól, és már többször találkoztunk spontán. Luca cuki kislány, aranyosak együtt a gyerekek. Mivel már Luca anyukája is elkezdett dolgozni, ezért kevesebb a szabadidőnk, de hétvégente próbálunk összefutni. Az uppsalai magyar barátaink is meglátogattak minket, az ő kislányuk Lucával egyidős, úgyhogy Lokinak csak lány magyar barijai vannak, viszont legalább egyidősek.

Volt nálunk anyósom is, negyedszerre vagy ötödszörre Loki születése óta. Mindig nehezen jut el hozzánk, hetekig próbálkozik vele, mire sikerül elhagynia a lakást, de amikor végre itt van, akkor jókedvű és aranyos. Loki is barátságos volt vele, annak ellenére, hogy nem sokat találkoznak. Itt volt Noemi is a lányaival. Ők is cukik voltak. Ebédre klasszikus svéd menüt készítettünk, és hangulatos volt hatosban ebédelni. A legjobb az volt, hogy nem volt semmi nagy felhajtás, egyszerűen csak itt voltak, ettünk, dumáltunk és jó volt. Kathie-vel is találkoztam, Loki születése óta először kettesben. Már nemigen lehet Loki mellett beszélgetni, és amúgy is jólesett egy kis saját program. Ez az új kedvenc helyemről a kilátás:

Egyik hétvégén elmentünk egy erdőbe piknikezni. Egy tisztáson ettünk, hotdogot készítettünk. Ekkor volt először igazán nyári feelingem az évben. Nagyon jó volt. Loki közben mászkált a réten, kereste a pikamokat, felmászott a lapos kövekre és idilli volt az egész. Biciklizni is voltunk párszor, Loki nagyon szeret. Ha meghallja a bicikli szót, akkor a rövid kis kezeit a feje búbjáig emeli, ami a bukósisakot jelenti. Vagy pedig oda is megy a bukósisakjához, és hozza nekünk, hogy induljunk biciklizni.

Múlt hétvégén eljöttek a szüleim, spontán látogatás volt, amit két héttel előtte találtak ki. Nem bírtak tovább várni, hogy lássák a kisunokát. Nagyon örültem, hogy eljöttek, főleg hogy a márciusi látogatás olyan szerencsétlenre sikerült Loki 6 kibújó fogával, a rosszkedvével és mindennel együtt. Akkor nem volt kedves a szüleimmel. Most ég és föld volt a különbség. 100% magát adta, imádnivaló volt és barátságos, nyitott. Főleg a végére tök jól összebarátkoztak, úgyhogy sajnálták, amikor menniük kellett.

Jack pedig kihasználta a lehetőséget, és elment Tobival három napig kenuzni, sátorozni és gyerek nélkül lenni a természetben. Loki sokat emlegette a "mamát" hétvégén. Minden reggel kérdezte, hogy mama? Ha mondtam neki, hogy megyünk haza, ő úgy válaszolt hogy mama! Ha elmentünk a bicajtároló mellett, mutatott oda, hogy mama. Ha kinézett az erkélyről a hídra, ahol Jacket szoktuk látni biciklizni, mondta hogy mama. Mama, mama, mama. Nagyon édes volt, hogy ennyit gondolt az apjára, de közben jókedvű volt, nem ténylegesen hiányolta. Jack mondta, hogy amikor az irodában vagyok, engem is szokott keresni (a másik mamát).

A szüleimmel szupi volt. Péntekre szabit vettem ki, elmentem értük a reptérre. Egész nap csak itthon voltunk, főztem, beszélgettünk, játszottak Lokival, hoztak neki ajándékokat, nekünk meg sok finomságot. Elmentünk a játszótérre, aludtak a hajnali 3:30-as kelés után, ilyesmi. Szombaton pedig a svéd nemzeti ünnep volt, és ezen a nap szokott lenni nemzeti vágta a város melletti óriási füves részen. Ez nem olyan, mint a Geszti-féle nemzeti vágta, hanem "rendes" lóverseny. Aggódtam, hogyan tudunk tömegközlekedéssel odajutni, mert a buszokra csak néhány babakocsi fér fel. Nem is volt alaptalan az aggodalmam, mert az elsőre nem fértünk fel, és jó sokat kellett várni a következőre (közben legalább láttuk a királyi lovas testőrségét hazafelé vonulni az istállóba, mert ezen a napon a királyi család is felvonult szép hintókban és népviseletben).

Ez a vágta rendezvény kisgyerekkel végülis so-so program lett. Először is enni akartunk valamit, mert úgy találtam ki, hogy a food truckokban veszünk ebédet, de rengeteget kellett várni. Sok idő telik el a futamok között, maga a futam pedig 2-3 perc alatt lemegy, és az ember épp csak addig látja a lovakat, amíg elfutnak előttünk (hacsak nem a kivetítőt nézzük). A sok ember miatt pedig nem is mentünk túl közel a kordonokhoz. A felvételeken sokkal jobb az egész. Ott végig lehet látni a lovakat, nagyon szép a környezet, látványos minden, sok az ember, jó a hangulat. De azért mégis láttunk lovakat, pónikat, illetve sok kutyát, sok embert, szólt zene, meleg volt, Loki gyűjtött kavicsokat, és azokkal sétált, úgyhogy nem volt rossz. Apukám tökéletesen leírta ezt az eseményt: ez a stockholmi falunap.

fotók: svenskgalopp.se

Utána elsétáltunk fagyizni, metróval hazamentünk, és mindannyian kipurcantunk a fáradtságtól. Ja, kivéve Lokit, aki ugyanakkora energiával hordta nekünk a könyveket, hogy meséljünk neki. A kimerítő nap után vasárnap ismét lazultunk, sokat voltunk otthon, csak játszóterezni mentünk le, ebéd után pedig az új kedvenc helyemre (ami a képen van fentebb) szintén fagyizni. Hétfőn már dolgoztam, de azért tudtam a szüleimmel lenni, és el is vittem őket a reptérre. Legközelebb júliusban találkozunk, amikor megyek haza Lokival.

mi újság

Mostanában azért nem írtam, mert nem volt kedvem hozzá, és azért nem volt kedvem, mert unalmas lett az életem és nem történik olyan, amit érdemes lenne elmesélni. Nekem nem unalmas, én jól érzem magam, és élvezem a napjaimat; minden kerek és egész, de talán pont ezért kívülről uncsi lehet. Azért mégiscsak adok életjelet és elmesélem, hogy mik vannak.

Mióta újra munkába álltam, a hétköznapjaim úgy telnek, hogy reggel munkakezdésig Lokival vagyok (és mivel fél 6 körül kel, ezért az nem is kevés idő), aztán dolgozom, munka után pedig ismét Lokival vagyok, néha főzök (általában Jack), és a legtöbbször én is fektetem le. Mostanában már fél 7 körül kidől. Miután elaludt, 2-3 órám szokott lenni, ebben van egy gyors összepakolás a konyhában, vagy ez-az, amit el kell intézni, a maradék időben pedig horgolni szoktam, amit nagyon élvezek. Néha van "csak hallgatós" meetingem is, és olyankor is horgolok, ami szuper. Most egy babatakarót készítek az egyik barátnőmnek, aki szeptemberre várja az első gyerekét. Mostanában 9 után le szoktam feküdni, különben nem bírnám a korán kelést. 

A hétvégék is Loki körül forognak. Vagy én vagyok vele, vagy Jack vagy hármasban együtt. Most hogy Jack van vele hétközben, igyekszem még több időt én tölteni vele hétvégén, és sokszor a takarítás az, amire nem marad idő és energia. Folyton felfordulás van a lakásban, és csak tűzoltás megy. Ritkán van olyan, hogy minden glédában áll. Na jó, olyan soha. De hogy nagyjából rend van, olyan is ritkán. Néha eljátszom a gondolattal, hogy legyen takarítónk, de a megvalósítástól még nagyon messze vagyok. Csak látom, hogy egyre koszosabb lesz a lakás, de mélyebb takarításra egyszerűen nem jut idő. Hát még akkor mi lesz, amikor majd mindketten dolgozunk.

Jack egyébként brillírozik a stay-at-home dad szerepben. Azt hittem, hogy amikor ő lesz itthon, akkor majd meglátja, hogy nem olyan egyszerű ám folyton Lokival lenni, közben megtervezni a kajákat, bevásárolni hozzá, főzni és minden egyéb teendőről gondoskodni. De sajna az lett, hogy én láttam meg, hogy az ő szerepe nem volt ám olyan egyszerű. Azt kell hogy mondjam, nehezebb az, amiben most vagyok. Hogy munka után azon nyomban átvenni Lokit, esetleg főzni, és szabadidő az a két-három óra van, miután elaludt. Az is este, amikor az elemeim már lemerültek. Úgyhogy most azt érzem, hogy ő mindkét szerepben jobban teljesít nálam. Lokival egyszerűen fantasztikus, és kifogyhatatlanak az energiái. A délelőtti és délutáni aktív programok között, amikor Loki alszik, és ő szusszanhatna egyet, gyakran ebédet főz, rendet rak a konyhában vagy például zöldséges falatkákat süt Lokinak meg ilyesmi. Reggelire is sokszor süt valamit Lokinak vagy az egész családnak. Banános palacsintát, omlettet, múltkor valami rösztiféleséggel kísérletezett. Szóval nagyon ügyes és nagyon éli az otthonlétet.      

A munkáról pedig. Nem volt egyszerű a kezdet, főleg azért, mert a főnököm nem szervezett nekem semmiféle eligazítást. Szerintem benne az volt, hogy Emil majd foglalkozik velem, és neki nem lesz rám gondja. Csakhogy attól, hogy Emil ugyanazon a területen van, mint én, mégis két másik csapatban dolgozik, és az én két csapatomat és a termékeket, amikkel én dolgozom, ő nem ismeri. Emiatt nem nagy segítség, inkább csak bonyolítja a helyzetet az, hogy vele is kell egyeztetnem. Viszont azt, hogy mi történt az elmúlt bő egy évben, és milyen aktualitások vannak, amikről kellene tudnom, szerintem a főnökömnek kellett volna elmondania, de semmi ilyennel nem készült. Végül én kértem tőle, hogy meséljen már ezt-azt.

Közben a cégben épp leépítések voltak, a cég történetében először, ami elég drámai. Emiatt a hangulat kissé gyászos volt, nem az a könnyed és szórakoztató légkör, mint amihez hozzászoktunk. Sok mindent megvariáltak, a felhasználóink mérgesek ránk, a vezérigazgató sok év után elment, a számok nem túl fényesek, és össze kell húzni a nadrágszíjat. Úgyhogy ez most nem olyan jó, de amikor végre kaptam feladatokat, és azokra tudtam koncentrálni, akkor elkezdett kevésbé érdekelni, hogy mik zajlanak a cégnél, hiszen arra úgysincs ráhatásom.

Voltam már egy csapatvacsorán is, ami az első egyedüli esti programom volt, amióta megszületett Loki. Nem volt rossz, nem mondom, hogy az asztal alatt türelmetlenül járt a lábam, és alig vártam, hogy mehessek haza, de azt sem mondom, hogy kikapcsolódás volt. Mégiscsak (új) kollégákkal voltam, ami nem a szórakozás netovábbja. Ott volt az egyik olyan kollégám is, akit érintett a leépítés. 11 fő ült az asztalnál és csak az ő állása szűnt meg. Én nem hiszem, hogy elmentem volna ilyen körülmények között. Nem szeretnék 10 ember mellett ülni, akinek minden ugyanúgy folytatódik, akinek továbbra is biztos jövedelme van, és én vagyok az egyetlen, akinek kihúzták a lába alól a talajt. Ő látszólag jól bírta, de vele együtt indultam haza, és ahogy vette a kabátját, már sírt. Olyan kínos volt, nem tudtam mit mondani neki. 

A legnagyobb változás talán az, hogy most már svéd csapatokban vagyok, így nonstop svédül kell beszélnem, nincsenek a menedéket jelentő angol nyelvű csapatok, ahol nem vesz igénybe nagy mentális energiát a beszéd. A tanulás és fejlődés szempontjából jó ez, és kellemesen csalódtam magamban, mert azt hittem, hogy leromlott a svédem az otthonlét alatt, de úgy érzem, hogy jobban megy, mint valaha. Ezt nem a tudásnak, hanem a magabiztosságnak (vagy leszaromságnak) tudom be. Azért csak változtat az anyaság az emberben ezt-azt, és bennem például azt változtatta, hogy szinte már nem is izgulok azon, hogy svédül beszélek, és nem szoktam már hallani azt a kis hangot a fejemben, ami olyanokat mondogat, hogy "gázgázgáz nyominyominyomi". Egyébként meg az új csapatvezetőm megdicsért. Azt mondta, hogy hihetetlen amúgy, hogy én így megtanultam svédül. Oh stop it, you... No. Continue.

Szóval kb. ennyi van. Nincs Loki-hiányom, hiszen munka előtt, után és hétvégén is sok időt töltök vele, és mivel heti négy nap itthonról dolgozom, így napközben is látom. Szerdán mondjuk, amikor én az irodába mentem, Jack meg a Skansenbe, ahonnan fél 6-ra értek haza, és Loki már fél 7-kor aludt, akkor volt hiányérzetem. Az szörnyű lenne, ha minden nap csak reggel és este látnám kicsit.

vissza a munkába

Ezt a bejegyzést az első másfél munkanap után írtam, és nem megyek bele, hogy azóta még mi történt, mert így is túl hosszú. Az fogalmazódott meg bennem az első nap végén, hogy ekkora érzelmi kavalkádot nem éltem még meg. Ha valami nagy esemény, élmény történik, az általában egyféle intenzív érzelemről szól. Az első napomon azonban annyiféle érzés egyszerre zúdult rám, hogy a nap végére túltelítődtem és zsongott a fejem, a szívem, a lelkem.

Izgultam reggel. Szürreális volt, hogy most nekem kell felöltözni, elkészülni, elköszönni Lokitól és indulni a munkába. Felkukkantottam a Slackre, és láttam hogy pont bent lesz a kínai barátnőm, akit nyugati néven Emmának szólítunk. Arra gondoltam, bárcsak találkoznék vele, de még mielőtt beérnék az irodába. Hát, az univerzum meghallgatta és teljesítette az óhajomat, ugyanis amikor kiszálltam a kocsiból, egyetlen másik autó parkolt le épp mellém, amit nem más mint Emma vezetett. Annyira megörültem neki, hogy majd' a nyakába ugrottam, és ő is nagyon boldognak látszott, hogy ott vagyok. Aztán még mielőtt beértünk volna, megosztott velem egy személyes dolgot, mégpedig hogy babát várt, de elvetélt. El is sírta magát, úgyhogy már ekkor, a megérkezésem utáni 3. percben elkezdődött az érzelmi kavalkád.

A következő az volt, hogy a recepción megpillantottam Pontust, aki szintén örömmel üdvözölt, majd Emma megdorgálta őt amiatt, hogy elvett engem tőlük – ami igazán jólesett. Pontus ezután az új, helyettes sráccal foglalkozott, én pedig felmentem a harmadikra. Ahogy mentem végig a folyosón, félénken pislogtam jobbra-balra. Néztem, mi változott és hogy látok-e ismerős arcokat, de nem láttam senkit. Annyira nem, hogy a helyünkön végigsétálva sem futottam a csapattársaimba. Azt sem tudtam, mit kezdjek magammal, hova menjek. Ennyi idő után betoppanva, úgy hogy egymagam voltam, szinte betolakodónak éreztem magam. Odamentem végül az egyik részlegtársamhoz és kissé kétségbeesetten kérdeztem tőle, hogy hol vannak a kollégáim. Körbenézett, és mondta hogy nem tudja, de amúgy itt szoktak ülni és biztos jönnek majd. Leültem egy asztalhoz és idegesen várakoztam, amíg végül be nem futott az első kollégám. Elfelejtettem már, hogy nálunk a 8:45 még korán van.

Ezután beindultak az események, sorra érkeztek a kollégáim, mindenki hasonlóan reagált. Megörültek, megöleltek és megkérdezték, milyen volt otthon. Újra és újra megkaptam, hogy irtó sokáig voltam távol. Beszélgettem egy sort a második babáját váró kollégámmal mindenről, ami egy baba-mama magazinban helyet kaphatna, majd Emil elrabolt, hogy áttérjünk a szakmai dolgokra. Megtudtam, hogy nem úgy lesz a munka, ahogyan elképzeltem, vagyis hogy ő dirigál, én pedig csinálom, amit mond, hanem ez a terület négy csapatból áll, és a két kedvencét (gondolom én) kiválasztotta magának, a másik kettőt pedig lepasszolta nekem. Szóval mégis csak önállóan fogok dolgozni két csapatban, viszont valahogyan szorosan együtt kell majd működnöm vele és egy öregmotoros dizájnerrel.

A beszélgetés után folytatódott a szokásos szerdai lazulás – örömmel konstatáltam, hogy ez nem változott. Még egy kártyajáték is belefért a hosszú ebédszünetbe. 1 órakor pedig a rendszeres szerdai részlegmeeting következett, amivel véget ért számomra a nap pozitív része. A meeting, úgy éreztem, engem abszolút nem érint, mert még fogalmam sincs, hogy mik történnek, és nem vagyok képes belevágni egy számomra ismeretlen projektről szóló előadásba. Úgyhogy csak néztem ki a fejemből, és Lokin járt az eszem. Nagyon hiányzott, és elkezdtek a hatalmukba keríteni olyan gondolatok, hogy mi a fenét keresek én itt, miért nem lehetek inkább Lokival. Hogy itt rám semmi szükség, senkit sem érdeklek, otthon pedig nagy szükség lenne rám és Lokinak én vagyok a mindene (természetesen az apja mellett, akivel tudtam hogy épp szuper napot tölt). A nehéz érzések a meeting után sem szűntek meg, ugyanis mindenki szétszéledt és ment a dolgára, mindenki nagyon fontosnak és elfoglaltnak tűnt, csak nekem nem volt semmi dolgom és senkit sem érdekeltem. Úgy éreztem, mintha akaratom ellenére tartanánok ott. Mintha valaki büntetésbe tett volna.

Leültem a gép elé, kattintgattam jobbra-balra, kicsit nézelődtem, hogy mik történtek, kiléptem a tárgytalanná vált Slack csoportokból, olvasottá tettem a több mint ezer mailemet, írtam egy-két embernek, utána pedig csak vártam, hogy legyen annyi az idő, amikor nem ciki felállni és hazamenni. Négy kollégám beszélgetett mellettem céges és dizájndolgokról, szóval elvileg megpróbálhattam volna becsatlakozni, de annyira nem vagyok képben semmivel, hogy nem éreztem volna értelmét úgy csinálni, mintha tudnám követni a beszélgetést – na jó, valljuk be: mintha érdekelne. Úgyhogy egyszer csak fél 4-kor felpattantam és bejelentettem, hogy megyek haza, de jó volt mindenkit látni és várom a továbbiakat.

A legrosszabb érzés az volt, hogy tudtam, hiába megyek haza, Loki nem lesz otthon, mert a Skansenbe mentek Jackkel. Pedig ekkor már nagyonnagyonnagyon hiányzott, és nem volt jó érzés az üres lakásba hazaérni. Nem is tudtam mit kezdeni magammal, csak vártam és vártam, közben pedig a nap eseményei zsongtak a fejemben, és próbáltam valahogyan feldolgozni azt a sok mindent, amit érzek. Fél 5-kor kaptam egy üzit Pontustól, ami sokat jelentett ebben a furcsa érzelmi állapotban, pedig "csak" annyit írt, hogy grymt kul att du är tillbaka anszki!, vagyis hogy nagyon szuper hogy visszatértem. Azért esett annyira jól, mert pont az volt a legintenzívebb érzésem a nap végére, hogy igazából senkit sem érdekelt az se, hogy nem voltam ott és az se, hogy már igen. Még akkor is, ha ez nem igaz, hiszen mindenki kedves volt velem. Csupán annyi van, hogy az elmúlt 15 hónapban mások és máshogy töltötték be az én szerepemet, és most újra meg kell teremtenem a helyemet a cégen és a csapatokon belül, át kell vennem a stafétát azoktól a másoktól, és újra fel kell építenem a személyes kis "brandemet". És ez nehéz. 

Az érzelmileg leterhelő kezdet után már a második napon javult a helyzet, hiába itthonról dolgoztam és hiába nem volt továbbra sem feladatom. Illetve húsvét miatt csak 1-ig volt a munkaidő, szóval mindenkinek laza napja volt. Jobb érzések születtek bennem, amikor az új csapataim Product Ownere leszervezett keddre egy beszélgetést, a scrum master pedig meghívott a rendszeres meetingjeikbe. Gyakornokként anno ebben a csapatban voltam, így volt pár ismerős név. Írtam is kettőjüknek gyorsan. Azt éreztem, mintha elkezdenének kicsit összébb húzódni az emberek a padon, hogy én is odaférjek közéjük.

az utolsó nap otthon

Eredetileg kedden akartam közzétenni ezt a bejegyzést, az újrakezdő munkanapom előtti napon, de végül nem tettem. Ezután együtt akartam írni az utolsó szabad- és az első munkanapról, de úgy meg túl hosszú lett. Úgyhogy mégis először a keddi gondolataimmal kezdem:

Írok azért egy megemlékezést vagy micsodát arról, hogy véget ért a kicsit több mint 15 hónapos szülői szabadságom. Holnap visszatérek a munkahelyemre, ami szürreális. Az utóbbi 1-2 hetet úgy éltem meg, mintha egy mozgójárdán állnék, ami visz előre, és én bármit teszek, gondolhatok rá vagy sem, de az április 1. akkor is egyre közeledik, és ez újra és újra szíven üt. 

Azt hiszem, egyfajta gyászfolyamat is volt ez a hónap, aminek a végén végül eljutottam az elfogadásig. Mi mást is lehetne tenni. Megbékéltem a gondolattal, és igyekszem a pozitívumokra koncentrálni. Emilbe kapaszkodom, őt képzelem el, ha ténylegesen vizualizálni próbálom magamat, ahogyan újra ott állok az irodában. Látom a lelki szemeim előtt, ahogy kedves mosollyal üdvözöl, és lefutjuk a szokásos udvariassági small talk köröket. Írtam is neki, mert nem szeretnék csak úgy betoppanni holnap. Jó lenne, ha valaki várna. Emlékszem, amikor Elsa visszatért, akkor Pontusszal talizott reggel, de nekem nem írt semmit Pontus. Úgyhogy engem senki sem vár (bűhű). A régi csapataim szerintem nem is tudják, hogy én holnap térek vissza, és azt sem tudom, hogy azt tudják-e, hogy marad náluk az a srác, aki helyettem lett a csapatban, miután Elsa is elment. 

Nem tudom, Pontus miért döntött úgy, hogy nem a régi helyemre megyek vissza, hanem áthelyez. Amikor meséltem Elsának, ledöbbent. Azonnal mondta nekem, hogy "pedig megígérte neked". Jólesett, hogy emlékezett erre. Ezek szerint tuti, hogy nem csak képzeltem, hanem létező "megállapodás" volt, hogy a régi helyem ott fog engem várni. Akkor mi az oka, hogy mégsem oda tesz vissza? Az optimista és magabiztos pillanataimban szeretem azt gondolni, hogy azért hagyja meg a kollégámat az én csapataimban, mert azok kevésbé fontos területek, engem viszont jobb munkaerőnek tart nála, és azért tesz inkább engem oda, ami a cég fő profilja. De jó is lenne, ha ez lenne a magyarázat! A pesszimistább (vagy realistább?) pillanataimban meg azt gondolom, hogy nincs sok tudatosság Pontusban. Talán csak nem akar 15 hónap alatt negyedszer is váltást a csapatban. Talán épp az új csapatomban volt üresedés és ennyi az ok.

Lokit meg sem akarom említeni, mert most csak a munkára és a holnapi feladataimra próbálok koncentrálni, hogy ne engedjem be a Lokival kapcsolatos aggodalmaimat és hogy hogy fogom viselni azt, hogy 8-9 órán át nem látom – amilyen még sosem volt. Próbálom nem túldramatizálni a helyzetet. Ma is voltam még egyszer utoljára a picioviban, és ma 3 anyuka és 6 apuka volt ott. Néztem az apukákat, hogy mindegyik milyen szeretetteljes, gondoskodó, odafigyelő és türelmes a kisgyerekével. És hogy mennyire jó az, hogy itt az apák is ennyire kivehetik a részüket a gyerekgondozásból. Eddig Jack volt az, aki annyi mindenből kimaradt, amíg dolgozott, és ez a három hónap a minimum, ami neki is jár. A munkámért pedig az utóbbi időben újra és újra hatalmas hálát érzek. Dolgozni, pláne egy jó munkahelyen, kiváltság, és nem valami olyan, amivel kapcsolatban panaszkodni kell.

látogatóban a szüleim

A szüleim eljöttek még egyszer, mielőtt visszatérek a munkába. Csütörtök este érkeztek, péntek reggel Loki reggelizett, amikor kijöttek a szobából. Odanézett, majd evett tovább, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy két "idegen" lép ki a szobából reggel fél 8-kor. Valószínűleg ez volt a megküzdési módszere a félelmetes helyzettel. Ha nem vesz róluk tudomást, majdcsak megszűnnek létezni. Később kiderült számára, hogy ez nem így működik, onnantól kezdve mindig ott voltak, amit csökkenő lelkesedéssel és növekvő frusztrációval kezelt.

Péntek délelőtt csak itthon pihiztünk, illetve a szüleim sok-sok mindent hoztak, mert januárban nem tudtam magammal cipelni Loki szülinapi ajándékait, és ezeket most kapta meg. Ebédre a már törzshelyünkké vált, az egyetemnél lévő Kräftan vendéglőbe mentünk, szereztünk semlát is, majd hazajöttünk Lokit altatni. 

Ja, Loki amúgy épp a szüleim érkezésére összeszedett valami gyomorrontós vírust, ami miatt enyhe láza is volt. Lehet, hogy azért mert már megint jön foga, ezért több mindent rág, és talán könnyebben kap el mindenfélét. Egyébként hihetetlen, hogy már megint jön foga, mert múltkor, amikor egyszerre jött 6, akkor azt gondoltam, hogy legalább ezután lesz egy kis nyugalmunk, erre most még az alsó szemfogai is kijönnek, amire azt írja a zinternet, hogy 17-23 hónapos körül szokott jönni. Ez van, ha egy baba kezeli a prioritási listát. Megnézi a backlogot, hogy melyik ticketet vegye elő. Megtanulni járni? Átaludni az éjszakát? Néhány új szó? Á, hagyjuk! Növesszünk megint fogat, abban jók vagyunk. Na szóval, minden összejött neki, nem csoda hogy nyűgösebb volt. Pénteken azért még el-eljátszott a szüleimmel, aztán hintázni is elmentünk és nagyjából el is telt a nap.

Szombaton Jack egy barátja 40 éves meglepetés szülinapi brunchára mentünk volna, de Loki gyengélkedése miatt, és mert a szüleim itt voltak, úgy döntöttünk, hogy Jack egyedül megy, mi pedig négyesben leszünk. Örültem ennek, mert nem szerettem volna elszalasztani pár órát, amit a szüleimmel tölthetek. Söder déli részére mentünk, ahol egy régi ipari területből az elmúlt években menő városrészt alakítottak ki, és van egy ingyenes kis hajójárat is, ami három szárazföld között ingázik. Gyönyörű napsütéses idő volt, és a víz partján sétáltunk. Anyukám mesélte, hogy épp kijött a legújabb boldogságindex és Svédország az 5. helyen szerepel. Ott, a víz partján mindenki futott, biciklizett, kézen fogva sétált, kutyát sétáltatott vagy gyerekekkel volt, és megállapította anyukám, hogy itt az a sok ötödik legboldogabb ember, akikről olvasott.

A víznél láttunk egy érdekeset, egy környezetvédő szervezet búvárokkal tisztította meg a vizet mindenféle környezetszennyező dologtól, úgy mint biciklik, elektromos rollerek és egyéb fémek. A honlapjukon le van írva, hogy már közel 500 tonna szemetet emeltek ki a vizekből, többek között 1600 elektromos rollert, 45 tonna akkumulátort és még 10 autót is. Láttuk, ahogy fel-le jönnek a búvárok, kampót akasztanak a talált tárgyakra, a parton álló önkéntesek pedig felhúzzák őket. Egy hippi kinézetű fickó boldogan távozott egy kiemelt, egész jó állapotú biciklivel, de a többi tárgy rozsdás, olajos, undorító volt.

Áthajóztunk a túlpartra, beültünk a Bröd & Salt pékségbe egy jó kis fikára, aztán visszasétáltunk a kikötőhöz és visszahajóztunk a sétányra. Loki, gondolom a betegsége miatt, hulla fáradt volt, és kidőlt a babakocsiban, így végül leültünk egy padra majdnem egy óráig, amíg nagyot aludt. Ez volt a látogatásukból a kedvenc részem, amikor csak ültünk a padon a napfényben szombat délután, néztük a víz partján az előttünk elmenő emberkéket és dumáltunk. Este összedobtam egy lasagnát, és ennyi volt a nap.

Vasárnap a Skansenbe mentünk, mert mindkettőnknek van éves bérlete és Jack odaadta az övét apukámnak, remélve, hogy nem fognak tőle személyit kérni, hanem kinézik belőle, hogy ő egy Jack Svensson nevű svéd nagypapa az unokájával. Ez így is volt, simán be tudott menni, úgyhogy csak egy jegyet kellett vennünk. Megnéztük a barnamedvéket is, akik a hét elején ébredtek fel a téli álmukból. Loki itt is bealudt, úgyhogy leültem vele egy padra, a szüleim pedig megnéztek pár régi házikót. 

Ezután a párszáz méterre, a víz partján lévő Fabrique pékségbe mentünk, amit múltkor fedeztünk fel. Egyébként is szeretem ezt a pékségláncot, és múltkor (novemberben) egy titkos kis gyöngyszemnek tűnt ez a hely, amiről csak mi tudunk. Hát most kiderült, hogy nem csak hogy egész Stockholm tud róla, hanem egész Stockholm ott tervezett kávézgatni ezen a vasárnap délutánon, és akkora sor fogadott minket, hogy ha lett volna más alternatíva és nem vagyunk farkaséhesek, akkor biztos nem várjuk ki, de muszáj volt. A kardamomos sütemény és a korlátlan mennyiségű kávé után újult erőre kapva mentünk a kikötőhöz, ahonnan az óvárosba hajóztunk, hogy kicsit ott is sétálgassunk, mielőtt hazametrózunk. Jó fáradtan értünk haza, nem sok kedvem volt hozzá, de azért összedobtam egy kaját ezen a napon is.

És másnap már el is jött a hétfő, a visszaút napja, és Loki nyűgös, anyás, nehezen kezelhető viselkedésének a csúcspontja. Egész reggel nyűgös volt, ha meglátta a szüleimet, sírva is fakadt és kétségbeesetten jött hozzám, majd egy közel fél órás síró- és üvöltőepizód után végül a hordozóban sikerült elaltatnom, és két órán át aludt. Beragadtam mellé a szobába, nem tudtam kimenni hogy beszélgessek a szüleimmel. Bosszantott, hogy az egész délelőtt ilyen hülyén telt.

Ismét az egyetemhez mentünk ebédelni, utána pedig szétváltunk, és a szüleim a Nordiska múzeumba, Loki és én pedig úszásra mentünk. Ezt is sajnáltam, hogy az úszás miatt sem tudunk annyi időt együtt tölteni, főleg úgy hogy már a vasárnap este és a hétfő délelőtt is elment Loki-problémákkal. Miután mindannyian hazaértünk, már majdnem 5 volt, a szüleim pedig 6-kor indultak a reptérre. Loki ismét barátságtalan volt velük, és teljesen anyás lett, még Jackkel sem akart lenni, ha én ott voltam. Úgy indultunk el a reptérre, hogy Loki kétségbeesetten nyújtotta felém a kezeit Jack kezéből és zokogott. Még sosem volt ilyen. Miután elmentem, nem volt semmi baja, csak amikor látott, akkor akart velem lenni.

Legközelebb csak júliusban tudunk találkozni, és szomorú voltam, hogy az utolsó nap így viselkedett Loki. A szüleimet nem zavarta annyira, elfogadják, hogy ilyen egy kisgyerek, de én, aki tudom, hogy mennyire cuki tud lenni, nagyon sajnáltam, hogy nem a legjobb oldalát mutatta. Szomorúan vezettem haza a reptérről, amiatt hogy ez a látogatás Loki szempontjából nem a legjobban sikerült, és legközelebb csak négy hónap múlva lesz lehetőség találkozni, ami annyira hosszú idő, főleg egy gyerek életében.

tavaszi tevés-vevés

Nálunk is megérkezett a tavasz, olyan jó. Egyelőre csak 8-10, esetleg 12 fok körüli csúcshőmérséklettel jár, de pénteken így is csak pulcsiban és Lokiban (a hordozóban) mentem el az egyetem mellé a "farmra", ahol háziállatokat lehet nézni. Összesen 40 perc séta volt a metrótól át a mezőkön a farmig és vissza, ami felér egy edzéssel Lokit a hasamon cipelve. Láttunk két bocit, nyulakat, csirkéket, kakast és egy lovat, sütött a nap és boldogság volt.

A nagy tavaszi feelingtől mindketten lelkesek lettünk, Jack az erkélyt kezdte el nyáriasítani, én pedig elautóztam bicikliülést venni Lokinak és egyszerűen alig várom, hogy biciklizhessek vele. Szerintem imádni fogja. A legtöbb dolgot használtan veszem neki, de van amit csakis újonnan szeretnék, ilyen volt a bicikliülés is, és abból is a tesztek szerinti legjobb Thulét vettem meg. Hátradönthető, szóval ha elalszik benne, akkor nem fog előre bukni. Remélem tényleg szuper lesz.

Ahogy besüt a tavaszi napfény az ablakokon, felfedi azt, hogy mennyire koszosak lettek télen, így néhányat már meg is pucoltam. Mivel nekünk sok és nagy ablakunk van, tavaly végül vettem Kärcher ablaktisztító gépet. A nagykövetségen már próbáltam (aki nem régóta olvas, annak az előző részek tartalmából: mielőtt elkényeztetett irodai dolgozó lettem, egy nagykövetség rezidenciáján voltam szolga házvezetőnő), ezért tudom hogy nem tökéletes az sem, mert csíkokat és foltokat is hagy a szívó része, de összességében mégis gyorsabb a megtisztított, szappanos felületet azzal letisztítani, majd a csíkokat egy ablaktörlő ronggyal gyorsan el lehet tüntetni. A karom sem szakad le és sokkal gyorsabb így a munka. Bő fél óra alatt megtisztítottam 3x2 nagy felületű ablakot és egy picit. Az ilyen házimunkát jó elvégezni, ahol sokáig gyönyörködhetek az eredményben.

Kipróbáltam a Vintedet eladásra, eddig csak Loki-ruhák vásárlására használtam. Hát, nem tudom. Idegesítő, hogy alkudni akarnak az emberek. Én mindig mindent megveszek a kitűzött áron, és eddig eszembe sem jutott, hogy alkudni is lehet vagy kellene. Ha valamiből, akkor a szállítási költségből szeretnék alkudni, de abból nem lehet. És az is mi már, hogy valaki kevesebbet kínál (400 forinttal...) és én azt mondom, hogy jó'van, vigyed akkor, de aztán mégsem veszi meg. Meg hogy küldjek fotót, amin rajtam van a ruha. Mi vagyok én, cirkuszi majom? 4000 forintért pózoljak és fotózkodjak? Hagyjanak már. De talán a legidegesítőbb az, hogy a négy választható szállítócégből hármat kötelezően meg kell adni opciónak, és eddig 2/2 vevő azt a szállítót választotta, ami a híd túloldalán van a másik városrészben, ahova sosem járok, és a boltban egy mogorva fickó dolgozik. Odautazni is utálok, de a fickó miatt még jobban kerülöm (kerülném) azt a helyet. Minden negatívum ellenére jó érzés, hogy eladtam két olyan ruhát, ami 7-8 éve csak porosodott a szekrényben.

Továbbá szervizelések ideje is van. Egyrészt, amióta megvan a babakocsink, még egyszer sem pumpáltuk fel. Ez normális? Nem igazán, de kellett is hozzá vennem speciális pumpát, mert olyan pici a hely a szelepnél. Naná, hogy az egyik gumibelső megsérült a pumpálás során, úgyhogy jelenleg 4 lapos kerék helyett van 3 kemény és egy defektes. De meg kell hagyni, még így is jobb, mint ami eddig volt.

Jack már elvitte az ő bicaját a szervizbe, most rajtam a sor, de 10 km-re kell elbicikliznem, és utoljára úgy másfél éve, még gyerek előtt (pontosabban gyerekkel a hasamban) bicikliztem, és izgulok hogy milyen lesz újra nyeregben. Még szerencse, hogy a biciklizést nem lehet elfelejteni. Az autót pedig holnap viszem el kívül-belül letakaríttatni, de a nyári gumikkal még várunk, mert ha lecserélnénk őket, tuti jönne egy hóvihar.

Továbbá a porszívónk is elromlott, de csak a vezeték lett érintkezési hibás, és pár hónapja úgy porszívóztam, hogy mindenféle szögben dobáltam a zsinórt, hogy megtaláljam azt, ami működik. Azt hiszem, képes lettem volna még pár évig ezzel együtt élni, de a minap elkezdett füstölni a vezeték konnektorhoz közeli része, és akkor jól megijedtem. Sokat nézegettem egyébként a porszívókat, de megállapítottam, hogy se az árak, se a modellek nem lettek jobbak a 8 év alatt, amikor a mostanit vettem. Ezért végül arra jutottam, hogy több értelme van kicseréltetni a kábelt, mint egy teljesen új gépet venni. Annak ellenére is, hogy sajnos Svédországban nem igazán divat a javítás, talán azért is, mert gyakran többe kerülne, mint egy új készülék.

Találtam egy szervizt messzebb tőlünk, ezért gondoltam, hogy előbb megkérdezem a helyi csoportban, hogy nincs-e helyben szerelő. Egyetlen egy ember válaszolt, egy bunkó, aki azt írta, hogy mi a probléma? Ha elromlott, akkor vegyél újat. Szóval, ja. Mondom én, hogy nem divat a javítás, de én csak azért is elvittem Loki kedvenc kis zúgós kütyüjét megszereltetni. Azonnal, pár perc alatt megcsinálta a fickó 250 koronáért, újonnan pedig 1700 lenne ez a modell, úgyhogy miért ne ezt választanám. Meg amúgy is milyen pazarlás valamiből újat venni, amit ilyen egyszerűen meg lehet javítani.

Vasárnap pedig a szabadban grilleztünk. Jack javaslata volt ez és az apját is elhívta. Vett tűzifát, és egy hozzánk közeli tűzrakóhelyhez sétáltunk ki. Ügyesen meggyújtotta a tüzet, vittünk magunkkal hotdognak valót, az volt a menü. Szép és jó volt, de azért csak hideg volt és sikerült alulöltöznöm, ami nálam szinte megszokott.

hétköznapjaink

Mielőtt visszatérek a munka világába, megörökítem, milyenek a napjaim Lokival az utolsó szabad, itthoni hetekben. Mostanában 6:15 körül szokott kelni, és már nem mindig lustálkodhatok mellette, mert van hogy elkezdi lehúzni a takarómat, és lelkes karlengetések közepette néz az ajtóra, egyértelműen azt kommunikálva, hogy tessék felkelni, ő szeretne menni játszani. 

7-ig ébredezem, kávézom, Jack készül a munkába, Loki vele van vagy játszik. 7 körül nekiállok elkészíteni a reggelijét, ami zabkása szokott lenni. Éhesen ébred, úgyhogy lelkesen, de azért türelmesen várja, hogy elkészüljön a reggeli. Utána házimunkával folytatom. Közösen kipakoljuk a mosogatógépet, ami abból áll, hogy egyesével adogatja nekem az evőeszköztartó kosárból az evőeszközöket, és nagyon büszke magára, hogy ilyet is tud. Már a kistányérokkal is próbálkozik, de azt inkább még nem engedem neki.

A bepakolás már nem ilyen egyszerű, mert folyton turkálni akar a mosogatógépben, úgyhogy amíg a koszos edényeket pakolom be, addig el kell távolítanom őt. Pár hete vettem neki egy tanulótornyot. Sokat kutattam, hogy melyik modellt vegyem, és végül az Ette Tete Step'n'sit nevű darabra esett a választásom. A legjobban azért tetszett, mert át lehet alakítani asztalkává, de tetszik a kinézete is, az hogy könnyű, mégis stabil, és hogy egy családi vállalkozás gyártja. A várakozásaimat még felül is múlta, Loki egyszerűen imádja a Loki-tornyot – ahogyan itthon hívjuk ezt a bútort. Folyton kéri, hogy ott állhasson, és ráláthasson mindenre, ami a konyhában történik. Szóval amíg én rendbe teszem a konyhát, addig ő ebben ácsorog, látja hogy mivel foglalatoskodom, vagy adok neki valamit, amivel lekötheti magát.

A konyha után van hogy elindítok egy mosást, elteszem a megszáradt ruhákat, porszívózok, pakolászom vagy akár elugrom a Lidlbe, de olyan is előfordul nagyritkán, hogy nincs különösebb teendő. Általában 9-kor szokott aludni, addig játszogat a szobájában, fel-alá masírozik a járássegítő totyikocsijával vagy mesélni kell neki. Ha szerencsém van, 9-kor már alszik, és legalább egy órán át.

Ébredés után van hogy azonnal sietek vele játszani a picioviba, mert az délig van nyitva, de ha nem megyünk oda, akkor a tízórai a következő napirendi pont. Babacsintát szoktam neki készíteni, vagy velem együtt eszik, azt amit én is, mert én ilyenkor reggelizem.

Evés után elmegyünk valamerre, gyakran csak a plázában lévő nagy szupermarketbe bevásárolni, de igyekszem hetente 2-3 alkalommal valami izgibbet is csinálni. Piciovi, uszoda, játszóház, Skansen, valakivel találkozni, valakit áthívni vagy valami rendhagyó program. Múlt héten például élete első hajvágása volt a rendhagyó program. Olyan helyet kerestem, ahol kisautóban ülhet, de kiderült, hogy nem akar beleülni, ezért az ölemben ült, és csupa, csupa, CSUPA haj lettem. Nem örültem neki. Loki se örült, a hajvágó gép traumatizálta, de ráfért már a vágás és szuper lett a tavaszi, rövid frizurája. 

előtte-utána

Kedden pedig ismét babaszínházban voltunk, most az Előadóművészeti múzeumban egy darabon, amiről a Facebookon kaptam reklámot. Tökéletesen célzott marketing volt, örülök neki, hogy megtaláltak vele, mert ez az előadás jobban tetszett, mint a bábszínházas. 2 éves korig ajánlják, de Loki a legidősebbek közé tartozott. Neki is tetszett, és bátor volt, mert odament a "varázsládikához", amiben a kellékek voltak, és végig ott állt, nézelődött, tőlem messzebb. Az előadás után pedig beugrottunk Jack irodájába, és együtt ebédeltünk egy elegáns olasz helyen, komoly kinézetű üzletemberek és -asszonyok társaságában, és olyan jó volt ez az egész kiruccanás, főleg hogy csodás tavaszi idő volt.

A délelőtti program után haza szoktam menni 1-2 óra körül. Ebédre vagy van maradék Lokinak, vagy készítek valami gyorsat vagy marad a vészmegoldás, az üveges babakaja. Jó esetben 2 körül alszik, de mostanában inkább 3-ra tolódik az alvása. Van hogy vele alszom én is, mert eddigre már elfogy az energiám, és a feladatokkal is jól szoktam állni.

4-nél tovább nem engedem aludni, mert akkor kitolódik az esti alvása is. 4-kor uzsonnázik, ami a legtöbbször joghurt, gyümölcs vagy valamilyen kenyér szokott lenni. Jack általában 16:25-kor ér haza, amikorra épp végez Loki az uzsival. Ilyenkor átveszi ő, és szinte mindig elmegy vele valamerre egy órára, én pedig főzök. 6 körül vacsorázunk. Nem minden nap fürdik Loki, de ha igen akkor vacsi után pancsizik úgy fél 7-ig. Ezután jön a pizsama, fogmosás, esti mese és altatás része a napnak. 7-kor szokott elaludni. 

Ilyenkor én már úgy szoktam érezni, mintha nekem is kellene aludni menni. Emiatt gyakran nem haladok azokkal a dolgokkal, amikre nap közben szoktam gondolni, hogy majd este megcsinálom őket. Általában csak sorozatot nézek, Jackkel, vagy egyedül, ha ő edzésen van, és most sorozatozás közben befejeztem Loki sapkáját. Az első sapka nem lett hordható, viszont arra jó volt, hogy ez a második darab már az legyen. Ez sem tökéletes, de büszke vagyok rá, hogy ezt én készítettem, azóta mindig ezt a sapkát adom rá. Nagyon élveztem is a horgolást, és már keresem, hogy mi legyen a következő munkám.