februári áttekintés

 Véget ért ez a rövidke hónap, most még nem feledkeztem meg az összefoglalóról:

• A hónap elején igazi fagyos tél volt -10 fokokkal, jégcsapokkal, havas utakkal, a hónap végére pedig beköszöntött a tavasz.
• Egy séta közben átsétáltunk keresztben a befagyott tavon, amiben nyáron még fürödtem is, máskor pedig körbefutottam vagy sétáltam, és körben 8 kilométer, de mi csak átvágtunk rajta február közepén, már sötétben, és ez nagy élmény volt.

a befagyott tavon

• Főleg Jack kedvéért sokszor mentünk a parkba etetni a fagyoskodó kacsákat.
• Egy film, ami tetszett: Az alapító (The Founder, 2016)
• Néztem pár dokumentumfilmet is, például a laposföldeset, a britneyset, meg amikről írtam is, és Louis Theroux-nak a demenciáról szóló filmjét, és az idei Life on the Edge pár részes sorozatát, amiben összefoglalja a munkásságát, és felkeres néhány régebbi szereplőt.
• Kétszer társasoztunk Jack barátjával, ezekre sütöttem is, először pöfeteg kekszet, másodszor fehércsokis-csokis amerikai cookie-t.
• Valentin-napon Kathie-vel tartottunk traccspartit a parkban, de kaptam gyönyörű rózsacsokrot Jacktől is.
• Több előadást is kellett tartani a svéd kurzuson, ezek miatt izgultam, de aztán jól sikerültek.
• Vettem egy új laptopot, és olyan jó, hogy van.
• Sokat tornáztam otthon, amíg tudtam, egy growingannanas nevű csajszi YouTube videóira, amik tök jó kellékek nélküli, otthon is végezhető edzések, és pont olyan egyszerűek és nagyszerűek, ami nekem kell, és a csaj is olyan szép és szimpi.
• Először örültem, mint majom a farkának, hogy nem kellett mennem dolgozni, aztán három nappal később már én is bekoronásodtam, és elvesztettem a szaglásomat, az ízlelésemet, de a legrosszabb, hogy az erőmet is.
• Ezer év után telóztam az egyik barátnőmmel, és egyszerre voltunk covidosok kétezer kilométerre egymástól.
• A covid összeköt más emberekkel is: egy másik barátnőmmel is ezer év óta először videóztam, telefonáltam a mamáimmal, én elmeséltem, milyen a betegség, ők meg, hogy milyen volt az oltás. Apukámmal ugyanez. Felhívtam a kis svéd barátaimat, a két srácot, akinek a bébiszittere voltam három évig. A korona meghiúsította a betervezett találkozónkat is.
• Nagyon feldobja a kedvem és a blogommal kapcsolatos lelkesedésem, hogy milonka, akit évek óta követek, és nagy inspiráció volt a blogom elindításában, örömmel olvassa a blogomat. De nemcsak neki örülök, hanem mindenkinek, aki idelátogat és szívesen olvas. Sziasztok! Régebben csak a "falnak beszéltem", és nagyon-nagyon boldog vagyok, hogy most már van itt egy kis élet.

karantén, billie eilish és egyéb műsorok

Folytatódik az izgalmas covidos élet. Ma már egész jól voltam, reggel tavaszias napsütéses idő volt, és Jack nekiállt rendbetenni és kitakarítani a kis teraszunkat. Olyan jó, amikor jön a jó idő, és összeszereli a padlót és a bútorokat, és lesz egy kültéri szobánk. De most még ahhoz hideg van.

Én pedig közben kicsit gatyába ráztam a lakást, mert végre volt rá erőm, bár a végére már nem volt jó állni. Elkezd feszíteni a fejem, mintha bevertem volna. Főztem is, de csak azért, mert egyrészt muszáj enni, másrészt vannak olyan hozzávalók, amikkel Jack nem szokott főzni, szóval összedobtam egy kaját én, de továbbra sem esik jól se főzni, se enni. Takarítás és főzés közben meghallgattam Domján Mihály podcastjának az új részét és az új wmn-es Hesnás podcast új részét Feldmárral, és mindkettő tök jó volt.

Kíváncsi vagyok, mikor jön vissza a szaglásom és ízlelésem. Az egyik csoporttársam mondta, hogy neki fél évig tartott, viszont azt olvastam, hogy csak 5%-nak tart olyan sokáig. Még mindig vannak olyan élmények, amiknél hozzá vagyok szokva az illatokhoz, szagokhoz, és nagyon furcsa, hogy nem jönnek. Például takarítás közben.

Az a baj, hogy a szemetet sem tudjuk kivinni, illetve nem akarjuk véletlenül sem bajba keverni a szomszédokat, úgyhogy még várunk egy kicsit. A másik meg a mosás, mert nekünk nincs saját mosógépünk, hanem az épülethez tartozik egy mosoda a belső udvaron, de most oda sem akarunk még menni. 

szép fények voltak ma

Egyébként sok mindent nézek, de ahhoz képest, hogy mennyi időm van, annyira sokat mégsem. Tegnap kijött Billie Eilish-ről egy dokumentumfilm, és azt végig néztem. Én nagy rajongója vagyok Billie Eilish-nek. Nem csak a zenéjének, hanem a személyiségének. Vagy talán annak még jobban, mert a személyiségében minden tetszik, a számai között azért nem minden. Tavaly sok órányi interjút néztem meg vele, és szuper embernek tartom, és azt gondolom, hogy a világ jó irányba fejlődik, hogy ilyenek (is) a mai fiatalok és sztárok, mint ő. És nagyon-nagyon jó a mai (kis)kamaszoknak, hogy olyan idoluk lehet, mint Billie Eilish, mert hihetetlenül pozitív befolyással van rájuk. Nincs olyan téma, amiben ez a csaj ne a jót hirdetné, legyen szó a mentális problémákról, a testképhez való hozzáállásról, a drogokról, a választásokról, a környezetvédelemről, a maszkviselésről, a családi kapcsolatokról, a szeretetről, az elfogadásról, bármiről. Amit Billie Eilish átad azoknak az akár csak 7-8 éves lányoknak, akik őt bálványozzák, az csupa jó dolog. Na, ha egyszer belekezdek Billie Eilish dicsőítésébe, annak sosem lesz vége. Inkább abbahagyom most.

Jack meg iszonyatosan cuki, most a legújabb csatorna, amit néz, az a Gold Shaw Farm, ami egy farm életét mutatja be, ahol vannak kacsák, libák, csirkék, egy kutya és néhány macska. És a fickó felveszi és kommentálja, hogy mit csinálnak az állatok. Van például egy kacsa, akinek az a neve, hogy Ron Swanson, és azt hiszi, hogy egy liba. Szóval ő néha ezeket nézi, és én is vele. 

Elkezdtük a Mandalorian sorozatot is, de nem a mi stílusunk. Jack unszolására valami furcsa japán filmet is megnéztünk. Az a címe, hogy Uzumaki. Hát inkább hagyjuk. Illetve megnéztem 10 év után a Beszélnünk kell Kevinrőlt. Brr, ez aztán a hátborzongató film!

Ja, meg elkezdődött az új svéd évada a Házasság első látásra c. realitynek, amit Kathie-vel szeretünk nézni és kibeszélni. Ez arról szól, hogy a jelentkezők közül egy "szakértői" csapat összehoz 3 párt, akik az első találkozáskor összeházasodnak. Mondta egyébként egy barátnőm, hogy otthon is volt ez a műsor.

Na, hát ennyi történik mostanában. Remélem, hogy holnaptól fogok tudni tanulni is, hogy behozzam ezt a hetet, és a következőre is felkészüljek. Dolgozni kizárt, hogy megyek. Remélem, hogy ezt a kollégáim is így gondolják.

sisu

A sisu egy finn fogalom, ami a finnek szívósságát, kitartását, bátorságát, ellenálló képességét, szóval minden ilyen badass belevalóságot fejez ki. Akkor terjedt el szélesebb körben ez a kifejezés, amikor a dánok jöttek a hyggével, a svédek meg a lagommal, ami köré egy teljes életstílust sikerült kitalálniuk. Pedig egyik se egy nagy valami, életstílus meg pláne nem. A hygge csak egy szó, ami annyit tesz, hogy valami otthonos, kuckós, barátságos, hangulatos. A svédeknek is van erre saját szavuk, a mys. A lagom is csak egy szó. Egyetlen szóval lefordíthatatlan szóként szokták emlegetni. A lagom az, amikor valami se nem sok, se nem kevés, hanem épp elég. Egy túra lehet lagom hosszúságú/nehézségű; vagy a kávé hőmérséklete lagom; vagy amikor annyi kaját főzöl, hogy minden elfogy, de mindenki jól is lakott. Bármi lehet lagom. Lagom är bäst! mondják a svédek. Avagy a lagom a legjobb. A lagom olyan, mint az arany középút, de azért nem annyira mély dolog.

Most eszembe jutott a sisu, a finnek szívóssága, mert Jack félig finn is. Fél adag sisu, fél adag vikingvér – őt aztán nem dönti le a lábáról holmi vírus. Úgy örülök, hogy jól van. Tegnap mégis megkapta a teszteredményét, és pozitív lett, úgyhogy ezek szerint sikerült nem kiöntenie az összes folyadékot. Én viszont nagyon vacakul voltam tegnap. Állni sem bírtam, mert elkezdett a fejem feszíteni. Úgyhogy nem főztem, nem csináltam semmit, csak feküdtem egész nap. A pénteki tanárnak is írtam, hogy nem fogok tudni előadni. Még nézni sem tudtam semmit. Becsaptam a laptopot, Jack bejött a hangra, majd azt mondta, úgy látja, jót tenne nekem egy kis alvás, és besötétített, becsukta az ajtót, én meg egyből kidőltem. Ő meg dolgozik, közben el is mosogat, főz, felszeletelve hozza nekem a gyümölcsöket, újratölti a teámat. Mi lenne velem nélküle! Olyan hálás vagyok érte.

Eszembe jutott gyerekkorom egyik kedvenc meséje, az Egyszer volt az élet. Jaj, de imádtam! Zseniális az a mese. Egyébként francia, és sok része van az Egyszer volt a.... sorozatnak, de én csak az életet néztem. Ami az emberi testben játszódik, és úgy mutatja be a testünk működését, hogy bent egy külön kis világ létezik irányítóközponttal, bölcs öregemberrel, a vércseppek is cuki karakterek, akik viszik a hátukon az oxigént. De biztos mindenki ismeri, nem kell mesélnem. Megnéztem a YouTube-on egy részt, az oltásosat. Az azért nem semmi, hogy '88-ban a magyar szinkronban simán lefordítják a főszereplő Peti barátját úgy, hogy Kis Dagi. Nem akartam hinni a fülemnek. Megy a Peti reggel a barátjához, és messziről kiabálja, hogy Kis Dagiii, Kis Dagiii, mire kinyitja a nagypapa az ajtót, és mondja ő is, hogy Kis Dagi nem megy iskolába, mert beteg. Ja, jó. Szóval mindenki lekisdagizza ezt a gyereket. Semmi probléma. Azért örülök, hogy a gyerekkorom óta mennyit érzékenyedett a világ, és hogy ma már csomó dolog, ami régen megengedett volt, ma már elképzelhetetlen.

Azért jutott eszembe ez a mese, mert belegondoltam, hogy milyen hihetetlen az emberi szervezet, hogy én csak fekszem, sorozatokat nézek, mindenfélét csinálok, és közben a szervezetem képes legyőzni egy vírust, és kifejleszteni ellene a védelmet, amihez "odakint" nagyon sok nagyon okos tudós, a legkorszerűbb technológia és sok-sok idő és munka szükséges. De az emberi test (jó esetben) pár nap alatt, a háttérben dolgozva megoldja ezt.

Befejeztem a Firefly Lane-t, hát nem örültem a nyitott befejezésnek. Én attól tartok, hogy a következő évadra mindent el fogok felejteni. A Dead to me c. sorozattal is így voltam, pedig az is tetszett. Aztán mikor kijött a 2. évad, már semmire sem emlékeztem, és nem tudtam folytatni. Hát sajnos így vagyok a sorozatokkal. Most meg azt a filmet nézem, hogy A fiúknak, akiket valaha szerettem. Amerikai romantikus gimis cukiság. Tökéletes az állapotomhoz.

coviddal az élet

Az jó a covidban, hogy minden barátom érdeklődik, mindenki kedves. Sok törődést kapok, ami jól esik. Közben unalmas is, mert szombat óta minden nap mindenki azt kérdezi tőlem, hogy hogy vagyok. Reggel bekapcsolom a wifit a telómon, és ugrálnak fel a hogy vagy hogy vagy hogy vagy üzenetek. A Némó nyomában meséből a sirályok jutnak eszembe. Akik mondogatják, hogy táp! táp! táp!. 

Persze, értem én, mi mást lehet kérdezni, mint hogy hogy vagyok, de mindenről szívesebben beszélek, mint hogy hogy vagyok. Mennyire unalmas. Köszönöm kérdésed, ma picit kevésbé fáj a torkom, mint tegnap, viszont náthásabb vagyok. 11 órát aludtam, ízeket továbbra sem érzek. Lázam nincs. Blablabla. Mint egy időjárás-jelentés. Amúgy sem lehet leírni. Ahhoz képest, hogy emberek meghalnak ebben a betegségben, nagyon jól vagyok, ahhoz képest, hogy én egészséges szoktam lenni, nem nagyon jól. Tök nyomott vagyok, szeretnék egész nap feküdni, de tegnap 6 óra sulit végigültem, és főznöm is kell, amit el sem tudom mondani, mennyire utálok. Mármint nem kell, de egyrészt enni muszáj, akkor is, ha semmi kedvem nincsen enni, másrészt Jack dolgozik, szóval neki nincs ideje főzőcskézni. De nem érzek ízeket, könyörgök. Nem vagyok éhes, és nem érzek semmit. Még a fogkrém is íztelen, és akkor én főzzek. 

Hétfőn a kedvenc lazacos tésztámat készítettem, de most extra sok fokhagymát tettem bele, mert Jacknek mindig az az egyetlen megjegyzése, hogy tehettem volna bele több fokhagymát. Tegnap este főztem egy cukkinis burgonyakrémlevest, de ezt csak úgy improvizáltam, mert eredetileg sima cukkinikrémleves lett volna, de nem volt ahhoz elég cukkini. Próbáltam fűszerezni, de Jack azt mondta, nemigen van íze. 

Szóval ez a főzés kikészít. Nem esik jól enni, az egyetlen, amit szívesen eszem, az a gyümölcsök, a keményebb, szárazabb kaják nagyon nem jók. Nem esik jól állni, dolgozni, én nem érzem a kaja ízét, aki meg igen, annak nem feltétlenül ízlik, amit alkotok. Mint valami büntetés. A barátnőm is elvesztette közben az ízérzékét, ráadásul ő azt mondja, hogy ő alig tud így enni, és nagyon rossz neki. Szóval nekem még egy fokkal jobb.

Egyébként új tünetem is van, a tompaság, agyköd vagy minek mondjam. Ez nagyon rossz. Kicsit olyan, mintha részeg lennék, de egyáltalán nem jó értelemben. Minden kicsit furcsa és olyan távolinak hat. Történnek dolgok, de mintha én nem is itt lennék. Lassabban fogok fel mindent. Nem nagyon jön át semmi, tényleg mintha az agyam egy ködön keresztül tudná csak feldolgozni az összes információt. Nehéz koncentrálni. El kellett volna olvasni az órára egy cikket, és alig fogtam fel. Egy egyszerű mondatnak is ötször futottam neki, mert azon kaptam magam, hogy nem is figyelek oda, mit olvasok. Észreveszem, hogy elírok dolgokat. Felcserélek szavakat. Nehéz visszaemlékezni a történtekre, hogy miket mondtam, mit csináltam. Ez a tünet ijesztő. Mert közben megkérdőjelezem magam, hogy ez tényleg ilyen, vagy csak képzelem? Csak fáradt vagyok? Csak kialvatlan?

Na de nem csak panaszkodni akartam, pont azt akartam leírni, hogy tegnap milyen jófejek voltak a kollegáim. De már ez is eltűnik a ködben. Annyiszor írták, hogy szóljak, ha bármire van szükségem, itt vannak tőlem nem messze, mindenben segítenek, csak szóljak. Szinte rám is parancsolt egyszer a menedzserem, hogy komolyan kéri, hogy szóljak már nekik, ha kell valami. Én meg mindig írtam, hogy köszönöm, majd szólok, de lakik nem messze tőlünk két barátunk is, ők is tudnak segíteni.

De tegnap már kezdtek kifogyni a gyümölcseink, és mindketten nagyon sokat eszünk. Nem akartam Kathie-t megkérni, hogy hozzon nekünk, mert nehéz lett volna annyi gyümölcsöt idecipelnie, ez a két kollégám meg sokat jár autóval egyébként is. Jack kedd este azt mondta, hogy rendeljünk online, de mondtam neki, hogy a kollegáim olyan rendesek, szinte könyörögnek, hogy hadd segítsenek, ez már az a szint, ahol ciki lenne online rendelni. Miért ne fogadnánk el a segítségüket. 

Szóval másnap délután összeszedtem magam, és rájuk írtam, hogy nagyon megköszönném, ha tudnának hozni nekünk kaját, főleg gyümölcsöket. Mindketten azonnal rajta voltak az ügyön, az egyik kollégám, aki egyébként is amolyan mindenes a nagykövetségen, épp vezetett, szóval elkanyarodott egy boltba, átküldtem neki a listát, és bevásárolt nekünk. Írta a chaten a menedzserem, hogy fizessen a nagykövetségi kártyával, a többit majd később kitalálják. Erre írtam nekik, hogy majd mondják, melyiküknek utaljam a tartozásom. Erre azt írta a menedzserem, hogy "a munkahelyen betegedtél meg. Te nem fizetsz semmit". Annyira jól esett!

A nagykövet is felhívott délután. Náluk mindenki covid pozitív, a három gyereke is, de ők tünetmentesek. Azt mondta, a felesége már jobban van, és ő sincs túl rosszul. Nagyon kedves volt, azt mondta, sajnálja, hogy náluk kaptam el. Kérdezte, hogy akkor hétfőn találkoztam-e valakivel, de csak a felesége volt otthon, és csak pár mondatot váltottunk. Lehet, hogy ez valami szuperfertőző mutáció. Érdekes lenne megtudni, hogy ez melyik változat, de sajnos azt nem tesztelik. 

Felhívtak valamelyik egészségügyi szervezettől is a pozitív tesztem kapcsán. Feltettek néhány kérdést, tájékoztattak a teendőkről, hogy mikor hagyhatom el a lakást (ha két napig tünetmentes vagyok, de a száraz köhögés és a ízlés/szaglás nem számít bele), kérdezte, hogy együtt élek-e valakivel, aztán elkérte Jack személyi számát, és neki is küldött információt, illetve hogy ő is tesztelje le magát. Ma le is tesztelte magát, de sajnos sikerült kiöntenie a kis fiolából a folyadékot, amibe a mintát kellene belenyomkodni. Biztos nem ő az egyetlen, mert benne van a gyakori kérdéseknél is, hogy "kiöntöttem a folyadékot, mit tegyek". Kicsit vicces. De nem lehet mit tenni, így nem elemezhető a minta, és 3 nap múlva újat fognak küldeni. Ami sajnos csak jövő hét, úgyhogy nem boldog. De az a lényeg, hogy ő ma elég jól van.

a hétvége, ami coviddal kezdődött és egérrel ért véget

Néha tényleg olyan az élet, mint egy film. Például mint egy abszurd vígjáték, ami simán lehetne egy szitkom rész, de főszereplőként átélni azért nem olyan vicces.
A tegnapi esténket simán el tudom képzelni a Jóbarátokban. Amiben a covid-gyanús Monica és a covidtől tartó Chandler éjfélkor egy egeret üldöznek a lakásban.

Szóval ahhoz képest, hogy be voltunk zárva hétvégén, nem unatkoztunk. Tegnap este 11 körül ültem az ágyon, az egyik barátnőmmel cseteltem. Hallottam valami zörejt a sarokban, automatikusan odanéztem, és láttam, hogy Jack behozta a nagy túratáskát, amit most rendelt, és eddig a nappaliban állt. Kérdezem tőle, hogy behoztad a táskát? Azt mondja igen, úgyis ott lesz majd a helye, miért? Mondom komolytalanul, hogy semmi, csak hallottam valami neszt, és azt hittem, bejött egy állat, de aztán láttam, hogy a táska dőlhetett el. 

Ezután elmentem fogat mosni, és hallom, ahogy Jack mond valamit, ami úgy hangzik, hogy van itt egy egér. Kérdezem, mi van? Hülyéskedsz? Azt hittem, ezzel viccelődik-csúfolódik, hogy én azt hittem a táska zajára, hogy egy állat, erre azt mondja, hogy tényleg van itt egy egér. Erre megint mondja, hogy komolyan van itt egy egér, bement a tévészekrény mögé. 

Kimentem a fürdőszobából szkeptikusan, de ahogy megláttam Jacket, ahogy félig döbbenten, félig készenléti állásban áll a kanapé és a tévé között, rájöttem, hogy ez nem vicc. Kérdezi tőlem kissé kétségbeesetten, hogy mit csináljon, ő nem ért az egerekhez. Aztán azt mondja, hogy nyissam ki a hálószobában az erkélyajtót (a földszinten lakunk), és majd kikergetjük. Erre én azt mondtam, hogy nem tudom elképzelni, hogy sikerül átkergetnünk az egész nappalin úgy, hogy szépen megtalálja az utat a hálószobába, és ki az ajtón. Erre azt mondta, hogy akkor a bejárati ajtót nyissam ki, és a lépcsőházba kergetjük ki. Persze, gondoltam magamban... Mindenesetre ő becsukta a hálószobaajtót, én pedig kinyitottam a bejáratit.

Mondtam neki, hogy várjon egy kicsit, és felvettem a bakancsomat, és betűrtem a nadrágom szárát a zoknimba, mert elképzeltem, ahogy felszalad az egér a csupasz lábamon a nadrágom bő szára alatt. Én szerettem volna elbújni a szobában, de Jack azt mondta, hogy egyedül nem tudja kikergetni. Nekem ott kell állnom, hogy továbbirányítsam a kijárat felé. Ezt jól kitalálta, hogy ő annyit csinál, hogy a szekrényen átnyúl, és kikergeti az egeret, a többit meg majd én lerendezem. Próbáltam erősködni, hogy oldja meg ő, mert ő a férfi (ezt mondjuk nem mondtam, mert sajnos itt Svédországban egyenlőség, feminizmus és hasonlók vannak – az biztos azt jelenti, hogy a nőknek is kell egeret hajkurászniuk, lehet éjfél, covid, akármi).  

Ijedten benyúlt a szekrény mögé egy bottal, aztán várt. Semmi. Kicsit bátrabban zörgette a botot a szekrény mögött. Én teljes pánikban, remegő lábakkal várok készenlétben, és mondogatom, hogy úgy félek úgy félek. Semmi. Egyre bátrabban zörög, kihúzogatja a fiókokat is, semmi. Elkezd az egész helyzet egyre idegesítőbb lenni. Az is szörnyű, hogy van egy egér a lakásban, de az is szörnyű, hogy most nincs sehol.

Mondom teljesen kétségbeesve Jacknek, hogy mi lesz most? Hogy fogunk így aludni? Hogy legyek így a szobában? Mi van ha ott is van egy egér? Tettem föl az abszurd kérdést, és közben kinyitottam a szobaajtót, hogy benézzek oda. Mintha meg akarnék róla bizonyosodni a saját szememmel, hogy ott bizony nincs egér, és a hálószoba egy biztonságos, egérmentes hely. 

És ahogy nyílt az ajtó és benéztem, az első dolog, amit megláttam az az volt, hogy a szobában az egyetlen fényforrás alatt, a világító földgömb mellett az éjjeli szekrényen ott mászkált egy egér! Csak egy pillanatra láttam, mert azzal a lendülettel visszacsuktam az ajtót, és halálra sápadt arccal mondtam Jacknek, hogy van egy egér a szobában. Most rajta volt a sor, hogy azt higgye, ez valami hülye vicc. De látta rajtam, hogy nem az. Én meg kérdeztem, hogy mi történik? Két egér is van? És kezdett még jobban elhatalmasodni rajtam a pánik. 

Még egy ilyen nagyon élethű illusztrációt is készítettem, hogy mindenki átélhesse, milyen látvány fogadott, amikor kinyitottam az ajtót:

Jack fogta magát, bement a szobába és kinyitotta az erkélyajtót, de akkor már nem volt az egér sehol. Közben azt mondta, hogy biztosan csak egy egér van, csak nem vettük észre, amikor berohant a hálószobába. Én elég szkeptikus voltam, szóval a háló és a nappali peremén jobbra-balra néztem kezemben a fegyveremmel, a felmosóval. Jack nézegette, hogy merre lehet az egér, de megint nem volt sehol. De aztán egyszer csak újra megláttam, a fal mellett az ágynál. Kiabáltam Jacknek, mondtam, hogy itt van, és az ágy közepe felé szaladt. Akkor megint kezdődött a keresgélés, a bottal benyúlkálás és a pakolászás, de megint sehol nem volt az egér. Nagyon pici a hálószobánk, de próbáljuk kihasználni maximálisan a helyet, ezért az ágy alatt van ágyneműtartó, két pótszék, meg egyéb kacatok, és sok porcica. Sajnos a porcica nem kapja el az egeret. 

Jack elkezdte kipakolni az összes cuccot. A nappaliba kellett áthordani mindent, mert nem volt hely. Az egér sehol. Közben nekem azt mondta, hogy álljak őrt az ágyon, és ne vegyem le a szemem az erkélyajtóról, mert látnunk kell, ahogy kimegy az egér, különben sosem tudjuk meg, hogy hol van. Szóval álltam az ágyon éjfélkor, álmosan, gyengén, covidosan, pánikolva, és néztem az ajtót. Közben azért féltem, hogy egyszer csak felszalad az ágyon. De aztán megint nem történt semmi.

Jack végül az összes cuccot kihordta a másik szobába, az ágyneműt is, mindent kirázogatott, és még a matracokat is felemelte, és az egér nem volt sehol. Végül azt mondta, hogy biztosan kiszaladt, és nem vettük észre, mert végül is azt sem vettük észre, hogy visszaszaladt a hálóba. Na akkor én teljesen összeomlottam, ez már túl sok volt. Elkezdtem bőgni, hogy én nem akarok így a szobában aludni. Miért nem? kérdezi Jack. Látod, hogy nincs sehol. Mondom, de biztosan elbújt! Óvodás tananyag végül is: Cini-cini, kisegér, minden lyukba belefér. Akkor alszom én itt, te meg aludj a nappaliban. Mert ugye, ha az egér nem lenne elég, én nagy valószínűséggel covidos vagyok (egyébként igen, estére megjött az eredményem). Én tovább bőgtem, hogy de a nappaliban is volt egér!!! Nem akarok ott se aludni. Jack ekkor már kezdte elveszíteni a türelmét. Akkor mit akarsz?? Kérdezte. Hogy aludj velem, hisztiztem neki tovább. Erre azt mondta, hogy most azért tegyem ki magam a vírusnak, mert nem mersz egyedül aludni? Az mivel jobb, ha én is itt vagyok?

De aztán telt-múlt az idő, közben újra megágagyztunk, én is benéztem minden sarokba, Jack odaült az ágy végébe, és elkezdte mondani, hogy micsoda este. Ez holnap jó sztori lesz, ugye. Mondtam neki, hogy nem. De persze, hogy az... Aztán behozta az ágyneműjét, hogy alszik velem, de akkor mondtam neki, hogy nem kell, most már megnyugodtam. Közben ventilláltam az egyik barátomnak is, bár ő mondjuk elküldött egy videót, amiben egy egér ceruza átmérőjű lyukon is átbújik, hogy demonstrálja, hogy valóban nem tudhatom, hogy kiment-e az egér. Szóval ez kevésbé volt megnyugtató. Hallgatóztam, hogy hallok-e valamit. Végül nyitott ajtó mellett és a világító földgömbnél sikerült elaludnom. És nem is ébredtem az éjszaka közepén arra, hogy kicsi egérlábacskák rohangásznak a takarómon.

Másnap sem került elő az egér, bár néha meg-megijedtem szöszöktől, árnyaktól és neszektől. És hogy hogyan és miért jöhetett be? Azért, mert Jack megszállottan eteti a tornácunkon a környék összes madarát egész télen, és hát most már tudjuk, hogy nem csak a madarak élvezik a vendéglátást. És a covid miatt pedig rengeteget nyitva volt az ablak és az erkélyajtó. Szóval ő jó akart lenni a madarakhoz, én meg Jackhez, de a végén csak egy egeret kaptunk.

továbbra is betegen

Szombaton még elment Jack gitározni a nagybátyjával, én meg csak feküdtem a kanapén. Nem voltam túl jól, hőemelkedésem is volt. Felfedeztem, hogy elvesztettem a szaglásom és az ízérzékem, pedig nem voltam se náthás, se a torkommal nem volt probléma. Ezt tesztelve különböző dolgokat szagolgattam a banántól kezdve az eceten át a kézfertőtlenítőig. Csak bizonyos dolgoknál nagyon halványan, úgy 5%-ban éreztem bármit is. A legtöbb dolognak nincsen íze, csak állaga és hőmérséklete. Kenyérállag keveredik a tükörtojás állagával a számban reggeli közben. A csoki egy íztelen, ragacsos massza. A banánchips kemény, íztelen fadarabok. Mintha azért emlékezetből lenne íze az ételeknek, de ha jobban odafigyelek, akkor rájövök, hogy csak textúrákat érzek, ízeket nem. Azért vannak ételek, amiknek van egy kis íze. Például a paradicsom halványan emlékeztet a paradicsomra. A finom, édes kivi nagyon kesernyés. A fetasajt majdnem ehetetlenül savanyú volt.

Sok folyadékot iszom. Kamillateát, mert a hideg víz nem esik jól. A kamillatea melegvíz ízű. Az jobb. Jack sütött kenyeret, miközben egy barátnőmmel beszélgettem, és hihetetlen volt, hogy észre sem vettem, mert egyáltalán nem éreztem a frissen sült kenyér illatát. Szóval ez érdekes élmény. Amikor hallottam arról, hogy a covid ilyet is okoz, én elképzelni sem tudtam. Nekem elég érzékeny a szaglásom és az ízlésem, és nem tudtam elképzelni, hogy ne érezzek semmit. Hát tessék, most kipróbálhatom. 

Azt olvastam, hogy az átlag idő, mire az emberek visszanyerik ezeket az érzékeket, 21 nap, de vannak, akik hónapokra elveszítik, és utána akár minden kellemetlen szagú. Én azért remélem, hogy pár nap, és minden visszatér normálisba. Elkezdtem gondolkozni, hogy milyen lenne így élni, és nagyon rossz. Nem tudnám, ha romlott ételt eszek. Nem érezném, ha valami odakozmál, vagy ha ég valami. Nem tudnék finoman főzni, maximum emlékezetből, hogy hogy jók az arányok. Ha sütnék is valamit, csak követném a receptet, és remélném, hogy finom lesz, de én magam nem élvezném. Lehetne testszagom, és nem érezném. Lehet, hogy kényszeresen tisztálkodnék, és folyton paranoiás lennék, hogy büdi vagyok. Na, és még sorolhatnám.

Délután még a kanapé két oldalán ülve kajáltunk, de nem sokkal később kaptam egy üzenetet a kollégámtól, hogy hívta a nagykövet a rezidenciáról, ahol dolgozom, és mindketten a feleségével covid-pozitívak. Ezután Jack egyre távolságtartóbb lett. Még egy darabig a kanapén ültem, de amikor rám szólt, hogy na azon a felén üljek, hanem a másikon, ahol eddig is ültem, és közelebb van a szoba széléhez, mint a közepéhez, akkor inkább bevonultam a hálóba, és azóta nagyjából ott élek. 

Jack még szombat este elment a boltba, és hazahozott annyi kaját, amennyit csak tudott. Egész hétvégén kiszolgált. Érkezett a szobába a frissen facsart narancslé, a felszeletelt kivi és alma, a tea, és bármi, amit kértem. Kár, hogy semminek nem volt íze. Csak a vitaminok miatt eszem gyümölcsöket, és minden mást azért, hogy egyek valamit. 

Ő jól van, és reménykedik benne, hogy ő nem kapta el, ezért próbál messzebb élni tőlem. Folyton szellőztet, és a kanapén alszik. Nem túl kellemes élmény. Először azt gondoltam, hogy már késő neki, mert egy kb. 40 négyzetméteres térben élünk, és én már előtte is köhögtem, és együtt aludtunk. De mivel még jól van, ezért elkezdtem kicsit reménykedni, hogy hátha megúszhatja, szóval miért ne próbáljunk meg elkülönülni, amennyire csak lehet.

Ma reggel hozta a taxis a tesztet. Egyszer már csináltam, úgyhogy tudom, hogy működik. Az alkalmazáson keresztül megrendeltem a hétvégén, reggel írták az sms-t, hogy beérkezett a rendelés. 9 után hívott a taxis, hogy mindjárt jön. 20 perccel később csöngetett, messze állt az ajtótól, és az ajtó mellett egy dobozban volt a teszt az instrukciókkal. Be kell regisztrálnom a tesztet, aztán az utasításokat követve magamnak le kell vennem a mintát. Egy pálcika van, azzal kell mintát venni a torokból, az orrból és még nyálból is. Elég undi. De múltkor hallottam a rádióban, hogy a kínaiak már análisan is tesztelik a covidot, úgyhogy inkább nem szólok semmit. Egy kis fiolában van valami folyadék, abba kell belenyomkodni 15-20 másodpercig a pálcát, és az lesz a minta. Írtam a taxisnak sms-t, hogy kész vagyok, 10 perc múlva visszajött, addig a hűtőben kell tárolni a mintát. Remélem, hogy már estére meglesz az eredmény.

Már tegnap óta nincs lázam, csak elég nyomott vagyok. Egész hétvégén feküdtem. Csetelgettem, videóztam egy barátnőmmel, telefonáltam apukámmal, nyomkodtam az új gépet, és néztem a Firefly Lane-t, amit Milonka említett. Az Emily in Paris és a norvég Home for Christmas után szívesen csekkolom le az ajánlásait. Ez is bejön, de több idősíkon játszódik, és nekem kicsit zavaró a sok ugrálás. Illetve szerintem digitálisan megfiatalították a színészeket a 20-as éveikben járó szereplők megformálásához, és nekem furcsán néznek ki azok az arcok. Fiatalabbnak nem annyira, csak ragyogó, photoshoppolt, természetellenes arcoknak tűnnek.

Az egyik legjobb barátnőmmel ezer éve nem találkoztam már, és nem is sokat beszéltünk, de a hét elején írt, hogy covidos a barátja, és mindketten karanténban vannak. Telefonáltunk hétfőn, akkor még negatív volt a tesztje, de másnap már ő is lázas volt. Még mondtam is Jacknek, hogy ezt a szívást, hogy már milyen régóta tart ez a járvány, már az oltás is itt van, és most elkapni, szegények! Erre tessék, most itt vagyok én is a tünetekkel. Azóta, mint két szerencsétlen, folyton kérdezgetjük egymást, hogy ki hogy van, a pasijaink is hogy vannak, mivel töltjük a napjainkat, és mik a legújabb fejlemények. Elég vicces.

Én az utóbbi időben már annyira nem foglalkoztam a témával, erre most tömény dózisban kapom a covidos sztorikat a közeli ismerőseimtől. Mindenki beszámol arról, hogy ők kiket ismertek, akiknek megvolt minden tünetük, de negatív lett az antitest tesztjük, meg hogy a pár egyik fele nagyon beteg volt, a másiknak meg kutya baja, és hasonló történetek. Az egyik barátnőmről is megtudtam, hogy a szüleivel együtt egyszerre mindenki beteg volt náluk, de ők iszonyatosan megszenvedték, és az apukája épphogy csak túlélte. Jaj, istenem. Közben azért jó hír is van, mert apukám pénteken megkapta az oltás 1. részét. Küldött az öcsém egy fotót, hogy az oltási kártyát nagyon stílusosan a könyvespolcon, a közel 20 darab útikönyv előtt tárolja. Kulcs a nagyvilághoz.

lebetegedtem

Nem emlékszem, mikor voltam utoljára beteg, mert nagyon-nagyon régen. De most elég vacakul vagyok. Tegnapelőtt fájt a torkom, tegnap elég sokat köhögtem. De az a helyzet, hogy amióta egyszer januárban fájt kicsit a torkom, és csináltam covid-tesztet, azóta nem múlt el rendesen ez a nagyon minimális torokbaj, és néha köhögcséltem. Úgyhogy amikor csütörtökön is fájt a torkom, akkor nem nagyon foglalkoztam vele, mert ugyanolyan volt, mint eddig. Egy fokkal rosszabb. Jack is mondta már, hogy mit köhögök, menjek el orvoshoz, de itt nem is tudom, hogy működik. Persze, ez hülye kifogás, de orvoshoz menni amúgy is nyűg, főleg covid idején, és főleg ha annyira jelentéktelennek tűnik a probléma, hogy arra gondolok, hogy nem is üti meg azt a mércét, amivel foglalkozni kell. 

Tegnap átjött Jack egyik haverja, és Catanoztunk és Dominionoztunk, és közben köhögcséltem, és mintha kezdtem volna rosszul lenni. Nem tudtam, mit csináljak, mondjam neki, hogy menjen haza, mert talán nem érzem jól magam? És amúgy is csak azért és azóta jár hozzánk, mert be van már oltva, úgyhogy majdcsak minden rendben lesz vele. Jáj, ez így leírva elég szarul hangzik.

És közben meg a munkahelyemről írt a nő kedd este, hogy ne menjek, mert kicsit lázas. Szóval keddre belázasodott, most meg én vagyok lázas. Véletlen lenne? De csak hétfőn és kb. csak 30 másodpercre találkoztam vele a szoba másik oldaláról, úgyhogy nem voltam a közelében. Írtam neki, hogy most én is lázas vagyok, és megjött-e a teszteredménye, de még nem válaszolt. Még várok egy kicsit, de szerintem rendelek én is megint. Most már még profibb leszek a mintavétellel.

Szóval most fekszem a kanapén, elkezdtem az új laptopommal ismerkedni, és feltelepíteni a programokat. De már most mérges vagyok rá, mert hangosan zúg. Miért zúg egy vadiúj laptop? A majdnem 7 éves laptopom lassú és használhatatlan volt, de sosem zúgott olyan hangosan, mint ez. Meg abba sem gondoltam bele, hogy svéd billentyűzetem lesz. Az még elmegy, mert úgyis vakon gépelek, viszont a hosszú í betű és az ű betű elég random helyen vannak, szóval így nagyjából 20 évnyi gépelés után ez idegesítő.

Na, rinyáljak még valamiről? Nem fogok, inkább keresek valami sorozatot.

valentin-nap

Szombaton beugrottunk egy boltba, amiben a bejáratnál sorakoztak a szívecskés termékek. Kérdeztem Jacket, hogy tudja-e hogy holnap van Valentin-nap. Mondta, hogy tudja, és viccelődött, hogy ünnepeljük japán stílusban, ahol csak a lányok adnak a fiúknak ajándékot. És akik kaptak valamit, egy hónappal később viszonozzák az ajándékot.

Mondtam neki, hogy nem érdekel a Valentin-nap, általában nem szoktunk semmit csinálni, bár tavaly kaptam tőle a tamagocsit, de azt amúgy is odaadta volna, a Valentin-nap csak ürügy volt. Akkor reggel egy naaagy szívecskés lap és egy pici ajándék várt az asztalon. A pici csomagban egy tamagocsi lapult. Ez volt az egyik leggondosabb ajándéka számomra, mert egyszer régen meséltem még neki, hogy én kimaradtam a tamagocsi őrületből. Nekem nem volt gyerekkoromban, de kb. 10 éves voltam, amikor betörtek az országba, és nagyon szerettem volna én is. Egyszer az egyik barátnőm kölcsön adta az övét, és imádtam, de ennyiben ki is merült a tamagocsizásom. És akkor ott voltam majdnem 20 évvel később, és a barátom valóra váltotta egy gyerekkori álmom. Még most is meghat. 

Vasárnap délelőtt végre találkoztam Kathie-vel. Szilveszter óta nem találkoztam vele, többek között azért sem, mert múlt hétvégén Kirunába mentek pár napra, és előtte két hétig nem találkoztak senkivel. Kiruna Svédország legészakibb városa, és elmentek a jéghotelbe, kutyaszánozni, snowmobilozni meg ilyesmi. Egyszer szívesen lemásolnám ezt a kirándulást. Hátha mi még az északi fényt is látnánk. 

Találkoztunk a parkban, ahol még mindig mindent hó fed, és olyan az egész, mint egy téli festmény - a kis dombon megy a szánkózás, a tavacskán a jéghoki, a kacsacsapat, akiket Jack szeret etetni, a pici be nem fagyott vízen fagyoskodik. Kathie sütött Valentin-napi muffint, vittünk termoszban kávét, és megbeszéltük az élet nagy dolgait. 

Amikor hazaértem, gyönyörű rózsacsokor fogadott az asztalon. Jó kis meglepetés volt. Később rendeltem egy új laptopot végre, mert a mostani 6,5 éves elég használhatatlan állapotban van. Aztán tornáztam, miközben Jack elment futni vagy két órát, és készítettem vega húsgolyókat. Befejeztük a Csillagok háborúja II. részét. Most ezt nézzük újra kajálás közben. 10-ig olvastam a mai anyagot, aztán még néztük egy kicsit a svéd tévé új sorozatát, ami vasárnaponként jön ki. Jó kis hétvége volt. 

lakásrendberakós szombatok

Szeretem azokat a szombat délelőttöket, amikor reggel lustálkodós, hosszan kávézós, összebújós kezdésünk van, aztán Jack elmegy. Ó micsoda romantika. Szeretem azokat a szombat délelőttöket, amikor Jack elmegy. De hát ez az igazság, mostanában szinte csak ez a pár órám van, amikor egyedül vagyok itthon. És mit csinálok itthon, amikor végre egyedül lehetek? Nagyon vad dolgokat. Anyukámmal telefonálok 2-3 órát, és közben kitakarítom a lakást. Jack mindig nevet rajtam, hogy ez a szombati programom, és még élvezem is. Igenis tök jó érzés rendbe tenni a lakást, ráadásul úgy, hogy közben dumcsizom anyukámmal. 

Ma 1-kor volt egy mini csapatmeetingünk, utána gyorsan összedobtam egy kókusztejes vöröslencsés csicseriborsós indiai valamit, Jack megint hozott semlát, de most egy másik helyről. Ma reggel ránéztem a naptárra, és megláttam, hogy épp ma van a nagybátyja névnapja, és ő vele gitározik ma. Mondtam neki, hogy ma van Ove névnap, aztán hozzátettem, hogy de lehet, hogy nem ez az igazi, mert második névnek van írva. Erre néz rám, hogy mi az, hogy nem ez az igazi? Vannak kamunévnapok is? Erre mondom neki, hogy hát Magyarországon némelyik névnek kettő, vagy akár több névnapja is van. Néz rám ilyen döbbent fejjel, majd azt mondja, hogy ekkora hülyeséget én még nem hallottam... És hány karácsonyotok van egy évben? Elég vicces. Bírom, amikor számomra valami teljesen normális dologról kiderül, hogy külső szemlélőnek nem is olyan normális. 

Tegnap hosszú idő után kifestettem a körmömet, aztán megnéztünk egy sziklamászós dokumentumfilmet, a Dawn Wallt. Ez a harmadik sziklamászós dokumentumfilm, amit nézek a Free Solo és a Meru után. De csak véletlenül, nem azért, mert különösebben érdekel ez a sport. Sőt, nekem ez a megszállottság olyan szintje, amire nem is tudok tisztelettel nézni, inkább majdhogynem szánalommal. Az a Free Solos gyerek is... Én ugyan nem gondolok többet róla azért, mert kötél nélkül mászik meg egy életveszélyes sziklafalat. Sőt, teljesen felelőtlennek és értelmetlennek gondolom. Mondjuk Jack meg erre a filmre akadt ki, mert a két srác, aki megmássza ezt a lehetetlen falat, kb. 3 hétig él a falon, mire sikerül felmenniük, és van olyan rész, amit újra és újra és újra próbálnak, mire sikerül, és előtte is napokig rápihennek. Jack erre azt mondta, hogy szerinte ez olyan mint 20 nap alatt lefutni a maratont. Na szóval minket nem ragadott magával ez a hegymászós világ. Viszont a felvételeket és a mászást szeretem nézni.

munkahiszti

Múltkor azt írtam, hogy elfoglalt ember lettem. Ezt szeretném visszavonni, azért nem kell túlzásokba esni. Az igaz, hogy magamhoz képest több a dolgom, de a nagy átlagot tekintve valószínűleg nem számítok elfoglaltnak.  Egyébként nem volt túl izgalmas a hét. Sokat készültem a mai órára, amire egy 4-5 perces előadást kellett készíteni, egy egyetemi előadás elemzését. Sokan nyavalyognak a csoportban, hogy mennyi a feladat, és nincs rá idejük, vagy nem tudják átlátni, mit kell csinálni. Szerencsére nekem nincsenek ilyen problémáim. Szerintem minden jól szervezett, átlátható és világos. Az igaz, hogy sok a feladat, viszont megmondták az elején, hogy ez egy teljes munkaidejű kurzus, és a kurzus leírásában is szerepel, úgyhogy senkit nem kellene, hogy ez váratlanul érjen. (Hermione Granger vagyok-e.)

Van egypár léhább ember a csoportban, én ezeket nem értem. Ráadásul nem is kell bejárnunk az egyetemre, csak heti 2x3 órára a gép elé kell ülni. Nem hiszem el, hogy ennyi időre nem lehet úgy menedzselni a dolgokat, hogy tisztességes formában meg lehessen jelenni. Az egyik nő a reggel 9-kor kezdődő óra első részében rendszeresen fürdőköpenyben, a kanapén bedőlve ül valami nyakpárna szerű konstrukcióval a vállán. Egy másik meg sokszor hiányzik, vagy bemondja, hogy elviszi a gyerekét az óvodába, aztán majd jön. Múltkor meg egy sráccal ketten voltunk egy csoportban, erre a gyerek a metróból jelentkezett be, és úgy kellett volna vele igekötős feladatot végezni. Folyamatosan a fülembe üvöltött a hangosbemondóból, hogy mi a következő megálló, és a srác mindig kérte, hogy tartsam a kamerába az adott példát, hogy lássa mi a feladat. Fuh. Utólag bosszant, hogy ezt végigcsináltam, és nem mondtam neki, hogy ezt most én inkább egyedül, te meg siess haza.

A munka elég nyűgös továbbra is, mivel otthon van a feleség, és megfigyelve érzem magam. Attól szenvedek, hogy több a munkaidőm, mint a munka, és sokszor csak húzom az időt, mert különben például szerdán 2-3 órával korábban végeznék. Most kizárólag takarításból áll a munkám, és elvileg heti 16-18 órában kellene takarítanom a házat. Őrület, nem? Oké, nagy a ház, kb. 350 négyzetméter, van öt vécé/fürdőszoba, öt-hat hálószoba, óriási nappali, étkező stb, de szerintem akkor is abszurdum, hogy ezt így becsülték meg, hogy én heti háromszor menjek oda, és ennyi órában takarítsak. Én azt gondolom, hogy még fürdőszobát is heti egynél többször kitakarítani az úri huncutság. De hogy még a hálókat is heti kétszer tegyem rendbe? Vicc. Nyilván nem a család fizet. Megnézném, hogy ha saját zsebből fizetnének takarítót, akkor hány órát lennének hajlandóak rászánni.

Egyébként ez úgy van, hogy előttem nem volt ez a pozíció, akkor takarító vállalat végezte a munkámat. Azt nem tudom, hogy őket hány órára bérelték fel, viszont azt tudom, hogy kb. kétszer annyit fizettek ki nekik, mint nekem. Lenyesték a költségeket, és helyére felvettek egy "multifunkcionális" emberkét, engem, aki nemcsak takarít, hanem rendezvényeken is besegít. Mivel így is sokkal olcsóbb, ezért írtak egy fix szerződést heti 20 órára, azzal a feltétellel, hogy heti 3-szor megyek 4-5 (vagy 6) órára (anno ezt ám így mondták), és a maradék óraszámot a rendezvényeken való munka adja. Tavaly januárban kezdtem, volt összvissz egy darab rendezvény, aztán jött a covid, és én már csak takarító funkcióban működöm, és valahogy most már felcsúszott a munkaidőm heti 16-18 órára, pedig anno heti 12-14-et dolgoztam, csak nem volt otthon senki, és senki nem monitorozott.

Ezen dühöngök mindig, hogy attól még hogy ennyi a munkaidőm, nincs annyi munka, de sajnos ez már így marad. Mármint, hogy nem mondják, hogy elmehetek, ha kész vagyok. Múltkor írtam ezt a menedzseremnek, hogy mindent megcsinálok kevesebb idő alatt is, sőt még nagytakarításos feladatokat is beiktatok, mint a hűtő, a sütő meg ami csak eszembe jut. Erre kb. hümmögés a válasz, hogy biztos van mit csinálni. A feleségnek is ez az alap dumája, hogy "de hát ez egy olyan nagy ház, mindig van mit csinálni". Hát van persze. Akár minden használat után kitakaríthatnám a vécét, nem? Vagy mehetnék naponta is, hogy a konyhában elpakoljak. Jó lenne. Mondtam neki kedvesen, hogy nyugodtan mondja, ha lát valamit, vagy akár írjon listát, mert ők többet vannak otthon, jobban megakad a szeme a tennivalókon. Erre mondta, hogy ja, nem, nincs semmi konkrétum, de valahol mindig van valami, mert nagy a ház. 

De azért próbálok zen lenni a munkával kapcsolatban, és a jó oldalára koncentrálni. Például, hogy így sem dolgoztam soha 20 órát, meg ez is mi, hogy április óta taxival járok. Biztos nincs még egy takarító, aki taxival járhat munkába. Szóval persze, összességében nincs tragédia, csak én az ilyen logikátlanságokat nem bírom, hogy nem akkor van vége a munkámnak, amikor kész vagyok mindennel, hanem amikor szerintük kész kellene lennem.

Jelentősen emelte a munkában a hangulatomat a család új macskája. Haláli egy pofa ez a cica. Ilyen aktív és játékos cicát én még nem láttam. Szerdán majdnem egész nap egyedül voltam vele, és egész nap mindenhova követett. De nagyon durván. Csináltam is róla videót, hogy megyek, és a macska laposkúszásban kommandózva vagy rohanva jön utánam. Akármi mozog, nézi megbabonázva, és meg akarja támadni. Még amikor egy banánt ettem, akkor is úgy nézett felfelé, mint aki mindjárt támad, csak azért, mert a banán szára egy kicsit mozgott. Nagyon vicces.

recept: ropogós magvas kenyér

Megosztok egy receptet, amit tavaly sokszor készítettem, aztán megfeledkeztem róla, de a héten eszembe jutott, és ma meg is sütöttem. Gyors, egyszerű és egészséges. A svédek szeretik a knäckebrödöt, ami vékony, kekszszerű ropogós kenyér. Én nem vagyok nagy rajongója a simának, de a magvas, ízesített, kicsit vastagabb verziókat szeretem. Ez a recept is olyan. Nagyon fincsi krémlevesek mellé, de szendvics is készíthető vele, vagy humuszba és egyéb krémekbe mártogatható.

Hozzávalók

• 4 dl magféle (én 1-1 deci napraforgómagot, tökmagot, szezámmagot és lenmagot szoktam beletenni)
• 1 dl burgonya- vagy kukoricaliszt (én kukoricát használok)
• 2 dl forró víz
• 0,5 dl olíva- vagy egyéb olaj
• só
• ízlés szerint szárított fűszerek, például kakukkfű, rozmaring, vagy bármi más (nekem a kakukkfű a kedvencem rajta)

Összekeverjük a magokat a liszttel és a sóval, majd hozzáöntjük az olajat és a forró vizet. 10 percig állni hagyjuk, közben 150 fokra melegítjük a sütőt. Sütőpapírral bélelt tepsibe öntjük a masszát, majd vékonyan szétterítjük. Ha ügyesek vagyunk, pont lefedi a tepsi méretét. A legjobban úgy lehet szétteríteni, hogy teszünk a tetejére egy másik sütőpapírt, és azon keresztül laposra simogatjuk. Aztán szépen le is hámozható róla a felső sütőpapír. Nem fog ráragadni. Ekkor szórjuk rá a fűszereket, majd 60-75 percig sütjük a recept szerint, de nekem szűk 1 óra is elég volt. Ha kihűlt kisebb darabokra törjük, és kész is.

egy jó hétkezdés

Most nem nyűgösen kezdtem a hetet, hanem hétfőhöz képest kifejezetten jó kedvvel. Mostanában, amikor dolgozni megyek, már este bekészítem a kávét, és időzítőre teszem, hogy ne reggel kelljen ezzel vacakolni, és időt is spóroljak. Már világosodott odakint, amikor ébredtem, de már az ébresztő előtt a kávé kotyogása ébresztett. Mondjuk egyébként is világosodik, amikor ébrednem kell, mert Jacktől kaptam egyszer napfelkeltés ébresztőórát. 

Az olyan, hogy fél órával a beállított ébresztő előtt fokozatosan elkezdi meleg fénnyel bevilágítani a szobát, és az ébresztésre éri el az általunk megadott legnagyobb fényerőt. Tehát szimulálja a napfelkeltét, és ezzel segíti a könnyedebb ébredést. Nem biztos, hogy mindenkinek bejön az, hogy már ébredés előtt elkezd világosodni, de speciel én nagyon szeretem ezt a kütyüt a koromfekete svéd téli reggeleken. Van, hogy így is csak az ébresztőre ébredek, de van, hogy a fény már kicsit felhoz a mély álomból, és észlelem, hogy világosodik, és hamarosan kelni kell.

Nekem egészen pontosan a Philips HF3505 típusú van, ha valaki rá akar keresni. Ébresztő hangnak kétféle madárcsicsergés és rádió közül lehet választani. Kicsit amúgy ilyen disztópikus feeling nekem ez a napfelkelte szimuláció a madárcsicsergés hangokkal. Van egy fura svéd sci-fi, az a címe, hogy Aniara, és abban az emberiség a pusztuló földről a Marsra menekül egy óriási űrhajón, és csak mennek, mennek a fekete űrben, és nekik vannak ilyen szimulációk, ahol szép képeket élvezhetnek a földről, és egy időre megfeledkezhetnek a fénytelen, mesterséges jelenükről. Én is így szoktam magam érezni a tél közepén, amikor "napfény" és "madárcsicsergés" ébreszt, majd elhúzom a függönyt, és arcul csap a valóság.

Azért kezdődött jól a hetem, mert ma csak fél napot dolgoztam, és utána szabad vagyok. A munkában az utolsó fél órában a kiscica szórakoztatott, és annyira édes. Nagyon játékos, mindenhova követ, és szinte kéri, hogy foglalkozzak vele, mert játékosan megtámadja a cipőmet, vagy felszalad a lábamon. Akármit mozgatok előtte, letámadja. Szerdán senki nem lesz otthon, és egész nap nekem kell őriznem, úgyhogy az tök jó lesz, majd rendesen játszhatok vele.

Hazafelé beugrottam a Coopba, aztán Jackkel elmentünk kései ebédre az új hambisba, ami nemrég nyílt a központban. Én nagyon szeretem a (vega) hambit, úgyhogy örültem, hogy lesz a környékünkön egy jó hely. Kicsit drágállom, de egyébként fincsi volt. Most pedig készülnöm kell a pénteki órámra. Van egy pár szörnyű teendő is, többek között adóbevallással és bankkal kapcsolatos, amit csak halogatok, de holnap délelőttre tűztem ki célul őket, úgyhogy ma még igyekszem nem gondolni rájuk.

kevésbé eseménydús téli hétvége

Végre láthatóan hosszabbodnak a nappalok, délután 5-kor még majdnem világos van, és reggel sem sötétben ébredünk. Jack már mondogatja, hogy ideje lenne megtervezni a nyarat, de engem kicsit stresszel ez a téma, mert nem tudom, hogy lesz az idei nyár, és mennyire lehet így tervezni. Azt hiszem, hogy maradunk megint a svédországi kirándulásoknál, az a legbiztosabb. Szeretnék Jackkel otthon is nyaralni, de ki tudja, hogy ő külföldiként mehet-e, kell-e karanténozni vagy tesztelni és milyen szigorítások lesznek. Viszont az egyik mamám május végén lesz 80 éves, és úgy tűnik, hogy tökéletes az időzítés, mert épp akkor ér véget a kurzusom, így remélhetőleg részt tudok venni az ünneplésen.

kék ég, -8 fok

Amikor megírtam a januári áttekintésem, akkor rájöttem, hogy idén még csak egyszer ettem semlát, úgyhogy kértem Jacket tegnap, hogy hozzon a kedvenc helyemről, mert szombatonként eljár gitárórákat venni a nagybátyjától, aki már nyugdíjas gitártanár, és épp útba esik oda a kedvenc cukrászdánk. Most hogy már nem dolgozom a gyerekeknél, én sem járok a városba, de persze a járvány miatt is van, hogy nem sokszor fordulunk meg a nyüzsgőbb helyeken. De ma elmentünk a városba jobb terv híján, és sétáltunk kicsit az óvárosban. Tegnap megnéztük a Behind the Curve c. dokumentumfilmet, ami a lapos föld hívőkről szól. Érdekes film, és tetszett az ítéletmentes, objektív bemutatása ennek az egyébként heves indulatokat keltő társaságnak.

Óváros (Gamla Stan), Stortorget

Ja, és pont, vagyis inkább kérdőjel került a céges karácsonyi ajándékozás története végére. Ugyebár én gondos, sok-sok órányi munkával készített ajándékot, csokiba mártott, kandírozott narancshéjat készítettem a kollégámnak, és mellé még adtam egy doboz karácsonyi bolti kutyafinomságot, mert két kutyája is van. De a kissé kaotikusra sikerült Zoom partin nem tudtam már ott lenni, amikor kibontotta az ajándékot, és azután senki nem írt a karácsonyozásról semmit. Tőle sem hallottam semmit, egészen péntek délelőttig, amikor kaptam tőle egy üzenetet, amiben küldött egy fotót a kutyáiról az ajándékom társaságában, és megköszönte az ajándékot. Hát nem fura? Miért másfél hónappal később? Eddig ki sem bontotta? Vagy elfeledkezett róla, és most véletlenül újra rábukkant? És még a narancsok is ott voltak a bontatlan csomagolásban, pedig azok már rég ehetetlenek. Na, úgyhogy ez lett az egyébként sem túl jóra sikeredett karácsonyozás furcsa lezárása. Elég vicces.

januári áttekintés

Elmúlt az év első hónapja, és arra gondoltam, hogy jó lenne minden hónap végén írni egy összesítést, mert én szeretem az ilyeneket. Aztán lehet, hogy áprilisig fog tartani a lelkesedésem, de majd meglátjuk.

• A hónap első felében sok szabadidőm volt, és rengeteget sétáltunk a gyönyörű havas világban.
• Vettem egy ukulélét, és nem olyan gyakran, de annál nagyobb lelkesedéssel tanultam (és tanulok) rajta játszani. 
• Vízkereszt napján hosszú, fantasztikus téli túrára mentünk 0 fokban. 
• Végre megkaptam/átvettem anyukám karácsonyra küldött csomagját, úgyhogy január első hetében kiskarácsony lett a szobában. Kaptunk cuki ajándékokat, de aminek a legjobban örültem, hogy anyukám küldött nekem darált mákot, úgyhogy mákos tésztát ettem Svédországban, és tök király volt.
• Küldtem apukám szülinapjára ajit, egy szép norvégmintás gyapjúpulcsit, és nagyon örült neki.
• Elkezdtem rendszeresen tornázni, eddig heti háromszor, a jógaszőnyegemen, most YouTube-videókra, és nagyon élvezem.
• Jacket felvették teljes állásban a startuphoz, a suliját pedig így otthagyta. Ez szuper hír.
• Elkezdődött a svéd kurzusom, de sajnos a könyveim csak a 2. hét végén érkeztek meg.
• Fájt picit a torkom és köhögtem, emiatt az egyik héten megúsztam a munkát, de házi koronatesztet kellett csinálnom, amit taxis hozott, és magamnak kellett a pálcikát ledugdosnom a torkomba, meg fel az orromba és megforgatni egy kis köpetben. Bocs, undi. Egy élmény volt. Másnapra meg is lett a negatív eredmény. 
• Kiolvastam három könyvet: Szabó Győző drogos könyvét (Toxikoma), a GoodReads oldal "2020 legjobb könyvei" szavazás fikciós nyertesét, a The Midnight Libraryt és Edith Eger A döntés könyvét. Nagyon más a három, de mindegyik tetszett.
• Találtam egy tök jó, talán meggyszínű pehelykabátot, ami nagyon drágáról 65%-kal le volt értékelve megfizethető árra, úgyhogy végre van új szép és puha, meleg télikabim és nem fekete.
• A munkahelyemen a család új gazdához helyezte a kezelhetetlen hülye kutyájukat, és helyette lett egy iszonyatosan cuki és szép ragdoll fajtájú cicusuk. Számomra tökéletes csere volt, de ők persze sajnálják a kutyut.
• Szilveszter óta először éltünk társasági életet, vendégségben voltunk egy kedves pár barátunknál, akik áprilisra várják az első babájukat. A lány olasz, csinált isteni rizottót, és mindig vannak náluk a környékéről, Pugliából származó csodálatos dél-olasz finomságok és borok, úgyhogy igazán szeretek náluk vendégeskedni. Catanoztunk is, és szuper este volt.
• Rengeteg hó esett, -15 fok is volt, és sokat sétáltunk a napsütésben -10 fokban a puha, szikrázó hóban.

Két kilométerre lakunk egy természetvédelmi területtől, ami ennyire gyönyörű. És a közepén pedig ott a kedvenc kis tavam, ami nyáron a legboldogabb helyem. Úgy szeretek itt élni.

az új svéd kurzusom

Na, tessék, megtörtént. Elfoglalt ember lettem, még blogolni sem volt időm. De most végre bepótolom! Január 17-én írtam utoljára, és másnap elkezdődött a kurzusom. Biztos már írtam, de leírom még egyszer, hogy ez egy féléves "akadémiai svéd" kurzus az egyetemen, és azért végzem, mert ősztől szeretnék tanulni valamit, és előtte szeretném fejleszteni a nyelvtudásomat.

Örömmel kijelenthetem, hogy kellemesen csalódtam ebben a képzésben, és eddig elégedett vagyok vele. Azért mondom ezt, mert korábban elvégeztem az SFI C és D-t, az áltsulis Komvux 4-es szintet és a gimis Komvux 1, 2, 3-at, és azok mind elég bénák voltak. Az SFI, vagyis Swedish for Immigrants, alapszintű svédoktatás a bevándorlóknak. Ez elég összetett rendszer, többféle szint és kategória van, attól függően, hogy milyen tanulmányi előmenetellel rendelkezik az ember (hány év sulit végzett korábban), és milyen szinten van svédből. Én úgy kezdtem el erre járni még 2018-ban, hogy magamtól már tanultam svédül egy tök jó könyvből (Rivstart), és mint kiderült, ezeken az SFI órákon még a legmagasabb szint is igen alacsony. 

Miután ötösre (A-ra) vizsgáztam az SFI-ben, megírtam a felnőttoktatási központban egy szintfelmérő tesztet, és szintet ugrottam, mert van 4 áltsulis + 3 gimis szint, és engem az áltsulis 4-es szintre osztottak be. A Komvux egy felnőttoktatási intézmény, ahol tulajdonképpen mindenféle tantárgyból az itteni érettségire lehet készülni. A 3-as szintű "Svéd mint idegennyelv" óra a gimi utolsó osztályában elvégzett svéd idegennyelvnek felel meg. Ezeken az órákon nem annyira a gyakorlati nyelv volt fókuszban, hanem inkább olyan volt, mintha svéd irodalom és nyelvtanórákat vennénk. Verselemzés, érvelés, fogalmazás, ilyesmiket kellett írni. Elolvastam pár svéd klasszikust is, azt élveztem. De a tanárok nagyon félvállról vették az egészet, a képzés ingyenes, és kis túlzással ki-be járnak a diákok, szóval nem igazán komoly a dolog. Ezen a 4 szinten 2-t képzést végeztem suliban, kettőt pedig távoktatásban.

Szóval ez az intézményi keretek között végzett svédtanulásom előmenetele, és ezért volt az, hogy nem sok reményt fűztem egy újabb svéd kurzushoz, viszont kellemesen csalódtam. Ez a képzés az egyetemen van, nem úgy mint az SFI vagy Komvux, ami kb. minden iskolában elérhető, sokféle időbeosztással, tempóval, tanárral stb. Egyetemi felvételi van rá és csak 20-an vagyunk a teljes kurzuson. Összesen 4 témából áll a kurzus: szókincs, beszéd, struktúra, írott nyelv. Egyszerre két kategória fut, tavasszal kezdődik majd a struktúra és az írott nyelv. Most minden online van, de nekem nagyon bejön ez, mert megspórolom a 2x45 perc útidőt, és amúgy sincs sok óránk, hetente általában csak 2 nap, akkor is csak 3 óra egyben, például 9-től délig. A kamerát mindenki bekapcsolja, a jelenlegi két tanárom nagyon aranyos, felkészült és lelkes. A csoporttársaim sokfélék életkor, származás és tanulmányok tekintetében. Mindig szerettem ezt a sokszínűséget a nyelvórákon. Vannak olyanok, akik csak egy éve élnek Svédországban, de olyanok is, akik 15-20 éve. Vannak, akik nagyon profin beszélnek, és olyanok is, akik elég ügyetlenül. Vannak, akik felkészültek, mindig képben vannak, és vannak, akik nem csinálják rendesen a házikat, vagy fogalmuk sincs, hogy mi történik. Összesen 10 könyvet kellett megvennünk. Nem olyan hosszúak, de tök jók. Vannak, amik elméletibbek, azokat majd eladom a kurzus után, de van egy pár tök jó gyakorlati, ami később is jó lesz gyakorlásnak. 

Hangsúlyozták a bevezetésen, hogy ez full-time kurzus, vagyis elvileg heti 40 óra munkaidővel számolnak rá annak ellenére, hogy nem sok óránk van. Viszont az otthoni munka sok. Ez először megijesztett, mert én félállásban dolgozom mellette, de több embernek kicsi gyereke van, meg gondolom, mások is dolgoznak mellette, úgyhogy nem hiszem, hogy bárki 40 órát beletenne. Én már tanultam nyelvet, nyelvészetet egyetemen, 3 év anglisztika és 2 év fordítás formájában, ezért ez a világ, a terminológia és a tanultak nem új terület számomra. És én amúgy is azért végzem ezt a kurzust, hogy fejlődjön a gyakorlati nyelvtudásom, nem a nyelvészet érdekel, szóval igyekszem tanulni az új szavakat, és magamba szívni minden hasznos dolgot. Csak egyelőre még küzdök az időbeosztással és egy jól működő rutin kialakításával, de biztos belejövök.