stockholm szerda este

Estefelé bemetróztunk a belvárosba kajálni. Lementünk a vízpartra sétálni, amit úgy szeretek. Gyönyörű onnan Stockholm látképe, és a járda közvetlenül a víz és a kikötött hajók mellett vezet. Igazi turista-feeling arrafelé járni. Amikor még a gyerekeknél dolgoztam, itt bicikliztem munkába, és minden alkalommal fantasztikus volt.

Aztán felkaptattunk a nyüzsgő városba, de előtte elhaladtunk a régi házikók és macskaköves utcák mellett is, ahol senki nem volt rajtunk kívül. Tegnap nagyon lehűlt az idő, hózivatar is volt, és ma is cikázva hullott a hó, amikor elindultunk, de pár perc után szépen kisütött a nap.

Jack egy hangulatos és zsúfolt olasz étterembe, a da Luigiba vitt. Ricottával és spárgával töltött tortellonit rendeltem szarvasgombával és sütőtökös sajtszósszal. Isteni volt, de meg tudtam volna enni még pár táskácskát, bár éhes nem maradtam így sem. 

Azért még hazafelé beugrottunk a Coopba, mert múltkor láttam, hogy van pár új Ben & Jerry íz, és desszertnek vettünk egyet. "Cookie Vermontster Sundae". Nem volt rossz, de a half bakednél, ami mostanában a kedvencem, nem ízlett jobban. Tegnap a Lidlben pont annak a koppintását vettem (Gelatelli: Duo Dough & Brownie) és egész jó volt, pláne hogy majdnem feleannyiba kerül. Ben & Jerryt amúgy csak akkor szoktam venni, ha le van értékelve, mert teljes áron tényleg nagyon drága. 

bicajtúra: sturehov kastély

Újabb vasárnap, újabb biciklitúra. Mint múlt héten, most is egy régi kedvenc úti célunkhoz, a Sturehov kastélyhoz tértünk vissza. Azért szeretem ezt a helyet, mert biciklizéshez tökéletes út vezet oda. Első osztályú betonút minimális forgalommal, dimbes-dombos tájon, erdőkön át és mezők mellett. Lehet suhanni a hosszú lankás lejtőkön, és a kaptatók sem vészesek. Ráadásul az út melletti erdők egy része a Svéd Fegyveres Erők gyakorlóterülete, és az ilyet mindig izgi látni. Végig táblákon jelzik, hogy nem szabad bemenni (csak bizonyos időpontokban), és az út elmegy a honvédség egyik iskolája mellett is. Már többször előfordult bickliútjaink során, hogy katonai épületek, gyakorló- és lőterek, katonaság által használt területek, erdők mellett vagy azokon keresztül mentünk. Ezek olyan titokzatosak és kicsit félelmetesek is nekem. Akkor félelmetes, ha be is megyünk ezekre a területekre, miután áttanulmányozzuk a kiírásokat, hogy mikor és hol szabad a belépés. De hiába van kiírva, hogy be lehet menni, akkor is szoktam izgulni, amikor ilyen, gyakorlatozásra használt erdőkben és területeken át biciklizünk, hogy nehogy tilosban járjunk. 

Ébresztőre keltem ma az óraátállítás miatt, mert különben mostani idő szerint 10-ig aludtam volna. Így viszont fél 11-kor már úton is voltunk az 5,5 km-re lévő Stuvsta vonatállomásra, ahonnan öt megállót mentünk Rönningéig, és onnan kezdődött az igazi túra. Ami azzal kezdődött, hogy felkaptattunk egy meredek emelkedőre (Jack szerint egy mini Mont Blanc), majd kiderült, hogy a híd, amin átmentünk volna, még nem épült meg, csak a Google Maps szerint. Aztán még kettő olyan utat próbáltunk megtalálni, ami a valóságban nem, csak a Google szerint létezett, szóval sokat keringtünk, viszont olyan házakat láttunk arrafelé, hogy ezért mégis megérte eltévedni. Mint ezt itt. Annyira csodálatos, micsoda különleges ház. Vajon miféle emberek laknak itt? Szívesen bekukkantanék hozzájuk.

Egy kis erdei szakaszon is átvezetett utunk, de szerencsére már nem volt jég. Aztán következett a szuper szakasz a kastélyig. Ma fáradtabbnak éreztem magam, mint múlt héten, de talán azért is volt, mert eléggé sietve mentünk a vonatig, szóval 20 perces, megfeszített tempójú úttal kezdtünk. Már ez lefárasztott, és voltak utána is rendesen emelkedők.

kép a wikiről, de ma is szinte ugyanígy nézett ki

Olyan szuper, ahogy már messziről látszik a kastély a hosszú fasor végén. Most nem voltak túl sokan, és egy egész kis szobácska a miénk volt a kávézóban, aminek az ablakából még egy esküvői fotózásra érkező párt is megleshettünk. Azt is megtudtam, hogy 2010-ben ebben a kastélyban volt Viktória svéd hercegnő és férje, Dániel esküvői ebédje (az esküvő előtti napon). 

bőség zavara

cuki ajtótámasz

Elég hűvös volt ma, 6-8 fok, szóval jól esett a meleg, mozzarellás toast ebédre, és a csokimousse-torta te jó ég, isteni finom volt. Feltöltött a hazaút 16 kilométerére, amit már eléggé megszenvedtem, de azért jó volt az egész. Hazaérkezés óta viszont csak fekszem/ülök a kanapén, és nem is tervezek mást egész estére.

érzések

Fájdalom: tegnap azon ritka alkalmak egyike volt, hogy egyszerre mentünk aludni Jackkel. Ilyen nem sokszor, csak akkor van, ha én a szokottnál később, ő pedig a szokottnál korábban fekszik le. Én ilyenkor repdesek a boldogságtól, mert az egyik kedvenc dolgom a világon, ha vele mehetek aludni, összebújhatunk és szorosan mellette aludhatok el. Tegnap is a mellkasán volt a fejem, ő pedig engem átkarolva olvasott még valamit a telefonján a fejem felett. Már félálomban voltam, amikor hirtelen egy nagy csapás érte az arcomat, ugyanis sikerült a fejemre ejtenie a telefonját. Ráadásul nem is akárhogy, hanem úgy, hogy a mobil fordult egy felet a levegőben, és az éles széle pontosan a szemöldökcsontom legkiállóbb, legcsontosabb részét csapta meg. Még a könnyem is folyt utána, úgy fejbe vágott, mára pedig egy kis pukli is nőtt. Persze nevetek rajta, mit lehet tenni. Szerintem mindannyian ejtettük már a fejünkre a saját mobilunkat (vagy majdnem), de más fejére ejteni, az új szint.

Cuki: elugrottam a boltba, és az út melletti kis focipályán láttam, hogy egy nagypapa és nagymama focizik az unokákkal. Nagyszülők az unokák ellen volt a csapatfelosztás, mert épp azt láttam, hogy a nagymama szépen kivédett egy gólt, a nagypapa pedig odaszaladt hozzá, két kezével megrázta a levegőben a nagymama két kezét, vállon veregette, aztán sietett vissza a pályára. Kb. fél órával később, amikor sétáltam vissza, még mindig ott játszottak, futottak, lelkesek voltak. Nagyon jó volt látni. És pont ma a helyi csoportban azt is láttam, hogy egy nagymama kérdezte, hogy melyik a legjobb játszótér a környéken, mert jönnek hozzá az unokái, és valami szuper helyre szeretné őket vinni.

Érzelmi hullámvasút: ma befejeztem az It's a Sin c. ötrészes minisorozatot, ami a '80-as években követi végig egy húszas éveikben járó meleg baráti társaság életét az AIDS-válság kezdetén, amikor a vírus még ismeretlen volt, de nagy számban kezdte szedni áldozatait elsősorban a meleg közösségekben. Nagyjából ilyen volt a fejem az öt rész elejétől a végéig:

Azért olyan hatásos ez a sorozat, mert könnyed, vidám, színes, bulis, szeretetteljes, vicces, és akkor így bumm bumm bumm történnek a tragikus, mellbevágó dolgok, és ez a hatalmas kontraszt még megrázóbbá teszi az egészet, mintha végig egy sötét, depressziós légkörű sorozat lenne. Sok benne a melegszex, szóval akinek ez probléma, az ne nézze, de egyébként ajánlom.

wordle shmordle

Játszotok még a wordle-lel és társaival? Játéktársaim és én kitartóan fejtegetjük azóta is, én már 50 napja. A Mamámmal tök jó kapcsolattartási pont lett a játék, most már rutinszerűen reggelente megírjuk egymásnak, hogy például "Szózat 6. másik 5." és megvitatjuk, kinek hogy ment, mi volt könnyű vagy nehéz. Nem csak mi vagyunk ezzel így, hogy küldjük egymásnak a napi jelentéseket, mert az egyik barátnőm februárban talált egy olyan cikket, ami arról szólt, hogy egy idős nő életét a Wordle mentette meg, mert minden nap elküldte az eredményét a lányanak, akinek egy nap feltűnt, hogy nem jött a napi megfejtés az anyjától, ezért elkezdte hívni, keresni, míg ki nem derült, hogy valaki betört hozzá és túszul ejtette a saját házában. Micsoda sztorik vannak...

Ezt Mamám küldte, hogy ő így fejti meg a szavakat. Ah olyan cuki. Ő aztán komolyan veszi a játékot! Az is aranyos, ahogyan papírra vetette az oldal URL-címét. Jaj meg azt imádtam még, amikor megkérdezte, hogy "tőled is elnézést kértek az amcsi szó miatt?". 

Aztán van egy Szófejtős csoportunk, amiben anyukám, apukám és a bátyám vannak benne, és néha megírjuk a sikereinket vagy az érdekes fordulatokat. Mert aki játszik ezzel, annak valóban érdekes sztori, hogy például 5 szóból egy betű sem talált, vagy hányadikra hány és melyik betű volt jó. De értjük, hogy kívülállóknak ez a világ legunalmasabb dolgának tűnik. Na de például egyszer anyukám első szavának összes betűje piros lett, hát hogy ne lenne már ez a hónap sztorija? Azt írta be, hogy EZÜST és a megoldás a TÜZES volt. Én meg egyszer második szóra beírtam, hogy MÉLÁZ és az volt a megoldás. Az első szó meg csupa szürke volt, szóval színtiszta mázli volt. A bátyám csajának meg harmadikra meglett a COMPÓ. Na ezt hogy?! 

Kicsit mondjuk kisebbségi komplexusom van, amióta megtudtam, hogy a barátnőim, anyukám és a tesóm mind 100%-os sikerrátával nyomják a játékot, nekem a szózat meg csak 80%-os. A Szó reggelt 84%. Az angol Wordle 96% és a svéd 73%-os. Viszont a svédben van hétvégi kiadás, ott hétfőtől péntekig ötbetűs a szó, hétvégén meg hatbetűs, szóval ránehezítenek. Büszke vagyok azért a 73%-os eredményre is, mert Kathie-nek is elküldtem a svédet, és neki nem ment jól, mindig a pasiját kérdezgette, hogy mondjon igéket, milyen szóban van még ez meg az a betű, és nem is játszik azzal. A svédhez mondjuk létrehoztam egy kis szógyűjteményt, és onnan szoktam beírogatni pár szót, mert korábban annyira nehezen jutottak eszembe öt- vagy hatbetűs szavak.

A bátyám mindenben versengő típus és még ebben a játékban is az tud lenni. Például a Scrabble-ben is olyan, hogy neki nem elég, hogy lerakjon valamit, hanem sok-sok pontos szavakat akar rakni. Én csak azon gondolkozom, hogy mit tudok egyáltalán lerakni, ő meg azon, hogy hogy tud még jobbat rakni annál, mint amit már kitalált. Azt is folyton számolgatja, hogy átlagban hányadikra találja ki a szavakat. A barátnője meg még nála is jobb, mert ő is 100%-os, és az átlaga 4 és 4,6. 

Ki kellene dolgoznom kezdési stratégiát a magyarra is legalább három olyan szóval, amivel 15 különböző betűt lefedek és sok magánhangzót. Sajnos nincs ilyenem, egyedül a méláz és az üdítő (Tamko játéka óta), amik visszatérő szavak nálam, de a Szózat nem is fogadja el a mélázt. Ott csak olyan hétköznapi szavak mehetnek, mint az ujgur, a compó, a suttyó, a coboly, az ártány, az asszír ésatöbbi. Az angolban kialakult egy stratégiám, és ott mindig úgy kezdek, hogy HONEY, MUSIC, DRAFT. Nem tudom, hogy jöttek ezek a szavak, de ez 15 különböző betű és az összes mássalhangzó. Lehetne jobb is, mert a K, L, P, G betűk nem szerepelnek ebben, és azok is elég gyakoriak. De mindegy, good enough. 

A többivel is játszom, de azokat nem olyan érdekes megvitatni. Mondjuk az vicces volt, hogy az öcsém, aki egyébként nem játszik ezekkel, csak néha a Globle-lel, egyik nap gondolta, hogy játszik egyet, beírta kezdésnek, hogy Uganda és az volt a megfejtés. Ki kezd Ugandával?! Felkerült a listámra egy zenés és egy filmes is. A filmes elég új, azzal még csak négyszer játszottam, és abból kettőt tudtam, kettőt nem. Filmekben sokkal jobb vagyok, mint zenékben. Nem is tudom, a zenéssel miért játszom, mert abból egyszer sikerült csak kitalálnom a megfejtést. Ráadásul az a legelső nap volt, amikor kipróbáltam a játékot, és azonnal, egy másodpercből tudtam, hogy a Fleetwood Mac Dreams száma a megfejtés. Jackkel nagy kedvencünk a banda. Viszont a barátnőm azt mondja, hogy Magyarországon szinte semelyik számot nem játssza le a játék szerzői jogok miatt.

Ha nektek is vannak érdekes wordle sztorijaitok, szívesen olvasom őket!

apró örömök

Van ez a tumblr oldal, ahol sok-sok apró örömöt, jó érzést gyűjtöttek össze. Ilyenek, hogy a frissen vágott fű illata, tökéletes müzli-tej arány, könnyen hámozható gyümölcsök, vadiúj kontaktlencse, délutáni alvás, macskadorombolás, sorozatmaratonok ésatöbbi. Felemelő olvasgatni. Némelyiken mosolyogni is lehet, mert olyan dolgok, amibe nem gondoltunk bele, hogy ez univerzálisan jó érzés. Most csak eszembe jutott ez az oldal, de már nagyon rég nem néztem. Úgy 10 éve az oldal segítségével készítettem anyukám szülinapjára egy ajándékot, amit azóta is imád. Kigyűjtöttem és lefordítottam erről az oldalról rengeteg olyan örömöt, amit ő is értékel (és hozzáírtunk pár sajátot), és a tesómékkal ugyanilyen stílusban, színes papírokra kinyomtattuk, kivágtuk kb. A6-os méretben és befűzettük. Azóta is a dolgozószobájában, ami tele van mindenféle cuki, érdekes és színes dolgokkal, ki van téve egy fiókos szekrényre, úgy hogy mindig egy idézetnél van kinyitva, és néha lapoz benne.

Jövő héten hazaugrom egy rövid időre, így sürgőssé vált, hogy vegyek hátizsákot, amiben a laptopom is elfér. Régóta szemezek a Sandqvist táskákkal, és most ki is választottam egyet, vagyis kettőt, de nehezen döntök. Az én laptopom 15 hüvelykes, és őszintén szólva én nem szeretem azt a trendet, hogy a laptopok egyre kisebbek, a telefonok pedig egyre nagyobbak lesznek, és direkt vettem ekkorát, mert én nem vagyok hajlandó egy A4-es lap méretű kijelzőn guvasztani a szememet. Persze oké, hogy itthon nagy monitornál ülök, mert görnyedni sem vagyok hajlandó a laptop felett (és egér nélkül sem vagyok hajlandó dolgozni), de azért előfordul, hogy közvetlenül a laptopon kell dolgoznom, mert mondjuk a suliban vagyok, vagy Jack ül a monitornál, és ezért ragaszkodtam hozzá, hogy akkora kijelzőm legyen, amin szívesen dolgozom. Viszont szinte minden laptoptartó rekesszel ellátott táskát 13 hüvelykeshez terveznek, szóval sajnos a világ nem úgy gondolkozik mint én. Két lehetőségem van. Vagy a kisebb ILON táskát választom, de akkor a belsejében kell tárolni a laptopomat, így elvéve a helyet sok minden mástól, vagy a nagyobb BERNT-et, de az meg elvileg 6 centivel hosszabb, mint a repülőre felvihető hátizsákméret, és amúgy is elég nagy. Ezenkívül el kell döntenem, hogy a szép sárgát válasszam, ami talán kevésbé praktikus a világos színe miatt, vagy a kétszínű narancs-zöldet. Azt hiszem, a nagyobb lesz, és a repülőn legfeljebb majd összenyomom (meg amúgy sem nézik remélhetőleg) és a narancs-zöld.

Megjött a ruhám is, annál is voltak méretproblémák, pedig direkt nagyobbat rendeltem a két méretből, ami szoktam lenni, de még így is kicsi volt. Szuper gyorsan megjött az eggyel nagyobb is, és ez pont jó. Nagyon tetszik ez a ruha, örülök hogy rátaláltam. A színei, a szabása, nem gyűrődős az anyaga, és jóváhagyta a milánói stylistom is, a régi aupair barátosném. Azt javasolta, hogy valami övet tegyek rá, illetve pont sárga kiegészítőt javasolt, ami jó, mert van egy citromsárga borítéktáskám, az tök jó lesz ezzel szerintem is.

Elkezdtem nézni a svéd Survivort, a Robinsont. Erről is egy podcastban beszéltek, hogy nemrég kezdődött, úgyhogy becsatlakoztam. Én réges-régen néztem néha az amerikai Survivort és szerettem. Ami meg svéd és reality azt szívesen nézem. Jó nyelvgyakorlás, meg érdekes nézni a svédeket. Valamelyik beszélgetős műsorban valaki azt mondta (talán Kadarkainál valami focis ember), hogy a filmek már nem érdekesek manapság, de a sportok sokkal inkább, mert ott valódi emberi drámákat láthatunk, nem megírt karaktereket és eseményeket. Hát én a sportot sosem néztem, nem is fogom, de a realitykben is ez a jó, hogy mindenféle érdekes, valódi emberek vannak (még akkor is, ha ügyesen válogatják őket össze és mesterségesen hoznak létre konfliktusokat, meg a vágásokkal és egyébbel manipulálják a látottakat). Szóval gyorsan beszippantott a Robinson, és már van kedvenc csapatom is, és velük izgulok, szurkolok a versenyeknél, tök jó. 

Egyébként, fun fact, a Survivor svéd volt eredetileg. Legalábbis, ha a svédeket kérdezitek, akkor svéd. Valójában egy brit fickó találta ki a műsort, csakhogy senkinek nem kellett az ötlete, és végül a svédek mondtak rá igent, így náluk futott az első évad Robinson néven, és hatalmas siker, illetve botrány is volt, mert ez volt az első olyan reality, amiben egymást szavazzák ki a játékosok, és az első évadban az első kiszavazott ember öngyilkos lett egy hónappal azután, hogy hazament a szigetről. A műsort az ő öngyilkossága után kezdték vetíteni, és sokan tüntettek és ellenezték, hogy leadják. De azért leadták. Az nem bizonyított persze, hogy a műsornak köze volt az öngyilkosságához.

Ja meg még két másik realitybe is belekezdtem, de azok nem olyan jók, mint a Robinson. Az egyik a Masterchef (magyarul Konyhafőnök asszem) svéd változata. Ezt nem biztos, hogy fogom nézni, mert annyira azért nem kötött le az első rész. A másik pedig a Mästarnas mästare, vagyis a Bajnokok bajnoka vagy valami hasonlónak lehetne lefordítani. Ez is egy sportos-versengős műsor, ahol mindenféle erőnléti, gyorsasági, ügyességi feladatokban versengenek a szereplők, de ők luxusapartmanban laknak és nem kell bogarakat enniük, mint a Survivorben, illetve a szereplők mind sikeres sportolók. Olimpiai bajnokok, világbajnokok különféle sportágakban, és ők mérik össze az erejüket. Persze én nem ismerem egyiket sem, szóval ez nem ad nekem pluszt, de azért érdekes. 

A realitynézéshez vettem egy nagy csomag chipset. Én otthon sosem ettem chipset, és nem érdekelt különösebben, de sajnos a svéd chips megszerettette velem ezt az egészségtelen kaját. A svéd chips extra finom. Biztos azért, mert nem sok minden terem az országban, de amiből sok van, az a krumpli, szóval kimaxolták a krumpliból létrehozható kaják minőségét. Nekem az OLW márka a kedvencem, de ez megosztó a svédeknél, mert van team OLW és team Estrella, és általában az Estrella a népszerűbb. Én azért szeretem ezt, mert vastagabb és én pont azt szeretem, nem a vékonyabbat.

És még egy kajás öröm. Én nagyon szeretem a mogyivajat. És a zabkását. És mogyivajat a zabkásámon. Nekem úgy nyolc éve, amióta Angliából hazajöttem, zabkása a reggelim és nem tudom megunni. A zabkása finom, egészséges, olcsó, változatos, gyors, meleg és laktató. Vízzel készítem, 40-50 gramm zabból, fahéjjal megszórva és általában chiamagot is szórok bele, merthogy az egészséges, nem az íze miatt. A leggyakrabban banánnal eszem, néha almával, ősszel körtével, dióval és mézzel (ezt imádom), nyáron néha bogyós gyümölcsökkel. Néha mogyoróvajat is teszek rá, attól függően, hogy mennyire vagyok éhes reggel vagy mikor lesz ebéd. Eddig a Coopban vettem mogyivajat, ami 99,4%-ban mogyoró, a maradék pedig só. De most rendeltem a netről egy másik márkát, ami 100% mogyoró és 1 kilós kiszerelésben volt, ráadásul leértékelve, mindössze 67 koronáért (kb. 2400 forint). És ez a másik márka annyira finom. Szerintem jobban meg van pörkölve a mogyoró és azért, de sokkal-sokkal jobb, mint a Coopos.

Múltkor meg, amikor Jack pár napig Norvégiában volt a céggel, akkor hozott nekem norvég csokit. Olyan cuki. Persze ennek már hűlt helye van, de azért megörökítettem. A norvég nyelv olyan vicces. Kvikk lunsj... Avagy quick lunch. Meg melkesjokolade haha. Miért nem beszélnek normálisan? 

És az utolsó dolog, ami boldogsággal tölt el, a tó körüli futásaim/sétáim. Most már csak nagyjából a tó felén van jég, és a virágok is kibújtak. Nemsokára a fák is virágozni, zöldellni kezdenek. Szuper. Ez az egyik kedvenc épületem a tó partján:

vissza a gofrizóba

Eszembe jutott, hogy az egész átmentem Kathie-hez sztorit azért kezdtem el írni tegnap, mert valami mást akartam elmesélni, nem azt, hogy hogyan adták el a lakásukat. Azért akartam leírni, hogy Floridába mentek két hétre, mert nemcsak a kulcsot adta oda, hanem pár kaját is, amit a hűtőből kiürített. Nekem adta inkább, mint hogy kidobja őket. Tojás, sárgarépa, paszternák, lime, gyömbér és egy kibontott, majdnem teli csomag reszelt cheddar sajt. Pénteken összedobtam egy tonhalas, kukoricás tésztát, amit jól megszórtam sajttal, és bedobtam a sütőbe. Szóval gondoltam, az én csomag sajtomnak a felét belekeverem a tésztába, a másik felét és a cheddart pedig a tetejére, és extra sajtos tésztánk lesz. Kibontottam a cheddart, elkezdtem rászórni a forró tésztakeverékre, és sokkolva láttam, hogy zöld színű sajtdarabok potyognak a gondosan elkészített vacsoránkra, ugyanis totálisan meg volt penészedve a sajt. Pánikolva próbáltam valahogy leszedni a gyors olvadásnak indult zöld darabkákat a tésztáról, aztán ki is kanalaztam a kajából egy jó adagot, amit kidobtam. Szóval penészes sajtot kaptam Kathie-től. Mérges voltam rá, hogy nem nézte meg, mit ad, vagy inkább hogy nem tudja, mióta áll kibontva az a sajt a hűtőben... De magamra is mérges voltam, hogy vakon megbíztam benne, és nem kukkantottam bele a zacskóba, hogy jó-e a sajt. De azért nem írtam neki, hogy ez valami amerikai sajttípus, ez a zöld? Biztos rosszul érezte volna magát, úgyhogy kegyes hazugsággal, pontosabban kegyes hallgatással megkíméltem a kellemetlenségtől.

Ma pedig végre elmentünk az év első bicajtúrájára. Ez nekem mindig különleges alkalom és nagy boldogság. Tavaly két héttel korábban voltunk, viszont akkor még utókovidos voltam, szóval akkor nem igazán bírtam a strapát. Ma viszont összesen 49 kilométert nyomtunk le, és bár eléggé kipurcantam, de akkor is nagyon-nagyon jól esett.

- És merre szeretnél biciklizni?
- A gofrishoz!!! Csak attól tartok, hogy még tiszta sárosak és jegesek az erdők, úgyhogy légyszi ne úgy tervezd, hogy ott menjünk. 
- Sure...

Két órával később:

Egy dolog garantált Jackkel: unatkozni nem fogok. Én pedig cserébe azt tudom neki garantálni, hogy nem hagyom hiszti nélkül az ilyen szakaszokat. De még ilyenebb is volt, csak arról nem készítettem fotót. Hatalmas sártengerré vált földesút, ahol persze csak tolni tudtuk a biciklit. Ilyen jeges szakaszokból meg 1-2 kilométernyi is. Főleg azok voltak izgik, amikor az utat teljes szélességében jégpáncél fedte, így esélyem sem volt a szélén kikerülni, a 12 fokos napsütésben a felső réteg pedig vízzé olvadt, így olyan csúszós-nyálkás borítást hozott létre, hogy a bicikli ugyanolyan jól csúszott keresztbe, mint előre. Ezeken a szakaszokon úgy totyogtam-csoszogtam, mint egy pingvin, amikor pedig emelkedővel is társult a korcsolyapálya, akkor Jack legnagyobb örömére magasabb fokozatba kapcsoltam a nyávogásomat, és hangosan morogtam, hogy hát nem megmondtam, hogy ne menjünk erdőbe?! Aztán egyszer végre véget ért a küzdelmes erdei szakasz, és boldogan suhantam a betonúton. A bicajutak még mindenhol be vannak szórva sóderrel, amin nem a legjobb biciklizni és eléggé tud csúszni is (ami ironikus, hiszen pont csúszásgátlás végett szórják ki).

- A tavasz legegyértelműbb jelei: 1) amikor eltakarítják a sódert az utakról 2) óraátállítás 3) félárú jégkrém a Pressbyrånban – jegyeztem meg Jacknek.
- Én azt mondtam volna, hogy a virágok és a madarak, de oké...

A gofrisnál most voltunk harmadszor. Tavaly is írtam róla, talán emlékeztek. Irtó hangulatos hely. A honlapon azt írják, hogy egy rejtett kincs, ehhez képest mindháromszor zsúfolásig tele volt, a pultnál hosszú sor állt, és pár órával a zárás előtt már kezdtek kifogyni a hozzávalókból. Sokat kellett várni a sós és az édes változatra is, de megérte. Sőt, számomra életmentő is volt a várakozás, mert odafelé az út nagy részét, 32 kilométert tettünk meg megállás nélkül. Visszafelé már feleannyi sem volt, mert vonattal mentünk pár állomást.

közeleg a tavasz

Tegnap volt egy órám a suliban, és bicóval mentem. Kissé saras lett a bokám és a nadrágom, a bicikli meg eléggé, de azért megérte. Hazafelé elgurultam Kathie-hez az egyik legutolsó alkalommal, amíg még itt laknak. A héten sikeresen eladták a lakásukat, ma pedig két hétre Floridába repültek. Utoljára megyek át locsolni a növényeiket és kiüríteni a postaládájukat. Hétfőn 9-re át kell mennem a lakásba, mert a stager csapat akkor viszi el a cuccokat. Mint megtudtam, van egy ilyen dolog, hogy lakáseladáshoz ezzel foglalkozó lakberendezők felpimpelik az ingatlant a fotózásra és a megtekintésre. Ezért pluszban fizettek, de állítólag az ízlésesen és szakszerűen berendezett lakások magasabb áron kelnek el, mint a simán, hétköznapi formában állók. Lehet, hogy ők is ezért tudták többért eladni a lakás, mint eredetileg remélték.

Nagyjából 3 óráig voltak az 57 négyzetméteres lakásban a stagerek, és mindenfélét lecseréltek vagy hozzáadtak a lakáshoz. Pihe-puha szőrös szőnyegeket, új függönyt, barátságos lámpákat, gyönyörű ágynemű-garnitúrát, fehér szövetkabátot az előszobába, pasztellszínű képeket a falra, az ágyra tálcán kávét és virágot, a kis erkélyre pokrócokat, könyvet, a konyhapultra friss bazsalikomot, kinyitott szakácskönyvet, az asztalra elegáns terítést. Érdekes volt látni a felturbózott lakáskát. Olyan lett, mint ahogy a lakberendezési magazinokban szoktak kinézni az otthonok – harmonikus, de nem praktikus. A fotókon meg alig lehetett ráismerni, hogy ez az ő lakásuk. 

Egyébként Svédországban annyira pörög az ingatlanpiac, hogy itt felfelé megy a licit, nem lefelé. Itt úgy működik, hogy kiírnak egy-két megtekintési időpontot, amikor az összes érdeklődő egyszerre megnézheti a lakást, és felteheti a kérdéseit az ingatlanosnak. Kathie-éknél a megtekintés meg sem történt, mert már azelőtt megvette valaki a lakást. Akit érdekel, hogy milyenek az ingatlanárak errefelé: ez egy kétszobás (nappali, háló, konyha), 57 nm-es lakás az egyik metróvonal végén. 2,5 millióért hirdették meg (90 millió forint) és 3,2-ért kelt el (115 milla).

Ennyit a lakásról. Új téma: Az utolsó három film, amit megnéztem, gyerekes, szívmelengető cukiság volt. Behoztam a Disney-lemaradásaimat a Moanával és az Encantóval. Mindkettő aranyos volt, csak az a furcsa, hogy kb. ugyanaz a két film sztorija. Az Encanto egyébként egy fokkal jobban tetszett, de a Moanában van az a szám, ami olyan jó. Sokszor hallottam a rádióban, amikor még a gyerekeknél dolgoztam, és jó sokára tudtam meg, hogy ez egy Disney-meséből van. Azt hittem, valami nagy popénekesnek egy "igazi" popszáma.
Aztán pedig, miután egy podcastban Molly Sandénről és a Husavík számról beszéltek (ő egy svéd énekes, és ő énekelte a Will Ferrelles Eurovízió-filmben a főcímdalt), akkor újrahallgattam azt a számot, és kedvet kaptam hozzá, hogy másodszor is megnézzem a filmet. Annyira jó film, szerintem az utóbbi idők legjobb vígjátéka (bár most nem is jut eszembe másik), és közben a végén még meg is hatódtam, mert olyan gyönyörű az a szám. Van egy ilyen videó is, milyen cukin viccesek már a gyerekek a (gondolom) kabátra húzott kötött pulcsijaikban. Ah nem tudom, ezek az északi népek olyan menők, és örülök, hogy itt élhetek én is.

Mostanában kevesebbet edzek Caroline-nal, mert pár hete gyönyörű napsütéses napok vannak, és nagyon vágyom a szabadba. Elkezdtem inkább futni, vagyis egyelőre felváltva gyalogolok és futok, mert nem megy még olyan jól. Inkább kint vagyok a napon, a természetben 70-80 percet, és körbemegyek a tó körül, sokat gyalogolva, minthogy csak 25 percig fussak, de azt megállás nélkül. Élvezem látni a tél utolsó jeleit, ahogy néhány nap különbséggel újra kint vagyok, és ami még egy hete jég borította út volt, az három napja már csak tócsa, ma meg már száraz beton. Egy hete még úgy be volt fagyva a tó, hogy ránézésre járni is lehetett volna rajta, bár ember már nem ment rá. Ma meg már megolvadtak a szélei, és a jégtakaró fogyásnak indult. Olyan izgalmas ezt megfigyelni. Tiszta suspense, hogy már az előzenekar játszik, de mindjárt jön a sztárfellépő, a tavasz.

Közben a sok terveznivalóra rájött még két megtervezendő út, úgyhogy sokat bújom az Airbnb-t a jövendőbeli átmeneti kuckónk után kutatva. Április, május, június és július. Mindegyik hónapban vár valami szuper program. Csak most már jöjjenek is össze, ne úgy, mint a bécsi szilveszter vagy apukám szülinapja. Szeptember óta ma először fehér cipőt és világos nadrágot húztam, a körmöm is nyáriasra festettem, és az erős napsütésben már itt érzem a pulcsis időt, a bicajtúrákat, a tóban fürdéseket és a svéd nyarat. A svéd nyárról gyakran eszembe jut, amikor kapcsolatunk hajnalán egy februári estén a jövőről beszélgettünk Jackkel, és meghívattam magam hozzá. És azt mondta, persze, gyere Stockholmba nyáron. Jó lesz. Ilyen a nyár Svédországban: és megmutatta ezt a klipet. Nekem azóta is ez a szám jelképezi a svéd nyarak hangulatát, és mindig szívesen meghallgatom. Jó érzés volt, amikor egyszer hosszabb idő, talán évek kihagyásával újra hallottam, és felismertem, hogy sok mindent értek már a szövegből. Egyszer élőben is hallottam, az is olyan jó volt. Hogy itt vagyok még mindig, már nem csak a svéd nyarat ismerem, hanem itt élek, és nézem ezt a bandát a színpadon, akit azon a hideg téli estén egy kis kocsmában telefonon láttam először.

Ma is futottam a tó körül, délután meg sétáltunk egyet a napsütésben a söder om Södernek is nevezett részen. Södermalm a belvárosi nyüzsgő sziget, röviden csak Söder, ami azt jelenti, dél. A söder om Söder városrés pedig ami Södertől, vagyis Déltől délre fekszik. Kajahelyet kerestünk, és végül egy creperie-ben kötöttünk ki, ahol sós és édes palacsintás ételek is kaphatók. Gombás-spenótost ettem, desszertnek meg megfeleztünk egy kandírozott diós, vaníliafagyisat. Minden pincér nagyon kedves volt, ötös volt a kiszolgálás. Én amúgy mindig elolvadok, amikor akármilyen dolgozók extra kedvesek velem. Magyarországról szerintem azt az alap hozzáállást hozom, hogy az engem kiszolgáló emberek közömbösek. Ha kifejezetten gorombák, az rosszabb, ha derűsek, az jobb, de nem gondolom úgy, hogy a kedves, pozitív viselkedés lenne az alap, mint ahogyan hallottam, hogy például az amerikaiaknak az. Nekik a svéd vendéglátósok inkább bunkók, mint kedvesek. Nekem ilyen problémám nincs. Én azt szoktam gondolni, hogy általában kedvesebbek, mint amire számítok, és néha még annál is kedvesebbek, mint ami szerintem elvárható lenne.

A fürdőruhára vetkőzött, csobbanni készülő lányből ítélve a svédeknek már itt a nyár és a fürdések ideje.

ruhák, ruhák, ruhák

Most pedig ruhákról fogok írni, hogy legyen valami érdekes is. Én legalábbis szeretek ruhákat nézegetni válogatásokban, még ha vásárolni nem is annyira. Szóval két esküvőre vagyok hivatalos, és még nincsen ruhám. Vagyis van egy ruhám, amiben két éve Kathie esküvőjére mentem. Ez egy Phase Eight márkájú jádezöld jumpsuit. Mutatom:

Ez annyira gyors és sikeres vásárlás volt, hogy amikor megindultam ruhát venni az alkalomra, bementem az első üzlet első állványához, megláttam ezt a ruhát, felpróbáltam, jó volt (le is volt értékelve) és megvettem. Bárcsak mindig ilyen egyszerű lenne! És szerintem annyira szép és menő ez a ruha, és annyira jól és csinosan éreztem magam benne az esküvőn. Én nem vagyok karcsú, mint a csajszi a képen, de olyan a ruha szabása, hogy szerintem előnyösen állt. Gondoltam, ebben megyek az első, áprilisi esküvőre, csakhogy úgy tűnik, két év alatt kissé szűkös lett a ruha (vagy hogy őszinte legyek és Tamko Boniját idézzem: én lettem nagyobb). Hiába edzek heti ötször szeptember óta és lettem amúgy erősebb, összességében sokkal tunyább az életmódom, amióta suliba járok. Nem biciklizem heti 50 kilométert a gyerekekhez vagy takarítok heti 15-20 órát, és még mászkálni sem mászkálok sokfelé. Persze csalódott voltam, amikor a ruha felfedte, hogy valószínűleg a megváltozott életmódom megváltozott testet eredményezett. Leginkább a ruha miatt vagyok csalódott, mert nehogy már ne tudjam többször felvenni. De még nem döntöttem el, hogy mehet vagy nem mehet, mert amúgy fel tudom venni, csak kissé szűkös, de lehet hogy belefér. Mármint beleférek. 

De mivel lesz júniusban is esküvő, arra úgyis vennék új ruhát, mert ez téliesebb és a nyári hőségben ebben nem mennék. Szóval így csak az a különbség, hogy kicsit korábban kell ruhát találnom, ha úgy döntök, hogy a zöld kiesett. Ennek az esküvőnek a dresscode-jához azt írták, hogy "boho chic" illetve "cocktail", de amúgy bármi, amiben szeretnénk menni. Szóval rákerestem, hogy milyen lenne egy "boho chic" stílusú ruha. Bejön ez a stílus, tetszik a lazasága és látom magam előtt a dél-olasz esküvőt a svéd-olasz vendégsereggel csupa világos-virágos, lenge ruhában. Mutatom, hogy a Pinteresten melyik ruhák jöttek be, és próbálnám fel őket szívesen, hátha rajtam is jól állnának.

Ez amúgy egy sima nyári ruhának is jó. Talán az ujja kicsit hosszú a nyári hőséghez, bár este úgyis hűvösebb lesz.

Gyönyörű Meghan Markle-en ez az Oscar de la Renta ruci, kár hogy majdnem 2 millió forint. 

Ez a ruha egy olyan cikkben volt, amiben az előző hercegnői ruhához hasonlító és megfizethető árú darabokat gyűjtöttek össze. Mondjuk ez a ruha szerintem nem kifejezetten elegáns, és ilyen mélyen kivágottat biztosan nem vennék fel, mert nem tudom elképzelni, hogy jól állna. De akkor is tetszik.

Ez nagyon tetszik. Nem tudom kinézni, milyen a karja, de még ha hosszú is, olyan lengének tűnik, hogy nyári hőségben is elmegy.

Ez is elég nyárias, ami a hétköznapokra is elmegy. Amúgy maga a kép full Photoshopnak tűnik, szóval nem hiszem, hogy létezik ez a ruha, vagy max. valami Shein szintű ótvar honlapon 1 euroért kapható és a valóságban olyan, mint egy kutya szájából kihúzott függönydarab.

És most azok, amiket a Zalandón látok, tehát el is érhetők:

Ez gyönyörű, csak túl drága (80 ezer forint). Szívesen felpróbálnám azért, hogy jól állna-e. Nem vagyok benne biztos. Pedig milyen szép tényleg!

Ez is szép, de még drágább (160 ezer forint). De ez tuti nem is állna jól, kicsit túl sok.

Ezt az egyet találtam elsőre, ami tetszik, a tematikába is beleillik és meg is fizethető. Oda van hozzá írva, hogy "Tall", a márka más ruháihoz pedig, hogy "Petite". Hát én tallnak tall vagyok, de nem tudom mennyire tallra gondolnak, ha külön ki is emelik. Mindenesetre hirtelen felindulásból, és mert ingyen visszaküldhető, megrendeltem, hátha jó lesz. De az az érzésem, hogy nem. Az túl egyszerű lenne. 

Még van ez is, ami & Other Stories. Tetszik ez is, de szerintem ez kicsit túl élénk színű és túl hétköznapi, bár élőben kellene látnom, hogy lássam, milyen is az anyaga.

mi újság a suliban

A suliban az a jó, hogy elment a tanárom és jött helyére egy új és jobb. Nem lett a kedvencem az eredeti tanár, és mázli, hogy kaptunk újat. Mint ember nincs bajom vele, bár nem az én stílusom a nő, de mint tanárt nem tartom jónak. Lehet, hogy azért is megy el, mert rájött ő is, hogy a tanítás nem neki való. Már ahogy beszél, az zavar. Minden mondata olyan, mintha az lenne az utolsó. Nem úgy ad elő és magyaráz, ahogyan azt a tanároktól megszoktuk vagy elvárjuk, hanem összefüggéstelenül, egy-egy mondatot mond. Nincs felépített íve, története, kezdete és vége az előadásainak, hanem csak mondat, mondat hátán. Emiatt nehezen vagy egyáltalán nem is tudok rá figyelni. Fellélegeztem, amikor először tartott az új tanár előadást, és végre megnyugodtam, hogy nem az én nyelvtudásommal van baj, hanem az a nő tényleg furán beszélt, és egy jó tanár így beszél, ahogy az új tanárunk.

Az új tanár meg egyébként is olyan típusnak tűnik, akinek szenvedélye a tanítás, és extra munkát és időt tesz bele abba, hogy még jobb legyen benne. Például van greenbox háttere és jó minőségű kamerája, és úgy tartja a Zoomon az órákat, mint a YouTube-os gamerek, hogy ő a képernyő sarkában látható, a háttér pedig az aznapi előadás prezentációja. Amikor szünetet tartunk, akkor meg elindít egy számlálót, így végig látszik a képernyőn, hogy mennyi van hátra. Ezenkívül használ mindenféle interaktív eszközt, például a Mentit. A Mentimeter egy olyan oldal, ahol fel lehet tenni kérdéseket, szavazásokat, és egy számkóddal, QR-kóddal vagy linkkel meg lehet nyitni a gépen vagy telefonon, és mindenki anonim módon be tudja írni a saját válaszát, véleményét, tippjét, és aztán összesítve látszódnak az eredmények. Az órái közben be szokott beiktatni ilyen rövid kérdéseket vagy az anyaggal kapcsolatban, vagy a véleményünkkel kapcsolatban, és így mindenki válaszol, mert névtelenül megy, nem az van, hogy egy-egy embert kipécéz, vagy csak két ember mondja el a véleményét, hanem mindenki beszállhat. Meg így aktivizál is minket, amikor épp már ellaposodna az óra. 

Ami nagy stressz most az az, hogy gyakorlati helyet kell keresnem. Ezen mindenki nagyon stresszel, nem csak én. Én meg megint úgy érzem magam, mint amit egyszer már írtam, amit Hugh Laurie mondott az amerikai akcentussal való színészkedésről, hogy mintha mindenki teniszütővel teniszezne, ő meg egy lazaccal. Hát ha az, hogy egy másik akcentusra kell váltania ekkora kihívást és hátrányt jelent, akkor mihez hasonlítsam azt, hogy a svéd osztálytársaim is be vannak tojva a gyakhelykeresés miatt, és hogy mit írjanak a CV-be, a motivációs levélbe és az üzenetbe, amit a cégeknek írnak. És akkor itt vagyok én, aki még nyelvileg sem tudja, hogy azt a mit azt hogy. Jackkel átnézettem a jelentkezős szövegemet, az hatalmas segítség, de ha elkezdek kommunikálni valakivel LinkedInen, akkor nem állhat ott felettem, hogy minden mondatban segítsen (pedig jó lenne), és a munkában is magam leszek.

Hiába kapok pozitív visszajelzéseket, nyelvileg nem érzem magam topon. Kicsit azért segít az, hogy a csoporttársaim és Jack azt mondják, hogy jó a svédem és tudok én beszélni. Próbálom nekik elhinni, és próbálok nem törődni a belső hanggal, amit hallok a fejemben, miközben svédül beszélek, és igencsak kritikus. Szóval egyelőre nem érzem magamban az erőt erre a svédül történő gyakorlatkeresésre, de igaza van mindenkinek, aki azt mondja, hogy nehogy már csak angollal dolgozó cégekre korlátozzam magam. Egyrészt nagyon leszűkülnének a lehetőségeim, másrészt, ahogy Kathie figyelmeztetett, nem akarok úgy járni, mint ő, hogy egy angolnyelvű cégnél dolgozik heti 40 órában, és így esélye sincs arra, hogy fejlődjön a svédje. És ha már a gyakorlaton se mernék svédül beszélni, akkor miért mernék állást keresni úgy? Szóval muszáj muszáj muszáj bátornak lennem, és nem törődni azzal, hogy én mit gondolok és érzek a svédemmel kapcsolatban, főleg miközben mások dicsérni szokták. 

Most már a keddi órákra is be szoktam járni, és elhatároztam, hogy mindig be fogok menni, és nem fogom hagyni, hogy az önbizalomhiányom vagy lustaságom visszatartson. Egyébként januárban és februárban egy ideig online voltak az órák, úgyhogy idén eddig csak kétszer voltam még az épületben. De már egyszer biciklivel, miután elvittem szervizbe, hogy kicsit kipofozzák a szezonra. Ez külön öröm volt. A többség nem jár be, általában ugyanaz a 8-10 ember szokott ott lenni. A legjobban annak örültem, hogy nincs már hideg az épületben. Azért kihívás számomra bemenni a suliba, mert egyórás az ebédszünet, és olyankor ül a 6-8 ember a hosszú asztalnál, és mindenféle random témákról cseverésznek, és az ilyen típusú beszélgetésbe a legnehezebb belefolynom. Ilyenkor könnyen tudok csak csöndben ülni, hallgatni őket, és csak nonverbálisan reagálni mindenre. Nehezen veszem magam rá, hogy hozzászóljak, mert nekem nem megy természetesen a dolog, és általában lebeszélem magam arról, hogy kinyissam a szám. Vagy amikor épp rávenném magam, hogy mondok én is valamit a témához, akkor már másról van szó.

A csoporttársaim olyan tündérek egyébként. El vagyok olvadva, hogy mindenki olyan kedves. Van például egy lány, akinek már a megjelenése is csupa napfény. Vannak egyes embertípusok, akik úgy látszik, nemzetiségtől függetlenül mindenütt megtalálhatók. Legalábbis az én egyik legjobb barátnőm külsőleg és belsőleg is rengeteg mindenben emlékeztet erre a lányra. Ő az a típusú lány, akinek a szeme is folyton mosolyog, és mindig nevetgél és mosolyog, és pozitív a kisugárzása még akkor is, ha zavarban van. Olyan típusú ember, aki mellett mindenki azonnal jól érzi magát, mert olyan kedvességet és nyugalmat sugároz. És mellé még gyönyörű szépség is ízléses stílussal. Múltkor ezzel a lánnyal voltam párban a Zoomon, szóval véletlenszerűen kerültünk össze, és olyan őszintének tűnő boldogsággal és kedvességgel mondta, hogy hogy örül, hogy én vagyok a párja. Aztán benézett a szobába a tanár, hogy hogy megy a munka, és neki is mondta mosolyogva, hogy jól és örül, hogy velem van párban. Neki az apja osztrák, és ő beszél is németül, szóval ennek kapcsán különösen érdeklődött az én svédem iránt, és sok kérdést feltett az én élményeimmel és tapasztalataimmal kapcsolatban, és nagyon megdicsért azzal a kedves hangjával, és zavarba jöttem, hogy hogy lehet valaki ennyire kedves.

Aztán van egy másik csaj, aki szintén egy típus. Ő meg az a nagyhangú, hangosan beszélő, hangosan és mindenen nevető, tele energiával és élettel típus, aki falja az életet, és ez már a kinézetén is látszik, mert csupa színes a haja, a kiegészítői, a ruhái és az egész csaj egy energiabomba. Szuperextrovertált típus, aki mindig a suliban akar lenni, mert nem tud meglenni egyedül, és folyton sörözéseket és összejöveteleket akar szervezni. Szuper, amikor van egy ilyen ember a csapatban, mert ha ő nem lenne, akkor valószínűleg senki nem hozná össze az osztályt suliidőn kívül. Ez a lány szervezett péntekre is programot. Még azt is kitalálta, hogy ne csak egy kocsmában üljünk egész este, hanem legyen valami tevékenység is közben, és szavazást indított különféle játékokról, mint bowling, biliárd, karaoke, szabadulós szoba, laserdome stb. A biliárd nyerte a szavazást, és egy biliárdos helyre mentünk, ahol van vagy 10 asztal + kocsma is egyben. Én mondjuk pont nem szavaztam a biliárdra, mert amikor játszottam korábban, annyira béna voltam, hogy talán egy golyót sem sikerült lyukba küldeni, és emiatt nem élveztem a játékot.

De teljesen igaza volt a csajnak, hogy sokkal jobb, ha van valami program, mint csak ülni, inni és dumálni. Ráadásul az előttünk kettővel kezdett évfolyam is ott volt valamiért, akik a mi és az ő tanárukat is meghívták. Szóval nagy társaság jött össze, voltak, akik biliárdoztak, voltak akik ücsörögtek és ettek, ittak, dumáltak. Izgultam, mielőtt indultam, és egy részem le is akart beszélni, de tudtam, hogy minden szempontból nagyon jó lesz, ha elmegyek, még akkor is, ha félelmetes. Jól éreztem magam, és a végére a biliárdban is egy kicsit jobb lettem. Talán még Jackkel is el fogok menni játszani. Jó volt társaságban lenni, és jó érzés volt mindenki nyitottsága és be- és elfogadása. Egy-egy jó lökés után high five-oltunk az újonnan megismert új emberekkel, akikkel egy csapatba kerültem. A szervező turbó csaj meg néha odajött, a vállamra hajtotta a fejét és átölelt, hogy szeriii. És olyanokat mondott, hogy úgy örül, hogy itt vagyok, és reméli, jól érzem magam stb. Pedig alig ismerjük egymást, de hát az extrovertált emberek már csak ilyenek. Jó, mondjuk meg is ivott pár sört, szóval az is segít feloldani a gátlásokat. Én korábban eljöttem, mint a többiek, mert azért meguntam a biliárdot, a svéddel való küzdelmet, a hideg pincehelyiséget, de pont lagom volt. Se nem sok, se nem kevés, hanem pont ideális.

tervezések, készülések

Egy ideje picit elhavazva érzem magam, amire a mostani hétvégétől várom a megoldást. Jack a két kollégájával csütörtökön Norvégiába utazott és holnap este jönnek vissza. Én meg úgy álltam ehhez a három naphoz, mintha tengernyi időm lenne, és sok mindent beterveztem (amíg rá nem jöttem, hogy semmi ez az idő). Szeretném behozni a sulis lemaradásaimat, és kicsit előre is dolgozni. Eredetileg több mindent is terveztem, hogy majd elmegyek sétálni a városba, benézek egy csomó second-hand és nem second-hand boltba, hátha találok jó cuccokat. Minden este filmeket nézek, elmegyek futni, még az ablakot is végre megpucolom, és kitisztítom a téli cipőket, mielőtt elrakom őket nyárra. Aztán rájöttem, hogy nem olyan hosszú ez az idő, és a legfontosabb az, hogy a sulis elmaradásaimat behozzam. Igazából nem is elmaradások, csak két hosszabb projekten kell dolgozni, és nem igazán látom át, hogy mennyi idő kell az egészre és egyes részekre, és hogyan osszam be az időmet. Ezért arra jutottam, hogyha minél több mindent megcsinálok most a feladatból, azzal tuti nem járok rosszul. Boltokban nézelődni is jobban szeretek hétköznap, amikor kevesen vannak, szóval az ráér majd.

Mostanában megint eszembe jutott, hogy miért is a legjobb, de legalábbis legösszeszedettebb időszakom a szeptembertől karácsonyig tartó. Olyankor nincsenek programok, előre sem kell semmit tervezni, és van az a 3-3,5 hónap, amikor nyugi van. Most egy ideje nem érzem magam összeszedettnek, és ennek az is az oka, hogy sok programot kell tervezni az elkövetkezendő hónapokra. Ezek mind jó dolgok, mint hazautak, utazások, két esküvő, anyukám szülinapja. De tényleg sok megbeszéléssel és tervezéssel járnak ezek, és valamelyikről mindig beszélni kell, így gondolatban folyton előre kell szaladni, és már a tavaszban, a nyárban vagyok, nem pedig itt és most. Nehezebb a jelenben lenni, és arra figyelni, ami most van, a hétköznapi feladatokra. Na meg azért stresszforrás is ez, kitalálni és megszervezni mindent, hogy mi hogy legyen. 

Közben tele van most a világ bizonytalansággal, és még Jack kollégái is egy adag kiszámíthatatlanságot pakoltak a nyári teveinkre azzal, hogy mindkettőjüknek terhes a nője, és mindketten júliusra várják a babát. Hogy ezt hogy hozták össze komolyan. Amúgy felháborító (ironikusan, de azért kicsit tényleg), hogy hogy lehetnek ilyen mázlisták, hogy a nyár közepén érkezik a gyerekük, és akkor lesznek szabin 4-5 hetet, nem pedig az év maradék 10 hónapján valamikor, amikor abszolút nem lenne probléma a szabadságuk. Jack így miattuk nem tudja rendesen megtervezni a nyári terveit, mert ha ők szabin lesznek, valakinek muszáj dolgoznia, és az persze ő lesz.

Na és persze a háború is egy bizonytalansági faktor. Ki tudja, hogy mi lesz a jövőben. Mi van, ha nem is lehet utazni. Mi van, ha nem lesz benzin, vagy csillagászati áron. Mi van, ha minden csillagászati áron lesz. Így is csóró diák vagyok. Mi van, ha nukleáris szivárgás lesz Csernobilben vagy más erőműben vagy atomtámadás. Mi van, ha megbénul Európa gazdasága. Akkor kár is most tervezni, és kisebb gondom is nagyobb lesz annál, hogy miben menjek az esküvőkre. Én csak minimálisan foglalkozom a háborúval, és amikor nincs itt Jack, akkor el is szoktam feledkezni róla. Ez a coviddal is így volt, hogy én nem érzékeltem annyira a pánikot a kis buborékomban, csak akkor, amikor Jack nekiállt elmondani nekem a részleteket. Most is ő tud igazán rám ijeszteni, és neki az a hozzáállása, hogy fel kell készülni minden eshetőségre, én pedig azt gondolom, hogy nem lehet felkészülni, amikor senki sem tudja, hogy mi lesz. 

Természetesen neki van igaza, és örülök, hogy ő ilyen tájékozott és előre gondolkozó, aki helyettem is kitalálja, hogy például mi mit tennénk abban a nem túl valószínű esetben, ha Oroszország Svédországot is megtámadná. Svédországban egyébként is nagyobb az egyéni felelősség, én úgy gondolom. Itt nem az van, hogy azt várjuk, hogy mindent megold nekünk az állam vagy akárki, hanem oldd meg a saját problémáidat te magad. Szereld össze a bútoraidat te magad. Intézz el minden ügyet magadtól online. Vedd le a saját PCR-mintád. Citológiai mintát is (true story). Legyen otthon mindenkinek gondosan összeállított "krízisládája". Ehhez a Vöröskereszt vagy a Készenléti és katasztrófavédelmi hatóság honlapján sok információ található, és 2018-ban közel 5 millió lakásba küldtek ki tájékoztató füzetet, amiben minden hasznos információ össze van gyűjtve, hogy mik a teendők vészhelyzet vagy háború esetén (én mondjuk nem emlékszem ilyen füzetre, de meg is lehet ingyenesen rendelni, és persze PDF-ben is elérhető). A háború óta megugrott a dinamós/elemes rádiók eladása, és azt a honlapot, ahol Svédország óvóhelyeinek térképe található, több mint 300 ezren látogatták, ami 4000%-os növekedést jelent a korábbiakhoz képest. Svédországban 65 ezer óvóhely van, és a lakásunk 200 méteres körzetében is 7 darab van. Szóval igaza van Jacknek és a svéd hatóságoknak, hogy jobb felkészülni, és akár egy sima áramszünet esetén sem rossz dolog, ha van tartalék vizünk, kajánk, világításunk, külső aksink, elemes rádiónk ésatöbbi. Ez olyan, mint feltenni a sisakot biciklizéskor, bekapcsolni a biztonsági övet vagy felvenni a védőoltásokat.

filmek, sorik és testképek

C'mon c'mon: Moziban néztem. Hallottam, hogy beszéltek róla a rádióban. Joaquin Phoenix, gyerekszereplő, jó film. Ezek voltak a kulcsszavak, és épp úgy adódott, hát elmentem rá. Az nem tetszik, hogy fekete-fehér, rá is kerestem, hogy miért. Röviden azért, mert a rendező egy filmsznob, és bejönnek neki a fekete-fehér filmek. De nekem olyan fura, hogy most játszódik a film, Macbookok és repülő autók vannak benne és fekete-fehér. Nekem ez olyan, mint amikor egy jól látó ember divatból hord szemüveget. Régen, ha lett volna rá technológia, örömmel forgatták volna színesben a filmeket, ma meg csak úgy szórakozásból valaki direkt fekete-fehér filmet készít a hiper-szuper kamerákkal, mert az milyen stílusos. Hát jó. 

De amúgy tényleg jó film. Arról szól, hogy van egy nyolcéves egyke fiú, aki Los Angelesben él az anyukájával, az apukája kicsit problémás, és az anyukájának oda kell utaznia hozzá, ezért a fiúra az újságíró nagybátyja (Joaquin Phoenix) vigyáz addig, és elviszi New Yorkba, ahol munkája van. Ez a fiú különleges lény, azt mondja, azért mert egyke és felnőttek között nőtt fel. A nagybátyjának pedig nincs családja, nem ért a gyerekekhez, mégis bensőséges, egyedi kapcsolat alakul ki kettőjük között. 

A kisfiú nagyon cuki. Én nagyon tudom csodálni a gyerekszínészeket. Felnőttek alakításainál nem szoktam gondolkozni azon, hogy jók vagy rosszak. És ha jók is, akkor sem esek hasra tőlük, mert az a munkájuk, szóval legyenek is jók. Na meg úgyis ugyanazokat az arcokat látjuk újra és újra. Tudjuk, hogy jók. De hogy egy gyerek meg tud érteni mindent, és el tud játszani egy másik szerepet, az mindig lenyűgöz. 

Még azt szeretném elmondani Schobert Norbert-szerepbe bújva, hogy ez a Joaquin Phoenix micsoda pocakot eresztett és milyen bácsinak néz már ki. Persze mostanában szinte alap a színészeknél, hogy hol lecsontosodnak, hol izmosak, hol pocakosak... amit én hülyeségnek tartok. Szóval lehet, hogy a Joker után direkt hízott meg, lehet hogy egy szerep miatt, nem tudom. De nekem nem tetszett ez az ápolatlan, elhanyagolt külső, és nem látom indokoltnak, hogy ebben a szerepben így nézzen ki. Bár az is lehet, hogy kicsit depis ez a karakter, akit játszik, de csak ezért akkor is felesleges meghíznia. 

Igazából nem őt akarom oltani, hogy hogy néz ki, csak unom a hollywoodi kettősmércét. Mondtam Jacknek, hogy ifjú koromban odáig és vissza voltam a Nyughatatlan filmért és Johnny Cash-ért és Joaquin Phoenixért, ahogy játssza és énekli, és nézze már meg hogy hogy nézett ki ott és hogy néz ki most. Hát mi ez már... Erre azt mondta, hogy jó, de az 20 éve volt már, most már öreg. Ja, persze, tudod ki volt a női főszereplő abban a filmben? Reese Witherspoon. Ő nem öreg? Nem szült három gyereket? És nem bombanő most is? Vagy a Jóbarátok reunionben hogy nézett ki a három csajszi és hogy a három fickó. Annyira unalmas az, hogy a nőknek hollywoodban úgy kell kinézniük, mintha felettük nem járna el az idő, mert ha eljár felettük az idő, akkor ki lesznek dobva a kukába. 

Pørni: És most ezzel a csodás norvég sorival, a "Pörnivel" folytatnám a témát. Ez egy vígjáték/dráma, egy anyáról szól. Egy igazi anyáról és nőről, akinek kamasz gyerekei vannak és munkája és barátai és randijai és problémái és boldogságai és fájdalmai. Egy igazi emberről szól és egy igazi életről. Pörög ezerrel, helytáll minden fronton, de néha túl sok lesz az élet, és akkor beül a garázsba a kocsiba és megiszik egy pohár bort egyedül, vagy elszív egy jointot az apjával. Imádtam ezt a sorozatot. És ha már testképek, azt is szerettem, hogy Pörni úgy néz ki, mint egy hétköznapi ember, akiről el is tudom képzelni hogy kamasz gyerekei vannak. Alacsony, kicsit dundi, nagy mellei vannak, amiket ki is figuráz, és tömpe kis körmei, amik szintén szerepet kapnak az egyik jelenetben. Szóval tetszett ez a természetesség ebben a soriban, és más skandináv filmekben is igazi emberek vannak, és nem mindig a hollywoodi csillogás. Persze most én állítok kettősmércét, mert ha tetszett Pörni átlagossága, akkor mit kritizálom Joaquin Phoenix pocakját, oké... Nem a pocakjával van bajom, inkább azzal, hogy Hollywoodban a férfiak elhagyhatják magukat, és akkor is ömlenek rájuk a szerepek, a nőknek meg nem szabad 30 évnél idősebbnek látszódniuk.

Pörni, egy igazi (bomba)nő

És még azt idebiggyesztem, mert kikivánkozik belőlem a téma kapcsán, hogy például a tavalyelőtti nagysikerű sorozatban, a Queen's Gambitben is idegesített, hogy miért kellett egy ilyen tündeszépségű lányt választani az árvaházi sakkzseni szerepére? Pont lehetett volna végre egy sorozat, ahol az ész és a belső dominál, és amiatt szerelmesek bele a fiúk, de ki kellett hozni ebből a karakterből is azt, hogy egy modellszerű csaj, aki dizájner ruhákban vonul jobbra-balra és rezegteti az őzike szempilláit.  

Nem azt szeretném, hogy átessen a filmvilág a ló túloldalára és direkt túlsúlyos, szeplős, vitiligós és mindenféle egyéb nagyon látványos testi "mássággal" rendelkező embert szerepeltessenek, mint ahogy a ruhareklámoknál divat lett ez. Hanem, hogy ne az legyen, hogy jó színész egyenlő jó csaj. Hogy ami a skandinávoknak megy a természetesség terén, az legyen a trend Amerikában is. Hogyha jön egy olyan gyönyörű lány, mint Emma Stone vagy Jennifer Lawrence, akkor könyörgök, ne mondják már rájuk, hogy kövér vagy túl vastag a karja vagy nem tudom mi, és végül mégis lefogynak még 5-10 kilót, azt sem tudom miből, mert akkor lesznek igazán elfogadott színésznők.

The Tinder Swindler: ez is egy olyan netflixes doku, amiről sok szó esett. Ti is megnéztétek? Ha nem, én tudom ajánlani, nekem bejött. Kicsit lassan indul, és az elején nem kötött le annyira, de aztán beindul és nagyon érdekes lesz. Arról szól, hogy van egy fickó, aki a Tinderen vadászik nőkre, és aztán nagyon-nagyon alaposan kitervelt és hosszan előadott átveréssorozattal rengeteg pénzt csal ki az áldozataiból. Sokan támadták ezeket a nőket, ami szerintem szemétség, mert iszonyat profi volt ez a rohadék, és nem csoda, hogy sikerrel járt az átverésben. Ha vannak olyanok, akik a nigériai e-mailes csalóknak átutalják a fél házuk árát, akkor hogy ne lehetne már valakit face to face átverni? És ha sikerrel jár, az mégis miért az áldozat és nem az elkövető hibája? Uncsi már az áldozathibáztatás.

The Outlaws: ez egy angol bűnögyi vígjáték, amit Stephen Merchant készített. Több sorozatban volt Ricky Gervais partnere, illetve a Jojo nyusziban ő a hórihorgas náci, akinek már a megjelenése is komikus. Imádom azt a fickót, tényleg így vagyok vele, hogy meg sem kell szólalnia, már nevetni tudok a megjelenésén vagy a gesztusain. Nagyon tetszett ez a sorozat. Arról szól, hogy hét embert, akik mind ilyen-olyan piti bűntényeket követtek el, közmunkára ítélnek, és ők heten további bonyodalmakba és bűntényekbe kerülnek. Van egy gazdag influenszer lány, egy lúzer jogász, egy fekete keménygyerek, egy stréber indiai lány, egy aktivista fekete nő, egy jobboldali üzletember és egy börtönből szabadult dörzsölt vén róka. 

Pam & Tommy: Pamela Anderson és Tommy Lee kiszivárogtatott szexvideójáról szól ez a minisorozat. Még nem fejeztem be, de nagyon bejön. Meglepett, hogy mennyire explicit. Mutatják Tommy Lee nagy (mű)farkát is. Mármint neki igaza van, de a szereplőknek műmelleket és műfarkat készítettek. Olvastam, hogy a csajszinak hajnali 3:30-tól kezdve négy óráig tartott minden nap a Pamela Anderson-kinézetet létrehozni, és még a homloka is protézis, a srácnak meg három óráig tartott, hogy feltegyék a tetkókat.

Amúgy én még kicsi voltam akkor, amikor történt ez a szexvideó-botrány, de tök érdekes a sztori. Vagy hát lehet, hogy nem az érdekes a megfelelő szó. Azért tetszik, mert ez még az internet hajnalán történt, és én szeretem az ilyen retro dolgokat, és érdekes visszatekinteni, hogy milyen is volt az élet, amikor még a fél világ nem tudta, mi az a world wide web, amikor betárcsázós internet volt és amikor kazettán terjedtek a videoanyagok.