Elsősorban minden munkahelyi mókát és együttlétet utáló kedves olvasómnak mesélem, hogy pénteken voltam AW-n egy játszós helyen, ahol boule-t játszottunk a kollégáimmal. Legalábbis a svédek így hívják ezt a golyósportot, ami olyan mint a petanque. Vagy az is. Annyira azért nem érdekel, hogy utánaolvassak. Van söderben egy Ugglan nevű hely, ahol egyszer már jártam Jackkel. Mindenféle kocsmai játékok vannak, úgy mint boule, shuffleboard, csocsó, flipper, air hockey, darts stb. Itt volt egy fakultatív összejövetel a munkahét végén. Végül csak tizenhárman voltunk, de azért jókat játszottunk.
A legjobb jelenet mondjuk nem is a játékban volt, hanem mikor kő-papír-ollóval döntöttük el, hogy melyik csapat kezdjen, és az én csapatom engem jelölt ki képviselni a csapatot. A kétméteres, mackós kollégámmal kellett felvennem a versenyt, és körülbelül hatszor egymás után ugyanazt mutattuk, és egyre viccesebb lett a játék és mindenki feszülten követte az eseményeket. Végül sikerült egy kővel nyernem, de nagyon vicces volt az egész. És aztán azt mondta, hogy "te valami magyar kő-papír-olló bajnok vagy? Ott játszottál a Puskás stadionban, mi?" Aztán játszottunk shuffleboardot is, amit én csak Svédországban láttam, és itt elég népszerű, de én most játszottam ilyet először. Asztalokon játsszuk, olyasmi mint a curling, hogy el kell lökni egy csúszós pályán csúszós korongokat, és az a cél hogy minél messzebbre menjenek, de ne essenek le az asztalról.
Nem maradtam olyan sokáig, de azért jó este volt. A svéd elég korlátozottan ment. Az egyik okos kollégám azt mondta a nyelvekkel kapcsolatban, hogy az a nehéz hogy eljusson az ember arra a szintre, amikor érzelmeket is ki tud fejezni idegen nyelven. Nekem tetszik ez a megállapítás, és ezt így nem fogalmaztam meg magamban, de abszolút igaz szerintem. Emlékszem, mikor Angliában az aupair évem elején mutatott a hoszt-anyám egy fotóalbumot, és zavart az, hogy nem tudtam úgy igazán, őszintén reagálni a képekre, hanem inkább valamiféle robotnak éreztem magam, aki felsorol pozitív mellékneveket, amiket tud: de szép, de jó, wow, gyönyörű stb. De nem éreztem természetesnek a reakciókat, mert gondolkoznom kellett azon, hogy vajon mit mondana egy angol ebben a helyzetben. Most ugyanezt éreztem a játék közben, mert ott nem információkat közöl az ember, hanem érzéseket, nekem pedig nem jön természetesen az hogy svédül fejezzek ki érzéseket. Játék közben csak olyanokat mond az ember, mint ez az, neee, szép volt, gyerünk, áhhh, úúú stb. De még ezek a hangok is nyelvspecifikusak. Úgyhogy ha majd eljutok oda svédből, hogy az érzelmeimet is ki tudom fejezni, akkor leszek feketeöves svédbeszélő.
Aztán szombaton annyi gombát szedtünk Jackkel, hogy be is sokalltam tőle egy időre. Vagyis inkább a sok pókhálótól és szúnyogtól. Az autó egyelőre gyógyultnak tűnik, már csak a zárat kellene megszerelni, hogy nehogy egyszer ne tudjunk bejutni a saját autónkba. De egyelőre nincs baj, úgyhogy Jackkel összesen 7 (héééét) órát vettünk már. Hú, egyre félelmetesebb ez a vezetés. A negyedik, parkolóban töltött óra után kimerészkedtünk a városba és kétféle kertvárosi részen is mentünk. Én jobban félek, mint ő. Ő olyan mint egy gyerek, akinek nincs félelemérzete, így a felnőttnek kell vigyáznia rá. Nem félelemérzete nincsen, hanem például nem érzi az autó méreteit, és emiatt néha túl közel megy a padkához vagy a parkoló autókhoz, de ő biztos benne, hogy még sok a hely. Szóval mikor szűk az út, a szélén autók állnak és szemben is jön valaki, az nagyon para.
Szimpatizálok az oktatókkal is most már. Bár nekem nyugodt oktatóm volt, vagyis nem emlékszem olyanra, hogy kiabált volna, csak egy-két feszültebb jelenet ugrik be. Viszont most a másik ülésen ülve átérzem, hogy mikor minden annyira gyorsan történik, és gyorsan kell szólni, akkor nem lehet mindig nyugodt, megértő és segítőkész hangon szólni. Vagy ha úgy szólok, akkor nem biztos hogy felfogja, hogy nagy a baj, és gyorsan kellene reagálni. Szóval előfordult, hogy feszülten és emeltebb hangon szóltam kiabáltam, hogy padka, PADKA, PADKAAA amit Jack sérelmezett, emiatt legközelebb nyugodt hangon mondtam, hogy padka, padka, padka, amire pedig nem reagált. Szóval nem tudom... Lehet legközelebb viszek egy botot és ha túlságosan jobbra húzódik akkor oldalba bököm, és akkor a saját testén érezheti, hogy túl közel vagyunk a padkához. Úgy kellene irányítanom, mint a L'ecsóban a patkány a szakácsot.
Még az is nehéz, hogy kevés idő van mindenre, de előfordul, hogy feltesz egy kérdést, például kanyarodás előtt, hogy leváltson-e egyesbe, és mire válaszolok, hogy nem kell, addigra már olyan lassan megy az autó, hogy szinte megáll a motor, és akkor kijavítom, hogy most már váltsál, és akkor ő összezavarodik, meg már a kanyar is ott van és ááá. Úgyhogy vezetés közben nem sokat lehet tenni, javítani. Az elméletet inkább az autón kívül kell megbeszélni, hogy mikor legközelebb olyan helyzet van, akkor talán emlékszik rá. Jack legalább lelkes tanítvány, mert amikor csak van rá lehetőségünk, menne vezetni; szabadidejében a kresz-könyvet olvasgatja és a YouTube-on vagy oktatóvideókat néz, vagy olyanokat amikor valaki vezet egy városban, és közben magyarázza, hogy mit hogyan és miért tesz úgy ahogy tesz. Mert a YouTube-on persze minden van.
Kathie írt, hogy menjünk novemberben Sarah Klang koncertre. Sarah Klangot nem ismertem, de most már ismerem és tetszik, úgyhogy megyek majd koncertre. Egy barátnőm pedig ajánlotta a Traitors c. realityt, és ő Magyarországról jobban tudja azt is, hogy Svédországban milyen műsorok vannak, és szólt nekem, hogy elindult a svéd verzió, úgyhogy nézzem. Szóval nézem is, és teljesen ráfüggtem. Lesz majd magyar változat is, szóval nézzétek, hátha az is olyan izgi lesz, mint a többi országbeli. Egyébként csak a Breaking Badet nézzük most, mert több évnyi nógatás után beadtam a derekamat. Meg az It's Always Sunny... legutóbbi évadát, mert végre beértük a sorit.
Ja és volt másik munkahelyi móka is, háromnapos tájékoztatás, onboarding az új dolgozóknak. Évi kétszer szerveznek ilyet, szóval a résztvevők között van olyan, aki pár napja kezdett, de olyan is aki fél éve, és olyan is mint én, aki 10 hónapja. Sajnálom igazából hogy nem szeretném elmesélni, hogy hol dolgozom, mert egyedi, érdekes hely, csak pont emiatt túl könnyen azonosítható. Mivel kibeszélem itt néha a kollégáimat, nem szeretném, ha azonosítható lenne, még akkor se ha úgysem ismeri senki ezeket az embereket... Pedig ha elmondhatnám hol dolgozom, akkor elmesélhetném azt is hogy a munkahelyemnek köszönhetően milyen kircsi programokban lehet részem. Így volt ez az intro napokon is, mert jó helyre vittek minket, ahol vacsorát is kaptunk és nagyon jól szórakoztunk a több mint 40 új kollégával.
Kicsit úgy érzem, hogy agymosás is volt ez a pár nap. Vagyis nem agymosás, de persze mindenki elmondta, hogy ez a legjobb cég a világon, és mennyire szipiszupi minden, amit csinálunk. Mondjuk én már a kezdetek óta ilyen bárgyú lelkesedéssel vagyok a cég iránt, szóval engem nem kell győzködni. Ha Jack valami negatívat mer mondani a cégre, a cégemre! akkor mindig hevesen kiállok mellette, és elkezdem neki magyarázni, hogy az egyáltalán nem úgy van ahogy ő gondolja. Meglátjuk mikor hagy alább a lelkesedésem.
És még egy boldogság, hogy végre elmentem szemészhez és új szemüveget csináltatni, amit ezer éve tervezek. Hát nagyon nem éri meg szarullátónak lenni, senkinek sem ajánlom... Több mint 400 ezerbe (na mondjuk forintba) került volna a szemüvegem, ha nem lett volna legalább féláron a keret... És ha nem kaptam volna még tavaly Jacktől ajándékutalványt ide, mert tudta hogy szeretnék új szemüveget. Így 300 ezer se volt, jajdeolcsó. Többe kerül a rossz szemem menedzselése, mint az öreg autómé. De remélem minimum 5 évig használhatom, ha már ennyibe került. Viszont az jó érzés volt, hogy ugyanaz a kedves lány végezte a látásvizsgálatot, aki három éve, és akkor még angolul beszéltem vele, most pedig eszembe sem jutott kérni, hogy angolul beszéljünk.
