rákbuli

Tegnap egy nagyon svéd eseményen vettünk részt, ami a kräftskiva, angolul a crayfish party nevet viseli. Érthető módon a magyar nyelv igen szegényes szókinccsel rendelkezik a rákfajták leírására. Angolban ott a prawn, a shrimp, a crayfish vagy a crab, ami magyarul kis túlzással: rák, rák, rák és rák. Ebben az esetben a folyami rákról van szó, ami a svéd vizekben is fellelhető. 

Lényeg a lényeg, az egyik éves svéd ételünnep a "folyamirák-lakoma", ami arról szól, hogy összejönnek az emberek a szabadban, ráktematikájú kellékekkel feldíszítik a helyszínt, majd elfogyasztanak sok kiló rákot és sok liter alkoholt. Itt, Svédországban ez a rákos tematika ugyanúgy része a boltokban megjelenő szezonális termékeknek, mint mondjuk a húsvéti vagy halloweenes kellékek. Rákos szalvéták, papírtányérok, papírpoharak, asztalterítők, girlandok, sapkák, lufik stb. kaphatók. Valamint a "holdlámpás", ami szintén fontos eleme a kräftskiva díszítésének. Ennek állítólag az a háttere, hogy a rákok szeretnek a holdfényben sütkérezni, illetve éjjel kell őket kifogni. Itt egy netes illusztráció a díszekről:

Én eddig egyszer voltam ilyen ünnepségen, mert azért nem kötelezően tartandó dolog ez, mint más ünnepek. Idén viszont az egyik ismerősünk pár hete felajánlotta azt a nagy vállalást, hogy ha lenne rá igény, akkor az udvarukban tartanának egy ilyen bulit. Volt rá igény, nem is kicsi. Egyébként hivatalosan augusztus elején tartandó a kräftskiva, de jobb később mint soha. Rákot még lehetett kapni, csak a dekor volt szegényes a boltokban.

16 felnőtt és 12 gyerek vett részt. A szervező csajszi kiosztotta a feladatokat és megrendeltek 9 vagy 10 kiló rákot. Ezeket vödörben, kilós kiszerelésben, előre megfőzve és elkészítve lehet kapni. A svéd rákok kilója 20-25 ezer forint. Egy kiló 20-25 darab rákot tartalmaz, ami 1-2 főnek elég. Béreltek asztalokat, székeket és még sátrat is. Én egy västerbotten-sajtos pite és egy csokis süti elkészítését vállaltam. A rákok mellett még pitét, sajtot, pirítóst és az említett alkoholt fogyasztják.

Én nagyon vártam ezt a rendezvényt. Végre valami felnőtt esemény. Abba nem gondoltam bele, hogy mennyire le fog kötni Loki, de azért így is jó volt. Sajnos valamiért nyűgös volt, pedig máskor elemében van, amikor társaságban lehet. Szerencsére azért volt sok jelentkező, aki szívesen megfogta és szórakoztatta. Remélem, hogy nem veszíti el azt a tulajdonságát, hogy jól elvan akárkivel. Már többen riogattak a szeparációs szorongással, ami ebben a korban szokott jelentkezni, de – lekopogom – egyelőre minden okés.

Szóval jó volt a buli, szuperjól megszervezték a vendéglátóink, bár többször elmondták, hogy mindenki hozzátett valamit, és ez nem kizárólag az ő érdemük. Már most mindenki követelte, hogy ebből legyen éves tradíció. A barátaink gyerekei már nagyobbak, 4 és 10 év között van a többségük, így csak Loki volt ennyire pici. A gyerekek teljes extázisban vadultak, ahogyan ilyen eseményeken lenni szokott, de tök jó hogy már magukra lehet őket hagyni. Emlékszem a pár évvel ezelőtti ilyen összejövetelekre, ahol még karonülők voltak, vagy a szüleiket nyaggatták. Most meg örültek, hogy mehetnek játszani, és nem kell az unalmas felnőttekkel lenni. A szülők meg örültek, hogy nem kell az unalmas gyerekekkel lenni, és végre csaphatnak egy nagy bulit.

Ja, még a rákokról azt akartam mondani, hogy számomra elég undik, nem mondom hogy rajongó vagyok. Amikor először hívtak minket ilyen buliba, akkor én nem is iratkoztam fel rákevésre, mert nem volt számomra bizalomgerjesztő a látványuk. Viszont ízre persze olyanok, mint a garnélarákok, és akkor rájöttem, hogy a látványt és a munkát leszámítva azért jó cucc. Pontosabban, évi egyszer belefér. Szinte művészet "feltörni" őket és hozzájutni ahhoz a pár falat húshoz, ami ehető belőlük. Kész oktatást kellett nekem adni a tapasztalt rákevőknek, de így is volt, hogy szétroppant egy-egy a kezemben és mindenfelé fröccsent a levük. Csodás. 

Ez az egyik legnagyobb rákrajongó résztvevő tányérja, aki ilyen metodikusan és már-már művészien elrendezte az elfogyasztott egyedeket. És így meg is lehetett számolni, hogy hányat ettek, mert voltak, akik versenyeztek. Az asztalon még a dalfüzet, ugyanis a svéd rendezvények elengedhetetlen része az ivós énekek. Egy ének eléneklése után lehet lehúzni a felest. Némelyik ének pajzán és/vagy nem túl gyerekbarát szövegű egyébként. Ezek az est második felében szoktak megjelenni.

piciovi

Meséltem erről a programlehetőségről, ami svédül öppen förskola, vagyis "nyílt óvoda/bölcsőde". Opcionális, ingyenes, 5 éves korig van, de leginkább a bölcsibe még nem járó gyerekek és otthonlévő szüleik szokták igénybe venni. Gondolom azért létezik ez a program, mert az ovi nem kötelező, és így biztosít minden önkormányzat vagy az egyház olyan közösségi élményt a gyerekeknek és szüleiknek, ami az ovihoz hasonlít. 

Tulajdonképpen Loki születésétől kezdve járhattam volna, de én csak most, nyár után mentem először. Egy rendes ovi egyik épületében üzemel az a hely, ahova mi járunk. Minden nap megadott időben van, általában 9-12-ig, és bármikor oda lehet menni és el lehet jönni. Nem szükséges bejelentkezés, de van jelenléti ív, ahova fel lehet írni magunkat.

Amikor bementem, egyből odajött az óvónő. Mindig van ott szakember is. Körbevezetett és elmondta a szabályokat. Én ámultam-bámultam a helyen. Olyan izgatott lettem a sok játéktól, mintha magamat vittem volna oda játszani. Tényleg olyan mint egy ovi, sok-sok játékkal, különféle játszóterülettel, plüssel, könyvvel és minden csudajóval. Itthon sosem tudnánk felvenni a versenyt azzal a sok mindennel, ami ott van. Ráadásul mindegyik játék biztonságos Loki számára, mert az ő korosztályának van kialakítva az egész hely. A felnőtteknek pedig a konyhában van kávé, esetleg süti vagy gyümölcs, és persze a babákat is meg tudjuk etetni, a hűtőbe betehetünk kaját stb.

Első alkalommal 8-10 szülő lehetett ott, és akkor Loki volt a legkisebb gyerek, a többiek 10 és 14 hónapos kor között voltak. Volt aki tudott menni, volt aki négykézláb rohangált mint a szélvész. Loki ámulattal nézte őket. Én mellette ültem a szőnyegen, és mindig vittem neki valami új, izgalmas játékot, és mindig voltak gyerekek, akik észrevették, hogy micsoda érdekesség van nálam, és odajöttek hozzánk. Még olyan is volt, hogy az egyik kisfiú ellökte Loki kezét a játékról, amivel játszott. Úgyhogy van ott élet, zajlanak az események. 

A szabad játék mellett minden nap megadott időben van éneklős foglalkozás is, amit az óvónéni tart. Ilyenkor körbeülünk, és Ylva néni tart előadást. A kis varázsbőröndjéből érdekes szereplők bukkannak fel, akikkel bábozik, vagy az énekeket játssza el velük. A szülők együtt éneklik és mutogatják az énekeket vele. Kivétel én, aki mint a többi gyerek, csak érdeklődve hallgatom őket, és próbálom én is tanulni a dallamokat, szövegeket és kézmozdulatokat. Ylva néni nagyon aranyos, és néha azon kapom magam, hogy a kis előadását annyira belemerülve nézem, mint a kismanók. Pontosabban én talán jobban élvezem, mint ők, mert ezek a pöttömök nem bírnak a popójukon maradni 10 percig se.

Tökéletes program, főleg rossz idő esetére. A többi szülővel még nem igazán beszélgettem, de majd abba is belejövök. Keddenként pedig mindig van egy meghívott szakember, aki egy adott témáról tart előadást és lehet tőle kérdezni. 

40

40 éves lett a férjem. Ezt olyan furcsa kimondani. Gondolatban valahol még ott tartok, hogy én 27 éves vagyok, Jack 30 és nincs gyerekünk. Sokat gondolkoztam, hogy mi a fenét lenne jó ajándék neki erre a neves napra, de sajnos különleges, eredeti, emlékezetes és személyes ötlet nem jutott eszembe. Maradtam az élményajándék vonalon, és egy hétvégi wellnesshotel-kirándulással leptem meg, amire pár hét múlva kerül sor. Olyan hotelt kerestem, ahova gyereket is lehet vinni, és amit találtam, elvileg szuper. Ebben az ajándékban azt érzem csak cikinek, hogy azt hiszem, magamnak nagyobb ajándék, mint neki. 

Ez volt a fő ajándék, de azért mással is készültem. Mindig szoktam tortát sütni, ami szintén nekem fontosabb, mint neki. Mint máskor is, most is Bebepiskótához fordultam segítségért. Nézegettem, nézegettem a tortáit, és végül az egyik országtorta, a 2014-es somlói revolúció, mozgatta meg a fantáziámat. Tudtam, hogy időigényes lesz, de jólesett ez a kis projekt, amivel három napon keresztül szöszmötöltem. Még új kellékeket is vettem hozzá. Elégedett vagyok az eredménnyel, habár az én tortám nem lett annyira szép, mint Bebéé, valamint a belefektetett idő szerintem nem arányos az ízélménnyel, tehát annyira nem finom, mint macerás, de attól még nem bánom, hogy ezt készítettem el. (A rumot narancslére cseréltem, mert egyikünk sem szereti az alkoholos süteményeket – lehet, hogy rummal erőteljesebb, különlegesebb az íze.)

Főleg Loki miatt, héliumos lufit is vettem, mert gondoltam, hogy értékelni fogja. Egyébként annyira nem, mert ő csak azt értékeli, amit megfoghat és betömhet a szájába, de a lufikat csak nézni szabadott, úgyhogy így hamar elvesztették a varázsukat. Nem úgy, mint az én komoly 40 éves férjem számára, aki három nappal később kiszívta belőlük a héliumot, hogy az idétlen hanggal szórakoztassa a kisfiát, de valljuk be, leginkább önmagát és engem.

Hétvégén átjött a családja is, ekkor szolgáltam fel a tortát. Azt hitték, hogy cukrászdából rendeltem, aminél jobb dicséretet nem is kaphattam volna. A tűzijátékos gyertyát pedig Loki megbabonázva nézte.

Ja, és még a kollégáinak köszönhetően is lett egy jó programunk. Tőlük étteremutalványt kapott Jack, és mivel vacsorára semmi extrát nem terveztem, javasoltam hogy használjuk fel egyből. A Kommendören nevű étterembe mentünk a belvárosba, és előtte még sétáltunk egyet a mellette lévő Humlegården parkban. Jól sikerült a vacsora, amire természetesen Lokit is vittük magunkkal. Magunk mellé ültettük a babakocsiban (nem volt etetőszékük), és jól is viselkedett, csak szegényke mindent meg akart enni. Amiből tudtunk, adtunk neki kóstolót, de azért a legtöbből nem lehetett. 

Én elégedett vagyok a szülinappal, jó hogy többlépcsős volt az ünneplés, és a fő ajándék még csak eztán jön, úgyhogy még van mit várni.

pár nap az öcsémmel

Fáradt voltam az út után és legszívesebben semmit sem csináltam volna csütörtökön (mintha amúgy opció lenne semmittenni egy baba mellett) de mivel az tűnt az egyetlen napnak, amikor nem fog esni, ezért aznap mentünk el a Skansenbe. Nem csak régi épületek, és korabeli stílusban berendezett házak vannak ott, hanem egy hatalmas, erdős-parkos területen található, ahol szuper sétálni, és van állatkert része is. Nem olyan "igazi" állatkert, hanem csakis Skandináviában őshonos állatokat tartanak. Igaz, van egy beltéri rész egzotikus állatokkal, viszont oda külön belépő kell. 

Szuper napot töltöttünk a Skansenben. Svédországban augusztus 20-a körül már megkezdődik az ősz. Elkezdődik az iskola, az emberek visszamennek dolgozni a hosszú nyári szabadságok után. Svéd beszédet alig hallottunk, de voltak olasz, angol, francia, ázsiai, magyar és más turisták is. Volt két magyar nő, és hallottam ahogy azt mondta az egyik a másiknak Lokiról, hogy "annyira édes ez a baba". Én nem szoktam felfedni, hogy én is magyar vagyok. Vagyis helyzetfüggő, mert ha itt, a környékünkön hallanék magyar beszédet más helyitől, akkor szerintem mondanék valamit, már csak azért is, mert még nem találkoztam más magyarral itt Danderydben. De nekik nem mondtam semmit, csak magamban egyetértettem. Itt az az édes baba:

Ja, az igaz hogy az egzotikus állatokhoz nem lehet bemenni ingyen, viszont van egy Baltic Sea Science Center nevű épület, ami ingyenes, és ott vannak a nagy akváriumok, olyan is, ahol fölöttünk úsznak a halak. Na hát ez volt a legérdekesebb dolog Lokinak.

Másnap esős nap volt, és a tesóm a királyi palotát és a Riddarholmen templomot nézte meg és egyedül csavargott, én pedig otthon maradtam Lokival, elpakoltam a ruhákat és a távollét után kicsit visszazökkentettem magamat és a lakást a régi kerékvágásba – habár Jack szép renddel és tisztasággal várt minket, és még az öcsém szobáját is gondosan elkészítette neki.

Szombaton pedig négyesben mentünk kalandozni. Örültem, hogy Jack is becsatlakozott. Az öcsém már harmadszor járt Stockholmban, és nem csak a városi nevezetességeket, hanem a környékbeli úti célokat is mind látta már. Végül Norrtäljébe mentünk, ami háromnegyed órára van tőlünk, és meglepően szép kisváros. Mármint azért meglepő, mert nem szokott szó esni arról, hogy az egy kirándulásra érdemes hely, pedig de. Talán csak picit messze van. Útközben pedig a Wira bruk nevű helyet néztük meg, ami egy régi kovácsműhely, ahol kardokat gyártottak. 

Wira bruk

Norrtälje

Vasárnap este ment vissza az öcsém, és aznap még elmentünk a Tyresö kastélyba. Sajnos ez nem lett a legjobb programötlet. Nem tudtam, hogy ilyen rossz lesz átvezetni a városon, főleg visszafelé. Már máskor is voltunk a kastélynál és szép ott, de most belül is meg akartuk nézni, ami szintén rosszul sült el, mert csak tárlatvezetéssel látogatható. Azt hittem, hogy kibírja Loki rajtam a hordozóban, majd nézelődik közben és sétálgatok vele, de már a második szobánál kikapcsolhatatlanul hangoskodott, így inkább kimentem, hogy ne zavarjam a csapatot. Megvártam kint az öcsémet, és utána átmentünk az ottlévő mini szigetre, ahol ettünk és sütiztünk is a kávézóban. Este még elvittem a reptérre, és ezzel véget ért a bő kéthetes családi programozás és elkezdődött számomra is az őszi időszak.

otthon, édes otthon

Haladok tovább az augusztusi események megírásával. Szeretek visszagondolni az otthon töltött napjainkra. Annyira, annyira jó volt! Nagy hőség volt, de azt sem bántam. Jó volt még egy hét nyár, mert Svédországban ekkor már beköszöntött az ősz. Magyarországon pedig forró napsütés, (baba)medencézés és dinnyeevés várt minket. Az éjjeli, sötétben érkezés után izgalmas volt reggel felébredni Lokival és nézni, hogy mit szól mindenhez. Ámult-bámult. Először még minden alkalommal meglepődött a szüleimen, de aztán már járt a keze-lába örömében, amikor meglátta őket. 

Az egyik legjobban azt vártam, hogy a 87 éves nagyikám végre láthassa Lokit. Nehezen megy már és hőség is volt, de mégis váratlanul betoppant kedd reggel, mert már nem bírt várni, azonnal átjött megnézni a kis dédunokát. Többször át is mentünk hozzá. Almával vagy őszibarackkal várta Lokit, amit ő jóízűen el is fogyasztott. Így szerencsére már most végezhette a kedvenc és tipikus nagy-, vagyis dédnagymama-tevékenységet: az etetést és a gyönyörködést abban, hogy a gyerek megeszi azt a finomságot, amit ő ad neki.

A szüleimnél gyorsan hozzászoktunk a sok jóhoz. Ők egy nagy kertesházban laknak, ráadásul az unokák miatt van sok-sok játék, így az egész hely olyan Lokinak, mint egy hatalmas játszóház. De a játékoknál ezerszer érdekesebb volt az udvar! És az udvarban lakik két macska. Hú de érdekesek voltak a macskák! Elkerekedtek a szemei, kinyílt a szája és lelkesen csapkodott a kezével-lábával, ahogy a macskákat meglátta. Na de még a macskánál is van érdekesebb lény az udvaron. A robotmacska, vagyis a robotfűnyíró. Az a rejtélyes fekete, zúgós-búgós doboz, ami ide-oda megy. Lenyűgöző! És mindezt a sok-sok érdekességet a legjobb a babahintából nézni. Képes volt akár fél órán keresztül elterülve ülni a hintában, lengedezni, nézelődni és mosolyogni. Nem is tudta megunni a hintát. De nincs vége az érdekességek felsorolásának, ugyanis a szomszédban csirkék és kakas is van, akiket anyukám konyhai maradékkal etet, és olyankor nagy zsivajjal a kerítéshez sereglenek. Ámulatba ejtő jelenség! Na meg a konyhában a zúgós-sziszegős kávégép. Csupa-csupa bámulatos dolog, amilyenhez fogható Stockholmban nincs ám. Egy csodavilág vette őt körül!

Minden reggel úgy kezdődött vele a nap, hogy kimentünk az udvarra 6-7 körül, amikor hűvös, friss, nyári volt a levegő, a növények árnyékai hosszúra nyúltak a felkelő nap fényében, és csönd és nyugalom volt. A macskák jöttek dörgölőzni és dorombolni, mert várták a hamit. A fűnyírógép ide-oda járkált, a kakas meg néha kukorékolt egyet. Ezeket a látványosságokat elnézegettük egy darabig. Aztán pedig indult bent a játék, Loki is kapott reggelit, és nézhette a reggeliző szüleimet. Később a nap folyamán pedig mindig érkeztek hozzánk látogatók, vagy mi mentünk valamerre.

Hétvégén hazajöttek a bátyámék, akik kislánya nem egész két évvel idősebb Lokinál, így nem akkora a korkülönbség. Persze egy héthónapos és kétéves között mégis nagy a különbség, de hamar összeérnek majd. Cukik voltak együtt. 

Napközben főleg a lakásban vagy árnyékban az udvaron voltunk, és sétálni csak 6 után mentünk el, amikor elviselhetőbb lett a hőmérséklet. Sikerült találkozni két barátnőmmel, és a keresztszüleimtől is érkezett egy küldöttség. Apukám munkahelyére is bementem, hogy a kollégái láthassák a kisunokát. Még otthon megtanította Jack Lokit high five-ot adni, és mindenki elolvadt attól, hogy ha feltartotta pacsira a kezét, akkor Loki szépen adott is neki egyet. (Na, nem úgy kell elképzelni, hogy jól belecsap, hanem lassú, kicsit bizonytalan mozdulattal szépen hozzáérinti a kis kacsóját a másik tenyeréhez.) 

Anyukám a minap mondta, hogy elvarázsoltam az utcabeli idős néniket, akikkel beszélgettem. Tudjátok ezeket a klasszik leselkedő néniket, akik megbújnak az utcára néző nappali nyitott ablakában a függöny mögött, és amikor az ember gyanútlanul elsétál a házuk előtt, akkor egyszer csak olyan energiával pattannak fel és vetik rá magukat az ablakpárkányra, amit utoljára tesiórán szekrényugráskor produkáltak az 1880-as évek hajnalán. Csupa jókat meséltek anyukámnak rólam, rólunk. Mondjuk nem kellett sok ehhez, elég volt, hogy meghallgattam őket, megmutattam a kisbabát és mosolyogtam rájuk.

Volt még egy kedves élményem a városban. Elmentem egyik nap a Sparba, Loki a babakocsi mózeskosarában ült. Miután megtanult ülni, így közlekedtünk, hogy nem a sportrészben, hanem a mózeskosár elejében (vagy végében, attól függ, honnan nézzük) ül, mint egy csónakban. Így minden irányba tud nézelődni, előtte meg sok játék van, amikkel néha szórakozik. Cuki látvány, sokan megmosolyogják. Így álltunk a boltban sorban, kettő ember állt előttünk. Az előttünk lévő néni, amikor észrevett minket, egyből mondta, hogy "tessék csak előre menni a kisbabával". Teljesen váratlanul ért ez, mert Stockholmban soha nem fordult elő ilyesmi. Még akkor sem, ha Loki nyűgösködött. Akkor sem, amikor pici volt, akkor sem amikor a hordozóban rajtam lógott. Soha ilyet nem tapasztaltam, itt pedig az első és egyetlen vásárlásom alkalmával ez történt. Előre mentem, mire az előttem álló férfi, aki a 10 év körüli fiával volt ott, szintén előre engedett! Lehet, hogy csak a kisváros, lehet hogy épp csak az a két ember volt ilyen kedves, de elámultam ezen és nagyon aranyos volt tőlük. 

Szerda este jöttem vissza az öcsémmel, és előtte még sikerült a harmadik tesómmal is találkozni. Nekik két gyerekük van, 7 és 5 évesek és nagyon-nagyon várták már hogy élőben is láthassák Lokit. Az unokahúgom még egy kis alkotással is készült: krétával felírta a járdára, hogy "Szia Loki! Nagyon örülünk, hogy látunk. Szia Loki!" A sógornőm pedig finom ebéddel készült, külön nekem vegetáriánus fogással, desszertnek pedig az ország tortáját vették egy közeli cukrászdából. Úgyhogy nagyon jó dolgunk volt, jó volt az a pár röpke óra. Ezután mentünk a reptérre, habár már kaptunk sms-t, hogy késni fog a gépünk.

Végül majdnem két órát késett a gép, de nem panaszkodhattunk, mert az öcsikém munkahelye belépést biztosít neki az egyik lounge-ba (vendéggel együtt), és ott ücsörögtünk és eszegettünk. Olyan jól elvoltunk, Lokit is beleértve, hogy egyszer csak halál nyugodtan mondta az öcsém, hogy amúgy indulnunk kellene, mert utolsó hívás van. Szóval szó szerint futottunk a géphez, és odalett az a tervünk, hogy az elsők között szállunk fel. Szerettünk volna jegyet venni egymás mellé, de furcsa módon teljesen más elérhető helyeket ajánlott fel az alkalmazás nekem, mint az öcsémnek. Nem tudom miért volt ez, de nem volt két egymás mellett lévő hely. Így abban maradtunk, hogy kapunk amit kapunk, de azért megpróbálunk egymás mellé ülni. Szerencsére mind a ketten folyosó melletti helyet kaptunk, így arra gondoltunk, hogy majd előre beülünk ketten, és amikor jön az illető, aki középen ülne, felajánljuk neki, hogy ülhet középen a baba mellett, vagy hátra mehet a 21D-re. Ki az aki a babát és a középső helyet választaná? 

A tervünknek lőttek, amikor utolsóként szálltunk fel. Viszont a legnagyobb meglepetésünkre a szinte teli járaton pont nem ült senki középen mellettünk. Egy idősebb nő ült az ablak mellett, gondolom milyen boldog lett, amikor meglátta, hogy üres sor helyett egy kisbabás pár érkezik maga mellé. Már elindultunk a kifutón, amikor mondta, hogy lehet hogy jobb lenne, ha ő ülne a folyosó mellett, mert ki kell majd mennie a mosdóba. Erre felajánlottam neki a 21D-t, és az első adódó alkalommal le is lépett tőlünk. Igazi win-win szitu.

Visszafelé 6-kor indult a gép, így Loki nem volt álmos, és elkezdte egy idő után elunni magát és a sorra neki adott játékokat. Nyűgösködött, de azért végül sikerült elaludnia. Nekem fárasztó és küzdős volt az egész nap és az út, de leszálláskor, amikor még a gépen a folyosón álltunk, egy nő elkezdte, hogy "ó hát itt van egy kisbaba?! Hogy te milyen jól viselkedtél, nem is hallottalak! Nem úgy, mint a lányom, amikor pici volt... Ő végigüvöltötte az utat". Szóval ez volt a feedback egy hozzánk közel ülőtől, hogy nem is lehetett Lokit hallani. Ez megnyugtató volt. Én azért hallottam. Jack várt minket a reptéren, de már sötét volt. Szerintem megismerte Loki, mert nem nézte tátott szájjal, olyan "ez meg ki?!" fejjel, mint az új embereket szokta. Másnap reggel is jól elvolt vele, úgyhogy nem felejtette el. Ennél jobb nem is lehetett volna Loki első magyarországi látogatása, amiből ő semmire sem fog emlékezni. 

ketten jöttek, négyen mentünk

A családom nagyon várta már, hogy hazavigyem Lokit. Először május elején gondoltam hazamenni vele, de azelőtt sorra jöttek a látogatók, amibe kicsit belefáradtam, és elment a kedvem attól, hogy utána még az utazást tervezgessem és megoldjam. Nyugalomra vágytam, és hogy megtapasztalhassam a hétköznapokat kettesben-hármasban. Amikor a szüleim megtudták, hogy mégsem megyek haza májusban, vettek helyette repjegyet ők augusztusra. Ezután arra gondoltam, hogy majd valamikor ősszel megyek haza.

A júliusi nyaralás közben már eszembe jutogatott az ősz, ami a kedvenc időszakom. Szeretem a nyári forgatag és spontaneitás után beálló rendszerességet, a szürke hétköznapok boldogságát és a szeptember-októberi időjárást is. Rájöttem, hogy nem akarom egy hazalátogatással megtörni ezt az időszakot, illetve lemaradni a programokról (például kihagyni egy-két babaúszást). Az öcsémmel a legutóbbi látogatása végén azt beszéltük, hogy eljön még majd nyáron is, amikor jobb az idő. Ígéretét tartva rám írt megkérdezni, hogy az augusztus 20 és szeptember 20 közötti időszakban eljöhetne-e valamikor. Erre megszületett bennem egy ötlet: mi lenne, ha a szüleimmel együtt mennék haza, az öcsémmel pedig vissza. Gyorsan megnéztem a repjegyeket, és szerencsére volt még hely a szüleim járatára, és se az, se a visszaút nem volt túl drága. Megkérdeztem a szüleimet, hogy miután hazamennek, mit fognak csinálni? Apukám válasza: itthon szomorkodunk. Szomorkodás helyett vázoltam nekik az ötletemet, amit természetesen lelkesedés és öröm fogadott.

Így hát a Jackkel eltöltött hónap után csak négy napom volt kettesben Lokival, és pénteken már mentem is a reptérre a szüleimért. A hajnali járattal jöttek, így már 9-kor találkoztunk. Elámultak Lokin, hogy milyen nagy lett (utoljára 3 hónaposan találkoztak vele, most pedig épp 7 hónapos lett). Azt mondták, más élőben, mint a képeken. Loki pedig, ahogy az új embereket mindig, őket is hosszú perceken keresztül csak nézte, nézte vizsgáló tekintettel.

Szombaton elmentünk a hozzánk közeli Ulriksdal-kastélyba, ami az egyik királyi kastély, és Jackkel még nem is voltunk ott. Tetszett a kastély és hogy egészen jelenkori. A látogatás során tudtam azt meg, hogy a jelenlegi svéd király a nagypapája után örökölte a trónt, ugyanis még egy éves sem volt, amikor repülőgép-balesetben életét vesztette az apukája. A nagypapa ebben a kastélyban élt, és például a nappalit neki rendezték be, így az egész modern és hétköznapibb volt, mint a más kastélyokban megszokott helyiségek. Az is le volt írva, hogy az étkezőt van hogy ma is használják királyi rendezvényeken. Úgy tűnt, hogy esküvői fotózások helyszínének is népszerű a palota, mert négy jegyespárt is láttunk a kertben fotózkodni.

Vasárnap bementünk a városba, az Odenplan-tér körül sétáltunk. Bekukkantottunk a Gustaf Vasa templomba. Sajnos a különleges városi könyvtárat, ami szintén arrafelé van és egy neves épület, tavaly óta renoválják és még fogják is egy darabig (2027-ig), így nem tudtuk megnézni. Vasárnap már elkezdtem pakolászni, hétfőn már csak a környéken mászkáltunk, készültünk az útra és este mentünk a reptérre. 

A repülésen nem is izgultam annyira. Furcsa módon a babaúszás miatt többet izgultam. Talán azért, mert egyrészt ott voltak a szüleim, hogy segítsenek, másrészt mivel repülni már repültem, így el tudtam képzelni az egészet, hogy mint lesz, hogy lesz. Egyedül azt nem tudtam, hogy Loki hogy fogja viselni. Nem is konkrétan a repülést, hanem azt, hogy este 9-kor megy a gépünk, ami neki már nagyban az alvásideje. Azon aggódtam, hogy mi van, ha nem tud aludni, mert nem komfortos neki a zúgó gépen az ölemben.

A kocsiban elaludt, de ahogy kiszálltunk 7-kor, elkezdett nézelődni, és hát minden szuperérdekes volt neki. Elbúcsúztunk Jacktől, aki hazavezetett, és maradtunk hárman az "elrabolt" babával és kezdődött a magyar kaland! Ja, az vicces volt, hogy mondta apukám empatikusan, hogy "szegény Jack, most 10 napig nem fogja látni a kisfiát". Mire mondtam elcsüggedve, hogy "igen, az olyan hosszú idő. Félek, hogy el is fogja felejteni addigra!" Apukám pedig komoly, vigasztaló hangon válaszolt: "dehogy fogja!" Felderült arccal visszakérdeztem: "gondolod?" Erre érkezett a válasz: "hát persze hogy nem! Azért annál okosabb Jack". 

Gond nélkül átmentünk az ellenőrzésen, ki sem vetették a babát a hordozóból. A reptéren felváltva fogtuk, sétálgattunk vele és jókat nézelődött. Ez meg az egyik kedvenc fotóm lett:

Hamar beszálltunk, elöl ültünk, és Loki rettenetesen élvezte a sok beszálló embert, aki ment el mellettünk a csomagjaival. Mindent és mindenkit nézett. Izgatott volt és jó kedve volt, hiába volt már este 9 és már két órája ébren volt. Még a felszállás után is volt ereje nézelődni és örvendezni, aztán egyszer csak minden előjel és szó nélkül elbóbiskolt az ölemben, és bő másfél óráig fel sem ébredt. Az utolsó fél órában már nyűgös volt, de átlósan mögöttünk volt egy svéd nő, aki sokáig és nagyon kedvesen szórakoztatta. Mosolygott rá, kukucsosat játszott vele, Loki pedig nézte, nézte őt, mosolygott, csodálkozott és örvendezett.

Leszállás után várt még ránk egy autóút, de előtte még a transzfer a parkolóig. Erre nem gondoltam korábban, és megijedtem, hogy hova teszem Lokit, hogy biztonságos legyen neki a kisbuszban, de a sofőr igazi magyar leleményességgel megoldotta a helyzetet: "szépen üljek be a gyerekkel a hordozóban, ne kössem be magam és ő majd lassan vezet." Megvan itt a biztonság kéremszépen! Az autóút haza már gördülékeny volt. Mintha megérezte volna, a város határában ébredt csak fel, amikor 4 perc volt hátra az útból. Ekkor sírt és rugdalózott, szegény azt sem tudta hirtelen, hogy hol van és mi történik. De mire elszakadt volna a cérna, már otthon is voltunk, és a házba belépve ismét csak volt min ámulnia, hajnali 2-kor. Loki első Magyarországra utazása így tehát egy problémamentes és pozitív élmény lett.