első nap

Végre végre végre elkezdődött a gyakorlatom. Az utóbbi időben másról sem beszéltem. Hol a napjaimat próbáltam elképzelni, megtervezni, hol az útvonalat nézegettem, hol azon fantáziáltam, hogy vajon felvesznek-e a végén, jövő júniusban... Kifogyhatatlan mennyiségű témám volt. Na jó, igazából nem, csak ugyanazokat a köröket futottam újra és újra egy kis módosítással. Leginkább emiatt Jack is alig várta, hogy kezdjek már végre, mert unta századszor megvitatni azokat a kérdéseket, amikre majd úgyis választ kapok, ha egyszer ott leszek.

Izgultam is meg nem is. Azért nem izgultam, mert tudtam, hogy első nap nem fog semmi nagy dolog történni, csak találkozom a supervisorommal, aki mindent megmutat, körbevezet, kapok laptopot, belépőkártyát, programokat stb. Tehát nem kell felmutatnom semmit, csak szépen érdeklődve figyelni és bólogatni. De azért persze mégis izgultam. Például amiatt, hogy vajon milyen lesz ez a srác, akivel a fél napot együtt fogom tölteni és még együtt is ebédelünk. Akár csak 20 perc kettesben is kínossá tud válni, ha például a másik egy unott/szótlan/mogorva alak. Szóval reméltem, hogy Pontus nem ilyen lesz, bár a mailjei alapján vidám fickónak képzeltem el.

Ez így is lett, Pontus jókedvű, közvetlen, beszédes, érdeklődő és egyelőre úgy gondolom, hogy a világ legesleglazább emberkéje. Abszolút nem volt kínos vele lenni, pedig még haza is dobott kocsival, mert közel lakunk egymáshoz. És ebédre is meghívott, szóval irtó rendi tényleg. Az autóban már sorozatokról beszéltünk, nem munkáról, és meglepetésemre kiderült, hogy nemcsak azokat a svéd sorikat nézi, amiket mi is szoktunk, hanem még a párkapcsolati realityket is. Sok mindent elképzeltem, hogy milyen lesz az első napom, de azt nem gondoltam volna, hogy majd a Házasság első látásra és az Első randi készítőinek matchmaking képességeit fogom elemezgetni a supervisorommal. 

A gyakot megelőző gondolataimban szerepelt természetesen az is, hogy vajon milyen lesz az iroda. Egyik nap például megkérdeztem Jacket, hogy szerinted a mi irodánkban is lesz valami jó dolog, mint nálatok? Mire gondolsz, kérdezett vissza, mire én elgondolkoztam. Nem is tudom... gyümölcs? Hát ez a vad vágyam is valóra vált, de sokkal több is van az irodában, mint gyümölcs. Ahogy körbementünk, visszafogtam magam, de amikor Pontus nem figyelt, készítettem pár fotót és izgatottan elküldtem pár embernek, hogy lássák, milyen menő hely. Előtte nem akartam túlzottan lelkesedni, mert a végén azt hiszi, hogy ez a kelet-európai csaj most lát életében először érintőképernyőt és nagy monitort. 

A munkavégzés ultra rugalmas. Pont az a kollégám, akivel szorosan együtt fogok dolgozni, Dalarnában (majdnem 3 órányira) lakik és ő csak havi két nap megy be az irodába. Mások is hasonlóan lehetnek ezzel, mert kongott az iroda az ürességtől. Ez valahol azért lehangoló, furcsa hogy ötszázan dolgoznak a cégnél, bent meg teljes termek állnak üresen. Ugyanakkor jó is a lazaság, mert kb. azt csinálok amit akarok, akkor kezdek dolgozni, amikor szeretnék (vagy amikor meeting van). Ma is a nap közepén jöttünk haza, hogy elkerüljük a forgalmat. 

Kaptam laptopot is, ami sajnos egy Macbook. Jó, nem sajnos, de én sosem használtam Apple termékeket, úgyhogy egyelőre totál ismeretlen terep. Úgy érzem magam, mint egy 80 éves néni, aki életében először használ számítógépet. Megijedek, hogy mit kattintottam el, nem értem hova tűnt, percekig keresek dolgokat, tutorialokra keresek rá stb. Szörnyű! Ma volt egy rövid meetingem Peterrel és a kisfőnivel. Vagyis igazából nem tudom, hogy ő főnök-e, de talán igen. Pontus gépén 10 perc után befagyott minden, csak a hang ment tovább. Őt a legkevésbé sem zavarta, engem annál jobban, mert így is épp eléggé küzdöttem a svéddel és hogy jó benyomást tegyek erre a két emberre videón keresztül, de erre befagy a kép és csak a hang marad. Idegesítő volt. De holnap lesz one-on-one Peterrel, az már jobb lesz remélem.

Amúgy meg szétvet a büszkeség, a boldogság és az izgatottság. Odavagyok mindenért és iszonyatosan büszke, hogy ide kerültem, itt dolgozhatok és remélhetőleg sokat fogok tanulni olyan profi emberektől, mint Peter. Ez egy nagyon-nagyon svéd cég, eddig alig láttam külföldi nevet, ami manapság elég ritka, főleg Stockholmban. Külön örülök, hogy egy ennyire svéd helyen lehetek, és nem egy multinacionális cégnél. Nemcsak a dolgozók svédek, de a cég is csak a svéd piacon van jelen, és az elmúlt úgy 50 évben az egyik meghatározó márkanév az országban, amit mindenki ismer Malmötől Kirunáig. Iszonyat jó érzés. Alig tudtam este levakarni a vigyort az arcomról. 6,5 éve érkeztem először Svédországba. Az előző két munkahelyemen pesztráltam gazdag emberek gyerekeit és súroltam padlót és sütőt... Most pedig itt vagyok, egy menő cégben menő emberek között, akikkel svédül beszélek és egyenrangú vagyok velük. Hát hogy ne lennék boldog és büszke! Hogy milyen lesz a folytatás, majd kiderül, de ennél jobb első napom nem is lehetett volna.