színes körmök, szürke hétköznapok

Bár a körmök színesebbek, mint amennyire a hétköznapok szürkék, de most már nyolc hete járok suliba és megy az őszi időszak, az én újévem, és jól beállt pár rutinom, így igazából minden nap és hét elég hasonló. Én szeretem ezt az időszakot, és nem is vágyom semmi különösre. Úgyis ott lebeg már a fejünk felett a közelgő karácsony, amire (és a szilveszterre) szinte már mindent megterveztem és lefoglaltam, úgyhogy gondolatban néha előre szaladok, és tudom, hogy hipp-hopp itt lesz az is. Úgyhogy addig kiélvezem, ami most van.

Úgy néznek ki a napjaim, hogy kávé után megcsinálom a napi edzést, zuhanyozom, reggelizem, órán vagyok, ebédelek, aztán sulis feladatokkal és a házimunkával foglalkozom. Minden nap 5-6 körül főzök, általában olyat és annyit, hogy mindkettőnknek maradjon másnapra ebédre is. Így tulajdonképpen kétszer eszem meleget, ami nekem furcsa, de Jack szerint ez a normális. És valóban, a svédeknél nem ritka az, hogy ők ebédre és vacsorára is főtt ételt esznek. A dolgozó emberek gyakran esznek valahol ebédmenüt, de a családi főétkezés itt a vacsora, mert a munkából hazaérve akkor tudnak főzni. A gyerekeknél ugyanez van, mert a suliban ebédelnek, de aztán este közösen a családdal is meleget esznek. Az "én" gyerekeimnél is ez volt, hogy én minden nap főztem nekik, és gyakran előfordult, hogy ugyanolyat sikerült készítenem vacsira, amit ebédre kaptak, és akkor nyavalyogtak...

Volt a héten újabb csapatmunka, de most csak ketten voltunk, nem hárman, és egy új emberrel kerültem össze, aki egy nálam idősebb nő volt, és vele jobban éreztem magam, mint a két turbó csajszival. Sokat makogtam svédül, és közben a belső hangom néha kommentálta a helyzetet olyan gondolatokkal, hogy "nyögd már ki", "nem is úgy mondják", "hogy van az a szó??", "de hülye vagy, ez angolul volt" vagy "hát ez nagyon szánalmas", de kitartóan álltam a sarat, és amit elvesztettem svédben, azt behoztam a szoftverhasználattal, mert abban ügyes voltam, és volt amit én mutattam meg a partneremnek, és meg is dicsért. 

Családi fronton a hároméves unokahúgom kavarta fel (önhibáján kívül, szegényke) az állóvizet. Múlt hétvégén összejött mindenki, ami 10 embert jelent, beleértve a Mamáimat is, és szombatra olyan beteg lett az unokahúgom, és olyan tüneteket produkált, hogy felmerült a családban, hogy ugye nem covid, és de, covid volt. Annyira tipikus, hogy pont a találkozó előtt kapta el, és hogy csak addigra derült ki, mire találkozott mindenkivel. Szegénykém pár napig nagyon beteg volt. Köhögés, láz, étvágytalanság. Aztán az anyja is nagyon beteg lett, és a kisöccse is eléggé. A bátyám viszont nem. Viszont szerencsére most már talán kimondhatom így 8-9 nap után, hogy a Mamáim, a szüleim és a többiek nem kapták el, ami azért nagy csoda. Egész héten aggódtam, főleg a Mamáim miatt, mert oké, hogy 3 oltás, de azért a koruk miatt sosem lehet tudni.

Két vasárnap is az volt a téma nálunk, hogy menjünk el valahova reggelizni vagy bruncholni, majd sok-sok időt töltöttünk a gép előtt kávézókat, reggelizőket keresve, hogy hova is menjünk. Közben mindkétszer arra gondoltam, hogy inkább elmegyek a boltba, és összedobok én egy jó reggelit. Viszont két hete azért sikerült végül egy nagyon szuper helyet találnunk egy vegán kávézóban. Ott minden annyira finom volt, hogy azóta is eszembe szokott jutni. Nem vagyok egy food blogger, elég béna ez a kép, és az isteni raw sütik nincsenek is rajta, pedig az volt a hab a tortán. 

Most hétvégén viszont tényleg elhatároztam, hogy itthon készítek egy kis mini brunchot, és sütöttem gofrit, amihez sós és édes feltét is volt. A sós lazaccal és kaviáros szósszal volt, az édeshez pedig almás fahéjas feltétet készítettem és ami nem látszik, az a juharszirup, amivel az egészet beterítettük.

Péntek estére pedig teljesen véletlenül gyertyafényes vacsoránk lett, de tényleg nem terveztem. Telóztam az egyik barátnőmmel, és közben összedobtam a lasagnét. A szekrényben megtaláltam ezt az utolsó gyertyát a tavalyi adagból (el kell mennem az IKEA-ba feltölteni a gyertyakészleteimet), és rendhagyó módon egy üveg vörösbor is előkerült. Pedig én tényleg mondhatni soha nem veszek bort, de egyszer amikor átmentem Kathie-hez ezzel a borral kínált meg, és nekem annyira ízlett, hogy végül megkérdeztem, mi volt az, és vettem egy üveggel magamnak. Másnap készítettem gombás tejszínes tagliatellét, és jól meglocsoltam azt is ezzel a vörösborral. Lehet, hogy ilyen recept amúgy nincs, de szerintem nagyon jó lett. 

Ja és végül a címbeli színes körmök. A suli kezdete óta a másik heti rutinom az lett, hogy minden vasárnap újrafestem a körmömet. Általában egyik héten valami szolid, normális színnel, másik héten meg valami feltűnőbb. Mert egy hét alatt azért kezdem soknak érezni a sok színt, és akkor jöhet valami visszafogott, a visszafogott hét végén pedig megunom azt, és ez így váltakozik. Most ilyen meleg és hideg színpaletta lett.
A sulira egyébként haragszom, mert én becsülettel bemegyek a fizikai órákra az épületbe, de azokon az órákon is bejelentkezik a tanár Zoomon, és mindkét alkalommal csak kilencen voltunk IRL, online pedig huszan. És nem is ez zavar, bár ez is egy kicsit, hanem az, hogy olyan hideg van az épületben, hogy én ezt nem bírom. Most kedden direkt a legmelegebb pulóveremben mentem, de szép lassan az öt óra alatt először az ujjaim kezdtek ledermedni, aztán a végtagjaim, végül pedig az agyam is. Legalábbis úgy éreztem. Úgy fáztam, hogy nem is tudtam koncentrálni semmire, és elvesztettem a kedvemet is, mert nem tudtam másra gondolni, csak hogy fázom. Ez a fotó a fagyoskodás után készült, biztos azért ilyen dermedtek a kezeim. Lehet, hogy most kedden be sem megyek.

jelenetek egy hétvégéből

Megint egyedül vagyok a hétvégén, mert Jack még egyszer utoljára az évben, a hideg idő ellenére, belevetette magát a svéd vadonba hű kalandortársával. Örültem neki, hogy el tudtak menni, én pedig egy kicsit magamban lehetek. Szeretem, amikor jó programja van, én pedig élvezhetek egy-két nap egyedüllétet. Többre nem is vágyom, hiányzik Jack, de azért szeretem néha, amikor nem kell egymáshoz alkalmazkodnunk hétvégén, hanem épp, amihez kedvem van, azt csinálhatok. Egy icipicit szoktam azért aggódni, amikor kenuzni van. Ilyenkor csak esténként szokta bekapcsolni a telefonját, így napközben nem tudom, mi újság lehet vele. Szerencsére már tényleg nem nagyon aggódom, de azért megkönnyebbülés, amikor este ír, hogy találtak sátorhelyet és minden oké. Most például a hideg a kockázati tényező, mert este -1 fokig lehűl a hőmérséklet, és a barátja is hogy járt múlt héten...

Tavaly nyáron írtam Jack "nomád" barátjáról, aki északon él a semmi közepén. Bármennyire is őrült ez a srác bizonyos szempontból, én azért csodálom őt az életmódja miatt. Írtam a bejegyzés végén, hogy gyereke lesz, aki tavaly szeptemberben meg is született, és azóta megváltozott az élete. Már nincs együtt a gyereke anyjával, de nem költözött vissza az otthonába, hogy a gyereke közelében lehessen, és ott lakik ő is az exe falujában. Nála a "lakik" azt jelenti, hogy egy sátorban alszik az erdőben. 

Na és múlt vasárnap majdnem halálra fagyott ez a srác. Elment horgászni a kenujával, és beleborult a jeges vízbe. Ott északon már leesett az első hó és fagypont körüli a hőmérséklet. Próbálta felfordítani a kenuját, sokáig küzdött vele, de nem sikerült, így végül kénytelen volt feladnia, és partra úszni kenu nélkül. Csakhogy a legközelebbi partot nem lakott terület, hanem egy aprócska sziget jelentette, ahol a madár se jár, így hiába ért partot, a vizes ruháiban és nulla fokban semmi esélye nem volt a túlélésre. Ott ült, és meg volt róla győződve, hogy eljött a vég. Isteni szerencsének köszönhető, hogy a kenuját a falu felé sodorta a víz, ahol a gyereke anyja észrevette és felismerte, és azonnal a keresésére indult, és sikerült megtalálniuk. Így csodával határos módon túlélte ezt az esetet, és remélhetőleg arra jó volt, hogy mostantól sokkal elővigyázatosabb legyen, és mindig vigyen magával telefont vízálló tokban, meg úgy általában jobban vigyázzon magára. Na szóval a hideg nem játék, és könnyen történhetnek balesetek az erdőben, mint amikor én elvágtam a tenyerem. Úgyhogy én úgy gondolom, nem ok nélküli az aggodalmam, de Jack szerint igen, mert ő tud bánni a késsel és amúgy is vigyáznak magukra. 

Én közben végignéztem a Jelenetek egy házasságbólt. Az eredetit nem láttam, és nincs is kedvem megnézni, de ez az új nagyon jó lett. És bár jól meg van csinálva, fantasztikus a két színész, de akkor sem az én ízlésemhez passzoló mű. Igaz, hogy a kedvenc fajta filmjeim mindig azok, amik az emberi érzésekről szólnak, de azt hiszem, akkor tudom igazán szeretni őket, ha valahol tudok azonosulni a karakterekkel vagy hasonló mentalitásúak, mint én. Ez a két ember távol áll tőlem. Persze nem is vagyok 12 éve házas, 40-es nő, de ezt leszámítva sem vagyok olyan, mint Mira. Semmiben. Több helyen olvastam, hogy jaj, ezt házasok inkább ne nézzék meg, mert majd megkérdőjelezik a szerelem és a kapcsolatok tartósságát, de én nem éreztem azt, hogy ettől a sorozattól újraértékelném a párkapcsolatomat, mert annyira más ez a két szereplő, mint én vagyok.

Számomra párkapcsolati, beszélgetős témában talán sosem lesz jobb film, mint a Mielőtt felkel a nap trilógia. Nekem az a hangulat, azok a beszélgetések, azok a személyiségek, amik igazán magával ragadnak, és bármikor újra tudom nézni Celine és Jesse történetét. Mondjuk ott is főleg az első két részt imádom, és gondoltam is arra, hogy ez a Jelenetek egy házasságból akár róluk is szólhatna a történet 4. és 5. részeként. Vagy ott van a Weekend c. film, ami mondhatni a "meleg Mielőtt felkel a nap", és abban két meleg srác hétvégéjét követhetjük végig.  És a Blue Valentine Michelle Williamsszel és Ryan Goslinggal, ami egy szintén kedvenc szívszorító párkapcsolati filmem. 

Ezenkívül nem csináltam túl sok mindent, de pont erre vágytam, hogy csak pihenjek. Reggel megcsináltam a programból a sérülésem miatt kimaradt napot, így most már újra naprakész vagyok. Délután pedig körbesétáltam a tavat a hideg, de szép időben, és annyira jó kedvem volt. A Jelenetek...-ben az egyik részben Asaf Avidan szólt, akinek nagyon szeretem a zenéjét. Még régebben sokat hallgattam, és így most újra eszembe jutott. Elvittem a szupi zajszúrős fejhallgatót, aminek annyira jó a hangzása, és tényleg semmi mást nem hallok benne, csak a zenét. Végighallgattam Asaf Avidan legújabb albumát, aztán más számokat is, és úgy éreztem magam, mint egy filmszereplő, aki épp egy vidám montázsban sétál a szép őszben szuper zenékre. Olyan boldog voltam, hogy legszívesebben tánclépésekben ugrándoztam volna, ha tudnék táncolni... Mint Mads Mikkelsen a Még egy kört mindenkinek végén. Van ez a You Sexy Thing feldolgozása Zella Daynek, és nekem ez olyan szám, hogy nem tudom nem feltekerni a hangerőt, és minimum kétszer meg kell egymás után hallgatnom. A klipje meg lélekben én vagyok, amikor Jack nincs itthon haha.

rend a szekrényben

Reggel szólt a rádió, és felváltva beszéltek arról, hogy Alec Baldwin véletlenül agyonlőtt egy operatőrt filmforgatás közben, és hogy egy 19 éves, ismert svéd rappert agyonlőttek Stockholmban. Mi a fene?! Mind a kettő hír sokkoló, de így együtt... Főleg Alec Baldwin, basszus. Mész reggel dolgozni, és véletlen megölsz valakit. Ezt nem lehet feldolgozni, de persze főleg szerencsétlen operatőr és a családja... Nem hiszem el, hogy 2021-ben nem lehet olyan kellékeket használni filmforgatáson, amik még csak megsebesíteni sem tudják a stáb tagjait, nemhogy megölni őket. Amikor számítógépes trükkökkel minden megoldható. 

Szóval ezzel a hírrel kezdődött a mai reggelem, aztán 10-től órám volt. A héten volt egy csapatmunka, ami mára volt esedékes. Kedden esős, borongós, hideg nap volt, és majdnem nem mentem be a suliba (online is közvetítik a helyszíni órát is), de végül igen, és nem bántam meg. Csak kilencen voltunk, úgyhogy családias volt a légkör. Akik bemennek, azok a kis buzgómócsingok (mint én), úgyhogy két ilyen csajjal kerültem egy csapatba, akikkel amúgy balettoztunk is a suli kezdetén. Huh eléggé szenvedtem velük a héten a csapatmunkában, mert annyira alaposak és túlontúl lelkesek voltak, és szerintem tízszer annyi időt és munkát öltünk a feladatba, mint kellett volna, de nem is érzem azt, hogy ezáltal jobb munkát végeztünk, inkább csak olyanokat csináltunk, ami nem is része a feladatnak. 

Én nem vagyok az a túlteljesítős. Szeretem a képességeimhez mérten a lehető legjobban megoldani a feladatokat, de nem vagyok az a típus, aki ott ül felette az utolsó utáni percig, mert minek. A dolgozatokat is általában az elsők között adtam be, mert hányszor olvassam el a válaszokat? Mi arra az esély, hogy a harmadik vagy negyedik átolvasáskor fogok felfedezni valami banális hibát? A fordítás is ilyen volt, hogy bármeddig lehetne dolgozni egy-egy projekten, és a végtelenségig formázgatni, átírni, gondolkozni, hogy így a jobb vagy így a jobb... De tudni kell azt mondani, hogy ennyi volt, nem nézem többet, leadom, a legjobb tudásomhoz mérten megcsináltam a munkát, és jöhet a következő. Ez a két csaj meg ott ült órákon keresztül, és így én is, és mindenféle apróságon vacilláltak, és nem tudtam értékelni ezt.

Ráadásul nagyon bénán ment velük a svéd. Alig szólaltam meg. Biztos jobban zavarban voltam ezek az osztályelső, okos, ügyes, szorgos lányok társaságában, és nem nagyon tudtam kifejezni magam, pedig természetesen véleményem az volt mindenről. Volt olyan is, amit tudtam, hogy rosszul csinál az egyik lány, illetve már megint csak felesleges időtöltés, és azt el is mondtam neki, hogy ebben a feladatban nem elvárás, hogy kitaláljon tíz parknevet, és keressen hozzájuk tíz különböző képet, hanem elég csak megmutatni, hogy itt lesznek a parkok felsorolva, és így fog kinézni. Lehet ugyanaz az összes neve, vagy ha nagyon akar nekik nevet adni, akkor nevezze el őket színekről, és akkor megvan gyorsan. Hümmögött rá valamit, és este láttam, hogy csak ott van a tíz park tíz külön névvel, fotóval, adatokkal, mindennel, szóval semmit sem ért a hozzászólásom és képes volt erre pazarolni az idejét. Panaszoltam Jacknek, hogy a buta svédem miatt én is butának tűnök, és nem hallgatnak rám a lányok, pedig ugye, hogy nem kell arra pazarolni az időt, hogy kitaláljon tízféle parknevet?! Jack: nem... elnevezhetné például színekről is őket. 

Na és volt ma óra, de egyszerűen nem tudok ott ülni a gép előtt, és figyelni az előadásra. Főleg amikor Jack itthon van, ezért én az ágyon ülök a laptoppal és nincs nagy képernyőm vagy íróasztalom. Három másodperc alatt elterelődik a figyelmem, megnyitok honlapokat és mással kezdek foglalkozni. Jobban tudok figyelni, ha fejhallgatón hallgatom az előadást (így jobban is hallom), és közben valamit csinálok, például mosogatok, rendet rakok, elpakolom a mosást stb. Valahogy jobban rá tudok koncentrálni ilyenkor a hallott szövegre, mintha csak bámulnám a képernyőn a prezi szövegét vagy a tanár fejét. Úgyhogy ma a hálónkba ragadva óra közben végre rendet tettem a ruháim között, és félretettem pár ruhát, amit elviszek a használtboltba, mert sosem hordom/nem jó méret.

Az a "veszélyes" a rendrakásban, hogy egy csomó hely felszabadul, és megállapítom, hogy van itt még hely! Általában azért sem szoktam új ruhákat venni, mert úgy vagyok vele, hogy el sem fér. De azért férne még valahova. Mostanában nem szeretek feketében lenni, szívesebben hordok színeket, úgyhogy szívesen beszereznék még pár vidámabb darabot, bár továbbra is heti nagyjából kétszer veszek fel nem otthoni ruhát, úgyhogy tök felesleges még több ruha. Most szinte mindig a púderszínű pihepuha pulóveremet hordom, amit két éve az amerikai barátnőm választott nekem, amikor itt volt Stockholmban. Én nem szeretem a rózsaszínt, semmim se volt, ami rózsaszín, és csak azért vettem fel ezt a pulcsit, mert ő kérte, de aztán nagyon tetszett és szerintem jól illik a bőrtónusomhoz. Úgyhogy jó szeme van a színekhez.

Ez a két szekrény az én ruhám. Mázli, hogy ez az ikeás, olcsó, háromfiókos tároló pont befért a szekrényünkbe, és így ki tudjuk használni a polcok alatti nagy helyet. Az egyikben az otthoni és alvós ruháim vannak, a másikban pedig a fehérneműim és a sportruházat. Van még egy polc, amin a vasalnivalók vannak, és a nadrágok mögött vannak a ritkábban hordott darabok, illetve pár nyári ruha, de az alig van.

Most megint szépen állítva pakoltam be az otthoni ruháimat, nem pedig egymásra téve, mert akkor mindig ugyanazokat hordom. Ezek a szép beállítások pár hét alatt tönkre szoktak menni, de mindig remélem, hogy most majd fenntartom a rendet.

netflix: egy szobalány vallomása

Befejeztem a Maid című sorozatot, aminek mint megtudtam, magyarul Egy szobalány vallomása a címe. (Miért nem vallomásai, többes számban? Nekem nem is hangzik jól egyes számban, és nem is egy vallomásról van szó – bár ami azt illeti, vallomásról sem, hanem inkább viszontagságokról).

Mostanában csak újranéztem sorozatokat, illetve most a régebbi Silicon Valley-t kezdtem el, és eddig tetszik, de újat nem nagyon láttam olyan igazán jót. Ez a Maid viszont eléggé tetszett, és egyben egy csomó nagy témát érint, mint a párkapcsolati (érzelmi) erőszak, az alkoholizmus, az egyedülálló szülőség, a szegénység és a mentális betegségek. Ha esetleg láttátok már, és van kedvetek, mondjátok el a véleményeteket ti is. A tovább mögött spoilerekkel leírom az enyémet.

még egy kis őszi stockholm

Ahhoz képest, hogy még mindig beteg a tanár, egyrészt élvezem a sulit, másrészt pedig szinte több anyagot és feladatot kapunk így, mint amikor tartja az órákat. Úgyhogy tegnap kezdtem azt érezni, hogy nagyon gyorsan fejlődnöm kell az időm beosztásában, és a munkaidőben, főleg mikor Jack is az irodában van, nekem is a "munkámmal" kell foglalkoznom, és takarítani, főzni, bevásárolni lehet este is. Éppen ezért blogolok most tanulás helyett. Hogy legyen hova fejlődni hehe. 

Na de gyorsan csak fel szeretném tenni a vasárnapi fotókat. Lélekben kétségbeesetten csimpaszkodom az utolsó őszi napokba, amikor még a divat (mármint jó kinézet és nem Michelin baba stílus) és nem a hideg idő diktálja az öltözködésemet. Amikor örömmel megyek sétálni, mert nemcsak kellemes az idő, de minden annyira, de annyira gyönyörű. Amikor még látni néha a napot, és az ég is kék néha. Amikor még nincs sötét délután 4-kor.
Vasárnap rengeteget sétáltunk. Annyi volt a napunk, hogy elsétáltunk egy kávézóba reggelizni, aztán abból a kávézóból elsétáltunk egy másikba sütizni. Onnan pedig egy bolt érintésével haza. De ez úgy egy 10 km-es kör volt. 

A Mälaren partján (ez az a tó, ami Stockholm körül mindenfelé van) van egy utca, az a neve, hogy Pettersbergsvägen, ami egy keskeny, dimbes-dombos, sokszor igen meredek út egy magaslaton, végig a víz mellett, és olyan házak vannak ott, és azoknak meg olyan kilátásuk van, hogy sírok. Álom az a hely. Ahogy rákerestem az utca nevére, kijött pár oldal, ami az ott eladott ingatlanokról ír, és a lakások/házak átlagos ára ott 14 millió korona körül van, ami félmilliárd forint. Íme két ilyen ház.

Ez pedig már a Lyran cukrászda, az egyik legszuperebb a városban. 1867-ben épült.

szuper szombat

Ez a mai nap annyira tökéletes volt, hogy nem is tudnék jobbat kívánni. Tegnap este még munka után pingpongoztunk. 10-ig van nyitva a terem, 9-ig béreltünk asztalt, de már alig volt valaki, és végül majdnem másfél órát játszottunk. Szerencsére nem küldtek el minket. 10 után értünk haza biciklivel, én jó kimerülten. Jól esett gyorsan pizsibe bújni, a meleg pléd alól szürcsölni a forró teát, és közben nézni az új sorinkat. Netflixes, az a címe, hogy Maid. 10 részes minisorozat, amit egy igaz történeten alapuló könyvből készítettek. Egy húszas éveiben járó csajról szól, akinek van egy kétéves gyereke és egy iszákos pasija, akitől egy éjjel elmenekül a kislányával. Mindenki nagyon szegény ebben a sorozatban, és mindenkinek balhés és problémás az élete, de összességében azért nem az az érfelvágós, lehangoló sorozat. Nekem nagyon tetszik. Egyből felkeltette a figyelmemet, amikor olvastam a sztorit, hogy takarítóként kezd el dolgozni. Na, mondom, ki nem hagynék egy sorozatot, ami egy takcsicsaj viszontagságairól szól. Persze ő olyan helyeken dolgozik, hogy az én rigolyás ex-főnökasszonyom és az undi feladatok semmik ahhoz képest.

Ma reggel fél 10-kor ébresztett Jack, hogy nem mindjárt találkozom Kathie-vel? Úgy aludtam, mint a bunda. Olyan jó volt a pihepuha ágyban a sötétben, tudva hogy itt a szombat, semmi feladatom nincs mára, Jack sem megy sehova, hanem az egész nap csak a miénk. Fél 11-kor találkoztam Kathie-vel a parkban a kis kávézóban. Nagyon jót beszélgettünk. Most tök jó dolgok történnek az életében, és nyugodt és vidám volt. Aztán hazamentem, bekuckóztam Jack mellé a kanapéra és megnéztünk még egy részt a Maidből. Aztán összeszedtük magunkat, és bementünk a városba. Vettünk törökmogyorót és aszalt áfonyát az iráni bácsitól a Hötorgeten. Fél-egy évente szoktunk elmenni hozzá, és mindig ő árul ott, és mindig megismer minket, bármilyen régen is voltunk utoljára. Olyan aranyos. Mindig örül nekünk, és bármit választunk, mindig elmondja, hogy ez a legfinomabb és legfrissebb termék, amit csak vehetünk. Nem olcsóbb nála semmi, mint a boltban, de jól esik támogatni. Tekintve, hogy még nem volt olyan, hogy nem ő lett volna ott, amikor menünk, szerintem úgy heti 60 órát dolgozik, és hóban, tűző napsütésben, esőben, mindig ott van.

Utána elsétáltunk a Vasaparkhoz ramenezni. Útközben a Take Ramen felé elsétáltunk egy fagyizó mellett, ahol az utcán is álltak az emberek, és láttam, hogy ez a Snö (Hó) nevű fagyizó, amiről már hallottam a város legjobb fagyizói válogatásokban. Úgyhogy természetesen a ramen után mi is befizettünk egy körre. Hát azt hiszem, ez a legjobb fagyi, amit Stockholmban ettem, de lehet, hogy egyébként is. Kétszer is megnyerte az ország legjobb fagyija díjat. Azért különleges, mert nem csak "sima" ízek vannak náluk, hanem minden íz két, három vagy akár négy ízből áll össze. Például pisztácia sóskaramellával, vanília olívaolajjal és tengeri sóval, tejcsoki karamellával és pekándióval. Az íz, az állag, minden tökéletes volt.

A kulináris élvezetek után sétáltunk még egy kicsit a városban, ahol teljesen pre-covid hangulat uralkodott. Szeptember végén eltöröltek minden korlátozást, és ez látszott is a városon. Mindenütt forgatag volt és sokféle esemény. A Sergels-téren hiphop zene bömbölt, és nagy tömeg nézett talán breaktánc versenyt, de annyian voltak, hogy nem is láttuk, mi történik. A Kungsträdgårdenen színpad volt felállítva és szintén hiphop zenét játszottak élőben. És még a Stockholm maraton is ma volt (mint Budapesten is ezen a hétvégén), és volt valami szurkolói pont, amerre jártunk. De akkor már 5 órája ment a verseny, és alig volt valaki arrafelé, csak a legutolsó emberek, akik szinte csoszogva mentek. 

Szent Jakab-templom

Kungsträdgården

a sárga a Grand Hotel, a másik nagy épület a Nemzeti Múzeum

a királyi palota (bal oldalon) és a Parlament

Az óváros metróállomásáról mentünk hazafelé, és még beugrottam egy Pressbyrånba két kaparós sorsjegyért. Jacknek olyan cuki dolgai vannak. Néha meglep valami aprósággal. Hazajön, és előhúz valamit a táskájából nekem. Egy tábla csokit vagy például kaparós sorsjegyet. Én amúgy nem szoktam venni, mert pénzkidobás, de azért imádom az izgalmat, hogy talán nyerek valamit. 30 korona a sorsjegy és gyakran nyerek vele 30-at vagy 60-at. Persze olyankor addig "veszem" a következőt a nyereményen, amíg végül már nem nyerek semmit. Most egyet kaptam Jacktől, nyertem vele 60 koronát, azon kértem két újat, és az egyikkel megint nyertem 60-at, szóval lesz még két sorsjegyem. És azzal nyerek majd százezer koronát. Egészen biztosan.

Gamla Stanban, az óvárosban

Ja, és az állomáson meg összetalálkoztunk Jack egyik barátjával és a családjával. A pandémia kitörése előtt, tavaly februárban találkoztunk utoljára velük, és Jack épp a múltkori horgászás után mesélte, hogy született gyerekük. Én meg: MIIIII??? Jack nevetett, hogy hát ő nem így reagált, hanem úgy, hogy aha, oké. Ez már a második gyerekük egyébként. Hathetes. Kérdeztem, hogy hívják? Mondták, hogy még nincs neve. Ők ilyen hippik. A csajszi egyébként is nevet változtatott. Nem árulja el, mi volt a régi keresztneve, de az új neve elég egyedi. Mondjuk, mintha én Hermionéra változtatnám a nevem. Tényleg, lehet hogy azért adnak ilyen nehezen nevet a gyerekeiknek (a másikkal is ez volt), mert ő nevet változtatott, és emiatt tudja, hogy milyen rossz, ha a gyerek nem szereti a nevét. No mindegy, tök jó, hogy összefutottunk velük, és láttam a kis hajasbébit. 
Most meg várom Jacket, hogy hazafelé hozzon nekem chipset, és nézhessük a következő részt a soriból.

őszi csavargás

A pandémia előtt folyton kutattam a programlehetőségeket, és figyeltem, hogy van-e valami jó film a moziban, van-e koncert, élőzene valahol, jön-e standupos a városba, vannak-e érdekes kiállítások, előadások, vagy bármi, amire elmehetnénk hétvégén. Aztán jött ez a másfél év nyomor, és ma jutott eszembe, hogy régen mindig rá voltam állva ezekre, most meg szinte teljesen lemaradtam az egyik kedvenc éves rendezvényemről, az Open House Stockholmról. Az Open House rendezvény egy brit nő kezdeményezése volt '92-ben, és a célja, hogy közelebb hozza az építészetet és építészeket a nagyközönséghez, és a program keretében nyílt napot tartsanak a városok legkülönfélébb épületeiben, amelyek egyébként nem látogathatóak. Sok nagyváros, többek között Stockholm is csatlakozott a koncepcióhoz. 

ilyenkor még a metróhoz vezető út is szép

Jackkel több évben is részt vettünk ezen a szerintem nagyon érdekes és "exkluzív" programsorozaton, ami keretében ingyenesen be lehet menni tök érdekes épületekbe. Vannak köztük régi kastélyok, közösségi házak, oktatási intézmények, hipermodern lakóépületek, irodák. Amit csak el tudtok képzelni. Voltunk fent a 84 méter magas Dagens Nyheter irodatoronyban, néztünk meg kollégiumi szobát az egyik belvárosi kollégiumban, bementünk a 17. században épült van der Nootska palotába, leereszkedtünk 25 méter mélységbe Svédország első atomreaktorába, és körbenéztünk egy teljesen új városrészen, ahol a modern óvodát maga az építésznője mutatta be. Na szóval nagyon érdekes az egész. Követem őket a facebookon, és ma délelőtt felugrott a program, és így tudtam meg, hogy most hétvégén volt, és ma volt az utolsó nap.

Már majdnem dél volt, és a legtöbb hely du. 1-ig látogatható, de találtunk egyet a közelben, úgyhogy gyorsan felöltöztünk és átugrottunk oda, Midsommarkransenbe. Egyébként is szeretem azt a városrészt. Nagyon hangulatos utcák vannak arrafelé. Egy újépítésű, szép épületben egy 47 négyzetméteres lakáskát lehetett megnézni. Érdekes volt, főleg hogy a mi lakásunk is pont ekkora. Gyorsan megvoltunk ezzel a programmal, mert csak egy keveset beszélt róla az építész, megnéztük a lakást, és ennyi volt. Ezután sétáltunk egy picit a környéken az őszi színpompában, majd beültünk a Pita i Parken nevű étterembe egy kebabra. 

ezt az épületet nézhettük meg

szeretem midsommarkransen épületeit

mennyire hangulatos!

még az ebédünk is őszi színekben pompázott

recept: svéd kardamomos csiga

Ha illatot is lehetne mellékelni a receptek mellé, akkor most olyan illatok terjengenének a képernyőről, hogy mindenkinek összefutna a száj a nyálában. Frissen sült kelt tészta, kardamom és fahéj illata lengte be egész nap a lakást, és szerintem az egész épület is. Nagyon elégedett vagyok a recepttel, amit használtam. Véleményem szerint sikerült megközelíteni a legfinomabb pékségbeli kardamomos csigák szintjét, úgyhogy ha valaki szeretne egy csepp Svédországot varázsolni az otthonába, annak jó szívvel ajánlom ezt a receptet. Nem is bonyolult elkészíteni, nem vagyok egy cukrász én sem, de szerintem nem lehet elrontani. 

Egyébként holnap, október 4-én ünneplik az országban a fahéjas csiga napját – nem túlzás azt mondani, hogy a svédeknek nemzeti süteménye a kanelbulle. Ilyenkor a városban fahéjillat terjeng. Nagyon szeretem. Ez a nap motivált abban, hogy a hétvégén elkészítsem a saját verziómat, de mivel a kardamomosat jobban szeretem, így most először azt sütöttem.

Elkészítési idő: kb. 1 óra a csigák megformálásáig + 2 óra pihentetés + 1 óra a kelesztés után 
Mennyiség: nekem 30 dundi csiga lett

HOZZÁVALÓK

A töltelékhez

• 200 gramm szobahőmérsékletű vaj
• 1 dl barnacukor
• 1 dl kristálycukor
• 1 ek. vaníliás cukor
• 2 ek. őrölt kardamom 
• 2 tk. kukoricakeményítő
• 1 ek. víz

A tésztához

• 50 g szobahőmérsékletű élesztő
• 5 dl szobahőmérsékletű tej
• 2 tk. őrölt kardamom
• 1 tk. őrölt fahéj
• 250 g szobahőmérsékletű vaj
• 2 dl kristálycukor
• 1 kg búzafinomliszt (én végül többet használtam)
• 1 tk. só

A csigák megkenéséhez:

• 1 tojás
• 1 ek. víz
• csipet só

A cukorsziruphoz:

• 2 dl víz
• 1 dl kristálycukor 

A díszítéshez a tetejére:

• 0,5 dl kristálycukor
• 1 ek. őrölt kardamom (az őröltnél még jobb ha egész szemű kardamomot mozsárban összetörünk)

ELKÉSZÍTÉS

1. A töltelékhez összekeverjük a száraz alapanyagokat, majd a vajjal egységes masszává keverjük.
2. Beletördeljük az élesztőt egy nagy tálba, majd ráöntjük a szobahőmérsékletű tejet és eldolgozzuk.
3. Ezután hozzáadjuk a kardamomot, a fahéjat, a cukrot, a felkockázott vajat és a liszt felét.
4. Kicsit összedolgozzuk, amíg ragacsos állaga nem lesz, majd hozzáadjuk a maradék lisztet, amíg el nem érjük a kívánt állagot (amíg már nem ragad a kezünkhöz). Nekem ez 1 kilónál több volt, de nem tudom pontosan mennyi.
5. Alaposan meggyúrjuk a tésztát (géppel kb. 10 perc, kézzel kicsit több – jó karerősítés).
6. Nagyjából 30x60 centi méretű téglalappá nyújtjuk a tésztát.
7. A tölteléket egyenletesen eloszlatjuk az egész tésztán, majd hosszában összehajtjuk, tehát a krémes felét összetapasztjuk. Ezután laposabbra nyújtjuk, és ha keletkezett levegőbuborék, azt is eldolgozzuk (nekem a hajtásnál kilyukadt, és kijött egy picit a töltelék, de nem volt baj).
8. Keresztben, tehát a rövidebb felén egy centiméteres (vagy még keskenyebb) csíkokra daraboljuk. Ehhez én pizzavágót használtam.
   
   
   
   
   
9. Most jön a tekergetés része. Megfogunk egy hosszú csíkot, és körbetekerjük párszor az ujjunk körül, és a tésztacsík nagyjából felét a betekert csiga közepén körben rátekerjük. Ezt nehéz leírni, úgyhogy az eredeti recept videójában meg tudjátok nézni, 3:05-nél van. Nem baj, ha nem sikerül olyan szépre, mert akkor is jól fog kinézni. Ez ilyen rusztikus stílus, nem a tökéletesség a lényeg. 
10. Sütőpapírral bélelt tepsire tesszük őket. Én 9 darabot tettem egy-egy tepsire, mert a kelesztéskor megnőnek. A csiguszokat konyharuhával letakarjuk, és 2-3 óráig, a szoba hőmérsékletétől függően, hagyjuk őket megkelni.
11. 200 fokra melegítjük a sütőt.
12. Felverjük a tojást a kevés vízzel és sóval, majd megkenjük a tekercsek tetejét és oldalát.
13. Mehetnek a sütőbe, és 15 perc után már piroslik is a tetejük, és kész is vannak.
14. Miközben az első adagot várjuk, elkészítjük a cukros öntetet. Kis lábasban felforraljuk a vizet, és elkeverjük benne a cukrot. Én nem főztem tovább és nem sűrítettem be, csak így ahogy volt, felhasználtam. Egyébként lehet kevesebbet használni, mint 2 deci víz és 1 deci cukor, mert nekem maradt belőle.
15. A szórást is elkészítjük a cukor és a kardamom összekeverésével.
16. Ahogy kijöttek a sütőből az istenien illatozó alkotások, a cukros vizet ecsettel rájuk kenjük, locsolgatjuk.
17. Végül díszítésképp megszórjuk a cukros kardamomos keverékkel.
18. Voilà, kész a kardamomos csigánk, ami tökéletes hozzávalója a svéd fikaszünetnek (ejtsd: FÍ-KA), vagyis a péksüti + kávé (vagy tea) + egy jó traccsparti kombójának.

heti események

• Suli. Elbizonytalanodtam, hogy jó választás volt-e ez a suli, mert itt egy tanárunk van, és egyrészt kétlem, hogy egy 36 éves ember minden területen kompetens lenne, másrészt a héten beteg volt, így nem nagyon voltak óráink. De nem baj, saját kezembe vettem a dolgokat, és nem várom el, hogy az iskola mindent a fenekem alá rakjon. Igyekszem nyitott szemmel járni, és magamat is képezni.
• Csalódás. Szombatom, amikor anyukámmal telóztam, egyszer csak előállt azzal, hogy apukámmal gondolkoznak azon, hogy október utolsó hétvégéjén meglátogatnak. Merthogy tavaly úgy szerettek volna eljönni a 30. szülinapomra, de azt elmosta a covid, és akkor most. Nagyon örültem, tervezgettük, mikor jönnek és hol szálljanak meg, és én már fejben a programokat terveztem... De ez csak csütörtökig tartott, mert kiderült, hogy mégsem jön össze az út. Novembertől ritkulnak a WizzAir járatai, ezért egy korábbi hétvégén kellene jönniük, de azt nem tudják megoldani. Azért nem annyira csüggedtem el, mert eredetileg az öcsém is jött volna, és megegyeztünk, hogy akkor jöjjenek mondjuk februárban, de akkor az öcsémmel. Azt nagyon bírnám, ha ő is itt lenne, úgyhogy ezért megéri várni még pár hónapot.
• Pingpong. Jackkel új helyre mentünk pingpongozni csütörtökön. Az a baj, hogy itt hivatalos órák vannak edzővel, és az egész félévre be kellene fizetni, úgyhogy ez elég nagy elköteleződés lenne, és már eltelt két hónap az ötből. De amúgy tök jó volt az óra. 12 asztal van, a legtöbben tiszta profik voltak, de az edző körbejár, és mindenkinek a saját szintjéhez mérten ad tanácsot, úgyhogy nem baj, hogy mi kezdők vagyunk. Aztán megtudtam, hogy ebben a klubban kezdte karrierjét a világ egyik valaha volt legjobb pingpongjátékosának tartott Jan-Ove Waldner.

pingpongórára menet a környék

• Állampolgárság. Benyújtottam a kérelmem svéd állampolgárságra juhé. Azt hittem, hogy jövő év végéig várnom kell ezzel, mert akkor lesz hivatalosan 5 éve, hogy itt élek, de a csajos brunch-on megtudtam az olaszoktól, hogy elég az is, ha legalább két éve élek egy svéddel, és nem is kell ehhez hivatalos élettársi kapcsolat. Szóval benyújtottam a kérvényem, ami tök szupi. És azt is megtudtam, hogy akár 41 hónapig kell várni az elbírálásra. Szóval 2023-24 táján visszatérek erre a témára, és szólok, ha svéd lettem.
• Hangoskönyv. Csütörtökön megjelent a kedvenc standuposom/podcasterem, a kanadai-angol Katherine Ryan önéletrajzi könyve, amit nagyon-nagyon vártam már. Imádom azt a nőt. Szeptemberben lett volna fellépése Stockholmban, de áttették jövőre. Szeretnék arra is menni. Én hangoskönyvben hallgatom, mert imádom hallgatni a podcastjait is, és így olyan, mint egy 7 órás podcast. Emiatt regisztráltam az Audible-re, de az első hónap úgyis ingyenes.
• Mozi! Tegnap ugrándoztam örömömben a mozi felé menet. Popcornillat, nagy vászon, mozis székek, blockbuster film, jövök! Az utolsó moziban nézett filmem az 1917 volt 2020. február 2-án. Most a Dűnét néztük. Nem volt benne sok tudatosság. Jack mondta csütörtökön, hogy a kollégája megy a Bond filmre, és akkor így eszembe jutott, hogy moziii, tényleg, ilyen is van, menjünk mi is moziba. Szóval vagy a Bond film vagy a Dűne, de egyikünk sem szereti az akciófilmeket, úgyhogy így lett a Dűne. Amúgy is szívesen mentem rá, mert szeretem a látványos filmeket moziban nézni, és ez az. Nekem nagyon bejött.
• Sérülés. Pénteken, az edzésprogram 19. napján sikerült kicsit lesérülnöm. Szomorú vagyok, de azért valahol benne volt a pakliban a sérülés veszélye, mert ez az edzés elég haladó program, súlyokat is használ, és oktató nélkül nehéz tudni, hogy mindig jó-e a testtartás, megfelelőek-e a súlyok stb. Azt hiszem, tegnap túlbecsültem a guggolásokhoz és kitörésekhez használt súlyt, és jobb térdhajlatomban valami ízület vagy szalag vagy nem tudom mi meghúzódhatott. Most pihentetem, de remélem, gyorsan elmúlik, mert szeretnék pingpongozni és biciklizni és gombát szedni menni és edzeni.
• Kardamomos csiga. Ma az említett könyv hallgatása közben igazi svéd kardemummabullét, vagyis kardamomos tekercset sütöttem. Most kelegetnek a konyharuha alatt. Ha jól sikerül, akkor meg fogom osztani a receptjét, mert a kardamomos csiga az egyik legjobb dolog, amit a svédek kitaláltak. Az illata már most mennyei.