2024. április 30.
egyéves évfordulónk
2024. április 22.
hideg napok
Azért is írok inkább svéd kajákról, mert az érdekesebb, mint az utóbbi hetekben az életem. Neem, dehogyis. Legyen is uncsi az élet, nem kellenek bele nagy dolgok. Teljesen jó ez így ahogy van.
Szembe jött velem a blogomon egy majdnem három évvel ezelőtti bejegyzés, amikor még a nagykövetségen takcsinő voltam, és ó te jó ég mennyire szar volt az! Ó te jó ég, mekkora életminőségi változás ami most van, ahhoz képest ami akkor volt. És úristen, hogy a nagykövet felesége mekkora egy érzéketlen, idióta pszichopata boszorkány volt. Vagy tudom is én, hogy milyen diagnózisa lehetett, de az a nő nem volt százas. Hogy üvöltött a majdnem felnőtt gyerekeivel is, jaj. És nekem ott kellett lennem a házukban... És az a hülye kutya, aki megtámadott embereket és mennyire féltem tőle. Teljesen abszurd visszagondolva ez az egész. Most meg minden mennyire jó...
Csak egyszerűen nem akar jönni a tavasz, és ez a csontig hatoló hideg szörnyű. Amióta visszajöttünk Spanyolországból, egyik hétvégén sem volt programunk, és így uncsik. Én biciklizni szeretnék már, de nagyon. De hát azt sem lehet, mert olyan hideg van és még most is sok helyen sóderes az út, azon nem is jó biciklizni, és még veszélyes is.
Apropó bicikli. Milonka biciklis posztján és a menő autós biciklitartóján ismét fellelkesedtem (tavaly is volt egy ilyen időszakom), hogy annyira jó lenne ha tudnánk a kocsin vinni a bicikliket. Tavaly arra jutottam, hogy vagy vonóhorgos vagy tetőre rögzítős megoldás kellene, és mindkettő bonyolultnak és drágának tűnt. Most viszont láttam Milonkánál, hogy létezik ilyen egyszerű, kampós-beakasztós szerkentyű is, és lelkes lettem. Elmerültem a témában, sőt még át is mentünk egy sráchoz, aki a facebookon árult egy hasonló modellt. De sajnos nem. A mi öreg autónkat még nem ilyen dolgokhoz tervezték.
Amúgy még mit is akartam mesélni? Ja, megnéztem a svéd-norvég Midsummer night minisorozatot, mert három ismerősöm ajánlotta/mondta hogy megnézte. Mivel skandináv, ezért egyből rám gondolnak. Gyorsan végeztem vele, mivel igazából ennek egy filmnek kellene inkább lennie, mert olyan rövid. De nekem nem annyira jött be. Szerintem kidolgozatlanok a történetek, idétlen a befejezés... Olyan volt mintha egy midsummeres feelgood filmet szerettek volna készíteni, de feelgoodnak azért kicsit komor, komornak kicsit szeleburdi... Szóval olyan semmilyen nekem.
Talán inkább csak munkáról tudok írni. Kaptam 4,5%-os fizuemelést, aminek naggggyon örülök. Ez életem első fizetésemelése. És nagyon jó érzés. És az is, hogy elégedettek velem az emberek. Egyébként céges szinten 3,1% volt kiosztható, szóval én azt hittem, hogy az a max, mert nem dolgoztam még ilyen rendszerben, nem tudom hogy működik ez... Szóval úgy álltam hozzá, hogy ha a maxot megkapom, az már tök jó, erre kiderült hogy többet is lehet és én ennyit kaptam és jeee.
Meg volt a dizájnerekkel vacsi és iszogatás. De végül csak hatan voltunk. Én és öt srác, Pontusszal együtt. De tök jól éreztem magam. Nem volt ott az idegesítő, folyton dumáló csaj, meg a másik idegesítő, folyton dumáló csaj, és így jobban ki tudtam bontakozni. Ők elnyomnak, és nem képesek olyan beszélgetésre, amikor a másikat is meghallgatják és kérdezik és ez fárasztó. Amúgy velünk sincs bajom, csak más világ mindkettő.
Ma is bementem az irodába, mert az új csapatformációval volt egy kis csapatépítés munka után. Azt hittem, hogy bent lesznek az irodában a kollégáim, és jó kis nap lesz, de végül estig senkivel sem találkoztam. Vagyis hát volt bent másik kollégám, csak nem azok, akikre számítottam. Olyan hülyeség ez az új csapat, mert összeolvasztottak négy csapatot, és most van csomó új ember, akikről fogalmam sincs, hogy kik, és egyből elkezdtünk így dolgozni, hogy sosem mutatkoztunk be, sosem beszélgettünk... De gondoltam, hogy nem baj, biztos azért van ez a 22-i esemény, hogy akkor megismerjük egymást. Én ezzel az elképzeléssel mentem, hogy biztos majd bemutatkozunk, beszélgetünk és biztos a szabadulószoba-szerű, rejtvényfejtős program is úgy lesz, hogy ismeretlenekkel leszünk együtt és ez kicsit összehozza az embereket. De semmi sem így volt. Senki sem beszélt azzal, akit eddig sem ismert. Ugyanúgy mindenki a megszokott emberekkel ült... Nagyon hideg volt odafelé és hazafelé is, és a kaja sem volt túl jó. Úgyhogy a legjobb az volt az estében, hogy korán hazaértem.
2024. április 20.
10 furcsa svéd étel
Most pedig szokatlan, furcsa (esetleg undorító) svéd termékeket és ételeket mutatok be. Minden országnak megvannak azok az ételei, amikkel riogatni lehet a külföldieket, vagy legalábbis fintorognak az emberek a hallatán. Lássunk néhány meglepő svéd ételt. Megpróbáltam a (szerintem) legehetőbbtől a legehetetlenebb sorrendben írni őket, bár nem kóstoltam mindet (és nem is tervezem).
Szendvicstorta
Ez nem az undi kategória, érdekességként mutatom. A szendvicstorta épp az, aminek hangzik: szendvicsekből összeállított, tortaként szeletelhető étel. Néha szupermarketben kapható vagy kisvárosok régi stílusú kávézóiban. Többféle változata van, de a többségében valamilyen fehérkenyér az alapja és tejfölös/majonézes/tojásos/krémsajtos tölteléke van + rákocskás, lazacos vagy húsos a tartalom benne és még zöldségek, például uborka vagy saláták. Nem olyan gyakori vagy népszerű étel egyébként.
Van egy 2018-as svéd film, The Cake General, amit magyarul A sütigenerálisnak fordítottak (itt ugye nem süti a cake, hanem torta és svédül a torta tårta, szóval nem tudom hogy sikerült ezt a címet összehozni, főleg ha megnézték a filmet). Ezt a filmet egy népszerű svéd humoristapáros készítette, és egy igaz történet alapján készült. Egy svéd kisváros kissé szerencsétlen emberkéje a fejébe veszi, hogy elkészíti a világ legnagyobb szendvicstortáját, és ezzel híressé teszi a várost. Aranyos film, de nem olyan nagyszám.
Fiskbullar, vagyis halgombócok
Ez a kaja olyasmi, mint a húsgolyó, csak halból készül és mártásban úszik. A mártás kapor-, homár-, alaplé- vagy rákmártás. Konzervben kapható a boltban, és egy gyors, olcsó kaja, ami mellé készítenek valami köretet és úgy eszik. A gyerekeknél mindig volt a konyhaszekrényben vészmegoldásnak. Én náluk láttam és kóstoltam, de magamnak sosem vettem még. A kisebbik fiú imádta ezt, és egy egész konzervnyit meg tudott enni. Nekem nem annyira ízlett, elég íztelen.
Kroppkakor, vagyis töltött gombócok
Még egy gombócos étel. Szó szerinti fordításban a kroppkaka (-kakor a többesszám) azt jelenti, hogy testsütemény. Ami nagyon furcsa, szóval inkább ne is fordítsuk le. Látványra nem szokatlan nekünk ez az étel, a magyar konyhában is megtalálhatók a töltött gombócok, de talán nem sós kiadásban. Ez egy tradicionális étel, ami az 1700-as évekből, Svédország déli részéről származik, és némelyik svéd étteremben még lehet vele találkozni, illetve bolti változatban is megtalálható. Általában hússal van töltve, de nekem volt szerencsém megkóstolni vega változatban, amikor még működött egy kroppkaka étterem nem olyan messze tőlünk. Aztán be is zárt sajnos, ami szintén azt mutatja, hogy a svédeket nem hozza lázba ez az étel.
A kroppkakára igaz az ahány ház annyi szokás mondás, ugyanis régióktól eltérően változik a recept, de az alaprecept burgonyából és lisztből készül, eltérő arányokkal, régiótól függően. A töltelék általában disznóhús, hagyma és fűszerek, amelyek közül a szegfűbors jellegzetes. Ahogy sok más hagyományos ételt, ezt is vörösáfonya-lekvárral szolgálják fel, illetve barnított vajjal, ami szintén gyakori kísérője a svéd ételeknek.
Messmör
Ez egy krémsajt, amit hagyományosan a nyári legelőn az állattartók készítettek kecske- vagy tehéntejből. A savót karamellizálják, így lesz barnás színe a terméknek. Ez egy olyan termék, ami azt hiszem, minden boltban kapható, de hogy ki veszi, azt nem tudom. Úgy emlékszem, hogy egyszer kóstoltam, de nem ízlett.
Kebabpizza és társai
A svéd pizza olyan, mint a svéd kávé - az olaszokat a világból ki lehetne kergetni vele. Nem elég, hogy a tésztája is más, de igen furcsa feltéteket képesek rátenni. Nem vagyok rajongója a svéd pizzának. Vékony, puha a tésztája, szinte palacsintaként fel lehet görgetni a falatokat.
Flygande Jacob, vagyis repülő Jacob
Ha már a banánnál tartunk. Ez egy rakott étel, amiben csirke, banán, bacon, tejszínhab, chiliszósz és sós földimogyoró a hozzávalók. Szerintem ez a kaja ma már inkább csak poénszámba megy, és nem készíti és eszi senki. A 70-es években alkotta meg egy fickó a receptet, akkor felkapták, de ma már csak legendaként tartják számon (bár sok recept található hozzá a neten, úgyhogy lehet hogy mégis készíti valaki).
Surströmming, az erjesztett hering
Ez az étel az internetnek köszönhetően ismert, vagyis hírhedt lett. Arról híres, hogy nagyon büdös, és a YouTube tele van surströmming challenge videókkal, amikben emberek öklendeznek vagy akár hánynak is a szagától. Jack szerint túlzások ezek a reakciók, de hát főként amerikaiak szerepelnek ezekben a kihívásokban, és ők mit nem túloznak el?
Ismeritek a Hide the pain Harold mémet, aki egyébként Arató András, egy magyar nyugdíjas? Na, őt meghívták egy svéd műsorba, és kóstoltattak vele surströmminget (ugyebár hogy elrejtse fájdalmát az undorító íz kapcsán) és nemhogy nem öklendezett, hanem még ízlett is neki. Sajnos nem találtam meg a neten ezt a részletet, pedig jópofa volt. Bevallom, hogy én még sosem kóstoltam vagy éreztem a szagát. Pedig egyszer vittem haza a családnak, és ők sem bontották ki sosem! Pedig vicces családi program lehetett volna a surströmming megkóstolása.
Egyébként ez egy olyan étel, amit nyáron szokás enni, és sokan esznek évi egyszer surströmminget vagy tartanak surströmming partit. Mármint hogy ez közös program, összejönni és surströmminget enni. Főtt burgonyával, lilahagymával, vajjal, tejföllel és snidlinggel eszik. Jack azt mondta, hogy a szaga sokkal rosszabb, de az íze nem extrém.
Blodpudding és blodpalt, vagyis vérpuding és vérgombóc
A vérpuding egy minden boltban kapható, olcsó étel. Az alapja disznóvér, és még hozzáadnak ezt-azt (lisztet, vajat, fűszereket stb) így szilárd, szeletelhető lesz. Vékony szeletekre vágva, a szokásos svéd hozávalókkal, vagyis krumplival, vörösáfonya-lekvárral és savanyúsággal/salátával fogyasztják.
A másik véres étel a blodpalt, amit nem tudom, ki hol és mikor eszik, csak Jack mondta hogy létezik ilyen. Egyik változatában a vérhez tojást, lisztet és sót adnak, összegyúrják és a masszát forrásban lévő vízbe adagolják és megfőzik. Másik változatában pedig a kroppkakára hasonlít, szóval nudliszerű a tésztája, csak vért is adnak hozzá és esetleg valamivel meg is töltik.
+ Sós medvecukor
Ezt azért hagytam a végére, mert ez édesség, így más kategória. Itt, az északi országokban nagyon népszerűek az édesgyökérből készült termékek. Amik náluk nem elterjedtek, és medvecukor néven ismert csak, viszont ami a medvecukor, az itt csupán egy változata a rengetegféle édesgyökéres terméknek. Van ugyanis édes, sós és savanyú medvecukor is. Van ami gumis, van ami kemény, van ami töltött, van ami színes. Tényleg megszámlálhatatlan változata van.
Itt még egy édesgyökér boltlánc is létezik, aminek Lakritsroten a neve és baromi jól néz ki, hívogató az üzlet, és stílusos, elegáns csomagolásúak a termékeik. Minden, de minden édesgyökér odabent. Úgyhogy ha Stockholmban, Svédországban járva látjátok ezeket a dizájnos, fekete-fehér boltokat, akkor tudjátok, hogy a csinos külső csalódást takar - legalábbis nekem, aki semmilyen medvecukrot nem szeret.
Na és a medvecukornak vannak sós, sósabb és extra sós változatai is, ami számomra az ultimate borzalom. Mikor még új voltam Svédországban, akkor karácsonyra vittem haza a barátnőimnek svéd édességet, és tudatlanul sikerült valamelyik sós édesgyökeres édességet kiválasztanom, és ajándékba odadni. Szegények azóta is emlegetik azt a szörnyűséget, és szerintem azt hitték, hogy utálom őket, különben miért tenném ki őket ennek a borzadálynak. Poénból érdemes megkóstolni Svédországban járva, de kétlem hogy bárkinek ízlene. Ehhez hozzá kell szokni, bele kell nőni. Felnőttként már késő megszeretni.
2024. április 18.
a vezetésoktatásról
| januárban, -16 fokban |
2024. április 16.
bosszúság
Bosszantó vagy akár felháborítónak is mondható dolog történt a spanyolországi autóbérlés kapcsán. Pedig annyira jelentéktelen dolognak indult, hogy se itt, se másnak nem is említettem. A bérlés harmadik napján kigyulladt az olajnyomásjelző lámpa. Egyből hívtuk a cég telefonszámát, ahol a nyomógombos opciókból a Road Assistance lehetőséget választottuk (a másik "foglalási kérdések" lett volna, és hát a kettő választás közül a road assistance tűnt logikusabbnak). Elmondtuk a problémát, pár perc múlva visszahívott minket egy szerelő, leíratta velünk hogy milyen típusú motorolajat vegyünk, mi megvettük (habár benzinkúton nem, csak autós boltban volt kapható ez a fajta, úgyhogy kellett egy kis utánajárás és kocsikázás), majd betöltöttük az autóba. Probléma megoldva, ügy lezárva.
Visszavittük az autót időben, karcolások nélkül, feltankolva és még a motorolaj is feltöltve általunk. Tökéletes, problémamentes ügyfelek vagyunk. Erre másnap azt látom, hogy levontak 100 eurót a kártyámról... Felhívtam őket, hogy ez mi (mert természetesen minden magyarázat nélkül történt a levonás), mire azt mondják nekem, hogy ez a Road Assistance díja. Mondom milyen road assistance? Hogy felhívtuk őket, hogy mégis milyen olajat óhajt a kicsikocsi enni, ha már ők hetek, hónapok óta elfelejtették ellenőrizni a motorolajszintet és emiatt nekem, az ügyfélnek, a nyaralásomon kell ezzel foglalkoznia? (Ezt nem ilyen stílusban mondtam, hanem elmagyaráztam a helyzetet.) Jó, akkor írjak ugyanarra a címre, ahova a motorolaj árának visszaigénylése kapcsán írtam, és visszautalják a pénzt.
Írtam, másnap válaszoltak is, hogy visszautalták a teljes 120,99 euro összeget, a héten megérkezik a számlámra. Szuper ügyintézés, gondoltam magamban. Míg nem aztán ez az összeg sosem érkezett meg a számlámra. Írtam új mailt és még egyet és még egyet... Választ többet nem kaptam. Felhívtam őket, de a telefonszám nem ugyanahhoz a részleghez van, mint akiknek az e-mailt kellett írni. Szóval természetesen semmit sem tudtak semmiről, csak azt ismételgették, hogy írjak e-mailt és várjak a válaszra. De eltelt már három hét. Előtte azonnal válaszoltak. Nekem úgy tűnik, hogy valaki nem akar válaszolni, vagy már letiltották a címemet.
Most nem tudom, hogy mitévő legyek. Én utálok telefonálni is és akadékoskodni is, de rendkívül igazságtalannak gondolom, hogy nem elég hogy ők hibáztak azzal, hogy nem ellenőrizték a motorolajszintet, nem elég hogy ezzel kellett foglalatoskodnunk a nyaralásunkon, időt, pénzt és energiát ráfordítva, de a végén én fizetek ezért 100 eurót??? Mellesleg a bérlés 64 euro volt.
És a cég mint egy bevehetetlen erőd zárkózik be előttem, mert a mailekre nem válaszolnak és a telefonon leráznak, más elérhetőséget pedig nem tudok. Sőt, telefonon nagyon nehéz elérni őket, mert többször perceken keresztül kellett hallgatnom valamiféle templomi muzsikát, amíg várakoztatnak (nem mondanak semmit, hogy hányadik vagyok a sorban vagy hogy várnom kell), majd 10 perc után automatikusan megszakad a hívás. Én munkaidőben dolgozom, nincs folyton arra időm, hogy újra és újra hívjam őket és 10 percen keresztül hallgassam a zenét, és reméljem hogy ezúttal valaki fel is veszi a telefont.
A legjobban az igazságérzetem akarja azt a 100 eurót. Említettem a nyaralásos posztban, hogy egyébként olcsónak találtam a 64 eurót 8 nap autóbérlésre. Ha a bérlés alapból 164 euro lett volna, azt is olcsónak tartottam volna, tekintve hogy Svédországban akár 3-400 euróba került volna ugyanez. De hogy ilyen rossz legyen egy nagy cégnek az ügyfélszolgálata és a problémakezelése, és hogy még nekem kell fizetniük az ő hanyagságukért, az felháborít.
Kiegészítés 1: három hét írogatás után, míg ők semmiféle választ nem adtak, a számlámon egyszer csak megjelent 20,99 euro, a motorolaj ára. Ami valahol csak tovább ront a helyzeten, mert ez azt jelenti, hogy valaki mégis ránézett az ügyemre, és úgy döntött, hogy a motorolaj árát visszautalja. De hol van a 100 euro? És miért nem kapok választ? És most mit tegyek?
Kiegészítés 2: a szerződésben és a honlapon nem találtam arról információt, hogy a Road Assistance felhívásával azonnal 100 euróval terhelik a számlámat. Ha van is ilyen információ valahol, akkor azt jól elrejtették, de mindenesetre ha abban a szerződésben, amit az autó átvételekor aláírtam, nincsen benne akkor egyáltalán jogos a levonás?
Közben még bízom abban naivan, hogy az összeget a kaució részeként blokkolták a számlámon, és egyszer csak feloldódik ez a blokkolás és eltűnik a levonás, és csak várnom kell rá. Mert azt mondták, hogy a kaució akár 30 napig is blokkolva lehet. Viszont a kaució maradék része azonnal feloldódott és eltűnt a számlámról, ez a 100 euro pedig végleges tranzakcióként jelenik meg. De ha még így is van hogy vissza fogom kapni azt a pénzt, akkor miért nem válaszol valaki az e-mailjeimre? És a motorolaj árát miért kaptam már vissza? Ah...
2024. április 13.
mit esznek a svédek: kávé és süti
![]() |
| A Vete-katten kávézóban |
Népszerűek a különböző teasütemények is. Olvastam, hogy van egy régi süteménytradíció, aminek hétfajta sütemény a neve (a képen látható egy ilyen válogatás). A kávézási ceremónia részeként hagyományosan egy háziasszony hétféle süteménnyel várta a vendégeket. Ha hétnél többfélét szolgált fel, az felvágós, pökhendi viselkedés volt, de ha hétnél kevesebbet, az pedig fukar.
Kokustosca - én ezt szeretem, bár csak pár alkalommal ettem még. Vajas-kakaós alapon kókuszos-vajas-tejszínes réteg. Édes, ragacsos, kókuszos, nyami.
Update: közben Szaffi felvilágosított, hogy ez a négercsók. Akkor csak annyit írok róla, hogy itt sok helyen kapható, a gyerekek körében népszerű. Sőt múltkor mikor volt fika az irodában, akkor ez volt a kávé mellé a süti. Akkor kóstoltam egyébként először.
2024. április 10.
mit esznek a svédek: vacsora
Mielőtt írok a főétkezésről, írnék pár szót arról is, hogy hogy esznek a svédek. Kíváncsiságból megnéztem egy EU-s statisztikát az elhízottságról, amiben azt láttam, hogy a svédek 51%-a elhízott (a magyaroknál ez 60%, míg a teljes EU átlaga 53%). Ez kicsit meglepett, mert bennem az a kép él, hogy a svédek milyen egészségesek és sportosak. De aztán jobban belegondolva én is látom, hogy azért ez nem így van. Vagyis sok az egészséges és sportos ember, de épp úgy akadnak átlagos testalkatú vagy kissé-jobban elhízottak is.
Étrend tekintetében én azt mondanám, hogy itt a "trendek" közül a vegetáriánus és annak változatai (vegán, peszketáriánus, flexitáriánus) a népszerű. A svédek 10%-a vegetáriánus (a 15-24 éves korosztályban 17%). Ami nem annyira sok, viszont a lakosság közel 60%-a heti legalább egyszer vega ételt eszik, és nagyjából a svédek egyharmada flexitáriánus, amit úgy definiálnak, hogy nem zárja ki teljesen a húst az étrendjéből, de heti 2-6 alkalommal eszik növényi alapú ételt. Ugyanakkor a svédek is nagy húsfogyasztók (és sajt, vajt, amit említettem korábban), és a munkahelyemen is azt látom, hogy a többség húst eszik ebédre. Szerintem főleg vidéken nagyon is húsevők az emberek, és itt is inkább a nagyvárosokban népszerűbb a vega vonal.
Jelentős mértékben nem tapasztalok másfajta trendeket, amiket az emberek fogyás vagy egészség céljából követnek. Például cukormentes, gluténmentes, paleolit, meg nem is tudom milyen trendek vannak mostanában. Ilyeneket nem annyira hallok. Hacsak valakinek nincs tényleges ételallergiája, akkor szerintem ritka hogy kerüljön bizonyos ételcsoportokat. A húsfogyasztás csökkentése inkább állat- és környezetvédelmi okokból jellemző. Például nagyon népszerűek errefelé a zabtejek is, és rengetegen isznak inkább zabtejet, mint tehéntejet, akkor is ha amúgy esznek húst.
Jellemző még az étkezésükre, hogy mértékletesek és általánosságban nem a kaja körül forog az életük. Nem szenvedélyük az evés, a főzés, a sütés és nem a kaja köré épülnek az összejöveteleik. Senki sem várja el, hogy egy összejövetelre mindenki (vagy bárki) házi süteményt vigyen vagy egy gyerek vagy felnőtt szülinapjára házi torta legyen. Ha valami köré épülnek az összejövetelek, akkor az inkább az italok. A kávé és az alkohol, rendezvénytől függően. Vagy nyáron például nagyon népszerű a grillezés, és az is olyan, hogy mindenki viszi amit szeretne enni (boltban megveszi) és mindenki besegít. Legfeljebb kiosztják, hogy ki hozza a salátát és a majonézes salátát, de azt sem feltétlenül maguk készítik, hanem vesznek a boltban.
Tehát a vacsorák. A vacsora a családdal van, ez a közös étkezés. A svédek főzősnek mondhatók, tehát valaki mindig főz, hogy meleg ételt ehessenek, bár azért van sok készétel a boltokban vagy kész hozzávaló, ami felgyorsítja a főzést. Magyar vagy sok más ország színvonalához, amit ők főzésnek neveznek, az nekünk azért nem egy nagy mutatvány. Gyors és egyszerű ételeket esznek. Felteszek sok képet tipikus, gyakori és hétköznapi fogásokról, amik szavak helyett jobban bemutatják a svéd konyhát.
Lazac, főtt krumpli, valamilyen mártás (például fehérboros tejszínes) és friss salátaKrumplis pogácsa (szerintem ezt is a többség fagyasztottan veszi, nem maga készíti) baconnel és vörösáfonyával.
Na ez is egy olyan kaja, amihez szinte minden boltilag kapható: a fűszerkeverék, a taco/tortilla, a paradicsomsalsa, a guacamole, a reszelt sajt... Maximum a zöldségeket kell feldarabolni (vagy esetleg a guacamolét is házilag készítik).
2024. április 5.
mini update
2024. április 4.
mit esznek a svédek: ebéd
A svédeknél a vacsora a főétkezés, ugyanakkor nem ritka, sőt inkább azt mondanám bevettnek, hogy ők ebédre is olyat/úgy esznek, amit mi főétkezésnek mondanánk. A gyerekeknél is az volt, hogy a menzán ebédeltek, ahol mindig finom fogásokat kaptak, majd este főztem, így ismét meleg ételt ettek (néha ugyanolyat). A munkahelyemen ugyanez van, "rendes" ebédet eszünk, aztán pedig este mindenki főtt ételt vacsorázik a családjával.
Egyébként a svédek koránkelőnek mondhatók és korán is szoktak ebédelni, van aki már fél 12 körül, a munkások pedig még annál is korábban. Az én munkahelyemen dél és egy óra között van a nemhivatalos ebédsáv. Erre az egy órára sosem szervez senki meetinget és nagyjából mindenki ekkor ebédel. Ebédre van hogy olyan ételt eszik az ember, mint este is. Például ha kajáldába megy, étteremben ebédmenüt eszik vagy ha előző napi maradékot eszik. Ez gyakori a svédeknél, a munkatársaim is van hogy visznek be ételtárolóban ebédet, és Jack is szinte minden nap előző napi maradékot visz, vagy amit a fagyasztóból elővesz. A kollégáival általában heti egyszer, pénteken szoktak étteremben kajálni.
Ha nincs ideje az embernek ebédre összedobni valamit, nincs előző napi maradéka vagy nem akar étteremben enni, akkor népszerűek a bolti készételek vagy egyéb gyors ebédmegoldások, mint a szupermarketekben a magunknak összeállítható, súly alapján fizetendő salátás doboz. Ez utóbbi egyébként egy gyors, arányaiban olcsó és egészséges megoldás. Én ezeket a salátás pultokat nyáron szeretem a legjobban, amikor csak beugrom egy boltba, és egy parkban vagy vízparton ehetem meg az ebédemet.
A készételek választéka nagy, találni köztük előre összeállított salátákat, szendvicseket, wrapeket, leveseket, ázsiai tésztákat, illetve mikrózható hűtött vagy fagyasztott fogásokat. Svédország egy mikrómániás ország. Az irodában a konyhában, egymással szemben 2-2 sorban úgy összesen úgy 16 db mikró van, de akármilyen közös konyhába megy az ember, sorakoznak a mikrók. Nekem ez olyan fura, de ez is azt mutatja, hogy vagy mikrózni való készételt ebédelnek, vagy az otthonról hozott kaját akarják megmelegíteni.
![]() |
| mikrózható kaják és tetra pakos levesek |
Ebédre szeretik még a leveseket is, például a laktatóbb leveseket, mint a gulyáslevest (vagyis amit ők annak hívnak). Van hogy mindössze leves + vajaskenyér az ebédük, de van hogy az ebédmenü része a leves. Érdekes, hogy náluk a hagyományos csütörtöki ebéd, amit a mai napig gyakran tartanak az ebédmenüs éttermek és menzák, az a sárgaborsó leves palacsintával. Ez az egyetlen ebéd, ami hasonlít a klasszikus magyar ebédekre a levesben + az édes második fogásban, de a palacsintát leszámítva elképzelhetetlen a svédeknek bármilyen "desszertebéd" (édes tészták, aranygaluska, bukta, máglyarakás, ilyesmik).
Ha nem otthon ebédel az ember, a legjobb opció az éttermek ebédmenüje. A hagyományos éttermek általában heti menüt készítenek, minden nap más fogással, és szinte mindig egy húsos, egy halas és egy vega opció közül lehet választani. A menü része a saláta, ami általában önkiszolgálós, hasonló a bolti salátabüféhez, csak kisebb választékkal, salátaöntettel, illetve kenyérrel (friss és a reggelis posztban említett, elmaradhatatlan ropogós kenyér) és vajjal (a svédek nemcsak sajtból, de vajból is sokat fogyasztanak).
Általában, de nem mindig üdítő is része az ebédmenünek. Vagy dobozos kóla és társai, de népszerűek a szerintem szörpnek mondható italok, főleg a vörösáfonyás (ez gondolom otthon is van az IKEA-ban). A kávé viszont mindig beletartozik a menübe, ami nem olyan meglepő, hiszen a svédek a világon az egyik legtöbb kávét fogyasztó ország. Néha teasütemény, keksz, valami süti is jár a kávéhoz. Étteremtől függ hogy mennyi minden jár az ebédhez. Nem ritka a svédasztalos ebéd sem. Ja, és alapvető, hogy a víz (sima, de finom csapvíz, vagy esetleg csapról szénsavas víz) mindig jár az ebédhez. Itt sosem kell fizetni a vízért, és nem elvárás, hogy kérj üdítőt a rendelés mellé. Mindenki érti, hogy van hogy az ember csak vizet szeretne inni és kész. Mostani árak szerint Stockholmban 150 korona (5000 Ft) körüli a sima, nem svédasztalos ebédmenü. De egyébként is szinte minden kajálda kínál valamiféle ebédakciót 11 és 14 óra között, ha nem is napi menüvel, de mondjuk ingyenes az üdítő vagy hambisnál nem kell külön fizetni a krumpliért, ilyesmik.
Azt hiszem, ennyit az ebédről. Nagy érdekességeket nem tudtam összeszedni, de inkább egy másik posztban mutatok majd be pár tipikus svéd fogást, különben túl hosszú lett volna.




























