Tegnap délután átjött Jack családja látogatóba. Az apja, a nagybátyja és annak felesége. Fikára jöttek, szóval nem ebédre vagy vacsorára, aminek örültem, mert mégiscsak egyszerűbb egy kávézásra vendégül látni valakit, mint főzni is. Viszont nagyon kedvem volt sütni, mégpedig kardamomos tekercset, amit azóta nem sütöttem, hogy írtam is a blogomban róla három éve (itt a recept). Most fél adagot készítettem és így jobb volt.
Annyira hangulatos volt a reggel. A nap lustán kel fel, csak 8 után mutatja meg magát, de már az is csoda, hogy novemberben látjuk a napot. Még pizsiben készítettem el a tésztát és formáztam meg a tekercseket, aztán amíg két órát pihentek a konyharuha alatt, hajat mostam és Jackkel közösen kicsinosítottuk a lakást.
Kaptunk egy kis ajándékot a vendégeinktől, és jó alaposan megnézték a lakást. Két óráig voltak itt, mert utána programjuk volt, ez pont elég idő is volt. Mikor elmentek fél 4-kor, már sötét volt, és beszéltük is, hogy ha nyár lenne és fél 4, akkor előttünk lenne még a fél nap, most meg kb. úgy érezzük, hogy mehetünk aludni. De csak azért is összeszedtük magunkat, és elmentünk pár boltba. Vettünk a konyhába lámpát, megnézegettük a tévéket az Elgigantenben, mert a Black Friday keretében szeretnénk venni újat.
Végezetül pedig volt időnk beugrani a Mio bútorboltba is, ahol étkezőasztalokat és kanapékat néztünk. Volt olyan kanapé, ami tetszett is, de van egy olyan érzésem, hogy egy darabig még húzódni fog ez a kanapé-téma. Pedig úgy örülnék (örültem volna) ha mire a szüleim jönnek, van már szép új kanapénk is. Ehhez viszont 1-2 héten belül meg kellene rendelni valamit, mert 7-8 hét a kiszállítási idő.
Ezt a modellt néztük, de egyelőre a színéről sem tudunk megegyezni. És a különböző anyagtípusok között 350 ezer forint különbség van árban. Azt is ki tudja, hogy a drágább mennyivel jobb is... Nekem valamiért nem jön be a kék szín, főleg a sötétkék, és Jacknek az tetszik, én viszont szívesebben választanék például egy ilyen sötétszürkét. Meglátjuk. Mikor a nagyobb lakásba költöztünk, azt hittem lehet majd szuper nagy kanapénk, ami az álmom volt, de kiderült hogy azért elég korlátozottak a lehetőségeink és nem vehetünk sokkal nagyobbat mint a mostani (viszont a mostani nagyon vacak, úgyhogy mindenképp upgrade lesz az új).
Az étkezőasztal-keresés még kevésbé volt sikeres, mert ebben a boltban nem tetszett a választék, de nem is tudom, még hol máshol találhatnánk szép, de megfizethető darabokat. Szoktam használtan is nézni, csak ott megint az elhozatal a problémás kérdés. De azért már olyan jól áll a lakás, és most már sokkal kevésbé stresszes a tervezgetés-vásárolgatás.















