könyvek és repülők

Loki hatalmas könyvrajongó lett. Ha leülünk mellé, azonnal felkap egy könyvet, és lelkesen kéri hogy olvassuk. Pár hete tanult meg kérni, és azóta szüntelenül használja ezt a képességét. Van egy kérős hangja, egy sürgető a-a-a-a-a, közben néz a kérése tárgyára és nyomatékosításként a karjait is lengeti. Ha valami olyanra vonatkozik a kérés, amit fel is tud venni, akkor felemeli és tartja felénk. Így kéri azt is, hogy olvassunk. Kiválaszt egy könyvet, és emeli a magasba, vagy pedig négykézláb megindul felénk, egyik kezében a könyvet hurcolva.

Nagyon örülök, hogy ilyen könyvmoly lett, ez is (volt) a célom. Egész sok magyar könyve van, amiket megörökölt vagy ajándékba kapott. Most még persze nem igazából kell felolvasni őket, hanem csak el kell mesélni neki, hogy mi micsoda. Minden oldalon megvannak a kedvencei, amik számára érdekesek, és ezekre rámutat egy lelkes vagy csodálkozó dá/tá/ká hanggal, nekünk pedig el kell mondani, hogy mi az. Így már sok szót tud magyarul és svédül is, és a legjobban az nyűgöz le, amikor felismeri ugyanazokat a dolgokat más könyvben, hiába másmilyen a rajz, a stílus és a beállítás. Például a baglyot, a holdat, a katicát, a békát. Magyarul jobban tudja ezeket a szavakat, de van pár szó, amit inkább csak svédül tud, és néha az a benyomásom, hogy nem érti, amikor nem az általa ismert svéd szót mondom valamire, hanem valami teljesen mást. 

Sok interaktív könyve van, amiben lehet nyitogatni az ablakokat vagy kihúzni a füleket. Ezek is a kedvencei közé tartoznak, és ügyesen tudja nyitni őket. Néha viszont egészen meglepő könyveket imád. Az egyik ilyen az A part alatt c. ének illusztrált könyve. Kaszálnak a varjak, áll a róka a szántóföldön, kötik a szúnyogok a kévét, hozza a szamár a vizet. Életemben nem gondoltam volna, hogy ez a könyv fogja heteken keresztül vezetni a toplistát, de egyelőre verhetetlen. Jack is értetlenül kérdezte tőlem, hogy mit szeret Loki annyira a varjús könyvön, és amúgy is miről szól, teljesen érthetetlen, hogy varjak vannak, aztán bolhák, tehén meg szamár... Mi ez az egész? De ez van, újra és újra és újra meg kell nézni a varjakat, a rókát, az ablakon bekukucskáló madarat és a lyukban megbúvó kisegeret.

A másik hatalmas rajongása a járművek. Nem tudom, hogy azért ekkora járműrajongó, mert a születése óta nézzük a forgalmat az ablakból, vagy egyszerűen azért mert fiú, és tényleg vannak ilyen nemi sztereotípiák, hogy már egyévesen előjön a fiúkból a járművek, kerekek és mozgó dolgok iránti érdeklődés. Vagy egy kicsit mindkettő. Nálunk az ablakból mindent lehet látni. Van egy HÉV-szerű vonat, van 2x3 sáv autópálya kamionokkal, reggeli/délutáni dugóval és gyakori a szirénázó mentő-, rendőr- és tűzoltóautó is. Az autópálya fölött gyalogos és biciklis híd vezet, amin naponta több száz biciklis végigteker. Van egy 30-as út két buszmegállóval előttünk és sűrű buszforgalommal. Itt még emeletes busz is jár. És ha ez nem lenne elég, akkor még a helikopter és repülő is mindennapos látvány, amikor tiszta az ég. Egyrészt a 300 méterre lévő kórházi leszállópálya miatt, másrészt a 30 km-re lévő reptér miatt. Úgyhogy tulajdonképpen vízi járműveken kívül minden létező járművet látni az ablakból.

nem tudott hazáig várni az új könyvvel

Loki már túlvan az úti forgalom iránti érdeklődésén, az már nem pálya neki, hogy az ablakban ülve a buszokat és autókat nézze, hanem áttért a légi forgalomra. Kapott egy járműves könyvet, amiben naponta több tucatszor kell megnézni a helikoptert, majd miután megnéztük a könyvben, kéri hogy emeljem fel az ablakhoz, hogy megnézhesse, nincs-e esetleg odakint is helikopter (vagy repülő). Kifejlesztett egy sajátos, gyorsan pergő, rövid brruuaa hangot, ami a repülő dolgokat jelenti. 

Egyelőre viszont csak tisztes távolságból szereti nézni a helikoptereket, mert a minap olyan szerencsénk volt, hogy elszállt egy fölöttünk, egész alacsonyan. Amíg repült felénk és Loki az ablakból nézte, kurjongatott lelkesedésében, és kopogott az ablakon, majd ahogy elrepült az épület fölött, kisiettem vele az erkélyre, hogy közelről láthassa. Ekkor tágra nyíltak a szemei, elnémult és ledermedt, és látszott rajta, hogy ilyen közelségből már inkább megrettenti a vasmadár. Biztos ez is megváltozik, és majd ámulva fogja nézni, amikor kifogjuk, hogy épp leszáll a kórház tetejére a sárga mentőhelikopter.

vendégek és uszi

A kurzus záróvizsgájának határideje pénteken volt, és sikerült megírnom a beadandót. Ez egy rövid, 13 hetes kurzus volt heti 2 órával, amire 1-1 órás videókat kellett megnézni pluszban, mégsem tudtam tartani ezt a tempót sem az utolsó hetekben, főleg a karácsonyi betegségek után. Sajnálom, mert én tényleg tanulni és fejlődni szerettem volna, nem csak a papírt megszerezni, így nem vagyok elégedett az eredménnyel. Mindenkit át fognak engedni, ez nem probléma, és kibiggyeszthetem az oklevelet a tanulmányaim közé, de én tudni fogom, hogy nem lettem a téma nagy szakértője.

Véget ért A Nagy Hideg, de már akkor is tavaszias érzésem volt, amikor még nagy mínuszok voltak, mert sokat süt a nap és sokáig van világos. Loki sajna két hete betegeskedik, bár szerencsére nem voltak annyira vészes tünetei, de végül mégis antibiotikumot kell szednie, mert folyton visszatért a láza, és nem tudta legyőzni a szervezete, bármi is bujkált benne. Emiatt nem tudtunk menni az "oviba", és nehezebb volt programokat találni.

az utolsó -10 fokos reggel

Szombaton kihagytam az úszást, átengedtem apósomnak a lehetőséget. Helyette rendbe tettem a lakást, mert átjött Jack nagybátyja és felesége. Ha már itt volt apósom, megvárta őket, dumáltunk, fikáztunk, aztán Jack gitározott a nagybátyjával, én meg Agnetával, a feleségével játszottam Lokival. Olyan jól eljátszogatott magában is Loki, hogy tudtunk mellette beszélgetni.

Másnap pedig a kínai kollégám jött el a pár havonta megejtett Loki-néző programjára. Azt mondta, hogy sokat változott és nőtt november óta, alig ismert rá. Legutóbbi találkozásunk óta járt Kínában, és hozott nekem ajándékokat, többek között egy Labubut. Én természetesen nem szálltam fel erre a Labubu-vonatra (és már el is ment), de így hogy ajándékba kaptam, egyenesen Kínából (mintha amúgy nem minden egyenesen Kínából jönne, de na, értitek...) és eredeti is, azért jópofa dolog és jólesett, hogy gondolt rám a távolban is. Bár igazából Lokinak hozta, mert minden kolléga gyerekének hozott. Loki amikor koncentrál, beszívja az ajkát a felső fogsorával és úgy néz ki, mint egy Labubu.

Kaja után még csak fél 4 volt, és beszéltük Jackkel, hogy mit is csinálhatnánk még alvásidőig. A vasárnap délután a legnehezebb, mert már minden be van zárva és sötétedik is. Feldobtam az uszodát, mert az fél 6-ig nyitva van. Most a kis medence is nyitva volt, ahol máshol az úszásórák szoktak lenni. Az tök jó, mert kellemesen meleg a vize. Úgyhogy az élményrészleg és a kis medence között felváltva voltunk. Állítható a medence mélysége, és amikor óránk van akkor 120 centi szokott lenni, amikor a miniúszás van 1-2 éveseknek, akkor 60 centi, most pedig 80 centisre volt állítva. Most először a nagy csúszdán is lement Jack Lokival a kezében, és Loki egyszerűen imádta. Körülbelül hússzor csúsztak le, mert nem bírta megunni.

a svéd egészségügyi rendszer

Vera javasolta ezt a témát még régebben, köszi Vera, én mindig örülök a témafelvetéseknek. Igazából azóta írom ezt a bejegyzést, amióta Vera kérdezte, ami mutatja a bizonytalanságomat a témában. Ugyanis hiába élek itt lassan 10 éve, még most is sok bennem a kérdőjel a rendszerrel kapcsolatban, és amikor egy konkrét probléma felmerül, gyakran nem tudom, hova forduljak vele. 

Szerintem tehát nem egyszerű átlátni a rendszert, de a kiinduló pont az 1177 nevű szolgáltatás, ami gyűjtőhelye mindennek, ami az egészségüggyel kapcsolatos. Az 1177.se weboldalon rengeteg naprakész cikk található mindenféle egészségügyi kérdésben. Az oldalon lehet belépni a saját egészségügyi oldalunkra is, ahol az összes beteginformációnk, diagnózisunk, orvosi feljegyzésünk, laboreredményünk, felírt gyógyszereink, beutalók és sok más elérhető. Itt lehet háziorvosi rendelőt is választani. A saját oldalamon keresztül elérem Lokiét is, ahol láthatom a születése óta orvosok, szülésznők, védőnők és ápolók által megírt feljegyzéseket – azt hiszem – 13 éves koráig. Utána korlátozódik a hozzáférésem, majd 16 éves korától ő kezeli az oldalát, és én nem láthatom az információit.

És végezetül, az 1177 egy 0-24 elérhető tanácsadói telefonszám is. Ha kisebb bajunk van, gyakran az első lépés felhívni ezt a számot. Ápolók fogadják a hívásunkat, és ha kell, videón is ránk tudnak nézni, és megmondják, hova forduljunk a bajunkkal, vagy kezelési tanácsot adnak, vény nélküli gyógyszereket javasolnak stb.

Ha személyesen szeretnénk orvoshoz menni, nem égető problémával, akkor a helyi egészségközpontba kell időpontot foglalni, ami Magyarországon a háziorvosi rendelőnek felel meg. Ezek az intézmények nem kórházakban találhatók, és nincs is olyan felszereltségük, mint egy kórháznak. Mi választjuk ki, hogy melyik rendelőhöz szeretnénk tartozni. Szóval itt a helyszín, ami adott, de saját háziorvosunk nincsen. Előre kell időpontot foglalni, nem lehet csak úgy beesni, hogy gyorsan nézzen rád egy doki. Ha további vizsgálatra, szakorvosra van szükség, a háziorvos ad beutalót a megfelelő intézménybe. 

Ha sürgősebb problémáról van szó, amivel nem tudjuk kivárni, hogy bejussunk a háziorvoshoz, akkor kell az ügyeletre menni. A tájékoztató szerint ilyen problémák a csonttörés-gyanú, az agyrázkódás, a súlyosabb sérülések, a tüdőgyulladás-gyanú, a vérrög-gyanú vagy az allergiás reakció. Itt először a recepcióhoz kell sorban állni, ahol aztán ápoló méri fel az állapotunkat, majd súlyossági, nem érkezési sorrendben küldi be az embert az orvoshoz. Ezek az ügyeletek általában minden nap nyitva vannak, de nem éjjel-nappal.

A terhesgondozás és bizonyos nőgyógyászati eljárások (rákszűrés, fogamzásgátlási kérdések és beavatkozások) külön intézményben, szintén nem kórházban zajlanak. Itt elsősorban szülésznők, nem szülész-nőgyógyász szakorvosok dolgoznak. A normál terhességekért és a szülés levezetéséért is ők felelősek. Csak komplikáció esetén irányítják tovább az embert szakorvoshoz. A nőgyógyászati betegségek esetén ismét csak külön helyre, nőgyógyászati rendelőbe kell menni, amit tetszés szerint választhatunk, illetve kórházakban van nőgyógyászati ügyelet is.

A védőnői ellátás is külön intézmény, szintén nem kórházban, ahol elsősorban védőnők dolgoznak, de bizonyos kontrollokon gyerekorvos is jelen van. Ide 6 éves korig járnak a gyerekek, és csak egészséges gyerekkel szabad menni. A védőnő a legelső alkalommal házhoz jött, de utána már nem jár a családhoz. 

Loki most ismét beteg, ami folyamán megnyugodtam abból a szempontból, hogy nem csak én érzem átláthatatlannak a rendszert, hanem az is. Ugyanis az 1177 számon és az orvosok is van, hogy különböző dolgokat mondanak. Decemberben, amikor beteg volt, azt mondták a telefonban, hogy az ügyeletre menjünk vele. Most azt mondták, hogy a háziorvoshoz vigyem, de ott az orvos azt mondta, hogy legközelebb ne hozzájuk menjek, hanem az ügyeletre. Az is újdonság volt számomra a mostani betegsége alkalmával, hogy őt be tudják szorítani aznapra a háziorvoshoz. Korábban én azt hittem, hogy ott mindig csak napokkal vagy hetekkel előre adnak időpontot. Azt még most sem tudom, hogy őt azért fogadták aznap, mert 1 éves, vagy nekem is tudnának adni ilyen gyors időpontot bizonyos tünetek esetén.

Még talán az is érdekes lehet, hogy se a háziorvosnál, se az ügyeleten nem konkrét gyerekorvos, aki ránézett Lokira. Három gyerekkórházban van ügyelet Stockholmban, de ha egyszerű betegségről van szó, akkor nem oda kell menni a gyerekkel, hanem a "sima" ügyeletre, ahol nem is vették előre csak azért, mert gyerek. Legalábbis a recepción nem. Mivel 10 perc sétára lakunk egy kórháztól, ezért nekünk kényelmes megoldás volt oda vinni őt, és amikor nyitásra ott voltunk, akkor elsők között fogadtak minket (bár a röntgenről érkezők elsőbbséget élveztek). Az egészségközpontban szintén nem gyerekorvos fogadta, hanem általános orvos.

Otthon sem voltam sokszor beteg, úgyhogy nehéz összehasonlítanom a két rendszert, de nekem az a benyomásom, hogy otthon egyszerűbb eljutni szakorvoshoz. Itt néha úgy érzem, mintha az orvosokat hét lakat alatt őriznék és ki kell állni bizonyos próbákat, hogy egy "igazi" orvoshoz eljussunk. Ami nem feltétlenül rossz, mert ez azt jelenti, hogy próbálják úgy kiépíteni a rendszert, hogy a legmagasabb tudású emberek elé csak olyanok kerüljenek, akiknek valóban arra a tudásra van szükség, és egy szakorvos ne fecsérelje a drága idejét olyan feladatokra, amit más is el tud végezni. Így, gondolom, kevésbé kiégettek az orvosok és élhetőbb a rendszer. Illetve nem csak orvossal találkoztam keveset az itteni életem során, hanem "igazi" kórházban sem sokat voltam. Azt hiszem, a szülésem előtt csak akkor voltam kórházban, amikor elvágtam a kezemet. Egyébként mindig ilyen-olyan rendelőkbe kell menni, vagy esetemben például a védőnő, a háziorvos, a vérvétel és a terhesgondozás is a plázában van.

Ja! Még egy kategória. Vannak privát egészségügyi appok is, ahol viszont nem ápolók, hanem orvosok fogadják a hívásunkat, szinte azonnal. Ez is egy gyors megoldás arra, hogy szakemberrel beszéljünk, illetve ők receptre kapható gyógyszert is felírhatnak az 1177 szolgáltatásával szemben, de mivel megvizsgálni nem tudnak, ezért elég limitáltnak érzem ezt a szolgáltatást. 

pechek

Nem jutottunk el a szülinapi buliba, szomorú vagyok. Loki bár egy hete köhög, csak kedden volt láza, szerdán, csütörtökön és pénteken már jól volt. Írtam is Luca anyukájának, hogy hurrá, megyünk. Erre hajnalban Loki teljesen forró volt, 39 fokos láz már megint. Úgyhogy az úszás és a szülinap elúsztak, helyette volt egy nyűgös, hosszú és unalmas szombatunk. Nem mellesleg -14 fok volt ma, úgyhogy nem az a sétálós idő. Valentin-napra még tegnap kaptam rózsát a fiúktól, ami cuki volt. Loki azóta is lelkes, ha meglátja a virágot. Én azt terveztem, hogy sajttálat állítok össze, amolyan romantikus, luxi csemegeként, de majd máskor.

Tegnap is peches voltam. Egy picikét. Elzarándokoltam a belvárosba, ugyanis amióta visszajöttem Magyarországról, folyamatosan mínuszban van a hőmérséklet, így befagytak a belváros vizei, amitől olyan látvány fogad, amit a tíz évem alatt még nem láttam: korcsolyázó emberek az óváros és a városháza körül. Ez az én befagyott Balatonom, amit mindenképp látni szerettem volna élőben is. Leszálltam az óvárosban, onnan átsétáltam Söderbe, fel a Montelius-sétányhoz, ahonnan a legjobb rálátás nyílik a vízre, az óvárosra és a városházára. Ezúttal direkt elvittem a kis digitális fényképezőgépemet, ami sokkal jobb fotókat készít, mint a telefonom. A kilátó után pedig elsétáltam a Svedjan pékségig, ahol az egyik díjnyertes, sokat dicsért semla kapható, amit ki akartam próbálni. Jó kis kirándulás volt, tegnap csak -5 fok volt és jólesett a séta, nem is fáztam. (Természetesen Loki is velem volt, de nem hangozna jól mindent többesszámban írni.)

Csakhogy amikor ideültem a géphez, hogy feltöltsem a fotókat, azt láttam, hogy az utolsó képek a karácsonyiak. Sajnos eltűnt az összes, vagy sosem készültek el, nem is tudom. Lehet hogy a hidegben lefagyott a kamera vagy volt valami hibaüzenet, amit nem vettem észre. Ez egy régebbi fényképező, és van hogy többszöri próbálkozás után olvassa csak be az SD-kártyát. Néha eljátszom a gondolattal, hogy veszek újat, de a ChatGPT-vel is beszélgettem erről, és arra jutottam, hogy amúgy remek kis gép, és nem szeretnék 2-300 ezer forintért venni egy újat, ami képügyileg nem sokkal fejlettebb, legfeljebb csak azért drágább, mert wifis. Főleg, hogy olyan ritkán viszem magammal. Na mindegy, a lényeg hogy a jó kis fotóim odavesztek. Azért felteszek két képet, ami talán még jobb is, mint az enyémek lettek volna. Ezek a Stockholm i bilder facebook-csoportból vannak, aminek nem vagyok követője, de fel-feldobja nekem a facebook a legnépszerűbb fotókat, amiket szeretek nézegetni.

Petra Hulshof fotója

Birgitta Noréus fotója

otthon vannak?

Nálunk most hideg a tél és tartósan hideg. Ilyenben még nem volt részem, amióta itt élek, de én élvezem ezt. Szeretem megélni mind a négy évszakot, és nem szeretnék olyan helyen élni, ahol nincs igazi tél. Ilyenkor télen szinte hihetetlen, hogy a fák megint zöldelleni fognak és hogy lesz olyan idő, amikor úgy ahogy vagyunk, kimehetünk az utcára, és nem kell sok réteg ruhát húzni magunkra. Hát még Lokinak milyen lesz majd a nyár. Ő nem is tudja, hogy olyan is van. 

Loki megint beteg, de úgy tűnik, most nem csúszik bele annyira, mint múltkor. Fontos hogy meggyógyuljon, mert holnapután a kis magyar barátnője – nevezzük Lucának – szülinapi zsúrjára hivatalos. Örülök neki, hogy lett ez a barátságom. Pont arra vágytam, hogy legyen egy közeli, hasonló korú gyerekes magyar anyuka kapcsolatom. Erre nem hazaköltöznek?! Valószínűleg de. Úgyhogy sajnos mégsem jött össze annyira ez a kapcsolat. Ők sosem terveztek letelepedni itt, és most úgy alakultak a dolgaik, hogy jó lehetőséget látnak a hazaköltözésre. Azért amíg itt vannak, élvezem a társaságukat. 

Írtam a két kolléga anyukabarátnőmnek is, hogy még mielőtt visszamegyek, hozzunk össze egy talit. Közben megtudtam, hogy az egyik csaj a csapatban ismét terhes és pont akkor megy el, amikor én visszamegyek. Ezzel a lánnyal sosem sikerült megtalálnom a közös hangot, pedig próbálkoztam vele. Nem baj, nem kell mindenkivel jóban lenni, és így nem bánom hogy épp nem lesz ott, amikor visszamegyek. 

Viszont keres helyettest a helyére a főnököm, és rám írt Linkedinen egy volt osztálytársam, hogy jelentkezett a pozira, és megkérdezte hogy esetleg írnék-e róla pár jó szót Pontusnak. Lelkes lettem, mert bírom azt a lányt, illetve jó szívvel merem ajánlani, mert ügyes, okos, aranyos és tényleg beleillene a csapatba. Ráadásul ő is anyuka lett, van egy Loki korú fia, úgyhogy szuper. Hálás volt nekem, hogy beajánlottam, de én magam miatt is segítek neki, mert tényleg örülnék, ha együtt dolgozhatnánk. Ugyanakkor korábbi tapasztalatokból tudom, hogy Pontus úgyis a saját feje után megy, és túl sokat nem nyom a latban egy ilyen ajánlás.

Mi is volt még... Vasárnap már megint alakítottam egyet. A gyerek előtt én nem voltam feledékeny és ügyetlen, de mostanában többször kapom magam olyan hülyeségen, mint a szüleimnél felejtett kabát vagy az uszoda nyitva tartásának benézése. Vasárnap meg az volt, hogy reggel Jack volt Lokival, és mire felébredtem 9-kor, láttam hogy írt hogy elmentek az usziba, de aztán 8 után ismét írt, hogy az egész családi részleg nem működik. Mivel azonban nem voltak itthon, ezért gondoltam, hogy valamelyik rendes medencébe bementek, és biztos nemsokára jönnek.

Kávéztam, tettem-vettem és élveztem hogy egyedül vagyok otthon. Pakolásztam a lakásban és egyszer csak felfedeztem az előszobában a bepakolt uszodás táskát benne minden cuccal. Döbbenten néztem. Hát ez hogyhogy itt van?? És akkor hol van a gyerekem?! Babakocsi itt, hordozó itt. Mi van?! És akkor vettem észre, hogy be van csukva Jack szobája ajtaja. Bekukucskáltam a kulcslyukon és azt láttam, hogy Jack ott fekszik az ágyban, mobilozik, Loki meg mellette alszik. Írtam neki, hogy ti itthon vagytok?!?!?! Mire válaszolt, hogy hát persze, hol lennénk? Teljes sokk volt számomra, de nagyon vicces is. 

Ez a második ilyen élményem. Az első aupair koromban történt. Az anyuka a gyerekekkel és velem elutazott a nagyszülőkhöz két hétre, de én péntek délután vonattal visszamentem a hétvégére. Az apuka hétvégi konferenciára utazott, így 8 hónap után életemben először egyedül lehettem otthon a host családom házában. Micsoda érzés! Jól elvoltam egész péntek este, reggel felkeltem, reggeliztem, hajat mostam, majd bementem a szülők hálószobájába a hajszárítóért. Felkaptam a földről, majd kifelé menet a vér is belém fagyott, amikor azt láttam, hogy az apuka ott fekszik az ágyban, félmeztelenül ráadásul, tablettel a kezében és néz rám kérdőn, hogy én mit csinálok. Ez a szerencsétlen félnótás egész végig otthon volt, a szobájában, és nem adta tudtomra semmilyen módon, hogy mégsem utazott el a konferenciára. Sokkoló! Utólag egy vicces történet, de ahogy visszaemlékezem, mindig átélem azt a sokkot, amit akkor éreztem. Még szerencse, hogy rajtam volt ruha.

már csak nyolc hét

Nyolc hét – ennyi maradt a hosszú szülői szabadságomból. Az hogy hosszú, relatív, mert egy magyar anyának nem sok a 15 hónap, viszont a svédeknél ez hosszú kihagyásnak számít. A többség ennél egyenlőbben szokta felosztani az otthonlétet egymás között. Gyakori a 6-6 hónap, 7-7 hónap, vagy mondjuk 12 és 6 hónap a két szülő között. Úgyhogy ebben nagyon más a két ország, és amikor azt mondom egy magyarnak, hogy Jack három hónapig lesz majd itthon, akkor azt mondják, hogy "ó de jó, hogy olyan sokáig", míg egy svédnek ez rövid időnek számít. 

Én örülök, hogy Jack icipici munkahelye miatt úgy alakult, hogy én ilyen sokáig lehetek itthon, mert minden percét imádtam az itthonlétnek. Azt azért nem mondom, hogy szeretnék éveken át főállású anya lenni, mert amikor Loki majd nagyobb lesz, akkor már nem működne a dolog szerintem. Ez az ország úgy van kialakítva, hogy mind a két szülő dolgozzon, és a gyerekes programok is másfél-két éves korig vannak kitalálva, utána már kilógnék a sorból, ha én nem járatnám őt oviba, és egész nap csak itthon lennék vele. Szóval erre az időszakra szuper, de azt hiszem, beleunnék egy idő után, ha nem lenne más életem és szerepem az anyaságon kívül.

Ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy várom hogy dolgozzak. Dehogy várom! A munkahelyemet nagyon szeretem. A munkámat is szeretem. De attól még dolgozni nem szeretek. Van olyan, aki ha minden hónapban csak úgy, munka nélkül is megkapná azt a pénzt és minden juttatást, amit a munkával megkeres, azt választaná, hogy ő azért mégis dolgozik heti 40 órát? Jó, biztos vannak olyan hivatások, amit szenvedéllyel csinál az ember és vannak munkafüggők is, de az emberek többségének lennének jobb ötletei, hogy inkább mivel töltenék az idejüket, nem? Vagy legfeljebb hobbiként űznék a munkájukat. Én mondjuk még azt tudnám elképzelni, ha 6 órában dolgoznék, és 2-kor már végeznék. (De a valóságban ez nem igazán működne a meetingek és délutáni események miatt.)

Most már kezdek megbarátkozni a visszatérés gondolatával, bár gyakran ijesztő. Amennyire nehezen hagytam ott a munkát a gyerek születése előtt, most annyira nehéz visszamennem. Erősen érzem az imposztor szindrómát, vagyis hogy nem tudok semmit, a másik félelmem pedig a svéddel kapcsolatos. Úgy érzem, az aktív tudásom romlott az itthonlét alatt, mert leginkább passzívan használtam a nyelvet. Viszont amikor belegondolok, hogy milyenek is voltak a munkanapjaim, és milyen a munkahelyem, akkor alábbhagy a félelmem. Nem egyedül kell megoldanom semmit, hanem csapatok tagja vagyok. Mindig ott van nekem valaki, aki segít, és egy hosszú visszatérés után úgyis újra be kell majd tanulnom, mert annyi minden változott. Senki sem fogja elvárni, hogy egyből mindent tudjak és nem fognak a mélyvízbe dobni. 

Néha-néha ránézek a Slackre vagy a LinkedInre, és láttam pár változást. Tudom, hogy elment pár szeretett kollégám. Egy olyan lány is elment a cégtől, aki 18 éves kora óta, 14 éve dolgozott ott, és egyszer azt mondta nekem, hogy ő sosem fog onnan elmenni. Emiatt meglepett a távozása, bár lehet hogy csak mindketten naivak voltunk. Ő, hogy két éve még azt gondolta, hogy onnan fog nyugdíjba menni, és én, aki elhittem hogy egy 30 éves lány soha nem fog munkahelyet váltani. Különösen Svédországban, ahol – érdekességként elmondom – az emberek átlagosan mindössze 5 évet töltenek egy munkahelyen! De azért ennek a lánynak a távozása elgondolkodtatott, hogy nem tán azért ment el, mert nem tetszik neki, amilyen irányba változik a cég.

Nem mintha nekem kellene aggódnom ezen. Nekem most, az életem ezen szakaszán a legfontosabb az, hogy van egy stabil állásom, hogy családbarát a cég, hogy bár Svédországban is visszatáncolnak a home office-tól a gyakoribb irodai napokhoz, az én munkahelyemen még mindig a heti egy nap van érvényben, nyáron pedig senki nem jár be. Biztos el fog jönni nálam is az a pont, amikor szeretnék váltani, de most még pár évig ezek nekem a legfontosabb dolgok, nem a karrier-előmenetel. Úgyhogy összességében én 8/10 pontot adnék a munkahelyemnek, amit azért nehéz is túlszárnyalni.

vissza az usziba

Loki több mint egy hónapig nem uszizott, de szombaton végre visszatértünk. Kicsit érezhető is volt, hogy elszokott a víztől. Sajnos most 9:30-kor kezdődik az óránk, nem 9-kor. Mivel 6-kor kel, ezért reggel csak várakozunk, hogy indulhassunk, és mire végre elindulunk, ő már álmos. Ráadásul a családi részleg, ahova szeretünk bemenni óra előtt, 9-kor már dugig van, és nem annyira élvezhető.

Másnap kitaláltuk, hogy kora reggel visszamegyünk az usziba, mert mint megtudtuk, bármikor mehetünk a karkötőnkkel, nem csak az órára. Megnéztem tegnap, hogy mikor nyit, és reggel 7:40-kor elsőként gördültünk be a parkolóba. Nem is csoda, hogy elsők voltunk, mert mint kiderült, az uszoda 8 órakor nyit. Két balek. Én vagyok az egyik, aki bár megnéztem, hogy 8-kor nyit, a fejemben ez átváltott 7:30-ra, Jack meg a másik, mert habár ő emlékezett, hogy 8 órát mondtam, egészen addig, amíg oda nem értünk, rá se nézett az órára. Úgyhogy ültünk a kocsiban 7:40-kor egy nyűgös babával. Végül elmentünk tankolni, hogy legalább valamit csináljunk.

Jól elvoltunk a medencékben, 8:15-kor még csak mi voltunk a családi részlegen. Odakint nagy havazás volt, fehér volt a táj, mi meg bugyogtunk a jacuzziban. Ez jobb is, mint egy spa, mert oda általában nem vihető be kisgyerek. Loki gyorsan elaludt otthon, Jack finom tojásreggelit készített, frissen facsart mandarin- és vérnarancslével, és reggeli közben egy új svéd sorozatot néztünk. Egy pillanatra olyan volt a vasárnap reggelünk, mint a gyerek előtt. 

Vasárnaponként 1-re jár Jack edzésre, brazil jiu-jitsura, és mondta már párszor hogy bemehetek Lokival megnézni, hogy milyen. Úgyhogy kitaláltam, hogy most végre vele megyünk, bekukkantunk a terembe, utána szerzek semlát, és hazamegyek. Jó volt látni a termet, és volt egy kedves srác a recepción, aki nagyon cuki volt Lokival, Loki azonnal kapcsolódott hozzá és nem volt megszeppenve. Mondta a srác, hogy az ő kislánya jövő vasárnap lesz 1 éves és mutatott róla videót is, hogy ő már milyen ügyesen áll egyedül. Amikor elkezdődött az óra, akkor láttam, hogy ő a tanár és feketeöves, Jack meg mondta hogy ő az egyik legnagyobb svéd bajnok a sportban. 

Nem sokáig voltam ott, útnak indultam Lokival a -5 fokban, hóesésben és fúvó szélben. 20 perces sétára volt a kávézó és a buszmegálló, félúton pedig beugrottam egy boltba. A bolt után már csak 10 percet kellett sétálni, de Loki teljesen kiborult. Visítva sírt, folyamatosan letépte és eldobálta a kesztyűit, én meg kétségbeesetten és jégcsappá fagyva próbáltam újra és újra ráadni. Közben siettem volna, hogy elérjem a 20 percenként járó buszt, mert úgy éreztem, nem élem túl, ha 20 percig kell várakoznom a hidegben. Loki közben ordított, én már azon rettegtem hogy azért sír annyira, mert kezdenek az ujjai fagyási sérüléseket szerezni, de hiába dugdostam be a kezeit a bundazsákba, folyton kivette őket onnan és csak sírt.

Bementem a kávézóba, legalább ott kicsit átmelegedhettünk, de itt Loki már sikítva sírt. Adtam neki egy tasakos gyümit, amit szinte egy lélegzetvétellel bepuszilt, majd még jobban fokozta az üvöltést, amikor rájött, hogy elfogyott. Szerencsére volt nálam egy másik is, amit kibontottam neki, miközben rendelni próbáltam, az emberek tülekedtek körülöttünk, és amikor elvettem Loki szájától a kaját, hogy például fizessek, akkor azonnal rázendített a fülsüketítő üvöltésre. Ráadásul azt mondta a nő, hogy kell egy kicsit várni a semlára, mert most készülnek. Dude, úgy nézek ki, mint aki tud várni?! De mire becsomagolta a csodálatos levain kenyeret, amit szintén vettem, már kész is lett a semla, úgyhogy legalább ez happy end lett. (És ennek köszönhetően a legpuhább, legomlósabb semlát kaptam, amit valaha ettem.)

Loki folytatta az üvöltést, én nem tudom mi baja volt, de bennem akkora feszültség volt, hogy azt hittem hogy kipukkan a fejem. Arra gondoltam, hogy az egész Magyarországra utazás közel sem volt annyira stresszes, mint az a bő egy óra hazáig, és minden lépésemmel megbántam az egészet. A buszon volt mellettünk egy hatalmas, gyönyörű afgán agár, de Loki ott is csak visított. Tudom, hogy nem érti, és nem direkt csinálja, de annyira mérges voltam rá, hogy üvölt a szerencsétlen kutya fülébe. Meg amúgy is mi baja van már, nem szokott ő ilyen lenni... Később is nehezen tudtam megakadályozni a sírást, pedig a kutyákat úgy szereti nézni. Csak szerintem nem is jött rá, hogy az a palackorrú, hatalmas lény is egy kutya. Később beszélgettem a gazdájával és Loki meg is simogatta a kutyust, amitől jobb kedve lett.

Hát szóval ez nem lett a legsikeresebb kiruccanás. Itthon Jack felszerelte végre a kerítést, amit úgy két hónapja vett. A konyhába tettük, hogy a konyha/étkező részről ne tudjon elmászkálni Loki máshová. Ezt Jack forszírozta, én féltem hogy elcsúnyítja a lakást és nem voltam benne biztos, hogy van szükségünk ilyenre, de most egyelőre tetszik. Nem rácsos, folyton ott lévő, kisajtós kerítés, hanem kihúzható, így például a konyhából nem is látszik, ha nincs kihúzva, és egyébként is elég szolid, aminek örülök. 

Az egyik szomszédtól kaptunk kölcsön fúrót, amit nehezen szereztünk meg, mert a fickó többször eljátszotta, hogy azonnal válaszolt, hogy persze, adja, de amikor rákérdeztem, hogy mikor mehetünk érte, akkor meg eltűnt. Kínos volt, hiszen nem ismerjük, és nem köteles segíteni nekünk, mégis nógatnom kellett, hogy akkor mikor, meg mi van már... Karácsony előtt még forralt bort vettem neki köszönetként, de az már nem aktuális, úgyhogy most két kaparós sorsjegyet kap helyette. Egy harmadikat is vett Jack, azt meg én kaptam, és nyertem vele 60 koronát, úgyhogy szerintem a fickó semmit se fog nyerni az övével.