téli szünet

Nyugalomban és kevés programmal telnek a napok. De hát mit is lehet mostanában csinálni. Bárcsak esne rengeteg hó és gyönyörű téli világ lenne. Akkor lehetne nagyokat sétálni a téli erdőben és utakon, de a pénteki hó óta csak eső esik. Rengeteg eső. Pénteken azért sétáltunk egy nagyot a hóesésben az erdőben és a kacskaringós kis utcákon, és nézegettük a házakat és a fényeiket. 

Tegnap átmentem Kathie-ékhez, akiknél meleg, barátságos karácsonyi hangulat van. Gyönyörű fájuk van, gyertyák mindenütt, karácsonyos kiscsizmák lógnak, ha nem is a kandalló felett, de a polcról. Az esküvői fotóikat kinyomtatták egy könyvbe, és most megnéztem azt is. A legtöbb fotó az én kis gépemmel készült, mert nem fogadtak fotóst a "korona-esküvőjükre". Sosem gondoltam volna, hogy egyszer az én fotóim lesznek egy esküvői albumban. Jó érzés. Elégedett vagyok a fotókkal, szépen mutatnak az albumban. 

Most Jack dolgozik, így van egy kis szabadidőm egymagamban, ami jól esik. Az év végén szeretem áttekinteni az egész évet, és írni egy kis összefoglalót, átgondolni, hogy mi volt a legjobb, legváratlanabb, legemlékezetesebb, legfontosabb stb. az évben. Lehet kapni mostanában 5 éves naplókat, ami olyan hogy egy oldalon egy dátum van, például december 29. és alatta 5 évhez van pár sornyi hely, illetve be lehet írni, hogy a hétnek milyen napja van és milyen az időjárás. Több mint 3 éve vettem egy ilyen naplót, és azóta is rendszeresen írom. Egyetlen nap sem maradt ki. Nem minden nap írok bele, mert el szoktam felejteni, hanem általában hetente, 10-12 naponta eszembe jut, és akkor visszamenőleg kitöltögetem, hogy melyik nap mi történt. Persze jobb, amikor a nap végén írom be az eseményeket, mert van hogy visszamenőleg teljesen elfelejtem, mi történt. De hát nem is történik mindig valami érdekes vagy említésre méltó. Mindenesetre én ezt nagyon szeretem, főleg most hogy már ilyen régóta írom, mert amikor beírok egy napot, akkor fölötte az elmúlt 3 év eseményeit láthatom, hogy aznap mit csináltam tavaly, tavalyelőtt és 2017-ben. Vagy néha, ha beszéljük, hogy tavaly ilyenkor mit csináltunk ezen vagy azon a napon, van hogy visszanézem a naplómból. 

Én imádom az év végében a személyes és a mindenféle összegzéseket, áttekintéseket és listákat. Az év legjobb filmjei, sorozatai, albumai, legjobb hírei, legviccesebb videói stb. És az újévi terveket és fogadalmakat is szeretem. Hogy ki mit tűz ki célul az újévre, hogyan képzeljük el az újévet stb. Nem tudom pontosan, mi is a jó ebben. Talán így olyan, mintha nem tűnne el az élet nyomtalanul. Van egy ausztrál YouTube-os csaj, az a neve, hogy muchelleb, és ő a tudatos élettel kapcsolatos videókat készít. Célok tervezése és elérése, szokások kialakítása, külső és belső dolgaink rendszerezése, apró trükkök, tippek a mindennapokhoz stb. Most is láttam, hogy készített az év végével és kezdetével kapcsolatos videókat, szóval majd mosogatás és takarítás közben meghallgatom, miket javasol, és áttekintem az idei évet és átgondolom a jövő évit.

a 2020-as karácsony

Elmúlt ez a karácsony is, és nincs bennem rossz érzés vagy megbánás amiatt, hogy nem mentem haza, nem állítottunk fát és nem adtunk ajándékot egymásnak. Egy jó élményt megélni jó dolog, de az egy plusz. Nem megélni viszont nem mínusz. Szóval rossz érzés semmiképpen nincs bennem, sőt azért így is különlegesebb és ünnepibb volt a karácsony, mint egy sima szabadnap. 

24-én délelőtt még elkészítettünk pár fogást, és a lakást is szépen rendbe tettem. Annyi kajánk volt, és olyan szép volt minden, mintha vendégeket várnánk, pedig csak mi voltunk, de jól esett megadni a módját. Jack kora délelőtt összekészített egy kis karácsonyi menüt dobozokban, és bicajjal elvitte az anyukájának és az apukájának. Így szenteste a sötét városban -1 fokban biciklizett nagyjából 30 km-t. El is esett a bicajjal az út elején. Szerencsére nem sérült meg nagyon, jól landolt, de a kesztyűje elszakadt és a könyökét is rendesen lehorzsolta. Úgyhogy megküzdött ezért a kedves gesztusért.

Közben én otthon befejeztem a takarítást, felvettem az előző nap a gyerekektől kapott szép inget, feltettem sminket és még parfümöt is, legalább mintha ünnepségbe indulnék, pedig csak a kanapéig mentem a Zoomhoz. Tartottunk egy próbát a családdal, jó volt otthon a hangulat, és jó volt velük lenni virtuálisan is. Aztán mondták, hogy oké, kb. 1 óra múlva kezdődik a "buli", addig ők elköszönnek. Ez volt a nap legunalmasabb része, mert mindennel kész voltam, Jack még nem volt otthon, így ültem egyedül, és vártam. Unalmamban betettem az Operaházból közvetített Diótörőt. Nem nagyon tudtam rá koncentrálni, de azért szép volt. 

Majdnem 5 lett mire elkezdődött az ünneplés, közben Jack is megérkezett, és amikor elkészült, ő is becsatlakozott mellém. Először azt mondta, hogy majd beköszön, és utána én lehet inkább költözzek át a szobába, ő meg majd játszik valamit, de végül velem volt végig, aminek nagyon örültem. Majdnem 3 óráig néztük a "műsort", és beszélgettünk a családdal. Egész jó volt videón is, de azért nem az igazi. Anyukám küldött nekem egy csomagot, ami sajnos azóta sem érkezett meg (remélem ma meg fog). Kár, mert jó lett volna videón kibontani. 

Videózás után jött a karácsonyi lakoma. 9-10-féle kajából/hozzávalóból állt össze a menünk. A svédeknek ilyen az ünnepi menüjük (svédasztal ugyebár). Gyertyafény, karácsonyi zenék és karácsonyi ételek. Vacsora után kibontottuk az ajándékokat, amiket másoktól kaptunk. Az egyik barátnőm ide rendelt nekem meglepit. Kaptam tőle egy puzzle-t és Jamie Oliver vega szakácsönyvét. Jack pedig a nagybátyjától és az apukájától kapott egy kis apróságot.

Nem volt hiányérzetem semmiből. Az volt a legjobb a karácsonyban, ami ebben az évben is a legboldogabbá tett. Hogy annyira harmonikus és boldog a kapcsolatom Jackkel, amilyen sosem volt. Minden alkalommal, amikor ránéztem, és láttam, hogy mennyire boldog és szeretettel teli, akkor éreztem, hogy a legjobb döntés volt vele maradni, és hogy nekem itt a helyem vele. A családommal volt már harminc karácsonyom, de Jackkel csak ez az egy. Megérdemli, hogy ne hagyjam magára. És nekem sem utolsó szempont, mert vele vagyok a legboldogabb és legfelszabadultabb. Nem tudom megunni ezt az embert, én nem győzöm elárasztani minden jóval.

még több karácsony

Olvastam egy bejegyzést, amiben egy muszlim srác életében először olyanokkal tölti a karácsonyt, akik ünneplik azt, és leírta a megfigyeléseit mint külső szemlélő. Az első észrevétele az volt, hogy a karácsony egy részmunkaidős állás, ami november közepétől december végig tart. Ez mennyire találó már.

Bár ahogy írtam, nekünk nem lesz fánk, nem ajándékozunk egymásnak, és másoknak sem nagyon vettem, még így is azért jó pár óra "munkát" töltök a karácsonnyal. Tegnap 7-re értem haza, és 2,5 órán keresztül szaggattam és sütögettem a mézeskalácsokat. Fárasztó volt, de megérte, mert nagyon szépek és finomak lettek. Svéd mézeskalit készítettem, az picit más, mint a magyar. A magyar receptek, ahogy láttam, arra mennek, hogy puha legyen, a svédek meg hogy ropogós. Náluk a mézeskalács inkább keksz, mint "kalács". Viszont a magyar mézeskalácsot én nem is szeretem enni, csak díszítésre használjuk, a svéd meg erősen addiktív. Tegnap este 11-kor még nekiestünk, és alig bírtuk abbahagyni.

Utolsó napom volt a gyerekeknél. Délelőtt ajándékoztunk, mondták, hogy két ajándékot is kapok. Nagyon örültek az ajándékomnak, jól betalált. Mondjuk én nem örültem annak, hogy az új fegyver első lövésével a fejemet célozta a nagyobb, és a fülemet sikerült eltalálnia, és fájt azért. Boldog karácsonyt. Én pedig kaptam tőlük egy Rituals márkájú szájfényt és egy selyeminget. Ezt. Nagyon szép és luxusajandék. Magamnak nem vennék ilyen inget, már csak az ára miatt sem, de nagyon tetszik. Azért is tetszik, mert ez nagyon az anyukájuk stílusa, és ahogy ránézek, őt látom magam előtt ebben (mondta is, hogy van neki is ebből), és jól esik, hogy megtisztel a stílusával, vagy hogy mondjam.

Ma nem volt különösebb program, csak vasaltam sokat, sütöttem lasagnét, a gyerekek fodrászhoz mentek, aztán meg ment a Fortnite egész délután. Kicsit korábban eljöttem, és megyek haza mézeskalácsot díszíteni. Jack megvette ma az utolsó hozzávalókat a karácsonyi menühöz. Ha valaminek, akkor ennek megadjuk a módját, mert készítünk egy csomó fogást. Majd külön posztot írok erről. Jack délután elkészítette az egyik salátát, és most egy másik fogáson dolgozik. Várom a holnapot. 

karácsonyi idill

Az idén elmulasztott karácsonyi hangulatot a munkámban kapom és pótlom be. Délelőtt lussebullét, azaz Luca napi kalácsot készítettünk. Benyomtam a spotin egy karácsonyi műsorlistát, rákapcsolódtam a lakás hangszórórendszerére, odakint sötét, esős idő volt, mi pedig a konyhában tüsténkedtünk. A kissrác gyúrta be a tesztát (mint mindig). Imádja az élesztőt. Az illatát, az állagát, ahogyan törik, mindent. Míg megkelt a tészta megebédeltünk, aztán együtt formázták a kalácsokat. Most megmondtam nekik, hogy fejenként egy darab vicces formát csinálhatnak. Így egy darab pénisz és egy darab kaki született, de a többi normális volt. 

Mikor kisültek a kalácsok, elmentünk egyet sétálni az esőben. Tegnap vettünk a törpetacsira cuki kötött karácsonyi pulcsit, de kicsi lett rá, ezért ma lecseréltük nagyobbra. Útközben Pokemonokra vadásztak. Délután már csak vacsit készítettem, elvittem őket teniszre, és most megyek haza mézeskalácsot sütni. Megjöttek a tegnap rendelt mézeskalácsformák is, közben Jack is vett egy adagot, úgyhogy most van 16 fajta. Holnap még megyek, utoljára az évben, és akkor kibonthatják az ajándékomat. Most a fa alatt várakoznak. 

kandírozott narancshéj

Leírom, hogyan készítettem a kandírozott narancshéjat. Több receptet megnéztem, ez egy egyveleg. 

Hozzávalók:

• Kb. 450 g bio narancshéj (kb. 2 kiló narancsból lett ennyi) 
• 1 kg cukor
• 1 liter víz 

A díszítéshez:

• 1 tábla jó minőségű tortabevonó csoki
• cukor

A narancsokat hosszában 8 részre vágom és levágom a húsról a héját úgy, hogy a hártyás részt is kivágom, mert az állítólag keserű. Kb fél centis csíkokra szeletelem. Egy nagy lábasba teszem, felengedem vízzel, felforralom, majd leöntöm a vizet, és még kétszer megismétlem ugyanezt. 

Elkészítem a cukros oldatot: egy kiló cukrot egy kiló vízbe öntök, felforralom, majd beleteszem a narancshéjakat, és 2 óráig főzöm őket benne. Az egyik recept, amit találtam, azt írta, hogy ne kevergessük, hagyjuk szépen állni, hogy bevonja a héjakat a cukor. Ha kilóg a tetejük, nyomkodjuk kicsit bele. Leszűröm, hűtőrácsra vagy sütőpapírral bélelt tepsibe pakolom, és 1-2 napig várok, amíg megszikkadnak. 

Én egymás mellé sorakoztattam őket, hogy ne érintkezzenek, így gyorsabban száradtak. Ami nem fért el a rácson és a tepsiben sütőpapíron volt, az sokkal nedvesebb volt még másnap is. Másik lehetőség, hogy 120 fokos sütőben 2 óráig szárítjuk (ezt nem próbáltam). Ezután lehet használni süteményekhez, úgy ahogy van, vagy cukorba forgatni vagy csokiba mártani.

A cukorba forgatás gyorsan ment, a csoki kicsit macerásabb volt. A csokit egy vastagfalú üvegtálban vízgőz felett megolvasztottam és belelógattam a narancsokat, majd sütőpapírra helyeztem őket, ahol gyorsan megdermedt a csoki. Olyat is csináltam, ami csupa csoki volt, annál egyszerre többet is beledobtam a csokiba, és evőpálcikával halásztam ki őket. 

 

téli napforduló

Végre mától hosszabbodnak a nappalok, aminek Svédországban nagyobb jelentősége van, mint otthon, mert itt sokkal sötétebb a tél. És ez minden évben megvisel. Az idei tél különösen nehéz, itt a vírus is és amit hoz magával, de az időjárás különösen lehangoló idén. Eddig semmi tél nem volt, most is 6-7 fok van, és szürkeség, szürkeség, folyamatos szürkeség. Hetek óta először kikukucskált szombaton a nap egy kis időre, de azóta megint nincs sehol.

Továbbra sem sok energiám van. Tudom, hogy ez ördögi kör, mert minél kevesebb az energiám, annál inkább nem csinálok semmit, és minél inkább nem csinálok semmit, annál rosszabb lesz a kedvem, és tűnik nehezebbnek megmozdulni. Jack nem ilyen. Ő tele van energiával, jó kedvű, régóta rendszeresen sportol (én már egy ideje se nem biciklizem, se nem tornázom), és hétvégén kirángat egy kicsit a kanapéról egy-egy sétára.

Kivettem két hét szabit a nagykövetségen, bár nem sok értelme van ennek a hétnek, mert nem csinálok semmit, a gyerekekhez meg mennem kell, amit péntek este tudtam meg. Bosszantó, hogy nem válaszolt az anyuka az SMS-emre, pedig ha pénteken délelőtt megírta volna, akkor átszervezhettem volna még a szabimat. Most szinte feleslegesen használtam el három napot.

Szóval megyek a gyerekekhez, szerencsére csak hat órára, 11-től 5-ig. Az ilyen napok, amikor szüneten vannak, nehezek tudnak lenni. Máskor a fő feladatom, hogy ide-oda vigyem őket, főzzek gyorsan, megvacsoráztassam őket, és szabadidejük szinte semmi. Ilyenkor meg nyaggatnom kell őket, hogy ne mobilozzanak, csináljanak valami értelmeset is. Ha egész nap a házban vannak, akkor tuti elmegy az eszük minimum egyszer, és rohangásznak, tárgyakkal dobálják egymást, birkóznak, visítoznak, üvöltöznek, és nagyon idegesítőek. És most se ugrálópark, se mozi, se múzeum, se semmi program nem jöhet szóba. 

De igazából jó is velük lenni, mert jópofák, az ő lakásuk majdnem 6-szor akkora, mint a miénk, és teljesen otthon érzem magam, úgyhogy szeretek itt lenni. És amúgy is ezek az utolsó napok. Már felállították a fát, és kicsit karácsonyibb a hangulat, mint nálunk. A gyerekek karácsonyi izgalma is ragadós. 

Pedig én nem sokat készülök a mostani karácsonyra. Máskor én hazamentem, Jack meg itt maradt, és sosem volt karácsonyfánk, nem is ajándékoztunk, semmi. Most sem lesz fánk, egyrészt nincs semmi "hozzávalónk", és nem most akarok boltról boltra járni karácsonyfadíszeket gyűjteni. Másrészt meg nem is nagyon tudnánk hova tenni.

Jack viszont egész lelkes, már ami a kajákat illeti. Ő javasolta, hogy süssünk mézeskalácsot, és majd visz anyukájának is. Aztán meg, hogy legyen már egy rendes igazi karácsonyi vacsoránk, ha már így alakultak a dolgok. Szóval kinéztünk pár svéd és vega/hálás karácsonyi fogást, és tegnap meg is vettük a hozzávalókat a legtöbbhöz. A mézeskalács tésztáját már begyúrtam, Jack vesz ma formákat, rendeltem egy 12 darabosat is ma a neten, de nem hiszem, hogy megjön csütörtökig, bár tök jó lenne. 

2020-hoz méltó céges karácsonyi ünneplés

A nagykövetségi virtuális karácsonyi buli épp olyan szerencsétlenre sikeredett, mint az egész 2020-as év volt.

Szóval én az egyik stockholmi nagykövetségen (nem a magyar) dolgozom félállásban, mint házvezető. Januárban kezdtem ezt a munkát, és én vagyok az első ebben a pozícióban, illetve a csapat legújabb tagja. Egyébként az egész nagykövetség mindössze hat főből áll + én, aki a rezidencián, tehát a nagykövet és családja házában dolgozik. A munkában a legjobb a társaság és a kollégáim. Mindenki kedves és jófej, bár én eléggé kimaradok mindenből, hiszen általában nem találkozom senkivel. A rendezvényekbe azért engem is be szoktak vonni, ami jól esik. Persze idén a járvány miatt alig volt valami, és a karácsonyi ünneplés is virtuálisan zajlott.

Ahogy írtam, húztunk is karácsonyra, és én a 60 körüli férfi kollégámnak ajándékoztam. Saját készítésű kandírozott, csokiba mártott narancshéjakat készítettem, ami nagyon jól sikerült, és szuperül is nézett ki. 2 kiló narancsból készítettem, 3 napig tartott a projekt és nettó kb. 7 óra munka volt. Igaz, nem kapta meg az összeset, csak egy 20 dekás adagot. Hogy ne csak ennyi legyen az ajándék, adtam mellé egy kis apróságot is, ami bolti karácsonyi dobozos kutyacsemege volt, mert van két kutyusa ennek az embernek. Szépen becsomagoltam a kis pakkot, nagyon megadtam a módját.

Én nagyon vártam ezt a karácsonyi bulit, mert bírom is a csapatot, végre történik valami ebben az unalmas pandémiás évben és élhetek egy kis társasági életet, még ha csak a gép előtt is. Arra is kíváncsi voltam, hogy vajon engem ki húzott, és én mit kapok. Az volt viszont a baj, hogy mennem kellett a másik munkámba is, a gyerekekhez, szóval tudtam, hogy nem tudok sokáig maradni. Úgy volt, hogy fél 1 körül érkezik a kollégám a karácsonyi menüvel és az ajándékokkal. Mikulás ruhába öltözve járta körbe a várost, és vitte el mindenkinek személyesen az ajándékokat, ami cuki volt. Viszont teljesen félrebecsülték a szükséges időt, a városban is dugó volt, úgyhogy csúszott az egész, át lett téve 2-re a program, én meg eredetileg fél 3-kor indultam volna.

Elkezdődött a virtuális találkozó, a kollégám 14:40-re ért hozzám a csomagokkal. Átadott 4 csomagot - két ajándéktasakot, egy papír- és egy szövettáskát. Siettem vissza, már annyira éhes is voltam, mert alig reggeliztem, hogy tudjak majd 1-kor enni. Közben már indulnom kellett volna a gyerekekhez. Mondtam a csapatnak, hogy nekem sietnem kell, úgyhogy elkezdek enni, de még csak én ettem, szóval ültem a gép előtt a nagy adag kajával, és tömtem a fejem. Csodálatos volt ülni a gép előtt, egyedül enni, miközben a többiek beszélgetnek, és látni a saját fejemet a képernyőn a 6 résztvevő között, ahogyan én rágok. A legkevésbé sem volt élvezetes, alig ettem pár falatot, átadtam az egész tálat Jacknek, hogy egye meg ő. Pedig olyan finom és különleges karácsonyi menü volt. 

Ezután mondtam, hogy nekem most már tényleg indulnom kell, úgyhogy kibontanám a videón az ajándékomat, hogy a többiek is lássák, aztán megyek. Odavittem a kamera elé az ajándéktasakot, amit én az ajándékomnak gondoltam, de mondta a nagykövet, hogy az tőle van, mert ő is adott mindenkinek egy kis apróságot. Mondta a szervező csaj, hogy a szövettáskában kell lennie egy becsomagolt ajándéknak. Közben Jack már mindent segített kipakolni, úgyhogy azt sem tudtam, miben mi volt. Néztük együtt Jackkel, kerestük az ajándékot, de nem volt semmi. Odavittem és megmutattam, hogy a szövettáskában 4 üveg alkohol volt. Még ekkor is szkeptikusak voltak, hogy biztos megbújt valahol az igazi ajándék, de mivel sehogy sem állt össze, hogy miért lenne nálam 4 üveg pia, így végül arra a következtetésre jutottunk, hogy ez bizony az én ajándékom. Értitek, 3 üveg pia (kétféle francia bor és egy olasz pezsgő) bedobva a vászonszatyorba a többi cucc mellé. 

Miután ezt megbeszéltük, mondtam, hogy oké, akkor boldog karácsonyt mindenkinek, sziasztok. Felvettem a kabátomat, és rohantam a metróhoz. Amikor végre nyugiban ültem a metrón, akkor átgondoltam ezt az egészet. Szóval az én Mikulásom kedvesen 3 üveg piát adott nekem. Milyen kedves, személyes, gondos és szeretetteljes ajándék. Ja, nem. Mellesleg voltak ennek a "játéknak" szabályai: 1) maximum 200 korona értékű ajándék 2) becsomagolva 3) felcímezve. Az én csodás ajándékom túllépte a pénzkorlátot, nem volt becsomagolva vagy megcímezve. Ráadásul alig iszom alkoholt. Egyébként is, ki az, aki all in megy, és semmi mást nem vesz, csak piát. És ha már csak pia, akkor már jobban mutatna egy ünnepibb megjelenésű likőr vagy egy minőségibb pezsgő. Ez az "összeállítás" éppen úgy nézett ki, mintha valaki berohant volna az alkoholboltba, leemelt volna két óccsó piát, majd bedobott volna mellé nagylelkűen egy harmadikat is, hogy azért ne csak annyi legyen. 

Enyhén szólva is csalódás volt ez az egész esemény. Azt hittem, hogy amikor ők végeznek, akkor legalább írnak valamit a közös csoportba, hogy köszi az ajándékot, meg jó hogy legalább beköszöntél. De nem, semmi. Hát ez ilyen volt. Viszont a nagykövettől nagyon kedves, hogy adott mindenkinek saját ajándékot, és egy karácsonyi lapot is mellékelt, amibe még egy kézzel írott levél is került, amelyben külön megköszönte a munkámat különösen a helyzetre való tekintettel (hogy a járvány miatt otthon van a fél családja). Az egyik kolleginám is adott mindenkinek karácsonyi lapot, és egy kis ez-azt, plusz a nagykövetségtől kaptunk egy kis ajándéktáskát, amiben szintén piák voltak. Úgy tűnik, mindenki nagy ivó a cégnél. Én a piákat tovább fogom ajándékozni, úgyhogy csak az édességeket értékeltem az egészből. Persze ez mind csak bónusz és ajándék, szóval nem igazán számít, viszont a szervezésben és az én Mikulásomban csalódtam. Külön vicc, hogy úgy sejtem, pont az a férfi adta ezt a csodás "ajándékcsomagot", akinek én adtam a gondosan összeállított ajándékomat. Jack azt mondta, hogy most már legalább tudom, hogy nem éri meg ennyi energiát belefektetni, mert másokat ennyire nem érdekel, de én nem bántam meg. Egyrészt én sosem tudnék ennyire igénytelen lenni, másrészt én akkor is szeretettel készültem erre az alkalomra, harmadrészt pedig mindenki ajándéka az ajándékozóról mond el valamit, úgyhogy én rosszabbul érezném magam, ha én adnék szart, mintha szart kapok.

kedves idegenek

Kedden kicsit korábban elindultam munkába, hogy elugorjak a Hötorgetre, ahol van egy nagy piac, és ott szoktuk venni a dióféléket nagy kiszerelésben. Mindig ugyanaz az árus van ott, egy iráni bácsi, aki annyira kedves. Általában Jackkel együtt szoktam menni, évente csak párszor, mégis mindig megismer minket, most meg egyedül voltam, de engem is megismert.

 

Hötorget

Sergels torg

Aztán gyalog mentem tovább, és megnéztem közelről az NK, a luxusáruház kirakatát, ami minden évben különleges mesevilágot varázsol az ablakaiba. Kevesen voltak a városban, főleg karácsonyhoz képest.

Ma volt utoljára az évben tenisze a kissrácnak, és általában, amikor ő teniszezett, akkor mindig volt 1-1 szabad órám a gyönyörű kávézóban, és az anyuka a teniszklub tagsági kártyáját az autóban tartja, hogy használhassam parkoláshoz és fizetéshez, mert jár a tagsághoz valamennyi, a kávézóban levásárolható pénz. Így általában olyankor én beültem valamelyik nagy fotelbe egy smoothie-val vagy egy isteni kardamomos csigával, és lazultam. Az egyik pincérnő egy idősebb nő, és olyan aranyos. Mindig mosolyog, amikor meglát, és kérdezi, mi újság. Úgyhogy most meséltem neki, hogy valószínűleg ma leszek utoljára, és mondta, hogy de kár, hiányozni fogsz innen, de gyere majd vissza néha egy kávéra. 

6-ra jött interjúra az új lány, akit én találtam, de már 6 előtt 4 perccel csöngetett. Éppenséggel még otthon sem voltak a szülők. Én is egy keddi napon mentem interjúra anno, de én talán 7-re, és én is ott voltam pár perccel korábban, de eszembe nem jutott volna korábban felcsengetni valaki otthonába. Arra gondoltam volna, hogy lehet hogy még elszaladnak mosdóba, vagy gyors lezuhanyoznak, és az a négy perc is sokat számít. Én sétálgattam az utcán, majd pontban 7-kor csöngettem. Ennek semmi jelentősége nincsen, csak érdekes volt látni, hogy egy másik ember hogy, milyen ruhában és mennyire idegesen vagy nem idegesen érkezik ugyanarra az állásra, helyre, amire egyszer én is. Egyébként irtó kedves lány, nagyon szimpi. Közvetlen, barátságos, mosolygós és laza volt. Kérdeztem tőle este messengeren, hogy ment az interjú, és nagyon lelkes volt. Hogy milyen aranyos a család, minden nagyon tetszik neki, és annyira hálás a közvetítésemért, és hogy segítettem neki. Cuki. Megbeszélték, hogy januárban az első héten együtt leszünk, és mindent megmutatok neki. Ennek örülök, jó lesz még egyszer a srácokkal lenni, és átadni a stafétát. 

utolsó napok a gyerekeknél

Elkezdődött az évben az utolsó munkahetem, hurrá. Ez ad egy kis extra lendületet. A gyerekeknél három hete először újra rendes napom volt, és hát a konyhában ücsörgés és várakozás a hét órai szabadulásomra, az nem hiányzott. A többi viszont jól esett, főleg amikor arra gondoltam, hogy ezek a legeslegutolsó napjaim itt, és egy korszak ér véget. Jól esett vezetni a kocsit, elmenni a sulihoz, keresni a kissrácot a nagy iskolaudvaron, ott lenni a szép lakásukban, de leginkább hülyéskedni a srácokkal. 

Ma mézeskalácsot formáztak a gyerekek. Lehet bolti, előre gyártott tésztát kapni, így nekik csak a nyújtás és a "gyurmázás" része marad. Csak játékból csinálják, nem karácsonyfa-díszítésre vagy fogyasztásra. Tisztára be voltak ma sózva, össze-vissza vihogtak, és megint péniszeket (ezt ők mondják így) készítettek a tésztából, illetve egy nagy emberkét, akinek csöcse (ezt is ők mondják így, csak angolul) ÉS pénisze is volt. És közben hülyeségeket beszéltek. Kérdeztem tőlük, hogy honnan veszik ezeket a dolgokat, és mondták, hogy a szomszéd gyerektől (aki 13 éves). Kérdeztem, ő honnan veszi őket, mire mondták zavartan és nevetve, hogy a pornhub pont comról. Szomorú. Ez a kettő mondjuk nincs nagyon megfertőzve, a szomszéd srác meg kiskora óta elég fura. Kérdeztem a fiúktól, hogy mégis a szüleik mit fognak szólni ezekhez, de azt mondták, hogy nem fogják látni, mert megeszik addigra.

Amikor kisültek az alkotások, szóltam nekik, és a nagyobbik jött, és lelegelte a két emberkéről a kukikat és a csöcsöket. Besírok, komolyan. Jön a kisebb, nézi a csupasz emberkéket, és kérdezi döbbenten, hogy hova lett a pénisz? Mondom, a bátyád megette. Néz rám, néz vissza, néz rám. Komolyan? Mondom, komolyan. Röhög.

Elküldtem az olasz barátnőmnek az előtte utána fotókat a sztorival, és a válasza: 

HAHAHAHAHHAHABABABABABAHAHAHAHAHHAHAHAHAHAHAHAHAHAB

Majd pedig hozzátette: karácsonyra talán egy Freud könyv kerül a fa alá.

Hát azért az ilyen dilis munkanapok hiányozni fognak. 

Ma korábban végeztem a másik munkámban, és már megint a büdös taxis jött értem. Anélkül, hogy egy elkényeztetett hercegnőnek tűnnék, szeretném elmondani, hogy a taxizás tiszta nyűg nekem, főleg olyankor, amikor például a büdös taxis jön. Nem tudom, mi bűzlik, ő vagy a kocsija, de az egész légtérben szájszag-szerű szag terjeng. Undorító. Elmentem az egyik kisebb plázához, bár ez tényleg nagyon kicsi, Stockholmban talán csak egyetlen olyan igazi plázás pláza van. Itt nem divat. Vettem a gyerekeknek karácsonyi ajándékot. Kár, hogy nem korábban gondoltam erre, mert akkor menőbbet tudtam volna venni. Az ő korosztályuk mostanában a LED-es és/vagy csillogó-villogó diszkófényekért van odáig, és találtam egy honlapot, ami tök sok ilyesmit árul, de 10 munkanap lett volna a kiszállítás, és sajnos későn találtam ki. Viszont így is találtam olyat, amit bírni fognak. Fortnite-os Nerf puska. A nagyobbnak még pluszban egy ujj-gördeszka, a kisebbnek pedig már ezer éve vettem egy nagy slinkyt, amit egy játékboltban láttam, és tudom, hogy szereti őket, bár percek alatt összegabalyítja. De épp ezért lehet újra és újra venni neki. Egyébként a Nerf puska az egy műanyag fegyver, ami puha szivacsos, de műanyag végű töltényt lő ki, és imádják a gyerekek. A Fortnite pedig egy nagyon népszerű videojáték, és kiadtak olyan Nerf fegyvert, ami gondolom a Fortnite-os fegyverek alapján készült. A slinky pedig az a klasszikus jópofa rugós játék, ami lelépeget a lépcsőn. Azoknak, akiknek esetleg ez kínai volt. Nekem is az a gyerekjátékok világa.

luca nap és sötét december

Ma van Lucia/Luca napja, ami Svédországban nagy ünnep, szép hagyományok kötődnek hozzá. Például a Luca napi sáfrányos kalács, amit párszor már én is sütöttem, a gyerekekkel többször is. Ők azt a részét szeretik a legjobban, amikor lehet "gyurmázni" a tésztával, és különféle hülye formákat gyárthatnak a hagyományos S-alak helyett. Idén nem sütöttünk, ez a tavalyi fotó, pénisz-kalácsokkal. Mondanám nekik, hogy ne viselkedjenek gyerekesen, de hát ha egyszer azok... Másrészt meg megértem, szerintem is vicces. És utána kedvesen kínálgatják apának, anyának vagy nekem a pénisz-kalácsokat.  

A másik a Luca napi műsor, amit iskolákban és templomokban szoktak megtartani, de idén elmaradnak ezek. Az állami tévében is mindig közvetítik a műsort az ország valamelyik iskolájából. Ma reggel reggeli közben betettem, és Jackkel közösen néztük, illetve a háttérben ment. Olyan szép. Idén koronavírus kiadás van, vagyis nem templomban vették fel, hanem a szabadban, és még ott is távol állnak egymástól. Nehéz az idei karácsony a vírus miatt, és jól esett ez a szívmelengető műsor. Ráadásul idén különösen ocsmány a december. Nincs elég hideg, hogy havazzon, de az eső sokat esik, és november 27-e óta nem volt egyetlen napsütéses óra sem Stockholm környékén a meteorológusok szerint. Az ég színe sötétszürke, világosszürke vagy fekete. A (láthatatlan) nap 14:47-kor tér nyugovóra. Tegnap kérdezte Jack, hogy emlékszem-e még a napra, kérdeztem, az mi, mondta, hogy ő sem tudja, biztos valami mitológiai jelenség.

Már csak egy munkahetem van az évben. Végre pénteken rendesen mentem a gyerekekhez, és olyan jó volt velük. Találkoztam az anyukájukkal, velük is sokat beszélgettem, úgy szeretem őt is. Hiányozni fognak. Mondtam neki, hogy felvettek a képzésre, és most már véglegesen eldöntöttem, hogy a másik munkámat tartom meg. Szerintem már amúgy is véglegesnek vette, mert mondta, hogy rendben, és hogy kedden interjúznak az egyik lánnyal, akit én találtam. Sajnos a másik, aki szimpi volt, úgy tűnik, végül nem jelentkezett. Rákérdeztem nála még egyszer, de nem válaszolt.

Tegnap (szombaton, még ilyet!) fogorvosnál voltam fogtömésen. Életemben először volt lyukas fogam. Kellemesen csalódtam a kezelésben is, és abban is, hogy alig izgultam előtte. Az is tök jó, hogy a helyi fogászatra mentem, mert a környékbeli facebook csoportban láttam, hogy többen írták róla, hogy jó hely, így nem kellett buszoznom vagy metróznom, csak elsétáltam a 8 percre lévő központba. Jó érzés, amikor olyan, mintha kisvárosban laknék. Ráadásul a fogorvos nő és az asszisztense annyira kedvesek. Bár nincs összehasonlítási alapom, szerintem tök jó munkát végeztek. Utána találkoztam Kathie-vel egy sétára, Jack gitárórán volt, este pedig fincsi udon tésztás ázsiai levest készített. Mivel élt Japánban és több ázsiai országban is járt, ezért ő jól ismeri az ázsiai ételeket. Általában ő szokott nálunk ilyeneket készíteni, mert ő jobban ismeri ezeket.

Most is elment gitározni, én meg majd addig gatyába rázom a lakást. Az előbb nógatott a tesóm, hogy írjam meg a szüleimnek, hogy nem megyek haza, így végre rávettem magam. Most rá sem akarok nézni a telefonra, mert olyan szomorú leszek a választól.

ha választhatsz, hogy igazad legyen vagy kedves légy, légy kedves

Még mindig nem döntöttem a hazautamról, de sokszor vagyok kedvtelen az egész helyzet miatt. A nagy szürkeség miatt folyamatosan fáradt vagyok, és semmihez nincs kedvem. Étvágyam is alig, de az már hónapok óta. A 3. hete alig dolgozom, még ma sem kell mennem a gyerekekhez. Tegnap csak teniszre kellett vinnem a nagyobbat, mondjuk legalább emiatt kimozdultam. 3 fok volt, és biciklivel mentem. Egyszerre volt szörnyű és jó élmény a bicikliút, de amikor beértem a városba, akkor jól esett látni az óváros nagy karácsonyfáját, a díszeket a királyi palotán, a hatalmas világító szarvasokat és a szép fényeket mindenütt. Kérdeztem a gyereket a betegségükről és hogy csináltak-e tesztet, de furcsa válaszokat kaptam. Azt mondta, hogy neki csináltak tesztet, de nem érkezett még meg az eredmény (két hét alatt?), és hogy az öccse szerintük nem koronás, mert ő sokszor beteg, és amúgy sincs most sok eset Stockholmban. Érdekes, múltkor még azt mondták róla, hogy ő sosem beteg, most meg sokszor? És nincsen sok eset Stockholmban? Rosszabb a helyzet, mint valaha. Nem értem ezt a családot.

Szóval sötét van, alig van energiám és kedvem valamihez. Este nem bírok elaludni, reggel pedig nem bírok felkelni. Hétfő este sokat sírtam, nyomorultul voltam, és mondtam Jacknek, hogy hagyjon aludni kedden, és így fél 11-kor sikerült összeszednem magam. Ma megpróbált 9-kor felébreszteni, de még vagy 40 percig aludtam, hiába szólt egy csomószor. Úgy érzem magam, mint egy téli álmot alvó medve. Legszívesebben magamra húznám a takarót, és semmit se csinálnék. De nem szeretek ilyen nyűgös és negatív lenni, úgyhogy összeszedek pár jó dolgot is.

• Jack. Egyértelműen ő a legjobb az életemben, az utóbbi egy-két hónapban különösen. Úgy érzem, eltávolodtam a családomtól és a barátaimtól, így még többet jelent, hogy van nekem ő. Hogy esténként mellette aludhatok el, vagy ha ő később megy aludni, akkor is mindig bejön velem a hálóba, befekszik mellém, és beszélgetünk még 10 percet, jó éjt puszit ad, jó éjszakát kíván. Reggel pedig, ha nem kell dolgoznom mennem, ő ébreszt. Bejön, elhúzza a függönyt, bebújik mellém az ágyba, cuki, elkészíti a kávémat. És a kettő között, a reggeli és az esti rutin között egész nap vidám, hülyéskedik, ezer néven szólít, viccelődik, random megpuszilgat, odajön, hogy megöleljen, kedveseket mond. Amikor szomorú vagyok, meghallgat vagy próbál felvidítani. Olyan hálás vagyok érte.
• A Tetris meccsek. Jack elővette a rengeteg régi, 30 év körüli Nintendós játékait. Sokfélével játszunk együtt: röplabda, autóverseny, platformjátékok, lövöldözős, harcolós stb. de a kedvencem az összes közül a klasszikus Tetris. Jack már régen megunta, de én nem tudom megunni, és a kedvemért minden nap játszik velem úgy fél órát. De annyira izgi és vicces, és versengünk, és nagyon szórakoztató. Szinte mindig ő nyer, de ha én nyerek, annál nagyobb eredmény.
• A kandírozott narancshéj projektem, amit a nagykövetségi karácsonyi ajándékozáshoz készítek már 3. napja. Külön elmentem egy nagyobb élelmiszerboltba, hogy bio narancsot tudjak venni, és hétfőn összesen 4 órán keresztül motyogtam ezzel, aztán egyesével felsorakoztattam a sok narancshéjat, hogy száradjanak, ma pedig csokiba és cukorba forgatom őket. Eddig ez a legkarácsonyibb dolog az évben nekem.
  
• Az angol The Office sorozat. Az amerikai Office az egyik kedvenc sorozatom, de a britet eddig sosem láttam. Most megnézzük, és annyira jókat nevetünk esténként rajta.
• Dr. Domján Mihály. Ő egy pszichológus, aki idén elkezdett egy podcastot, amit anyukám ajánlott nekem, és hatalmas rajongója lettem. Úgy megszerettem ezt a két embert, aki a podcastot csinálja, mintha kedves barátaim lennének. A karácsonyi rész különösen szívmelengető volt. Imádom az ilyen pozitív embereket, mint ő. Azt különösen bírom benne, hogy mindig elmondja, hogy mennyire örül, ha írnak neki, és jól esik neki a sok visszajelzés. Olvasok pár blogot, hallgatok pár podcastot, nézek pár YouTube-ost, de senki mástól nem hallottam ilyen őszinte lelkesedést a visszajelzések iránt. Nekem ez annyira pozitív. Persze vannak olyan, főleg külföldi tartalomgyártók, akiket több százezren követnek, és biztos nekik egy ponton ez megszokottá válik. De én azokkal tudok igazán azonosulni, akiknek minden egyes kedves szó sokat jelent, és megköszönik. Én imádom az önzetlen kedvességet, amikor valaki képes mondani egy dicséretet, vagy tesz egy kedves gesztust a másik felé. Például múltkor mondta anyukám, hogy az ő anyukája húga felhívta őt csak azért, hogy elmondja neki, hogy látott rólam egy fotót a facebookon, és hogy milyen szép voltam és milyen szép a hajam, és jól áll ez a hajszín. Mennyire kedves már. És én is erre igyekszem az életemben. Próbálok a jóra koncentrálni, jót adni az emberek életéhez, és nem terjeszteni a negativitást. Na, és én is írtam ennek a kedves Dr. Domján Mihálynak egy köszönő levelet a facebookon, amiben leírtam neki, hogy olyan sok örömet ad a podcastja. Szinte azonnal válaszolt is egy kedves és szívmelengető üzenettel, és annyira jól esett. Én azt mondom, a kedvesség is olyan ragályos, mint a vírus, és inkább az terjedjen.

covid-karácsony

Az utóbbi napokban már nagyon intenzíven foglalkoztat a karácsony és a menni vagy maradni kérdés, de nem jutok egyről a kettőre, viszont sok fronton sok rossz és nehéz érzés van bennem.

Először a "nagy bejelentést" vártam, de mivel nem változott semmi, így továbbra is a saját belátásom szerint kell meghoznom azt a döntést, hogy hazarepüljek-e karácsonyra, és ha igen, akkor hogyan. Két opció létezik. Az egyik, hogy átfoglalom a 29-i repjegyem január 2-ra, és otthon szépen letöltöm a 10 napos karantént. Ebben az esetben Jack két hétig tök egyedül lesz az év kegsötétebb időszakában és a szilvesztert is egyedül tölti. Ami nekem azért nem mellékes tényező. A másik lehetőség, hogy csinálok az utazás előtt tesztet itt, aztán hazaérve otthon is, és így kicsit korábban szabadulok a karanténból, és vissza tudok menni szilveszterre. 

Ez az elméleti része, de azonkívül, hogy mi engedélyezett törvényileg, ott van a fontosabb kérdés, hogy mit kellene és nem kellene most csinálnunk. Például szerintem idén nem kellene a családomnak együtt karácsonyoznia. A nagyszülőkkel pedig vagy csak rövid időre, egymástól messzebb kellene találkozni, vagy a tornácon, szabadban, séta közben stb. Tegnap elmondta a helyzetet Viktor urunk, ma elmondta a helyzetet a svéd miniszterelnök és a csapata, az EU pedig már régen megmondta, hogy kerüljük az utazást karácsonykor. És én ezzel értek egyet, ezt tartom logikusnak és felelősnek. 

Viszont úgy tűnik, hogy a családom máshogy gondolkozik, és mindenki együtt tervez lenni több napon keresztül, és nem látnak problémát ezzel. Én meg tiszta stressz vagyok, mert nem tudok dönteni. Az egyik oldalon vagyok én és Jack, a másik oldalon a családom és a karácsony. És nagyon nehéz szembemennem a családommal, és azt mondani, hogy bocs, de én ezt a karácsonyt most kihagyon. Főleg úgy, hogy az ő oldalukon még a kétely szikráját sem látom felmerülni sem abban, hogy nekik együtt kell lenniük, sem abban, hogy én megyek-e. 

Tegnap felhívtak a szüleim, mint akik már mindent leszerveztek nekem a teszttel és a reptérről hazavitelemmel kapcsolatban, anélkül, hogy egyszer is megkérdezték volna, hogy hogy látom most az utam, hogy érzem, hogy gondolkodom. Ez meg is viselt, mert hatalmas nyomást érzek a családom részéről, hogy nekem mennem kell, és úgy érzem, nekem tűzön-vízen át kell mennem Európa egyik legfertőzöttebb országából a másik legfertőzöttebb országába, és ez nem is kérdés senkinek. Ezek után nagyon nehéz azt mondani, hogy hahó, én nem is tudom megyek-e, de valószínűleg nem. Főleg olyan embereknek, akik mintha másik bolygón élnének, és úgy viselkednek, mintha a karácsony mindennél fontosabb lenne. Mindennél.

Legalább az vigasztal, hogy nem vagyok ezekkel az érzésekkel egyedül. A világ mintha két táborra oszlana. Az egyik tábor szerint a koronavírus egy túlreagált hisztéria, a másik tábor szerint pedig egy nagyon is valós veszély. És mindkét tábornak egyformán érthetetlen a másik tábor viselkedése és gondolkodása. Én az aggodalmas (és véleményem szerint a felelősségteljes) tábor vagyok, a családom meg az ugyan már ne vicceljünk már, hogy elmarad idén a karácsony tábor. 

Azt hiszem, kár is érvelni, mert valóban kicsi az esélye annak, hogy ők vagy én elkapjuk a vírust és nagyon megbetegszünk. Aki szentül akarja hinni, hogy minden rendben lesz, annak semmi nem számít. De a kicsi esély nem nulla esély. Nekem ez orosz rulett.

Nem arról szól nekem ez a döntés, hogy rettegek a vírustól. Nekem arról szól, hogy én már korán elfogadtam idén, hogy máshogy kell élni, máshogy kell most mindent csinálni, és berendezkedtem erre a programok és találkozások nélküli életre, ami alól nem képez kivételt a karácsony sem. Nekem valahol elvi kérdés az, hogy követem a szabályokat, és kiveszem a részem a társadalmi felelősségvállalásból, hogy ne legyek egyszer sem vírusterjesztő. Én sem a saját családomat, sem más családját nem szeretném megfertőzni, és ahhoz nem elég azt mondani, hogy á, úgysem vagyok beteg vagy én nagyon óvatos vagyok. Ahhoz le kell mondani sok mindenről, akkor is, amikor nehéz.

Kicsit magamat is győzködöm, mert nagyon nehéz nekem ez a döntés. Nehéz lemondanom a karácsonyról, nehéz rossz hírt közölni a szüleimmel, nehéz hogy egy éve nem voltam otthon, nem láttam a szüleimet, nem ültem le a mamáim konyhájában, nem adtam nekik egy nagy ölelést, nem simogattam meg a macskám buksiját. Hiányzik, hogy otthon legyek, és órákon keresztül duncsizzak anyukámmal. Hogy apukámmal közösen ebédeljek és vacsorázzak. Hogy közösen filmezzünk. Hogy beüljek egy kávézóba a barátnőimmel, és órákon keresztül nevessünk. Hogy lássam a barátnőm kislányát. Hogy lássam és halljam végre az unokahúgomat, aki másfél éves volt, amikor utoljára láttam, most meg már két és fél éves. Hogy találkozzak az unokaöcsémmel, aki pont féléves. Hogy társasozzak a családdal. Minden hiányzik. Nekem is nehéz, de mégis úgy érzem, ez most nem megy, nem szabad. 

sok-sok szabadidő

Luxusprobléma az, hogy túl sok időm van, de ebben a két hétben így van. Mindenki más viszont dolgozik és elfoglalt. Magányos érzés. Jacknak is sok a munkája, és ő home office-ban van, ami egyszerre jó és nem jó. A jó része az, hogy itt van mindig, tudunk együtt kajálni, dumálni kicsit, hülyéskedni, összebújni, akármi. A rossz része az, hogy pici a lakásunk, csak egy icipici hálószobánk van, amiben az ágy is alig fér el, nemhogy íróasztal. Szóval a nappaliban dolgozik. Ami az étkező is. És a konyha is. Szóval ő dolgozik, én meg foglaljam el magam lehetőleg nagyon csendben. Nem valami felszabadító érzés, hogy a szabadidőmben az otthonomban, kis túlzással, lábujjhegyen kell járkálnom, és 40 decibel körüli hangerőn tartani minden tevékenységemet. 

Kedden azzal telt a napom, hogy rosszul éreztem magam. Émelyegtem és szédültem. Szinte egész nap A tizenkettő c. belga sorozatot néztem. Na tessék, még egy sorozat, ami nem tetszett. Ezt is a tesóm ajánlotta (a Queen's Gambit és a The Stranger után), úgyhogy azt hiszem elkezdek nem hallgatni rá. 

Szerdán olyan jó érzés volt, hogy teljesen eltűnt a keddi émelygésem. Bevásároltam, csináltam isteni lasagnét és életemben először pannacottát. A pannacotta csak mára lett ehető, és készítettem hozzá gyümölcsös öntetet is. Sajnos számomra eléggé elrontotta az öntet, mert hiába toltam bele egy csomó cukrot, így is kesernyés volt. Fagyasztott bogyós gyümölcsválogatást tettem bele, abban meg volt ribizli. Ráadásul elég lett volna a rátett öntetnek az ötöde. Legközelebb megpróbálom karamellás öntettel.

Ma pedig hat órán át takarítottam a rezidencián. Pénteken hívott a nagykövet felesége, aki leginkább felel a beosztásomért és a feladataimért, hogy most a gyerekek és ő is megint otthon lesznek, ezért az év végéig csak heti kétszer menjek, ráadásul hétfőnként csak háromnegyed 1-ig. Ez egyrészt tök jó, mert kevesebb munka ugyanannyi fizuért, másrészt nem olyan jó, mert nem jó úgy dolgozni, hogy otthon vannak + az alig 10 óra munkaidő nem elég a közel 400 négyzetméteres ház rendben tartására. Ez az utóbbi mondjuk kevésbé izgat, mivel tudják, hogy keveset vagyok ott, így nem is várnak el annyit. És még azért sem jó, mert így tényleg nonstop takarítani kell, és esélyem sincs,  hogy korábban elmehessek. Szóval ment a nonstop takarítás, és közben arra gondoltam, hogy hétről hétre egyre jobban tisztelek és csodálok mindenkit, aki takarítóként dolgozik. Magamat is beleértve. Teljesen lélekölő munka. A legelején még tudott örömet okozni, amikor kész lett egy szoba, és szép lett, de már nem lelek ebben örömöt. Egyedül abban, ha kész a szoba, mert akkor kicsit közelebb vagyok a munka végéhez. 

Munka közben szokásosan podcastokat hallgattam, de egyszerűen nincs annyi új rész, amennyi időm lenne hallgatni. Még szerencse, hogy még mindig nem untam meg az új kedvenc svéd párkapcsolati szórakoztató podcastomat, mert azt képes vagyok több órán keresztül hallgatni, és nagyon sok része van, így sosem fogy el. Múltkor láttam is a városban a piros Porschéjében Katrint, aki a női műsorvezető. Tiszta paparazzi vagyok. 

A Spotify kiadta az éves összefoglalót, amit úgy imádok. Jó volt az időzítés, mert tegnap boltba menet közben eszembe jutott, hogy de jó, biztos megint lesz összefoglaló, és amikor hazaértem, ott várt az e-mail. Megéreztem. Kb. 129 órányi podcastot hallgattam idén, ami nem is olyan sok, mert szerintem napi 1 órát minimum hallgatok, de sokat hallgatok a svéd rádió alkalmazásában. Az év előadója, mint mindig, most is Lana Del Rey lett, a kis kedvencem. Sőt, benne vagyok a top 1% hallgatói között. Egyébként idén alig hallgattam zenét, így főleg Jack zenéi uralják a zenei frontot, mert közösen használjuk a fiókomat. Szerencsére szeretem a legtöbb zenéjét. Milyen furcsa, hogy szinte már kezd megszokottá válni, hogy nincsenek koncertek a világban... Pedig milyen jó azért megnézni a kedvenceket élőben, vagy simán csak beülni valamelyik bárba, és hallgatni egy kis élőzenét.

secret santa

Tegnap írt a kollégám, hogy lesz az irodában karácsonyi ajándékozás (zoomon), és hogy nekem melyik kollégámnak kell ajándékot vennem, mert húztunk, és én őt kaptam. Vagyis hát nyilván nem személyesen húztunk, egyrészt mert én amúgy sem a nagykövetségen, hanem a rezidencián dolgozom, másrészt mert most a többiek is otthonról dolgoznak, kivéve a nagykövetet, mert nála én dolgozom az otthonából.

Akinek ajándékot kell vennem az pont az a kollégám, akivel a leggyakrabban találkozom, mert ő szokott jönni a házhoz. Ez nem jelenti azt, hogy könnyű neki ajándékot venni, mert nem sok mindent tudok róla, és közel 60 éves férfiról van szó, szóval kiesnek a csajos kenceficék, gyertyák és dekorációk.

Végül azt találtam ki, hogy ehető ajándékot készítek, például kandírozott, csokiba mártott narancsot. Maximum 200 koronaért kell egyébként vásárolni (az olyan 7000 Ft, de nyugodtan lehet úgy venni, mintha 2000 lenne, mert az itteni áraknak és fizetéseknek jobban megfelel, ha 10 Ft-nak számolunk egy koronát). Először úgy gondoltam, hogy egy szép karácsonyi fémdobozt veszek, abba teszem az édességet, a doboz pedig az ajándék másik része, de Jack szerint én vagyok az egyetlen, aki szerint egy doboz az ajándék. Úgyhogy ezt még átgondolom. 

káoszból rend a fűszerek között

Nem túl nagy a konyhánk, ezért két fő módszert követek a teljes káosz elkerüléséhez. Az egyik, hogy minimalizálom a konyhai tárgyak és eszközök számát. Nem halmozunk fel húsz bögrét, háromféle étkészletet, felesleges konyhai gépeket stb. (Oké, ennek ellenére van gofrisütőnk, amit évente maximum egyszer használunk csak.) A másik módszer az okos és helytakarékos tárolási módok alkalmazása. Például a három fedőnket az egyik konyhaajtón tároljuk belül, amit egy facebookos konyhatrükkös videóból lestem el. Csak fel kell tenni 1-1 öntapadós akasztót belülre, és azok megtartják a fedőket, az edényeket pedig egymásba lehet tenni.

ilyen lett

A konyha legkaotikusabb része a fűszerek voltak, ugyanis nincs hely arra, hogy például a konyhapulton szép tárolóban tároljuk őket, így a gáztűzhely fölött voltak egy keskeny polcra behányva. Ott viszont nem lehetett átlátni őket, mert annyi volt, és egy rémálom volt megtalálni valamit. A rezidencián, ahol dolgozom, láttam hogy ők fektetve, a fiókban tárolják a fűszereket, és őszintén szólva nekem ez sosem jutott volna magamtól eszembe. Kicsit átcsoportosítottam a dolgokat, felszabadítottam egy fióknyi helyet, és én is a fiókba tettem a fűszereket, viszont így össze-vissza csúszkáltak, amikor kihúztuk a fiókot. Gondoltam, megnézem, lehet-e valami rendszerezőt találni, rákerestem a google-ban, és egyből kiadott egy olyat, amire gondoltam. Megrendeltem a fiók méretében, három nappal később már meg is érkezett, és most végre rend van a fűszerek között is. 

Előtte és utána

Ezen a képen nem látszik olyan nagy változás, de a fő különbség az, hogy régen több sorban álltak a dolgok, most pedig minden átlátható, vagy maximum egy dolgot kell leemelni, hogy a hátsó hozzávalókhoz érjek. Egyszer egy ilyen tippet is olvastam a rendszerezéshez, hogy semmit ne akadályozzon egynél több dolog. Tehát maximum egy dolgot kelljen kiemelni/elmozdítani, ahhoz hogy a kívánt tárgyhoz elérjünk.

az év karácsonyi ajándéka

A svédeknek vannak egyedi karácsonyi hagyományai, mint például az adventi naptár műsor, ami a rádióban és a tévében megy minden évben az adventi időszakban, 24 részes, és minden évben egy új karácsonyi történet. Rövidke, max. 15 perces egy rész. Ezt az egész országban szinte minden gyerek nézi, már reggel leadják a részeket, így sokan iskolába menetel előtt megnézik, és a suliban pedig megbeszélik az adott részt. Nem csak a gyerekeknek, hanem a felnőtteknek és a médiának is minden évben téma az adventi naptár. Szeretik megvitatni, hogy mi az éves műsor címe, a témája, kik a szereplők, készítők stb. 

Egy másik ilyen hagyomány az év karácsonyi ajándéka, amit a svéd kereskedelmi szervezet jelent be november végén. Minden évben megválasztanak egy általános tárgyat (tehát nem egy konkrét márka konkrét termékét) az év ajándékának. A választott tárgynak olyan kitételei vannak, hogy aktuális termék legyen, ami valamilyen módon újdonság, vagy újbóli érdeklődés tárgya, illetve ami tükrözi a társadalmi igényeket, és népszerű. Általában új találmányokról van szó, de néha más gondolat alapján választanak, például volt már az év ajándéka a szerszám, a sapka, egy élmény, a pókerkészlet vagy az újrahasznosított ruhadarab. 1988-ban jelentették be az elsőt, ami a kenyérsütő gép volt. Utána olyan tárgyak követték, mint a videokamera, a wok serpenyő, a CD, a DVD-lejátszó, a tablet, az elektromos bicikli vagy a VR szemüveg. Idén, nyilván a pandémia miatt, az év karácsonyi ajándéka a kempingfőző lett. Szerintem kicsit elkéstek ezzel, mert már nyáron ki voltak fosztva a túraboltok, mindenki túrafelszerelést vásárolt Svédországban. De akkor is jópofa dolog.

Ez a mi kis kempingfőzőnk, amiben sok egyszerű, de finom kaját készítettünk már a túráink alkalmával. Nincs is jobb, mint fáradtan és éhesen meleg főtt ételt fogyasztani gyönyörű kilátás vagy épp egy tábortűz mellett. Ez a fotó a nyári kirándulásunkon készült, valahol Svédország közepén, a menü pedig, ha jól látom, cukkinis paradicsomszószos tészta volt.

fura...

Múlt hétfőn írt a gyerekek anyukája, hogy a nagyobbik fiú "kicsit köhögött", és most az iskola nagyon szigorú ezzel, úgyhogy otthon maradt. Én gondoltam, hogy nem csak az iskola szigorú, hanem az egész országban, főleg Stockholmban az a szabály, hogy akinek tünetei vannak, az maradjon otthon. Szóval nem esett jól, hogy nekem azért mennem kell hozzájuk. Pár barátomnak elmondtam ezt, és mindegyik azt mondta, hogy ők nem mennének ebben az esetben. Én azért nem mertem így direktbe mondani, hogy nem megyek, csak azt írtam, hogy akkor majd tartom tőle a távolságot, mert most sok az eset, és nem kellene tüneteket mutató ember közelében lennünk. Ezután mintha rájött volna, hogy nem jó ötlet, hogy ott legyek, és azt írta, hogy ha nem érzem magam biztonságban, akkor csak főzzek, vigyem haza a másik gyereket, és mehetek. Ezután az egész héten nem kellett a házba mennem, csak a kisebbet vittem kétszer teniszre, és ennyi volt a munkám. 

Tegnap este 10-kor kaptam egy újabb SMS-t, amiben azt írta, hogy a nagyobb már megy suliba, viszont most meg a kisebb érzi magát rosszul, így szólt az irodában, hogy egész héten nem megy be, és számítsak arra, hogy nem kell hozzájuk mennem egész héten. 

Na, ez eléggé meglepett, mert nem értem, miért van, hogy múltkor még nem gondolta, hogy probléma hogy a "kicsit köhögő" gyerek mellé menjek, most meg picit nem jól van a másik, és egyből egész hétre lemond engem. Úgy érzem, hogy más oka is van, de nem tudom mi és volt bennem emiatt egy rossz érzés tegnap. Agyaltam a lehetőséges magyarázatokon. De úgysem tudom kitalálni, és nem az én döntésem volt se ez, se ez az egész járvány és a hozzá kapcsolódó helyzetek, úgyhogy igyekszem nem belelátni mindenféle rosszat. 

egy bébiszitter naplója

Nagyon szeretem a nanny munkámat. Egyébként magyarban miért nincs erre szó? A magyar kultúrában nem léteztek nannyk? Milyen szavunk van erre? Dadus, dajka, bébicsősz? Na mindegy, én nanny vagyok három éve, és erről a munkáról szeretnék mesélni. Egy gazdag családnál dolgozom, akik a város szívében, Östermalm városrészben laknak. Ha valaki járt már Stockholmban, akkor biztos ellátogatott a Skansenbe, az ABBA múzeumba, a Vasa múzeumba vagy a Nordiska múzeumba. Ha igen, akkor talán utazott is a 7-es villamossal, ami a város központjától megy a múzeumokig, a víz partján, gyönyörű helyen. Én ezzel a villamossal járok a gyerekekhez, mert ennek a vonalán laknak.

Östermalm városrész a gazdagok és sznobok világa, én így ismertem meg. Itt élnek az üzletemberek, akik pár percnyire laknak a munkahelyüktől, az NK-ban, a luxusáruházban vásárolnak, és esetleg a Birger Jarlsgatanon van az irodájuk, ahol az összes luxusüzlet is megtalálható. Az "én" családom a stockholmi gazdagok mintapéldánya. Egy több mint 100 éves, impozáns épület 4. emeletén laknak. Szintén az épületben lakik egy nagyon híres, idős svéd író is. Mármint a svédeknek híres, a magyaroknak nem. Minden emeleten három lakás van, kivétel az övéken, mert ők két lakást egybeépítettek, és a szint kétharmada az övéké. Majdnem 300 négyzetméteres a szerény kis otthonuk, és pontosan úgy néz ki, mintha egy skandináv dizájnkatalógusból húzták volna elő. Nem az IKEA katalógusból, hanem a luxus verzióból. A falakon nagy műalkotások, úgy megvilágítva, mint egy múzeumban. A hatalmas nappaliban egy versenyzongora, és mindössze néhány bútor található. Nagyon minimalista. Használhatatlan egyébként. Soha senki nem ül le a nappali kemény szófájára, és az értelmezhetetlen, alacsony, kényelmetlen, ellenben méregdrága puffokra. Minden egyes bútordarab több százezer forintba kerül. Ők a gazdagok IKEA-jában vásárolnak, a Nordiska Gallerietben. Ott is minden megtalálható, csak egy (vagy kettő) nullával több van az árucikkek végén. 

A ruhatáruk ugyanez. Az anyuka ruhái is olyanok, mint a bútoraik. Én veszek egy nadrágot 8 ezerért, az övé 80 ezer. Három darab felső, 200 ezer forint. Leértékelve, természetesen, hiszen nem szórjuk a pénzt. Fantasztikus ékszerek, táskák, cipők. Amikor a barátnőm esküvőjére mentem, mondtam neki, hogy még vennem kell táskát, mire felajánlotta, hogy kölcsön ad nekem egyet, és előhozott három dizájner táskát, így végül egy több mint félmillió forint értékű Bottega Veneta táskám volt az esküvőn. Gyönyörű ruhái vannak. Könnyed, laza, de mégis elegáns. De egyébként a munkahelyére gyalog vagy biciklivel jár. Egyik este, amikor vacsorára indult télen, néhány fokban, gyönyörű sminkben, szépen beszárított frizurával és magassarkúban, akkor láttam, ahogy biciklire pattant, és így vette az irányt az étterem felé. Csodálom őt egyébként. Fantasztikus az ízlése, a kinézete, a modora. Annyira kedves. Nemcsak a lakásuk, de az egész család úgy néz ki, mintha egy katalógusból húzták volna ki őket.

Ők évi úgy 10 hetet nyaralnak. Egy teljes hónapot nyáron a finnországi nyaralójukban, ami hatalmas, van hozzá csónakház, vendégház, luxushajó, teniszpálya. A téli szünetben melegebb éghajlatra utaznak, például Marokkóba vagy tavaly a Maldív-szigetekre. A síszünetben Svájcba, Verbierbe mennek minden évben. A gyerekeknek mindenük megvan, ami egy modern gyerek szerint fontos. Legújabb iPhone, AirPods, tablet, számítógép, PS4, hatalmas tévé. Külön-külön mindenből. Mindenféle különórára járnak, teniszre, golfra, természetesen. Oda járnak teniszre, ahol a Stockholm Open van. Abszolút sznob hely. A parkolóban Lamborghinik, Porschék, Teslák, Rolls Royce-ok állnak. Egyszer a koronahercegnő férjét is láttam ott a kislányukkal. Csak azért figyeltem fel rá, mert ott voltak a testőrei, akiknek ügynökös füles van a fülükben. De ez nem olyan kirívó, hogy összefutok a királyi család valamelyik tagjával, mert a két fiú abba az iskolába jár, ahova a svéd király elsőszülött, trónörökös unokája. Emiatt már találkoztam Viktória hercegnővel is az iskolában. Teljesen lazán sétálgatott a folyosón az egyik testőre kíséretében, és nézegette a kiállított gyerekrajzokat. Senki sem foglalkozott vele. 

Ebben a világban dolgozni nem túl fárasztó vagy kellemetlen. Én is kapok rendesen a jóból. Egyrészt a fizetés is elég jó, másrészt egész nyáron nem kell mennem, de akkor is fizetnek. Harmadrészt pedig az egész "munkakörnyezet", a feladatok olyan, mint egy gazdag szülő életét élni. Csak ide-oda viszem őket a kocsival, várok a teniszklub kávézójában, főzök a szép konyhájukban, és ennyi. Adtak lakáskulcsot, slusszkulcsot és bankkártyát, amivel vásárolhatok a szemközti kisboltban bármit, ami a vacsorához kell. Amikor végleg lerobbant a régi autójuk, a Porsche Cayenne, akkor úgy vettek új autót, hogy vajon mi lenne jó nekem (és a leendő nannynek), mert ők alig használják amúgy. A szünetekben, főleg régebben mindenféle jó kis programra vittem őket. Egyszer például elmentünk a vidámparkba, és nekem is annyira szuper napom volt ott velük. Annyira aranyos volt a két gyerek. Vagy hat órát ott töltöttünk a parkban, végig hülyéskedtünk, a fiúk mindenre rábeszéltek, végig bevontak mindenbe, együtt kajáltunk, játszottunk, tök jó volt.

Olyan is volt egyszer, hogy a szülők szerveztek egy bankettet. Csak úgy. Meghívták közel 150 barátjukat, külföldről is, lefoglalták a múzeumszigeten lévő gyönyörű koncerttermet, teljes személyzetet, sokfogásos vacsora, alkohol, természetesen, gyönyörű díszítés, és élőzene meglepetésvendéggel. Aki az Euróvíziós Dalfesztivál egyik korábbi svéd nyertese, Måns Zelmerlöw volt. És amikor ez volt, akkor elvihettem a gyerekeket a főpróbára, ami közben a személyzet az asztalokat készítette elő, és az énekes az együttesével elénekelte a főbb számokat. A gyerekek odamentek hozzá, beszélgettek vele egy kicsit, készítettek pár fotót, nekik ez volt az érdekes. Nekem meg az, hogy ott ülök ebben a gyönyörű koncertteremben, és gyönyörűen énekelget ez a srác, akit a 2015-ös eurovízión a tévében láttam. 

És mondanám, hogy ezek persze a munkának csak a szép oldalai, de bezzeg az árnyoldalai... De nincsenek árnyoldalai. Ez a "munka" tényleg ilyen, hogy vagy jó/átlagos, vagy menő. És akkor a nem felszínes oldalról még nem is írtam... Arról, hogy a kisebbik fiút mennyire imádom, és ő engem, és a három év alatt mennyi rengeteg vicces, aranyos, szórakoztató pillanatot adott nekem. Már 6 évesen is ultra vagány, okos, kedves és gyönyörű volt, és azóta csak +3 évvel több mindenből. Imádnivaló. És annyira jól elvagyunk együtt. Múltkor vacsora közben például azt kérdezte, hogy mi volt a legszomorúbb film, amit valaha láttam. Aztán elkezdte mesélni, hogy neki A csíkos pizsamás fiú volt (szegény gyerek, nem hiszem el, hogy látta azt a filmet, az tényleg brutális). És elmesélte a történetet, és majdnem elsírta magát közben. És azt mondta, hogy amikor valami szomorút néz, azt szokta mondani magának, hogy "ez csak egy film, ez csak egy film", de ennél a filmnél nem tudta azt mondani, mert ez tényleg megtörtént. Nem a sztori, hanem a Holokauszt. Ah, olyan okos, és aranyos és jószívű és szuper a humora is. Imádom ezt a kölyköt. 

Amikor így elkezdek gondolkozni ezen a munkán, és hogy mennyit adott nekem, akkor úgy érzem, hogy kár otthagyni. Hogy bár ott maradhatnék még amíg tanulok, pár évig. Bár mindig az életem része lehetne a kis srác és ez a család. Szomorú leszek, amikor el kell mennem. Persze felhívhatom őket, és elmehetet a srácokkal mekizni, és kicsit dumálni, de az már nem lesz ugyanaz. Már csak három hét, és lezárul az életemben ez a nagy fejezet.

amúgy mi újság

Munka

Volt egy kis krízisem, hogy melyik munkámat tartsam meg januártól, amikor tanulok. Igazából úgy jött, hogy a gyerekek apja megpróbált rábeszélni, hogy maradjak náluk, mert ők is rugalmasak, és az óráim úgyis délelőtt vannak, hozzájuk meg délután kell mennem. De aztán rájöttem, hogy nem véletlenül akarom a másik munkámat megtartani, több okom is van, ami miatt megérett bennem az, hogy lezárjam a nanny munkát. Ő meg biztos egy kicsit merev, már megszokott engem, megbízik a vezetésemben, és ebben az évben tényleg sokat kell vezetni. Szóval nyilván maguk miatt szeretett volna rábeszélni, nem miattam. Persze azért jól esett, hogy beszélt velem, és hogy látom rajta is, hogy szeret és jónak tart a munkámban.

Tanulás 

Ugyanebben az időben a tanulással és a jövőmmel kapcsolatban is volt egy krízisem. Először ugyebár fogalmam sem volt, mit tanuljak, aztán kitaláltam, hogy alsós tanár leszek, és vagy két hónapig meg voltam nyugodva és győződve, hogy ez jó választás. Aztán rájöttem, hogy mégsem. Egyrészt azért, mert négyéves a suli, másrészt mert beszéltem anyukámmal, aki szintén alsós tanár, és sikerült jól lebeszélnie. Szóval most visszahoztam az eredeti állást, miszerint nem tudom, mit tanulnék, még gondolkozom. De mindenesetre a kétéves képzések jobban hangzanak, és az még munka nélkül sem tűnik olyan vészesnek, mint a négy év munka nélkül. 

Karácsony 

Azt olvastam, hogy december 10-én tudjuk meg, milyen szabályok vonatkoznak majd a beutazásra. Szóval még várhatok szűk két hetet, addig próbálok nem tervezni semmit. Ami igazából jól is megy, mert egyszerűen képtelen vagyok idén a karácsonyon gondolkozni. Nagyon lelombozó vagyok, tudom, de én örülnék, ha idén nem lenne karácsony. December 24-én örvendezzenek a családok, és egy hónappal később pedig kezdenek meghalni a vírusban az idős szeretteink, akikkel együtt ünnepeltünk? Én ilyen orosz rulettes karácsonyra nem vágyom. 

Hétköznapok 

Amúgy annyira nem történik semmi, de gyorsan megy az idő így is. A héten beteg volt a nagyobbik fiú, úgyhogy nem nagyon kellett mennem hozzájuk. Emiatt kicsit lelkiismeret-furdalásom volt, de hát végül is nem én írom a covidos szabályokat, nem kellene hogy rosszul érezzem magam azért, mert én szeretném őket betartani. Kiraktam a kirakót, amit Kathietől kaptam. Találtam egy új szuper svéd podcastot. Nagyon korán sötétedik, úgyhogy nem sok mindent tudunk csinálni. Sorozatok, néha régi Nintendók, puzzle, főzés, házimunka. Olvasni nem nagyon olvasok sajnos. Nem köt le. Tegnap megnéztük Sofia Coppola új filmjét (On the Rocks), és nekem nagyon bejött. Szerettem a Somewhere c. filmjét is. Szeretem az emberekre fókuszáló, lassabb filmeket.  

három netflixes sori

The Queen's Gambit

Állítólag most mindenki ezt a sorozatot nézi. Én nem értem a nagy felhajtást, nekem különösebben nem jött be. Esztétikailag gyönyörű, a szép díszleteket és ruhákat élveztem, de a sztori szerintem gyengus. Ahhoz képest, hogy milyen lassú, és alig történik valami, egy csomó minden történhetne, csak azt meg nem fejtik ki. Nem volt szimpi a gyógyszeres szál, szerintem indokolatlan volt belekeverni ezt ebbe a történetbe, főleg hogy különösebb szerepe nem is volt. Én szívesebben láttam volna több drámát, több emberi kapcsolatot. Szerettem volna például, ha jobban kifejtik az alkoholizmusát, ha ez nem egy ilyen elromanticizált sztorivonal lett volna megmentő hősökkel. A befejezés meg ultra nyálas. Számomra egyáltalán nem jó arányban lavírozott ez a sorozat a hollywoodi tündérmese és a drámai stílus között. Egy kicsit mindkettő, egy kicsit egyik sem.

The Stranger 

Ez meg egy ilyen tipikus rejtélyes nyomozós sori, amiket amúgy sem szeretek, mert mindig megállapítom, hogy semmi értelmük nincsen, csak van egy nagyon-nagyon erőltetett sztori, amibe beleültetnek mesterségesen 25 csavart, és az egész tulajdonképpen csavarok és összefüggések sokasága, és semmi értelme nézni, mert gondolkozni nincs értelme, hogy vajon mi lehet a háttérsztori, mert úgyis valami abszurd baromság, a csavaros történeten kívül pedig semmi más nincs. Se kiemelkedő színészek, se mélyebb érzelmek vagy kapcsolatok. Nekem az ilyen sorozat olyan, mint egy hullámvasút, hogy csak ülsz, és hagyod hogy ide-oda rángassanak, és jöjjön az adrenalin.

De ez különösen nem tetszett, mert egy nagy baromságnak tartom benne az egyik fő szálat. Valaki lopja az iskolai focicsapat pénzét. Komolyan? Ez a dráma? Minden szereplő ultragazdag, hatalmas kertes házakban laknak és luxusautókat vezetnek, és komolyan ez okoz felfordulást, hogy valaki lopja az iskolai focicsapat pénzét? Tiszta vicc. 

A másik meg az, hogy minden egyes szereplőnek irreálisan nagy drámai események történnek az életében. Olyanok, amik többségében senkivel nem történnek egy egész élet alatt, itt pedig mindenkivel. A testvéred, az anyád, a szomszédod, a cukrász néni. Minden egyes ember valami oltári nagy filmes titkot hordoz. 

Love and Anarchy 

Ezt meg azért néztem, mert svéd, és szeretem megnézni a svéd sorikat, főleg a könnyedeket, mert abból nem sok van. A svédek rengeteg thrillert és ilyen fent említett misztikus sorit készítenek, és én ezeket nem bírom egyszerűen nézni. Mind ugyanaz, csak máshogy. Mondjuk a svédek is kicsit ilyenek. Szeretnek átlagosan élni, és mindent ugyanúgy csinálni, mint mindenki más. 

Szóval ez egy furcsa sorozat, ez is egy kicsit drámai, egy kicsit vicces, egy kicsit komolytalan és kicsit komoly. Itt sem jött át az, hogy jó arányban lennének ezek az ellentétek. A főszereplő nőt több svéd sorozatban is láttam már, és nem szimpi. Nekem van valami unszimpatikus benne, olyan hideg a tekintete, a hangja és a kisugárzása. Amúgy meg arról szól, hogy ez a sikeres, gazdag nő két gyerekkel és egy férjjel viszonyt kezd a nála 10 évvel fiatalabb füvező kölyök kollégájával. És ezt valahogy nekünk nézőknek romantikusnak, jópofának és magától értetődőnek kellene találnunk. Én meg nem találtam annak. 

30 éves lettem

Szóval 30 lettem, és még most is hatása alatt vagyok a sok szuper élménynek és a szeretetnek, amit kaptam. Olyan szuper napom volt annak ellenére, hogy ocsmány, sötét idő volt, világjárvány van, egész nap dolgoztam, és senkivel nem lehet találkozni. 

Reggel 7-től kaptam a köszöntő üzeneteket, egy csomó régi ismerőssel csetelgettem, és kicsit felvettük egymással a fonalat. Felhívott mindkét Mamikám, és jó volt velük kicsit beszélni, hallani a hangjukat. Átjött a kollégám a rezidenciára, és egy nagy csomaggal érkezett, benne pezsgő, belga bonbon és egy lap az egész nagykövetség nevében. Ő maga még egy kis péksütivel is megtoldotta az ajándékot, hogy jó kis kávészünetünk legyen. A videokonferencia közben odahívtak, és a nagykövet, a helyettese és a menedzser, akik ott voltak, személyesen is felköszöntöttek. A nagykövetség facebook oldalára pedig kitették a rólam készült fotót az ajándékaim körében, és ott is boldog szülinapot kívántak, amit még egy csomó aranyos idegen is lájkolt. Hát nem tök jófejek? 

Aztán átmentem a gyerekekhez, és külön-külön érkeztek, de mindkettőjük első szava az volt hozzám, hogy boldog szülinapot, és kaptam tőlük egy gyönyörű ezüst karkötőt. Tökéletesen illik a szüleimtől kapott ezüst nyaklánchoz, amit kedden vettem át.

Annak meg az a története, hogy a szüleim szerettek volna valami emlékezetest adni a 30. szülinapomra, és javasoltam, hogy legyen egy nyaklánc. Kerestem párat, ami tetszett, és elküldtem az összeset anyukámnak, hogy véleményezze őket, de végül közösen választottak egyet azok közül, és megrendelték nekem személyes átvétellel. Viszont a bolt véletlenül kipostázta Magyarországra, és amikor kiderült a baki, akkor azt mondták, hogy tartsuk meg azt ingyen, én pedig menjek el egy másikért a boltba, így lesz a legegyszerűbb. Amikor elmentem a boltba, felvetettem, hogy választhatnék-e másik típust, hogy ne legyen két egyforma láncom, és mondta a csaj, hogy persze, és kihozott háromféle dizájnt. Szóval így lett kettő láncom egy áráért. Profi és nagylelkű ügyfélszolgálat.

Korábban elmehettem a gyerekektől, bár végül csak Jackkel kettesben voltunk, Kathiék nem jöttek át a szigorítások miatt. Jack főzött vacsit, és egy szál vörös rózsát is vett, és a helyi kis cukrászdából finomságot, arra került a gyertya. Még este is az üzenetekre válaszolgattam.

Másnap folytatódott az ünneplés, mert a nagykövet családjától is kaptam ajándékot, azt hitték aznap volt a szülinapom. Tök cukik voltak, minden családtag boldog születésnapot kívánt egy lapon, és megköszönték a munkámat.

Másnap este pedig úgy volt, hogy videózom anyukámékkal, mert ezt a személyes ünneplést hiányoltam a napból. Nagyon rég beszéltünk videón utoljára. És beírtam a családi csoportba is, hogy beszélünk este, aki akar csatlakozzon, és végül az egész család ott termett, mindkét tesóm a barátnőjével, a harmadik tesóm felesége is benézett, az unokahúgom beköszönt, és a négyhónapos unokaöcsém is ott mocorgott a tesóm mellett, úgyhogy virtuális nagycsaládi találkozó kerekedett ebből, és három óráig beszéltünk.

Hát szóval most két nap alatt az életem minden fontos szereplője kapcsolatba lépett velem egy kicsit, és nagyon feltöltődtem ettől. 

30 élmény 30 év

Pár napon belül 30 éves leszek, és ennek apropóján gondoltam, összeírom életem 30 legmeghatározóbb élményét, történését. Azt is mondhatnám, hogy ez egy 10 éves visszatekintő, mert a legmeghatározóbb élményeknek azokat tartom, amiket önerőmből, felnőttként értem el. Persze bizonyos szempontból a gyerekkorunk és a családi hátterünk a legmeghatározóbb, de az adott, és nem egy eredmény, így nem arról szeretnék írni.

1. Érettségi, nyelvvizsga, jogosítvány - ezek még a tinédzser éveimből, a szüleim szárnyai alatt, de mindenképpen meghatározóak.
2. Elköltöztem Szegedre albérletbe, és elvégeztem az anglisztika szakot.
3. Elkezdtem német különórákra járni, szinte minden szombat reggel 8-kor, hogy nyelvvizsgát szerezzek, amivel jelentkezhetek a kívánt mesterképzésemre. Erre visszatekintve nagyon büszke vagyok.
4. Kerestem magamnak host-családot, akinek az aupaire lettem Angliában.
5. Életemben először, ráadásul egyedül repülőre ültem, és egy új országba, új életbe léptem 21 évesen egy bőrönddel.
6. Egy évig voltam aupair Angliában, és egy kicsit felnőttem. Megtanultam nemcsak minden házimunkát, főzni és sütni, de két ötéves gyerekről is gondoskodni.
7. Minden szombaton egyedül bejártam Londont. Vonatra ültem, beutaztam, lejártam a lábam, és igyekeztem minden fontos látványosságot megnézni, megélni.
8. Életre szóló barátságokat kötöttem más aupairekkel. Lett egy ötfős csapatunk, akikkel azóta is tartjuk a kapcsolatot, pár éve újra találkoztunk, és évente egyszer-kétszer skype-olunk is.
9. Visszaköltöztem Szegedre, és elvégeztem a fordító-tolmács mesterképzést.
10. Megismertem egy számomra nagyon fontos embert.
11. Két nappal a diplomaosztóm után megkaptam egy fordítói gyakornoki pozíciót egy EU-s intézményben.
12. Napra pontosan három évvel az Angliába tartó repülőutam után egy másik repülőn ültem egy másik új országba, egy másik új életbe.
13. 2015. szeptember 1-jén egymagam elbattyogtam az EU-s intézmény hatalmas kapujához, és amikor beléptem rajta, úgy éreztem, hogy az volt életem legfélelmetesebb lépése, és nagyon bátornak éreztem magam.
14. Életemben először, egy hotelben ugyan, de teljesen egyedül éltem, és elmondhatatlanul élveztem.
15. Rengeteget futottam, és saját kihívásból egy délelőtt lefutottam egy félmaratont, pontosabban 22 kilométert, jó tempóval, és nagyon menőnek éreztem magam.
16. Az EU szinte összes országából megismerkedtem emberekkel, minden nap annyira intenzív szociális élmény volt, amilyet életemben sosem tapasztaltam sem azelőtt, sem azóta.
17. Életemben talán a legboldogabb és leggondtalanabb voltam, és az életem minden területével elégedett voltam.
18. Megismertem az anyukámmal nagyjából egykorú főnökömet, mentoromat és később barátomat, aki sokat adott a munkanapjaimhoz, és azóta is tartjuk a kapcsolatot, és egy fantasztikus ember.
19. Megismertem Gábort, akinek tulajdonképpen mindent köszönhetek, anélkül, hogy ő ezt tudná. Ő volt ugyanis, aki elküldte a gyakornoki pozíció lehetőségét az egyetememnek, így ha ő nincs, én sosem jutok el oda, sosem ismerem meg Jacket, és elképzelhetetlenül más lenne az életem.
20. Fantasztikus 25 éves születésnapom volt az új barátaim körében meglepetés ünnepléssel, a családomtól pedig sok-sok szülinapi kártyával és köszöntéssel.
21. Hat nappal a születésnapi ünneplésem után, amikor azt hittem, hogy már minden létező emberrel megismerkedtem, belépett az életembe Jack, a svéd gyakornok.
22. Jack egy héttel a megismerkedésünk után kikeresett az e-mail-adatbázisból, és elhívott ebédre. Így kezdődött a kapcsolatunk.
23. Véget ért a gyakornokságom, hazaköltöztem, és más sem létezett számomra, csak Jack. Szabadúszó karrierbe kezdtem, hogy bárhonnan dolgozhassak, és vele élhessek. A szabadúszó karrieremet szinte kizárólag Gábornak köszönhetem. Életemben másodszor köszönhettem neki valami hatalmasat.
24. Májusban Stockholmba repültem, és azóta is ott, Jackkel élek.
25. Nagyon lassan elkezdtem felépíteni a svéd életemet. Főállású fordításból áttértem félállásra, és nannyként kezdtem dolgozni, majd hatalmas lépésként "elvágtam a magyar köldökzsinórt", a fordítást, és áthúztam a Magyarországon tartott fél lábamat is Svédországba, és az itteni életemre koncentráltam. Elvégeztem az összes lehetséges svéd kurzust, majd szereztem egy második félállású munkát.
26. A nanny munkámban rengeteget vezettem autót, ennek köszönhetően mertem autót bérelni Lisszabonban, a svédországi nyaralásainkon nagyon sokszor, és még a költöztetőautót is én vezettem. Erre én büszke vagyok.
27. Jackkel bútorozatlan albérletbe költöztünk, amit közösen rendeztünk be, és tettük az otthonunkká.
28. Lett egy legjobb jó barátom egy alkalmazásról, pár percnyire tőlem, akinek a "karantén" esküvőjén én voltam az egyetlen koszorúslánya, és nagyon jó élmény volt.
29. Jacknek köszönhetően rengeteg új élményben volt részem: új ételeket próbáltam ki vagy épp tanultam meg elkészíteni, új országokba utaztam vele, új embereket és szokásokat ismertem meg, kipróbáltam a síelést, kenuzást, kajakozást és sátorban vadonban alvást. Folyamatosan motivál, hogy fejlődjek, és újra és újra kilépjek a komfortzónámból.
30. És végül, ez nem köthető dátumhoz és nehezen megfogható, de rengeteget tanultam és fejlődtem önmagammal kapcsolatban. Az egészséges táplálkozás, a vegetarianizmus, a mozgás, a sport szeretete, a testképemhez való hozzáállás, az öltözködésem, az önismeretem, önszeretetem, a párkapcsolati ismeretek stb. Ezek mind olyan fontos tudások, amiket iskolában nem tanítanak, de magamtól sokat tanultam őket, és sok szempontból fontosabb ismeretek, mint bármi más. 

utódkeresés

Szóval ahogy megígértem az anyukának, beírtam pár csoportba, hogy keresem az utódomat. Jack szerint ne végezzek ingyen HR munkát, de őszintén szólva én baromira élvezem ezt. Egyrészt tök szórakoztató kapni a furcsa üzeneteket különböző emberkéktől, másrészt jó érzés, hogy én segíthetek hozzá valakit egy szuper álláshoz. Mintha lenne egy ilyen jótündér képességem. Kedd óta már több szimpatikus lány is írt, és meg is van a személyes kedvencem. Már most azt várom, hogy tök jó lesz találkozni egy kedves és lelkes csajjal, és megmutatni neki mindent.

Az viszont szomorú, hogy hány kétségbeesett üzenetet kapok a világ minden pontjáról emberektől, akik egy jobb élet reményében írnak. Arra számítanak, hogy onnan a távolból is kaphatnak munkát, és a család majd iderepíti őket, és ad nekik szállást is. Nagyon kétségbeesettnek kell lenni szerintem ahhoz, hogy így is bepróbálkozzanak. 

felmondtam

Huhh. Nagy kő esett le a szívemről. Végre, végre, végre megtörtént A Nagy Bejelentés, amiben előálltam a főnökömnek, a gyerekek anyjának azzal, hogy januártól nem fogok náluk dolgozni. 

Nem volt egyszerű! Hétfőn már nagyon készültem arra, hogy mondom, és találkoztam is vele, viszont mindkét gyerek ott volt körülöttünk, így végül kihátráltam belőle, és csalódottan jöttem el. Az nagyon rossz érzés volt, mert úgy éreztem, mindig valami közbeszól majd, vagy én egyszerűen nem leszek rá képes. 

Este össze is vesztem kicsit Jackkel ezen a témán, mert nem éreztem támogatónak a hozzáállását. Ő a kezdetek óta úgy áll ehhez, hogy nem érti, mit problémázom, csak mondjam, és kész, nem az én problémám, hogy kit talál a helyemre, és hogy mi lesz velük. Én meg ezen felhúzom magam, mert nem mutat megértést FELÉM. Csak arra koncentrál, hogy kit érdekel ez a család, nem pedig arra, hogy nekem attól függetlenül nekem még ez nehéz. Na mindegy, nem is ő a fontos ebben. 

Másnap már 11-re kellett mennem, mert a gyerekeknek még őszi szünet volt. Arra számítottam, hogy az anya már az irodában lesz, de nem így volt. És akkor nagyon ideges lettem, mert tudtam, hogy ennél tökéletesebb pillanat nem lesz, és ha most nem mondom, akkor soha (kis túlzással). Az egyik gyerek a szobában volt, a másik fülhallgatón hallgatott valamit, én pedig idegesen fel-alá járkáltam egy picit, majd odamentem a pakolászó munkaadómhoz, és nagyon idegesen kimondtam, hogy szeretnék mondani valamit. De komolyan mondom, annyira ideges voltam, hogy halálra vált arcom lehetett, és majdnem elsírtam magam. Szóval szinte ijedten nézett rám, hogy mi a jó fene történhetett. És akkor elkezdtem mondani, hogy jelentkeztem egy kurzusra, és a többi és a többi.

Természetesen jól fogadta, nem is attól féltem, hogy rám borítja az asztalt vagy valami. Örül neki, hogy tanulni szeretnék, és hogy szeretném megalapozni itt a jövőmet. Azt is mondta, hogy az előző lány 5 év után elég csúnyán távozott, és örül, hogy én időben szólok, és reméli, hogy mi jól válunk el (ezt én is, már csak azért is, mert a kissrác megígérte, hogy vesz nekem autót, amikor milliomos lesz - ha rosszban válnánk el, azzal a saját esélyeimet rontanám). 

Utána pedig tanácsot kért abban, hogy hol is találhatná meg az utódomat, mert amikor engem talált, akkor rajtam kívül csak reménytelen esetek jelentkeztek, én mint csillag emelkedtem ki közülük (ezt ő mondta). Javasoltam az egyik angol nyelvű helyi portált, de kiderült hogy ott 350 euro egy hónapra az álláshirdetés (nem mintha ez neki nem nagyjából az óradíja lenne, de mégis sokallta). Aztán arra gondoltam, hogy biztos van a facebookon egy csomó csoport álláskeresőknek és az angol nyelvű helyieknek. Erre mondta, hogy ő nem facebookozik, én pedig felajánlottam, hogy én is beírhatom, aminek nagyon örült.

Este be is írtam egy hirdetést két "munka Stockholmban" jellegű csoportba, és kaptam is sok üzenetet.... kétségbeesett, főként fekete férfiaktól, akik könyörögtek nekem, hogy segítsek nekik megszerezni ezt az állást, mert belehalnak már a szegénységbe. Elég kellemetlen volt. Be is jelölt isminek úgy tíz ilyen emberke. A hirtelen roham után pedig teljes csend következett. Azóta sem kaptam senkitől semmit, úgyhogy egyelőre az utódkeresés nem megy jól.

csoda meglepetés csoda bicikli

Szombaton én egész nap otthon kuksoltam az esős napon, aztán vasárnap reggel Jack azt mondta, hogy ma már ki kell mozdulnom egy kicsit. Javasolta, hogy menjünk el egyet sétálni, van egy edzős bolt ahova be akar nézni kesztyűt venni. Szuper, gondoltam, legalább meg is van a program, és nem kell erőltetett úti célt kitalálni csak a séta kedvéért. Azt mondta nekem, hogy legkésőbb délben induljunk el. Gondoltam, hogy ismer már, hogy hajlamos vagyok vasárnap délelőtt sokáig lustálkodni, és egy határidő segít mindkettőnknek időben elkészülni.

Sétáltunk a kicsit esős őszben parkokon át és kertes házak mellett, majd megérkeztünk a bolthoz, ahol nézelődtünk kicsit mindketten, de  nem vettünk semmit. Volt mellette egy jó nagynak látszó biciklibolt, és mondta Jack, hogy menjünk be ide is, én pedig válaszoltam, hogy jó, akkor nézek valami jó kis biciklis kesztyűt. 

Amikor viszont beléptünk, felém fordult, és azt mondta: szeretnék mondani valamit... Van egy kis meglepetésem. Igazából azért jöttünk ide, mert a születésnapodra kapsz tőlem egy biciklit. 

Kicsit zavarba jöttem, elpirultam és néztem rá döbbenten és mosolyogva, közben odajött egy árus, és kérdezte mosolyogva, hogy na, mit szólok? 

Hát szinte szólni sem tudtam! Én csak gyanútlanul elindultam egy sétára, erre kiderül, hogy Jack a héten már harmadszor van a boltban, és 1 órára volt időpontja ezzel az eladóval, akivel a héten már jól átbeszélték, hogy milyen bicikli is lenne nekem a legjobb. Teljes ámulatban és kellemes sokkban voltam, miközben a férfi elmagyarázta, hogy milyen biciklik jöttek szóba, és miért arra esett a választásuk, amire. Egy gyönyörű sportos hibrid bicikli. Már csak az volt hátra, hogy kipróbáljam, és eldöntsem, hogy női vagy férfivázas legyen. Végül férfiváz mellett döntöttünk több okból is.

Sajnos az utolsó darabot elvitték abból a modellből, így végül üres kézzel tértünk haza, és csak megrendeltük a bicajt. De így legalább volt időm egész úton hüledezni és átbeszélni ezt az egész élményt, és agyonpuszilgatni Jacket. Meghatott, hogy mennyit gondolkozott a tökéletes 30. szülinapi ajándékomon, mennyi energiát beletett a szervezésbe, és milyen szuperül összehozta a meglepetés faktort is. Na meg azért az is, hogy milyen nagylelkű ajándékot kapok tőle, mert nem öt forint ez a bicaj.

Tegnap tekertem utoljára munkába a Meridával, és hamarosan átveszem az új családtagot. Alig várom. 

dilemmák, kérdések, szorongás, bizonytalanság

A felszínen jól elvagyok ebben a szünetben a kis banánkenyeremmel, gyertyáimmal és chai lattémmal, de valójában van bennem egy folytonos idegesség, szorongás. Ezt az álmaim is visszatükrözik, mert minden nap valami feszültséggel teli, intenzív álmom van, és reggel ezekkel az élményekkel ébredek. Három éjszaka egymás után álmodtam, hogy elkések valahonnan, hogy indulnom kell, de mégsem tudok elindulni, vagy megyek, de mégsem jutok közelebb a célhoz. Tegnap pedig egy nagy pókkal álmodtam, amitől rettegtem álmomban, és olyan érzés volt, mintha nagyon-nagyon hosszan tartott volna ez az álom, és a nem múló félelem. A végén a pók még a lábamra is felmászott, és szinte éreztem a puha testét magamon. Arra fel is ébredtem.

Nem hiszek az álmokban úgy, hogy minden valamit szimbolizál, és hogy ilyen komplex mély jelentésű szimbolikával álmodnék, de világos az, hogy nem vagyok nyugodt, és ez a zaklatottság éjjel is jelen van. Ami a legjobban foglalkoztat most az az, hogy három év után ott szeretném hagyni a nanny állásomat. Ez olyan nekem, mint elvágni a köldökzsinórt. Ez a munka volt a belépőm az itteni életbe. Ez adott nekem svéd személyit, bankkártyát, fix fizetést, fizetett szabadságot. Az egzisztencia mellett pedig érzelmi szál is köt a gyerekekhez és az anyukájukhoz. Amennyire az ideje engedi, ő nagyon törődik velem. Ha bármi problémával fordulnék hozzá, megpróbálna segíteni. Fontos vagyok neki. A három év alatt egyszer nem kérdezték, hogy meddig tervezek náluk lenni, mik a későbbi terveim. Mintha úgy gondolnák, én ott leszek velük, amíg nekik szükségük van rám. Amikor kerestem másik félállást, az anyuka kifejezte háláját azért, hogy olyan munkát szerettem volna, ami mellett tovább maradhatok náluk. Most viszont az év közepén szeretnék búcsút inteni nekik, és olyan nehéz ezt közölni. Főleg úgy, hogy nem igazán adódik rá alkalom, hiszen jó, ha hetente egyszer találkozom az anyukával.

Tehát ez az egyik stresszforrás. A másik ok, ami miatt még stresszesebb ez, az az, hogy bizonytalan vagyok, félek meghozni ezt a döntést. Felteszem magamnak a kérdést, hogy valóban jó ötlet elkezdeni ezt a képzést? Ez a megfelelő következő lépés? Ha nem, akkor mi? Nehezebb úgy a szülők elé állnom, és azt mondani, hogy köszönök mindent, de most egy új fejezetbe kezdek, hogy ennyire bizonytalan vagyok ezzel kapcsolatban. Na, és akkor ott van az is, hogy Jack felvetette, hogy ne csináljam azt a féléves svéd képzést, mert szerinte csak időhúzás lenne, hanem vágjak bele abba, amit valóban szeretnék tanulni. Szerinte útközben majd fejlődik a svédem is. Ez egy egészen új gondolat, és olyan ijesztő. Könnyű volt eddig azt mondani magamnak, hogy jó, most beiratkozom erre a féléves kurzusra, csinálgatom szépen, aztán tavaszig van időm kitalálni, hogy mit is tanuljak, és majd augusztus végén elkezdődik az, tehát van még 10 hónapom arra, hogy nagy fába vágjam a fejszémet... Erre most felveti ezt a nagyon is jogos kérdést, hogy ha szeretnék tanulni, akkor miért nem kezdem már most? Valóban akkora pluszt adna az a svéd kurzus? A többit sem szerettem. Ez miért lenne más? És igaza van... Ha kívülállóként kellene tanácsot adni magamnak, én is ezt mondanám. Just do it... 

Ha viszont elkezdenék tanulni, akkor a következő, ami kérdésessé válna, hogy lenne-e egyáltalán időm és energiám mellette a házvezetői állásomra, vagy ott is fel kellene mondanom, és csak a sulis támogatás és a diákhitel lenne a bevételem?  Szóval ezzel az új gondolattal hirtelen már nem csak arról van szó, hogy elbohóckodom egy újabb svéd kurzussal és a másik munkámmal, hanem hogy teljes állású diák lennék, aki svédül végez egy főiskolát. Arról már nem is beszélve, hogy a választott szakommal kapcsolatban is ezer kérdésem van. Ugyanis a legújabb, amit kitaláltam, az az hogy alsós tanár legyek. Az előnyök listájára a következőket tettem: hiányszakma, nem Stockholmhoz kötött, hasznos, tartalmas munka, korrekt fizetés, sok szabadság (ez hatalmas plusz), kreatív, változatos. A hátrány viszont az, hogy fogalmam sincs, milyen a valóságban egy osztálynyi gyerek tanárának lenni, fegyelmezni őket, tanítani őket, lerendezni az idegesítő szülőket, szülőit tartani stb. Magyarországon még el tudnám ezt képzelni, de itt? Nem tudom... És a fő félelmem: a svéd. Jelenleg olyan szinten vagyok, hogy érteni jól értem a legkülönbözőbb témákat is, viszont a beszéd az nagy mumus. Dadogok, hebegek, habogok. Rossz nyelvtan, rossz hangsúly és sok szót nem tudok. Nem is használom aktívan... De Jack szerint ne tartsak ettől, a négyéves képzés alatt bőven lesz időm megtanulni. Bennem mégis felmerül a kérdés, hogy és ha már az elején, csakis a svédtudásom miatt kibukok az iskolából? Ha azt érzem, hogy mégis bele kellett volna tenni azt a félévnyi svédet, és akkor rendben lett volna.

A jövőmmel kapcsolatos dilemmáimról "röviden" ennyit. És akkor még a koronavírus is újra hozzájött az aggodalmaimhoz ezzel a törölt karácsonyi járattal. Jack egyből azt kérdezte, hogy akkor mit csinálunk karácsonykor, a szüleim, barátaim pedig egyből azt, hogy akkor mi a B tervem a hazajutásra. Úgy érzem, szétszakadok a családom, Magyarország és Jack és az itteni életem között. A legfontosabb kérdés az lenne, hogy ÉN mit szeretnék. De amit én szeretnék, az nem opció. Én azt szeretném, hogy legyen minden normális, és először az ötéves párkapcsolatom alatt jöjjön velem Jack is karácsonyozni, és legyen minden jó. Ez nem opció. Az kizárt, hogy Jack is jöjjön, és még az is kérdéses, hogy én hogy megyek. Ott van az egyik oldalon Jack, aki azt mondja, felejtsem el, hogy haza tudok menni karácsonyra, és ott van a családom, akik azt mondják, gyere, persze, megoldjuk. A WizzAirnek is megy pár járata Stockholm és Budapest között, és végül ma reggel, anyukám hatására, foglaltam arra is jegyet. Ez a 4. pár jegyem az évben, amit megveszek, és már tiszta hülyének érzem magam ezzel. Tényleg, mire számítok?? Nem tudom, hogy ezt magam miatt csináltam, vagy a szüleim miatt. Igen, szeretnék hazamenni, de nem így. Nem úgy, hogy tesztet kell szereznem a karácsonyi forgatagban, kifizetni rá egy csomó pénzt, szabályozásokat olvasni, telefonhívásokat intézni, maszkban utazni, karanténban ülni, adminisztrációra várni, vagy 10 napig karanténban lenni, aggódni, hogy visszajutok-e, távol lenni Jacktől 12 napig... Nem vágyom erre. Ha rajtam múlna, akkor kibírnám, hogy ne menjek haza. Legyen ez egy ilyen szar karácsony most, vegyenek egy jó kamerát, oldják meg, hogy legyek ott videón, és fogadjuk el, hogy most ez van, világjárvány van, és az a fontos, hogy mindenki egészséges legyen. Inkább legyünk egyszer egymás nélkül karácsonykor, mint most az egyszer mind együtt, aztán pedig örökké valaki nélkül. Morbid, hogy így érzek, de egy közeli barátom most veszítette el 33 évesen az 62 éves apukáját egy olyan tragédiában, ami megelőzhető lett volna, ha kibírják, hogy otthon üljenek... És nem akarom, hogy ez nálunk is megtörténjen.