az első napok

Lassan háromhetes lesz a kisbéka, és annyi mindent tudnék írni, hogy nem is tudom hol kezdjem. Jól telnek a napjaink. Az első két hét, amíg Jack is itthon volt, szuper és egyben furcsa időszak is volt. Épp elkezdődött egy új év, az emberek visszamentek a munkába, tervezgették a 2025-öt, esetleg újévi fogadalmakat tettek – egyszóval zajlott az élet odakint, mi viszont csak a saját kis bababuborékunkban léteztünk, ahogy a svédek hívják ezt az első időszakot. 

Egyszerűen nem tudtunk és tudunk betelni a kis tamagocsinkkal. Gyönyörködünk benne, nézegetjük, elveszünk minden rezzenésében és mozdulatában, na és sokat nevetünk is rajta. Egymásnak küldözgetjük a képeket róla, ha esetleg valamiről épp lemaradnánk. Tényleg mint egy tamagocsi, mindig van vele valami feladat. Kakilt, pisilt, éhes, alszik, fürdetni kell, kenegetni vagy épp ébren van és egy picit lehet vele foglalkozni. És az ő és a mi életünkben minden ilyen még egy külön esemény. Gyorsan nő és napról napra változik. Már párnapos korában voltak olyan pillanataim, amikor azt éreztem, hogy neee, túl gyorsan telik az idő, te jó ég, már most mennyit változott és bárcsak meg lehetne állítani az időt, és még tovább kiélvezni az újszülött időszakot. Közben meg mégis annyira jó, hogy ilyen gyorsan nő és fejlődik.

Megállapítottam, hogy nem is csoda, hogy nem éreztem intenzíven a hasamban. Ő nem volt az a rugdalózós baba, hanem ha éreztem is mozgást, általában valamelyik testrészét éreztem itt-ott, illetve a csuklás volt a legemberibb, legmegfoghatóbb tevékenysége (ez azóta is mindennapos történés nála). Most már látom, hogy miért nem éreztem annyira, hiszen olyan nyugodt baba. A legtöbb nap egy kis zenbébi. Sokat alszik, keveset sír, és akkor is megvan rá az oka. Ügyesen eszik és gyarapodik. Két hét alatt három centit és 450 grammot nőtt. Hétfőn lesz a következő mérés, és kíváncsi vagyok, akkor mi lesz az eredmény, mert úgy érzem, hogy azóta is nőtt. Már nem olyan egyszerű felemelni a kiságyból, lett súlya.

Volt egy-két nehezebb napunk is, amikor sok sírt és alig aludt, és akkor belekóstolhattam hogy milyen lenne, ha hasfájós, sírós babánk lenne, aki folyamatos figyelmet igényel. Az ilyen napjain nyomozunk és tanakodunk, hogy mi lehet a problémája. Amúgy olyan ügyetlenek vagyunk. Két nagy felnőtt áll a pici baba mellett és próbálja kitalálni, hogy mi lehet a baja. Meg hát amúgy is full amatőrök vagyunk és semmit sem tudunk a babákról. Persze van a család, barátok, védőnő és az internet, hogy segítsen, szóval teljes tanácstalanságot sosem éreztem, de az biztos hogy az első napokban egy tapasztaltabb szülő sok jótanácsot tudott volna mondani nekünk, ha látja az ügyetlenkedéseinket. Még szerencse, hogy ő olyan elnéző és nem mérges ránk akkor sem, ha nem vagyunk a topon valamiben.

Mit is mesélhetnék még. Annyira jó volt és annyira kellett, hogy Jack itthon legyen két hétig. Ő tartotta a frontot. Gondoskodott rólam, gondoskodott a kisbabánkról és a lakásról. Én nem voltam túl jól fizikailag és mindig nehezen viselem, ha magatehetetlen vagyok és ki kell, hogy szolgáljanak. Jack mindig rám parancsolt, hogy ne csináljak semmit, csak pihenjek, de a mentális egészség is fontos, én pedig vacakul érzem magam, ha csak fekszem, mint egy beteg. Szóval mikor először ment el edzésre, én pedig "titokban" rendet tettem, felporszívóztam és felmostam a lakást, az egy nagy mentális löket volt. Azóta is ezerszer jobb, hogy nagyjából visszaállt a rend és tudok mindent ugyanúgy csinálni. 

Habár még sok minden van, amibe bele kell jönnöm. Például csak egyszer voltam vele sétálni, és még nincs semmiféle rutinunk. Nem segít az sem, hogy korán lesz sötét és vacak az idő. Ha tavasz lenne és 5-6-ig is világos lenne, akkor még olyankor is szívesen elmennék vele egy sétára, de most egyelőre általában úgy jön ki a lépés, hogy amikor világos van, akkor valahogy nem jön össze. De majd eljön az is. Mindent a maga idejében. A legfontosabb az, hogy eddig jól teltek a napjaink, akkor is, amikor Jack az irodában volt (az a három). Mondjuk egy picikét kezdek már a "szobafogságba" beleunni, de szerintem minden jobb lenne, ha nem lenne ez a szürke, sötét és lehangoló idő. Holnap pedig jönnek a szüleim egy hétre, szóval a következő hét is izgalmas lesz. 

két nap a kórházban

Miután egy jó óráig hármasban lehettünk, visszajöttek lemérni a babát. A lehető legátlagosabb 3534 grammal és 50 centiméterrel született. A szobából kimenet várt a folyosón az a nagy tábla, amit én már láttam a szülészet insta oldalán. Gombostűkkel jelölik, melyik nap hány baba született az évben. Nemrég tisztították le (2023-ban 5500 baba született ebben a kórházban, úgyhogy nem kis meló kiszedni minden tűt) és most természetesen csak az első 6 napon voltak tűk. Zöldszínűt választottam, aznap az volt az első zöld (azt hiszem, ő volt a hetedik baba aznap) és betűzhettem a mi babánkat jelképező tűt, ami majd ott lesz egész évben. Ez tök jó érzés volt.

Ezután felmentünk abba a kórterembe, ahol szülés után szállásolják el az embereket. Tágas szoba fogadott minket két ággyal, két fotellel, kisasztallal, mosdókagylóval és pelenkázóval. A szoba mellett külön zuhanyzó és külön vécé, ami talán közös lett volna, de mondták hogy csak mi használjuk ezeket. Az ablakok a lakásunk felé néztek. Az épületünket nem, csak az építkezésen álló darut láttuk onnan, de érdekes élmény volt ilyen közel lenni otthonhoz, és mégis egy annyira más világban. Valaki bejött eligazítani minket, Jack pedig lement a kocsihoz felhozni a cuccokat. Ekkor már 9 körül volt. 

A kórházi csomagba összekészítettem mindenféle finomságot, nem tudva hogy mihez lesz majd kedvem a szülés előtt/után. Hát kb. mindenhez volt. Farkaséhes voltam, és csak ettem és ettem. A szülés tényleg mint egy maraton, pótolnom kellett az elvesztett energiát. Közben a babót is etettem, mert már az első órában javasolta az ápoló, hogy próbáljam meg mellre tenni, és ez a kisfiú azonnal jó technikával kezdett szopizni, amit azóta is gond nélkül folytat. Ha tudtam volna, hogy ilyen ügyes lesz, nem is ültem volna végig a 8 órás szoptatós tanfolyamot. Áh nem, az mindenképp hasznos volt és tudom, hogy a könnyű kezdet nem garantálja, hogy a folytatás is sikeres lesz, úgyhogy mindenképp jó, hogy tájékozódtam.

Ahogy meg akartam írni ezt a bejegyzést, rájöttem, hogy egész homályosak az emlékeim a kórházban töltött két napról. A baba jól és sokat aludt, ezt tudom. Én gyenge voltam és fájdalmaim voltak, ezt is tudom. Jack fantasztikus támasz volt, ezt is tudom. Egyébként sokan kérdezték, hogy Jack majd hogy fog hozzáállni a szüléshez. Többen olyan módon kérdezték, ami emlékeztetett rá, hogy van akinek kihívás bent lenni a szüléskor. De én régóta ismerem Jacket, úgyhogy mások kérdéseiig eszembe sem jutott ezzel foglalkozni, mert tudom hogy ő abszolút nem érzékeny ilyen véres-kórházas-sérüléses témákkal kapcsolatban. De amikor belegondoltam ebbe, akkor rájöttem hogy mennyire jó, hogy egy percig nem kellett azzal foglalkoznom, hogy ő hogy fog reagálni, ő mit fog szólni. Azért az nem lehet olyan kellemes, ha szülés közben még esetleg azzal is foglalkoznom kell, hogy a férjem el ne ájuljon vagy ilyesmi. Szóval soha nem volt kétségem afelől, hogy Jack szuper támasz lesz a szülés alatt és utána, de még így is sikerült felülmúlnia az elképzeléseimet. Fantasztikus volt mindenben.

kórházi idill

A kórházban én teljes ellátást kaptam, Jacknek csak reggeli és uzsonna járt. Van egy konyha, ahol szerényebb hotelreggeli stílusban tálalták a reggelit. Kenyerek, feltétek, zöldségek, lekvár, müzlik, kekszek, joghurt, gyümölcslevek, kávé. Jack mindkét reggel gyönyörűen elkészítette a reggelimet. Ebédre és vacsorára a hűtő fel volt töltve háromféle levessel, hétféle főétellel és négyféle desszerttel, amiből szabadon választhattam. Nekem minden étkezés olyan jólesett, mintha egy kiváló étteremben ennék. A szülőszobában is és később is vörösáfonya-szörpöt tálaltak, amiből rengeteget ittam és a legfinomabb nedű volt. Jacknek fizetnie kellett az ottlétért, hiszen ő nem betegként volt ott. Egy éjszaka 400 korona, tehát 14 ezer forint volt, ami egy átlagos egyágyas hotelszoba árának fele.

Reggelente jöttek vizitelni, megnézték mi újság, ránéztek a szoptatási technikámra, megmérték a sárgaságát. Egyik reggel hallásvizsgálat is volt és lemérték ismét a súlyát. Szerda reggel gyerekorvos fogadott minket, meghallgatózta a szívét és általánosságban megvizsgálta minden porcikáját. Volt egy kis szívzöreje, ami az orvos szerint valószínűleg el fog múlni (el is múlt péntekre). Az egyetlen bibi az volt, hogy ekkor még nem kakilt a kisherceg, úgyhogy az lett az orvosi ítélet, hogy amíg ez a produkció nem történik meg, nem mehetünk haza. Úgyhogy ez vicces volt, maradtunk a kórházban és vártuk a hazajegyet jelképező tele pelust. Végül délután 4-kor jött el ez a nagy pillanat, és máris abba a szülői szerepbe kerültünk, amikor mi sem tesz minket boldogabbá, mint a telerakott pelus. Örömmel hívott Jack egy szülésznőt, majd az orvos is beugrott és jóváhagyta a hazamenetelünket. 

Ezután sajnos még jó három órát kellett várni arra, hogy egy szülésznő kicsekkoljon minket, valamint még elvégzett egy PKU nevű, ritka anyagcserezavarral kapcsolatos vizsgálatot is. Mire hazaértünk, már majdnem 9 óra volt, úgyhogy eléggé ki voltam merülve, de sokkal jobb volt hogy végre otthon lehetünk, mint hogy még egy éjszakát a kórházban töltsünk. Mikor kijelentkeztünk, megkérdezte egy ápoló, hogy hogyan értékelném a kórházban töltött időt, a szülést meg mindent. Természetesen 10 pontot adtam, minden csodálatos volt, pont ahogyan láttam már videókban és ahogy elképzeltem. Ismét csak hálát tudok adni azért, hogy Svédországban szülhettem.

szülésbeszámoló

Nagyon szépen köszönjük a sok gratulációt és kedves szót! Most elmesélem, hogyan is zajlott ez a mindent megváltoztató hétfő. Hosszú beszámoló következik.

meghozta a gólya

Örömmel jelentem, hogy hétfőn, 16:55 perckor megérkezett a kisbabánk. Mindenki jól van, majd mesélek. Köszönöm nektek a sok biztatást és hogy gondoltatok ránk ❤️

az utolsó napok kettesben

Teljesült az a kívánságom, hogy legyen egy kis időm a munka vége és a baba érkezése között, és szerencsére energiám is van kihasználni ezeket a napokat. Mivel ünnepek vannak, az iskolásoknak téli szünet, és sokan csak 7-én mennek vissza dolgozni (itt munkaszüneti nap a vízkereszt), ezért inkább nekem is téli szünet feelingem van, mint olyan hogy mindenki más dolgozik és csak én érek rá. Jack dolgozott a munkanapokon, de most sok a szabadnap neki is, és amikor kibújuk a baba, akkor ismét jön egy kis szabi, mert két hétig itthon lesz velem.

újévi séta

Hétfőn elmentem jogsit csináltatni az új nevemmel, csütörtökön pedig átvettem az új útlevelemet a konzulátuson. Azt hittem, hogy kellemes lesz a városban, gondoltam is rá, hogy beülök valahová egy forró csokira, de hatalmas tömeg volt a szünetező gyerekek miatt, úgyhogy nem volt kedvem császkálni. Voltam a szülésznőnél is, az utolsó vizsgálaton a kiírt dátum előtt, de keddre is van időpontom hozzá, amennyiben nem érkezik meg addig se a baba. Az én szülésznőm is szabin volt, így valaki más vizsgált meg. Nem sok mindent néznek ezeken az alkalmakon, és most a végén már annyit sem mint eddig (pl. cukrot és vasat már nem). 

Amit még szoktak nézni, az a vérnyomásom, a baba szívhangja, az ún. SF-méret, valamint kitapogatják, hogy fekszik a baba. Nem tudom, máshol is használják-e az SF-méretet, de eddig akinek meséltem, az nem ismerte, úgyhogy elmesélem. Ez a szeméremcsont és a méh teteje közötti távolságot jelöli, amit egyszerű szabócentivel mér le a szülésznő a hasamon. Ez alapján állapítják meg, hogy a magzat megfelelő méretű-e és megfelelő ütemben növekszik-e. Így néz ki ez az "SF-görbe":

Az x-tengelyen a betöltött hetek száma, az y-tengelyen pedig a centiméterben megadott érték van. A vastag vonal a normálérték, amit nagyjából mindenki terhessége követ. Ez olyan érdekes, hogy magasságtól, testsúlytól és a pocak méretétől függetlenül ez a görbe állítólag mindenkinek ugyanilyen. Az én értékeim például szinte egy az egyben a vastag görbén helyezkednek el. Ha valaki értéke a szaggatott vonalak felett vagy alatt helyezkedik el, abban az esetben kap beutalót ultrahangra, ahol rendesen megnézik a magzat méretét, a magzatvíz mennyiségét és amit még kell. Itt kiderülhet pontosabban, hogy a magzat megfelelően fejlődik-e. De nekem, akinél a számok rendben voltak, nem is volt ultrahang augusztus óta. Szóval egyrészt azóta nem láttam a babát, másrészt fogalmam sincs, hogy mekkora lehet, csak meg kell bíznom abban, hogy ez a high-tech centis módszer valóban működik.

Elmesélek még egyet, ami kicsit ledöbbentett. Most, hogy másik szülésznő volt bent, ő látta a rendszerben, hogy megváltoztattam a nevemet, és azt is, hogy így az új vezetéknevemnél nem látszik a vércsoportom. És emiatt elküldött vérvételre, hogy az új nevemnél is lássák majd a kórházban, hogy mi a vércsoportom. Ez őrület, hogy nincs mód manuálisan bepötyögni a vércsoportomat, vagy egyszerűen frissíteni az adatlapomat a névváltoztatás után, hanem az a megoldás, hogy inkább menjek el még egyszer emiatt vérvételre. Szóval digitális rendszerek, főleg államiak tekintetében, itt sincs kolbászból a kerítés.

Tegnap pedig az volt a kívánságom, hogy menjünk el indiait enni, ugyanis Dolly pár napja feltett egy fotót az ő indiai lakomájukról, és azóta fájt a fogam indiaira. Van pár elmentett éttermem a Google Mapsen, és találtam egyet, amit még az indiai kollégám ajánlott, szóval elég jó referencia. Ide mentünk el, de előtte sétáltunk egyet a -9 fokban. Tegnap ilyen hideg lett, de nem lesz tartós. Dollyék kajája jobban nézett ki a fotón, de ez is nagyon fincsi volt.

És ma eljött a híres dátum, amit már hónapokkal ezelőtt kitűztek. Ezt leszámítva viszont ez a nap is ugyanolyan volt, mint a többi. Tegnap szépen kitakarítottam a lakást, ma pedig a kiságyat véglegesítettem, és Jackkel áthoztuk a szobánkba. Elmentünk megtankolni a kocsit, aztán boltba és délután átjött Jack egyik haverja, én pedig főztem magunknak vacsit és még csokis sütit is sütöttem. Ezúttal ezt a fajtát, ugyanattól a nőtől, akitől a jól bevált másik receptet szoktam készíteni. Ez a recept szinte ugyanolyan, csak kakaós. Szóval teljesen jól vagyok és semmi változást nem érzek. De a Mamám, sőt még a keresztanyám is rám írt, hogy mi a helyzet. A Mamám egyenesen azt írta, hogy nagyon izgul értem. Én meg épp a konyhában tüsténkedtem és nem épp úgy néztem ki, mint akiért izgulni kell, csak hát ő ezt nem láthatta. Aranyos, hogy aggódik, de írtam neki, hogy most még nincs miért, majd ha szülök csak akkor izguljon.

szülés előtt

Terhesség completed, ma mutat 100%-ot az app. Így most már ebben a témában meglepetések nem érhetnek, "csak" a szülés van hátra. Nekem problémamentes volt ez a három trimeszter, ahogy már említettem. (Most a végén már van pár bosszúság, de összességében azok sem jelentősek és nem akadályoznak semmiben.) Nem tudom, hogy ezzel én kivétel lennék, vagy egyszerűen csak arról van szó, hogy a problémás terhességeket hangosítják ki, mert a tünetekről, nehézségekről lehet és kell beszélni, arról mit beszéljen valaki, hogy minden okés. 

De ilyen ez a terhesség dolog, hatalmas különbségek vannak mindenben, ahogy látom. Éppen ezért kár bárkinek tanácsot adni, vagy előre figyelmeztetni, hogy mi lesz, mert senki sem tudja, hogy a másiknak milyen lesz ez az időszak. Én mindenki élményeit, tapasztalatait érdeklődve hallgattam, az viszont bosszantott, amikor tényként közölték velem, hogy ami velük megtörtént, az velem is meg fog. Nem sok ilyen volt, szerencsére. Az egyik az volt, amikor augusztus elején, amikor még félidőnél se jártam, és megjegyeztem, hogy remélem nem az ünnepek között jön a baba, hanem megvárja a 2025-öt, akkor azt mondta valaki, hogy higgyem el, hogy akkor már úgy leszek vele, hogy mindegy mikor, csak jöjjön és legyek túl rajta. Nyugodtan mondja azt, hogy a végén ő így érezte. De 4-5 hónappal előre kijelenteni, hogy én így fogok érezni karácsony táján... Semmi értelme. És nem lett igaza, nem éreztem így. De ezt egy kétgyerekes anya ezt mondta, így akkor ez kihatott rám, mert neki több tapasztalata van, ő biztos jobban tudja. 

A szülés ugyanaz a kategória, mint a terhesség, hogy annyira különböző mindenkinek, hogy szerintem nem sok tanácsot lehet adni. Ebben is szívesen meghallgatom mindenki beszámolóját, de nem vonatkoztatok magamra semmit. Annyiféle történetet hallottam a kollégáimtól, videókban, podcastokban, leírásokban, hogy az egyetlen konklúzióm az lett, hogy ami biztos, az a bizonytalan. Felkészültnek is érzem magam és egyben felkészületlennek. Ez is olyan változó, hogy ki mennyit "készül". Én végülis nem jártam terhesjógára, nem csináltam légzésgyakorlatokat, nem jártam többalkalmas, alaposabb szülésfelkészítőre, de azért elolvastam/megnéztem több szülésbeszámolót és majdnem végigolvastam a "Félelem nélkül szülni" c. svéd könyvet. Azért nem fejeztem be, mert sok volt benne az ismétlődés, nem éreztem túl mélynek, illetve egy idő után azt éreztem, hogy felesleges elméletben olvasni egy ennyire gyakorlati dologról. Mintha könyvekből akarnék síelni tanulni úgy, hogy még havat sem láttam.

Nekem a legnagyobb biztonságérzetet az adja, hogy Svédországban szülhetek. Magyarországon nem nagy reményekkel indulnék neki, és nehéz lenne megvalósítani a félelem nélküli állapotot, aminek a fontosságát a könyv hangsúlyozza. De ha valahol, akkor itt megvan minden ahhoz, hogy pozitív szülésélményem legyen és minden jól alakuljon. A minap is láttam szülés témában egy magyar cikket, és ismételten megállapítottam, hogy szomorú az otthoni helyzet, de egyben azt is, hogy itt minden úgy és még úgyabbul van a szülészeten, mint amiről írnak a cikkben. Legalábbis azok alapján, amiket hallottam. De majd meglátom és elmesélem.

A hozzáállásom sokat változott, mert én régen sokkal jobban féltem a szüléstől. Kirázott a hideg és fintorogtam, amikor bármi szüléssel kapcsolatosat meghallottam, most meg reggelizés közben nézem a YouTube-on mások szülését. A legnagyobb meglepetés talán mégis az volt nekem ebben a témában, amikor olyan beszámolókat is olvastam, hogy mennyire jó a szülés, és alig várja, hogy újra szülhessen. Alig várja! Ilyeneket írnak egyesek a csoportban. És most, mikor találkoztunk az egyik ismerősünkkel, ő is ez a kategória, aki annyira lelkes volt azzal kapcsolatban, hogy szülni fogok, mert milyen jó is az. 

Hát, meglátjuk. Minden pozitív változás ellenére azért azt nem mondhatom, hogy nem félek, de azt hiszem, hogy egészséges mértékben félek. De azért irigylem azokat, akik kifejezetten várják és izgatottak, mert annyira szeretnének már találkozni a kisbabájukkal. Én ezt továbbra sem tudom elképzelni. Olyan béna vagyok, de teljesen felfoghatatlan nekem még mindig, hogy van bennem egy teljesen kifejlett kisember. Vannak azért olyan pillanataim, amikor én is izgatott leszek, amikor elképzelem azt a pici babát, de többször csak a nagy falat látom magam előtt, amit először meg kell mászni, és aztán a folytatással kapcsolatban is aggodalmak úsznak a fejembe.

A legtöbbször csak üres a fejem a szüléssel kapcsolatban, vagy hogy is mondjam. Nem gondolok rá, nem tudom vagy akarom elképzelni. Mintha még most is olyan messze lenne vagy nem történne meg soha. Néha vannak olyan pillanatok, amik átütik ezt a blokkot a fejemben és akkor leesik a tantusz, hogy te jó ég, mindjárt szülni fogok. De aztán mégis visszakerülök az átlagos hétköznapokba, amikor teszek-veszek, jövök-megyek, mintha semmi sem lenne. Jólesik a sok drukk, amit kapok a környezetemtől, ugyanakkor néha meg is ijeszt, mert érzem ettől, hogy ez micsoda feladat. Szinte valami teljesítménykényszer is aktiválódik, amikor kapom az üzeneteket, hogy gondolnak rám ezerrel, hogy de izgalmas, hogy várják, hogy írjak, várják milyen lesz a kisbaba stb. Jó is, de ijesztő is hogy ennyi tekintet szegeződik rám.

2024-es összefoglaló

Jöjjön a nagy éves áttekintés. 2024 egyszerre érződik eseménytelen és eseménydús évnek. Sok-sok ismétlődés volt benne, és ezekbe a monoton napokba néha egy-egy nagy amplitúdó került. Az utolsó 4-5 hónap eseménydúsabb volt, de visszatekintve ez az időszak is valamilyen szempontból monoton és ismétlődő volt.

Ez volt az első teljes évem alkalmazottként a munkahelyen, amit továbbra is imádok és már most hiányzik. A munkából természetesen nem is a munka, hanem a sok szórakoztató program és a kollégákkal töltött idő marad meg. Igaz, hogy mindkét csapatomat átalakították, és mindkettő rosszabb lett, de összességében nem rossz így sem. Volt egy-két kollégaváltás is, de az emberek többsége maradt. Az év végére visszajött a három csajszi a szülési szabadságról, ezzel visszaált a csapatban egész jóra a lányok-fiúk aránya.

Az év legnagyobb eseménye az volt, hogy babát várok. Ha címet kellene adni a terhességemnek, akkor valami olyan lenne, hogy "nem erre számítottam". Mind fizikailag, mind érzelmileg kevésbé volt "nagy szám" ez a 9 hónap, mint amilyen kép élt bennem filmek, sorozatok és mindenféle beszámolók alapján, hogy milyen is lesz. 

A másik legnagyobb, bizonyos szempontból nagyobb és intenzívebb esemény, a költözés volt. Négy hónapja lakunk az új lakásunkban, és még most is majdnem minden nap van olyan pillanat, amikor átfut az agyamon, hogy nem hiszem el, hogy itt lakunk. És imádom a mosogatógépet. Elsősorban a lakás ami szuper, míg a környék nem mindent hoz, ami a régi, kedves környékünkön adott volt, viszont kisgyerekkel jobb lesz itt, mint ott volt.

Ezenkívül nem voltak változások és újdonságok az életemben, de nem is kell, mert szerencsére életem 34. évére kerek lett minden. A legfontosabbak az emberi kapcsolatok és ebből a szempontból is jó évem volt. Voltam otthon kétszer (csak kétszer), a babahír pedig több emberrel összehozott. Voltam aupair reunionön Londonban, és most az év végén videóztam is a lányokkal, ami már évek óta nem fordult elő. Sokat beszéltem és támogattam az egyik barátnőmet, akinek rendkívül nehéz éve volt, és egy másik barátnőmmel is sokkal többet beszéltünk, mint azelőtt, szerintem részben a babavárás miatt is. Aludtam is nála egyszer, ami tök jó volt. Ami nagyon jó volt az év első kétharmadában, és hiányzik, az a kutya, akinek a szitterei voltunk augusztusig. Ha nem is minden nap, de még most is hetente emlegetjük Jackkel, és tényleg szomorú vagyok, hogy már nem része az életünknek. Nem csak a kutya, hanem a cuki gazdái. 

És most jöjjenek a hónapok.

Január
Az évet a csodálatos téli wellnesshotelles, nászajándékos kirándulás után Rättvik városkában kezdtük, de kicsekkolás után jöttünk is egyből haza. Találkoztam a blogról megismert barátnőmmel. Nagy hidegek, csúszós utak és igazi téli világ volt januárban. Sétáltam a befagyott Hosszútavon, találkoztunk ismerőssel a befagyott Trekanten tónál, amin korcsolyáztak az emberek, és a kutyussal is sokat mentem a téli világban. Jackkel folytatódott a vezetésgyakorlás. Bejárogattam az irodába és céges kick-off is volt, de ez a program a bénácskább szervezések közé tartozott. Voltunk standupon (Daniel Sloss), a tévében pedig a Better Call Saul sorit néztük, illetve én az Árulókat.

kilátás a skybarból

Február
Továbbra is fókuszban volt Jack vezetése, és többször is összevesztünk rajta. Utólag visszanézve tök hülye voltam ezzel az egész vezetésgyakorlással kapcsolatban, de mindegy, túléltük. Tartottam workshopot, elbúcsúztattuk az egyik tesztelőnket a cégtől. Munka, irodai szerdák, kutyasétáltatás on repeat. Jacknek nem sikerült az első vizsga. Voltunk a 3Sixty Skybarban nagyvárosi feelingű vacsikán.

Március
Jack elvitt engem és az apját Sigtunába egy kiruccanásra. Ebben a hónapban is munka, irodai szerdák, kutyasétáltatás, illetve tetrisezés on repeat. Viszont elrepültünk Malagába, ami egy szuper hét volt, de már olyan messzinek tűnik. Innen a Caminito del Rey a legjobb élményem.

legóépítő verseny a munkában

Április
Jacknek még mindig gyakorolnia kellett a vezetést, és az egyik ilyen alkalommal Mariefredbe mentünk, ahol anno megkérte a kezemet. Az a városka ettől függetlenül is egy szuper hely, ami a szívembe lopta magát. Egyéves munkaévfordulót ünnepelhettem és életemben először fizuemelést is kaptam. Voltak munkahelyi programok, például söröztünk a dizájnerekkel, és az új, átalakított csapattal volt szabadulószoba-szerű játék és hambizás, de nem volt túl jó. Jack megszerezte a jogsit. A csodás Farang étteremben megünnepeltük az egyéves házassági évfordulónkat, és ittam egy koktélt és egy pohár bort. Mi van ha terhes vagyok? - kérdeztem előtte Jacket. Nem vagy terhes, de amúgy is ihatsz - válaszolta ő. Másnap pedig pozitív lett a terhességi tesztem. Ezt az izgi hónapzárást leszámítva április unalmas, eseménytelen és monoton volt, és többször volt bennem rossz érzés amiatt, hogy nem tudom értelmesebben eltölteni a szabadidőmet, de mégsem tudtam. 

Május
Jack három nappal később elment kenuzni, és aznap reggel, úgy az ötödik terhességi teszt felett talán már elhittük, hogy nem fals pozitív az eredmény. Amíg ő távol volt, én sokat sétáltam és órákon keresztül hallgattam egy terhességi podcastot, hogy megtanuljam, hogy kell terhesnek lenni. Májusban végre az idő is jó lett, bicikliztünk párszor, voltunk ebédrandikon a környék jó helyein. Elkezdtünk komolyabban foglalkozni az albérletkereséssel is. Gyakran tartottam attól, hogy mi van, ha egyszer csak rám jön a filmekben látott terhességi rosszullét, és hirtelen kidobom a taccsot az irodában. Ezek a félelmeim alaptalanok voltak, még egy émelygésnyi szintű problémám sem volt. Elmentem az első vizsgálatra a szülésznőhöz, majd pedig hazautaztam, és otthon személyesen oszthattam meg a még korai, de annál boldogabb hírt a szüleimmel. Voltam a 15 éves osztálytalálkozón, amiből mára leginkább csak a már másfél évtizede Németországban élő ofőm enyhén (vagy erősen?) rasszista kommentjei maradtak meg. A hazaút előtt a bátyámnál aludtam Dunakeszin és tök jó volt náluk, hercegnői ellátásban részesítettek. Ő kivitt a pesti reptérre, a stockholmin pedig Jack vett át, és emlékszem, olyan jó érzés volt, hogy itt is, ott is milyen szeretet és törődés vesz körül. Lovagoltam céges programon, és a hónap végén Kathie-vel is megosztottam a babahírt, amire egyáltalán nem számított, de annál jobban örült nekünk.

Június
Folytatódott a lakáskeresés, mindenfelé nézelődtünk és sokat, nagyon sokat beszélgettünk a különböző lehetőségeinkről. Eljött a londoni út ideje, és szerencsére a félelmeim nem váltak valóra, a terhesség nem akadályozta meg, hogy elutazhassak. Fél év távlatából úgy értékelem ezt az utat, hogy a lányokkal jó volt, de London nem. Nyári évzárós program volt a munkahelyen, amin megosztottam a kínai lánnyal a babahírt, és a régi Global csapatommal beszélgettünk és nevettünk sokat, ami szuper volt. Volt AW a másik csapatommal is és a részleggel minigolfozás. Midsummerre elutaztunk pár napra Malmköpingbe, sokat beszélgettünk babanevekről és végre valahára megvolt az első ultrahang, amivel valóságosabbá vált a baba létezése. Nagyot bicóztunk a hónap végén.

Július
Másodikán egyszer csak megkaptuk a hírt, hogy a miénk lehet a négyszobás, újépítésű albérlet Danderydben. Megérkezett a genetikai teszt eredménye, és megtudtuk hogy fiunk lesz. Volt pár szabadtéri program a nyárban. Kathie-nek tartottam mini gender revealt és végre az utolsó barátnőmmel is megosztottam a hírt. Jött a nyaralásunk, negyedszer is visszamentünk Tännäsbe a faházba, de az egy hetet megtoldottuk még pár nappal más helyeken is. Túra közben kaptuk meg a hírt, hogy miénk lett a lakás, és a hegyről leérve be is mentünk a helyi könyvtárba kinyomtatni a szerződéseket. Nem volt sok időnk, július végéig mindent el kellett intézni. Hazaérve folytatódtak a nyári programok, például voltunk Jack nagybátyjáék nyaralójában és biciklivel elmentünk a Smådalarö Gård hotelbe egy éjszakára. Még alá sem írtuk a lakásszerződést, de az első lakbért már be kellett fizetni, és akkor először és utoljára még ez is jó érzés volt (azóta már nem a hónap fénypontja a lakbérbefizetés).

dupla szivárvány a beköltözéskor

Augusztus
Jack átvette a kulcsokat, és először láthattuk, hogy mire mondtunk igent, hol fogunk lakni. Nem csalódtunk, sőt. Hatalmas boldogság. Jack kivitt a reptérre, mert hazamentem a szüleim negyvenéves házassági évfordulójára. A szüleim a Balatonról elmentek értem a reptérre, de visszafelé úton durrdefektet kaptunk az autópályán, ami para volt, de szerencsére rendben túléltük, hála az ügyes apukámnak, aki biztonságosabb helyre tudta manőverezni az autót és kereket is tudott cserélni. Megünnepeltük a szüleim házassági évfordulóját a családdal egy szuper étteremben, de az öcsém barátnője már nem volt ott, mert sajnos 7-8 év után szakítottak, és nekem még most is eszembe szokott jutni a lány és sajnálom, hogy már nincs, de hát ez ilyen. Tartottam otthon is gender revealt, és mindenki örült, hogy kékszínű gyerekünk lesz. Pont az olimpia is akkor ment, amikor otthon voltam, így minden este az lett a program, hogy néztük a sportolókat a szüleimmel, és meglepően élveztem. Visszafelé jövet Maglódon aludtam a barátnőmnél, aki szintén hercegnői ellátásban részesített, és szintén kivittek a reptérre, és ismét várt a másik oldalon Jack. A munkahelyen is bejelentettem végre a terhességet, miután a főnököm és mindenki visszajött a szabadságokról. Közelgett a költözés napja, sűrűsödtek az intéznivalók. Nyári kick-offot és egyben nagyszabású szülinapi bulit tartott a cég, amit én február óta vártam, de végül nem éreztem olyan jól magam, részben azért mert nem ihattam, részben pedig mert túl sokáig kellett idegenekkel ülnöm. Utoljára jött hozzánk a kutya, adtunk egymásnak búcsúajándékot, és a hónap végén átköltöztünk és először aludtunk az új otthonunkban.

Szeptember
Elkezdődött a végeláthatatlannak tűnő pakolás, a dobozokból élés, a nem-találom-a-helyemet és mikor-lesz-már-rend időszaka. Ebből az állapotból egy rövid időre, egy napra Jack szülinapján kiszakítottuk magunkat, és elmentünk Sandhamn szigetére. Először jöttek hozzánk vendégek, Kathie-ék az ikrekkel. Még a régi lakás is a nyakunkon volt, októberig fizethettük a lakbért, illetve ki kellett üríteni és visszaadhatóra varázsolni. Ezt főleg Jack intézte, és szeptember közepén, másfél hónappal korábban le is adta a kulcsokat, hogy ne is kelljen többé arra a lakásra gondolni. A teendők listája végtelennek tűnt, és sokszor frusztrált rettenetesen, hogy mintha nem haladnánk és hogy úgy éreztem, sosem pihenhetek, mert ezer dolgot kellene megcsinálni még. Csapatépítős nap volt a dizájner kollégákkal, a részleggel pedig pókerverseny. Elkezdtem az új helyre járni terhesgondozásra, de ebben az időben még nem sűrűn kellett menni. Jack is eljött első alkalommal meghallgatni a szívhangot. A bútor- és barkácsboltokba járogatás mellett elkezdődött a babaholmik begyűjtése is, és végül szinte mindent használtan vettünk.

Október
Kivettünk pár nap szabadságot, hogy még utoljára kettesben utazzunk egy kicsit. Visszamentünk a Steam Hotelbe, aztán pedig Jönköpingbe és tök jó volt az egész kirándulás. Hazaérve folytatódott a frusztráltságérzés, hogy sosem leszünk kész semmivel, és a babának is mennyi minden kell és sehogy sem állunk és nincs időm. Közben néha-néha volt időnk a környéket felfedezni és egyéb programokra is, mint a lakás. A hónap végén visszajött Elsa a gyesről, és elkezdődött a közös munka és szórakozás. Halloween napján pedig szülésfelkészítőre mentem Jackkel, ami kellően ijesztő program volt erre az alkalomra.

November
Boldoggá tett a mindenszenteki fél nap szabi. Elmentem fodrászhoz és a nevemet is megváltoztattam (nem egyszerre). "November at the Office" a munkahelyen, ami azt jelenti, hogy heti háromszor mentem be (amíg beteg nem lettem). Ez pont jól jött ki az Elsával való közös munka miatt. Kathie-től kaptam egy rakás babacuccot. A születésnapom egy szürke hétfőre esett és az egyik legeseménytelenebb szülinap volt az életemben, de mindegy. Beteg is lettem, pedig előtte 11 hónapig nem voltam az, és a terhesség miatt jobban el is húzódott ez a nyavalya. Mikor meggyógyultam, átjött Jack nagybátyja, felesége és apja is megnézni a lakást. Voltam a magyar konzulátuson útlevelet csináltatni az új nevemmel és vettünk új tévét, ami a mosogatógép mellett a kedvenc gépem a lakásban. A hónap végén megvolt az első céges karácsonyi vacsora is.

December
A munkahelyen folytatódtak a karácsonyi programok még két karácsonyi lakomával és kettő hangulatos karácsonyi reggelivel. Kaptam megameglepetés fizetésemelést csak úgy. Továbbra is járkáltunk bútorboltokba és folytatódott a lakberendezés, de már sokkal-sokkal nyugodtabb tempóban. A babaholmik sem hiánytalanok, de itt is már 90%-os elégedettségi szintet értem el. Befejeztem a négyrészes online, szoptatásra felkészítő kurzust, aminek a végére jobban összezavarodtam, mint az elején. Nagyon megijedtem, amikor olyan híreket kaptam otthonról, hogy a Mamámat be kellett vinni a sürgősségire, de most, három héttel később már sokkal jobban van. Eljöttek az utolsó heteim, majd napjaim és óráim a munkában. Elköszöntem mindenkitől és nem jó érzésekkel töltött el a gondolat, hogy eltűnök több mint egy évre. Voltunk színházban és a Skansenben, Jack apjához betörtek, de a körülményekhez képest egész jól megúszta. Karácsonyozni nem karácsonyoztunk a kaját leszámítva, de ez az időszak alkalmat adott egy kis szocializálódásra, és voltunk vendégségben, ismét találkoztam a blogról megismert barátnőmmel, és videóztam az aupair lányokkal, az otthoni barátnőimmel és a családdal is karácsonykor, illetve szilveszterkor. A szilvesztert itthon töltöttük, készítettünk fincsi vacsit, de este Jack átment a régi lakhelyünkre pár emberrel talizni, amit én kicsit sem bántam, mert sosem érdekelt a szilveszter. A barátaimmal csetelgettem, és az ablakból néztem a környék tűzijátékait, miközben elégedetten konstatáltam, hogy megvárta a baba az újévet.