Múlt hétfőn írt a gyerekek anyukája, hogy a nagyobbik fiú "kicsit köhögött", és most az iskola nagyon szigorú ezzel, úgyhogy otthon maradt. Én gondoltam, hogy nem csak az iskola szigorú, hanem az egész országban, főleg Stockholmban az a szabály, hogy akinek tünetei vannak, az maradjon otthon. Szóval nem esett jól, hogy nekem azért mennem kell hozzájuk. Pár barátomnak elmondtam ezt, és mindegyik azt mondta, hogy ők nem mennének ebben az esetben. Én azért nem mertem így direktbe mondani, hogy nem megyek, csak azt írtam, hogy akkor majd tartom tőle a távolságot, mert most sok az eset, és nem kellene tüneteket mutató ember közelében lennünk. Ezután mintha rájött volna, hogy nem jó ötlet, hogy ott legyek, és azt írta, hogy ha nem érzem magam biztonságban, akkor csak főzzek, vigyem haza a másik gyereket, és mehetek. Ezután az egész héten nem kellett a házba mennem, csak a kisebbet vittem kétszer teniszre, és ennyi volt a munkám.
Tegnap este 10-kor kaptam egy újabb SMS-t, amiben azt írta, hogy a nagyobb már megy suliba, viszont most meg a kisebb érzi magát rosszul, így szólt az irodában, hogy egész héten nem megy be, és számítsak arra, hogy nem kell hozzájuk mennem egész héten.
Na, ez eléggé meglepett, mert nem értem, miért van, hogy múltkor még nem gondolta, hogy probléma hogy a "kicsit köhögő" gyerek mellé menjek, most meg picit nem jól van a másik, és egyből egész hétre lemond engem. Úgy érzem, hogy más oka is van, de nem tudom mi és volt bennem emiatt egy rossz érzés tegnap. Agyaltam a lehetőséges magyarázatokon. De úgysem tudom kitalálni, és nem az én döntésem volt se ez, se ez az egész járvány és a hozzá kapcsolódó helyzetek, úgyhogy igyekszem nem belelátni mindenféle rosszat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése