Nem volt egyszerű! Hétfőn már nagyon készültem arra, hogy mondom, és találkoztam is vele, viszont mindkét gyerek ott volt körülöttünk, így végül kihátráltam belőle, és csalódottan jöttem el. Az nagyon rossz érzés volt, mert úgy éreztem, mindig valami közbeszól majd, vagy én egyszerűen nem leszek rá képes.
Este össze is vesztem kicsit Jackkel ezen a témán, mert nem éreztem támogatónak a hozzáállását. Ő a kezdetek óta úgy áll ehhez, hogy nem érti, mit problémázom, csak mondjam, és kész, nem az én problémám, hogy kit talál a helyemre, és hogy mi lesz velük. Én meg ezen felhúzom magam, mert nem mutat megértést FELÉM. Csak arra koncentrál, hogy kit érdekel ez a család, nem pedig arra, hogy nekem attól függetlenül nekem még ez nehéz. Na mindegy, nem is ő a fontos ebben.
Másnap már 11-re kellett mennem, mert a gyerekeknek még őszi szünet volt. Arra számítottam, hogy az anya már az irodában lesz, de nem így volt. És akkor nagyon ideges lettem, mert tudtam, hogy ennél tökéletesebb pillanat nem lesz, és ha most nem mondom, akkor soha (kis túlzással). Az egyik gyerek a szobában volt, a másik fülhallgatón hallgatott valamit, én pedig idegesen fel-alá járkáltam egy picit, majd odamentem a pakolászó munkaadómhoz, és nagyon idegesen kimondtam, hogy szeretnék mondani valamit. De komolyan mondom, annyira ideges voltam, hogy halálra vált arcom lehetett, és majdnem elsírtam magam. Szóval szinte ijedten nézett rám, hogy mi a jó fene történhetett. És akkor elkezdtem mondani, hogy jelentkeztem egy kurzusra, és a többi és a többi.
Természetesen jól fogadta, nem is attól féltem, hogy rám borítja az asztalt vagy valami. Örül neki, hogy tanulni szeretnék, és hogy szeretném megalapozni itt a jövőmet. Azt is mondta, hogy az előző lány 5 év után elég csúnyán távozott, és örül, hogy én időben szólok, és reméli, hogy mi jól válunk el (ezt én is, már csak azért is, mert a kissrác megígérte, hogy vesz nekem autót, amikor milliomos lesz - ha rosszban válnánk el, azzal a saját esélyeimet rontanám).
Utána pedig tanácsot kért abban, hogy hol is találhatná meg az utódomat, mert amikor engem talált, akkor rajtam kívül csak reménytelen esetek jelentkeztek, én mint csillag emelkedtem ki közülük (ezt ő mondta). Javasoltam az egyik angol nyelvű helyi portált, de kiderült hogy ott 350 euro egy hónapra az álláshirdetés (nem mintha ez neki nem nagyjából az óradíja lenne, de mégis sokallta). Aztán arra gondoltam, hogy biztos van a facebookon egy csomó csoport álláskeresőknek és az angol nyelvű helyieknek. Erre mondta, hogy ő nem facebookozik, én pedig felajánlottam, hogy én is beírhatom, aminek nagyon örült.
Este be is írtam egy hirdetést két "munka Stockholmban" jellegű csoportba, és kaptam is sok üzenetet.... kétségbeesett, főként fekete férfiaktól, akik könyörögtek nekem, hogy segítsek nekik megszerezni ezt az állást, mert belehalnak már a szegénységbe. Elég kellemetlen volt. Be is jelölt isminek úgy tíz ilyen emberke. A hirtelen roham után pedig teljes csend következett. Azóta sem kaptam senkitől semmit, úgyhogy egyelőre az utódkeresés nem megy jól.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése