szar ügy

Dolgoztam ma délelőtt. A tévészobában takarítottam, port töröltem, porszívóztam. Már majdnem kész voltam az egész szobával, amikor észrevettem, hogy a szőnyegen egy óriás adag folyós állagú macskaszar éktelenkedik. Bocs, undi. Na de még nekem milyen undi volt, ott élőben. Mondjuk ez is mutatja, hogy mennyire nem jött vissza a szaglásom a covid óta. Nekem jó szaglásom volt és érzékeny is voltam a szagokra, szóval normál esetben szerintem már a lépcsőn lefelé menet éreztem volna a macskaszar szagot. De még a szobában sem éreztem. Na szóval álltam ott a szőnyegen a porszívóval a kezemben és néztem undorodva azt a nagy adag rakást, és gondolkoztam, hogy mit csináljak. Főleg, hogy milyen undi állagú és főleg hogy sűrű, vastag szálú szőnyegen van.

Biztosan lenne olyan kedves és elkötelezett házvezető, aki szó nélkül nekiáll felvakarni a szart a szőnyegről és a szőnyeg rostjai közül. De az nem én vagyok. Így is elég aljamunka ez, de az már tényleg nem az én dolgom, hogy a macskájuk után takarítsak. Vagy de? Első gondolatom az volt, hogy ráírok a menedzseremre, hogy ugye nem az én dolgom feltakarítani a macskájuk szarát? Egyébként az én kis barátom védelmében legyen mondva, szegénykémet tegnapelőtt ivartalanították, és még most is lábadozik. Menni is alig tud. Biztos azért történt ez a baleset és nagyon szégyelli. 

De ha ráírok a menedzseremre ezzel és azt mondja, hogy nem az én dolgom, akkor menjek be szólni a nagykövet feleségének, hogy beszart a macskájuk és takarítsa föl ő? Én mondjam ezt neki, aki azért vagyok ott, hogy takarítsak? És ha elkezd nagyon szépen kérni, hogy oldjam meg én? Akkor mondjam, hogy márpedig nem fogom? 

Ezt végiggondolva csakis egy biztos megoldás maradt: körbeporszívóztam a kupac körül úgy téve, mintha még nem lett volna ott akkor, amikor a szobában voltam. Arra is figyelnem kellett, hogy olyan irányba húzzam a szőnyeg szálait a porszívóval, hogy ne más színű legyen, mint a kaki körül, mert akkor egy kis szőnyeg-szigeten csücsült volna a rakomány, és virított volna róla, hogy én ezt bizony körbeporszívóztam. Szóval gyorsan felporszívóztam, és felsiettem a lépcsőn a porszívóval. Szerencsére ez reggel az egyik első tevékenységem volt, így a szoba is rendbe lett téve és amikor felfedezik a betolakodót, akkor bizonyára azt fogják gondolni, hogy ez azután történt, hogy én ott voltam. Hiszen az nem létezik ugye, hogy a takcsicsaj körbeporszívózza a macskaürüléket. De bizony létezik.

Persze azt is simán kinézem ebből a családból, hogy meghagyják nekem a cuccot hétfőig, és esetleg a nagykövet felesége előadja nagy bocsánatkérések közepette, hogy a macska odatojt a hétvégén a szőnyegre, és ha van időm (mindig ez a duma, hogy ha van időm – időm az van, kedvem nincs), akkor legyek szíves kezdeni vele valamit. Vagy esetleg a nagyját felkaparják, és megkér, hogy a maradékkal kezdjek valamit. 

Legalább ma átjött a kollégám, és kávéztunk a teraszon a napsütésben. Szokásához híven hozott nekem fahéjas csigát. Kérdezte, hogy milyen a munka, de olyan nagyon együttérző fejjel, mint aki jól tudja, hogy milyen. Aztán kérdezte biztatólag, hogy nincs valami más tervem, vagy így meddig tervezek itt rohadni? Ezt nem mondta, csak azt, hogy okos, értelmes lány vagyok, hát izé, na... Én meg mondtam neki, hogy nyugalom, minden ki van már találva, épp most felvételizgetek ősztől suliba, csak vegyenek fel, az a fontos, és addig nem akarom ezt említeni senkinek. Ha felvesznek, beszélek majd a menedzseremmel, és meglátjuk hogyan tovább. Mire azt mondta, hogy lehet, hogy meg tudunk beszélni valami win-win megoldást, mert a család is szeret, elégedettek velem, a csapat is szeret, elégedettek velem, és senki sem szeretné, hogy újra végig kelljen menni a felvételi eljáráson és új szolgát keressenek. De hogy döntsek belátásom szerint, és egy percig se érezzem úgy, hogy hűséggel tartozom a családnak. Örültem, hogy ezeket mondta. Meglátom mi lesz, csak vegyenek fel tényleg.