2024. február 25.

skybar, ruhák, reunion tervek

Múlt hétvégén és most is kétszer két órát vezettem Jackkel Södertäljébe és -ben. Ez a város 20 percre van Stockholmtól és itt lesz a vizsgája csütörtökön. Szóval 8 órát vezettünk, ami autóssuliban átszámítva 250 ezer forint lett volna. Jack már nagyon jól vezet. Nem tudom elképzelni, hogy ne menjen át a vizsgán és ezért hatalmas csalódás lenne, ha nem sikerülne neki. Szerintem így is túlzásba vitte már a gyakorlást, de a különbség az én és az ő vezetéstanulása között az, hogy én anno megtanultam átmenni a vizsgán, ő pedig megtanult vezetni. 

Nem olyan régen nyílt egy skybar a hozzánk közeli Liljeholmen vízpartján, ahol pár évvel ezelőtt készült el egy új lakóövezet többek között három 24-26 emeletes lakóházzal. Futurisztikusak nekem ezek az épületek. A három épület legmagasabbjára került egy csupaüveg "doboz", és itt található a 3Sixty nevű koktélbár és étterem.



Hetekkel előre foglaltam asztalt, mert egyelőre még nagyon népszerű ez a hely. Végre tegnap eljutottunk oda. Sétáltunk egyet az étteremig, és már messziről látszott a magasban az üvegkalitka és a benne sétáló emberek. A lift csak a 24. és 25. emeleten áll meg. Ahogy beléptünk, épp olyan stílusos volt a hely, mint ahogy elképzeltem. Izgatott voltam a kilátás miatt, de erre leültettek minket a terem közepébe, két másik pár közé beszorítva, amitől rossz kedvem lett. Egyrészt a kilátásból semmi sem látszott, másrészt túl közel voltak hozzánk az emberek. 


Morogtam Jacknek, hogy nem ér, hogy az előttünk lévő párt, akinek foglalása sem volt, az ablak mellé ültették, minket meg beszorítanak ide, ahol még a kilátást sem látjuk. Így csak egy túlárazott vacsora lesz az élmény, semmi más. Na addig nyavalyogtam Jacknek, hogy mikor odajött hozzánk a pincér, megkérdezte őt, hogy nem ülhetnénk-e esetleg ahhoz az egyetlen üresen álló asztalhoz ott a kilátás mellett... Mire az egyik nő mondta, hogy az olyanoknak van, akik előre foglaltak, de a másik meg mondta neki, hogy nekünk is van foglalásunk, úgyhogy odaülhetünk. Mondjuk miért nem alapból oda ültetett minket, ha szabad volt az asztal? Ki ne az ablak mellett szeretne ülni? De a lényeg, hogy meglett az áhított asztal és kilátás. Végül is én azért jöttem elsősorban, és nem a kaja miatt.


A kaja is jó volt, csak persze drága és kis adagok, de néha belefér ilyen. Főleg úgy hogy Jack fizetett. Úgy aztán pláne belefér. Meghívott köszönetképp a sok vezetésért. Megbeszéltük, hogy egyszer majd visszamegyünk ide meginni 1-2 koktélt nyáron, amikor világosban láthatunk mindent. Ez inkább ivós hely, mint evős.


Ma meg vezetés után ismét elmentem Liljeholmenbe. Van ott egy kisebb pláza, amit szeretek. Tegnap ugyanis rájöttem, hogy nincs semmi csinos ruhám, amit felvehetnék az étterembe. Nálam "a nincs egy göncöm sem" nem egy csajos túlzás, miközben valójában roskadásig van a szekrényem. Az utóbbi években csak a legszükségesebb, funkcionális darabokat vásároltam, és élvezetből vagy hogy legyen nyolcféle akármim, nem is tudom mikor vettem utoljára valamit. Ha be is térek egy boltba, vagy nem tetszik semmi, vagy az a bajom, hogy úgyis csak vacak, olcsó, műanyag ruha, vagy esetleg drága ÉS műanyag. Rám nagyon is hat az a sok duma arról, hogy mennyire környezetromboló a ruhaipar, és bűntudatom van, akármit is veszek, pedig szerintem az én esetemben igaz lenne, hogy akinek nem inge, ne vegye magára...

Én nem a divatnak öltözködöm, hanem csak hogy legyen mit felvennem, de mégis minden alkalommal úgy érzem magam, mikor ruhát veszek, mintha épp pusztulatba taszítanám az egész bolygót. De hát azért mégis kell öltözködni... Azt a tanácsot sem tartom nagy segítségnek, hogy  "vegyél minőségi darabokat, amik sokáig jók lesznek". Nekem végül is egyik ruhám sem "minőségi" mert én is olcsóbb üzletekben vásárolok, mondhatni fast fashion termékeket, de attól még 8-10+ évig simán hordom őket. Mi egyáltalán a minőségi vagy tartós darab? Mert a szép, 90% gyapjú-, 10% kasmírpulóverem, hiába mostam csak kézzel és próbáltam rá vigyázni, mint a hímestojásra, mégis összement. Most akkor mi a jobb? Ha 400-szor hordok egy "fast fashion" poliészter blúzt, vagy ha vettem egy úgymond minőségi darabot, de tizedannyit sem tudom hordani, mert olyan kényes? Arról már nem is beszélve, hogy az árazás nem követi a minőséget, hiszen legtöbbször egy divattervező nevét vagy egy bizonyos státuszt kell megfizetni a tízszeres árú termékekkel, nem pedig azt hogy tízszer annyi ideig tudja az ember hordani őket. Tehát bár értem a szándékot a "minőségi darabot vegyél" elvben, de a valóságban lehetetlen tudni, hogy mi lesz tartós.

Áh nem tudom... Szóval igazából szerintem nekem nem kellene bűntudatot éreznem a vásárlás miatt, mert ezzel az erővel már azért is érezhetnék, hogy élek, és a létezésemmel is kárt okozok a földnek. De hiába, még ha kivonom a képletből a környezeti problémákat, akkor is nyűg a vásárlás. És ma mégis az adományboltokban kezdtem a nézelődést, mert közben meg szeretem azt a gondolatot, hogy rábukkanhatok egy egyedi, márkás, szinte vadiúj darabra, ami fillérekbe kerül. De ismét csalódnom kellett, mert csak lapoztam, lapoztam a több száz ruhadarabot, és alig volt jó állapotú. Aztán találtam egyet, ami stílusosan nézett ki és jó állapotban is volt. Erre 20 ezer forintért árulták! Az adományboltban! Ezen eléggé kiakadtam. Megnéztem a márkát (Mads Nørgaard) a neten, és oké hogy újonnan majdnem kétszer annyiba kerülnek a blúzaik, de sok leértékelt termék is volt kevesebbért mint 20 ezer. Pofátlanságnak éreztem, főleg hogy az adománybolt lényege nem az lenne elsősorban, hogy a szegényebb réteg is tudjon öltözködni? Vagy ők csak a bolyhos, kinyúlt, kopott, foltos, 15 éves ocsmány H&M darabokat vegyék meg, és a jómódú Greta Thunbergeknek járjon csak a dizájner ruházat? Eh... Végül vettem egy darab farmerdzseki-féleséget, de főleg azért mert ha már végignéztem azt a millió ruhát, akkor ne üres kézzel távozzak.

Aztán mikor bementem rendes ruhaüzletbe, az egyik blúz ami tetszett volna, 55 ezer forintba került. Na ekkor adtam fel ismételten ezt a hülye vásárlást. Majd nézek inkább valamit a neten. Végül inkább beültem kávézni a Caffe Neroba. Ez lett ott a kedvenc kávézóm. Jó emlékek kötnek Angliából a Caffe Nero lánchoz, mert az aupair barátnőimmel a helyi Caffe Nero volt a törzshelyünk. Mikor a gyerekeink oviban voltak, ott töltöttük a délelőttöket és vettünk, úgy emlékszem, 1 font 90 centért vagy 2,20-ért cappuccinót és ott ücsörögtünk és beszélgettünk a kényelmes fotelekben. Ennek a Caffe Neronak más a berendezése és a termékek is, de mégiscsak ugyanaz a lánc és szeretek ott ücsörögni. Apropó aupair lányok. Ha minden jól megy, akkor júniusban találkozunk Londonban. Menjen is mondjuk jól, mert én már megvettem az egyáltalán nem fapados árú repjegyemet. Remélem, hogy az olasz lány is eljön, de eddig ő eléggé el van tűnve. Pedig ő a lelke a csapatnak a folytonos jókedvével és hangos nevetésével. Nagy kár lenne, ha nem jönne.

12 megjegyzés:

  1. Milonka sokat irt anno a non+ ruhakrol, es egyszer Budapesten jarva vettem egy ruhat, aminek annyira jo a szabasa nekem, hogy aztan mas szinben es vastagabb anyagban is megvettem es ezerszer hordtam es mostam oket 6-7 ev alatt es meg mindig szepek 😍 a ferjem vett nekem ajandekba izlandi gyapjupulcsit, az szuper mosasallo, de az uniqlos gyapju, amit magamnak vettem novemberben, na az csak par mosast birt es megharagudott ram es osszement🙈 nekem egyebkent voltak ‘kgst-piacos’ (tudja még vki, mi az🙈) ruhaim a 2000-es evek elejerol, tokre szerettem oket es jol is alltak, es ok is birtak kb 10 evet. de az ilyen fast fashion ruhak, mint promod, orsay, zero, sajnos par ev utan mar otthonra, kutyazashoz se voltak jok. szoval ez a ruha azert egy kiszamithatatlan mufaj! en is igyekszem mar keveset venni es mindig orulok, ha vegleg elkopik egy regi darab es tobb a hely a szekrenyben :) librarycat

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Emlékszem erre a márkanévre Milonkától. És ráadásul magyar is, ami minden szempontból szuper.
      Akkor ezek szerint nem csak én gondolom, hogy lutri a ruhák minősége. Szerintem ahhoz hogy az egész öltözködés dolgot jól műveljem, ami számomra azt jelentené, hogy 1) stílusos 2) minőségi 3) nemdrága 4) környezetbarát darabokkal legyen tele a ruhatáram, bizony rendszeresen kellene vele foglalkoznom. És akkor elkapnám a leárazásokat, vagy újra és újra végignézném a használtboltok kínálatát, és rábukkannék kincsekre. De pont ez ami nekem nem megy, hogy akár heti rendszerességgel ezzel foglalkozzak.
      Ja és a használtboltokkal kapcsolatban még az ami abszolút kiábrándít, hogy 95%-ban H&M és a szokásos vacak ruhamárkák ruhái vannak... azokat meg nem fogom megvenni, ha egyrészt újonnan sem jók, másrészt újonnan kerül úgy 7000 forintba, használtan pedig mondjuk 4500-ért árulják. Jó, most mondjuk két adományboltban voltam és vannak prémiumabb turik errefelé is, az igaz.

      Ja és én nem tudom mi az a kgst-piac :)

      Törlés
  2. Szerintem is az ültetés legalább olyan fontos egy étteremben, mint a kaja!!!

    VálaszTörlés
  3. Jaj, ezt a ruha-kérdéskört nagyon átérzem :( Kinek van ehhez türelme, és hova lettek a normális ruhák...? Mióta eldöntöttem, hogy csak olyat veszek meg, ami tényleg, minden szempontból tetszik, szinte minden alkalommal üres kézzel jövök ki a boltokból, pedig próbálkoztam a klasszik fast fashion mellett kívül kicsit drágább árkategóriával, használttal és magyar tervezőivel is (oké, nálam nehezítő tényező, hogy nem vagyok kifejezetten vékony + nagyon kevés szín áll jól)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök azért hogy nem csak én gondolom, hogy bonyolult ez a téma... Nem is tudom hogy lehet minden feltételnek megfelelni. És tényleg mostanában gázak a ruhák, minőségileg és stílusilag is. Én mondjuk még a "tényleg minden szempontból tetszik"-kel is bajban vagyok, mert gyakran szembesülök a próbafülke-effektussal (ezt a szót most találtam ki), vagyis hogy a boltban még tetszik, de mikor hazaviszem, már nem.... szerintem ez azért is lehet, mert a sok nemjó ruha között lát az ember egy jót, de az nem objektívan jó, csak a rondákhoz képest :)

      Törlés
  4. Hű, nagyon ügyesek vagytok a vezetéssel, egy kalappal küldöm a drukkokat Jack-nek!! Majd írj róla mindenképpen! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj nagyon köszi!! Már én is izgulok miatta, úgy szeretném ha sikerülne neki. Majd írok :)

      Törlés
  5. Szia, mi a velemenyed Gothenburgh-rol? Felenk ugrott egy nagyon olcso ajanlat a junius elejei half term-re. Tudunk mit csinalni 4 napig? Koszi (interpreter)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Göteborg Svédország második legnagyobb városa, van ott látnivaló, de azért szerintem úgy két nap alatt be lehet járni és meg lehet nézni a főbb érdekességeket. Viszont ott, a nyugati parton is van szigetvilág, és mivel júniusban már jó idő lesz, ezért simán el lehet tölteni akár több napot is, autó nélkül is, mert tömegközlekedéssel el lehet jutni a szigetekre. Lehet bicót is vinni a hajókon, szerintem csodás dolog bicajjal bejárni a várost és a szigeteket. És Göteborgtól nem olyan messze, a partokon is vannak szuper városkák. Például Marstrand egy szuper üdülőtelepülés, ahol nyáron nagy élet van, és oda is el lehet jutni tömegközlekedéssel is.
      Szóval abszolút lehet mit csinálni, ha nem is csak a városban, de ha a környéket is belevesszük, akkor bőven.

      Törlés
    2. Koszi! Szerintem bevallaljuk. Mas: Elkezdtem nezni a sved Love is Blind-ot. A foglakozasok svedul maradtak kiirva. Erdekes, hogy mindre ra lehet jonni, hasonlitanak az angolra.

      Törlés
  6. Az adományboltnak nem az a lényege, hogy a bevételt jótékony célra fordítják?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez az egyik jellemzője, de egyben használtboltról van szó, amiből kifolyólag a célközönsége a kevésbé jómódúak. Az egy dolog, hogy jómódú emberek is vásárolnak ott, de van akinek más bolt nem is opció, mert nem tudja megengedni magának... Ezért nem értek egyet azzal, hogy azért mert valami márkás és/vagy kiváló állapotú darab, annak felviszik az árát olyanra, amilyen áron a H&M-ben kettő darab hasonló felsőt meg lehet venni _újonnan_. Ezzel aláássák a környezettudatos szempontot és azt is, hogy a szegény réteg megengedhessen magának szebb, ám használt darabokat... Ezért írtam amit írtam. Értem, hogy egy márkás darabot el tudnak adni két-háromszoros áron is, és akkor elvileg szuper, mert mehet a jótékony célra több pénz, de akkor a szegények csak a foltos, kinyúlt, elfeslett, kopott, megsárgult darabokat vegyék meg és még egy használtboltban is a jómódúak kiváltsága legyen a szép ruházat?
      Nekem ez visszás és ellentmondásos dolog a bolt misszióját tekintve... Mintha az egyik rászorulótól megtagadnák a támogatást, hogy majd máshol, másnak, másmilyen formában segíthessenek.

      Törlés