skybar, ruhák, reunion tervek

Múlt hétvégén és most is kétszer két órát vezettem Jackkel Södertäljébe és -ben. Ez a város 20 percre van Stockholmtól és itt lesz a vizsgája csütörtökön. Szóval 8 órát vezettünk, ami autóssuliban átszámítva 250 ezer forint lett volna. Jack már nagyon jól vezet. Nem tudom elképzelni, hogy ne menjen át a vizsgán és ezért hatalmas csalódás lenne, ha nem sikerülne neki. Szerintem így is túlzásba vitte már a gyakorlást, de a különbség az én és az ő vezetéstanulása között az, hogy én anno megtanultam átmenni a vizsgán, ő pedig megtanult vezetni. 

Nem olyan régen nyílt egy skybar a hozzánk közeli Liljeholmen vízpartján, ahol pár évvel ezelőtt készült el egy új lakóövezet többek között három 24-26 emeletes lakóházzal. Futurisztikusak nekem ezek az épületek. A három épület legmagasabbjára került egy csupaüveg "doboz", és itt található a 3Sixty nevű koktélbár és étterem.

Hetekkel előre foglaltam asztalt, mert egyelőre még nagyon népszerű ez a hely. Végre tegnap eljutottunk oda. Sétáltunk egyet az étteremig, és már messziről látszott a magasban az üvegkalitka és a benne sétáló emberek. A lift csak a 24. és 25. emeleten áll meg. Ahogy beléptünk, épp olyan stílusos volt a hely, mint ahogy elképzeltem. Izgatott voltam a kilátás miatt, de erre leültettek minket a terem közepébe, két másik pár közé beszorítva, amitől rossz kedvem lett. Egyrészt a kilátásból semmi sem látszott, másrészt túl közel voltak hozzánk az emberek. 

Morogtam Jacknek, hogy nem ér, hogy az előttünk lévő párt, akinek foglalása sem volt, az ablak mellé ültették, minket meg beszorítanak ide, ahol még a kilátást sem látjuk. Így csak egy túlárazott vacsora lesz az élmény, semmi más. Na addig nyavalyogtam Jacknek, hogy mikor odajött hozzánk a pincér, megkérdezte őt, hogy nem ülhetnénk-e esetleg ahhoz az egyetlen üresen álló asztalhoz ott a kilátás mellett... Mire az egyik nő mondta, hogy az olyanoknak van, akik előre foglaltak, de a másik meg mondta neki, hogy nekünk is van foglalásunk, úgyhogy odaülhetünk. Mondjuk miért nem alapból oda ültetett minket, ha szabad volt az asztal? Ki ne az ablak mellett szeretne ülni? De a lényeg, hogy meglett az áhított asztal és kilátás. Végül is én azért jöttem elsősorban, és nem a kaja miatt.

A kaja is jó volt, csak persze drága és kis adagok, de néha belefér ilyen. Főleg úgy hogy Jack fizetett. Úgy aztán pláne belefér. Meghívott köszönetképp a sok vezetésért. Megbeszéltük, hogy egyszer majd visszamegyünk ide meginni 1-2 koktélt nyáron, amikor világosban láthatunk mindent. Ez inkább ivós hely, mint evős.

Ma meg vezetés után ismét elmentem Liljeholmenbe. Van ott egy kisebb pláza, amit szeretek. Tegnap ugyanis rájöttem, hogy nincs semmi csinos ruhám, amit felvehetnék az étterembe. Nálam "a nincs egy göncöm sem" nem egy csajos túlzás, miközben valójában roskadásig van a szekrényem. Az utóbbi években csak a legszükségesebb, funkcionális darabokat vásároltam, és élvezetből vagy hogy legyen nyolcféle akármim, nem is tudom mikor vettem utoljára valamit. Ha be is térek egy boltba, vagy nem tetszik semmi, vagy az a bajom, hogy úgyis csak vacak, olcsó, műanyag ruha, vagy esetleg drága ÉS műanyag. Rám nagyon is hat az a sok duma arról, hogy mennyire környezetromboló a ruhaipar, és bűntudatom van, akármit is veszek, pedig szerintem az én esetemben igaz lenne, hogy akinek nem inge, ne vegye magára...

Én nem a divatnak öltözködöm, hanem csak hogy legyen mit felvennem, de mégis minden alkalommal úgy érzem magam, mikor ruhát veszek, mintha épp pusztulatba taszítanám az egész bolygót. De hát azért mégis kell öltözködni... Azt a tanácsot sem tartom nagy segítségnek, hogy  "vegyél minőségi darabokat, amik sokáig jók lesznek". Nekem végül is egyik ruhám sem "minőségi" mert én is olcsóbb üzletekben vásárolok, mondhatni fast fashion termékeket, de attól még 8-10+ évig simán hordom őket. Mi egyáltalán a minőségi vagy tartós darab? Mert a szép, 90% gyapjú-, 10% kasmírpulóverem, hiába mostam csak kézzel és próbáltam rá vigyázni, mint a hímestojásra, mégis összement. Most akkor mi a jobb? Ha 400-szor hordok egy "fast fashion" poliészter blúzt, vagy ha vettem egy úgymond minőségi darabot, de tizedannyit sem tudom hordani, mert olyan kényes? Arról már nem is beszélve, hogy az árazás nem követi a minőséget, hiszen legtöbbször egy divattervező nevét vagy egy bizonyos státuszt kell megfizetni a tízszeres árú termékekkel, nem pedig azt hogy tízszer annyi ideig tudja az ember hordani őket. Tehát bár értem a szándékot a "minőségi darabot vegyél" elvben, de a valóságban lehetetlen tudni, hogy mi lesz tartós.

Áh nem tudom... Szóval igazából szerintem nekem nem kellene bűntudatot éreznem a vásárlás miatt, mert ezzel az erővel már azért is érezhetnék, hogy élek, és a létezésemmel is kárt okozok a földnek. De hiába, még ha kivonom a képletből a környezeti problémákat, akkor is nyűg a vásárlás. És ma mégis az adományboltokban kezdtem a nézelődést, mert közben meg szeretem azt a gondolatot, hogy rábukkanhatok egy egyedi, márkás, szinte vadiúj darabra, ami fillérekbe kerül. De ismét csalódnom kellett, mert csak lapoztam, lapoztam a több száz ruhadarabot, és alig volt jó állapotú. Aztán találtam egyet, ami stílusosan nézett ki és jó állapotban is volt. Erre 20 ezer forintért árulták! Az adományboltban! Ezen eléggé kiakadtam. Megnéztem a márkát (Mads Nørgaard) a neten, és oké hogy újonnan majdnem kétszer annyiba kerülnek a blúzaik, de sok leértékelt termék is volt kevesebbért mint 20 ezer. Pofátlanságnak éreztem, főleg hogy az adománybolt lényege nem az lenne elsősorban, hogy a szegényebb réteg is tudjon öltözködni? Vagy ők csak a bolyhos, kinyúlt, kopott, foltos, 15 éves ocsmány H&M darabokat vegyék meg, és a jómódú Greta Thunbergeknek járjon csak a dizájner ruházat? Eh... Végül vettem egy darab farmerdzseki-féleséget, de főleg azért mert ha már végignéztem azt a millió ruhát, akkor ne üres kézzel távozzak.

Aztán mikor bementem rendes ruhaüzletbe, az egyik blúz ami tetszett volna, 55 ezer forintba került. Na ekkor adtam fel ismételten ezt a hülye vásárlást. Majd nézek inkább valamit a neten. Végül inkább beültem kávézni a Caffe Neroba. Ez lett ott a kedvenc kávézóm. Jó emlékek kötnek Angliából a Caffe Nero lánchoz, mert az aupair barátnőimmel a helyi Caffe Nero volt a törzshelyünk. Mikor a gyerekeink oviban voltak, ott töltöttük a délelőttöket és vettünk, úgy emlékszem, 1 font 90 centért vagy 2,20-ért cappuccinót és ott ücsörögtünk és beszélgettünk a kényelmes fotelekben. Ennek a Caffe Neronak más a berendezése és a termékek is, de mégiscsak ugyanaz a lánc és szeretek ott ücsörögni. Apropó aupair lányok. Ha minden jól megy, akkor júniusban találkozunk Londonban. Menjen is mondjuk jól, mert én már megvettem az egyáltalán nem fapados árú repjegyemet. Remélem, hogy az olasz lány is eljön, de eddig ő eléggé el van tűnve. Pedig ő a lelke a csapatnak a folytonos jókedvével és hangos nevetésével. Nagy kár lenne, ha nem jönne.