legjobb hét a munkában

Annyira jó hetem volt a munkában. Most tényleg kizárólag a munka szempontjából és nem azért mert buli volt vagy játék vagy átdumáltam egy egész délutánt valakivel. Sokféle feladatom van most, voltak meetingek is, amiken én is szerepeltem, tartottam design workshopot életemben először, és még céges szinten is izgalmas, hosszútávú tervek zajlanak, amiknek most tesszük le az alapköveit és izgi dolog részese lenni egy ilyennek.

A hét első két napján a workshopra készültem. Nem az én ötletem volt, hogy tartsak ilyet. Én nem vagyok ilyen buzgómócsing, mint Erika. Erika az a csaj akiről írtam hogy vele nem tudok beszélgetni. Elég fura lány, nem az én világom, de azt meg kell hagyni, hogy szervezkedni azt nagyon tud, és jó hogy van egy ilyen karakter a csapatunkban. Most például rábeszélt erre a workshopra, pedig én próbáltam nemet mondani. De ő meggyőző személyiség, úgyhogy belementem. Jó dolog végül is valami újban kipróbálni magam, és előbb-utóbb úgyis kell workshopot tartani. 

Csak öt résztvevő volt, de ez jó mennyiség volt. Nehéz volt előre megtervezni, hogy mi mennyi időt vesz majd igénybe, de tényleg úgy volt ahogy mindenkitől hallottam, hogy minden több időt vett igénybe még annál is, mint amire én azt hittem hogy bőven túlbecsültem. Készítettem menetrendet, prezentációt, aztán a versenytársainktól hoztam példákat, hogy ők hogy oldották meg az adott témát, és a résztvevőknek kommentelniük kellett, hogy mi a jó és a kevésbé jó azokban a dizájnokban. Aztán pedig egy Crazy 8 nevű gyakorlat következett, ami olyan hogy 8x1 percben kell rajzolni, felvázolni nyolcféle ötletet, kinézetet. Nem véletlen a crazy név, mert 60 másodperc egy rajzra nagyon kevés. Aztán úgy folytattam, hogy a két kedvenc ötletüket még további 2-2 percben továbbfejleszthették, és csak ezt a top kettőt kellett bemutatniuk a csoportnak. Aztán pedig szavazás és beszélgetés az ötletekről, és hogy melyik válhat valósággá. Szóval végül is lett is valami ebből az egészből, még akkor is ha pont az az ötlet volt népszerű, ami nekem nem tetszett. 

A workshop előtt volt még két meeting az irodában. Az egyiken nyolcan voltunk és mindannyian az irodában voltunk, amilyen szinte sosem szokott lenni. Én az ilyen meetingeken még mindig érzek egy jóleső izgalmat és szinte megilletődöttséget, hogy te jó ég, én itt ülök egy ilyen meetingen egy stílusos tárgyalóteremben 7 svéddel együtt és közösen vitatunk meg valamit, és értem is hogy miről van szó és hozzá tudok szólni és egyenrangú vagyok ezekkel az emberekkel, részese vagyok mindennek és áh annyira jó. Mintha valami fontos ember lennék. Pedig ahogy Jack mondja, 8 ember ül és arról tárgyal, hogy egy gombot a jobb vagy a bal sarokba tegyünk. De neeem. Nem is így van, hanem rettttenetesen fontos és világot megváltó dolgokról tárgyalunk nap mint nap. Természetesen.

És aztán jött egy másik meeting, az meg angolul volt és összehívott rá a szervező nő több embert is, az egyik csapatomat és még az ő emberei közül pár "szakértőt", és a végén úgy alakult, hogy én beszéltem végig, mert rájöttem hogy én jobban képben vagyok ezzel a témával kapcsolatban, mint akárki más. Merthogy én két csapatban vagyok benne, és most ami dizájnon dolgozunk, amiről múltkor írtam, az al-oldalak dizájnja, azt a másik csapatom programozói valósítják meg, de ez az oldal meg ehhez a csapathoz tartozik. Visszatérő kérdés, hogy mi kinek a felelőssége, kihez tartozik valami. Ültünk ott kilencen és akkor én mondtam, hogy majd én elviszem a gyűrűt Mordorba gondoskodom a dizájnról, és arról hogy ez a fontos oldal szép, minőségi formában készüljön el és pontosan azzal a tartalommal, amit a szakértők szeretnének. Nem kell a programozókat ezzel zaklatni, és a szervező nőnek sem kell ide-oda rohangásznia csapatok között, mert majd én elintézem.

Másnap el is kezdtem dolgozni ezen az oldalon, és olyan flowba kerültem, hogy alig tudtam leállni vele. Simon dizájnelemeit használtam, szóval nem a nulláról kezdtem. Majdnem olyan volt mint kirakózni. Ahogy tettem össze a darabokat, rakosgattam, igazgattam őket, egyre jobban állt össze az oldal és egyre szebb lett. Ma befejeztem és ott hagytam sok kommentet Simonnak, hogy mit szól ehhez vagy ahhoz. Aztán beszéltem az egyik programozó lánnyal, aki annyira aranyos. Ő készíti a hero headert ezekhez az új oldalakhoz a mi dizájnunk alapján, és volt pár kérdése. Ő nemcsak aranyos, hanem okos is, és persze nagyon ért a programozáshoz, szóval mikor beszélek vele, aggódni szoktam hogy majd nem értem mit mond. De ez tök jó beszélgetés volt és a svédemmel is szuperelégedett voltam. 

Vannak emberek, akik a legjobb svédemet hozzák ki belőlem, mert nem vagyok velük zavarban, és nem azon jár az eszem, hogy mit mondok rosszul vagy hogy biztos fogyinak hangzok. És mivel nem ezen jár az eszem, ezért jobban is megy a svéd. Ez a lány abszolút ilyen, de alapból annak a két csapatnak a svéd tagjai mind ilyenek, akikkel angolul szoktunk beszélni a meetingeken. Én ezt úgy élem meg, hogy mivel angolul már ismernek, ezért tudják hogy nem vagyok fogyi, ezért svédül beszélve nem izgulok ezen. De a dizájnerekkel és a Digitális részleg tagjaival gyakran érzem magam fogyinak, és úgy érzem hogy ők nem is ismernek igazán, mivel sosem tudom magam úgy kifejezni, ahogyan szeretném. Viszont köztük is vannak olyanok, akikkel nem vagyok zavarban (például Simon, mert Simon annyira aranyos) és olyanok, akik mellett úgy érzem magam, mint egy fogyi (mint például Erika).

Szóval ez a meeting is feldobott. Szeretem mikor úgy érzem, hogy van értelme a munkámnak és szükség van rám és hozzá tudok tenni valamit valamihez. És ha nem lett volna így is egy nagyon szuper hét, azzal zárult a munkaidőm, hogy Simon azzal köszönt el, hogy "Jó hétvégét Anszki! Szuper vagy". Én azóta is szárnyalok ettől a kedves kommenttől. Csak úgy a semmiből és semmiért írta ezt. És annyira jólesik és én úgy szeretem az ilyen kedves embereket, akik nem fukarkodnak a dicsérettel és jó szóval. Szerintem én is ilyen vagyok, vagyis hát próbálok és szeretnék ilyen lenni. Még jobban.