irodai szerdák

Ez egy semmi különös bejegyzés lesz egy tipikus szerdai napomról. Milonka írta, hogy az ilyen hétköznapi szösszenetes posztok a legjobbak - mármint olvasni őket. És ebben egyetértek, másoknál. Viszont mikor én írom, olyan uncsinak tűnik. Bár pár év távlatából én is szeretem az ilyeneket visszaolvasni.

Amikor bemegyek az irodába, fél 7-kor kelek és fél 9-9 között érek be, egy órás úttal. Végre már nem voltak nagyon jegesek a járdák, így nem tartott kétszer annyi ideig az amúgy 20 perces séta a villamostól. Vannak azért még jeges részek, mint például a parkban, de a legtöbb helyen kikerülhetők.

Úgy tűnik, a hónap végére fogyott el az év eleji, irodába beutazós lelkesedésem, mert tegnap már nem jó kedvből, csak kötelességtudatból indultam el. De végül jó nap volt, pedig attól tartottam, hogy nem fog semmi történni. Most csak négyesben mentünk ebédelni. Van hogy 8-12-en megyünk, de annyian úgysem lehet együtt beszélgetni, úgyhogy jó az ilyen kisebb csoport. Három designer kollégámmal voltam és őket mind bírom. Igazából nincs olyan kollégám, akit kifejezetten nem bírok, inkább csak olyan van, aki nem az én világom és 5 percig sem tudnék vele beszélgetni. Mint az egyik csaj, akivel a kickoffon együtt vártunk a ruhatárra, ami nem lehetett több 5 percnél, de olyanok voltunk egymás mellett, mint Ross és Mike a Jóbarátokban. 

Az iroda körül alig van kajáldaválaszték, és a leggyakrabban szusira esik a választás, ami nem a kedvencem ebédnek (és főleg nem télen) de tegnap szerencsére tele volt a hely, így továbbmentünk a hambisba, ami sokkal jobb. Főleg édesburis sült krumplival. Jó kimenni az irodából a friss levegőre ebédszünetben és sétálni egyet. Tegnap még a nap is kisütött. A szokásos 1 órai részlegmeetingen fikával (mármint svéd fííka, tehát péksüti és kávé) várt minket a részlegvezetőnk, majd másfél órában végigmentünk azon, hogy hogy sikerültek a tavalyi célkitűzések és mik a célok 2024-re. Erről az egész céges célkitűzéses, fejlődéses dologról mindig egy tudatos életet élő blogger/youtuber csaj jut eszembe, aki az év elején előveszi a kis naplóját és összeírogatja szépen, hogy mik a tervei az évre, mik az újévi fogadalmai, min szeretne változtatni stb. Én pedig szeretem az ilyen tervezéseket, célkitűzéseket, utánkövetéseket, legyen szó a sajátomról, egy bloggeréről vagy a munkahelyeméről. Ha úgy rendszerezném az életemet, ahogyan a cég teszi, akkor bizonyára megaproduktív és sikeres lennék az életem minden területén. 

Vannak vállalati szintű célok, osztályszintű célok, részlegcintű, csapatszintű és egyéni célok. Ezek az évesek. Aztán van a többéves, hosszútávú célunk, A Cél, ami az hogy világuralomra törünk mi leszünk a legnagyobbak. (Jack erre azt mondja, hogy minden svéd cég erre hajt vagy szereti ezt mondani magáról. "Mi vagyunk a legnagyobbak a világon Svédországban" - ahogy Jack mondja viccesen). És akkor vannak a negyedévekre lebontott célok. És mindent mérünk és statisztikák és elemzések és számok és grafikonok. És én ezt szeretem, de tényleg. Szép ábrákon ábrázolják a számokat, összehasonlításokat, tavalyi, idei, legjobb, fejlődés, visszaesés, miért esik vissza, mittomén. Ezer dolog. Ez olyan mint a Spotify Wrapped csak céges infókkal. Apropó Spotify Wrapped, a mi cégünk is csinált olyasmit, és szerintem tök jó lett. Mostanában divat az ilyesmi, az egyik svéd élelmiszerbolt is csinál ilyen wrapped-et, amiben statisztikát láthat az ember arról, hogy mik a legtöbbet vásárolt termékei meg egyéb fun factek. De én nem annál a boltnál vásárolok, úgyhogy sajnos nem kapok olyan érdekes infókat, mint az egyik kollégám, aki például 32 kiló tésztát vásárolt 2023-ban.

A meeting után végre sokat tudtam beszélni Simonnal a mostani feladatunkról. Most egy bonyolult dizájnon dolgozunk, és nagyon kell a segítsége. Létre kell hoznunk egy sablont, amit aztán önállóan tudnak használni a szerkesztők mindenféle al-oldalak létrehozására. Az ebben a kihívás, hogy egy darab sablont kell létrehoznunk, ami aztán akármilyen tartalmú oldallal kell hogy működjön, anélkül hogy a szerkesztőknek zaklatniuk kelljen a programozókat vagy a dizájnereket. Ezek az oldalak már most is léteznek, csak átköltözünk egy másik tartalomkezelő szolgáltatóhoz, ami sokkal több lehetőséget biztosít, és ezért a régimódi, úgy 15 éves dizájnú oldalakhoz létre kell hozni egy modern és funkcionálisabb sablont. De olyat, ami működik akkor is, ha szinte csak hosszú-hosszú szöveg van az oldalon, akkor is ha főleg videók, ha néhány táblázat, ha gyakori kérdések, ha sok kép, ha kevés kép stb. Úgy két hónapja várja a csapatvezetőnk, hogy mikor lesz már kész a dizájn, és ez most már elég ciki. De most hogy beszéltem Simonnal, legalább át tudom nyújtani az első részt, amit kezdhetnek a devek, és így nyerünk egy kis időt a sablon maradék részeihez. 

Kivételesen 5-ig bent voltam, pedig máskor már 4 körül el szoktam jönni. Nem csak én, tegnap is 5 előtt már csak hárman voltunk a szinten ahol ülni szoktunk. Hazafelé elmentem a postára átvenni egy csomagot. Svédországban amúgy nincsenek posták mint épületek, csak postai pontok vannak. Vagy a szupermarketben kell átvennem a csomagot, vagy ebben a lottózó/dohányáru boltban. Lenyomtam a 12. napot az Unleash programból (nem sikerült tartani a programmal a lépést, már a 18. nap lett volna). Közben az Emily in Paris 3. évadát néztem fél szemmel. Előfizettem a Netflixre (én csak egy-egy hónapra szoktam, és akkor végignézem ami érdekel). Edzés után összedobtam egy lazacos spenótos tésztát, este pedig a Love on the Spectrum amerikai verzióját néztük. Jaj én ezt nagyon élvezem. Lehet hogy az amerikai még jobb is, mint az ausztrál, vagy csak már elfelejtettem, az ausztrál milyen is volt.