a sztori vége

Elmesélem, mi lett a kolleginám történetének befejezése. Amúgy nagyon kedvesek vagytok, hogy ilyen szépeket írtatok a kommentekben, és a kollégáim reakciói is hasonlók voltak, ami engem igazából meglepett. Én azt gondolom az emberekről, hogy mindenki segítőkész és mindenki szívesen segít, csak nagyon ritkán kerülünk olyan helyzetbe, ahol valóban tudunk segíteni, mert idegenekkel pláne ritka az olyan, de még barátok sem igen kérnek általában szívességet. Emiatt én kifejezetten örülök, amikor segíthetek valakinek, ráadásul úgy hogy tényleg valódi segítségről van szó.

Ahhoz képest viszont, hogy jót tettem, tegnap estére mégis rosszul éreztem magam, mert úgy éreztem, morális dilemmába kerültem. Pontosabban, morális dilemmát hoztam létre magamnak azzal, hogy megkíméltem őt a csúnya részletektől, miután megtudtam hogy sok mindenre nem emlékszik. Én azt gondoltam, hogy a főnökömön keresztül megkapom azt az 5000 koronát, és az egész este el lesz felejtve. Részben magamat is kímélni akartam, mert ahogy már itt a blogon is feljött párszor, nekem valami fogyatékosságom van abban, hogy embereknek kellemetlenséget okozzak, rossz híreket közöljek, megzavarjam őket az életükben, kizökkentsem őket a nyugalmukból stb. Szóval nekem lett kellemetlen az, hogy tőlem tudja meg hogy mi történt. Úgy éreztem volna, hogy mindenki jobban jár ha továbblépünk a történteken, anélkül hogy nekem be kelljen számolnom róluk.

Igen ám, csak a főnököm azt írta hogy szerinte fontos lenne, ha tudná mi történt és majd beszél a menedzserünkkel erről és hétfőn vele beszéljek. Ettől tiszta rosszul éreztem magam, hogy én csak jót akartam neki, de nyilvánvalóan az nem jobb neki, ha megtudja hogy már két főnöke is tudja mi történt, csak ő maga nem. Jájj tiszta ideges lettem ettől a helyzettől, hogy hülyeséget csináltam. Aztán egy barátom lenyugtatott olyanokkal, hogy ha a nagyfőnök szerint tudnia kellene, akkor mondja meg neki ő. Meg hogy mondjam egyszerűen azt, hogy kellemetlenül érzem magam ettől a helyzettől. Picit jobban éreztem magam ezután, hogy szerinte nem vagyok hülye, és végül is tényleg olyan kényes téma, nem vagyok én HR-es vagy pszichológus vagy nem tudom mi, hogy jól tudjam kezelni, na meg hogy a főnök és a lány között lavírozzak úgy hogy mindenkinek jó legyen.

Eljött a hétfő reggel és láttam a chaten, hogy a menedzserem a részlegvezetővel beszél. Na, gondoltam jól kezdődik a hét. Pillanatokon belül már írt is Pontus, hogy hallott a pénteki káoszról és köszöni, hogy segítettem a lánynak. Hallott a szaftos 5000 koronás számláról is és ezt meg kell oldani, beszéltem-e a lánnyal. Elmagyaráztam neki, hogy mi történt, és irtó kedvesen reagált. Mondom, hogy ezt a Pontust nem tudom hova tenni. Néha idétlennek és gyerekesnek látom, máskor meg vérpofinak és kifejezetten intelligensnek. Pedig általában elég határozott véleményem szokott mindenkiről lenni, de rajta 3 hónap után sem tudtam kiigazodni. Felajánlotta, hogy beszél vele ő, ha nekem kellemetlen. Azt írta, hogy nagyon jól megoldottam pénteken a helyzetet, nem kell rosszul éreznem magam, ők csak segíteni szeretnének nekem, és szerinte is fontos, hogy tudja a lány, mi történt hogy felelősséget tudjon vállalni a történtekért, amit biztosan meg is fog tenni.

Így hát vettem egy nagy levegőt, és megírtam neki hogy mi is történt. Azt írta, hogy volt egy ilyen emléke/érzése, hogy hányt az autóban, de remélte hogy rosszul emlékszik. Ezután eltűnt a chatről 5 órára, majd mikor visszatért, bocsánatot kért, hogy elment, csak el kellett terelnie valamivel a figyelmét. Biztosan nagyon kiborult és megviselte a hír. Próbáltam kedveseket írni, hogy ez megesik az emberrel, mindenki már volt hasonló helyzetben, de az élet megy tovább. Azt írta, hogy az élet valóban megy tovább, és ha mást nem is, két dolgot megtanult: hogy egy igaz barát vagyok és hogy ne igyon máskor 2 felest hazaindulás előtt. 

Kiderült végül, hogy nem fizeti ki a cég a "balesetet", ami teljesen jogos, csak nem értem, miért írta akkor még a hétvégén a főni hogy elintézi. Természetesen azonnal visszafizette nekem, amikor megtudta.

A kommentekre visszatérve. Én is gondoltam arra, hogy nem tudom ezek után hogy tudnék tovább itt dolgozni, ha velem történik ez meg. Hogy inkább felmondanék, mint a japánok szokták egy nagy hiba utána vagy nem is tudom... A taxi még egy dolog, de a legijesztőbb az volt, hogy egész hétvégén nem volt meg a hátizsákja a céges laptoppal. Így ma nem is dolgozott, mert igaz hogy végül meglett a laptop, de csak délután. Nekem ez lett volna a legnehezebb része, hogy már tiszta a fejem és eljön a hétfő, mindenki ugyanúgy dolgozik, de ő ha akarná sem tudná elfelejteni a péntekit, mert emiatt a munkanapja is elúszott. Valószínűleg neki is durva volt, nem véletlenül tűnt el annyi időre.

A másik, amit a kommentre akartam reagálni, a beletettek valamit az italába dologgal kapcsolatban. Ez nekem is eszembe jutott, csak más megközelítésből. Hogy hányszor hallani, főleg lányoktól vagy lányok kapcsán, egy képszakadásos buli után, hogy biztos tettek valamit a poharába. Jack erre azt szokta mondani, hogy igen, alkoholt. Nem azt mondom, hogy nem fordulhat elő, de biztos sokkal ritkábban, mint amilyen gyakran hallani ezt a felvetést, magyarázatot. Szóval ez most nekem is eszembe jutott, de pont úgy, hogy tessék, ilyen állapotba került valaki egy zárt, céges rendezvényen, ahova bejutni sem juthatott senki idegen, és tényleg csak a cég emberei voltak ott, ráadásul a végefelé már belőlük sem sok, egyszóval tuti, hogy nem tettek semmit az italába. Nem szabad az alkohol erejét alábecsülni.