az interjúk

Nem tervezek szakmai témákról írni, de nekem nem is kifejezetten szakmailag nagy dolog, hogy kipróbálhatom az interjúztatást a gyakhelyemen. Van most ez a feladat, aminek a keretében a weboldal felhasználóival készítek interjúkat. Ahhoz hogy jó honlapot készítsünk, meg kell ismernünk a felhasználót. Meg kell tudnunk, hogy mire van szüksége, mi tetszik neki, mi nem, mi az amit ért és mit nem. Ezért kell most interjúkat és teszteket végeznem a felhasználókkal. Hol akadnak el, hol van értetlenkedés, kérdőjel a fejükben. Ezután tudunk majd megfelelő változtatásokat eszközölni a weboldalon, hogy ami most problémás, az a jövőben érthető legyen.

Már decemberben készültünk erre, és kérdezték tőlem páran, hogy milyen érzés, hogy majd svédül kell interjúkat készítenem... Akkor azt mondtam nekik és magamnak is, hogy az majd csak 2023-ban lesz és future me majd elintézi. Gondolni sem akartam rá karácsony környékén. Akkor még elképzelhetetlennek tűnt, hogy nekem majd tényleg le kell ülnöm svédül beszélgetni a felmérésre jelentkezőkkel.

Az első csapattal egyszerű interjút, beszélgetést folytattam telefonon. Eredetileg videón lett volna, de az egyszerűség miatt döntöttek úgy a mentoraim, hogy csak hívjam fel őket telefonon, mert így nem kell letölteniük programot. Először megijedtem ettől is, mert én nem szeretek telefonálni, főleg felhívni embereket. Attól is féltem, hogy nem annyira fogom jól érteni őket, ha nem láthatom őket, illetve kevésbé személyes, ha nem látjuk egymást. Amúgy is a videón beállítok magamnak egy céges logós hátteret, aminek csudaprofi feelingje van. A telefonon meg rejtett számról felhívja őket egy külföldi, aki töri a svédet... Ott a kérdéseimen kívül nem igazán érzem hivatalosnak magam. De aztán a videós beszélgetéssel összehasonlítva már nem tartom rosszabbnak a telefonost. Mindkettőben van előny is, hátrány is.

Minden csapatba 5 embert szerettünk volna eredetileg, de az interjúsba sajnos csak hárman jelentkeztek. Úgy működött ez, hogy kiszűrték a szükséges halmazba tartozó felhasználókat és kb. 500-nak kiküldtek egy mailt, amiben felajánlották nekik, hogy részt vehetnek ebben a kutatásban, amivel segíthetnek még jobbá tenni az oldalt. Cserébe 400 koronás ajándékutalványt kapnak. Ez volt az egyik enyhítő tényező számomra, ami miatt kevésbé izgultam. Hogy önként jelentkeznek és hogy kapnak pénzt a közreműködésükért. A másik ok az volt, hogy a mentoraim rám bízták ezt a feladatot. Mindent. Hogy csináljam. És senki egy szóval nem mondta vagy kérdezte, hogy szerintem menni fog-e. Nem álltak fölöttem, nem aggodalmaskodtak, nem ellenőriztek, hogy felkészültem-e, hogy kiküldtem-e nekik az emlékeztetőt, hogy nem felejtettem-e el valamit. Teljes egészében rám bízták. És ettől a nagy bizalomtól én magam is bizalmat éreztem magamban.

A jelentkezőknek csak a mailcíme volt meg, ezért írtam nekik az interjú előtti napon egy e-mailt, amiben megkérdeztem a telefonszámukat. Bennem már az alapján kialakult egy kép róluk, hogy mi a nevük és hogy hogyan válaszoltak erre az e-mailre. Volt ami bejött, volt ami nem. Az első jelentkezőről azt gondoltam, hogy ő értelmes és rendes lesz. Ez így is lett. Tökéletes volt az első interjúra. Kedves, lelkes, beszédes, derűs, érdeklődő és képben volt mindennel. Azt is mondta, hogy örül a lehetőségnek, szerinte érdekes.

A második illető már keményebb dió volt. Viszont eredetileg ilyesminek képzeltem ezeket az interjúkat. Szűkszavú, nem nagyon van mit mondania, kissé közömbös, sok mindennel nincs képben. És ráadásul alig hallottam. De azért ez sem volt rossz. A harmadik személy egy idősebb, jókedélyű nő volt, akivel nevetgéltünk is. Abban jó vagyok, hogy átvegyem a másik hangulatát és stílusát... Aki derűs, azzal én is az vagyok. Aki félénk, azzal én is félénk vagyok. Aki nevet, azzal együtt nevetek... Csakhogy itt nekem kellene diktálnom és az lenne a legjobb, ha elérném hogy aki félénk, ne legyen az. Nem az hogy még én is az legyek. Ezen is még dolgoznom kellene valahogy.

A második csapatba négyen jelentkeztek kb. 900-ból. Ez már videón ment és nemcsak interjú volt, hanem olyan teszt is, amikor használniuk kellett az oldalt, és közben beszélni arról, hogy mit csinálnak, mire gondolnak éppen, mit nem értenek stb. Kitétel volt az is, hogy telefonon kell mennie a tesztnek. Meg kellett osztaniuk a képernyőt, hogy lássam mit csinálnak. Ez a kör már izgibb volt, mert itt arcot is kaptam a hang mellé. A kíváncsi természetem nagyon élvezi ezt. Látni az embereket, hogy hogy néznek ki, mennyi idősek, hol ülnek, mi van rajtuk, milyenek... 

Az első jelentkező itt is minden szempontból ideális volt. Már pár perccel előbb megjelent a meetingen, mindent vágott, nem volt olyan probléma, hogy nem tudja megosztani a képernyőt vagy valamit nem ért. Szűkszavú, kissé zavarban lévő srác volt, de a végén azt mondta, hogy élvezte a tesztet, érdekes volt.

Utána következett a tragédia. Vele már baljós előjelek voltak. Mégpedig az, hogy már az interjú előtt az ajándékutalványról kérdezgetett. Hogy milyen ajándékutalvány ez, mire váltható be, hol váltható be. Még meg sem volt az interjú, ő már arra panaszkodott, hogy nem tudja beváltani az ajándékutalványt, mert nem kapott kódot hozzá. Húha... Persze hogy nem kapott kódot, mert még a feladatot sem végezte el, amiért kiküldtünk volna neki bármit is. Ezek után természetesen alig talált oda a videohívásba, aztán le volt némítva... Aztán pedig nem sikerült felfognia, hogy miről szól ez a találkozó.

Nem ez volt a feladat, csak példaként mondom, hogy mondjuk azt a feladatot kapta, hogy nyissa meg XY légitársaság oldalát és vegyen egy repülőjegyet Stockholmból Londonba. Mire ő azt mondta, hogy de ő nem akar sehova repülni. Hát sok minden problémára gondoltam, hogy mi lehet a teszt közben, de ez a mondat váratlanul ért... Próbáltam elmagyarázni neki, hogy ez most csak egy teszt és nem kell valóban repülőjegyet vennie, és amit most használ, az egy tesztfiók, amiben bármit csinálhat... Erre azt mondta, hogy ő ezt érti, de akkor is ő dönti el, hogy akar-e repülni vagy nem, nem?

Valaki mentsen meg! Please help! Annyira hülye helyzet volt. Mit csináljak?? Nem mondhatom neki, hogy hagyjuk inkább az egészet és a pénzét sem kapja meg. Szóval végigküzdöttem a tesztet, nem adtam fel. Azt nem mondom, hogy sikerült megértenie vagy megértetnem vele, hogy mi is a teszt célja, mert inkább olyan érzésem volt, mintha azt gondolná, hogy én egy reklámügynök vagyok a cégtől, aki el akar neki adni valamit. És azért mondta, hogy ő nem akarja most erre költeni a pénzét... 

Ma volt még egy teszt, egy idősebb nővel, aki szintén nagyon kedves volt, és mikor fél órával később végeztünk, akkor szinte csalódott volt, hogy csak ennyi volt az egész.

Hát ilyen izgalmas most ez a projekt. Nem is tudom mit mondjak, hogyan érzem magam közben, vagy mit gondolok a teljesítményemről. Mikor leteszem a hívást, akkor szoktam hülyén éreznem magam, és vagy fél óráig le kell vezetnem a feszültséget és zsonganak a fejemben a dolgok, amiket mondtam, és olyankor azért nem a legjobb érzés, még akkor se ha jó fej volt az interjúalany. Aztán rá kell magam vennem, hogy visszahallgassam az egészet, mert ki kell jegyzetelnem a hallottakat és kigyűjteni a használható információkat. Ilyenkor is néha szörnyű magamat néznem és hallgatnom, de azt is tudom, hogy nyelvi és szakmai szempontból is sokat jelent visszahallgatnom magamat.

Összességében azért elégedett vagyok magammal és nem kritikus. Inkább büszke vagyok magamra. Akár még egy éve sem hittem volna el, hogy erre egy év múlva nyelvileg és szakmailag képes leszek vagy ilyen lehetőséget kapok. A saját mércémhez mérve elégedett vagyok magammal, de objektíven nem. Még rengeteget kell fejlődnöm svédből és az interjúztatásban is. De mindkettőről azt gondolom, hogy nem tudok sok mindent tenni, hogy felgyorsítsam a fejlődést. Az a maga tempójában, magától érkezik, a gyakorláson keresztül.