Tárgyilagosra sikerült ez a címszavas összefoglalóm, de annyi minden történt, máshogy nem is tudnám leírni. Egyébként is túl hosszú idő egy év ahhoz, hogy mindent el lehessen mesélni. Ti akik követitek a blogomat, tudhatjátok hogy szuper évem volt, és amit itt röviden leírtam, az úgyis megvan hosszan a blogban. Tényleg nem tudok mást mondani, életem talán legjobb és legeseménydúsabb éve volt. Közben egy olyan kettőség is van, hogy vagy csodálatos helyeken jártam, fantasztikus és nagy dolgok történtek vagy pedig itthon ültem, és akár napokon keresztül ki sem mentem a kis lakásból.
Az év legjobb pillanatai az a sok kirándulás volt Svédországban és külföldön. Hogy a családommal sokat találkoztam és a barátaimmal is jól ment a kapcsolattartás. Hogy Jack meglepett a lánykéréssel, hogy Kathie-nek ikrei születtek és megkaptuk az autójukat. Szakmailag, hogy olyan gyakhelyre kerültem be, ami minden elképzelésem túlszárnyalta. És nekem az is nagy öröm és sok boldog percet okoz, hogy van ez a blogközösség, hogy írtok néha kedveseket, érdekeseket vagy akármit és van élet a blogomon, már nem csak magamnak írok. Sokat jelent ez az életemben. Jöjjön az összefoglaló, ismét egy-egy, a hónapot kifejező és a blogon lehetőleg korábban nem szereplő képpel.
Betegen, eseménytelen szilveszterrel kezdődik az év, de a tűzijáték és az éjféli visszaszámlálás jó élmény. A betegség miatt meghiúsul az apukám 60. szülinapjára tervezett meglepetésutam, de videón velük vagyok (ezt a meglepetésutat egyszer még be szeretném pótolni). Január elsején nagyot sétálunk Djurgårdenben és a kihalt városban. A havas Flemingsbergben és más helyeken is sétálunk. Suli, Caroline-edzések, pingpongozás Jackkel, szüleim készülnek a nyári útjukra, Kathie-vel még itt sétálunk a környékünkön, át a befagyott tavon is. Csodálatos Steam hotel mínusz fokokban, Västeråsban kalandozás a téli világban.
Már a gyakorlattal foglalkozom, portfóliót készítek. Sétálunk a Hagaparkban. Kathie-ék megveszik a házukat, videózom a barátnőimmel. Jack elkezd pingpongra járni, így velem már nem játszik. Februári semlák, befejezem az Epic II-t. Veszekedős, hisztis Valentin-nap (már nem emlékszem mi volt a probléma) de azért így is meglep valamivel Jack. Sorozatok, edzések, délutáni alvások, ukrajnai háború. Autós kirándulás a Dömle spa-ba, Eskilstuna, szuper téli hétvége.
Március
Suli megyeget, flipperezünk többször, minden nap Wordle és a verziói. Jack norvég útja, biliárd az osztálytársaimmal. Csapatmunka két okés emberrel a suliban, egyéni munka, amit még jobban élvezek. Spanyol utat tervezzük, többször sétálok a tó körül. Elbiciklizünk a gofrizóba és Stuvstaba. Készülünk a mindenféle utakra és az esküvőre, ami sok szervezéssel jár. 31-én haza anyukám szülinapjára.
Április
Találkozom a barátnőimmel otthon, anyukám szülinapját ünnepeljük, szavazok otthon. Találkozom a gyerekeknél az utódommal, az aranyos spanyol lánnyal és a gyerekekkel is. Kathie terhes, még esik a hó, amikor elmondja. Elkezdek gyakhelyeket keresni, jelentkezgetni. Parázok rajta. Húsvétkor hosszút biciklizünk. Autót bérelünk egy napra, Stendörren természeti rezervátumba kirándulunk. Jackkel haza a bátyám esküvőjére. Utána megint betegség. Megnyitjuk a nyári szezont a teraszunk berendezésével.
Május
Suli ez-az-amaz, semmi extra. Május felét Malagában töltjük, onnan suli/munka, paella, fürdés, városi séták, autóbérlés, Ronda, Marbella, Gibraltár - az egyik kedvenc élményem és legfantasztikusabb hely az összes közül, ahol valaha jártam. Hajózás, Granada, Nerja, nemzeti park a forróságban. Utolsó sulis nap az évben. Kathie ikreket vár és elköltöznek kukutyinba.

Június
Jack négy napig a vadonban, Grinda szigetére kirándulunk. Nyár, meleg, minden zöldell, frizbigolfozás, biciklizés. Interjúzok a gyakhelyre a dán út előtt. Koppenhága, Eric Clapton, Helsingør, Kronborg-kastély, Hillerød, Frederiksborg-kastély. Csodás ez az út. Közeleg az olasz út és ezzel együtt Jack hisztijei. Az olasz út előtt megtudom, hogy mehetek a céghez gyakorlatra. Legnagyobb boldogság. Olaszországban jó is, de sokat veszekszünk is, mert Jack egy idegesítő. Pedig annyi szépség és az esküvő is jó élmény.

Július
Többször frizbigolfozunk, látunk rókát közelről és őzet minden alkalommal. Fürdünk a Mälarenben és a szokásos tavakban. Kétnapos sátoros kenus túra, a másik legjobb élmény az évben. Hív az öcsém, hogy meglátogat ő is, amikor jönnek a szüleim. Flipperezünk, minigolfozunk. Öcsémmel rengeteget biciklizünk, nagyon jó vele a városnézés, mai napig kedves emlék a kirándulás vele. Aztán jönnek a szüleim, velük együtt még jobb. Sigtuna, Uppsala Jackkel együtt. Olyan jó volt. Autóval haza, át fél Európán. Gyönyörű Lübeck, cseh vacsora. Otthon találkozom az egyik barátnőmmel, a gyerekekkel nagyon jó pár nap. Megszakad a szívem, amikor vissza kell jönni. Jack készül a nagy túrájára, aggódom érte és szomorú vagyok, mikor elmegy, de aztán minden hepi.

Augusztus
Nyolc napig egyedül. Kicsit uncsi, de azért elvagyok. Anyukámék házassági évfordulóján közösen videózunk. Találkozom Kathie-vel, Jack hazajön. Mariefred bicajjal. Csodás nap, Jack megkéri a kezem a naplementében a padon, aztán óriáshold bukkan fel a fák fölött. Olyan romcsi minden. Strängnäs vonattal, nagy séta, fürdés és a közös jövőnkről beszélgetünk. Meleg nyári napok, sok fürdés, sok bicó és frizbigolf. Telefonálgatok két barátnőmmel is, ezek a beszélgetések is olyan jók. Ír a gyerekek anyja, hogy nem tudnék-e besegíteni náluk az évkezdéskor. Tesóm elmeséli hogy gyereket várnak.
Szeptember
Elmesélem mindenkinek az eljegyzést, a legjobb benne hogy mekkora boldogságot okozok ezzel a családomnak. Vaxholmban kirándulunk, az is olyan jó. Csapatmunka a sulival, szeretem ezt a három csajt akivel együtt dolgozunk. Hétszer megyek a gyerekekhez. Jó náluk újra, de már semmi sem a régi. Katherine Ryan a királynő halálán, Bob Dylan Jackkel és az apjával. Kicsit beteg leszek, Open House egyedül, ami így is jó. Gyűrűket nézegetek, az esküvő mostanában a téma.
Október
Kathie baby shower. Svartsjö kastély, konferencia az osztályommal. Az egyik barátnőm Szingapúrba költözött, sokat beszélek vele. Megrendeljük a gyűrűinket, Jimmy Carr-show. Vacsora Jack nagybátyjával és a feleségével, Tommy Emmanuel-koncert. Séta a Roslagsledenen. Készülődök a gyakorlatra, egyre jobban izgulok. A hónap utolsó napján kezdődik és szuper az első napom.
November
Elsősorban a munkahelyről és az új munkámról szól ez a hónap. Új embereket ismerek meg, rengeteg újat tanulok. Szétpattan a fejem a sok új információtól és a nonstop svédtől, de nagyon jó minden. Jack apjának is elmondjuk az esküvőt. Olasz vacsi a szülinapomon, sütizés a Lyranban csodálatos őszi időben. Megszületnek Kathie ikrei. Hatalmas hóesés, Harry Potter hangoskönyvek svédül, kirakózás.

December
Céges karis rendezvények, ebédek, AW. Végre láthatom Kathie-t és a babákat és megkapom az autójukat. A legnagyobb hóban a legnagyobb hidegben. Első autós kirándulás a téli mesevilágban Dalaröbe. Kevesebb a feladatom a munkában, de új emberekkel is dolgozom, ami fun. Vásárolgatok, készülődöm karácsonyra és az útra. Beszélek a manageremmel, még nem tudni, hogy felvesznek-e a céghez. Saltsjöbadenbe kocsikázás, aztán leadjuk a nyári gumikat Jack apjánál. Kapunk tőle is karácsonyi ajándékot. Utolsó nap az irodában, másnap pedig már a tesómékkal hazafelé. Boldog karácsonyos hét a családommal és a barátaimmal. Aztán vissza a vőlegényemhez (ahogyan sosem hívom, de végül is az). Szilveszter Jack haverjaival, ami semmi extra, de jólesik a társaságukban lenni. A Västerbronról nézzük a tűzijátékot. Hiányolom az éjféli visszaszámlálást, de a lényeg hogy ezt az évet is Jack oldalán kezdem.

Gyönyörűek az új fotók!! :))
VálaszTörlés(jaj, de hülye vagyok, azt hittem meg, nem jelent meg a kommentem, erre rájöttem, hogy nem ehhez a poszthoz írtam :)) bocsi!!)
TörlésKöszi!! :)
TörlésSemmi probléma, nyugodtan telekommentelheted a blogomat kedves dicséretekkel 😃
Tenyleg nagyon kis szupi ev volt, nekem a majus es az augusztus a kedvencem. :D Hajra majd 2023-hoz is! :-)
VálaszTörlésV
Köszönöööm!!! 🧡
Törlés