2021. június 26.

a svéd midsommar

Tavaly júliusban kezdtem a blogomat, így a midsommarról nem írtam, pedig ez Svédország legnagyobb és legszuperebb ünnepe, ami hamar belopta a szívembe magát. Jó lenne nekünk magyaroknak is valami hasonló színtiszta boldogságünnep a nyárban. Magyarban tulajdonképpen még beépült szavunk sincs arra, ami a svédeknél az év legnagyobb ünnepe. Mondhatjuk Szent Ivén éjszakájának vagy nyárközép éjszakájának, de nálunk különösebb dolgok nem társulnak ehhez a naphoz.

A svédeknél viszont a midsommar mindent magában foglal, amit a svéd emberek imádnak: a nyarat, a hosszú nappalokat, a természetet, a szabadságot, a jó kajákat, a legédesebb svéd epret, az alkoholt és a barátokat/családot. A midsommar az év leghosszabb napjának ünneplése, amikor Svédország sok részén le sem megy a nap. Még Stockholmban is épphogy csak sötét lesz, mielőtt már látszik is a felkelő nap derengő világossága az ég alján. A midsommar kicsit olyan, mint egy nyári szilveszter, de sokkal-sokkal jobb, mert már pénteken ebéd körül elkezdődik, és akár egész hétvégén tart, attól függően, hogy ki mit csinál. Egy teljesen laza, nyugodt, stresszmentes nap vagy hétvége barátok és család társaságában. Jó kajákkal, zenékkel, sok pihenéssel és semmi kötöttséggel. Ilyenkor aki csak tud, kivonul a városokból a természetbe, a hangulatos piros házikós svéd nyaralókba az erdők közepére, tavak mellé.

egy tipikus svéd nyaraló

Azért is szeretem ezt az ünnepet, mert nem korcsosult, mármint nem üzletiesedett el, mint például a karácsony. Nincs az, hogy az ünnepet megelőző napokban-hetekben mindenki rohangászik, mint a mérgezett egér, hogy teljesítse a végeláthatatlan teendők listáját, és elköltsön egy zsák pénzt ajándékokra és kajákra. A midsommar az egyszerűségről szól, és pont arról, hogy visszamegyünk a természetbe, együtt vagyunk, lelassulunk és élvezzük a nyugalmat.

Sok jópofa tradíció kötődik ehhez az ünnephez. Például állítanak midsommer-fát, vagy májusfát, ami az ünnep jellegzetes szimbóluma. Vannak játékos táncok és énekek a fa körül. Ez nem ilyen hivatalos dolog, amit csak a városok szervezett ünnepségei adnak elő, hanem simán az emberek maguk is állítanak kisebb-nagyobb fákat, feldíszítik zöld levelekkel, virágokkal és tartják ezt a hagyományt. Itt van egy videó a legtipikusabb midsommar énekről a midsommar-fa körül. Ennek az éneknek a címe "A kisbékák", és ahogy a videóban látszódik, van hozzá egy vicces kis tánc.

nem túl jó saját fotó az első midsommaromról és a májusfáról

Nem csak a fa körül dalolásznak ezek a svédek, hanem az asztal körül is, ugyanis rengeteg ivós daluk van, amiket előszeretettel énekelnek ivás előtt. Van egy erős szeszes italuk, ami különböző ízben kapható. Általában többféle ízű kerül az asztalra, és lehet válogatni, hogy melyik ízből húznak le egy felessel az adott ének után.

tavalyi készülődés

terülj terülj asztalkám

Egy másik népszerű szokás ilyenkor, hogy virágkoszorút fűznek és viselnek az emberek. Főleg a nők és a gyerekek, de a férfiak fejére is simán kerülhet koszorú. Jó szórakozás ilyet készíteni és nagyon jól is néz ki. Midsommerkor a városban is mászkálnak lányok koszorúval a fejükön, és én ezt nagyon szeretem, mert olyan szépek (a lányok és a koszorúk is), és tök jó hangulata van ilyen embereket látni.

Még egy hagyomány, amiről tudok az az, hogy midsommar napján hétféle virágot kell szedni, és estére a párnánk alá tenni őket, és akkor midsommar estéjén megálmodjuk, hogy ki lesz a férjünk.

ez is 2016 - hangulat kimaxolva

És persze a midsommar része a fürdés is. Mivel Svédország tele van tavakkal és vizekkel, ezért mindig van a közelben valahol egy víztömeg, amiben meg lehet mártózni. Akár éjfélkor. Akár meztelenül. Vagy persze másnap, másnaposan regenerálódni a víz mellett.

2016-ban ez is

5 megjegyzés:

  1. Tök jó, hogy pont midsommarkor voltál Stockholmban! Ízlett a hering? Én szeretem, de sokan, főleg a külföldiek nem.

    Nem láttam a filmet, és nem is tervezem megnézni. A rendező előző filmjét, a Hereditaryt láttam, és nekem az nagyon nem jött be. Utána meg amiket olvastam a Midsommarról, azt vettem le belőle, hogy az a film még olyanabb lehet, úgyhogy kihagyom. De idegesít engem is, hogy létezik ez a film ezzel a címmel, és eleve hogy már a poszteren egy eltorzult arcú szőke nő van virágkoszorúban. Szörnyű asszociáció ehhez az egyébként szuper ünnephez.

    VálaszTörlés
  2. Ez az egesz annyira csodalatos! Az utolso elotti keped a kedvencem, a 2016-os unneprol. Egyszer annyiraaaaa szeretnek valami ilyesmihez csatlakozni! (Vagy mondjuk ugy, ahogyan te, evente egyszer. :D)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tényleg csodálatos! Én is nagyon szeretem azt a fotót, annyira hangulatos.

      Egyébként nagyon szerencsésnek tartom magam amiatt, hogy a svéd pasim révén részese lehetek ezeknek az "exkluzív", valódi midsommar ünnepeknek, mert aki egyedül vagy magyar párral költözik ide, annak (úgy hallottam és én is úgy tapasztalom) nehéz svédekkel barátságot kötni, és ha nincsenek az embernek svéd barátai, akkor szerintem nem tudja átélni ezt az élményt, vagy nem autentikus módon.

      Törlés
    2. Igeen, ezt mi is elegge eljuk itt Hollandiaban sajna. Nem az, hogy elhatarolodnak tolunk, csak nyilvan mindenkinek megvan a maga barati-csaladi kore, es mi meg kettecsken eleg kivulallok vagyunk. Olyan szinten semmikepp nem spanoltunk (meg) ossze senkivel, hogy pl videkre hivjanak minket nyaraloba, vagy ilyesmi. Szoval eleg jo kis beugro, hogy Jack sved, es egyenes uton bejuttat a tarsas eletebe. Szuper dolog. ;)

      Törlés
  3. Én is csak alkalmanként, a három nagy ünnepkor (midsommar, karácsony és húsvét) eszem heringet, ahogy a legtöbb svéd, és nem is vágyom rá máskor, pedig szeretem és mindig kapható a boltokban.

    Biztosan üres volt a város, érdekes lehet csak midsommarkor látni Stockholmot. Én egyszer voltam midsommar idején a belvárosban, és kicsit szellemváros feelingje volt.

    Anyukámnak is ez a "tágasság" tűnt fel Stockholmban. A sok víz pedig számomra megunhatatlan és gyönyörű. Arról már nem is beszélve, hogy bárhol lehet fürödni. A szüleimmel 3 éve egy meleg nyáron épp a pici, nagyon belvárosi Riddarholmen szigeten leültünk egy padra ebédidőben, és végignéztük, ahogy három 40-es, elegáns, irodai viseletbe öltözött svéd (két férfi és egy nő) lesétált a part mellé, diszkréten átöltöztek fürdőruhába, beugrottak a vízbe, úsztak egy kis kört, majd kimásztak, megszárítkoztak, visszavették az irodai ruhát, és gondolom mentek vissza dolgozni vagy megebédelni. Ez a jelenet még nekem is elképesztő volt, de nagyon jól bemutatja hogy milyenek a svédek :)

    VálaszTörlés