Se az oda, se a visszaúton nem voltak sokan a repülőn. Mindkét alkalommal a folyosó mellé kaptam jegyet, de mindkét alkalommal átültem az ablak mellé, mert több sor is üres volt. Változás volt hazafelé menet a nem covidos időkhöz képest, hogy ellenőrizték az útleveleket beszállás előtt. Mármint nem csak a kapunál, hanem külön fülkéhez kellett menni, ahol (talán) rendőrök nézték meg az útlevelemet. Visszafelé pedig volt egy WizzAires pult bent a váróban/boltoknál, ahova külön oda kellett menni, és ott is átnézték az irataimat. Gondolom az adott célországok intézkedéseinek megfelelően, mert tőlem kérték a negatív PCR-tesztet, de amikor mondtam, hogy én Svédországban élek, akkor a svéd személyimet kérték el. Mert jelenleg Svédországban az a szabály, hogy negatív PCR-teszttel lehet beutazni (csak azzal, se oltási igazolvány, se pozitív antitest teszt eredménye nem számít), de aki svéd állampolgár vagy itt él, annak nem kell semmi. Annak is elvileg ajánlott önkéntes karanténba vonulni, de itt senki nem nézi ezt, és nem is nézte soha.
Érkezéskor meg az volt Magyarországon, hogy még kint állva végigment egy ápoló és megmérte mindenki testhőmérsékletét, aztán akinek nem volt semmi papírja, az egyből mehetett kitölteni a nyomtatványt karanténhoz, akinek meg volt, azét megnézte egy rendőr. Azt hittem, ennyi volt az egész, de az első rendőr után jöttek további rendőrök, akik asztaloknál ültek, és ott alaposan megnézegették a papíromat. Elkérték az útlevelem, kérdezték, hogy Svédországban élek-e, és le is fotózták az útlevelemet és a pozitív antitest-eredményemet igazoló papírt is. De végül is csak ennyi volt, és gond nélkül mehettem haza. Svédországban pedig újra elkérték a dokumentumaimat. Ismét csak bemutattam a svéd személyimet, kérdezték, hogy hol élek, és ennyi volt.
Mint írtam, reggel 6-kor ment a gépem, és 2 órakor keltem. A szüleim nagyon drágák, kivittek a reptérre. Szerintem ők jobban bírták ezt a kevés alvást, mint én, mert én mire 11 után, a repülő-, a busz- és a metróút után hazaértem, már teljesen kimerült voltam. Jack dolgozott, szóval nem volt semmi csinnadratta az érkezésemkor. De nem is akartam vagy tudtam volna semmi extrát csinálni, csak aludni. Ő előtte ötnapos kenuzáson volt és szerdán ért haza, csütörtökön pedig már dolgozott, úgyhogy nem volt túl sok ideje. Legalább a lakást úgy-ahogy rendbe szedte, de a hűtő üresen állt.
Aztán épp csak levetettem a kanapéra, és mondtam neki, hogy te is nemrég értél haza az útról... Mire mondta, hogy igen, és mindjárt megyek megint. Amin meghökkentem, mert valamiért azt hittem, hogy jövő héten megy az újabb kenuzásra, de kiderült, hogy már szerdán, vagyis holnap. Kimerültségemben, és az élményektől, utazástól való érzelmi túlcsordulásomban elkezdtem ezen sírni. Annyira fáradt voltam, hogy nem tudtam normálisan gondolkozni. Azon sírtam, hogy csak most jöttem vissza, ő meg mindjárt elmegy, és egyedül leszek, pedig otthon is lehetnék, ahol tök jól ellennék a szüleimmel, és ők is hogy örülnének, hogy ott lennék. Minek jöttem akkor vissza... De le is feküdtem gyorsan, mert én is éreztem, hogy nem vagyok beszámítható állapotban. Jack ébresztett, amikor végzett a munkával.
Szóval elég fura nap volt... De aztán nagy nehezen sikerült kimásznom a kómás állapotomból, és összeszedtem magam, hogy elmenjünk egy szabadtéri eseményre. Az idő gyönyörű volt, péntek este volt, megérkezett a nyár, és Jack már korábban kinézte ezt a bluesos zenés parkos eseményt. Egészen hihetetlen volt élőzenét hallgatni. Nem voltak nagyon sokan, mert főleg amatőr bandák játszottak, de tök jó volt ott ücsörögni egy padon, sörözni a lemenő nap fényében és hallgatni a zenét. Mondjuk a végén összevesztünk, de hát mondom, ez ilyen fura nap volt. Nem volt nagy összeveszés, csak Jack volt idegesítő. Mondtam neki, hogy sokkal idegesítőbb, ha iszik, de szerinte ő épp ugyanolyan idegesítő, mint máskor, csak nekem megy le a toleranciaszintem, ha én iszom. Azon vitatkoztunk össze, hogy minden esetben jobb-e otthonról dolgozni, mert szerintem igenis vannak olyan pozíciók és munkahelyek, ahol jobb bemenni az irodába, szerinte meg ez csak egy mítosz és kutatások bizonyítják, hogy az emberek otthonról jobban dolgoznak. Őszintén szólva engem nem is érdekelt ez az egész téma, és nem is erről beszéltem eredetileg, de ő teljesen belelovallta magát, és elkezdett a telefonján cikkeket keresni és az orrom alá dugdosni. Tényleg nagyon idegesítő. Na hát ilyen volt a kezdésem, de utána minden normalizálódott.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése