hétköznapi élmények

A babalátogatás nagyon jó volt. Feldobta a hetet, hogy hét közepén csináltunk valamit, nem csak a Szeret, nem szeret realityt néztük, bár azért az is feldobja a hetet, de máshogy. A kisbéka csak 24 napos volt aznap, és én nem emlékszem, hogy valaha fogtam ilyen pici babát. Cuki volt. A lilás-pirosas görbe kis lábacskái meztelenül kapálóztak. Küldtem fotókat utána anyukámnak, aki meglepődött azon, hogy ilyen lengén van felöltöztetve. Azt mondta, hogy otthon nagyon bebugyolálják az ilyen pici babákat. Én nem tudok személyesen semmit a babákról és a szülésről, csak amiket innen-onnan hallottam, de szerintem Svédországban sok mindent máshogy csinálnak, mint Magyarországon. Mesélték, hogy a kórházban végig csak egy pelus lehetett a bébin, szóval ott sem bugyolálták be, pláne nem rózsaszínbe.

Bírom a szülők hozzáállását és az őszinteségét az egész témához, főleg az anyukáét. Náluk sokkal inkább a pasi volt, aki erőltette a gyerektémát, a lány pedig mindig még ezer dolgot szeretett volna megcsinálni a szülés előtt, és most is azt mondta, hogy sokkal erősebb szülői ösztönök vannak a barátjában, illetve szerinte mindenben ügyesebb is, mint ő. Én nem bírok egyszerűen azonosulni azokkal a nőkkel, akiket befed egy rózsaszín köd a terhességgel és a gyerekkel kapcsolatban, és minden, de minden varázslatos, gyönyörű, fantasztikus és maga a csoda... Ezért nekem igazán üdítő volt, hogy a terhessége közben és most is nagyon hasonlókat mondott az egészről, mint amiket én is gondolok, és nem vált egy agymosott kismama-zombivá. Jó tudni, hogy ez nem kötelező velejárója a dolognak.

Ja, és hazafelé megmentettem valaki estéjét. Ahogy kinyílt a metróajtó, néztem ahogy leszáll egy pár, mi pedig elindultunk, hogy ugyanoda leüljünk, és észrevettem, hogy a srác az ülésen felejtette a mobilját. Odaléptem, felvettem, és a metróban állva a srác után kiáltottam, aki szerencsére visszanézett, felfogta, hogy mi van, én pedig tartottam felé a mobilját, és ahogy nyúlt érte, már csukódott az ajtó, és éppen átvette, én visszahúztam a karom, és már indultunk is. Olyan jó érzés az ilyesmi. Egyszer vittem már egy néni után a bankkártyáját, amit a boltban az önkiszolgáló kasszában felejtett. Egy másik alkalommal meg egy sétáló, fejhallgatós lány a kulcscsomóját ejtette el, és utána kellett bicikliznem a kulcsaival, mert nem hallott semmit. De visszafelé is voltak már ilyen jótevők az életemben, például amikor a szüleim itt voltak, akkor én felejtettem a fényképezőgépet táskástól a metróülésen, és valaki utánam szólt. 

Tegnap viszont eltűnt a tavasz. Reggel sötét, szörnyen komor idő volt. Alig tudtam felkelni. Aztán pedig szinte egész nap szakadt a hó. Amúgy is olyan nap volt, amikor minden mínuszon volt... Nem volt tej a reggeli kávémba. A hűtő üres volt, semmi jót nem tudtam kitalálni reggelire. A konyhapultot betemették a mosogatásra váró edények. A fürdő már tiszta dzsuvás volt, és a szennyeskosarak is csordultig tele voltak. Normál esetben betettem volna egy jó kis podcastot, és 2-3 órán keresztül itthon házvezetőnősködtem volna. Ki-be járkáltam volna a mosóhelyiségbe lerendezni a mosást, közben elugrottam volna a Lidlbe, hogy hozzak valami finomat reggelire, kitaláltam volna, mit főzzek ebédre, kitakarítottam volna a fürdőt, ágyneműt cseréltem volna, rittyentettem volna egy finom ebédet és mindezt még élveztem is volna, de tegnap valahogy nem ilyen hangulatom volt. 

Szerencsére Jack megmentette a napot, mert ő nagyon jókedvű volt, és kihúzott az én rossz kedvemből. Én betettem a mosást, aztán azt mondta, csak pihengessek, és ő majd elmosogat. Aztán azt is felajánlotta, hogy menjünk együtt a boltba, mert jó sok mindent haza kellene hozni, és majd segít cipekedni. Így amikor már megreggelizve hazaértünk a sok-sok kajával, és egy rendezett konyha fogadott, sokkal jobb kedvem volt, és végül megcsináltam mindent. Azóta is olyan jó érzés belépni a ragyogó fürdőbe. Szoktam irigyelni a családot, akiknél takarítok. Főleg hétfő reggelente, amikor azzal kezdem a hetet, hogy gatyába rázom a hétvége után az egész házat, és olyan szépen csillognak-villognak a fürdők és a konyha, ahogy a saját lakásomban sem sokszor. De azért néha én is élvezhetem a saját munkám gyümölcsét. Ilyenkor eszembe jut az a kifejezés, hogy busman's holiday. Ami olyan kikapcsolódásra, nyaralásra utal, ami közben az ember ugyanazt a tevékenységet végzi, mint ami egyébként is a munkája. 

Ja, még azt is elmesélem, hogy szerda reggel, amikor mentem dolgozni a taxival, milyen rossz utam volt. A Taxi Stockholmmal járok, és mindig úgy gondoltam, hogy elég magas színvonalnak kell megfelelniük a taxisoknak ennél a cégnél, már ami az autó minőségét, a tisztaságot és a kiszolgálást jelenti. Sosem volt még nagyon rossz élményem (a büdös taxit leszámítva) mostanáig. A mostani autó egy régi, kopott, poros, koszos Volvo volt. A szélvédője tele volt karcolásokkal és repedésekkel. A taxis matrica fityegett az ablakról, és a taxis egyenruhája is igénytelen módon elnyűtt és kopott volt. A vezető ülése annyira hátra volt tolva, hogy kis túlzással egymás mellett ültünk, és középen a tároló hátra volt hajtva az én részemig, és kábelek lógtak ki onnan. Nem mobiltöltő, hanem kék és zöld elektromos kábelek. Na, de amitől a gyomrom szó szerint felfordult az az volt, hogy a taxis szinte végig az úton egy szemöldökcsipesszel turkálta a fogait. Most is ahogy leírom, kiráz a hideg, annyira undorító volt. Szóval a fogait turkálta, csipegette és piszkálta a szemöldökcsipesszel, és egy ponton láttam, ahogyan kihúzott valamit a fogai közül, eltartotta a csipeszt a napfénybe, és nézegette, hogy mit talált a fogai között. Ráadásul dugó is volt, és össze-vissza kanyargott fel-le az autópályáról, mint aki időt spórol ezzel, de persze semmivel sem volt gyorsabb az út, maximum hosszabb. Össze voltam zárva 45 percig ezzel az igénytelen alakkal, és kellett vagy fél óra, hogy visszanyerjem a lelki békémet ezután az élmény után. Sajnos nincs olyan opció az alkalmazásban, hogy letilthatok bizonyos taxisokat, úgyhogy még az is lehet, hogy lesz még szerencsém Mr. Szemöldökcsipeszhez.