viharos hangulat

Tegnap hóvihar volt az országban. Még neve is volt: Evert. Ahogy jöttem haza, pont belement egy busz az előtte álló autóba a lámpánál. Jegesek voltak az utak, erős szél volt, és vitte a havat. Jack mindenképp el akart menni megetetni a kacsákat a cudar időben. Kemény volt az a pár száz méter is, mert fújta az arcunkba a havat a szél. A kacsasereg mostanában már megindul Jack felé, ahogy közeledünk a tóhoz. Tegnap annyira éhesek voltak, hogy a kezéből ettek, és ahogy elfogyott a kaja, nyújtogatták a nyakukat a keze felé. 

Amúgy nem volt valami jó az elmúlt két nap. Frusztráló és ijesztő, hogy még három hét után sem kaptam vissza az egészségem. Nem bírtam a munkát szerdán. Ahogy dolgozom, egyre jobban kezd fájni a fejem. Nehéz leírni, hogy milyen érzés, mert máskor nem éreztem ilyet. Különösen nehezen viselem most a nagykövet feleségét. Az a nő egyébként is nehéz eset. A kollégák, akik szoktak vele kapcsolatban lenni nagyon nem bírják. Az egyikük el sem megy olyan rendezvényre, ahol ott lesz a nő is. Miután felvettek, kicsit úgy éreztem, hogy behúztak a csőbe, mert éreztem, hogy micsoda ellenszenvvel vannak a nő iránt, és kicsit megkönnyebbültek, hogy mostantól kevesebb dolguk lesz vele, mert én kommunikálhatok vele. Én jobban is viselem, mint ők. Megértőbb vagyok vele, és elfogadom a hülye természetét, de most már nálam is kiverte a biztosítékot.

Tudom, hogy világjárvány van, és nem lehet másokat hibáztatni, ha megbetegszünk, de én mégis nagyon mérges vagyok erre a nőre, és nehéz nem úgy éreznem, hogy az ő hibája, hogy megbetegedtem, és már három hete szenvedek. Amiket írtam a vele kapcsolatos elméleteimről, mind beigazolódtak. Elmondta, hogy biztos előtte való héten kapta el a vírust, amikor elment valami munkával kapcsolatos eseményre. És még azt is elmondta, hogy online is részt vehetett volna, és még gondolkozott is, hogy online végezze-e, de úgy volt vele, hogy á, nem, elmegy élőben. És hogy amikor beteg lett, nem is akarta tesztelni magát, de a barátnőivel találkozott volna, és csak azért csinált tesztet, hogy mutathassa nekik, hogy negatív, és teljesen ledöbbent, amikor pozitív lett. Mert hát ő szinte biztos, hogy átesett már a víruson tavaly márciusban, úgyhogy azt hitte, hogy nem lehet beteg. Majd hozzátette, hogy de biztos is, hogy így van, és most azért voltak enyhébbek a tünetei. 

Ott állok a konyhában, és hallgatom ezeket az abszurd mondatokat, és olyan dühös vagyok. Nehéz elhinni, hogy egy nagykövet felesége így viselkedik. Akinek a férjének egy éve a munkája nagy részét a vírussal kapcsolatos tevékenységek teszik ki. De az asszonyka beslasszézik a városba, mert gondolom uncsi már otthon ülni, aztán körbefertőz mindenkit. 

De a legrosszabbul az a teljes közömbösség és ridegség esik, amit felém tanúsít. A férje és a két kollégám, akikkel kapcsolatban vagyok, mind az aggodalmukat fejezték ki, és többször elmondták, hogy annyit dolgozzak, amennyit bírok, legyek óvatos, vigyázzak magamra, menjek haza, ha nem bírom stb. Ez nagyon szép és jó, de aztán a házban ezzel a nővel vagyok összezárva, az ő felügyelete alatt, és őt igazán nem érdekli, hogy vagyok. Szerda reggel, amikor három hét és covid után először mentem hozzájuk, le sem jött hozzám, hogy köszönjön vagy valami. Már két és fél órája takarítottam, mikor véletlenül összefutottam vele a konyhában. Aztán végig kellett hallgatnom ezeket az ostobaságait. Majd kiosztott pár feladatot. Amikor mondtam neki, hogy nem érzem jól magam, és nemsokára hazamegyek, de a konyhát még befejezem, akkor nem mondta ám, hogy menjek haza most azonnal, ha nem vagyok jól, és hagyjam a fenébe a konyhát. Gondolom azért mégiscsak jó lenne, ha a konyha rendben lenne. Neki az a fontos.

Másnap kérdezte, hogy hogy vagyok. Mondtam neki, hogy nem túl jól és fura a fejem, fáj... "Válasz": és a kurzus hogy megy? Majd többek között azt is közölte velem, hogy tudja, hogy tegnap már kitakarítottam a fönti fürdőszobát, de ott van a macska vécéje, és mindig kiszórja az almot, úgyhogy azt jó lenne azért, ha rendbe tenném. 

Szóval ilyen munkakörnyezetben dolgozni elég nehéz. Nagyon nehezen viseltem. Tudom, hogy nem segít, ha fortyogok magamban, de megalázónak és igazságtalannak éreztem a helyzetet. Nem elég, hogy megbetegít, hogy már három hete nem vagyok a régi, hogy felborult minden rutinom, hogy kiesett ez az időszak az életemből, de még ilyen parancsokat osztogat nekem, mintha a személyes szolgálója lennék. A macska minden használatkor ki fogja szórni az almot, de komolyan az én dolgom minden nap rendben tenni? Mellesleg létezik fedett macskavécé, de hát miért is vennének olyat, ha van egy szolgáló, aki majd minden alkalommal mindkét vécé körül rendben tartja a terepet.