A mai napom is úgy néz ki, hogy fél 9-re jön értem a taxi (ezt a részét el tudom viselni), 9-re odaérek, átöltözöm, és kezdem a munkát a fülledt, meleg házban. Hat órán keresztül sikálom az öt fürdőszobát/vécét, rohangászom a három emelet között, mosást teszek be, teregetek, hajtogatok, ágyneműt lehúzok, tisztítószerekért megyek, port törlök, tükröt tisztítok, kukászsákokat ürítek, összegyűjtöm a törölközőket, friss ágyneműt húzok, cipelem a porszívót fel-le a lépcsőkön, rángatom magam után, felmosóvizet eresztek-cserélek, azt is cipelem, szemetet kiviszek, ugat rám a kutya, konyhát takarítok, felmosok, összejárja a kutya a padlót, meleg van, elegem van, legyen vége.
Egy kávé- és egy ebédszünetre álltam meg, és pár sort váltani Jackkel a bevásárlólistáról, és arról hogy valakit lelőttek a ház közelében, és nagy a felfordulás (mire végeztem, már nem volt semmi). Nagyon fárasztó munka. Régen nem voltam ilyen szorgoska, de egyrészt az asszonyság panaszkodott rám (a hátam mögött, aztán körbeért a dolog), másrészt pedig ezen a héten is csak kétszer megyek, így két napba kell besűríteni három napnyi munkát.
14.55-re rendeltem a taxit, mert a gyerekeknél is kész rohanás lesz. Nem mintha 5 perc olyan sokat változtatna, de a lelkemnek jól esett. 15 perc az út, átszállok a család kocsijába, megyek a kissrácért, persze a hatalmas iskolaudvaron kóválygok, mert lehetetlen tudni, hogy épp hol van. A gyerekek nem tudnak sietni, pedig én úgy mennék már, mert 45 percem lesz arra, hogy főzzek vacsorát, adjak a két gyereknek uzsonnát, természetesen két külön időpontban, és én is egyek valamit, mert különben fél 8-ig nem jutok kajához, és utoljára fél 1-kor ettem egy kis adag ebédet.
Azért nem vagyok idegbeteg, csak belül idegeskedek, de kifelé elbeszélgetek a kissráccal. Első szava, ahogy beül mellém: tudom, mit fogsz kérdezni. Na, mit? Hogy milyen volt a hétvégém. Mindig ezt kérdezed hétfőn! (Ó, az udvarias felnőtt-társalgás kiszámítható formulái!) Igen, mondom, ez így van. Hétfőn: milyen volt a hétvégéd? Pénteken: mi lesz a hétvégén? Tényleg, nevet, ez tényleg így van! Aztán beszámol a rákhalászós, légpuska-lövöldözős hétvégéjéről. Később megkérdezi azt is, hogy én szerettem-e Martin Luther Kinget és hogy élt-e, amikor én gyerek voltam. Aztán megkérdezi azt is, hogy amikor gyerek voltam, fekete-fehér volt-e a tévé. Mondom, dehogy! Nem is volt még akkor téve. Gyertyafény mellett olvastuk a kézzel írott könyveket, mert nyomtatás sem volt még. Mosolyog kicsit zavartan, mert érti, hogy viccelek, de nem tudja, melyik része kamu. Tehát akkor fekete-fehér volt a tévé, kérdezi újra.
Szóval a kissráccal jól elvagyok, bírom a dumáit, de hat óra munka után még négy óráig velük lenni, az nagyon fárasztó. Nem is az idő bánt, hanem hogy minden áldott hétköznap, pénteken is kivétel nélkül fél 7-7 körül végzek. Csütörtökön sem mentem Kathie afterworkjére, mert az első másfél óráról lemaradtam volna. Lemaradok programokról, esti suliba vagy kondiórákra sincs esélyem menni. Csak hazaérek fél 8-8 körül, ami télen este 10-nek érződik, és sorozatnézésen kívül általában másra nincs erőm.
És most, valahogy a nyár után, ezt nagyon nem bírom. Nem csak azt, hogy ilyen későn érek haza, hanem azt, hogy szeretnék valamit kezdeni az életemmel, de így csak egy helyben topogok. Nem az az életem küldetése, hogy gazdag privilegizált családokat szolgáljak. Hálás vagyok mindkét munkámért, és sok jó is van bennük, de nem alacsonyíthatom le magam annyira, hogy beletörődök ebbe a helyzetbe. Azért vállaltam el a házvezetői munkát, mert amellett tudnék tanulni. És most, lassan három év után, úgy érzem, hogy a gyerekeknél a munka elveszi a lehetőségeimet, a délutánjaimat és egyszerűen nem tudok mellette élni. Két szabad délelőttöm van, akkor is fél 2-kor indulnom kell. Azokon a délelőttökön max. főzök, futok vagy takarítok, de sokszor csak az van, hogy 9-ig alszom, és ellustálkodom azt a maradék pár órát, aztán indulhatok is. Szóval belefáradtam ebbe a beosztásba, és hogy mellette nem érzem úgy, hogy jó irányba megy az életem. A pénz persze nagyon jól esik, de fontosabb dolgok is vannak a pénznél. Minek van megtakarításom, ha sajnálnám arra költeni, hogy több szabadidőt vásároljak rajta magamnak?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése