altatás

Tegnap kivételesen nekem kellett lefektetnem a gyerkőcöket, és ott lenni velük elalvásig. Nyílik egy étterem az utcájukban, amire 15 környékbeli család dobta össze a pénzt, és ebből az egyik a gyerekek szülei. Tegnap volt a megnyitó a tulajdonosoknak, ezért kellett bébiszittelnem a nagy bébiket. Nem gyakran van ilyen, de azért már máskor is előfordult, hogy estig ott voltam velük. Látszik, hogy rendezett és következetes esti rutinjuk van. Biztos nem minden család ilyen, és arra gondoltam, milyen nehéz lehet a tanároknak, ha egy alsós gyerek kialvatlanul érkezik az iskolába. 

Lefekvés előtt már lezuhanyozva és hajat mosva mindketten ettek még egy gyümölcsöt, aztán szófogadóan feltették a telójukat a töltőre, megmosták a fogukat, és mentek az ágyukba már 9 óra előtt. Azt tudom, hogy a kicsi könnyen elalszik, de a nagynak mindig is kínszenvedés volt az elalvás. Gumilabdát rugdosott a szekrényre, míg én a kisebbel beszélgettem. Neki az volt a témája, hogy nem szereti a mellettük lévő nagyobb úton száguldozó sportautókat, mert annyira hangosak, és sajnálja azokat, akik abban azon az úton laknak. Aztán arról filozofált, hogy milyen módon lehetne megakadályozni, hogy ezek az autók olyan gyorsan menjenek a városban, mert szerinte a sebességkorlátozó táblák nem sokat érnek. Például az anyukája is 137-tel ment az autópályán, pedig csak 110-zel szabadott volna. Majd megkérdezte, hogy tulajdonképpen mire is jó a fekvőrendőr.

Átmentem a nagyobbhoz, hogy ágyba tereljem, de természetesen lefekvés előtt a legérdekesebb és legfontosabb Lego házat építeni. Valahogy úgy van nála az érdekességi sorrend, hogy telefon > videojáték > tévé > labda/nerf fegyverek/slime > lego > könyv és a legeslegvégén, amikor már mindent kilőtt, jön az alvás. Végre befeküdt az ágyba, lekapcsoltam minden lámpát, csak a folyosóról szűrődött be fény. Akkor elkezdett dobolni, kihúzni az ágyneműtartóját, mert sok játék van abban, énekelni, és mindenféle világmegváltó kérdésről gondolkozni. Megkérdeztem, odavigyem-e neki a kutyit. Betettem mellé az előtte még mélyen alvó törpetacsit, aki befeküdt mellé, a fiú betakargatta, átölelte, és gyönyörű meghitt látvány volt a kisfiú a kiskutyával, és csönd is lett. Megkönnyebbülten sóhajtottam egyet, és vártam csöndben a kanapéján ülve, hogy elaludjon. Eltelt pár perc, megnyugodtam, hogy milyen könnyen ment, amikor egyszer csak megszólal, hogy csak hozok valamit. Kérdezem, hogy mit. Csipeszt. Minek a csipesz? Mert ilyen ööö bogarak vannak a kutyában. Vagyis nem bogár, hanem ööö. Kullancs? Nem, nem kullancs, hanem ööö... fästing... Mondja svédül. Mondom, az kullancs. Ja, igen. Ki kell belőle szednem. De miért most jut eszedbe? Majd itthagyok egy üzit a konyhapulton, hogy anyud szedje ki, jó? Vár.... Erre felugrik a kutya, elszalad, a gyerek utána, aztán a másik is kint áll a folyóson álmosan, hogy mi történik, és 10 másodperccel később már mindkét kölyök az ebet kurkássza a konyhapadlón, és próbálják kivakarni belőle a beleragadt kullancsokat.

Jó, snitt, kullancskiszedés mérsékelt sikerrel zárult. Vissza a kissráchoz és a sebességkorlátozás-ötletekhez. Most már ott tart, hogy eresszenek sorompót a gyorshajtók elé, szóval kezd kicsit bevadulni a dolog, de azért gyorsan lerendezem őt, és megyek vissza a nagyobbhoz. Lassan-lassan kezd lenyugodni. Egyre kevesebbet mocorog, abbahagyja a dúdolázást és nem kérdez többet. Aztán teljes a csend. Végre! De csak várok csöndben a sötétben a kanapén ülve, hogy nehogy elrontsam. Várok. Aztán egyszer csak a sötétből megszólal: De mi a különbség a motel és a hotel között?

10-re azért csak elaludt, és a kutyi is az ölemben. Aztán úgy éreztem magam, mint egy bombaszakértő, amikor a sötétben ki kellett osonnom a kutyával a kezemben a nyikorgó padlón úgy, hogy ne ébredjen fel ez az örökmozgó. Sikerült kiosonnom a lakásból, persze a kutya elkezdett ugatni, amint ráfordítottam a kulcsot a zárban, de akkor már nem érdekelt, mert szabad voltam. Száguldottam haza a bicókámmal a stockholmi éjszakában, ahol szinte csak én voltam. Félúton egészen véletlenül ott várt engem Jack, és a hazautat együtt tettük meg, miközben svédül elmeséltem neki a kalandjaimat. Este folytattuk a Gyűrűk urát, amíg Jack be nem aludt. Pedig már napok óta cipeli szegény Frodó a gyűrűt Mordorba, de csak nem ér oda.