a negyedik tanév

Többször utánaszámoltam, hogy tényleg a negyedik tanévem kezdődik-e a gyerekekkel, de igen. 2017 októberében kezdtem náluk, úgyhogy lassan három éve dolgozom ott, és ez a negyedik tanév. Amikor kezdtem, a kisebbik srác akkor kezdte ovi után az előkészítőt hatévesen, most pedig a 3. osztályba lépett kilencévesen. Előttem öt évig egy amerikai lány volt a nannyjük, így én már elég jó angoltudással vettem át őket, de amióta velük vagyok, rengeteget fejlődtek. Jó ez nekik, hogy így észrevétlenül megtanulnak angolul. És hogy mire használják a szuperképességüket? Amerikai youtube-osokat néznek és "menő" káromkodós rapzenéket hallgatnak.

Ma volt az első napjuk az iskolában. Már tavaly is főleg csak a kisebbel volt dolgom. A nagyobb sokkal jobban éli már a maga világát, például kap lakáskulcsot, és egyedül megy haza a suliból. Érzem, hogy vészesen közelednek az elviselhetetlen lázadó kamaszévei, és csak remélem, hogy én már nem fogok egy év múlva ott dolgozni, és megúszom a rosszabb időszakait. A kisebbel mindig is jobb kapcsolatom volt, mert több időt töltünk együtt és pici is volt, amikor hozzájuk kerültem. Ő nem csak korban kisebb, de termetben is. Olyan gyönyörű kisfiú, hogy gyerekmodellsztár lehetne (ha van ilyen), viszont kb. két számmal kisebb, mint a kortársai. Persze ettől csak még cukibb. Ő jobban kötődik hozzám. Még most is van, hogy megfogja a kezem sétálás közben, pedig amúgy a svédek, és ez a család is, nem az az érintkezős típus.

Na szóval, ma is, ahogy a legtöbbször, csak őt kellett elhoznom az iskolából. Jó érzés volt beülni a Volvóba, maxra nyomni a légkondit a 45 perces bicajút után 27 fokban tűző napon, és elgurulni a sulihoz. Visszajött a legelső hetem emléke, amikor egyszerűen nem tudtam megkülönböztetni ezt a két szőke svéd gyereket a többi száz rohangászó szőke svéd gyerektől. Most már persze kiismertem őket, és látom, hogy kétségkívül ez a két fiú a legszebb az egész iskolában, szóval mindig kilógnak a többi gyönyörű gyerek közül is, de hátulról, messziről azért van egy-két gyerkőc, akire hasonlítanak. Azért jutott csak eszembe most az első hét, mert öt hete nem találkoztam velük, és a kiskölyök a nyári szünetben csokibarnára barnult, a haját meg tejfölszőkére szívta a nap, úgyhogy majdnem nem ismertem meg.

Mellém ért, és azonnal azt mondja: á, itt vagy! Mondom, itt, már jöttem eléd, amikor hívtalak. És onnantól kezdve be nem áll a szája. Mondja, hogy mi volt Göteborgban a nagyszülőknél, hogy leugrott a 6,5 méteres toronyról a vízbe, és ma is le fog az ötméteresről, azért hívta fel az anyját, hogy megkérdezze, mehet-e a strandra a kis barátnőjével. Közben veszi át a ruháját, magyarázza a mintát az úszónadrágján, mesél a nagyszüleiről, hogy a nagymamája hasában találtak egy kis rákot, úgyhogy meg kellett műteni, de már jól van, és az apukája apukájával még sosem találkozott, de ugyanúgy hívják, mint az anyukája apukáját. Aztán hirtelen észreveszi a kifestett körmöm és felkiált: a körmöd! Ja, mondom, igen, kifestettem. Erre ő azt kérdezi: mikor? Majd azonnal rávágja: várjál, ne mondd meg! És az orrához húzza a kezem és megszagolja az ujjaimat, majd azt mondja: nem ma vagy tegnap, ugye? Én ezen nevetek, de nem mondom neki, hogy elég furcsa dolog valaki ujjait szagolgatni, és tulajdonképpen nem is lényeges, hogy mikor festettem. Csak azt mondom neki, hogy tényleg nem, ezt jól kitaláltad, mert két napja festettem. Aztán amikor úgy 20 perc után egy pillanatra kifogy belőle a szó, akkor azt mondja: ja, amúgy szia. Milyen rég találkoztunk, és még csak nem is köszöntem!

Amikor beszáll a kis barátnője és annak a bátyja az autóba, beteszi a szörnyű zenéit a Spotifyon (6ix9ine-tól a Goobát és a Billyt), és várja a reakciómat, és közben rólam beszél a barátainak. Hogy én mennyire nem szeretem ezt a számot, de kicsit azért mégis, és hogy hogy volt, amikor láttam a klipjét stbstb. Szóval lerí róla, hogy nagy rajongóm, de ez kölcsönös. Megvan a fürdés, az ugrálás, a jégkrémevés, aztán megyünk haza hozzájuk. Vettem a nagyobbnak szülinapi ajándékot, azt átadom (szinte semmi reakció, mert a videojátéknál még egy ajándék sem érdekesebb). Pénteken a használtboltban megláttam egy régi kedvenc játékomat (a ravensburgeres Ramses II), és megvettem nekik. Sok társast vettem már nekik, annak ellenére, hogy nem nagyon játszanak velük. Néha ráveszem őket, de maguktól sosem állnak neki társasozni. Megmutattam a játékot a kisebbnek és bejött neki. Szóval vacsi előtt és közben ezzel játszottunk, de a telefon neki is érdekesebb, úgyhogy vacsora után kakilnom kell bejelentés mellett elvonult a telefonjával, és utána már vissza sem jött. Persze nem a vécén ragadt, hanem az egyik szobában a telefonján. Hát ilyen volt az első napom.