turistás nap

Megint olyan napom volt, amikor turistának érezhettem magam a csodás Stockholmban. Ilyenkor tényleg kiváltságosnak érzem magam, mert olyan gyönyörű ez a város, főleg ősszel és nekem nem csak pár nap jut belőle, mint az igazi turistáknak, hanem minden évszakban van szerencsém látni a különféle arcait. Nyáron is gyönyörű, de nekem ősszel a legszebb, mert a házak eleve őszies színűek, így ilyenkor a természet és az épületek összeöltöznek.

Reggel előtte azzal kezdtünk, hogy Jack meglátott egy olyan bolhapiacot a facebookon, hogy egy elhunyt ember a házát egy macskamenhelyre hagyta, akik most kipakolták és eladják az ingóságait a házában. Mivel 10 percre lakunk ettől a háztól, elsétáltunk arra, hátha találunk érdekességeket, valami kincset. Nem vettünk semmit, de a kíváncsi természetemnek érdekes élmény volt besétálni valaki otthonába, körbenézni belül és megnézegetni, hogy milyen tárgyai voltak. Olyan volt, mint egy időutazás az 50-es 60-as évekbe. Elég nagy volt a ház, és rengeteg-rengeteg mindenféle volt kipakolva. Csak karórából volt vagy 20 darab a konyhaasztalon. Valahol persze szomorú volt ott lenni, furcsa belegondolni, hogy ez a sok tárgy egykor valakinek fontos volt, most pedig a többsége használhatatlan. De leginkább arra gondoltam, hogy mennyire semmi értelme felhalmozni mindenféle vicket-vackot... Hogy aztán egyszer meghalljunk és egy macskamenhely önkéntesei árulják a kacatjainkat vadidegeneknek. 

Na de ez nem volt része a turistás élménynek. A program, amit én találtam a hétvégére az az volt, hogy Stockholm egyik új múzeuma most hétvégén ünnepli az egyéves szülinapját és ebből az alkalomból ingyenes a belépés. Ez a múzeum a Vrak, vagyis a hajóroncsok múzeuma. A Vasa múzeum mellett nyílt meg. Meséltem már a Vasa múzeumról, ami Skandinávia egyik leglátogatottabb múzeuma, amiben egy 1628-ban épített hajó van kiállítva, amit akkor a valaha létezett leglenyűgözőbb, legkorszerűbb hadihajónak neveztek, ám elsüllyedt az első útján. Ennek köszönhetően állhat most múzeumban, mert az egyesek által "a svéd Apollo-programnak" nevezett mentés során az 1950-60-as években megtalálták, majd kiemelték a roncsot, végül pedig több évnyi munkával visszaállították a hajót többé kevésbé az eredeti formájába, és a '90-es évek óta látogatható ez a lassan 400 éves hajó. Így lett az ország legnagyobb fiaskója a modern kor legnagyobb látványossága.

Szóval van ez a híres és népszerű múzeum, és tavaly nyitottak egy másik hajóroncs tematikájú múzeumot is. Nekem kicsit vicces, olyan mintha valaki azt gondolná, hogy "úgy tűnik az emberek imádják a roncsokat, adjunk hát nekik még többet". Mintha valaki azt mondaná, hogy olyan népszerű a Mona Lisa, festek én is egy mosolygó nőt, ha ez kell a sikerhez. Amúgy elég drága a belépő, szóval nem hiszem hogy elmentem volna máskor, de most kaptunk az alkalmon, hogy ingyen megnézzük. Több elsüllyedt hajóról van bent szó és interaktív, modern az egész. Az első teremben például hologramokon vetítik ki egy hajó maradványait. Egy másik teremben egy filmet játszanak, ami körben a falra és a plafonra van vetítve és tengerekről, óceánokról, hajókról, ilyesmikről szól. Ez elég látványos, mert olyan sokszor, mintha mi a teremben a tenger fenekén, a vízben ülnénk és felettünk az elúszó hajók és emberek látszódnak. Jól megcsinálták.

Az emeleten modernkori hajókról van szó, így helyet kap az MS Estonia is. Most meg is ragadom a szót, hogy az Estonia hajóról írjak, mert nyáron kissé rákattantam a történetére, miután megnéztem a discoverys dokumentumfilmet erről a hajókatasztrófáról (magyar címe: Az MS Estonia komphajó katasztrófája). Érdekes módon nem is olyan ismert (biztos mert erről nem készített filmet Hollywood), pedig ez nem is olyan régen, 1994-ben történt, Európában és arányaiban tragikusabb katasztrófa, mint a Titanic, mert az Estonián borzalmas módon a hajón tartózkodók majdnem 90%-a életét vesztette, míg a Titanicon olyan 70%, bár haláleset valóban több volt. Röviden a története az, hogy ez egy nagy komphajó volt Tallinn és Stockholm között és majdnem napra pontosan 28 évvel ezelőtt egy viharos estén elsüllyedt rajta 989 emberrel, akik közül 852-en életüket vesztették. 

A tragédiát a mai napig rejtélyek és összeesküvés-elméletek övezik. A hivatalos jelentés szerint a vihar és egy mechanikai hiba miatt felnyílt a hajó orra (ahol az autók be tudnak menni a hajótérbe), a hajó megtelt vízzel és elsüllyedt, ennyi a történet. Azonban olyan furcsaságok követték a katasztrófát, amik azt érzékeltették már akkor is az emberekkel, hogy a hatóságok valamit el akarnak titkolni és nem vizsgálják ki az okokat megfelelően. Az első ilyen az volt, hogy az a döntés született, hogy nem emelik ki a vízből a hajót és a halottakat sem hozzák felszínre. Majd ezek után, elvileg a halottak védelme érdekében a hajó környékét sírhelynek nyilvánították és több ország aláírt egy egyezményt, amiben elfogadják hogy merülési tilalom vonatkozik arra a területre. Ezenfelül még úgy is döntöttek, hogy több ezer tonnányi sóderrel, kaviccsal betemetik ezt a 150 méter hosszú hajót úgy ahogy van. Mivel hatalmas felháborodást váltott ki az, hogy nemhogy otthagyják a halottakat (a búvárok szerint a többségüket gond nélkül fel lehetett volna hozni), hanem betemetik az egészet, végül abbahagyták ezt a műveletet.

De nem ezek voltak az egyedüli furcsaságok, hanem például az hogy a hivatalos nyomozás eredménye nem egyezett a túlélők élményeivel és beszámolóival, sőt a többségüket ki sem kérdezték a történtekről. Régóta mondogatták hozzáértő emberek, hogy a hajó nem süllyedhetett el ilyen gyorsan és olyan módon, amit a hivatalos nyomozás állít. Ezek a szakértők váltig állították, hogy egy ekkora hajó csak akkor süllyedhet el ilyen gyorsan, ha lyuk keletkezett az oldalán. 2020-ban kijött ez a Discoverys dokumentumfilm, aminek a készítői a merülési tilalmat megszegve lemerültek kamerás gépekkel a roncshoz, a lyukat keresve, aminek a helyét nagyjából be is tudták azonosítani, akik ki tudták számolni, hogy a süllyedést figyelembe véve hol kellene lennie. És mit találtak a nyomozók? Egy 4 méter hosszú, 1 méter széles hasadást a hajó falában.

A dokumentumfilm további furcsaságokra, rejtélyekre és lehetséges magyarázatokra vet fényt és döbbenetes a történet. Nem mesélem tovább, és amúgy sem emlékszem már a részletekre, mert nyáron néztem a sorozatot. De azt azért leírom, hogy mi a legnépszerűbb elmélet arra, hogy mi okozta a hasadást és a hajó elsüllyedését: orosz tengeralattjárós támadás. Több rejtély is volt a hajó körül, például hogy illegálisan katonai eszközök szállítására használták ezt az egyébként utasszállítót, és egyesek szerint az oroszok is tudtak erről és nem nézték jó szemmel. Talán egyszer kiderül a teljes igazság. Ebben a múzeumban tehát volt egy terem az Estoniának szentelve. Ott természetesen a hivatalos tényeket tárták a látogatók elé és nem volt szó a különféle elméletekről. 

A múzeum után nagyot sétáltunk Djurgården házai és parkjai között, majd a városban a Történelmi Múzeumba is bementünk, ahol főleg a kiállított arany tárgyakat nézegettük. Majd tovább sétáltunk és a nemrégiben felújított, elegáns vásárcsarnokba is benéztünk. Itt csupa különleges luxustermék található, nem házi portékákat árulnak nénik-bácsik. Szeretek nézelődni, de nem vettünk semmit. Az a kedves hal a képen egy ördöghal.

A Rice nevű helyen ettünk, ahol all you can eat van elég baráti áron ázsiai kajákkal, szusival, sokféle desszerttel és minden jóval. Hogy kicsit lesétáljuk a lakomát, az óvárosig mentünk és onnan metróztunk haza. A parlament előtt néhány elegáns ruhába öltözött politikust és a testőreiket láttuk és Jack mondta, hogy a férfi az aki Svédország következő miniszterelnöke lehet (még nincs végleges döntés hogy ki lesz a következő). Összességében volt mindenféle ebben a napban és egy kicsit olyan volt, mintha egy nyaralás napja lett volna.

ez a parlament egyik oldala

névváltoztatási gondolatok

Még nem döntöttem el, megváltoztassam-e a nevem házasságkötéskor. Én korábban mindig is úgy voltam vele, hogy én biztosan nem változtatnám meg a nevemet, mert az az én nevem, azzal nőttem fel, azon ismernek, miért változtatnám meg csak azért, mert hozzámegyek valakihez. Erre most hogy aktuálissá vált a kérdés, és nem csak úgy beszélek bele a levegőbe, hanem valóban meg kell hozni ezzel kapcsolatban egy döntést, hirtelen már nem is tartom olyan egyértelműnek a választásomat.

Nekem amúgy is kedvelt témám a nevek témája, mindig kíváncsi vagyok, hogy ki milyen nevet választ a gyerekének. Elgondolkozom, hogy tetszik-e, milyen is a név, milyen a vezetéknévvel együtt, milyen a rövidsége, hosszúsága, hogyan lehet vagy nem lehet becézni. Szeretem megnézni a jelentését, az eredetét és a gyakoriságát is. És szeretek a nevekről beszélni, kibeszélni őket. Hogy kinek melyik mostani divatos babanév tetszik, nem tetszik, milyen neveket fogadtak el, utasítottak vissza vagy milyen furcsa vagy vicces vezetéknevek vannak. Így tehát azt is érdekesnek tartom, hogy házasság után egy nő felveszi-e a férje nevét, ha igen akkor hogyan, ha nem akkor miért nem és kinek milyen gondolatai vannak ezzel kapcsolatban. Magyarországon meg pláne érdekes, mert többféle opció van. Nem is tudom miért van az, hogy van ez a né-s dolog és hogy régen teljesen elveszett a nő neve a férje nevében (Takács Jánosné pl). 

Világszerte sokféle szokás van, ezekről is olvasgattam most. Spanyolországban mindenkinek két vezetékneve van, az apja vezetékneve és az anyja vezetékneve, és a pár gyerekeinek a vezetékneve a két szülő apai vezetéknevéből áll össze. Itt egy ábra hozzá. Tehát ők nem veszik fel a házastársuk nevét, ahogyan sok másik országban sem szokás vagy olyan is van, hogy kifejezetten nem is engedélyezett. Kínában, Görögországban, Franciaországban, Hollandiában vagy Koreában például megmarad a nők leánykori neve. Ezzel szemben Japánban kötelező, hogy a házaspárnak azonos legyen a vezetékneve. Az izlandi helyzet is érdekes, mert ott a vezetéknév az apa keresztnevéből jön. Például ha Gunnar az apa, akkor a fia vezetékneve Gunnarsson, a lányáé pedig Gunnarsdóttir. Lehet választani azt is, hogy az anya nevét kapja meg a gyerek, de az ritkább. És a nők nem veszik fel a férjük nevét házasságkötéskor. Szóval az sem univerzális és egyértelmű, hogy a nők minden kultúrában "elnyomottak" és fel kell venniük a férjük nevét. Svédországban egyébként egy 2015-ös statisztika szerint még mindig az a leggyakoribb (64%) hogy a feleség felveszi a férje nevét, a második leggyakoribb (21%) pedig az hogy mindketten megtartják a saját nevüket.

Két dolog miatt gondolkoztam el azon, hogy megváltoztatnám a nevemet. Az egyik a praktikussági szempont, hogy ne külföldi nevem legyen Svédországban. Múltkor is tök hülyén félreértette valaki, meg általában persze nem értik. Egyszerűbb lenne az élet svéd névvel, viszont a hátulütője az, hogy a nevem alapján svéd lennék, és talán úgy érezném, hogy megvezetem az embereket. Például ha behívnak állásinterjúra, akkor egy svédre számítanak, helyette egy külföldit kapnak. Ha külföldi a nevem, akkor tudják mire számíthatnak. Viszont minél tovább élek itt, annál kevésbé lesz probléma, feltéve hogy a svédem folyamatosan fejlődik (másban nem érzem esetleges problémának a külföldiségemet). Illetve az önéletrajzomon rajta vannak a magyar iskoláim, úgyhogy ha valóban megnézik, akkor gondolhatják.

A másik egyszerűen a romantikussági, elköteleződési szempont. Elkezdett szimpatikussá válni az a gondolat, hogy a nevemben is Jackhez és ehhez az országhoz tartozzak. Tudom hogy sok házasság nem tart örökké, de gondolom mindenki úgy megy bele, hogy azt gondolja, az övé örök életre szól. Még csak 31 éves vagyok, az életem nagyobb része hátravan, és ha minden jól megy, akkor ő lesz ennek az életnek a legfontosabb szereplője. Ha meg nem, akkor vissza is lehet változtatni. Vagy olyan leszek, mint a suliban a volt tanárom, hogy férjről férjre megyek és mindig új nevem lesz (jó, csak a 2. férjénél tart, de akkor is 37 évesen már 3-féle vezetékneve volt). Vagy olyan is lehetek, mint Angela Merkel, hogy bár elválok, újraházasodom, de marad az első férjem neve. A lehetőségek végtelenek kéremszépen.

Szeretem megnézni, hogy mások hogy jártak el, főleg akiknek külföldi a férjük. A svéd-olasz barátainknál a feleség nem vette fel a férje nevét, elsősorban a publikációi miatt, de szerintem egyébként sem vette volna fel. Kathie hozzáadta a férje nevét a sajátjához, úgyhogy ő a két vezetékneves megoldást választotta. Amúgy is elég befolyásolható vagyok, vagyis hatnak rám olyan emberek, akik szimpik. Figyelgetem, hogy ki hogy csinálta, és milyen számomra szimpatikus vagy hasonló értékrendű emberek vették fel a férjük nevét. Ha találok ilyet, akkor megörülök, hogy na tessék, ő is felvette, hát akkor... Például a gyerekek anyja, akinek volt karrierje, nagy ismeretségi köre és szép volt a családi neve és majdnem 40 évesen házasodott, mégis felvette a férje nevét. Ha viszont olyanra látok példát, aki nem olyan szimpi vagy nem egyezik az értékrendünk és felvette a férje nevét, akkor meg arra gondolok, hogy uhh és én is úgy csináljak mint ő? Persze mindenre lehet példát találni, szóval végső soron ez nem mérvadó, de mégsem tudom megállni hogy ilyen szemmel nézzek körbe.

Az is olyan béna érv, hogy eszembe jut hogyha megváltoztatom a nevem, akkor át kell írnom a facebookon és majd mindenki látja, hogy új nevem van. Meg nem találnak meg akik a régi néven ismernek. Tudom hogy ott Banánhinta Konzuéla Hercegnőnek is hívhatnám magam, és semmi nem kötelező, de azért a többség a valódi nevével játszik. Bár a facebook amúgy is kezd elavulni. Ja meg új e-mail-cím is. Amikor látom a régi, már házas osztálytársaim neveit a facebookon, akkor fintorgok hogy kik ezek az emberek, mik ezek a nevek. Ez csupán arról szól, hogy nem akarom hogy bármi is változzon, legyen úgy minden, ahogyan régen volt, ahogyan én ismerem, és hogy merészelnek ezek a lányok hozzámenni (számomra) vadidegen férfiakhoz és megváltoztatni a neveiket. Én a Tóthot, a Fazekast, a Faragót ismerem, kik ezek a nék meg ezek a névcsoportosulások? Milyen furcsa dolog a nevünkben viselni a férjünk nevét...

Nekem ezért tetszik jobban teljesen felvenni a férj nevét (ami Magyarországon a legritkább változat, ahogyan olvastam) mert akkor nem látszik a néven, hogy x hozzáment y-hoz, hanem az csak egy név. Meg nem olyan hosszú és praktikusabb. Meg ha csak hozzáadnám a nevét, akkor ugyanúgy megmaradna a problémás magyar nevem. Nekem van középső nevem is, úgyhogy négy név, bah. Bár ahogy látom a svédeknél az előkelőbb embereknek régebben sok nevük volt. Például van egy író, Jan Guillou akinek a teljes neve Jan Oskar Sverre Lucien Henri Guillou. A gyerekeknek is három utónevük van és mindkettőjük második neve az apjuk neve. Bár ez inkább a keresztnévre vonatkozik. Na de szóval végletekben gondolkozom, vagy felveszem a nevét és ejtem a sajátomat vagy megtartom a sajátom. Nem vagyok a családi nevemmel kapcsolatban szentimentális, szerintem a vezetéknév elsősorban azonosításra van, amúgy úgyis a keresztnevem használom, azon mutatkozom be, azon szólítanak. Bár felszínes, hiú érv, de ha különleges vezetéknevem lenne, ahhoz valószínűleg jobban ragaszkodnék. Ha meg Jacknek valami béna, nekem nem tetsző neve lenne, akkor meg valószínűleg nem szeretném felvenni, ami szintén helytelen döntésnek tűnik, mármint nem arról kellene hogy szóljon ez a döntés, hogy kapjak az alkalmon, hogy upgrade-eljem a nevem. De Jack is azt mondta, hogyha valami menő nevem lenne, például Lennon, akkor azt felvenné, és akkor ő lenne Jack Lennon. Ezen jót nevettem, annyira random volt.

Van viszont egy másik probléma is a kérdés kapcsán. Jacknek két vezetékneve van. Sosem szerette, hogy hosszú a vezetékneve és máskor is mondta már, hogy az egyiket elvetetné, minek kettő, csak a gond van vele. Persze sosem lépte meg ezt a lépést, mert sok macerával jár és különösebb oka nem volt rá. De most újból aktuálissá vált a kérdés. Én a két nevét nem venném fel, egyet talán igen, szóval ha úgy dönt hogy megváltoztatja a nevét, akkor már én is. Szóval egyelőre itt tartunk... Jack is azt mondja, és én is úgy vagyok vele, hogy nincsenek erős érzéseink és határozott véleményeink a kérdés kapcsán, és egyszerűbb ha minden marad a régiben. Viszont tetszik amit Jack mondott, hogy maga a házasság absztrakt és megfoghatatlan, és a névváltoztatás, a közös név viselése legalább egy megfogható változás lenne.

Folyton eszembe jutnak még gondolatok, amiket hozzá tudnék tenni, de így is elég hosszan írtam a témáról. Szívesen olvasom a ti gondolataitokat, tapasztalataitokat, akármi fun sztorit, mert ahogy írtam, szeretek erről beszélni és a gyűrűs posztnál is érdekes volt olvasni a sokféle hozzáállást. 

szeptemberi napok

Csoportmunka
Azt mondtam, hogy tök jó csoportba kerültem, és ezt még mindig tartom, de még így sem vagyok teljesen elégedett a csoportdinamikával és a feladatok felosztásával. Az egyik probléma az, hogy úgy 80%-ban a két svéd csaj dominálja a munkát, mert a szíriai lány és én a béna svédünkkel nem nagyon tudunk/merünk hozzászólni. Amikor az egyik svéd lány nem volt ott, sokkal jobban be tudtunk szállni mi is. Szóval így nem túl jó, de persze nekem kellene megerőltetnem magam, hogy csakazértis mondjam a magamét, ha bénán is. A másik probléma az, hogy nem osztottuk fel a munkafeladatokat, hanem mindig mindenki ugyanazon dolgozik egyszerre. A Miroban dolgozunk, aki ismeri, ismeri, de olyan mint más együttműködős platformok, hogy egyszerre többen dolgozhatunk benne, és a kurzorok mellett ott vannak a nevek, szóval látjuk, hogy ki merre mozog, mit ír, mit csinál. 

És ahelyett, hogy kiosztanánk, hogy ki mit csinál, mindig egy dolgon dolgozunk mind a négyen, és a svéd lányok írnak, mert ők tudnak helyesen írni, én meg általában hamar elvesztem a lelkesedésemet, mert az van, hogy cikáznak a kurzorok, dolgoznak ugyanazon a kis részen, én meg úgy vagyok vele, hogy bőven elég az a 2-3 ember, én már mit tudok csinálni... És akkor nézem inkább a Királynő temetését, azt tudom csinálni. De tényleg, olyan ez mintha el kellene készíteni egy háromfogásos vacsorát, és négy ember állna oda hagymát aprítani. Jack mondta, hogy mondjam akkor, hogy ez így nem jó, javasoljak, szervezkedjek, oldjam meg... Én meg mondtam, hogy magyarul és angolul ilyen voltam, vagyok, lennék, általában átvettem a csapatmunkákban a vezetést, mert a többiek vagy nem mertek hozzákezdeni vagy nem érdekelte őket, de valahogy a végén általában én lettem a fontoskodó szervezkedő, de svédül nem tudok az lenni (csak akkor tudtam, amikor reménytelenül elveszett volt a másik két csapattag). Mondják, hogy az embernek annyi személyisége van, ahány nyelven beszél, de szerintem ez nem arra vonatkozik, hogy nem beszélek elég jól ahhoz, hogy lehessen egyáltalán személyiségem. Mert én egyelőre itt tartok és nem szeretem azt, aki svédül vagyok. De kämpa på! Küzdök tovább.

Hétvége
Amúgy tök jó hosszú hétvégém volt, mert Jack már reggel fél 7-kor elment ottalvós céges rendezvényre, és pont se órám, se csoportmunkám nem volt, úgyhogy volt egy teljes szabadnapom és annyira szuper volt. Nem csináltam semmi extrát, de pont ez volt benne a jó, hogy nem kellett senkihez és semmihez alkalmazkodnom. Telóztam egy kicsit anyukámmal, aztán elmentem pár boltba nézelődni. Elképzeltem, hogy találok szuper ruhákat a turiban (ezer éve nem vettem új ruhát) fel is próbáltam párat, ráadásul jó márkák voltak és egyedi darabok, de sajnos mindegyikkel volt valami bajom, úgyhogy üres kézzel tértem haza. Forrócsokiztam, vettem minifánkot a boltban meg chipset is. Elővettem a gyertyákat és a hangulatfényeket, bekuckóztam és este én is felszálltam a Crown-vonatra és elkezdtem a sorozatot. 

Véletlenül felfedeztem, hogy vasárnap "Nagy Mozinap" volt, aminek keretében minden film féláron volt. Így ki akartam ezt használni, de megint nem találtam semmi túl érdekeset, így végül a Top Gun 2-re foglaltam jegyet. Igaz hogy az első részt sem láttam, meg akciófilm is, ami nem a kedvencünk, de az imdb-n 66. helyen áll és csomó embertől hallottam, hogy így szuper meg úgy szuper. Szóval azt gondoltam, hogy látványos és izgalmas és olyan film, amit nagy vásznon érdemes nézni. Hát nem így lett, nekem különösebben nem is volt látványos, meg maga a film is totál meh... 

És a legrosszabb az volt, hogy gondolom a félárú nap miatt sok hülyegyerek volt a moziban, és az egyik társaság pont a mi sorunkban volt. Ráadásul a film elején bejöttek a mozisok egy óóóriási zacskó popcornnal... És aki először megmondta, hogy ki a film rendezője, az nyerte a popcornt. Voltunk úgy nyolcvanan a teremben és senkinek fogalma sem volt, hogy ki rendezte a filmet. Végül is ezek az idegesítő gyerekek megnézték a mobiljukon a választ, így ők nyerték a popcornt. Hogy ki szerint jó ötlet egy csapat amúgy is idegesítő gyereknek egy zsáknyi ingyenpopcornt adni, azt nem tudom... Innentől kezdve még jobban dumáltak, mászkáltak, röhögtek, visongtak, dobálóztak a popcornnal, világítottak a mobiljukkal, videóztak, ki be jártak meg még nem tudom miket csináltak, de szörnyen idegesítő volt. Jack azt mondta, mostantól csak elvont művészfilmeket nézünk a moziban, mert azokon nem lesznek gyerekek.

Plüssállatok
Már harmadszor fordul elő velem, hogy meglátok a járdán egy plüssállatot, amin látszik hogy frissen esett le, körbenézek és meglátok a távolban egy távolodó párt babakocsival és utánuk sietek, hogy hátha ők ejtették el a plüsst és mindháromszor bejött a tipp. Az első alkalommal azt gondoltam, hogy tuti nem azé a páré akit látok, mert egy nagy parkban voltam, de azoké volt, akik után mentem. A második alkalom egy boltban volt, és épp ment ki egy babakocsis pár, szóval adtam egy esélyt, hogy az övéké és tényleg. Most pedig már jó messze volt egy pár, végül vagy 200 métert futottam a rózsaszín elefánttal a kezemben, de most már nem is volt kétségem, hogy az övéké, mert úgy látszik ez az én szerepem az életben, hogy kisbabák elejtett játékait juttatom vissza a szüleiknek. Vicces.

Pakolás
Sokszor írtam már, hogy állandóan küzdök a lakásban a helyhiánnyal és igyekszem okosan pakolni és nem felhalmozni dolgokat, hogy minden elférjen anélkül, hogy zsúfolt érzetem lenne. Rosszul vagyok a zsúfolt helyektől, én nem tudnék olyan lakásban élni. Egyszer erre kérdezte a tesóm, hogy mert mekkora a lakásunk, hogy ez ilyen nehéz és mondtam, hogy 47 nm, erre ő így pff és az kicsi? A miénk 35 nm volt. Bosszantott ez a komment. Nem hasonlíthatja össze a mi otthonunkat azzal, ahol ők egyetem alatt laktak, miközben a cuccaik nagy részét a szülőknél tudták tárolni és csak az volt a lakásban, ami kellett. Nekünk meg a teljes életünk, a bicikliket és Jack snowboardját leszámítva, ebben a lakásban van, és ráadásul Jacknek olyan hobbijai vannak, amik sok cuccal járnak (teljes túrafelszerelés + packraft, evezők, 2 gördeszka, 4 gitár, erősítő, horgászfelszerelések, csak hogy a legnagyobbakat említsem). Ha mindent kipakolnánk egy teremben, szerintem el nem tudnánk képzelni, hogy fért el ennyi minden egy kis lakásban, és én büszke vagyok erre, mert sokat teszek azért, hogy a sok cucc ellenére viszonylag letisztult és tágas érzet legyen a lakásban.

Most ismét rendbe tettem pár problémás helyet. Az egyik az a konyhapolc volt, ahol a tárolóedényeket és palackokat tároltuk és itt mindig óriási káosz volt. Ezenkívül kitakarítottam az ágy alatt és elpakoltam oda a kültéri ülőgarnitúra nagy ülőpárnáit, a díszpárnákat meg a szekrényekbe. Megállapítottam, hogy van pár olyan függöny, takaró, ágynemű, párna amit sosem használunk. Ezeket egyszer ha lesz autónk, átvisszük Jack apjához, mert neki nagyon sok helye van. Egész nyáron az ágy végében voltak a párnák, csak napközben és jó időben tesszük ki őket. Így most olyan jó érzés a szabad tér. A mamám készítette ezt a rongyszőnyeget, a szüleim most hozták ki, szeretem itt az ágy végében.

A fürdőszoba-szekrényekből is kipakoltam mindent és átcsoportosítottam logikusabb módon, illetve rendeltem polctartó pöcköket (nem tudom mi a hivatalos neve) mert amióta beköltöztünk, az egyik szekrény polcainál hiányosak ezek a pöckök és most el is tört kettő, és sikerült elvileg találnom ugyanolyat a neten, de még nem érkeztek meg sajnos. Jack nevet rajtam, hogy hogy tudok így várni 4 darab pöcköt, de hát a káosz!! A káosz miatt, mert a nagy rendrakás vége az lett, hogy vissza sem tudom rakni a polcot, úgyhogy egyelőre rosszabb a helyzet, mint volt.

Harry Potter
Sikerült megszereznem svédül az összes Harry Pottert hangoskönyvben és már a második kötetet hallgatom, miután három nap alatt végighallgattam az elsőt. Annyira jóó. Már kicsit amúgy kiábrándultam a könyvekből és Rowlingból, mert eh, voltak hülyeségei, meg a könyvekben is sok a furcsaság felnőtt fejjel. De ahogy elkezdtem hallgatni, megfeledkeztem a negatívumokról és beszippantott a hangulat és a nosztalgia. Én azok közé tartozom, akik az első három könyv után az újabb kötetek megjelenését úgy várták, mint a messiást és a családban négyen olvastuk egyszerre a könyvet, és szinte összevesztünk rajta, vagyis be kellett osztani, hogy ki mikor és meddig olvashatja. Bár mire a 7. kötet kijött, addigra elmúlt a lelkesedésem, már nem is tudom miért, de azt nem is azonnal olvastam el. De az első köteteknek különösen nagy a nosztalgiája és szeretem a hangulatukat. 

Most már furcsa belegondolni, hogy a filmek előtt olvastam őket. Emlékszem, amikor anyukám mutatta nekem egy Nők Lapjában a fotót a három gyerekről, hogy ők fogják játszani a főszerepeket és egyidős vagyok velük és olyan érdekes volt, hogy azta, ők is gyerekek mint én, és eljátszhatják Harryt meg Hermionét meg Ront váááoooo. Egyetem alatt az angol, Stephen Fry-os verziót is végighallgattam és az is olyan jó volt. Először a filmeket nem szerettem túlzottan, de aztán a hangoskönyvek közben újranéztem azokat is, plusz megnéztem az összes fellelhető így készült, kulisszák mögötti és interjúvideót, és így beleláttam minden apró részletbe és gondos tervezésbe, és utána más szemmel néztem a filmekre. És most újra itt vagyok, csak svédül hallgatom, de a filmeket is újra fogom nézni.

A svéd fordítás elég lusta, a legtöbb névnek nincs is svéd verziója. De aztán meg Gilderoy Lockhart helyett Gyllenroy Lockman van... Pont ezt és pont így kellett megváltoztatni? Furcsa. Amúgy egy svéd színész olvassa fel, és jól játszik a hangokkal, de néha nem szimpi a hangsúlyozása vagy amilyen stílust ad egy-egy szereplőnek. Hagrid olyan, mint egy részeges bumburnyák, Draco és Dudley meg mindketten mint affektáló kislányok. Na de ez most a fő szórakozásom és nagyon élvezem. Néha elmegyek sétálni, hogy kimozduljak és közben is tudom hallgatni. A természet meg kezd a legszebbé válni az évben. Még pár nap és minden a legszebb színekben fog pompázni, de már most is alakul a helyzet.

búcsú másodszor

Tegnap voltam utoljára a gyerekeknél, véget ért ez az összesen hétnapos munka. Ha a gyerekekkel már nem is volt ugyanaz a kapcsolat mint régen, azért így is jó volt újra velük lógni egy kicsit és visszatérni abba az életbe. Sajnos a gyerekek anyukájával nem is találkoztam, mert minden nap olyan későn ér haza. Tegnap azt gondoltam, hogy hátha hazamegy 7-re, hogy találkozhassunk, de nem volt ott, én meg eljöttem. Aztán írta, hogy épp elkerültük egymást és sajnálja, hogy nem találkoztunk. Hát még én! No mindegy, legalább a gyerekekkel, az apjukkal, a kutyussal és a kutyus gondozójával találkoztam, meg amúgy is jó volt bemenni párszor a városba hozzájuk. Furcsa hogy elvittem az autójukat, fuvaroztam a gyerekeiket, főztem a lakásukban, de vele nem is találkoztam. Persze az jólesik, hogy így megbíznak bennem.

Nem sokat tudtam beszélgetni a gyerekekkel, a legtöbbször csak ültünk csöndben az autóban, én az utat, ők meg a telefonjukat nézték. De kedden mindketten ott voltak, és a nagyobbik rácsatlakozott az autó hangszórójára és betette a Goobát 6ix9ine-tól... Ami egy szörnyű szám, de anno amikor kijött, akkor persze eljutott a gyerekekhez is, és főleg a kisebbet megbabonázta ez a furcsa alak meg ez az egész zene, és sokszor betették a kocsiban, és nevettek a reakciómon, meg direkt felnyomták a hangerőt maxra és lehúzták az ablakokat, hogy égessenek. Szóval ez amolyan belső poén volt nálunk, és amikor betette most, akkor szinte meghatódtam, mert tudom hogy csak azért tette be, hogy visszahozza a régi időket, amikor olyan jól elvoltunk és sokat viccelődtünk. És utána sorra elkezdte betenni azokat a számokat, amiket két-három éve együtt hallgattunk az autóba, és ááá. Odakint szakadt az eső, ültem a meleg autóban, hátul a két srác és szóltak ezek a nosztalgikus számok, amiket együtt hallgattunk vagy akár énekeltünk is, mint a Det kommer bli bra. Úgy vettem, hogy szavakkal nem akarja elmondani, hogy hiányzom nekik és örülnek hogy itt vagyok, helyette így mondta el. Lehet hogy nem, de nem érdekel. Én ezt akarom gondolni erről, és úgysem tudom meg, ha nem így van, hadd gondoljam ezt, mert ez jó érzés.

Nem vagyok szomorú, hogy nem megyek hozzájuk többet, egyszerűen csak örülök hogy volt ez a pár nap és hogy ismerhetem ezt a családot és hogy szeretnek és hogy visszahívtak. Mikor eljöttem tegnap, benéztem a kisebbik szobájába és "könnyes búcsút" vettünk. AirPod a fülében, bámulja a mobilját:
- Bye, most már megyek...
- Okay bye.
- Nem hiszem, hogy jövök többet, úgyhogy szia...
- Okay bye.
- Jó volt újra találkozni, remélem találkozunk még valamikor.
- Yeah bye.

Néhány kép:

szép östermalmi házak

A suli felé, Djurgården szélén. A távolban látható a Kaknästornet, ami egy 155 méteres TV-torony és sok helyről látható Stockholmban. Régen látogatóközpont is volt bent és fel lehetett menni megnézni a kilátást, illetve étterem is működött a tetejében, de 2018-ban bezárták sajnos. Viszont nekem még volt szerencsém egyszer ott ebédelni Jackkel és nagyon szuper kis étterem volt, körben kilátással a városra. Sajnálom, hogy már nem lehet felmenni.

az esős napon, miközben vártam rájuk a kocsiban

nehéz munkám...

a világ legkisebb liftje

tegnap hazafelé

választások hétvégéje

Svédországban most voltak, vannak a választások. Mint itteni lakos (nem vagyok állampolgár, tavaly kérelmeztem, de lassú az elbírálás) két szavazatot adhatok le, a regionálist és az önkormányzatit, de az országoson nem szavazhatok. Itt máshogy működik a rendszer, mint otthon, mert itt nem csak egy nap lehet szavazni, hanem 2,5 hétig állt a városrészünk központjában egy ideiglenes szavazóhelyiség, ahol bármelyik nap lehet előzetesen szavazni. Maga a választási nap tegnap volt, és ezen a napon úgy mint Magyarországon, a nekünk kijelölt, szavazólevélben meghatározott helyen szavazhatunk. Ezt a levelet és személyigazolványt kell vinni, itt nincs külön lakcímkártya. Egyébként a közeli iskolába kellett mennünk, általában iskolákban szervezik meg a szavazást.

Maga a szavazás is máshogy zajlik, mint Magyarországon. Nem egy lapon kell ikszelni, hanem kis, A5-ös méretű lapokra vannak nyomtatva a főbb pártok, illetve vannak üres lapok is, ahova a kisebb pártok és a jelöltjük nevét írhatjuk. A háromféle szavazást háromféle szín (kék, fehér és sárga) különbözteti meg. Mindegyik színből ki kell választani az adott párt lapját, majd adnak három darab borítékot, amibe bele kell tenni a lapocskát és lezárni a borítékot. 

Egy kis ablakon kilátszik, hogy a borítékban sárga, kék vagy fehér lap van. Miután ellenőrzik a személyinket és bejelölik, hogy szavaztunk, az ott dolgozók dobják a megfelelő urnába a lapokat. Legutóbb és régebben úgy volt, hogy már a folyosón ki volt téve a sok-sok lap, és a fülke felé menet elvette az ember az adott pártét, majd utána csak betette a borítékba. Így viszont előfordulhatott, hogy az ottlévők látták, hogy ki melyik lapot vette el, vagyis kire fog szavazni. Volt, aki emiatt többfélét is vett, hogy ne lehessen tudni, hogy majd a fülke mögött melyiket teszi végül a borítékba, de nekem azért mégis furcsa volt ez a nyíltság. Idén meg is változtatták a rendszert és egy külön fülke mögött voltak a lapok, ahova csak egyedül lehetett bemenni lapért, majd ezután az alább látható mókás "fülkékben" befejezte az ember a teendőket.  Az új rendszer miatt viszont hosszú sorok alakultak ki sok helyen. 

Egyébként lustálkodós, otthonülős volt a hétvége. Én szombaton tortát sütöttem (bár sütés nélküli volt) Jack szülinapjára. Ezzel kicsit elkéstem, de a héten nem volt időm rá máskor. A tortát magát régebben kinéztem már, amikor Milonka egyszer megosztott egy sütit Bernuskaa oldaláról, akkor megtetszett ez a triplacsokis mousse torta. Egyszerű volt elkészíteni, csak a rétegek hűtése miatt egész nap készült. Itt csak lap- és nem porzselatint találtam a boltban, ezért megkerestem az átváltást, de szerintem kevesebb zselatinlap kellett volna a rétegekbe (3 és egyharmadot használtam mindegyikben) mert nekem nem olyan omlós mousse-os lett az állaga, hanem keményebb. Ez lett az egyetlen hibája, amúgy nagyon finom és mutatós torta.

Végre vettem válltáskát. Már ezer éve kellett új, de általában hátizsákot hordok, amibe sok mindent bele tudok pakolni, és ritkán van olyan hogy csak retiküllel megyek valahova. A legtöbbször akkor bosszankodtam, hogy még mindig nincs új válltáskám, amikor hazautazok, mert akkor az iratokat, pénztárcát abban viszem, de itt Svédországban nem hordok pénztárcát, csak egy kártyatartót. Van egy nagyon szétment kistáskám meg egy kevésbé rossz állapotú, de azért az sem egy szépség. Azért is választok nehezen, mert hosszútávra veszek mindent, főleg táskákat és emiatt olyan nagy döntésnek érzem, hogy megfelelő legyen a kinézete, mérete, minősége, ára... Lelkifurdalásom van, ha túl sok mindent veszek, pláne ha azért, mert nem jól választottam meg elsőre. Na de ez lett, Adax, dán márka, jó cuccaik vannak. Járt a táskához egy szövet bevásárlószatyor is, aminek örültem.

Megnéztük a Gyűrűk ura sorozat eddig kijött részeit, hát nem vagyok túlzottan odáig. Ahhoz képest, hogy az eddigi valaha volt legdrágább sorozat, elég uncsi, de a jelmezek, sminkek és díszletek valóban lenyűgöznek. Igazából csak várom a régi arcokat, karaktereket, helyszíneket, az újakkal viszont nem nagyon tudok megbarátkozni.

Ez meg csak úgy, a hétvégén láttam. Viszonylag gyakran látni hőlégballont errefelé (ahhoz képest pláne amennyit gyerekkoromban láttam). Szeretem őket, olyan különleges látvány nekem. 

Ezt a cuki kis figurát pedig így találtam az erdőben egy farönkön ücsörögni. Megragadott, olyan jópofa.