szeptemberi napok

Csoportmunka
Azt mondtam, hogy tök jó csoportba kerültem, és ezt még mindig tartom, de még így sem vagyok teljesen elégedett a csoportdinamikával és a feladatok felosztásával. Az egyik probléma az, hogy úgy 80%-ban a két svéd csaj dominálja a munkát, mert a szíriai lány és én a béna svédünkkel nem nagyon tudunk/merünk hozzászólni. Amikor az egyik svéd lány nem volt ott, sokkal jobban be tudtunk szállni mi is. Szóval így nem túl jó, de persze nekem kellene megerőltetnem magam, hogy csakazértis mondjam a magamét, ha bénán is. A másik probléma az, hogy nem osztottuk fel a munkafeladatokat, hanem mindig mindenki ugyanazon dolgozik egyszerre. A Miroban dolgozunk, aki ismeri, ismeri, de olyan mint más együttműködős platformok, hogy egyszerre többen dolgozhatunk benne, és a kurzorok mellett ott vannak a nevek, szóval látjuk, hogy ki merre mozog, mit ír, mit csinál. 

És ahelyett, hogy kiosztanánk, hogy ki mit csinál, mindig egy dolgon dolgozunk mind a négyen, és a svéd lányok írnak, mert ők tudnak helyesen írni, én meg általában hamar elvesztem a lelkesedésemet, mert az van, hogy cikáznak a kurzorok, dolgoznak ugyanazon a kis részen, én meg úgy vagyok vele, hogy bőven elég az a 2-3 ember, én már mit tudok csinálni... És akkor nézem inkább a Királynő temetését, azt tudom csinálni. De tényleg, olyan ez mintha el kellene készíteni egy háromfogásos vacsorát, és négy ember állna oda hagymát aprítani. Jack mondta, hogy mondjam akkor, hogy ez így nem jó, javasoljak, szervezkedjek, oldjam meg... Én meg mondtam, hogy magyarul és angolul ilyen voltam, vagyok, lennék, általában átvettem a csapatmunkákban a vezetést, mert a többiek vagy nem mertek hozzákezdeni vagy nem érdekelte őket, de valahogy a végén általában én lettem a fontoskodó szervezkedő, de svédül nem tudok az lenni (csak akkor tudtam, amikor reménytelenül elveszett volt a másik két csapattag). Mondják, hogy az embernek annyi személyisége van, ahány nyelven beszél, de szerintem ez nem arra vonatkozik, hogy nem beszélek elég jól ahhoz, hogy lehessen egyáltalán személyiségem. Mert én egyelőre itt tartok és nem szeretem azt, aki svédül vagyok. De kämpa på! Küzdök tovább.

Hétvége
Amúgy tök jó hosszú hétvégém volt, mert Jack már reggel fél 7-kor elment ottalvós céges rendezvényre, és pont se órám, se csoportmunkám nem volt, úgyhogy volt egy teljes szabadnapom és annyira szuper volt. Nem csináltam semmi extrát, de pont ez volt benne a jó, hogy nem kellett senkihez és semmihez alkalmazkodnom. Telóztam egy kicsit anyukámmal, aztán elmentem pár boltba nézelődni. Elképzeltem, hogy találok szuper ruhákat a turiban (ezer éve nem vettem új ruhát) fel is próbáltam párat, ráadásul jó márkák voltak és egyedi darabok, de sajnos mindegyikkel volt valami bajom, úgyhogy üres kézzel tértem haza. Forrócsokiztam, vettem minifánkot a boltban meg chipset is. Elővettem a gyertyákat és a hangulatfényeket, bekuckóztam és este én is felszálltam a Crown-vonatra és elkezdtem a sorozatot. 

Véletlenül felfedeztem, hogy vasárnap "Nagy Mozinap" volt, aminek keretében minden film féláron volt. Így ki akartam ezt használni, de megint nem találtam semmi túl érdekeset, így végül a Top Gun 2-re foglaltam jegyet. Igaz hogy az első részt sem láttam, meg akciófilm is, ami nem a kedvencünk, de az imdb-n 66. helyen áll és csomó embertől hallottam, hogy így szuper meg úgy szuper. Szóval azt gondoltam, hogy látványos és izgalmas és olyan film, amit nagy vásznon érdemes nézni. Hát nem így lett, nekem különösebben nem is volt látványos, meg maga a film is totál meh... 

És a legrosszabb az volt, hogy gondolom a félárú nap miatt sok hülyegyerek volt a moziban, és az egyik társaság pont a mi sorunkban volt. Ráadásul a film elején bejöttek a mozisok egy óóóriási zacskó popcornnal... És aki először megmondta, hogy ki a film rendezője, az nyerte a popcornt. Voltunk úgy nyolcvanan a teremben és senkinek fogalma sem volt, hogy ki rendezte a filmet. Végül is ezek az idegesítő gyerekek megnézték a mobiljukon a választ, így ők nyerték a popcornt. Hogy ki szerint jó ötlet egy csapat amúgy is idegesítő gyereknek egy zsáknyi ingyenpopcornt adni, azt nem tudom... Innentől kezdve még jobban dumáltak, mászkáltak, röhögtek, visongtak, dobálóztak a popcornnal, világítottak a mobiljukkal, videóztak, ki be jártak meg még nem tudom miket csináltak, de szörnyen idegesítő volt. Jack azt mondta, mostantól csak elvont művészfilmeket nézünk a moziban, mert azokon nem lesznek gyerekek.

Plüssállatok
Már harmadszor fordul elő velem, hogy meglátok a járdán egy plüssállatot, amin látszik hogy frissen esett le, körbenézek és meglátok a távolban egy távolodó párt babakocsival és utánuk sietek, hogy hátha ők ejtették el a plüsst és mindháromszor bejött a tipp. Az első alkalommal azt gondoltam, hogy tuti nem azé a páré akit látok, mert egy nagy parkban voltam, de azoké volt, akik után mentem. A második alkalom egy boltban volt, és épp ment ki egy babakocsis pár, szóval adtam egy esélyt, hogy az övéké és tényleg. Most pedig már jó messze volt egy pár, végül vagy 200 métert futottam a rózsaszín elefánttal a kezemben, de most már nem is volt kétségem, hogy az övéké, mert úgy látszik ez az én szerepem az életben, hogy kisbabák elejtett játékait juttatom vissza a szüleiknek. Vicces.

Pakolás
Sokszor írtam már, hogy állandóan küzdök a lakásban a helyhiánnyal és igyekszem okosan pakolni és nem felhalmozni dolgokat, hogy minden elférjen anélkül, hogy zsúfolt érzetem lenne. Rosszul vagyok a zsúfolt helyektől, én nem tudnék olyan lakásban élni. Egyszer erre kérdezte a tesóm, hogy mert mekkora a lakásunk, hogy ez ilyen nehéz és mondtam, hogy 47 nm, erre ő így pff és az kicsi? A miénk 35 nm volt. Bosszantott ez a komment. Nem hasonlíthatja össze a mi otthonunkat azzal, ahol ők egyetem alatt laktak, miközben a cuccaik nagy részét a szülőknél tudták tárolni és csak az volt a lakásban, ami kellett. Nekünk meg a teljes életünk, a bicikliket és Jack snowboardját leszámítva, ebben a lakásban van, és ráadásul Jacknek olyan hobbijai vannak, amik sok cuccal járnak (teljes túrafelszerelés + packraft, evezők, 2 gördeszka, 4 gitár, erősítő, horgászfelszerelések, csak hogy a legnagyobbakat említsem). Ha mindent kipakolnánk egy teremben, szerintem el nem tudnánk képzelni, hogy fért el ennyi minden egy kis lakásban, és én büszke vagyok erre, mert sokat teszek azért, hogy a sok cucc ellenére viszonylag letisztult és tágas érzet legyen a lakásban.

Most ismét rendbe tettem pár problémás helyet. Az egyik az a konyhapolc volt, ahol a tárolóedényeket és palackokat tároltuk és itt mindig óriási káosz volt. Ezenkívül kitakarítottam az ágy alatt és elpakoltam oda a kültéri ülőgarnitúra nagy ülőpárnáit, a díszpárnákat meg a szekrényekbe. Megállapítottam, hogy van pár olyan függöny, takaró, ágynemű, párna amit sosem használunk. Ezeket egyszer ha lesz autónk, átvisszük Jack apjához, mert neki nagyon sok helye van. Egész nyáron az ágy végében voltak a párnák, csak napközben és jó időben tesszük ki őket. Így most olyan jó érzés a szabad tér. A mamám készítette ezt a rongyszőnyeget, a szüleim most hozták ki, szeretem itt az ágy végében.

A fürdőszoba-szekrényekből is kipakoltam mindent és átcsoportosítottam logikusabb módon, illetve rendeltem polctartó pöcköket (nem tudom mi a hivatalos neve) mert amióta beköltöztünk, az egyik szekrény polcainál hiányosak ezek a pöckök és most el is tört kettő, és sikerült elvileg találnom ugyanolyat a neten, de még nem érkeztek meg sajnos. Jack nevet rajtam, hogy hogy tudok így várni 4 darab pöcköt, de hát a káosz!! A káosz miatt, mert a nagy rendrakás vége az lett, hogy vissza sem tudom rakni a polcot, úgyhogy egyelőre rosszabb a helyzet, mint volt.

Harry Potter
Sikerült megszereznem svédül az összes Harry Pottert hangoskönyvben és már a második kötetet hallgatom, miután három nap alatt végighallgattam az elsőt. Annyira jóó. Már kicsit amúgy kiábrándultam a könyvekből és Rowlingból, mert eh, voltak hülyeségei, meg a könyvekben is sok a furcsaság felnőtt fejjel. De ahogy elkezdtem hallgatni, megfeledkeztem a negatívumokról és beszippantott a hangulat és a nosztalgia. Én azok közé tartozom, akik az első három könyv után az újabb kötetek megjelenését úgy várták, mint a messiást és a családban négyen olvastuk egyszerre a könyvet, és szinte összevesztünk rajta, vagyis be kellett osztani, hogy ki mikor és meddig olvashatja. Bár mire a 7. kötet kijött, addigra elmúlt a lelkesedésem, már nem is tudom miért, de azt nem is azonnal olvastam el. De az első köteteknek különösen nagy a nosztalgiája és szeretem a hangulatukat. 

Most már furcsa belegondolni, hogy a filmek előtt olvastam őket. Emlékszem, amikor anyukám mutatta nekem egy Nők Lapjában a fotót a három gyerekről, hogy ők fogják játszani a főszerepeket és egyidős vagyok velük és olyan érdekes volt, hogy azta, ők is gyerekek mint én, és eljátszhatják Harryt meg Hermionét meg Ront váááoooo. Egyetem alatt az angol, Stephen Fry-os verziót is végighallgattam és az is olyan jó volt. Először a filmeket nem szerettem túlzottan, de aztán a hangoskönyvek közben újranéztem azokat is, plusz megnéztem az összes fellelhető így készült, kulisszák mögötti és interjúvideót, és így beleláttam minden apró részletbe és gondos tervezésbe, és utána más szemmel néztem a filmekre. És most újra itt vagyok, csak svédül hallgatom, de a filmeket is újra fogom nézni.

A svéd fordítás elég lusta, a legtöbb névnek nincs is svéd verziója. De aztán meg Gilderoy Lockhart helyett Gyllenroy Lockman van... Pont ezt és pont így kellett megváltoztatni? Furcsa. Amúgy egy svéd színész olvassa fel, és jól játszik a hangokkal, de néha nem szimpi a hangsúlyozása vagy amilyen stílust ad egy-egy szereplőnek. Hagrid olyan, mint egy részeges bumburnyák, Draco és Dudley meg mindketten mint affektáló kislányok. Na de ez most a fő szórakozásom és nagyon élvezem. Néha elmegyek sétálni, hogy kimozduljak és közben is tudom hallgatni. A természet meg kezd a legszebbé válni az évben. Még pár nap és minden a legszebb színekben fog pompázni, de már most is alakul a helyzet.