bábszínházban

Van egy bábszínház Stockholmban, ahol babáknak való előadást is tartanak. Ősszel elfogytak a jegyek, de feliratkoztam, hogy kapjak értesítést az új időpontokról, így decemberben tudtam jegyet venni januárra. Nincs sok alkalom, max 15 fő vehet részt és elég népszerűek.

A hordozóban kellett vinnem Lokit, ami nem a kedvencem, mert elég nehéz vinni, és főleg most télen a kabáttal és több ruhával együtt macerás (a néhol csúszós utakról nem is beszélve). Már úgy megszoktam, hogy a babakocsit meg tudom pakolni mindenféle jóval, és a babakocsitáskában van minden, amire szükségem lehet, hogy amikor külön kell pakolni egy ilyen útra, akkor hirtelen nem is tudom, hogy mit vigyek.

Bemutattam a kasszánál a jegyemet, és azt mondta a nő, hogy mindjárt jön értünk egy színész. Húha, gondoltam, mi lesz itt? Magánshow, vagy miért kell külön kijönnie értünk valakinek? Megjelent egy fehér kezeslábasba öltözött, mezítlábas nő, és kérte hogy kövessük. Megkérdezte, hogy szeretnék-e kávét, teát és hogy mi a nevünk, majd bevezetett minket a hangulatos terembe és mondta, hogy foglaljunk helyet egy párnán. Behozta a kávémat, és bemutatta, hogy van a babának és felnőtteknek is való finomság a tálcán. Loki puffasztott kukoricát kapott, amit tőle szokatlan módon igazán visszafogottan evett. Közben sorra érkeztek a résztvevők, amíg tele nem lett a kis tér.

Lokinak volt egy kis összeomlása, amikor elfogyott a tálcánkról az összes pufi, de szerencsére ekkor el is kezdődött a műsor. Szóltak zenék vagy hangeffektek, és a két, egyforma ruhába öltözött nő mindig behozott valami érdekeset. Világító tárgyakat; átlátszó, színes állatokat, amiknek az árnyékát kivetítették; papírmasé figurákat amikkel báboztak; egy nagy selyemanyagot, amit fel-le mozgattak a fejünkre. Hol itt, hol ott bukkantak fel valami újdonsággal. Loki néha tágra nyílt szemekkel nézte, hogy mi történik, máskor kommentálta az eseményeket, de amikor kicsit laposabb volt a buli, akkor nyűgösködött. Egy ponton még ételt is felszolgáltak a gyerekeknek (banán- és avokádókrémes ostyalapot). 

Egynek jó volt, valami új, valami más, de nekem nem ér meg 11 ezer forintot. Amúgy is, ha elsétálok a szomszéd épülethez, ahol dolgozik a markoló, vagy odaállok egy forgalmas mozgólépcsőhöz, Loki legalább olyan jól szórakozik. De persze ezt nem így kell nézni. Mellesleg nekem felnőttként némelyik rész fura volt, de én sosem lelkesedtem az óriási méretű, eltúlzott jegyekkel rendelkező papírmasé fejekért. Horrorfilmbe illő számomra (a babák élvezték, volt aki még nevetett is). A legfurább az volt, amikor árnyakat hoztak létre zseblámpával, de olyanokat csináltak hogy az arcukra irányították a fényt és lassítva ki-be tették a szájukba a hüvelykujjukat, vagy épp a lábfejüket és a mozgó lábujjaikat mutogatták. Nem lehetett volna egyszerűen sast vagy kutyát mutatni? De persze lehet hogy a babáknak jobban tetszett ez a hüvelykujjszopós, lábujjmozgatós mutatvány.

Jack mondta, hogy lehet hogy majd ő is elviszi Lokit, amikor ő lesz vele otthon. Mondtam neki, hogy akkor készüljön fel, hogy tizenöt főből lehet hogy ő lesz az egyetlen pasi, és minden második nő ül és szoptat. De hát a svéd gyesen lévő apukák ilyen körökben mozognak, nekik ez business as usual kell hogy legyen.