vissza az usziba

Loki több mint egy hónapig nem uszizott, de szombaton végre visszatértünk. Kicsit érezhető is volt, hogy elszokott a víztől. Sajnos most 9:30-kor kezdődik az óránk, nem 9-kor. Mivel 6-kor kel, ezért reggel csak várakozunk, hogy indulhassunk, és mire végre elindulunk, ő már álmos. Ráadásul a családi részleg, ahova szeretünk bemenni óra előtt, 9-kor már dugig van, és nem annyira élvezhető.

Másnap kitaláltuk, hogy kora reggel visszamegyünk az usziba, mert mint megtudtuk, bármikor mehetünk a karkötőnkkel, nem csak az órára. Megnéztem tegnap, hogy mikor nyit, és reggel 7:40-kor elsőként gördültünk be a parkolóba. Nem is csoda, hogy elsők voltunk, mert mint kiderült, az uszoda 8 órakor nyit. Két balek. Én vagyok az egyik, aki bár megnéztem, hogy 8-kor nyit, a fejemben ez átváltott 7:30-ra, Jack meg a másik, mert habár ő emlékezett, hogy 8 órát mondtam, egészen addig, amíg oda nem értünk, rá se nézett az órára. Úgyhogy ültünk a kocsiban 7:40-kor egy nyűgös babával. Végül elmentünk tankolni, hogy legalább valamit csináljunk.

Jól elvoltunk a medencékben, 8:15-kor még csak mi voltunk a családi részlegen. Odakint nagy havazás volt, fehér volt a táj, mi meg bugyogtunk a jacuzziban. Ez jobb is, mint egy spa, mert oda általában nem vihető be kisgyerek. Loki gyorsan elaludt otthon, Jack finom tojásreggelit készített, frissen facsart mandarin- és vérnarancslével, és reggeli közben egy új svéd sorozatot néztünk. Egy pillanatra olyan volt a vasárnap reggelünk, mint a gyerek előtt. 

Vasárnaponként 1-re jár Jack edzésre, brazil jiu-jitsura, és mondta már párszor hogy bemehetek Lokival megnézni, hogy milyen. Úgyhogy kitaláltam, hogy most végre vele megyünk, bekukkantunk a terembe, utána szerzek semlát, és hazamegyek. Jó volt látni a termet, és volt egy kedves srác a recepción, aki nagyon cuki volt Lokival, Loki azonnal kapcsolódott hozzá és nem volt megszeppenve. Mondta a srác, hogy az ő kislánya jövő vasárnap lesz 1 éves és mutatott róla videót is, hogy ő már milyen ügyesen áll egyedül. Amikor elkezdődött az óra, akkor láttam, hogy ő a tanár és feketeöves, Jack meg mondta hogy ő az egyik legnagyobb svéd bajnok a sportban. 

Nem sokáig voltam ott, útnak indultam Lokival a -5 fokban, hóesésben és fúvó szélben. 20 perces sétára volt a kávézó és a buszmegálló, félúton pedig beugrottam egy boltba. A bolt után már csak 10 percet kellett sétálni, de Loki teljesen kiborult. Visítva sírt, folyamatosan letépte és eldobálta a kesztyűit, én meg kétségbeesetten és jégcsappá fagyva próbáltam újra és újra ráadni. Közben siettem volna, hogy elérjem a 20 percenként járó buszt, mert úgy éreztem, nem élem túl, ha 20 percig kell várakoznom a hidegben. Loki közben ordított, én már azon rettegtem hogy azért sír annyira, mert kezdenek az ujjai fagyási sérüléseket szerezni, de hiába dugdostam be a kezeit a bundazsákba, folyton kivette őket onnan és csak sírt.

Bementem a kávézóba, legalább ott kicsit átmelegedhettünk, de itt Loki már sikítva sírt. Adtam neki egy tasakos gyümit, amit szinte egy lélegzetvétellel bepuszilt, majd még jobban fokozta az üvöltést, amikor rájött, hogy elfogyott. Szerencsére volt nálam egy másik is, amit kibontottam neki, miközben rendelni próbáltam, az emberek tülekedtek körülöttünk, és amikor elvettem Loki szájától a kaját, hogy például fizessek, akkor azonnal rázendített a fülsüketítő üvöltésre. Ráadásul azt mondta a nő, hogy kell egy kicsit várni a semlára, mert most készülnek. Dude, úgy nézek ki, mint aki tud várni?! De mire becsomagolta a csodálatos levain kenyeret, amit szintén vettem, már kész is lett a semla, úgyhogy legalább ez happy end lett. (És ennek köszönhetően a legpuhább, legomlósabb semlát kaptam, amit valaha ettem.)

Loki folytatta az üvöltést, én nem tudom mi baja volt, de bennem akkora feszültség volt, hogy azt hittem hogy kipukkan a fejem. Arra gondoltam, hogy az egész Magyarországra utazás közel sem volt annyira stresszes, mint az a bő egy óra hazáig, és minden lépésemmel megbántam az egészet. A buszon volt mellettünk egy hatalmas, gyönyörű afgán agár, de Loki ott is csak visított. Tudom, hogy nem érti, és nem direkt csinálja, de annyira mérges voltam rá, hogy üvölt a szerencsétlen kutya fülébe. Meg amúgy is mi baja van már, nem szokott ő ilyen lenni... Később is nehezen tudtam megakadályozni a sírást, pedig a kutyákat úgy szereti nézni. Csak szerintem nem is jött rá, hogy az a palackorrú, hatalmas lény is egy kutya. Később beszélgettem a gazdájával és Loki meg is simogatta a kutyust, amitől jobb kedve lett.

Hát szóval ez nem lett a legsikeresebb kiruccanás. Itthon Jack felszerelte végre a kerítést, amit úgy két hónapja vett. A konyhába tettük, hogy a konyha/étkező részről ne tudjon elmászkálni Loki máshová. Ezt Jack forszírozta, én féltem hogy elcsúnyítja a lakást és nem voltam benne biztos, hogy van szükségünk ilyenre, de most egyelőre tetszik. Nem rácsos, folyton ott lévő, kisajtós kerítés, hanem kihúzható, így például a konyhából nem is látszik, ha nincs kihúzva, és egyébként is elég szolid, aminek örülök. 

Az egyik szomszédtól kaptunk kölcsön fúrót, amit nehezen szereztünk meg, mert a fickó többször eljátszotta, hogy azonnal válaszolt, hogy persze, adja, de amikor rákérdeztem, hogy mikor mehetünk érte, akkor meg eltűnt. Kínos volt, hiszen nem ismerjük, és nem köteles segíteni nekünk, mégis nógatnom kellett, hogy akkor mikor, meg mi van már... Karácsony előtt még forralt bort vettem neki köszönetként, de az már nem aktuális, úgyhogy most két kaparós sorsjegyet kap helyette. Egy harmadikat is vett Jack, azt meg én kaptam, és nyertem vele 60 koronát, úgyhogy szerintem a fickó semmit se fog nyerni az övével.