eltelt egy év

Terveztem írni éves összefoglalót, amit minden évben szoktam, illetve Loki első évéről is egy áttekintést, mivel azonban az ő első éve 5 nap híján lefedi az egész tavalyi évet, illetve nekem mondhatni saját életem és évem nem volt, hanem rajta keresztül éltem, ezért az ő első évét és az én tavalyi évemet nehéz lenne különválasztani.

Még az a szomorú dolog is történt, hogy az év felében abbahagytam a 7 vagy hány éve vezetett ötéves naplóm írását. Először még küzdöttem, és próbálgattam behozni a lemaradásaimat, de aztán feladtam, mert nem sikerült beépíteni a napjaimba. Ennek az is az oka, hogy habár biztos lettek volna említésre méltó események, a legtöbb nap mégis ugyanazoknak a feladatoknak az ismétléséről szólt, amit unalmas lejegyezni, és már két nappal később sem emlékszem rájuk, nemhogy hetekkel később. Azért most az új évben hátha újrakezdem (mondom ezt a 13. napon úgy, hogy semmit se írtam eddig).

Szóval a tavalyi évben volt még öt nap, amikor nem voltam anya, aztán egy nap amikor szültem, a többiben pedig minden Lokiról szólt. Úgy tekintek vissza erre az évre, mint amikor egy hosszú hegymászás után megfordul az ember, és meglátja hogy milyen hatalmas távot tett meg, és mennyire pici a távolban a parkoló, ahonnan indult. Útközben mindig csak az orrom elé nézek és a következő lépést figyelem, ami lehet erőfeszítést nem igénylő, de lehet egy hatalmas lépés egy magas kőre, sáros terepen, meredek ösvényen, szakadó esőben rossz látáskörülmények között, lehet egyedül vagy barátokkal, szép tájakon vagy zord vidéken ésatöbbiésatöbbi. Mindig csak az adott helyzet és a következő pillanat létezik, legyen akármilyen is. De visszatekintve jobban látom, hogy mennyi nehéz pillanat volt és milyen messzire jutottam. 

Utólag azt mondom, hogy többet kellett volna pihennem és semmittenni, de amikor benne vagyok, akkor meg képtelen vagyok rá. Ebben valahogyan fejlődnöm kellene. Az év elején a lakással is sokat kellett még foglalkozni, hiszen csak négy hónapja laktunk itt, amikor megszületett Loki. Jöttek sokan babanézőbe is, mert egy csecsemőre mindenki kíváncsi. Miért kíváncsi mindenki annyira egy újszülöttre, aztán meg kb. senkit sem érdekel, amikor picit nagyobb lesz? 

Volt sok-sok elsőnk Lokival, első nyaralás, első repülés és ilyesmik. Mindenféle új akadályokat kellett megugranom, és mindegyik az anyasághoz kapcsolódott. Azért jár a piros pont, hogy egyszer sem ejtettük le, nem esett le ágyról vagy kanapéról és nem történt vele semmi ilyen ügyetlen, megelőzhető baleset. Jó, ennek alapnak kell lenni, de azért mégis jó érzés, hogy lehoztuk az első évet ilyenek nélkül, mert könnyen megtörténik a baj. Voltam vele Magyarországon, ami nagyon-nagyon jó volt. Ősszel elkezdtem több babás programra járni, úgy mint a magyar ringatóra, a nyitott oviba játszani és a babaúszásra. Az abszolút kedvencem ez utóbbi lett. Az első nyolc alkalomra egyedül jártam, a második nyolcra Jackkel. Szokásunkká vált az óra előtt 15-20 percig a családi részlegen lenni, ahol eljátszunk a 20 centis vízben Lokival vagy felváltva jacuzzizunk, ami nagyon feltölt. Várom, hogy folytatódjanak az órák.

Loki sok emberrel összehozott, például szorosabb lett a kapcsolatom apósommal, Jack nagybátyjáékkal és még anyósommal is találkoztam, már három alkalommal, míg előtte soha. A szüleim négyszer is ellátogattak hozzánk, az öcsém kétszer, a legidősebb bátyám is leszervezett egy Stockholmi utat a kétéves kislányukkal. Eljött a mamám, a keresztanyám és a legfiatalabb unokatesóm. Találkoztam három kollégámmal, ami nekem nagy szó, hogy átléptem azt a határvonalat, hogy munkán kívül is találkoztam velük. Lett két magyar babás ismerősöm is. Szóval ami a szociális részt illeti, abszolút nincs hiányérzetem. 

Jackkel a kapcsolatom még jobb lett, mint volt. Nem okozott semmiféle krízist a szülővé válás, inkább csak még közelebb hozott minket egymáshoz az, hogy lett egy közös érdeklődésünk és projektünk, a mi kis tamagocsink. Mindig van miről beszélnünk, van miért lelkesednünk, van mit megosztani egymással. Ha lehet, napról napra jobban rajong a kisfiáért, és szuper érzés hárman egy kis család lenni.

Loki rengeteget nőtt, fejlődött és változott, épp annyit, mint amennyit egy babának az első évében kell. És ahogy mondtam már, minden róla szólt. Újra és újra altatás, etetés, pelenkacsere, öltöztetés, levegőztetés, szórakoztatás. Ja még ami az évemben meghatározó volt, az a kevés és rossz minőségű alvás, illetve, hogy a 365 napból valószínűleg 300-ban ébren voltam már 6 előtt. Na jó, azért Jacknek köszönhetően sok hétvégén és szabadnapján aludhattam sokáig, de nem hiszem hogy Loki születése óta volt olyan, hogy akár 4 (vagy inkább 3) órát aludtam volna egyben.

A blogom idén már hat éves lesz, és gyakran nem tudom, mihez kezdjek vele. Hullámokban rám jön az, hogy minek írok, vagy elfog szorongás azzal kapcsolatban, hogy mennyi mindent megosztottam magamról az évek során, és legszívesebben letörölnék mindent. Az is furcsa érzés, hogy a statisztikában látom, hogy míg az olvasóim száma növekedik, a megjegyzések inkább ritkábbak, mint egy időben. Ezzel kapcsolatban is vegyesek az érzéseim, mert néha pont megkönnyebbülés, ha nem is érkezik megjegyzés egy poszthoz, mert akkor azt gondolok róla, amit csak akarok, ugyanakkor a sok néma olvasótól olyan érzésem van, mintha egyedül állnék egy tisztás közepén, és körülöttem a fák közül mindenhonnan világító szemek hada nézne és pislogna rám. Sokat gondolkozom a blogról, de nem nagyon jutok semmire. Talán ami hiányzik, az a nagyobb közösségi élet, ami pár éve jobban megvolt. Több aktív blogger és több társalgás. Mostanában haldoklónak érzem ezt az egészet és ez lehangoló. 

Ami még foglalkoztat, az az egészségem. Klasszikus újévi téma. Az elmúlt lassan két évben nem igazán figyeltem oda az étkezésre, először a terhesség, majd a szoptatás miatt többet is ettem, de az utóbbi időben kifejezetten érzem, hogy vissza kell térnem a régi, közel sem tökéletes, de számomra kielégítően egészséges étkezéshez. Főleg hogy már nem szoptatok, így 9 hónap terhesség és egy év szoptatás után végre csak az enyém a testem (retinolt is használhatok most már, hurrá). A súly nekem nem annyira számít, mint az, hogy az anno Caroline-nal, kemény munkával megszerzett izmocskáimnak már nyoma sincsen, hanem egy plötty bálnatest lettem. Legalábbis annak érzem magam, de két kolléganőm is azt mondta, hogy mintha nem is szültem volna. Amúgy ez igaz, én sem látok magamon semmi olyan drámai változást, amivel riogatni szokták a szülés álló nőket. Mostanában már sétálni sem lehet Lokival, mert 10 perc után elege van a babakocsiból, ami igazán sajnálatos, mert tök jók voltak a hosszú séták és hangoskönyvek. Szóval valamit változtatni kell, de a tervekről inkább egy évtervezős posztban, ha lesz olyan.

Na ez ilyen össze-vissza poszt lett, nem érzem az igazinak. A szokásos havi egy fotó helyett most Lokiról osztok meg havi egy fotót, ha már róla szólt minden. Ez volt a kis projektem, amivel sokat szöszmötöltem. Beszereztem a fehér bodykat, elkészítettem a fotót minden hónapban (kétszer nem tudtam 6-án), és a 7. hónaptól kezdve megküzdöttem a folyton elguruló-/szaladó vagy nyuszit megtámadó Lokival. Aztán még az összeállítással is sokat dolgoztam, mert a lényeg az lenne, hogy a nyuszit a méretarányhoz használom, mert csak úgy látszik reálisan a növekedés. Nem tökéletes a végeredmény, de én, aki elég maximalista vagyok, tökéletesen elégedett vagyok vele. Nemsokára a nyomtatott változatok is megérkeznek, magyar és svéd változatban, és remélem hogy papíron is jól néz ki. Sokáig el tudom nézegetni a változásokat, és biztos a nagy- és dédszülők is így lesznek ezzel.

A családnak meglepetés lesz. Eleinte még küldözgettem a hónapfotót, de aztán úgy éreztem, hogy nem különösebben érdekel senkit (egy barátnőmet leszámítva, aki ha nem küldtem, még rá is kérdezett, ami tök jólesett), és gondoltam hogy akkor legalább meglepetés lesz a végeredmény. A tesóm kérdezte egyszer, hogy amúgy én meddig tervezem készíteni ezeket a fotókat. Azt válaszoltam neki, hogy 18 éves koráig, és már keresem a szőröslábú kamaszokra való fehér bodykat, amivel megihlettem és ezt a fotót készíttette az AI-val. Nagyon vicces, de igazából megnyugodhat Loki, mert vége van a fotózásoknak.