2026. január 1.

a kecske bukása

Nem vagyok jó svédországi tudósító, mert a kecskéről sem emlékeztem volna meg, ha Dolly nem szól. Ennek az a szomorú oka van, hogy az ünnepek alatt, másfél héten át olyan vacakul voltam, hogy még a saját gyerekemmel vagy a karácsonnyal sem tudtam foglalkozni, nemhogy holmi kecskékkel, habár persze azért szembe jött velem a végzete mindenféle platformokon.

A kecske háttérsztorija itt.

Egy kis visszatekintő a 2020-as évekből:

2020: életben maradt
2021: december 17-én felgyújtották
2022: életben maradt
2023: a természet martaléka lett – madarak falták fel napról napra, és karácsonyra már csak egy horrorisztikus csontváz ácsorgott a téren
2024: életben maradt

Eljött a 2025, és békésen teltek az adventi napjai. Még a karácsonyt is megünnepelhette Gävle főterén, amikor egyszer csak végigsöpört a városon a Johannes nevű vihar, aki úgy döntött, hogy viszi magával a kecskét is. Így hát idén ismét csak az anyatermészet végzett a kecskével. Tényleg el van átkozva ez a szegény pára, hogy ha nem az emberek, akkor is valami keresztbe tesz neki. De tudjuk, hogy jövőre ismét büszkén és újult erővel fog karácsonyi hangulatot varázsolni nekünk.

6 megjegyzés:

  1. Remélem, már jobban vagy! Boldog 2026-ot!

    VálaszTörlés
  2. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  3. BUÉK, jó újra itt. Olvastam, hogy mennyi minden történt veled, nagyon gratulálok a kisfiadhoz!! :) December végén voltunk Stockholmban pár napot, gondoltam is rád akkor.. mondjuk ez a kecske nincs meg :D

    VálaszTörlés
  4. Boldog új évet, és Isten éltesse az egyéves kis Királyfit :)

    VálaszTörlés
  5. :D sajnálom, hogy így alakultak az ünnepek! Azért köszönjük, hogy írtál a kecskéről! 🥰

    VálaszTörlés
  6. Szegény kecske :(
    (K)

    VálaszTörlés