27

A szülők végül beadták a derekukat a gyerekek végtelen unszolására, és vettek egy kiskutyát, egy törpetacskót. Igazi kis úrikutya az úri otthonukban. A gyerekektől tudom, hogy 28 ezer korona, majdnem egymillió volt. Jó, mondjuk a fajtatiszta kutyák otthon is drágák, itt még drágábbak, úgyhogy lehet hogy ez standard ár. De azért vicces volt hallani, mert nekem a tacskó az ultimate "nénikutya" vagyis hogy vidéken minden második kertesháznál, minden idős néninél tacsi volt gyerekkoromban, és hát kétlem, hogy a nénik egymillióért vették volna őket.

Ez egy cuki, aranyos és szép kutya, de nem a legnagyobb ész, meg kell hagyni. De azért szerettem ezt a kis dögöt, és tuti hogy ha találkoznék vele, megismerne és bepisilne az örömtől, mert ő is nagyon szeretett engem. Mikor tavaly visszamentem hozzájuk, tényleg bepisilt, azért írom ezt. Ahogy az lenni szokott, a gyerekek kezdeti lelkesedése elmúlt, és nyűgnek tartották levinni pisilni, és a legtöbbször az én nyakamba szakadt ez a felelősség. Később lett a kutyának saját gondozója, egy tündéri, nyugdíjas, igazi kutya- és állatszerető néni személyében, aki az utca végében lakott. Reggel elvitték hozzá a kutyust és ő csak este 7-kor hozta vissza. A gyerekeket annyira nem érdekelte a kutya és annyira lusták voltak, hogy még arra sem voltak a legtöbbször hajlandóak, hogy mikor becsönget a néni 7-kor, hogy meghozta a kutyát, lemenjenek érte. Lifttel. Szóval ez nem olyan szép dolog, de szerintem lehetett tudni hogy ez lesz. Mindenesetre én, a szülők és a néni legalább szerettük a kutyát, és persze a gyerekek is, csak épp a vele járó feladatokat nem.