A téli szünetben nem kellett dolgoznom, a gyerekek is valahol nyaraltak (úgy emlékszem Marokkóban). De a téli szünet után ismét mentem hozzájuk, és vittem nekik utókarácsonyi ajándékot. Eleinte olyan voltam, mint a szüleim, mikor én voltam gyerek, hogy értelmes játékokat vettem nekik, nem hülyeségeket. Ez a játék a képen a Rush Hour, ami jó kis agytorna és egyedül játszható. Van egy tábla, amire fel kell pakolni autókat az adott szint (kártya) szerint, és az autók jobbra-balra, fel-le tologatásával ki kell állni a parkolóból a piros autóval. A pályák egyre nehezednek. Vannak gyerekek, akik szeretik ezt a játékot és az egész nehéz pályákat is megcsinálják, de ennek a kettőnek nem igazán jött be. Később próbáltam inkább ha hülyeséget is, de olyan dolgot venni, amit valóban élveznek. Többször vettem nekik például Harry Potteres mindenízű drazsét, amit mindig nagyon élveztek. Ahogy írtam, sokszor sütöttünk, például fahéjas csigát, muffint, magyar palacsintát, egyszerű svéd csokigolyót, Luca napi kalácsot, egyszer pogácsát is, csokis cookie-t, brownie-t, ilyesmiket.
Ma egyszerre végigolvastam, amit eddig novemberben írtál, annyira jók ezek a kis visszaemlékezések!
VálaszTörlésJuj, köszi 🧡
TörlésMennyire más típusú hajuk van a gyerekeknek!! Azért remélem, tudatában volt a család annak, h micsoda szerencséjük volt veled! ❤️
VálaszTörlésEgy kérdés: még mindig angolul beszéltek egymással Jackkel?
Milyen érdekes megfigyelés, de igazad van. Végül is kívül-belül egész eltérő a két fiú. Egyik szebb volt mint a másik, de más kinézet és személyiség. Mondjuk az első képen akkor ébredtek, úgyhogy ez a kóci haja a nagynak :)
TörlésKedves tőled, hogy így gondolod. Ez az érzés kölcsönös volt. Szerintem nem lehet megmondani hogy kinek volt nagyobb szerencséje kivel, de ezt én is és az anyuka is kifejeztük és mindketten tudtuk, hogy nagyon szeretjük egymást
Igen, angolul :) Ezen gondolkoztam egyébként, és arra jutottam hogy nincs ebben semmi furcsa, mert mikor megismerkedtünk egy harmadik országban, egyikünk sem beszélte a másik nyelvét, és az angol volt a mi nyelvünk. Azon, azzal ismertük meg egymást és beszéltünk évekig, miközben nekem lassacskán fejlődött a svédem. Most már elnavigálok a svéddel de közel sem vagyok olyan szinten, mint angolból, meg hát nem az a mi nyelvünk.
Az szuper, hogy bármikor megkérdezhetem tőle mi mit jelent, hogy mondják, de az kevésbé szuper hogy ha svédül beszélek vele vagy angol mondatban mondok egyetlen svéd szót, akkor kijavít :) Mármint persze az is tanulás, de amikor épp csak mondanék valamit ő pedig kijavít, az idegesítő tud lenni. Főleg mikor a kiejtésem (hangsúlyt) javítja ki és még akarja is hogy ismételjem meg helyesen a szót... volt hogy össze is vesztünk ilyenen, mert én szerintem nem az a lényeg, és hagyjon békén, szerinte meg szuper tanulási alkalom, és nem érti miért esik nehezemre megismételni egy szót :D
Angolból egy szinten vagyunk, mindkettőnknek idegen nyelv, így abban egyenlőség van
De nem mondom hogy örökre így lesz, lehet hogy sok-sok év múlva majd már svédül fogunk beszélni. Végül is az anyukája finn, és fiatalkorában költözött ide. Jack finn oviba járt itt és teljesen finn(ek) volt(ak) de most már mindig svédül beszél Jackkel.
Nálatok nem volt vagy van ilyen egyenlőtlenség, vagy te olyan jól beszélsz franciául hogy nincs probléma? (Vagy a te férjed nem ekkora nyelvnáci és el tudja nézni a hibáidat? 😀)
Koszi!!!
TörlésTobb párt is ismerek, ahol menet kozben váltottak nyelvet. Majd ird meg milyen, ha esetleg nalatok is ez lesz a helyzet.
Az en férjem is kijavit, rémes :)) a fiam meg a himnemu-nonemu tévesztéseimet javitja k folyton. Igyjártam!! :)