gyakhelykeresés

Ezt június 21-én írtam:
A suliról nem sokat írtam mostanság, de most nyári szünetem is van, illetve az utolsó kurzuson nem igazán voltam túl aktív, de nem is arra épült, ami engem kifejezetten érdekel. Az egyetlen, ami már az év eleje óta (sőt amióta a képzés elkezdődött) foglalkoztat és stresszel, az az őszi, közel 6 hónap hosszú gyakorlat gondolata. Év elején összeírtam, hogy milyen terveim, célkitűzéseim, feladataim vannak 2022-re. Ebben a listában is a legnagyobb hangsúlyt a novemberben esedékes gyakorlat kapta, mert ezt tartottam az év legmeghatározóbb feladatának. Lehet, hogy eltúlzom a jelentőségét, de sorsfordítónak gondolom azt, hogy hol sikerül elvégeznem a gyakorlatot, mert a fél év hosszú idő, és ha jó helyre kerülök, akkor szerintem többet tanulhatok az idő alatt, mint a kétéves képzés maradék részében, és meg tudja alapozni azt, hogy milyen céghez tudok később bekerülni.

Nemcsak magamat stresszeltem ezzel, hanem a suli is folyton ezen pörgött, ami csak rátett egy lapáttal a dologra. Ahhoz képest, hogy a gyakorlat novembertől lesz, már február táján azzal jött a tanárunk, hogy már most is elkezdhetünk helyet keresni, mert minél előbb, annál jobb. Én mondjuk ezt nagyon korainak gondoltam. 9 hónap? Honnan tudnák már a cégek február-márciusban, hogy tudnak-e gyakornokot fogadni ősszel - gondoltam magamban, de ettől függetlenül kúszott fel rám az idegesség.

A gyakhelykeresés első időszakát azzal töltöttem, hogy nem csináltam semmit, csak halogattam a dolgot. Jellemző az rám, hogyha valami félelmetes feladat áll előttem, akkor ahelyett, hogy belevetném magam, hogy azzal is enyhítsek a stresszen, hogy mindent megteszek az ügy érdekében, inkább nem teszek meg abszulúte semmit. Azt hiszem ez azért van, mert amikor félek, hogy valami nem fog sikerülni, akkor inkább el sem kezdem, hiszen amit nem csinálok, az nem tud nem sikerülni. Mégiscsak jobb érzés ha azért nem kapok senkitől e-mailt, mert nem is küldtem senkinek, minthogy azért nem, mert egyszerűen leszarnak.

Eltelt a március és az áprilisből is egy jó darab, amikor végül az elutasítástól való félelmemet legyőzte az a félelem, hogy én leszek az egyetlen az osztályban, aki nem talál gyakorlati helyet. Ja, meg Jack is párszor beijesztett azzal, hogy én hogy gondolom, hogy még el sem kezdtem helyet keresni, hogy lesz így gyakhelyem, mire várok. Szóval összeszedtem minden bátorságomat, és elkezdtem keresgélni és jelentkezgetni.

A nehézséget az jelenti, hogy nemcsak nem segít a suli helyet találni, hanem általában nincsenek is meghirdetett helyek, tehát tulajdonképpen kopogtatni kell a cégek ajtaján, hogy helobeló, nem szeretnétek felvenni gyakornoknak? Első körben azt csináltam, hogy Jack segítségével írtam egy kb. 40 cégből álló listát olyan svéd cégekkel, amiket ismerek és/vagy használom a szolgáltatásukat, és mindegyiknek felmentem a karrieroldalára és megpróbáltam valamilyen módon kapcsolatba lépni velük. Ez nem volt túl sikeres, mert válaszra sem méltattak. Ezután stratégiát váltottam, az álláshirdetéseket kezdtem böngészni, és ahol volt megadva kontaktszemély annak írtam célzottan. Ha svédül volt a hirdetés, akkor svédül, ha angolul, akkor angolul. Így személyesen tudtam megszólítani e-mailben vagy LinkedInen valakit, ahelyett hogy csak egy személytelen üzenetet küldök, amit talán el sem olvas senki.

Eleinte félelmetes volt mindenféle emberkének ismeretlenül üzenetet küldeni és kisebbrendűségi érzésem volt, hogy mit jövök én ahhoz, hogy a kis CV-mel, nulla munkatapasztalatommal és kérésemmel/kérdésemmel zaklassam ezeket a bizonyára nagyon elfoglalt és nagyon fontos embereket. Egy idő után viszont elmúlt ez az érzés. Egyrészt azért, mert annyit elküldtem, hogy automatikussá vált a dolog, másrészt meg azért, mert kaptam néhány bár elutasító, mégis kedves választ, és senki sem válaszolt olyan módon, ami miatt azt éreztem, hogy én zaklatnám ezeket a nagy embereket (vagy hogy tényleg nagy emberek lennének). Arra is gondoltam, hogy végül is ingyen fogok dolgozni fél évig egy cégnek, és még ha tök béna is leszek az első 1-2 hónapban, egy idő után biztos beletanulok és értékes munkát fogok végezni, szóval ha nem kellek nekik, az az ő bajuk.

Van egy Excel-táblázatom, ahova vezetem, hogy melyik céghez kinél és mikor jelentkeztem és válaszoltak-e. 57 helyre jelentkeztem valamilyen módon és még 15 volt, ahol nézelődtem, de valami miatt nem jöttek szóba. Az 57 helyről 12 válaszolt, amiből 10 nemmel és 2 pozitívan. Az első pozitív válaszadó viszont eltűnt az első e-mail után. Végül is lehet, hogy még vissza fog térni, hiszen messze még a november, és megértem, ha nyáron nem azon gondolkoznak, hogy legyen-e gyakornokuk 5 hónap múlva. Sőt azt is megértem, ha senki semmilyen formában nem akar nyáron arra gondolni, hogy idén is lesz sötét, hideg november (én sem).

A másik pozitív válasz nagyon gyorsan történt. Pénteken írtam nekik, és hétfő reggel már 8-kor azt írták vissza, hogy továbbították az e-mailemet az illetékesnek, az illetékes pedig pár óra múlva írt is, hogy hallotta, hogy szeretnék gyakorlatra menni hozzájuk és beszéljünk valamikor a héten. Na hát ettől az e-mailtől alig bírtam türtőztetni magam izgalmamban és félelmemben, hogy ótejóég valaki komolyan válaszolt és beszélne is velem? Svédül?! Annyira belejöttem a robotikus e-mail-küldésbe, hogy arról már el is feledkeztem, hogy a cél az, hogy fel is vegyenek valahova, amihez pedig kell interjú meg ilyesmi. Mivel szerdán mentünk Koppenhágába, ezért megkérdeztem, hogy beszélhetnénk-e már másnap, amire azt írta a nő, hogy igen. Úgyhogy folytatódott a turbó izgulás, hogy másnap interjú svédül. Jackkel este svédül beszéltem és kicsit gyakoroltunk pár interjúkérdést.

Mindössze 15 percig tartott az interjú és egész elégedett voltam a svédemmel. Nemrég megvilágosodtam azzal kapcsolatban, hogy az egyetlen, aki arra koncentrál, hogy mit nem tudok és mit nem mondok, az én magam vagyok. Mindenki más csak azt hallja, amit mondok, nem azt, amit nem. Szóval ha el tudom mondani, amit akarok, még akkor is ha nem tökéletes nyelvtannal vagy néha egyszerűbb szót kell választanom vagy máshogy megfogalmazni, mint ahogyan magyarul vagy angolul tudnám, akkor azért olyan nagy baj nincsen. Ugyanakkor a beszéddel kapcsolatos önbizalmam, illetve a beszédkészségem is elég ingadozó. Vannak jó és rossz napjaim, de az interjú napja szerencsére egy jó nap volt.

Azt mondta a nő kedden, hogy még két emberrel beszél, de a héten válaszolni fog, hogy felvettek-e vagy nem. Koppenhágában szerintem napi 20-szor néztem meg, hogy kaptam-e e-mailt és csalódottan zártam a hetet péntek este, mivel nem kaptam semmit. Arra a következtetésre jutottam, hogy annak írt a héten, aki megkapta, a többiek pedig le vannak ejtve. Hétfőn teljesen el voltam szontyolodva, hogy hogy lesz nekem valaha gyakornoki helyem, megyünk Olaszországba, jön a július, amikor mindenki szabin van ésatöbbi ésatöbbi. Erre kedden felugrott egy üzenet a nőtől, hogy mehetek hozzájuk gyakorlatra ősszel. És akkor tűzijáték robbant az égen, pezsgőt locsoltak a dobogóról, megszólalt a himnusz, állva tapsolt a közönség... Vagy valami ilyesmi zajlott le bennem belül örömömben.

De komolyan már micsoda eksztázis. Hogy Stockholmban szereztem magamnak svéd nyelven svéd nyelvű gyakorlati helyet ráadásul egy nagy cégnél, aminek a nevét valószínűleg minden svéd ismeri. Hát ez ez ez hogy ez nem is lehet igaz. Hiába tudtam, hogy a sulinak része ez, valahogy mégsem tudtam elképzelni, hogy ez megtörténhet. Odavittem Jackhez a laptopomat és az orra alá dugtam, hogy légy szíves erősítsd meg, hogy ez tényleg az jelenti, hogy mehetek gyakornoknak. Ő pedig kedvesen, de kissé értetlenül bólintott, hogy igen, neki is nagyon úgy tűnik.

Amit most teszek hozzá: 

Egy kis hitetlenséggel ötvözött babonából nem akartam közzétenni ezt a bejegyzést, amíg nem vált bizonyossá a dolog, és ezek a svédek tényleg képesek egész júliusban szabin lenni, úgyhogy egy hónapja teljes csönd volt. Nem gondoltam, hogy ez rosszat jelent, de úgy voltam vele, hogy amíg nincs aláírva a suli által küldött szerződés, addig nem veszem biztosnak. A hétvégén persze többször eszembe jutott, hogy hétfőn augusztus, biztos visszajön szabiról a nő és majd írni fog. És pont így lett. Írt hogy eddig nyaralt és holnap majd intézi a sulis dokumentumokat, de amúgy nincs más teendőm novemberig, majd ősszel újra beszélünk.

Hát nagyon izgalmas az egész. Az különösen szuper, hogy a nyár elején meglett a hely, és nemhogy sötét felhőként árnyékolta be ez a feladat és bizonytalanság a nyaramat, hanem minden nap eszembe jutott, hogy megvan a gyakorlati helyem és nulla bűntudattal élvezhetem a nyarat. A városban járva-kelve látom néha a cég logóit és elfog az izgalom, hogy a leendő munkahelyem. Persze hogy milyen lesz, azt majd csak ott tudom meg, de én nagyon-nagyon örülök, hogy egy nagy és ismert helyre sikerült bekerülnöm, mert biztos sokat tudok majd tanulni, jól mutat az önéletrajzomon és mégsem valami pici start-up, akinek csak jól jön az ingyenmunka, de amúgy senki nem is ért a területemhez, hanem mindent nekem kell kitalálnom. Még pont három hónap van a kezdésig, három hét múlva pedig elkezdődik a második tanévem és lesz még egy kurzus a gyakorlat előtt.