otthon

Általában másfél hetekre szoktam hazamenni, de mivel előtte már a szüleimmel voltam, Jack szombaton indult a nagy útra és a keddi járat ment a legértelmesebb időpontban, ezért most csak öt napot voltam otthon. Hát sajnálom, hogy ez így jött ki, mert szomorú voltam visszajönni, de persze Jackkel jó volt ez a pár nap, és az sem lett volna jó, ha én jövök, ő meg már megy el. Azért volt olyan jó otthon, mert szombaton jött a tesóm és a felesége a két gyerekkel, vasárnap visszamentek Pestre, a gyerekek pedig péntekig nyaraltak a szüleimnél. Négy és két évesek, és most először volt, hogy jobban tudtam velük játszani és kicsit megismerni őket, mert máskor csak olyankor szoktam velük találkozni, hogy ott vannak a szüleik és a másik tesóim a barátnőkkel, esetleg a mamák is, szóval jut a két gyerekre fejenként 4-5 felnőtt, és ettől ők is kicsit túltelítődnek, én pedig nem annyira tudok vagy akarok érvényesülni, mert engem ismernek a legkevésbé. 

Na de most végre volt lehetőségem haverkodni velük és egyedül vagy a szüleimmel foglalkozni velük. És olyan cukik, hogy belehalok. Szóval tiszta szomi voltam, hogy el kellett jönnöm, és nem tudtam többet játszani velük, mert annyira szórakoztató volt velük. Egész héten folyton eszembe jutnak jelenetek, hogy miket mondtak, csináltak, hogy milyen kis cuksi fejük van és de jó volt velük. Két teljesen különböző személyiség ez a két gyerek, és még kinézetre is elég különbözők. Az unokahúgom a bátyámra hasonlít kívül-belül, az unokaöcsém pedig az anyjára. Az unokahúgom egy energiabomba, hangos, szervezkedő, pörög ezerrel és mindenről határozott, már-már túl határozott véleménye van (például ha nem abban a tálban kapja a tejbegrízt, amiben mindig, akkor balhé lesz). Egyik reggel én is felébredtem a kisebbel már 7 előtt, és anyukámmal hármasban teljes nyugalomban motyogtunk, iszogattuk a reggeli itókáinkat és csöndben beszélgettünk. Aztán felébredt a kisasszony és zengett tőle a ház, ahogyan páros lábbal ugrálva, minden landolását hangos, a reggeli csöndben szinte fülsüketítő erejű hangeffekttel kísérve bevonult a konyhába. Van egy kis kontraszt. A kisöccse pedig mint egy zen buddhista, nyugodt, csöndes és kiegyensúlyozott. Mindennel el tud motyogni vagy épp egy órán keresztül beszélgetni a pincelejáró aljában fekvő, elromlott ventilátorról. Mondjuk a nővérét természetesen mindenben, de mindenben utánozza és irtó cukik együtt. 

Sokat tudnék írni róluk, de úgysem lehet elmesélni vagy visszaadni a gyerekdolgokat. Megint megállapítottam és jólesett, hogy annak ellenére, hogy ritkán látnak, olyan barátságosak velem és tudnak rólam, mert a család szokott mesélni rólam is és minden rokonról. Az unokahúgom mondjuk megkérdezte hétfőn, hogy mikor megyek már haza, én pedig kérdeztem, hogy hova haza, hol lakom? Mire a kis pöttöm öccse a szomszéd házra mutatott, hogy ott. A nővére meg nevetve mondta, hogy neeem nem ott lakik, hanem Védországbaaan. És hol van Svédország, kérdeztem tőle. Az nagyon messze van, még innen és Németországnál is messzebb és te laksz a legmesszebb. Szóval tényleg tud a svédországi nagynéniről ezt-azt.

Nem kellett sokat várnia, mert sajnos másnap már mentem Védországba. Mivel mostanában annyi gond van a repüléssel, gondoltam arra, hogy lesz esetleg valami probléma az én gépemmel is, és titkon azt kívántam, hogy bárcsak törölnék a járatot és emiatt egy kicsit még maradhatnék. De nem törölték, úgyhogy kedden apukám elvitt a reptérre. Vett nekem megint rejtvényújságot. Aztán álltunk a kapunál és nem akartam még bemenni. Többször is megnéztem a járatom státuszát, de nem késett, így végül átmentem a kapun és apukám addig állt ott, amíg már nem láttuk egymást, nekem meg úgy kellett sírnom. Olyan szomorú voltam. És pár percre rá kiírták, hogy másfél órát késik a gépem. Olyan szomorú voltam. Apukám már úton volt hazafelé, pedig várhattunk volna együtt is, de ott voltam egyedül a senki földjén, se nem otthon, se nem itthon és ez a legmagányosabb érzés. Mindig olyan nehéz ez a váltás. Mindkét helyen olyan jó, mindkét hely az otthonom, mindkét helyen úgy szeretnek és úgy szeretek, de nem tudok egyszerre két helyen lenni és nehéz. De aztán mikor végre hazaértem, Jack úgy várt már és jó volt megérkezni. Drága Jack, aki miatt minden megéri.