olasz esküvő

Lezajlott az év nagy eseménye, az olasz csizma sarkában megrendezett olasz-svéd esküvő. Jack egyik svéd barátjának olasz barátnője, most már felesége van, aki Ostuni városból származik, és az esküvő ennek közelében, egy olasz birtokon, egy négycsillagos hotelkomplexusban került megrendezésre. Nagyjából 100 vendég volt az eseményen, akik nagy része a szálláson szállt meg, így már déltől kezdett megtelni a csodálatos helyszín svéd és olasz vendégekkel. Mi csak 3 előtt érkeztünk, de szerencsére még volt időnk csobbanni egyet a medencében, mielőtt lezárták a készülődések miatt. A szállás egyszerűen csodálatos volt. Ez oázis a forró, kopár Salentoban. Nagy medence, zöld fű, gyönyörű növényzet, suhanó gyíkok és fecskék, amik legalább annyira élvezik a medence vízét, mint az emberek, és folyton ott cikáznak körülötte, bele-bele kóstolva a vízbe. A szoba hatalmas, kényelmes, nagy ággyal, fotellel, szuper légkondival, tágas fürdőszobával és egy nagy zárt erkéllyel, ahol két kényelmes kültéri fotel és vízesésszerű zuhanyzó is van. 

A ceremónia 18:30-kor kezdődött. Aggódtunk a hőség miatt, de szerencsére már fél 7 körül is elviselhető volt a hőmérséklet, később pedig kifejezetten kellemes idő lett. Ez az esküvői helyszín fantasztikus volt, mert bár egy helyen zajlott minden, összesen öt helyszínen voltak az esküvő különböző állomásai. Én eddig csak olyan esküvőn voltam, ahol a pár már a ceremónia előtt látja egymást, mert akkor tartanak fotózást, miközben a vendégek gyülekeznek az eseményre. Itt viszont valóban az "oltárnál" pillantotta meg először a vőlegény a menyasszonyt esküvői ruhában, és a ceremónia után, míg mi pezsgőztünk és kaptunk egy kis fingerfoodot, ők elmentek egy gyors fotózásra. 

A szertartást egy füves területen, fák alatt tartották, ahol a kabócák hangosan húzták a nótájukat a beszédek mellé. Ez a helyszín és elrendezés olyasmi volt, mint az amerikai filmekben szokott lenni. Fehér székeken ültek a vendégek, a pár egy szépen feldíszített kapu előtt állt és rózsaszirmok voltak a fűben. Élő zenekar játszotta a bevonuló zenét, Ed Sheeran Perfect c. számát hegedűn. Amikor kivonultak a Beatles I Want to Hold Your Hand c. számára, akkor is rózsaszín rózsaszirmokat szórtunk rájuk. A ceremónia szövegét olaszul és angolul is elmondta a szertartásvezető és a fogadalmakat angolul mondták. Voltak kis füzetek, amiben svédre és olaszra le volt fordítva az összes elhangzó szöveg. 

A szertartás után nem volt se hivatalos gratuláció, amikor libasorba áll a vendégsereg, és 100 ember mondja egymás után, hogy gratulálunk és puszi-puszi, illetve semmilyen közös fotózás nem volt. Mi átmentünk egy másik területre, ahol volt egy kis állófogadás proseccóval és kis falatkákkal. Sok ismerős volt, főleg Jacknek és ment a small talk Olaszországról, az olaszokról, a vezetésről és az addigi élményekről. Majd egyszer csak megindult a vendégsereg a vacsorahelyszín felé, ami ismét csak máshol volt. Nem volt ceremóniamester, vőfély meg semmi ilyesmi. Ott közben fel sem tűnt, de utólag belegondolva azt gondolom, hogy furcsa hogy semmilyen módon nem terelgették a tömeget, hogy legalább bemondanák, hogy fáradjunk a vacsorához, vagy foglaljunk most már helyet, menjünk át a desszerthez, lehet menni a kajához stb. Nem kell erre külön embert felvenni, akár a pár maga vagy valamelyik családtag vagy barát bemondhatott volna egy-egy ilyen infót. Valaki így is mindig tudta, hogy merre kell menni és mi történik, mert egy idő után mindig megindult a násznép valamerre, de szerintem jobb lett volna egy kis szervezettség. De hát Olaszországban vagyunk végül is, ne akarják már túl nagy szervezettséget.

Na mármost ez egy olasz esküvő volt, és hát a kaják. Úristen azok a kaják és amennyi kaja. Az a vicces, hogy mi azt beszéltük az asztalunknál, hogyha csakis a svédasztalos előétel-kánaán lett volna a vacsora, mi nemcsak hogy elégedettek lettünk volna, hanem azt mondjuk, hogy ez rengeteg és rengetegféle étel volt. De az csak a kezdet volt. Ez úgy volt, hogy különböző pultok, asztalok voltak, mindegyiknél 1-3 felszolgáló, akik vagy segítettek szedni, vagy helyben, frissen készítettek valamilyen finomságot. Volt carpaccio és tenger gyümölcsei saláták, kenyeres és focacciás asztal, sajtospult, "hentespult", sültek asztala és Puglia ízei - Puglia az a régió, ahol voltunk. De ezeket úgy kell elképzelni, hogy kategóriánként/asztalonként 10-20-féle fogás, étel. Csak sajtból volt annyi, hogy már azzal jól lehetett volna lakni, és úgy is hogy mi nem eszünk húst, meg sem tudtam kóstolni minden ételt, és eléggé tele lettem.

A terülj, terülj asztalkám előételek után jött még két főfogás, amit az asztalunknál szolgáltak fel a pincérek. Az első fogás: lime-os fekete cappelletti skorpióhallal krémes burgonyaemulzión, tengerisün-péppel és mentával. Hát ezek a hozzávalók nem gyakran fordultak elő a menzán gyerekkoromban. Én azt sem tudtam, hogy a tengeri sünt megeszik... A második fogás pedig valami hal (nem tudom, hogy van-e magyar neve, angolul croaker) és avokádópesto kandírozott datterino paradicsommal, szerecsendióval és krokettel. 

A desszert pedig ismét az a kategória, hogy már csak azzal jól lehetett volna lakni. Gyümölcsös asztal, svédasztalos desszertválogatás és ezen felül az esküvői torta. De annyi és annyiféle volt a desszert, hogy még éhgyomorral sem tudtam volna mindent megkóstolni, nemhogy ennyi kaja után. Öt nagy asztalnál álltak a pincérek, és szolgálták fel a különböző tortákat (asztalonként úgy háromféle), pohárkrémeket, süteményeket és még helyben is készítettek valami fánkféleséget. Elképesztő volt. Az esküvői torta háromemeletes és óriási volt, de érdekes módon az pont nem különösebben jött be nekem és az asztaltársaságunknak. Egyébként a desszertekhez újabb helyszínre, a medence mellé vonultunk, ahol ugyanúgy meg voltak terítve nagy kerek asztalok fehér abrosszal, mintha csak egy újabb vacsorahelyszínre érkeztünk volna.

A vacsora lassan zajlott és sok idő volt a fogások között, amikor élő zenekar játszott. Nekem nagyon tetszett a zenekar és a stílus, többen is voltak az együttesben, de három csaj volt a "főszereplő", akik énekeltek, trombitáltak, szaxofonoztak. Nagyon jól nyomták. Miközben játszottak, néha táncra perdült a násznép az asztalok között. A fogások között volt sok-sok beszéd. Nem vagyok szakértő a magyar esküvőkben, nem tudom hogy mennyire szokás beszédeket mondani, de szerintem közel sem annyira, mint amennyit ezen az esküvőn mondtak. Itt szerintem mindkét oldalról elhangzott úgy 5-5 beszéd. Rokonok és barátok mondtak beszédeket olaszul, svédül és angolul. A vőlegény apukája még énekelt is, sőt olaszul is felolvasta a beszédét. Fogalmam sincs, hogy mennyire tud olaszul vagy mennyire olvasta jól a beszédet, az látszott rajta hogy nagyon küzdött vele, de akkor is le a kalappal előtte, hogy vállalta ezt. Szóval beszédből sok volt, viszont maga az ifjú pár nem szerepelt semmit. Nem volt nyitótánc, nem mondtak beszédet, nem volt tulajdonképpen semmi, csak a háttérben megvoltak.

Ezenkívül a svédeknek is nagy napja volt, hiszen aznap volt midsommar, ami a svédek legeslegnagyobb és legkedveltebb ünnepe, ami sokkal nagyobb jelentőségű, mint a karácsony, a szilveszter vagy bármi más. Szóval azt hiszem nem csak mi sajnáltuk Jackkel, hogy lemaradtunk róla, de a svédek is, mert valaki hozott snapsot, ami mondjuk úgy, a svédek pálinkája és a midsommar elengedhetetlen itala. Minden asztalon állt egy üveg snaps kis felespoharakkal, és az egyik svéd elmondta a násznépnek, hogy ma van midsommar és röviden a tradíciókat. A svédek elénekelték az egyik elsőszámú ivósnótát, a Helan gårt, majd mindenki, beleértve az olaszokat is, lehúzott egy adag snapst. Később pedig az egyik midsommarfa körül táncolós nótát is előadták a "táncparkett" közepén ugrálva és táncolva. Nem tudom, az olaszok mit szólhattak ehhez, hogy miféle népek ezek a svédek, de szerintem tök jópofa volt. És még ezeken kívül volt egy kis előadás, a vőlegény három barátja előadott valami éneket, ami olyasmi volt, mint egy templomi ének. Nem tudom, hogy mi volt ez, de elég menőn előadták, meg nekem eleve nagy szó, ha valaki kiáll ennyi ember elé énekelni. Ahhoz képest, hogy a svédek maguknak valók és nem túl szociálisak, énekeltek, táncoltak és beszédeket mondtak. Jack azt mondta, hogy ezt az alkohol teszi.

Apropó, alkohol. Élesen látszott az olasz és svéd iváskultúra közötti különbség, ami úgy írható le, hogy az olaszoknak a minőség, a svédeknek pedig a mennyiség számít. Alkohol tekintetében szinte kizárólag bor volt a vacsorához, de a svédek sörözni és rövidezni szerettek volna és rendesen hangulatba kerülni, nemcsak a finom borokat szürcsölgetni. De alig tudtak sört szerezni és hát a snaps is elég hamar elfogyott. A nap végén, a desszertek és a torta után volt open bar egy megint csak újabb helyszínen, beltéren, ahol úgy 2 órán keresztül ment a buli és DJ játszott, és ott lehetett többféle italt is kérni. Igen, tehát miután lement a vacsora, a beszédek, befejezte a zenekar a zenét és a sütiket-tortákat is elfogyasztottuk, akkor jött a tánc és buli rész az épület egyik helyiségében. Elég jól ment a tánc, jó volt a hangulat, én is jól éreztem magam, de aztán úgy fél 2 körül arra lettem figyelmes, hogy már csak nagyjából 10 ember bulizik és mind svéd. Az olaszok mind eltűntek. Hát ennyire bírják a bulit, hogy fél 2-kor már kidőlnek? A svédek meg akkor kezdtek volna igazán bele, de 2-kor letekerte a DJ a zenét és bumm, vége volt a bulinak. Hát ez magyarként teljesen döbbenetes. 2-kor vége az egésznek és lehet menni aludni? De ez így volt. 

Összességében olyan volt az esküvő, mint ahogyan elképzeltem, és én egy varázslatos, gyönyörű, különleges és örök emlékként megmaradó csodaesküvőt képzeltem el. Persze fogalmam sem volt a részletekről, csak azt gondoltam, hogy biztos minden fantasztikus lesz, és ez így is volt. Örülök nagyon, hogy ott lehettem és hát annak is, hogy elmentünk annak ellenére, hogy sokba került és néha úgy voltunk vele, hogy kár volt beleegyezni. De pont úgy lett, ahogyan gondoltam, hogy végül szuper jól éreztük magunkat és se akkor, se azóta nem gondolunk a pénzre, hanem csakis az élmények számítanak és ez így is van jól.