Megszállták az otthonunkat az ezüstös pikkelykék. Ez egy lapos, picike ezüstszínű undi kis rovar, ami amúgy ártatlan, és nappal nem is látni, ezért nem sok vizet zavar, viszont néha csapdába esnek konyhai edényekben, és az szörnyű, amikor előveszek valamit, és van benne egy ezüsthal (ez az alternatív nevük). Brrr... Rendeltem ellenük cédrusolajat, mert állítólag az hatásos ellenük. Befújtam vele egy csomó helyet a lakásban, de nem hiszem, hogy megöli őket, maximum csak bemérgesednek, hogy büdi van. Ezenkívül csapdát is vettem, amit három helyen szekrények alá tettem. Ez egy kis karton "házikó", aminek ragacsos a talaja és van benne valami kutyakaja kinézetű darab. Gondolom valami, amit szeretnek, és odavonzza őket, aztán meg beleragadnak a csapdába. Az előbb megnéztem, és már be is gyűjtött párat a csapda. Undorító! Szégyellem, hogy beköltöztek hozzánk ezek a lények, mert tisztátlannak érzem a lakásunkat. Közben biztos nem így van. Ha valami ilyen kártevő egyszer befészkeli magát, akkor nehéz tőle megszabadulni. Olvastam, hogy ez a kis dög egyszerre vagy 60 tojást tesz le, úgyhogy nem egyszerű kiirtani.
Mindenesetre kedd délelőtt nagytakarításba kezdtem, mert állítólag a legjobban az segít ellenük, ha csillog-villog a lakás. Legjobb takarítási marketing ever. Elkezdtem az összes konyhafiókot kivenni, kipakolni és ecetes oldattal kitisztítani, mert annak a szagát is utálják (mint minden, szaglórendszerrel rendelkező élőlény a világon). Aztán eszembe jutott, hogy a sütőt még sosem húztuk ki, és biztos lefolyt ez-az az oldala és a szekrény közötti milliméteres résen. Szóval nekiálltam kihúzni a sütőt, és büszke is voltam magamra, hogy egyedül megoldom ezt a macerás munkát. Kihúztam húsz centire, benéztem mögé, és majdnem szívinfarktust kaptam, mert megláttam, hogy egy póktanya van a sütőnk mögött, pókhálórendszerrel, két darab döglött pókkal (vagy az levedlett bőr lehet??), és egy darab, de nagyon is élő keresztes pók méretű fekete szörnyeteggel. Eléggé pókfóbiás vagyok, és már attól libabőrös lettem, ahogy ezt leírtam.
Küldtem Jacknek egy képet a horrorról, és gondoltam, hogy majd beporszívózom a pókot, és kész. Aha, nyilván. Benéztem újra, és már nem volt ott a drága. Na akkor a szervezetem már maxon pörgött, bekapcsolt a fight of flight reakcióból határozottan a flight válasz. Nem részletezem hosszan a pókkal szembeni irreális és irreálisan hatalmas félelmemet, a történet vége az, hogy összepakoltam, és másfél órával korábban leléptem munkába, mint kellett volna. Otthagytam mindent Jacknek a kihúzott sütővel, a félredobott porszívóval és a felkapcsolt lámpával együtt, mert még annyira sem mertem a sütőhöz menni, hogy lekapcsoljam a világítást. Ciki, hogy ennyire félek a pókoktól és nem merek szembenézni ezzel a félelmemmel, de azért megpróbáltam. Mert egy adott ponton kirohant a sütő alól a szörnyeteg, és akkor visszahátráltam a porszívóhoz, a fegyveremhez, felvettem a harci állást és vártam, hogy újra jöjjön, de nem jött. És nincs az az isten, hogy én odamenjek a sütőhöz és elkezdjem rázogatni és lökdösni, hogy kiszaladjon újra alóla a dög. Egyébként jól járt így a pókanyó is, mert ha én bánok el vele, akkor a porszívóban végzi, de Jack kivitte, így kapott egy második esélyt. Pont a héten néztük az Alien c. dokumentumsorozat első és második részét, amelyben Sigourney Weaver alias Ripley egyedül megküzd az idegen bolygón élő hatalmas szörnyekkel, és biztatott is Jack, hogy legyek Ripley, és győzzem le a pókot, de hát nem.
Na jó, most nagyon igénytelen képet festettem a lakásunkról. Egyébként rend szokott lenni, és hetente takarítok. Nem tehetek róla, hogy a földszinten lakunk, és beköltöztek ezek a lények. A sütőt kihúzhattuk volna már legalább egyszer a két és fél év alatt, de nem jutott eszembe, hogy a lefolyt kaján kívül ilyen problémák is lehetnek. És még mentségemre szóljon az is, hogy amúgy egyetlen pókot sem láttam a lakásban. Se kaszásat, se kicsit, se nagyot. Soha. Mondtam is múltkoriban anyukámnak, hogy nekem ez olyan megnyugtató, hogy itt nem nagyon látok pókokat, nem úgy mint a Balaton környéki nyaralókban azok a kisebb egérméretűek. Másnap, amikor keresgéltem hallgatnivalót, az egyik pszichológiai témájú podcast legutolsó részének témája az irreális félelmek voltak, és pont egy pókfóbiás lány beszélt benne. Megtudtam a műsorból, hogy a legtöbb ilyen irreális félelem pár órás kezeléssel megoldható expozíciós terápiával! Oké, tök jó, de nem hiszem, hogy lenne elég motivációm ahhoz, hogy pókokat simogassak. Kérdezte Jack, mit csináltam volna, ha ő mondjuk egy hétig távol van. Szerintem vettem volna rovarölőt, beöltöztem volna védőfelszerelésbe, és kifújtam volna rá az egész dobozzal. Vagy megkérem a keménygyereknek kinéző felső szomszédot, hogy legyen szíves egy bajba jutott leányon segíteni. Képes lennék rá. Egy balatoni hotelben is megkértem a recepciós srácot, hogy jöjjön szépen eltávolítani a pókot a szobaajtóról, mert én szeretnék csak bemenni.
Múlt héten egyébként takarítás-továbbképzésen vettem részt a rezidencián. Ezt leszervezték nekem, merthogy nem vagyok hivatalos takarító, és biztos jól jön, ha elsajátítok pár tippet, trükköt. Tényleg jó volt, főleg hogy elég laza volt az egész. Kétszer 5 órára eljött egy csajszi egy takarító vállalattól, és velem együtt takarított. Ajánlott pár terméket és takarító eszközt, és mondott pár bennfentes tippet, ami jól jöhet. Például mindig takarítsak a kanapépárnák alatt/mellett, és nézzem meg, hogy nincs-e ott valami, mert gyakran beejtik az emberek a pénztárcát, telefont, távirányítót stb. és ha megtalálja az ügyfél azután, hogy takarítottak előtte, akkor elégedetlenek lesznek a takarítással. Mesélt pár sztorit, és a végére teljesen megutáltam a Gazdag Ember fajt. Attól még, hogy valakinek van pénze arra, hogy mással csináltassa a piszkos munkát, miért kell bunkónak lenni?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése