a nyúl viszi a puskát

Sötét, szürke, nyirkos őszi napok vannak. Tegnap viszont megtudtam, hogy nem kell mennem a gyerekekhez az őszi szünetben, így gyorsan kivettem a másik munkahelyen is azt a három napot, amikor dolgoznék, így hirtelen lett nekem is őszi szünetem. Jack is kivett két napot, béreltünk autót és szombattól keddig elutazunk egy kis házikóba 3 órányira Stockholmtól, a Vättern, Svédország második legnagyobb tava mellé. 

Most már minden nap azon izgulok, hogy meg kell mondanom a gyerekek anyukájának, hogy januártól tanulni tervezek, és fel szeretnék mondani az év végén. Az a baj, hogy sosem találkozom vele, és érződik rajta, hogy most extra elfoglalt. Jó lenne a szünet előtt mondani neki, de már csak két esélyem van. Mindenesetre szuper lesz, hogy januárban megint egy új korszak kezdődik, mint 2020 januárjában is az új munkával. 

Ma sikerült összevesznem a kisebbik, cuki gyerekkel. Ilyen sem sokszor volt. Kicsit sajnálom őt, mert az anyja hibája ez a konfliktus. Csütörtökönként jár tornára, de ebben az évben a nyolc alkalomból csak kétszer volt. Hol azért, mert beteg volt, hol azért, mert cserkészkedni ment helyette. Ma végre mehetett volna, de úgy tűnik, hogy az anyja felajánlotta neki, hogy nem kell mennie, ha nincs kedve. Lehet, hogy nem így volt, de abból amit írt nekem SMS-ben, és abból, amit a gyerek mondott, nekem így jött le. Én pedig ezt abszurdumnak tartom, hiszen az égadta világon semmi oka nincs, hogy ne menjen, tehát elhatároztam, hogy márpedig menni fog, és ha az anyja nem neveli kötelességtudásra, akkor majd én. Ja, persze. 

Már 3 után hívott, hogy a buszon ül, jön haza és süssünk délután sütit. Mondtam neki, hogy nem sütünk, hanem mész tornára, ő pedig nem értett velem egyet. Hazajött, és szó nélkül, a kabátját le nem vetve tüntetőleg bevonult a tévészobába. Amikor idő volt, közöltem vele, hogy induljunk, mire ő megint mondta, hogy nem megy. Én pedig kiosztottam, hogy márpedig nem fog egész délután mobilozni, miközben különórája van, ahol számítanak rá. Ő meg mondta, hogy épp azért mondta nekem, hogy süssünk (a kis ravasz). Erre én meg mondtam neki, hogy nem fogok vele sütögetni, csak azért, hogy ő ne menjen különórára. Ésatöbbi ésatöbbi. Hát nyerni nem nyertem, de azért sikerült jól megríkatni, már az is valami (viccelek - mármint tényleg sírt, az komoly, de az nem, hogy ezt eredménynek tartom).

Én meg kicsit vacilláltam, hogy mégiscsak én vagyok a nanny, és azért fizetnek, hogy a gyerekekkel foglalkozzak, de ha se különóra, se sütés, se semmi (épp főzni és vasalni sem kell ma), akkor mit szólnak este a szülők, hogy én cseteléssel és blogírással töltöttem a napom? Végül aztán túltettem magam a morális dilemmámon, hiszen nem a nyúl viszi a puskát.