Kicsit nyomott vagyok. Biztos covid (amúgy nem gondolom, de manapság ki az aki nem erre gondol bármilyen gyanús tünet esetén). Tegnap fáradt voltam, nem volt étvágyam, este pedig úgy éreztem, mintha betegség bujkálna bennem. Lehet, hogy csak őszi fáradság. Lehet, hogy egy kis megfázás. Lehet, hogy mindent beképzelek.
Kedden ocsmány idő volt, egész nap sötét szürkeség volt, és esett az eső. Jack elvitte az én bicajomat, amin van sárhányó (úri nevén sárvédő, de falun csak -hányó), mert mondtam neki, hogy úgysem biciklizem esőben. De amikor indulnom kellett, épp nem nagyon esett, és fájna kifizetni 72 koronát (~2500 Ft) az oda-vissza metróútra a koronaexpresszen, ahogy Jack hívja + belejöttem már a bicajozásba, és hiányzott volna, ha kimarad. Így hát előkotortam az ocsmány túrázós poncsónkat, ami egy franciaágy méterű kék zsák kapucnival. Halálosan szexi. Kapkodva készültem el, mert előtte még főztem is, és az utolsó pillanatban találtam ki, hogy biztosan tudok esőben is biciklizni. Izgultam amiatt is, hogy Jack biciklijét nem annyira ismerem, és lassabban tudok vele menni, meg az eső miatt is, így nagyon siettem, hogy legalább egy kicsit előbb elindulhassak.
A Jacknek szánt ebédmaradékot betettem egy műanyag dobozba, és kitettem a teraszra hűlni, de hogy ne feledkezzek meg róla, az ajtót is nyitva hagytam. Oké, poncsó, bukósisak, bicaj kiemelése a biciklirengetegből a tárolóban, és gyerünk. Egész jól ment, nem esett annyira. Olyan büszke voltam magamra, hogy az eső ellenére elindultam a 45 perces bicikliútra a rusnya poncsóban. Elképzeltem, hogy majd megérkezéskor küldök egy hősies szelfit Jacknek "det finns inget dåligt väder, bara dåliga kläder" aláírással. Vagyis a közkedvelt svéd mondással, miszerint nincs rossz idő, csak rossz öltözék. Aztán tíz perc után végigfutott rajtam a felismerés, hogy nem csak a kajáról, de még a nyitott ajtóról is megfeledkeztem, így jöttem el otthonról. Hirtelen elmúlt a büszkeségérzet, és pánikolva hívtam fel Jacket, hogy elmondjam neki, úgy jöttem el otthonról, hogy nyitva hagytam az ajtót, és már nincs időm visszamenni. Bicikliztem tovább, és sikerült megnyugodnom, mert egyrészt munkaidőben alig van valaki az épületben, másrészt belső udvarra néz a lakásunk, ahova csak az ott lakók járnak be, és egyfajta kerítésünk is van, tehát nem lehet bemenni. Más veszélylehetőség még az én profi szorongó képzelőerőmnek sem jutott eszébe, úgyhogy egészen megnyugodtam.Viszont mire megérkeztem, teljesen eláztam, mert az utolsó 15 percben nagyon esett, és mint kiderült, a poncsó sem a legjobb. A sárvédő nélküli első kerék pedig köpködte az arcomba az útról a sáros vizet. Huh de utáltam mindent. Mikor levettem a poncsót, láttam hogy a pólóm így is teljesen elázott. Kabátot nyilván nem vittem, mert hát az minek. Szóval míg az elhatározás ötös, a kivitelezésre egy gyenge kettest tudok magamnak adni.
De aztán ültem a meleg autóban, elmentem a kissrácért a suliba, jött az osztálytársa is, akit már három éve szállítok teniszre vele együtt. A gyerekekre mindig lehet számítani. Ők mindig tele vannak energiával, és mindig jókedvűek. Panaszkodtam neki egy sort az időjárásra, aztán viccelődtek az autóban, a rádió meg pont a kedvenc és egyben utált számukat adta be. Lalehtől a Det kommer bli bra. Az évzárójukra a suli ehhez csinált egy klipet. Én imádtam. Annyira vidám volt, és mindenki együtt énekelte a számot. Felhangosítottam, ők öltöztek a hátsó ülésen, és megjátszott utálatukat fejezték ki (hiszen ciki egy ilyen gyerekes számot szeretni), de aztán mind a hárman együtt énekeltük a refrént, miközben a gyönyörű Djurgården őszi színekbe öltözött fái közt vezettem szakadó esőben. És az élet ismét olyan volt, mint egy Volvo reklám film.
Hazafelé aztán még jobban eláztam, de akkor már nem zavart, mert tudtam, hogy beugorhatok a forró zuhany alá. Este megnéztük a Boratot, úgyhogy teljesen kikapcsolhattam az agyamat. És természetesen se az albérletnek, se a kajának nem lett baja a nyitott ajtó ellenére. Tudtam én, hogy det kommer bli bra, vagyis minden rendben lesz, ahogyan Laleh is énekli.
*ezt énekli Laleh a számban, szabad fordításban
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése