mi van?! költözünk?

Nem is tudom, hogy kezdjem ezt a sztorit, csak a címben lévő kérdésekkel tudom kifejezni az érzéseimet, de ahhoz is inkább csupa nagybetűt és jóval több írásjelet kellene használnom. Stresszesek ezek a napok most, miközben életünk – talán mondhatjuk úgy – legnagyobb döntését próbáljuk meghozni, Loki miatt mégsincs idő és lehetőség nyugodt körülmények között, megfontoltan átgondolni, beszélgetni róla. 

Kezdjük az elején. Az én szemszögömből nézve Jack egyik nap úgy ébredt fel, hogy nekünk vennünk kell saját lakást, és el kell költöznünk innen, de nagyon gyorsan. Én erre értetlenkedéssel, idegességgel, felháborodással és tagadással reagáltam. Kiakasztott, hogy mi ez az egész, honnan jött egyáltalán, miért beszél erről, én sehova nem akarok menni, hagyjon békén, ne küldözgesse nekem az isten háta mögötti házakat, meg se akarom nézni őket. Többször fagyos is lett a hangulat köztünk, mert ő mérges volt rám, hogy én nem is nézem meg a házait, nem veszem komolyan az egészet, én meg csak olyanokat tudtam mondani, hogy miért kellene komolyan vennem. Attól még, hogy ő kitalálja hirtelen, hogy el kell költöznünk, nekem miért kellene osztani ezeket a gondolatait, és hogy ő ugyanúgy nem veszi figyelembe az én nézeteimet és érzéseimet, vagyis hogy nem akarok elmenni innen.

Kicsit ugrunk az időben, és most ott tartunk, hogy úgy tűnik, veszünk egy házat egy isten háta mögötti helyen. A fenébe, hogy nekem nem sikerült papucsférjet nevelnem, mégis csak ő győzött. Na jó, nem. Nagyon remélem, hogy a józan ész győzött, de épp ez az, aminek a napokban a végére kell járnunk. És ez nehéz. Az a helyzet, hogy az albérletünk szinte tökéletes, és mindezidáig elnéztem az aprócska hibái fölött a sok-sok pozitívuma miatt. Amit Jack a mínusz tizedik naptól fogva gyűlöl, vagyis hogy az autópálya mellett van, hogy (szerinte, de talán tényleg így van) rossz itt a levegő és káros a folyamatos háttérzaj, valamint hogy nem lehet ablakot nyitni, mert annyira hangos az autópálya... Mindezek számomra most kezdtek zavaróvá válni. 

Nem csak az autópálya a probléma, hanem azzal együttvéve, hogy ez a lakás nagyon meleg. Nagyon. Itt volt például év elején a nagyon hideg tél, mi mégsem kapcsoltuk be a radiátorokat egyetlen nap sem. Soha, semelyiket, mert így is végig elég meleg volt, éjszakánként pedig túl meleg is. Nyáron meg mi van? Konstans 26-28 fok, akkor is, amikor odakint csak 20-22 fok van. Nem jön be a hűvös, soha nem hűl le a lakás. Két éven keresztül eltekintettem ettől, apró bosszúságnak vettem, de mostanra belátom azt, hogy ez azért több egy apró bosszúságnál. Nem lehet nyáron csokit venni, mert nem lehet tárolni ebben a hőségben. Hát mi ez, ha nem katasztrófa? 

A második pálfordulásom akkor volt, amikor a szüleimmel elmentünk körbenézni Loki bölcsijénél, ami az autópálya másik oldalán van. Mindhármunkat sokkolt, hogy mennyire hangos az autópálya az udvaron, pedig az egy vasárnap délelőtt volt, nem is egy nagyobb forgalmú napon. Lehangoló volt belegondolni, hogy ebben a folyamatos zajban fog játszani a gyerekem. Jack úgy fogalmazott, hogy ő nem akarja, hogy a kisfia az autópálya mellett nőjön fel, mint egy városi galamb.

A harmadik érv pedig az anyagiak. Belátom én is, hogy hülyedrága az albérletünk. A havi költségeink alacsonyabbak, hasonlóak vagy kicsivel lennének magasabbak (az aktuális kamattól függően), ha hitelt törlesztenénk, nem pedig "az ablakon dobnánk ki havonta a lakbért", ahogy mondani szokás. Cserébe pedig szép lassan egyre nagyobb részben lenne saját lakásunk, amit remélhetőleg egy napon majd haszonnal tudnánk eladni, és így még jobbat venni. Ilyen lehetőség nincs, ha albérletben lakunk.

Mindezek a gondolatok és érzések csak azután kezdtek el kialakulni bennem, hogy Jack végre mutatott olyan házat is, amitől nem futkosott a hideg a hátamon. Bár elsőre erről a házról sem akartam hallani, mert ez is messze van mindentől, de most mégis ott tartunk, hogy a vásárlás felé dől a mérleg nyelve. Egy ikerházról van szó egy 30 lakásos lakóparkban (?), amit még csak most építenek.

Előnyök

• újépítésű ház, így nem lennének felújítási, javítási költségek pár (remélhetőleg sok) évig
• 128 négyzetméter és ÖT szoba
• kategóriájában jó árban van
• a természet lágy ölén található, fákra néznek az ablakok; természeti rezervátum, nagy erdő és egy idilli tó mellett fekszik, ahol anno többször fürödtünk is
• lenne saját udvarunk, még ha kicsi is
• ingyenes parkolóhely (a mostani 50 ezer forintos havi díjjal szemben)
  
• közel a házhoz a buszmegálló

A legnagyobb hátránya, hogy messze van a várostól. Jack munkahelyére bő egy óra beérni három tömegközlekedési eszközzel, nekem forgalom nélkül 40 perc kocsival, de dugókkal egy-másfél óra, és dugók mindig lesznek. Ehhez a ponthoz mondjuk hozzátartozik, hogy nekem jelenleg csak heti egyszer kell bejárnom (csak ez ne változzon!), Jacknek pedig valószínűleg elfogadják, ha heti 2-3 alkalommal megy be a jelenlegi 4-5 helyett. De a barátaink és Jack apja is messze lenne tőlünk, és a reptér is a mostani fél óra helyett egy-másfél órára. Következő probléma, hogy nincs semmi szolgáltatás gyalogos távolságra. Se egy kisbolt, se bölcsi, se iskola, se posta vagy egy pizzeria. Kocsival 12-13 perc a legközelebbi bolt, a bölcsi/ovi és iskola 8 perc, busszal pedig 20 perc.

Igazából ennyi a fő hátránya. Amúgy apróságok vannak, úgy mint, hogy nincs biciklitároló (jelenlegi ismereteink szerint), hogy az alaprajz szerint a fönti egyik szobán nincs ajtó, mert fönti nappalinak tervezték, vagy hogy az udvar egy része (vagy az egész?) ferde, mert egy domb kezdődik ott. Továbbá zsákbamacskát kell vennünk, mert a házak még most épülnek, de már azelőtt el fogják adni őket, hogy meg lehetne nézni őket rendesen. Ez sajnos így megy az újépítésűekkel, a mostani albérletünk is zsákbamacska volt. 

A fő aggályom az, hogy elszigeteltek és magányosak lennénk ott. Ugyanakkor, amikor leírtam a távolságokat és a számokat, akkor belegondoltam abba, hogy a legtöbb ember így él, akár nagyvárosban, akár falun, hogy mindenért utazni kell. Talán nincs abban semmi, ha pár percet autózni kell az oviig, vagy ahelyett hogy 5 perc alatt elsétálok a Lidlbe egy-egy elfelejtett dologért, alaposabban meg kell tervezni a heti menüt, és gondoskodni a nagybevásárláskor arról, hogy semmi se maradjon ki. Azt is remélem, hogy ott a kis lakóparkban sok másik gyerek lenne, Lokinak lennének játszópajtijai és talán mi is összebarátkoznánk valakivel. Ezt bizonytalanul mondom, mert a mostani épületünkben is rengeteg kisgyerekes család lakik, de senkivel nem barátkoztunk össze.

Jack egyszerűen odáig van a gondolatért, hogy erdő és tó mellett élhessünk. Neki ez a minden, ő csakis ilyen ingatlanokat néz. Most már én is azon vagyok, hogy ha megkérdezem magamtól, hogy hol lenne Lokinak jobb az élete első 10 évében: autópálya mellett, egy városi közegben, vagy egy pici faluban egy természeti rezervátum közepén, akkor nem hiszem, hogy a jelenlegi lakhelyünket mondanám. És igazából én se vagyok nagyvárosi típus, főleg amióta Loki megszületett. Alig metrózom már, alig megyek a városba, és gyakran akkor is inkább rossz élmény, mint jó. Napjaim legnagyobb részét pedig otthon töltöm, így azt hiszem, fontosabb egy otthonosabb, szeretett otthon, mint hogy van-e bolt a közelben vagy nincs.

Persze ez a ház csak egyetlen opció, van még sok-sok más – gondoltam én. De mostanra már sok időt töltöttem az ingatlanoldalak böngészésével, Jack pedig még többet, és megállapítottam, hogy hacsak nem bukkan fel az a nigériai herceg, aki nekem ígérte a vagyonát, akkor a mi költségvetésünkből tényleg ez tűnik a legjobb lehetőségnek. Vagyis hát lehet választani aközött, hogy 128 négyzetméter udvarral egy erdőben, vagy 80-90 négyzetméter egy emeletes házban, de cserébe van sétatávolságra ovi, bolt és minden ami kell. És ez a nagy kérdés, amire nincs jó vagy rossz válasz, ez tényleg csak személyes ízlés és döntés kérdése. Mivel most úgy élünk ahogy, ezért nehéz elképzelnem a hétköznapjainkat egy teljesen más helyszínen, más életmóddal, de az nem jelenti azt, hogy ne lenne az is jó vagy még jobb. Én kisvárosban nőttem fel, ahol minden volt és mindenhova biciklivel mentem, szóval az is más, és abból sem tudok kiindulni.

Lesz ma egy kis happening az ingatlannál, amire Jack elmegy. Mi már kedden elmentünk megnézni a környéket, és hát épp a legjobb arcát mutatta, hiszen meleg nyár van, gyönyörű a természet, a játszótéren játszottak a gyerekek, teniszeztek a pályán, a strandolók pedig törölközőben és papucsban slattyogtak a vízhez. Szóval tiszta idill és üdülőhely feeling volt az egész. Novemberben igazán más benyomásom lett volna a helyről. A házakat még csak most építik, úgyhogy ma sem leszünk sokkal okosabbak, de legalább be lehet menni az építkezési területre, illetve minden kérdésre válaszolnak. Gondolkodási időnk körülbelül egy hét van (amiből már csak pár nap maradt) ugyanis már lefoglaltuk az egyik házat, miután megtudtuk, hogy a 20 ikerházból máris elment 8. Ekkor idegesek lettünk, mert ha tényleg ide költöznénk, akkor az erdő és nem az út melletti oldalon szeretnénk lakni. A foglalás még nem végleges, de nem sokáig tartják nekünk a házat anélkül, hogy aláírnánk egy előzetes szerződést, aminek a felbontása másfél millió forint lenne, úgyhogy azért azt jó lenne nem bejátszani.

Úgyhogy kb. most ez van. A legrosszabb, hogy ilyen gyorsan, kapkodva kell meghozni egy ekkora döntést. De mindig ez van a lakásvásárlással, mert a nagyon jókat hamar el szokták vinni, úgyhogy ha nem ezt vennénk meg, valószínűleg akkor is stresszes és nehéz lenne a döntés. Én azt hiszem, hogy már úgy 90%-ban eldöntöttem, hogy költözünk, de majd Jack ma megnézi az udvart és tovább tájékozódik, és meglátom, olyanokat hall-e, ami megerősíti a döntésben, vagy ami elbizonytalanítja.