utolsó napok norrlandon

Szerdára nem kecsegtettek minket semmi jóval az időjósok, csak 13 fokkal és egésznapos esővel. Két rövid sétát ejtettünk meg, esőben nem volt kedvünk többhez. A másodiknál is leginkább ültünk a fedett pihenő alatt és beszélgettünk. Utána nagybevásárlás, tankolás, vissza haza és főzés.

Csütörtökön bár hideg, 12 fok várt minket, esni legalább nem esett. Felmentünk a felvonóval a Funäsdalen-hegyre, majd lefelé nagyjából 8 kilométeres úton jöttünk le. Jó volt ez a séta is, de szinte végig vizes, latyakos, saras volt az út, ezért lassan totyogtam, hogy ne essek el (és lehetőleg minél később ázzon be a cipőm).

Végül eljött a péntek, az utolsó napunk ezen a környéken, és természetesen a hét végére megérkezett a jó idő is. Csodaszép időt ígértek erre a napra, így Jack egy nagyobb, hegyi túrát javasolt a Ramundberg hegyen. Ő kiskorában többször volt ezen a helyen a nagymamájával síelni. Tök cuki, hogy a 70-valahány éves nagymamája vitte a kisunokáját síelni. Ez a túra épp abból a sífaluból indult, ahol gyerekként Jack többször járt, úgyhogy nosztalgikus volt neki, és sok mindenre emlékezett is, hiába csak télen látta ezt a tájat. 

Szuper volt ez a túra, az első szakaszon régi réz- és vasércbányák mellett is elhalad, amik az 1600–1800-as évek között üzemeltek. Ezek "ajtaja" nyitva áll, és kalandos kedvűek saját felelősségre bemehetnek. Azt nem tudom, hogy meddig lehet bemenni, mert én még vezetéssel sem szeretek bányát és barlangot látogatni, úgyhogy én csak bekukkantottam és mentünk tovább.

netes fotó. gollammal nem találkoztunk

A hegy tetején, félúton van egy faház, amiben generációk óta gofrizó működik. Nem tudom egyébként, hogy honnan jön az, hogy itt északon a gofri ilyen népszerű eledel. Csodás kis világ tárult elénk hangulatos házakkal és a gofriműhellyel. Odafent se áram, se víz nincsen. A vizet a tisztavízű patakból merik, a gofrisütők alatt pedig igazi tűz lobogott. Én ilyet még nem is láttam, de a gofri finomabb volt, mint amit akárhol ettem, úgyhogy lehet a tűz az oka. Vagy csak fáradt voltam, és ezért finomabbnak érződött. 

Visszafelé semmi érdekes nem történt, csak egy szuper séta volt gyönyörű időben és jó hangulatban.

Másnap pedig sajna pakolhattunk, és indulhattunk hazafelé, de előbb még egy estét eltöltöttünk félúton. Mivel ezt az utat már többször megtettük, és mindig megálltunk oda- és visszafelé is, ezért sok helyen megszálltunk már a környéken. Igyekeztem új helyen, de olcsóbb szállást találni, és ismét nem hotelben, hanem vendégházban szálltunk meg. A képek alapján úgy tűnt, hogy több különálló épület is van és nagyobb a szállás. Ám amikor odaértünk, akkor kiderült, hogy a panziót egy házaspár üzemelteti, aki ráadásul ott is él ugyanabban a nagy házban. Nem szeretjük az ilyeneket. Olyan érzés volt, mintha valaki otthonában megkaptunk volna egy szobát. A házaspár ott ült az udvarban, ahogy pakoltunk be a kocsiból, és végig néztek minket. Reggelinél pedig egy kis helyiségben voltunk négy másik idegen emberrel, és elég kínos volt a légkör. Persze tudom, hogy ez a két ember mindent megtesz, hogy egy hangulatos és jövedelmező panziót üzemeltessen, és szívüket-lelküket beleteszik, ezért sosem írnék negatívat egy ilyen helyről a Bookingon, de ha tudtam volna, hogy ilyen szoros közelségben leszünk velük és a többi lakóval, akkor másik szállást választok.

Este a 25 percre lévő, majdnem a tengerparton fekvő Söderhamn településre mentünk. Hát ez nem volt egy nagy dobás, de most már ezt is láttuk. Hiába volt szombat este, teljes kihaltság volt. Ettünk azért egy jó hambit, és mindenütt nagyon szép virágok voltak a városban, ezt megállapítottam pozitívumként, de más nem fog megmaradni ebből a helyből.