2024. január 21.

skincare

Írok akkor termékekről, amiket használok és szeretek, vagy próbáltam és van róla véleményem. Akit érdekel ez a téma, annak ajánlom Luna posztját is, mert tök jó termékekről és márkákról írt, és hozzáértőbben mint én. Ahogy írtam, az én megmentőm arcápolás témában a Skinsmart oldal. Vettem már és veszek drágább terméket is, ha jókat olvasok róla, de alapvetően igyekszem a pénztárcabarát termékeket keresni, és ezért is örülök annak, hogy Svédországban kaphatók a magyar Geek & Gorgeous márka termékei. Egyrészt mert ezek olcsók, de minőségiek, másrészt pedig mert a Skinsmart oldalon ezeket a termékeket ajánlják, így meg tudom venni pontosan azt, amit írnak és nem kell elolvasnom száz értékelést és nyomozni, hogy melyik krémmel tudnám elérni ugyanazt a hatást, mint egy 30 ezer forintossal. 

Gondoltam készítek egy ilyen fotót illusztrációnak az én fürdőszobaszekrényemről. Én azt hittem, hogy nem is használok sok terméket, de már ez is soknak tűnik, pedig ez nem is minden. Mint a függő aki hirtelen szembesül a problémájával... Mindeggggy. Elégedett vagyok a bőrömmel, amióta használom ezeket, és amúgy is alig veszek magamnak bármit is, legalább ennyit hadd engedjek meg magamnak (mondta a függő, tagadásban).

Én a pigmentfoltos rutint használom a Skinsmartról, mert ez az egész arcápolás azzal kezdődött nekem, hogy felfedeztem egy sötét foltot a fejemen. Akkor még nem is tudtam ilyenekről, hogy pigmentfoltok vagy fényvédelem. Azt nem mondom, hogy eltűnt a folt, bár lehet hogy világosodott, mindenesetre azzal nyugtatom magam, hogy biztos sötétedett volna, ha nem veszem kézbe a dolgokat. Nem néztem másfajta rutint, mivel ez bevált és a legtöbb termék több mindenre is jó, és összességében jobb lett a bőröm, úgyhogy nem variálok túl sokat. A bőröm típusa azt hiszem zsíros, vízhiányos (ez utóbbit az esküvői sminkes mondta, neki elhiszem, mert kozmetikus is).

Arclemosó
CeraVe: Foaming Cleanser
Mint sokan mások, én is felfedeztem és kedvelem a CeraVe termékeit, mert olcsók és jók. Egy-két másik arclemosót is próbáltam, de többet nem akarok kísérletezni, amíg van egy színtelen, szagtalan, olcsó, minőségi, könnyen elérhető opció.

Fényvédő

Dr Ceuracle: Cica Regen Vegan Sun
Említettem már, hogy ezt a fényvédőt használom. Mintában kaptam egyszer, nekem bevált és azóta nem kísérleteztem többet, pedig jó lenne olcsóbb változat. Kaptam mintában Paula's Choice hidratálós fényvédőt is, ami szintén bejött, csak hát ugye az még drágább (60 ml 17 ezer forint).
Ezt a terméket is akkor veszem, mikor 20-25%-kal le van árazva.
Az a bajom a fényvédőkkel meg úgy általában ezekkel a termékekkel, hogy olyan drágák, és ha valami nem jön be, akkor 3-6 hónapig használjak valamit, ami nem jó? Vagy dobjam ki a tízezres terméket? Aztán megint egy újabb kísérlet, esetleg az se jó és akkor már eltelt egy év, és kettő terméket próbáltam ki. Tehát ezért nem kísérleteztem más fényvédővel, mert ez good enough. 

C-vitamin szérum
Geek & Gorgeous: C-Glow
Na a C-vitamin szérum a másik kategória, amiben csillagászati árú termékeket találni. Mint például a szekrényes fotón látható Eucerin Hyaluron-Filler Vitamin C Booster. Ami egyébként tévedésből került hozzám, konkrétan úgy hogy mikor megrendeltem ezt a G&G terméket, véletlenül azt a sokkal drágább és jobb Eucerin terméket küldték ki, így természetesen elhasználom azt is. 8 ml 5000 forint. És a C-vitamin ugye nem sokáig őrzi a hatását, ezért felbontás után 21 nap a lejárati ideje a terméknek. Szóval még azt sem lehet, hogy heti 1-2-szer használja az ember, hogy kitartson sokáig. Pedig egyébként csodás az a termék.
Tehát C-vitaminnal sem kísérleteztem, mert nem akartam 25 ezres termékeket venni. Maradt hát ez a low budget megoldás, amire az van írva, hogy 3 hónapig használható felbontás után, és a hűtőben tartom. Biztos azok a nagyon drága termékek mind sokkal jobbak, mint ez, mert ez kicsit ragadós, de azért bízom benne hogy a hatása ugyanaz (mivel sok terméket használok, ezért igazából nem tudom hogy önmagában használva melyiknek milyen lenne a hatása). De ha valakinek van bevált C-vitamin szérumja, még akkor is ha drágább, de szipiszupi, akkor pls mondjátok.

Azelainsav
The Ordinary: Azelaic Acid Suspension 10%
Skinsmartos ajánlás volt ez a termék, de nekem ez nem vált be. Olyan nekem ez a krém már frissen, mintha beszáradt volna. Sűrű, alig szívódik be és aztán darabos lesz. Ezért kerestem másik azelaint, és találtam szintén budget megoldásban a Q+A termékét, amiről jókat olvastam, viszont még nem próbáltam (mert előbb elhasználom ebből a maradékot, még ha nem a legjobb is).

AHA-sav
Geek & Gorgeous: Smooth Out
Ez egy "hámlasztó folyadék, ami azonnal üdébbé és ragyogóbbá teszi a bőrt, hosszabb távon pedig simítja a ráncokat, és elősegíti a bőr fiatalos, egészséges működését." Legalábbis ezt ígéri a márka. Ez a termék nekem bejött egyébként, egyedül annyi vele a problémám, hogy 100 milis kiszerelésben vettem, és ennyi nem fogyott el 8 hónap alatt, ami a lejárati ideje. De látom, van 30 milisben is, szóval azt kellett volna vennem.

Niacinamide
Geek & Gorgeous: B-Bomb
Ez meg elvileg "segít a pórusméret és az olajtermelés kiegyensúlyozásában és a zsírosodásra hajlamos bőr tipikus problémáin". Mondom, hogy én kenegetem ezeket, ahogy megírták az okosak, de egy terméket nem tudok kiemelni, hogy az a Szent Grál. Mindenesetre ennek a terméknek szeretem az állagát, mert gyorsan beszívódik, selymes, nem ragad.

Arbutin
The Ordinary Alpha Arbutin 2%
Ez is elvileg segít a foltok eltávolításában, világosítja a bőrt. Ez a szérum olyan mikor felviszem az arcomra, mintha maszkot képezne rajta. Szóval kicsit húzódik a bőröm, nem az igazi. De ezeket este használom, aztán még a hidratálót rákenem, szóval mindegy.

Retinol
Még csak nemrég kezdtem használni az első retinolomat, mikor végre elfogyott a Smooth Out. A Geek & Gorgeous A Game-jét heti kétszer, és egyelőre nagyon bejön a termék. 

Hidratáló

Na ebben még keresem az igazit. A fenti képen látható La Roche termék egész jó, illetve ez a koreai Laneige termék is csodálatos, csak ezt egy barátnőmtől kaptam és Svédországban nem igazán kapható ez a márka. Elhasználtam még egy Paula's Choice hidratálót is (Invisible Finish) de ennek nem éreztem az ár-érték arányát megfelelőnek. Nekem furi zselés volt az állaga.
Amit még használok heti egy-kétszer, az egy hidratáló maszk a svéd Idun Minerals márkától (ebben is van niacinamide és hialuronsav). Mivel ez maszk, ezért elég olajos, ragacsos. Elvileg le is lehetne mosni, de én nem mosom le, ebben alszom. Ezt a sminkes nő ajánlotta, hogy két nappal az esküvő előtt használjam, és mikor szombaton mentem, azt mondta hogy jobb is lett a bőröm tőle. 

Agyagmaszk
Elhasználtam a Paula's Choice agyagmaszkját. Nekem ez bejött, heti egy-kétszer használom, utána az Idun Minerals hidratáló maszkot teszem fel. De ezzel is szerettem volna kísérletezni, úgyhogy kerestem másik agyagmaszkot és végül megvettem egy Kiehl's terméket (még drágább márka, jaj nekem). Ezt még nem próbáltam, de kíváncsi vagyok rá.

Testápoló

Nekem a legnagyobb felfedezés skincare témában az volt, hogy létezik ez a csodatevő Paula's Choice AHA savas testápoló ami azt teszi a bőrrel, mint a többi termék az arcbőrrel, és puha, egyenletes lesz tőle a bőr. Imádom ezt a terméket. Igen, drága, de én csak heti 1-2 alkalommal használom és sokáig kitart. 
Mivel ez a testápoló savas, ezért kerestem kifejezetten hidratáló testápolót is. Most a Biotherm testápoló tejét használom. Ultragyorsan beszívódik, nem ragacsos, tetszik.

Kézkrém
Eddig mindig Neutrogenát használtam, nem variáltam, de kipróbáltam a CeraVe Reparative kézkrémjét és ezerszer jobb. Azonnal beszívódik, hidratál és nem ragacsos utána a kezem.

10 megjegyzés:

  1. Én is szembesültem a múltkor a kozmetikumaimmal, újra kellett gondolom az "én alig használok krémeket" mantrám. Viszont mennyire jó, hogy a Skinsmart már Svédországban is jelen van! A krémmániás Apolkának a szerelemprojektre volt, úgy drukkoltam neki, amikor elindította, hogy sikerüljön a vállalkozása.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mit is lehet tenni, ha egy alap rutinban ennyi hozzávaló van? Meg kell venni mind, hádde nem? :D és akkor az ember még hall erről meg arról... Mi lenne ha még foglalkoznék is a témával, úgy rendesen?! Akkor végképp mindent meg akarnék venni.

      A Skinsmart nincs jelen, csak a Geek & Gorgeous márka termékei kaphatók az egyik svéd gyógyszertárban/drogériában, online. De olvastam erről a csajról (Rácz Judit, azt nem tudtam hogy apolka volt a felhasználóneve) hogy ő hozta létre először a Krémmániát, ami szintén szuper oldal és ahhoz hasonlót külföldön nem ismerek, aztán a Skinsmartot és végül a Geek & Gorgeous márkát. Nagyon menő üzletember és szakember!

      Svédországban egy Skincity nevű oldal van (skincity.com) ami nagyon hasonlít egyébként a Skinsmartra (néha össze is keverem hogy melyik a magyar és melyik a svéd) kinézetre, tartalomra, termékekre és a filozófiájukban. De szerintem is szuper hogy a G&G termékek kaphatók itt is.

      Törlés
  2. Én bőrápolás meg kozmetikum témában semennyire nem vagyok otthon, viszont az autoimmun betegségem miatt pigmentációs foltokban egy kicsit igen, úgyhogy ideokoskodok egy kicsit, ha nem tetszik, nyugodtan hagyd figyelmen kívül. :))
    Nekem a fekete nadálytő tinktúra csodákat tett a pigmentfoltjaimmal, pedig az orvosok egyöntetűen azt mondták, hogy ezeket semmi nem fogja elhalványítani. Hátránya, hogy az állaga miatt nehéz használni, de biztos lehet könnyebben kezelhető fekete nadálytöves termékeket is szerezni, én ezt ajándékba kaptam, és végső kétségbeesésemben próbáltam ki. Állítólag még az édesgyökér nagyon jó természetes bőrfehérítő, de édesgyökér-tartalmú krémet még nem sikerült Magyarországon levadásznom, úgyhogy azt még nem próbáltam ki.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Úúú köszi az okoskodást (okosítást)!! Rá fogok keresni ezekre!

      Törlés
    2. Be tudnád linkelni, melyik ez a termék? És leírod azt is, hogy használod pontosan?

      Törlés
    3. Hú, hát ez nem egy konkrét termék, az egyik ismerősöm készít gyógynövény kivonatokat meg tinktúrákat, de nem eladásra, csak barátoknak. Tőle kaptam a fekete nadálytő tinktúrát is. A leghatékonyabbnak az bizonyult, ha rácsöpögtettem a kérdéses területre, és hagytam 1-2 percig állni. Sajnos ez nyilvánvaló okokból nem működik bárhol, úgyhogy a foltjaim nagy részénél fürdés után vattával kenegetem, ez kevésbé látványosan, de hoz eredményt.
      Nem tudom, hogy kereskedelmi forgalomban milyen cuccokat lehet kapni, lehet, hogy van nadálytöves krém, amit könnyebb használni, de annyira utálok a kismillió kozmetikai termék közt keresgélni, hogy ennek még nem jártam utána.

      Törlés
  3. Á szerintem ez normálisabb, nem kell egész nap a krémeket kenegetni, mint egyesek teszik :)

    VálaszTörlés
  4. De aranyos vagy, pedig egyáltalán nem is volt hozzáértő(bb) a posztom!! 😊 Mondhatni, tök laikus vagyok a témában. Pl. sokáig abszolút semmit nem kentem a fejemre, mert úgy voltam vele, hogy én nem akarok kemikáliákat kenni a bőrömre, de aztán ahogy elmúltam 25, és még mindig folyton volt valami problémám, beadtam a derekam. 😁 Nekem a kozmetikus segített, pedig bizti olcsóbb lett volna, ha megtalálom én is a Skinsmart oldalát, de a lényeg, hogy szerencsére nekem azóta nincs problémám a bőrömmel.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A kozmetikus azért jobb is mint a Skinsmart. Mégiscsak látja az arcod, bőröd és jobban ért hozzá. Én például a mai napig nem tudom tutira hogy milyen típusú a bőröm. Kíváncsi lennék hogy egy hozzáértő mit mondana, mert egyáltalán nem vagyok benne biztos hogy ugyanezeket a termékeket ajánlaná és biztosan tudna személyre szabott tanácsokat adni. De valóban az drágább és több utánajárást igényel, a Skinsmart meg egy gyors, de nem feltétlenül pontos megoldás.
      De az a lényeg, hogy te is, én is elégedettek vagyunk az eredménnyel :)

      Törlés
  5. Teljesen megértem, mert én is így voltam azelőtt hogy megjelent az a fránya folt. Pláne mikor Jacknek is feltűnt és megkérdezte mi az a homlokomon!! 😱 a hiúság nagy úr... most meg már nem tudom abbahagyni, mert félek, hogy romlásnak indulna a helyzet... esetleg legalább feladhatnék pár terméket.

    De szerintem sokkal több lány, nő van a való életben (nem az online térben) akit nem érdeklik ezek a dolgok, nem sminkelnek, nem érdekli őket a divat stb és ugyanolyan szépek, csinosak, ápoltak na meg persze ezer más tulajdonság van a külsőn kívül, nyilvánvalóan. Az interneten jobban szembeötlőek az ilyen témák.

    Ne szoruljon össze a szíved!! Inkább az legyen a reakciód, hogy jajistenem még egy szerencsétlen, aki bedőlt a fogyasztói társadalom legújabb ostoba trendjeinek :)) "Bezzeg a nagyanyáink idejében, hideg vízzel arcmosás reggel oszt kész!" :)

    VálaszTörlés