2024. január 14.

jó szokások

A téli szünet segített, hogy kiszakadjak a megszokottan ismétlődő hétköznapokból, és ezután kicsit újra tudjam kalibrálni a napjaimat. Vagyis a rendezetlen napok után motiváltabban tegyem rendszerezetté őket, ami egyébként is együtt szokott járni az évkezdéssel. Eddig sikerült is ideálisan tölteni a napjaimat, a jó szokásokat is belevéve.

Pingpong
Voltam pingpongozni Jackkel és fogunk is még menni. Most már nem jár a pingpong klubba, így újra tudok vele játszani. Azért is jött a pingpong, mert volt még a munkahelyi sportjuttatásomból 1600 koronám, ami eltűnt volna az év végén, ha nem használom fel valamire. Nem tudtam hirtelenjében, hogy mire is költhetném egyben ezt a sok pénzt, de szerencsére ezen a helyen át tudtam váltani 3 évig felhasználható ajándékutalványra. 

Séták és hangoskönyvek
Jött újra a kutty, úgyhogy nagyokat sétáltam vele. Szeretnék többet sétálni, növelni a napi átlag lépésszámomat. Nem úgy hogy külön elmegyek sétálni, csak azért hogy sétáljak, mert nekem az uncsi. De például a kutyával picivel hosszabb sétákra menni reggelente, anyukámmal telefonálás közben körbesétálni a tavat, a szerdai irodai napokat nem ellógni lustaságból, mert mikor bemegyek, akkor is megvan a 8-10 ezer lépés. 

Kutyasétáltatás közben pedig ha épp nincs új podcastrészem (mostanában nem sok van) akkor svédül fogok hangoskönyveket hallgatni. Ennek adok egy újabb próbát, mégpedig (ön)életrajzokkal, ugyanis a regények nem működtek, ahhoz túlságosan kell figyelni, nekem pedig sokszor elkalandozik a figyelmem. A svéd BookBeat alkalmazást használom, ahol az alap előfizetés csak 99 korona (kb. 3300 Ft) amiért havi 20 órát lehet hallgatni. Ez nekem elég is, de a premium előfizetés is csak 169 korona, és azzal havi 100 óra hallgatható. Mivel egy új könyv belekerül 200 koronába, ezek szuper árak. És a másik legjobb az alkalmazásban, hogy úgy váltogathatok a könyvek között, mint a Spotifyon a zenékben. Nem olyan mint az Audible, hogy egy könyv mellett kell lehorgonyozni.

Egyébként rákerestem, hogy otthon van-e ilyen alkalmazás, mert anyukám de talán még apukám is szeretné szerintem. Találtam egy Voiz nevűt, ahol sok könyv van, amiket ráadásul jó színészek, híres nevek olvasnak fel. Ez az alkalmazás viszont 6000 Ft havonta, ami picit drága, viszont korlátlan hallgatást biztosít, és végül is otthon is már 4-6 ezer forint egy új regény. Ismeritek, használtátok már ezt az alkalmazást? Vagy van más lehetőség magyar nyelvű hangoskönyvek hallgatásra? 

CGX app
Már rég írtam sportról, de nincs változás ezen a téren, mert amióta az egyik kedvenc bloggerem, E.D. megismertette velem Caroline Girvant, bő két éve én mással, máshogy nem is akarok edzeni. Mindig mondják, hogy meg kell találni a hozzád illő mozgásformát, és én megtaláltam. Az itthoni edzés is tökéletes számomra. Már nem lenne kedvem konditerembe menni. Bár tudom hogy megvannak az előnyei, de sokkal könnyebb idő hiányában nem elmenni a kondiba, míg egy 40 perces otthoni edzést nehezen magyarázok ki magamnak, hogy miért is nem teljesítem. Szóval ebből a szempontból is jó, meg amúgy is.

Erről a csajról sokat tudnék áradozni, de most mindenkit megkímélek ettől. Annyi vele kapcsolatban az update, hogy készített egy saját, fizetős alkalmazást. Én nem szeretem a változásokat, de őt nagyon tisztelem ezért a lépésért. Az ő követőtáborával simán megtehette volna, hogy havonta kitesz pár szponzorált videót, amivel hatalmas összegeket akaszt le, és innentől kezdve ebből él. Ahogyan rengeteg YouTube-os, influenszer és akár csak kisebb hírnévre szertett online személyiség teszi. De ő nem ezt az utat választotta, hanem önerőből, nagy munkával létrehozott egy valódi értéket és még a YouTube-tól is függetlenedett. 

Lényeg a lényeg, előfizettem az alkalmazására egy évre, szintén a munkahelyi juttatással, ami tök jó hogy erre is felhasználható. De egyébként a kb. 34 ezer forintos (itt 1000 korona, otthon nem tudom mennyi) éves előfizetés nem nagy összeg, ha egyéves kondibérlettel hasonlítom össze. A héten indult a legújabb programja, az Unleash, és gondoltam becsatlakozom, mert máskor is követtem így programját. Nekem ez motiváló, mert ha csak a saját tempómban haladok, akkor könnyebb kihagyni egy napot, aztán kettőt, aztán egy hetet. Az Unleash eddig nagyon tetszik, keményebb mint bármelyik eddigi programja. Persze a YouTube-csatornáján is van fent rengeteg program, szóval nem mondom, hogy szükség van az előfizetésre. Ugyanakkor sajnos magamon azt láttam, hogy kevésbé volt kedvem a régi programokat csinálni, mint a legújabbakat, élőben vele és a követőtáborával.

Arcápolás
Szintén ED írta a napokban, hogy szokások stabilitását tekintve az arcápolási rutinban a legjobb. Na ezt én is el tudom mondani magamról. Úgy másfél éve én is felszálltam a skincare vonatra, összevásárolva mindenféle kutyulékot. Lehet hogy írok majd pár termékről, amit szeretek, de amúgy totál nem értek az egészhez és nem is érdekel annyira, hogy okítsam magam a hatóanyagok neveiről meg mindenféléről. Nekem csak plz mondja meg valaki, hogy mit vegyek és kész. Ezért jó a Skinsmart oldal, ahol vannak példák bőrtípusok és problémák szerint reggeli és esti rutinra. Abból összevásároltam egy pakkot és azóta ezeket használom. Engem a legjobban az lepett meg, hogy ezek a készítmények tényleg csinálnak valamit.

Sütés-főzés
Már főztem pár finomat az új évben, bár semmi újat. Vettem bolti gnocchit, amit már rég, és uh én azt úgy szeretem. Készítettem lasagnát is, ami talán a kedvenc saját kajám. Most a besamelbe még kecskesajtot is tettem a spenót mellett, és még megpakolom mozzarellával, úgyhogy extra krémes lesz. De a legjobb volt a gombás rizottó, a saját, ősszel szedett gombáink felhasználásával. Egyből megbántam, hogy nem szedtünk még többet, mert a szárított gomba ugyanolyan ízű volt, mintha csak most hoztuk volna az erdőből. 

Nagyon szimpi volt az a marcipános-csokis keksz, amit Luna megosztott. El is készítettem, de nekem nem sikerült jól. Lehet hogy azért mert marcipán helyett itt kapható mandulamasszát használtam, étcsoki helyett meg tejcsokit. Az is lehet hogy csak annyi volt a baj, hogy nem vártam meg hogy a vaj rendesen kihűljön, és ezért beleolvadt az összes csoki a masszába, ahelyett hogy darabos maradt volna. Még egy próbát teszek vele, mert nekem annyira jól hangzik ez a recept és szeretem a marcipános dolgokat. 
Készítettem granolát is, az is olyan jó cucc. Még datolyás golyókat (raw balls) is tervezek, mert a boltban 5 koronára le volt értékelve a karácsonyi csomagolásos datolya. Ma pedig áfonyás pitét, vagyis inkább gyors és egyszerű morzsás sütit készítettem svéd recept alapján. A svédeknél a legtöbb süti ilyen gyors és egyszerű, de azért finom, pláne vaníliasodóval.

18 megjegyzés:

  1. Én a Voizt nem szeretem, csomó érdektelen önsegítő könyv van javarészt.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Oké köszi az infót. Majd megnézegetem jobban ilyen szemmel, hogy milyen és mekkora a választék

      Törlés
  2. https://mek.oszk.hu/keresesek/keresesf.phtml?formatum=MP3 (csak beírtam a google-ba, hogy mek oszk hangoskönyv, nem ismerem, nem hallgattam még)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Let me google that for you 😀 Köszi, tudom hogy vannak itt-ott legális és kevésbé legális lelőhelyek, a Youtube-on is van fent sok, szóval lehet találni, ha az ember keres, én inkább csak arra lennék kíváncsi hogy Audible/Spotify/Netflix típusú modern, felhasználóbarát hangoskönyv appok, oldalak vannak-e Magyarországon, mert Svédországban legalább négy nagy ilyen hangoskönyv-szolgáltatóról tudok, szóval itt elég nagy a kínálat és a verseny.

      Törlés
  3. Ó de kár, hogy nem sikerült a keksz. De ízre azért jó volt, csak állagra nem sikerült?
    Csak így tovább a jó szokásokkal! 🙏🤗

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Háát ízre sem volt olyan, de azért elfogyott :D
      Teszek még egy próbát, mert megvan még a marcipán fele, de Jack amúgy is nyavalygott, hogy ő nem szereti a marcipánt, úgyhogy ha most sem sikerül, akkor már nem próbálom meg újra, mert a végén még nekem kell egyedül megenni az egész tálca sütit :) Inkább majd olyat készítek, amit ő is szeret

      Törlés
  4. nem jó sajnos a voiz :( én néha előfizetek, de alapvetően nagyon kéne ide is egy audible típusú dolog. csak ehhez az kéne, hogy mindenképp színészek olvassák fel a könyveket, mert van fent egy csomó vakoknak készült, amit laikusok olvasnak fel és azok elviselhetetlenül rémesek. a színészesek viszont esküszöm hozzáadnak a regényhez, a gyerekek miatt hallgattuk anno a Szent Péter esernyőjét Benedek Miklóssal (ah :(), hát az tényleg egy másik szint úgy. szóval na, összességében azt mondhatom, hogy itt nincs nagy kínálat, gyakorlatilag ez a vois van, ami tele van baromságokkal és drága, meg bemehet az ember a boltba és megveheti cédén és aztán bedughatja a sütőbe (nekem egyáltalán nincsen már cédélejátszóm :))
    vagy letöltheti ncore-ról.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi az értékelést! Akkor nem fogom szülinapi ajándéknak bepróbálni ezt anyukámnak. Gondolom ami értelmes, az ncore-ra felkerül úgyis. Kár bizony hogy nincs ilyen alkalmazás, de gondolom, nem elég nagy rá a piac. Nem tudom hány embernek kellene előfizetnie ahhoz hogy meg lehessen bízni színészeket több száz vagy ezer regény felolvasásával.

      Egyébként itt Svédországban is hallottam panaszt rossz felolvasásokra. Ugyanez, hogy a vakoknak és gyengénlátóknak mindent felolvasnak, és volt olyan hogy zaj volt a háttérben, rossz volt a kiejtés, de a legjobb hogy a felolvasó konkrétan bealudt olvasás közben és benne maradt hosszú perceken keresztül, hogy szundikál a felolvasó :D

      Törlés
    2. Megy az már cd nélkül is. Én sok e-hangoskönyvet veszek a lira.hu meg a libri.hu oldalakon pl.

      Törlés
    3. És ott hogy működik, Zsuzsa? Ha megveszed online, akkor letölthetővé válik MP3 formátumban vagy az oldalra belépve tudod hallgatni? Csak kíváncsi vagyok, nem vagyok jártas ebben.

      Törlés
    4. Ezek, az e-hangoskönyvek, az oldalon belépve hallgathatóak, nem tölthetőek le.

      Törlés
  5. https://www.libri.hu/konyvek/e-hangoskonyv/?page=1

    VálaszTörlés
  6. Hú, de jó volt ez a poszt! :)

    Milonka írt (talán még augusztusban) egy Geek&Georgious termékről, azt a márkát próbáltam ki most ősszel és képzeld, én is azon lepődtem meg a legjobban, hogy látványosan boldog tőle az arcbőröm. Ilyen még soha nem volt, bármit próbáltam eddig, minden arckrém, meg szérum olyan "ehh" kategória volt. Kíváncsi vagyok, te mit fedeztél fel, szóval majd folytasd még ezt a vonalat. :) :

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Adél! :) Akkor írok majd, abszolút laikusként, de én is szeretem mások krémes posztjait olvasni, úgyhogy hátha tudok valamit nyújtani.
      Ennek örülök hogy te is így voltál ezzel... Én úgy éltem ezt meg, hogy tulajdonképpen minden termék ígér valamit (fehérebb fogak, 48 órás védelem az izzadtság ellen, ráncmentesség, puhább bőr stb.) de ezeket senki sem veszi komolyan, csak hangzatos üres szavak. Aztán kiderül hogy vannak valódi csodaszerek :)

      Törlés
    2. Elírtam az előbb, Geek&Gorgeous, de mindegyis. :D

      Teljesen igazad van. :) Mondjuk a 48 órás izzadságvédelem kicsit vicces, azért aki ilyenre költ, csak megfürdik egyszer 48 óra alatt. :D

      Törlés
  7. Nem beszélve az “absolut torr” nevű svéd dezodorról, ami egy hetes izzadságmentes periódust kínál:)
    Cranberries voltam

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. nem ismertem, de nagyon jó! Akkor legközelebb mikor egy hétig nem fürdök, nem kell kétnaponta dezodoroznom, elég lesz a hét elején 😁

      Törlés