esküvői készülődés

Olvastam a kedves kommentjeiteket, csak nem volt rá időm reagálni. De jólestek nagyon és örülök hogy végül megosztottam a megismerkedésünk történetét és hogy tetszett nektek. Ha valaki szeretné megfilmesíteni a történetünket, én inkább svéd stábot szeretnék, mint hollywoodit és sorozatot, mint filmet, de azért nem leszek válogatós, na. Jacket Bill Skarsgård játszaná és tökéletes lenne hozzá. Engem nem tudom ki, mert nem ismerem a magyar színésznőket, de magyar legyen, mert úgy autentikus.

Na de micsoda hónap lett ez az április... Mikor nyáron itt voltak a szüleim, akkor nem volt autóm, nem volt munkám és nem volt férjem, most pedig ez már mind pipa. Nem kis mérföldkövek. Milyen érdekes, hogy 7 éve jöttem Stockholmba Jackhez, és végül ugyanabban a hónapban kezdtem meg az első rendes munkámat, mint amelyikben férjhez mentem. Hát ilyet tényleg. (Úgy érzem, hogy gyakran írok vagy arról hogy mióta élek Svédországban és mi történt ez idő alatt, vagy arról hogy hogy megy a svéd... Ha unalmas, megértem, de nekem jó érzés ezeket végiggondolni.)

Ez a hónap azért is volt még különleges, mert annyi új dolgot elintéztem és mindent svédül. És egyedül. Olyan volt mint egy igazi, végső nyelvvizsga, ami megerősítést adott, hogy mindenféle szituációban tudom már használni a nyelvet. Mert végül is az olyan megfoghatatlan, hogy mikor mondhatja az ember magáról, hogy beszél egy nyelven. Az is beszélés, ha tudunk vacsorát rendelni egy étteremben, az is ha a munkánkat tudjuk végezni az adott nyelven, de még annyiféle szint és helyzet lehet. 

Én ebben a hónapban foglaltam neten és telefonon kerékcserét, és el is vittem az autót rá. Kerestem és foglaltam helyet műszaki vizsgára is, és oda is elvittem Saabinát. Kerestem autómosót, ahol kívül-belül lemossák nekem, nem méregdrágán, viszont jó minőségben. Sikerült is szuper helyet találnom, elégedett vagyok velük. Az autó eredeti gazdái, Kathie apósáék úgy őrizték az autót, hogy a szőnyegeket ki sem vették a csomagolásból. Én azért kivettem, de szinte bűnnek éreztem felvágni a 19 éves csomagolást, hogy kivegyem belőlük a sosem használt szőnyegeket. Mint valami szarkofágból kiemelni egy érintetlen ereklyét. Bár szerintem inkább csak azért nem használták a szőnyeget, mert nem sok értelme van, ellenben macerás takarítani. 

Kerestem varrodát is és elvittem a ruhámat, és elmondtam, hogy mit szeretnék rajta változtatni. Bár látták maguk is, hiszen lényegében csak az volt a gond hogy túl bő és hosszú volt. Ott mondjuk nem nekem voltak a legnagyobb problémáim a svéddel, hanem az ott dolgozóknak. De nem is svédül kell jól tudniuk, hanem varrniuk, és a ruhát valóban szépen átalakították, úgyhogy elégedett vagyok velük is. Csokrot és vőlegénykitűzőt is rendeltem. Kerestem fodrászt és sminkest is. Nekem ez volt a legfélelmetesebb feladat, mert ezen a területen nem vagyok jártas, de közben az összkép szempontjából olyan fontos hogy szép legyen a menyasszony frizurája és sminkje. Voltam próbasminken és frizuramegbeszélésen is. A fodrász és a sminkes is kedvesek, vidámak, hozzáértőek voltak és jól éreztem magam a társaságukban, úgyhogy jobbat nem is találhattam volna. Ezektől a feladatoktól helyinek éreztem magam és jó érzés volt megtalálni ezeket a kis üzleteket, amiket kedves, lelkes és profi szakemberek vezetnek.

Most már túl vagyok az esküvőn, majd leírom azt is, de most csak az oda vezető útról. Utólag semlegesen gondolok vissza a készülésre, de előtte volt persze hogy idegeskedtem. Bár nem volt sok elintéznivaló, és a legtöbbet szép, nyugodt tempóban intéztük. A végére csak ezek maradtak, amiket felsoroltam (és még pár egyszerűen beszerezhető apróság) és azok közül a frizura és a smink stresszelt leginkább. Mikor még nem találtam meg ezt a fodrászatot, volt is egy kis kiborulásom Jacknek, hogy milyen szar, hogy én mindent egyedül csinálok, és senki sincs itt velem és senki sem tud segíteni és egyedül érzem magam. És az esküvő előtti héten is ezt éreztem és szomorú voltam, hogy nekem ez ilyen. Igazából olyan sokra nem is vágytam volna, csak azt nagyon sajnáltam, hogy Kathie az ikrei miatt szinte teljesen elérhetetlen és szinte semmit sem tudtam vele megbeszélni. És még anyukámat szerettem volna, de nála először ott voltak az unokák és azért nem volt semmi ideje, aztán meg olyan beteg lett, hogy még az is megfordult a fejében, hogy nem is tud eljönni. 

Szóval néha magányosnak éltem meg a készülődést, éppen ezért esett különösen jól, mikor valaki érdeklődött hogy mi újság. Nem volt az a nagy várakozásokkal, izgalmakkal teli időszak. A szüleim érkezésére legalább annyira készültem, mint az esküvőre. Közben meg dolgoztam, úgyhogy nem volt semmi meghitt rákészülés. Jó, ez az én/mi döntésünk is volt, mert tényleg nem akartunk nagy esküvőt meg semmi felhajtást. De kedden még bútort is szállítottak hozzánk, mert a cégnél lehet kölcsönözni elektromos, állítható asztalt és irodaszéket, és persze hogy az esküvő hetén szállítják ki. Szóval oké hogy kis esküvő, de hogy pár nappal előtte még az asztalnak készítjük elő a helyet, szekrényeket tologatunk, rakom fel a marketplace-re a régi bútort, cipelem Jackkel a régi asztalunkat ki az udvarra. Az béna volt. De mikor már minden megvolt, akkor inkább az volt a furcsa, hogy már nincs semmi teendő, csak a várakozás maradt. Ez idegesítő is volt, mert mikor valamit csinálok, akkor úgy érzem, hogy kontroll alatt van minden, de mikor csak ülök a munkanap végén, mert semmit nem tudok előre készülni, az inkább frusztráló.