hétvége a szüleimmel

Hétfőn mentek haza a szüleim, úgyhogy a vasárnapot turistáskodással töltöttük. Jack nem akart velünk jönni, ő látta már Stockholmot elégszer. Nem is volt baj, mert nekem is egyszerűbb ha nincs ott, akkor a szüleimmel elvagyok és nem kell mindent fordítani. Sétáltunk kicsit az óvárosban és a palota körül, onnan pedig át az egyszerű nevű Kungsträdgården térre, ahol épp akkor virágoztak a cseresznyefák, ami minden évben népszerű látványosság a turisták és helyiek körében egyaránt. Ezenkívül még valami középkori vásár is volt. Középkori ruhába öltöztek az árusok, volt kovács, mutatványosok, mindenféle. 

tulipánkiállítás is volt

Ezután a szintén egyszerű nevű Hallwylska nevű palotácskába mentünk, ahol tavaly az öcsémmel már voltam. Én ezt a házat nagyon szeretem, szerintem fantasztikus. Egyrészt pompázatos, másrészt betekintést nyújt abba, hogy hogyan élt itt az 1900-as évek elején egy nagyon gazdag és haladó gondolkodású pár. A ház után a Hötorgethez sétáltunk, ott van a Konserthuset, vagyis a hangversenyház impozáns kék épülete, ami arról a leghíresebb, hogy ott tartják a Nobel-díj-átadó ünnepséget. A téren bolhapiac is volt, illetve egy elegáns ruhába öltözött, fiúkból álló ballagó diákcsapat nekiállt énekelni pár nótát a téren, ami jó kis élmény volt. Itt kajáltunk a thai bódéban, utána pedig kávéztunk és kardamomos csigát ettünk az egyik legismertebb, legklasszikusabb kávézóban, a Vete-kattenben.

Ezután visszamentünk a hotelbe/haza kicsit pihengetni, mert este várt ránk még egy program. Április utolsó napján van Valborg, vagy Walpurgis éjszakája, ami a máglyagyújtás napja. A hagyomány szerint a máglyákkal a gonosz szellemeket űzik el. Ma leginkább egy tavaszköszöntő esemény, amolyan majálisféleség. Van egy kis eszem-iszom, éneklés, összejövetelek, aztán szürkületkor a máglya meggyújtása. Úgy emlékszem, hogy én korábban nem vettem részt úgy rendesen egy ilyen napon. Amikor a gyerekeknél dolgoztam, akkor este 7-ig ott voltam náluk, így például azért maradtam le róla. Egyszer meg úgy emlékszem, hogy kimentünk, de már a tüzet nem láttuk.

Úgyhogy tök jó volt a szüleimmel most elmenni rá. Több helyen van a városban ünneplés, és mi egy hozzánk közel eső helyet választottunk a Mälaren, a nagy tó partján. Az idő csodás volt, és kellemesen elsétálgattunk négyesben a vízparton. Jack itt nőtt fel, úgyhogy mutatta a szüleimnek a régi iskoláját, hogy gyerekként errefelé csavargott, és hogy nyaranként mi is idejárunk csobbani a meleg napokon. Felmentünk a kávézóhoz, megnéztük a kilátást, és közben hallgattuk a színpadon játszó zenészeket, aztán a férfikórust. Azért is volt jó idemenni, mert ide csak a helyiek jönnek, így a szüleimnek autentikus élményben volt részük.

fotó a facebookról

A tüzet háromnegyed 9-kor gyújtották meg, és addigra már jó nagy tömeg gyűlt össze. Jó nagy volt a máglya, és izgatottan vártam, ahogy majd a fáklyás emberek minden oldalról meggyújtják a rakást, úgyhogy csalódás volt, hogy csak az egyik oldalát gyújtották meg, és nagyon lassan terjedt a tűz a másik oldal felé, és mikor végre az egész égett, addigra a bal oldala már összeroskadt és aszimmetrikus lett. Biztos valami biztonsági intézkedés... Jack azt mondta, hogy áh, ma már semmi a régi, most már körbekerítik a máglyát és locsolják a területét vízzel, és még meg se gyújtják rendesen, bezzeg gyerekként ott rohangásztak a tűz körül és botokat dugdostak bele, aztán az égő ágakkal hadonáztak.

Másnap pedig sajnos már mentek is vissza a szüleim, de legalább csak 3-kor ment a gépük, így odafelé volt időnk még megnézni valamit. A Trosa nevű festői kisvárost választottam, ami útbaesett a reptér felé. Fun fact, Trosa azt jelenti hogy bugyi, úgyhogy a svédeknek is megvan a maga Bugyija. Szerintem legyenek testvérvárosok.

Trosa

Sétáltunk egy nagyot, aztán még Nyköpingben megálltunk kajálni. Május elseje itt is ünnepnap és mindenütt nagy kihaltság volt. A Skavsta reptér olyan kis béna hely, és ha buszozni kell, sokkal rosszabb onnan repülni, mert messze is van és nincs is ott semmi. Most viszont kifejezetten jó volt, hogy autóval tudtunk menni, útközben megnézni még látványosságokat, és odabent sem kellett sietni, mert ott sosincs sor és nem kell hosszú perceken át menni a terminálig, hanem szinte látszanak a várakozó utasok a külső térből, az üvegfal másik felén. Úgyhogy még leültünk egyet kávézni. Szomorú voltam, mikor elbúcsúztam a szüleimtől és egyedül vezettem haza, de annyira jó volt hogy itt voltak.